Sziasztok :) Nagyooon régen voltam itt, nem tudom hányan emlékeztek még rám, de azért remélem, hogy akad egy-két olvasóm...Ez egy nagyon rövid kis one shot, de gondoltam ezzel jelzem, hogy szeretnék vissza téri ide, szóval kérlek, ha emlékeztek még rám, akkor hagyjatok valamilyen nyomot magatok után, sokat jelentene, és biztatna a továbbiakban L x
Louis még egyszer megnézte az egészen hosszú bevásárló listát, aminek a fele - oké, a legnagyobb része - egészségtelen dolgokból; mindenféle ízű és formájú gumicukorból, csokikból, nyalókákból, pattogós cukorkából, csokipudingból és M&M-ből állt.
A fiú elégedetten nézett a felpakolt a kosarára, majd miután kifizette a választott termékeit, az autójához ment. Sajnos azonban az ilyen hétköznapi cselekvések nem tartanak sokáig, a világ mindig emlékezteti arra, hogy ő Louis Tomlinson: pár lesifotós követte őt, hiénaszerűen keresve rajta a hibákat, vagy bármit amiből valami nagy sztorit kreálhatnak.
Louis már látta maga előtt a cikkeket, amikben a kinyúlt melegítő nadrágját, és egyszerű fehér pólóját kritizálják, de úgy döntött nem érdekli őt. Nagyon örült a nyakába szakadt szabadidőnek, amiből eddig csak az alvás részét használta ki csak igazán, de úgy érezte, hogy övé a világ, és ez meglepően jó érzés volt. Tudni, hogy bárhova mehet, bárkivel, nincsenek határidők, időpontok, díjátadók, semmik.
Persze egy kis része máris hiányolta a felhajtást és a folytonos pörgést; szerette az életét, de az utóbbi öt évben egy perc pihenőt sem kaptak, és ez teljesen kimerítette őket.
Leparkolt a háza előtt, megragadta a szatyrokat, és egyensúlyozva nyitotta ki az ajtaját - ahogy vette le a cipőjét azonban valami furcsát vett észre.
Egy ismeretlen pár cipő volt az övé mellett. Vagyis nem ismeretlen, Louis nagyon is ismerte a gazdáját, aki azonban már nagyon régóta nem volt az ő házában.
Gyorsan ledobta a szatyrokat, és kíváncsian sétált be a nappaliba, ahol ott ült Zayn.
Elképesztően sokat változott azóta mióta megismerte őt; a félénk gizda kisfiúból egy magabiztos férfivá érett. Louis csak nézte egy pillanatig a volt legjobb barátját, hiszen majdhogynem egy éve nem látta személyesen a fiút - persze követte az életét a közösségi oldalakon, hiszen aki egyszer a testvére volt az a testvére is marad, akármit csinál, vagy mond a másik.
Zayn borostás arcába hullott szőke haja, ahogy a kezét vizslatta, és hiába látta már több képen is a festett tincseket; Louis-nak mégis nagyon szokatlan volt még, de megértette, hogy a fiú keresi önmagát, és ezzel nem is volt semmi baj.
Zayn végre felnézett, bűntudattal teli gesztenyebarna szemei találkoztak Louis óceánkék íriszeivel - olyan volt, mintha hosszú idő óta először lélegezhetnének fel. Louis sosem volt a hidegvéréről híres, ha valami nem tetszett neki, akkor ő azt nyíltan kinyilvánította, és makacsul tartotta magát ahhoz.
Talán ezért fajult el a veszekedésük olyan durvára.
Pedig a cselekményei mögött csak egy megtört kisfiú volt, aki hirtelen elvesztette a legjobb barátját, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. De Louis megértette Zayn-t, igazából egy kis része mindig is tudta, hogy a fiú nem tartozik oda, de nem akarta realizálni a kis jeleket; azt hitte, hogy a dolgok örökké tartanak.
És akkor ott volt Zayn.
A srác, aki megrészegült a hirtelen szabadságától.
Talán életében először állt ki ilyen nyíltan magáért: kilépni a bandából nagyon nagy lépés volt, és Zayn ezt nem tudta kezelni. Olyan emberekbe kapaszkodott, akik rossz útra térítették, és az igaz barátai ellen fordították, de amikor erre rájött már késő volt.
A négy legjobb barátja nem válaszolt a telefonhívásaira, amik végül teljesen elhaltak, és többé nem keresték egymást.
Az összekapcsolódott pillantásukban ez mind benne volt; minden fájdalom, minden sértés, minden kimondatlan szó.
Zayn végül felsóhajtott, és megtörte a csendet:
- Még mindig megvan a pótkulcsom...
Louis halvány mosolyra húzta a száját.
- Mi tartott ennyi ideig?
A fiú elégedetten nézett a felpakolt a kosarára, majd miután kifizette a választott termékeit, az autójához ment. Sajnos azonban az ilyen hétköznapi cselekvések nem tartanak sokáig, a világ mindig emlékezteti arra, hogy ő Louis Tomlinson: pár lesifotós követte őt, hiénaszerűen keresve rajta a hibákat, vagy bármit amiből valami nagy sztorit kreálhatnak.
Louis már látta maga előtt a cikkeket, amikben a kinyúlt melegítő nadrágját, és egyszerű fehér pólóját kritizálják, de úgy döntött nem érdekli őt. Nagyon örült a nyakába szakadt szabadidőnek, amiből eddig csak az alvás részét használta ki csak igazán, de úgy érezte, hogy övé a világ, és ez meglepően jó érzés volt. Tudni, hogy bárhova mehet, bárkivel, nincsenek határidők, időpontok, díjátadók, semmik.
Persze egy kis része máris hiányolta a felhajtást és a folytonos pörgést; szerette az életét, de az utóbbi öt évben egy perc pihenőt sem kaptak, és ez teljesen kimerítette őket.
Leparkolt a háza előtt, megragadta a szatyrokat, és egyensúlyozva nyitotta ki az ajtaját - ahogy vette le a cipőjét azonban valami furcsát vett észre.
Egy ismeretlen pár cipő volt az övé mellett. Vagyis nem ismeretlen, Louis nagyon is ismerte a gazdáját, aki azonban már nagyon régóta nem volt az ő házában.
Gyorsan ledobta a szatyrokat, és kíváncsian sétált be a nappaliba, ahol ott ült Zayn.
Elképesztően sokat változott azóta mióta megismerte őt; a félénk gizda kisfiúból egy magabiztos férfivá érett. Louis csak nézte egy pillanatig a volt legjobb barátját, hiszen majdhogynem egy éve nem látta személyesen a fiút - persze követte az életét a közösségi oldalakon, hiszen aki egyszer a testvére volt az a testvére is marad, akármit csinál, vagy mond a másik.
Zayn borostás arcába hullott szőke haja, ahogy a kezét vizslatta, és hiába látta már több képen is a festett tincseket; Louis-nak mégis nagyon szokatlan volt még, de megértette, hogy a fiú keresi önmagát, és ezzel nem is volt semmi baj.
Zayn végre felnézett, bűntudattal teli gesztenyebarna szemei találkoztak Louis óceánkék íriszeivel - olyan volt, mintha hosszú idő óta először lélegezhetnének fel. Louis sosem volt a hidegvéréről híres, ha valami nem tetszett neki, akkor ő azt nyíltan kinyilvánította, és makacsul tartotta magát ahhoz.
Talán ezért fajult el a veszekedésük olyan durvára.
Pedig a cselekményei mögött csak egy megtört kisfiú volt, aki hirtelen elvesztette a legjobb barátját, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. De Louis megértette Zayn-t, igazából egy kis része mindig is tudta, hogy a fiú nem tartozik oda, de nem akarta realizálni a kis jeleket; azt hitte, hogy a dolgok örökké tartanak.
És akkor ott volt Zayn.
A srác, aki megrészegült a hirtelen szabadságától.
Talán életében először állt ki ilyen nyíltan magáért: kilépni a bandából nagyon nagy lépés volt, és Zayn ezt nem tudta kezelni. Olyan emberekbe kapaszkodott, akik rossz útra térítették, és az igaz barátai ellen fordították, de amikor erre rájött már késő volt.
A négy legjobb barátja nem válaszolt a telefonhívásaira, amik végül teljesen elhaltak, és többé nem keresték egymást.
Az összekapcsolódott pillantásukban ez mind benne volt; minden fájdalom, minden sértés, minden kimondatlan szó.
Zayn végül felsóhajtott, és megtörte a csendet:
- Még mindig megvan a pótkulcsom...
Louis halvány mosolyra húzta a száját.
- Mi tartott ennyi ideig?
