Easy to love you~Zarry

Sziasztok :) Leia kérésére egy +18 Zarry, bár nem nagyon vagyok oda ezért a párosért, annyira nem volt rossz írni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :)

x

- Figyelj, nem olyan nehéz. - nevetett fel Zayn, majd elengedte a kezem, hogy megmutassa a mozdulatot. A korcsolya éle hosszú csíkokat hagyott maga után, miközben ámulva néztem, ahogy vékony lábain az izmok kidagadnak, ahogy löki magát előre, próbáltam memorizálni karja tartását az egyensúlya megtartása érdekében. Sosem fogom úgy csinálni, mint ő. - Most te jössz. - intett, mikor lefékezett előttem, ezzel egy csomó jégreszeléket a nadrágomra szórva.
- Zayn, lehet, hogy te tökéletes vagy, és neked ez megy, de én elfogok esni! - háborodtam fel, hiszen szinte a lehetetlent kéri.
- Gyere, fogom a kezed. - mosolygott rám kedvesen, én pedig nem tudtam neki ellent állni.
A jégre koncentráltam, s próbáltam a lábaimnak egyértelmű parancsot kiadni. Az elsődleges célom az volt, hogy elsajátítsam  szerelmem pofi mozdulatait, azonban pár percre rá, már csak arra koncentráltam, hogy nehogy elessek. Természetesen nem vált be.
Akkora hátast dobtam a jégen, amit még Motkány is megirigyelt volna, ezzel magammal rántva Zaynt is, aki nemes egyszerűséggel rajtam landolt.
- Hazza, tudod nem vagyok egy könnyen feladós típus, de... reménytelen eset vagy korcsolyázás terén. - rázta meg a fejét, s a hajából apró jég darabkák hullottak ki.
- Hát ez kedves volt. - jelentettem ki szarkasztikusan, mire nevetve nyomott egy puszit a számra.
- De legalább őszinte. - egy szemforgatással adtam neki igazat.
- Menjünk haza, le fagy a tököm. - kezdtem el dideregni, hiszen az esés következtében felcsúszott az a 4 réteg ruha, ami rajtam volt, s a bőrömet égette a jég elképesztő hidege. Nem is beszélve arról, hogy már órák óta szenvedünk itt, és nem jutottunk semmire.
- Ó, pedig én azt nem akarom. Felmelegítselek? - nevetve forgattam meg újra a szemem, majd lelöktem magamról, hogy feltudjak kelni.
Fejben lejátszódott az álom jelenet; szépen lábra állok, majd egyszerű, de kecses mozdulatokkal lesiklok a pályáról, s sütkérezek a szerelmem dicséreteiben, amiben kifejti mennyire szereti, hogy ilyen nagyszerű koris barátja van. Viszont semmi sem történik úgy, ahogy megtervezzük; a kecses siklás helyett a pálya széléig vezető utat térden csúszkálva tettem meg, hiszen még csak a felállásra sem voltam képes, annyira csúszott az a kicseszett jég a lábam alatt. Zayn heves dicsérete pedig sokkal inkább röhögőgörcsbe fulladt, miközben végig nézte a szenvedésemet, de egy valami nem különbözött az elképzelt jelenettől;
- Úgy szeretem, hogy ennyire kis szerencsétlen vagy. - egy puszit nyomott a homlokomra, amitől mindig egyfajta euforikus érzés kerít hatalmába, hiszen ő itt van, hogy vigyázzon rám.
Mikorra sikerült leszenvednem magamról a korit, majd ezután mezítláb körbe-körbe szaladgálni, és hálát adni Istennek, amiért végre nem csúszik ki folyton a lábam alól a föld, már beesteledett. Mondjuk én annyira nem bántam, hiszen az egész délutánomat a szerelmemmel tölthettem, de Zayn annál inkább, mert volt valami meccs a Tv-ben amiről nem akart lemaradni.
Útközben a szokásos hülyeségeimmel zaklattam. Az volt az egyik legjobb dolog a kapcsolatunkban, ha mondok valami őrült dolgot ő rávág egy még őrültebbet. Viszont amikor valamelyikünknek gondja van, akkor komolyan megtudjuk beszélni.
Zayn a legjobb barátom, a lelki társam és a szerelmem is egyben, ami egyfelől csodálatos. Nagyon keveseknek adódik meg, hogy ezeket mind egy emberben találják meg, de egyben borzasztó nagy felelősség. Hiszen mi van, ha szakítunk? Mindketten tudjuk, hogy az örökké nem létezik, a tündérmese egyszer véget ér, sosem tudhatjuk mit hoz a jövő. Ha egyszer a szívem megszűnik dobogni ezért a tökéletes emberért - ami most elképzelhetetlennek tűnik, de kitudja - akkor nem csak a szerelmemet vesztem el, hanem a legjobb barátomat is. Ami túl sok veszteség. De mindent feltettem egy lapra, és most csak élvezem a helyzetet.
A gondolataim olyan szinten kalandoztak el, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy bebugyolálva fekszek a képernyő előtt egy bögre forró teával a kezemben, s Zayn fejével az ölemben. A poharat a dívány melletti asztalra helyeztem, majd egy hirtelen csókot nyomtam a szájára.
Szinte azonnal megfeledkezett a külvilágról, mohón tapadt az ajkaimra, ujjai pedig beletúrtak a göndör tincseimbe. Imádtam, ahogy durván tépi azokat a pillanat hevében, s talán még jobban a másik kezét, amik elkezdték kigombolni az ingemet. Már az ölemben ült, mikor leszenvedte rólam a szerinte ízléstelen darabot, és elhajította messzire. Felálltam a kanapáról, közben egy pillanatra sem hagytuk abba a csókolózást, s Zayn lábai is béklyóként kulcsolódtak a derekam köré.
- Szeretlek. - súgta két csók között, mire elmosolyodtam s erősebben szívtam a nyakát, miután szinte ledobtam a puha ágyra. Fejből tudtam az összes gyenge pontját, így szépen lassan végig pusziltam az összeset. Néha háta ívbe feszült a gyönyörtől, amit a számmal okoztam neki, volt mikor markába fogta a takarót, hogy kapaszkodót találjon, s az is előfordult, hogy vágytól eltorzult nyögések szaladtak ki a száján. Mindez viszont a tetőfokára hágott, mikor elérkeztem a legérzékenyebb ponthoz, amit már csak egy fehér bokszer takart.
Egy pillanat alatt megszabadítottam az idegesítő anyagtól, s elkezdtem férfiasságát kényeztetni, amimmel csak tudtam. Mindenemet odaadtam neki.
Addig folytattam mozdulataimat, mígnem éreztem, hogy nemsokára elélvez, s akkor gonoszul megálltam.
- Basszus Harry, ez rossz ötlet volt, ezért megbüntetlek! - Zayn csillogó szemekkel ugrott rám, ezzel fordítva a helyzetünkön, de nekem ez is bejött.
- Hajrá kis tigris. - nevettem fel, s már alig vártam a "büntetésemet".
Szerelmem egyből a lényegre tért, két ujjal kezdett el tágítani, miközben elképesztően heves táncra invitálta nyelvemet, ami elfeledtette velem a fájdalmat. Nem sok időbe telt, mire az ujjait felváltotta a lüktető férfiassága, amitől nekem is elképesztő csavart produkált a gerincem, lábaimat a dereka köré kulcsoltam, hogy még beljebb nyomulhasson, miközben ujjaimmal nem tudtam mást csinálni, csak az izmos hátba markolni. Tudtam, hogy a szerelmem nem bánja, ha karmolás nyomokat hagyok rajta, vagy szívás nyomokat, hiszen ez csak bizonyítékként szolgált, hogy ő hozzám tartozik. Bár nyáron a strandon végig menni kézen fogva úgy, hogy te alig tudsz járni a vad éjszaka után, a párod háta pedig úgy néz ki, mintha a macska őt használta volna kaparófának...nem a legszerencsésebb.
Mégis büszkén vonulnék végig vele lilára szívott nyakkal is...Mert tudom, hogy nem lesz még egy olyan személy, aki úgy fog engem szeretni, ahogy ő; az összes hülyeségemmel, és mindennel együtt, ami én vagyok.
Csak egyetlen ilyen személy van mindenki életében, az összes többit hozzá fogjuk hasonlítani, ha elválunk olyan, mintha a szívünket vágták volna ki, nincs senki hozzá hasonló. De ha megtudjuk tartani Őt, akkor az egész élet egy valóra váló tündérmese lehet, mert minden embernek megvan a HappyEnd-e, csak nem mindenki él vele.

Don't lie to me~Larry

Sziasztok :) Nagyon szépen köszönöm a 38 feliratkozót, fantasztikusak vagytok!... Ezt a sztorit ~B-nek írtam; gyorsan gyógyulj meg :) Nem lett igazából +18. de ebbe már nem szerettem volna annyira részletesen beleírni, valahogy nem illett bele, mindenesetre remélem tetszeni fog , jó olvasást :) 

ui; nem rég találtunk Naomival egy nagyon klassz Larry blogot; Sing a little, Baby, ha gondoljátok nézzetek be, nem fogjátok megbánni. :))
xx

- Csak ne hazudj már. Se nekem, se magadnak. – kiáltott a göndör hajú fiúra, aki kicsi megszeppenve nézte a kiakadását. Louis szinte soha nem kiabált vele ezelőtt.

Vannak napok, amikor nevetnek, puszilgatják egymást, félreérthetetlen vicceket mondanak, de általában nem ez van. Harry legtöbbször megijed a hihetetlenül erős érzelmeitől, és begubózik a saját maga világágba, nem beszél senki mással, csak Gemmával, és igazi házisárkány. Igen, most is ilyen kedve volt, nem volt hajlandó Louval beszélgetni, és egyáltalán bármi nemű kommunikációt végre hajtani a fiúval.

Félt.

- Én nem hazudok, nem értem miről beszélsz. Annyit mondtam, hogy hagyj békén, nem igaz hogy nem lehet megérteni. – fordult elő tőle, s a mérges fiú már csak a kalapját láthatta, ahogy az embertömegben néha-néha felbukkan.

- Reménytelen. – sóhajtott fel csak úgy saját magának, de szerencsére nem csak ő hallotta meg.

Niall végig nézte a jelenetet, és tudta mi áll a háttérben. A göndörke szerelmes, de magának is fél bevallani. Menekül attól az érzéstől, ami Louval köti össze.

- Menj utána. – mondta a szöszi Louisnak, aki kikerekedett szemmel nézett rá. Mindig ez van, amikor Harryvel van, bele kerül egy olyan univerzumba, ahol se nem lát, se nem hall, csak ő és a göndörke létezik.

- Mi? – kérdezett vissza, habár először is hallotta.

- Gyerünk, ne várakoztasd meg őt! – nevetett, majd rákacsintott. Niall mindig is olyan ember volt, aki mindenről tudott, így nem volt meglepő, hogy a két fiú közötti ki nem mondott vonzalmat is már az elején észre vette, most csupán megelégelte a szenvedést.
Louis átvágott a táncoló tömegen, szétszakított néhány egymással túl sorosan táncoló párost, majd néhány dühös emberrel a hát mögött benyitott a mosdóba.
Elég lepukkant hely volt, egyetlen egy égő pislákolt a tükörrel szemben,  kísérteties félhomályba vonva a kis helységet.A göndörke homályos alakja kirajzolódott az apró ablak mellett, ami nyitva volt beengedve a fülledt levegőbe egy kis csípős esti fuvallatot. Harry kifelé nézett, oldalról pont látta, ahogy a csillagok beragyogják az arcát, borús érzelmek tették felhőssé az egyébként tökéletes pofiját. Louis másra sem vágyott, minthogy kisimíthassa a szereleme szemöldöke feletti ráncokat.
- Hazza...- a csukott ajtó mögött a zene hangosan dübörgött, a zajba szinte beleolvadt volna a suttogása, ha Harry füle nem lett volna erre a hangra kiélezve.
- Kérlek menj el. - mondta rekedtes hangon, rá sem nézve a megtört szerelmére, mintha ezzel végleges ítéletet adna kettőjüknek.
- Nem. - jelentette ki mégis határozottan Louis, úgy döntött többé nem hátrál meg az érzései elől, "lesz, ami lesz" alapon feldobott mindent az asztalra.
- Tessék? - smaragd zöld tekintet meglepődve pillantott a kékségekbe, akik szilárdan néztek farkas szemet vele.
- Jól hallottad Harry. Most nem úszod meg. Válaszolj; mi a bajod?! - oldalra döntötte a fejét érdeklődésének kifejezése céljából.
- Azt mondtam hagyj. - morgott egyet a göndörke, és visszafordult, hogy tovább keresse a csillagokban a válaszait.
Egy pillanat volt az egész, amíg Lou cselekedett, és karjaival satuba szorította a nála egyébként sokkal magasabb testet. Harry a fal és a fiú közé szorult, akinek az arca sötétbe borult, hiszen a pislákoló lámpa a háta mögé került. Szaporábban kezdett el lélegezni, ahogy Louis ajkait meglátta pár centire a sajátjaitól, de próbált a józan eszére hallgatni, ami azt suttogja fusson a csábításától minél messzebbre, hiszen ez nem helyes.
- Mond meg Harry, hallani akarom. - egy kétségbe esett férfi szavai voltak ezek, amik csak egyetlen kis mondatra áhítoztak, ami választ ad a kérdéseire.
- Miért vagy ennyire hihetetlenül idegesítő? - kérdezte Harry, azonban agya az idegesítő szó helyett egy teljesen másikat kreált, de azt még gondolatban is félt kimondani.
- Harry. - sóhajtott Louis, szemhéját egy pillanatra lehunyta, hogy erőt merítsen a következő percekhez. - Amióta a falhoz szorítottalak nem tudod levenni a szemed a számról. Lehet, hogy te ezt mondod, de a tekinteted elárul. Csókolj meg ha akarsz, de ne járkálj az idegeimen azzal, hogy folyton menekülsz. Itt vagyok, nincs hova futnod. - két szerelmes tekintet várakozóan kapcsolódott össze. Harryn múlott minden.
- Annyira utállak. - mondta el gyorsan, mielőtt erősen tapadt volna a rózsaszín ajkakra. Ez a pillanat már mindkettőjük elméjében lejátszódott legalább ezerszer, de abban egyetértettek, hogy a valóságban sokkal jobb dolog.
A szerepeket felcserélve most Harry nyomta Louist a falnak, átvéve a domináns fél szerepét. Ujjai a szürke póló alját kezdték el keresni, s villámgyorsan le is kapta azt a fiúról.
- Utálj jobban. - nyögte Louis, ahogy szerelme csókjai lassan vándoroltak le teste vonalán.
- Hohoho, fiúk! Megvakulok. - Niall sipítozása hangzott fel az ajtóból. Harry kuncogva konstatálta, hogy befogja a szemét.
- Mi a francokat keresel itt Niall? - kérdezte Louis, szeme szinte szikrákat szórt a szőke fiúra.
- Hát két lehetséges kimenetelét láttam csak ennek az egésznek, vagy megölitek egymást vagy...nos igen, mindenképpen a másik variációm nyert. - a szöszi még mindig szemét befogva magyarázott, elég időt hagyva ahhoz, hogy rendbe szedje magát a párocska.
- Már nézhetsz Ni. - legyintette tarkón Louis a fiút, aki nevetve nyitotta ki szemeit.
- Most pedig megyünk haza, ha megbocsátasz. - kerülték ki a szöszit kézen fogva, és figyelmen kívül hagyták a csípős megjegyzéseit.
A taxiban ülve egyfajta szexuális feszültség vette őket körbe, s alig tudták türtőztetni vágyaikat, már igazán a tűrőhatáruk szélén álltak, mire végre hazaértek már csak annyira futotta tőlük, hogy kinyissák az ajtót. A lakásba érve többé nem törődtek senkivel és semmivel, ruhadarabokból álló ösvényt maguk után hagyva értek a hálóba.
A szoba fülledt lett pillanatok alatt, a hevesen együtt mozgó testek szinte égtek az érintésért.
- Louis... - a teste ívbe feszült a vágytól, aminek a forrása szerelme egyetlen keze. - Csak csináld már! - hangzott a türelmetlen morgás, amit egy annál is türelmetlenebb nyögés követett.
Ezután már nem történt más, csak a csomag szakadása, kupak pattintása, síkosítóval bekent ujjak tökéletes kényeztetése, egyre erősödő nyögések. Egy szerelmespár egymásra találása az éjszaka leple alatt. És a legfőképpen; egy férfi félelmein való felülkerekedése.
De a legeslegjobban megérte a bátorság, hiszen kapott cserébe egy csodálatos férfit, és egy csodálatos jövőt.
Ez még csak a kezdet, és még távol a vég. 

White Eskimo

Sziasztok :) Szeretnék nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot az egyetlen és utánozhatatlan: NAOMI GREGNEK. Ésten éltessen drága nagyon sokáig :) Nem lett a világ legjobb One Shot-a, de küldöm neked, legyél nagyon boldog ezen a napon:)) Tudom, hogy a cím egyáltalán nem stimmel a történet tartalmával, de nem tudtam jobbat kitalálni, sajnálom. Jó olvasást:)

x

(saját)

Niall hangos nevetése szakította félbe a meccset, amit épp néztünk. A szöszi a telefonját bámulta, és édesen vigyorgott.

- Harry az? - kérdeztem olyan hangsúllyal, amivel egyértelművé tettem, hogy mennyire ciki, ahogy egy szerelmes tinilányként viselkedik. 

- Igen...- beharapta az ajkai, és elgondolkozott. Egy pillanat kellett csak Louisnak, hogy kivegye az ernyedt ujjak közül a még mindig világító telefont, és nevetve fusson el. 

- Add vissza! - sikította kétségbe esetten a szöszi, de senkit nem hatott meg. Lou az egész lakást végig sprintelte, végül mellettem állt meg. 

 - Mutasd! - vettem ki a kezéből a telefont, hogy én is képben legyek az újdonsült szerelmespár levelezésével.

- Zayn! - sipítozott megbotránkozva Niall, aki pár másodperces késéssel ért be lihegve hozzánk.

- Niall! - utánoztam, majd elolvastam a párocska üzenetét. 

A göndörke egy képet küldött a könyökéről, majd megkérdezte, hogy felizgult-e rá. , egy másikon egy lapot tart fel, amire az van ráírva, hogy "szeretlek". De persze ezeken kívül még egy csomó nyálas szöveg is. Összenéztem Louissal. Ugyanarra gondoltunk.

Kezdetét vette a parodizálás.
- Ó, Hazza drágám, már alig várom, hogy bepótoljuk az elmaradt estéket. - kacsintott rám Louis, sok akaraterőmbe telt, hogy ne nevessek fel.
- Nézd csak Nialler, a könyököm. Felizgultál? - mutattam meg az említett testrészt, amire hangos ovációt kaptunk.
- De Hazza, ne mutogasd a könyököd társaságban. Nem illik. - csóválta meg a fejét szörnyülködve, mikorra már képtelen voltam visszafogni a röhögőgörcsömet.
Összeöklöztem Louval, megköszönve a remek színjátékot, majd Niallt is megöleltem, mert látszott rajta, hogy nem esett jól neki.
- Ne csináld Nialler, szeretleeek. - gügyögtem és elkezdtem birizgálni a haját, ahogy Harry szokta, mire egy gyűrűs kéz az enyémekre ütött.
- Nah most szállj a pasimról szépfiú, vagy álmodban nullás géppel lenyírom azt a csodás hajadat. - egyik szemöldökömet felhúztam, és úgy meredtem bele a zöld szempárba.
- Igen? Ezt én is mondhatnám bongyorka. - húztam meg az egyik hosszabb tincsét, ami furcsán göndörödve meredt az ég felé. Egy pillanatig ellenségesen meredtünk egymás szemébe, majd magamhoz húztam, s ő is mozdult velem.
- Hiányoztál, te idióta. - nevettem, miközben arcomat a nyakába fúrtam.
- Húzz innen Zayn, engem kellett volna megölelnie először. - ütött a vállamba morcosan Niall, mire felemelt kezekkel vonultam arrébb.
A Narry páros egymásnak esett a szoba közepén, akkora hévvel csókolva egymást, amiről leírt, hogy imádják a másikat. Tisztán kilehetett venni a mozdulataikból az őszinte szeretet, amitől egyfajta féltékenység fogott el. Talán az előbbi show, amit Louval csináltunk is csak az miatt volt.
De mi mást is tehettem volna? Évek óta nem volt egy rendes kapcsolatom, csakis abból táplálkozhattam, amit láttam. Szóval egész nap figyelemmel kísértem a turbékoló párost. Annyira édesek voltak, Harry romantikus énje került a felszínre, míg Niall pirulós ajakharapós valója mutatkozott meg. Csak néztem, ahogy néha egy-egy apróbb csókot váltanak, ahogy szinte ösztönösen átölelik a másikat, és folyton szemmel tartják egymást.
- Mizu van Zayn? - tette a vállamra a kezét Louis, mire majdnem felsikoltottam, annyira váratlanul ért.
- Semmi. - sóhajtottam, majd leültem a konyhában lévő étkezőasztalhoz egy pohár víz társaságában.
- És mit takar a semmi? - mikor nem válaszoltam, vizsont ő folytatta a beszédet. Louisnak van egy olyan idegesítő szokása, hogy a nap 24 órájából 25-öt végig beszél. - Láttam, hogy nézted Harryt és Niallt. Féltékeny vagy? - hogy hogyan lehet valamit egyszerre cinikusan és együtt érzően is mondani? Louis Tomlinsonnál lehet érdeklődni.
- Ők igazán szerelmesek, nem igaz? Ők megtalálták az igazit. - Louis arca egy kissé elkomorult, de hamar visszatért rá az őt jellemző huncut vigyor.
- Ha belegondolsz, előttük is évekig volt ott az életük párja, de csak később ismerték fel. Lehet, hogy neked is éppen az orrod előtt van, csak túlságosan el vagy foglalva magaddal ahhoz, hogy észrevedd.
Halványan elmosolyodtam a vigasztaláson, de természetesen nem hittem el.
Viszont tényleg igaza lett Louisnak, a szerelem tényleg ott volt mindig is előttem, csíkos pólóban, csak én nem vettem észre. De egy nap, amikor végre levette az álruháját, és felébredt bennem a valós érzelem nem csak vonzalom megtapasztalhattam az igazi, elsöprő szerelmet.

Kigondolná, hogy életed legmeghatározóbb napja is ugyanúgy kezdődik, mint a többi? Kikelsz az ágyból, szinte vakon eltántorogsz a konyháig kávéért. De aztán, egy pillanat alatt válik az átlagos reggel valami sokkal többé...az én esetemben egy enyhe szívinfarktussá.
Éppen beléptem volna a konyhába, amikor megláttam Louist, aki háttal állt nekem. Nem volt rajta csak egy nagyon, nagyon nagyon laza melegítő alsó, ami lógott vézna csípőjén. Fejét egy kissé oldalra döntötte, talán csak egy kicsit nyújtózkodni akart, hiszen látszott a párna vonalát még őrző bőrén, hogy nem rég dobta ki őt az ágy. A mozdulat hatására elképesztő módon dagadtak ki hátizmai, én pedig nem akartam mást, csak odamenni hozzá, és végig húzni ujjaimat a tetoválásai vonalán. Talán a korai időpont miatt, talán mert nem kaptam kávét, de engedtem a csábításnak. Mögé állva végig simítottam a kacskaringózó mintákon, s a legnagyobb meglepetésemre Louis nemhogy elhúzódott volna, sokkal inkább belesimult a tenyerembe, egy cinkos mosoly kíséretében.
Hosszú évek óta vártam mára a szerelemre, ami most reggeli napfényben sütkérezve állt előttem fél meztelenül. Talán igaz a mondás; a jó dolgokra várni kell, hiszen megéri a várakozási idő. Mindig megéri.

I'm not afraid anymore~Ziall

Sziasztok :) Remélem mindenkinek jól telik a szünet, én írtam, bár a kezem miatt ne nagyon tudok hosszabbakat, de próbálkozom. Remélem tetszeni fog, a Steal My Girl videoklipje ihlette,  jó olvasást :)

x   

Az ajkait beharapva figyelte a szőke fiút, aki önmagát elfeledve táncolt. Az a néhány ráaggatott gönc nem takarta eléggé a vézna, mégis izmos testet, így tökéletes rálátást nyújtott meztelen mellkasára. Zayn beharapta a ajkait, tekintetét egyszerűen nem tudta levenni az enyhén kockás hasról, a vékony lábakról, a szanaszét álló szőke tincsekről, és azokról a gyönyörű kék szemekről. Elvarázsolta a fiú játékos könnyedsége, s a nevetése, ami mindenkit mosolyra késztetett, aki csak hallotta.
- Zayn te jössz! - kiáltott a rendező, mire a fiú majdnem megugrott, annyira hirtelen érte a mondat, mintha eddig valami varázslat alatt lett volna. Elfordult, hogy a dolgára indulhasson, azonban szeme sarkából még látta, ahogy Niall mindent tudóan rákacsint.
A két szumó birkózó között eltöltött időre szinte nem is emlékezett, hiszen nem tudott rendesen koncentrálni, az égszínkék szempár szinte lyukat égetett a tarkójába. Csak arra figyelt, hogy ne essen el, és ez pont elég volt ahhoz, hogy lélegzetelállító felvételt vegyenek fel róla. Mert Zayn ilyen, neki nem kell megerőltetés a tökéletességhez.
- Oké Zayn, szuper voltál! - tapsolt fel a rendező, s ennek hatására szinte mindenki, aki nézte őt. Niall tekintetével összekapcsolta a sajátját, s hevesen dobogó szívvel konstatálta, hogy a szöszi kihívóan megnyalja ajkait.
Elindultak egymás felé, mint két mágnes úgy vonzotta testük a másikét. Zayn érezte a fülében dobogó vért, ami minden mást kizárt, csak ők voltak, egymástól alig pár centire.
- És most mi lesz Z? - vonta fel a szemöldökét Niall. Túlságosan provokálóan viselkedett ma, még a szokásosnál is jobban.
- Semmi. - hangja remegett, hiszen a közelsége megrészegítette őt.
- Mitől rettegsz? Aki szeret, az megérti ezt, ami köztünk van, aki pedig nem, az úgy sem számít. - vont vállat nemtörődően Niall. Zayn mindig is csodálta, hogy a szöszit mennyire nem érdekli mások véleménye, és ennek valószínűleg köze volt ahhoz, ahogy a karrierük elején bántak vele. Akkor megedződött, s mindenki tisztában van azzal, hogy lelkileg ő a legerősebb közöttük.
- Niall...- suttogta szinte hangtalanul, mégis olyan lemondóan, amire Niall csak bólintani tudott. Megértette.
Habár Zayn szíve olyan erősen húzta a szőke fiúhoz, hogy erős önkontrollra volt szüksége ahhoz, hogy nem essen neki, mégis az agya olyannyira ellenzi ezeket érzelmeket, hogy képtelen engedni szívének. Pedig álmában mindig érzi magán selymes ajkak cirógatását, amit életében egyszer, még hónapokkal ezelőtt tapasztalt meg, de azóta sem tudta kiverni a fejéből. Azóta szüntelenül azt álmodja, hogy ujjai beletúrnak a kusza szőke tincsekbe, ahogy belemarkol a kerek fenekébe, ahogy nyelvét végig futtatja a mellkasán, ahogy szívja az érzékeny bőrt a nyaka tövében...
Zayn nem is lehetett boldogabb, amikor megtudta, hogy a vizes rész jön, hiszen az álmai miatt gatyája szűkké kezdett válni, s jólesett neki a hideg víz. Önfeledten kezdett el ugrálni az testvéreivel, néha összeröhögött Harryvel, ugrabugrált Liammel, vagy nevetett Louis ügyetlen mozdulatain. Majd végre Niallre emelte a tekintetét. Az utolsó versszak következett, amikor megfogta a szöszi átnedvesedett fehér pólóját, s magához rántotta a meglepődött fiút.
- Nem félek többé! - suttogta az ajkaira  - He belongs to me. - énekelte a legutolsó sort egy kis változtatással, majd a hívogató ajkakra végre lecsapott. Tudta, hogy miden megállt körülöttük, és hogy minden egyes ember, aki ott volt tátott szájjal figyelte a hevesen csókolózó párost.
- Hmm...akkor most nekem is meg kéne csókolnom valakit? Nekem erről senki nem szólt. - nézett zavarodottan Louis mire Harry vállat vont, és magához húzta a fiút.
- Nah gyere ide Boo. - nevetett fel,  majd egy puszit nyomott legjobb barátja szájára, aki sokkal hevesebben viszonozta azt.
- Én most nagyon komolyan lemaradtam valamiről. - vakarta meg a fejét, miközben nézte, ahogy a két páros teljesen belemerül a szájuk adta lehetőségek felfedezésébe.
Zayn agya felmondta a szolgálatot, többé nem törődött a negatív dolgokkal, csakis azzal, hogy mennyire tökéletesen illenek össze ajkaik. Niall hozzá tartozott, ez ellen sem ő, sem a szöszi nem tehetett. Csak annyi volt a dolguk, hogy szeressék a másikat az örökkévalóságig, és megmutatni az embereknek, hogy a párkapcsolat nem férfi és nő között létezik, hanem szerelem és szerelem között.

Oh?~Ziam

Sziasztok :) Köszönöm mindenkinek, aki írt nekem, próbálom megfogadni a tanácsokat, és elraktározni a dicséreteket. Szeretném megtalálni az utamat, kövessétek hát a botladozásimat, s a sikert mikor a jó ösvényen kezdek el haladni. Nem tudom most hol vagyok, talán éppen egy kereszteződésnél, de még nem tudom eldönteni jobbra-e vagy balra. Mindenesetre szeretném a legjobb barátnőmnek küldeni ezt a történet, akinek ma van a névnapja. Boldog névnapot Bianka ;) 

x

(saját)

- Kő, papír, olló!
Liam kétségbeesetten nézett a saját öklére, majd a fiú két ujjára, amit egyet jelentett a veszteséggel. Nem erre számított, azt hitte verhetetlen ebben a játékban, de mivel bebizonyította ennek az ellenkezőjét vállalnia kellett a feltételek teljesítését.
- Gyerünk Liam! - mondta kicsit megkönnyebbülten Zayn, hiszen szerette volna hallani a párja 'férfi kérését', hónapok óta vár már erre, s a szerencse is mellé állt a kívánsága teljesülése érdekében.
- De nem tudom hogyan kezdjem...- a tarkóját vakargatta zavarában. Zayn elmosolyodott arra, hogy a fiú még így pipacspiros fejjel is milyen aranyos és dögös, majd a vállánál megfogva lenyomta, hogy a híres féltérdre ereszkedés meglegyen, hiszen a fiú még azt is elfelejtette lányos zavarában.
- Csak mond el! - biztatta lelkesen a fiút.
- Én...szóval, izé...- Liam dadogva próbálta összeszedni csapongó gondolatait, miközben tekintete zavartan ugrált össze-vissza, míg végül megállt a barna szempárba mélyedve.
- Gyerünk Li, azt mondtad menni fog. - a tekintet fogva tartotta őt, s végre összeszedte magát annyira, hogy rendes mondatokban tudjon beszélni, mielőtt az első hang kicsúszott volna tökéletes ajkai akkorát sóhajtott, hogy majd kiszakadt a tüdeje. Ideje véget vetni a bénázásnak, és férfinak viselkednie.

- Emlékszem Zayn. - kezdte bátortalanul Liam, de a kezében szorongatott dobozból bátorságot merített. - Az elmémbe van vésve, kitörölhetetlenül minden egyes pillanat. Ahogy rám néztél, azokkal a csillogó barna szemeiddel. - szinte megborzongott az emlékekre, annyira élénken élt benne az egész. - A szemed alatt a nevetőráncok megmutatták mennyire jól is érzed magad. - felállt, hogy végig simíthasson az érintett testrészen a hüvelykujjával. - Ajkaidat félmosolyra húztad, és úgy invitáltál oda magatokhoz. Emlékszem az érzésre, amit a szívem gyors vágtája okozott. Megfogtad a kezem, s ez a jelentőségtelen pillanat azóta is bennem él. Az nem csak kósza érintés volt, szikrák lobbantak. Legalábbis nálam így volt. - Zayn bólintott, ő is hasonlón élte meg az eseményt. - Aztán minden nap mellettetek ebédeltem, nem is lehettem volna boldogabb.

- Folytasd. - suttogta Zayn, s csillogó szemekkel várta a következő mondatokat. Úgy nézett ki, mint egy kisfiú, aki az esti mesét hallgatja elragadó lelkesedéssel, azzal a különbséggel, hogy férfi volt, s az élete története volt a téma. 

- Igazából nem történt közben semmi különös, egyszerűen csak egyre jobban szerelemes lettem. Őrülten szerelmes.  - Liam elmosolyodott a képre, ahogy 3 évvel ezelőtti kamasz énje mennyire megvolt lőve az érzéstől. Az érzéstől mely féltékennyé, csalódottá, dühössé, de mindeközben reménykedővé tette őt. Sokáig nem tudta mit kezdjen ezzel, de Zayn segített neki megtalálni az utat, s azóta együtt járják azt.
- És mi történt azután Liam? - ösztönözte beszédre a fekete hajú párját, aki nagyot nyelt.
 A nehezén már túl van, már csak egyetlen egy kérdés, és ez a fiú örökre mellette marad hivatalosan is.
- Megtaláltam az életem... Lennél a... - képtelen volt kimondani azt a szót, hiába próbálta, nyelvére csomót kötött a sok érzelem. Mintha az emlékkel tényleg visszahozta volna a zavart fiút, aki még Zayn előtt volt, magabiztossága teljesen eltűnt.
- A fenébe is Liam, ne szúrd el, már majdnem meghatódtam. - lökte vállba szegény fiút, aki erre végképp feloldódott, s a játékos énje uralkodott el felette.
- Csak majdnem? - tátotta el a száját kicsit túljátszva, majd közelebb lépett az izmos alakhoz. A levegő hőmérséklete már nagyon hasonlított egy szaunáéhoz, mindig ezt történik, amikor bőrük összeér, s ha ajkukat csak pár centi választja el.
- Hát lehettél volna egy kicsit meggyőzőbb is. Nem is tudom, hogy hozzád menjek-e...- vágott gondolkozó fejet, s mielőtt az erős karok teste köré fonódhattak volna futni kezdett, s a nevetése töltötte be a házat. Olyan boldog nevetés volt, amit Liam az örökké valóságig tudott volna hallgatni.
- Fuss, mert ha elkaplak Z...! - kiáltott a fiú után, akinek éppen fekete tincseit látta csak a konyhában eltűnni.
A konyhapult két szélén álltak, összehúzott szemmel meredtek a másikra. Mindketten szépen tudtak cselezni, így nem jutottak előrébb a játékban, csupán felesleges köröket futottak, mikor Zayn hirtelen magához szorított egy üveg ketchupot és fegyverként tartotta szerelmére.
- Te akartad, Babe. - kacsintott rá a fiú, majd megragadott egy mustáros üveget.
Zayn nevetve akarta letenni a fegyvert, hiszen nem akart ő mustáros lenni, ám az a kis dobozt ujjai túl könnyen nyomták meg, s a benne lévő folyadék piros lövedékként találta el Liamet. A fiú szeme felcsillant erre, s pár másodperc alatt visszaadta a lövést. Kezdetét vette a csata, aminek áldozata az egész konyha, és a rajtuk lévő összes ruha.
- Tiszta piros lett a kedvenc pólóm. - biggyesztette le mímelt szomorúsággal az ajkát Liam, s hagyta, hogy párja végül megfogja őt.
- Úgyis sokkal jobban szeretlek póló nélkül látni. - harapta be az ajkát, s a csatatér pillanatok alatt változott át szerelmi fészekké. A szoba újra fűtötté vált, halk sóhajok töltötték be, s a mozdulatok, amit testük egymással produkált nem lehetett volna tökéletesebb összhangban.
A vad csókcsata következtében csak úgy került le mindkettőjükről a ruhák, mígnem ádámkosztümben falták egymást, Zayn a pulton ült, míg Liam a lába közé helyezkedett.
- Li...- suttogta érzékien a fiú, aki utolsó idegszálaival józanul tudott gondolkodott.
- Hmmm? - morogta a fiú, aki éppen Zayn nyakát kezdte el szívni, ő már elvesztette az utolsó szalmaszálat is, ami a földön tartotta.
- Igen. Leszek a férjed. - ezer wattos mosolyt küldött Liam felé, aki egy pillanatra azt is elfelejtette, hogy fiú-e vagy lány, de amint feleszmélt, és agya fel is dolgozta az eseményeket még nagyobb hévvel csókolta meg a fiút. Végre megtörténik, amire mindig is vágyott.
Akkor ott, a konyhapulton két ketchuptól és mustártól ragadó fiú talált rá az örök boldogságra egyetlen szóval.
Igen.

#pls

Sziasztok :) egy kéréssel jöttem. Megakadtam. Nem érzem magam jónak, ezért töröltem le az egyik sztorimat is...szeretnélek megkérni titeket, hogy írjátok le mit tartotok rossznak az írásomban. Kérlek tegyétek meg, mert így nem tudok tovább haladni. Köszönöm...

x

Thinking Out Loud~Larry

Sziasztok :) Ezt Ed Sheeran legújabb klipjéről írtam, engem nagyon megfogott, nem tudom ti hogy vagytok ezzel. Ezt a történetet ~B. - nek küldöm, aki kórházban van. Remélem minél hamarabb meggyógyulsz :) Tudom, hogy rövid, de tudjátok...Jó olvasást :) D. xx

Az aranyló bálteremben nincs más csak ők. A férfi és a nő elindul egymás felé, mozgásukat a reflektor követi. A nő egy táncos kecsességével, a férfi egy kicsivel sutábban lépked, míg végül olyan közel érnek egymáshoz, hogy ki tudják nyújtani a másik felé a karjukat. Ahogy bőrük összeér szikrák lobbannak, de ők ezzel nem törődnek. Csak táncolnak, s a reflektor nem veszti őket szem elől. A nő fehér ruhája csak úgy suhan a férfi teste körül, miközben kijavítja a sutább tartást, tisztán ki lehet olvasni az arcából, hogy nem is vágyik másra, minthogy beletúrjon a kusza vörös tincsekbe, de nem enged a késztetésnek. A nő minden egyes mozdulatába bele van írva a tánc, végtagjai és csípője a zene lágy ütemére mozdul, kiváló táncos. De akármennyire mozog is valaki jól az nem elég a tökéletes tánchoz, kell egy pár, akihez tud igazodni...és ez a férfi  az. Percekig táncolnak, a nő teljesen rábízza magát partnerére, testük hibátlanul mozdul, s azt teszi az egészet felejthetetlenné, hogy akkora szenvedély járja át őket, amivel sokan az életüket adják a másikért. A zene néhol feszülten szól, ilyenkor a fehér ruhába burkolt test is megfeszül, s ha a ritmusok lágyabban szólnak ő is kecsesebben jár. Mindketten érezik, hogy ez több, mint egy sima tánc, a tét a szerelmük. Egymásért táncolnak.

- Úristen Ed, ez fantasztikus... ez úristen. Nem tudok megszólalni, lenyűgöztél. - mondja a göndör hajú fiú, aki zöld szemét még mindig a képernyőre függesztve nézi az utolsó képkockában megmerevedő párost.

- Örülök, hogy tetszett. Te vagy az első, aki ezt látja. - jelenti ki a vörös hajú, mire Harryn elül a döbbenet.

- Komolyan? Megtisztelsz, haver. - egy gödröcskés mosolyt villant a legjobb barátjára. - És én miért is nem tudtam, hogy ilyen jól tudsz táncolni?! - őszinte meglepődöttség hallatszik a hangjában, fogalma sem volt Ed ezen adottságáról. 

- Sok mindent nem tudsz még rólam. - kacsint rá a vörös, mire mindketten felnevetnek. 

Nem sokáig beszélgetnek, a göndörkének dolga volt egy stúdióban, ahol szerelme már tűkön ülve várja, így hamar elköszön barátjától, és szinte rohanva teszi meg az utat a stúdióig. 

A szíve hevesebben ver, amikor meglátja a gyér fényben álló fiút, s hiába veszik bele alakja a homályba egyszerűen tudja, hogy ő az.

- Louis? - suttogja, nem mer hangosabban beszélni, hiszen szerelmét olyan légkör veszi körbe, amibe szívtelenség lenne volna belerondítani. 

- Harry! - hangzik fel a szinte sóhajként kimondott név. 

Olyan jól hangzik a rózsaszín telt ajkak közül a neve...

Harrynek még mindig a videoklipben látott páros tökéletes összhangja jár a fejében, így mikor kartávolságon belülre ér megragadja a fiú kezét, és megpörgeti őt a tengelye körül. Louis kissé sete-sután mozog, de ez egyiküket sem zavarja. A testük ugyanolyan kifogástalan harmóniában mozog, hiszen egymásra vannak hangolódva. 

- Elvégezted a dolgod? - kérdezi Louis, utolsó idegszálával próbálva józan maradni, de nem igazán megy neki. A szerelme karjai védekezően fonódnak köré, s emiatt ajkai már csak pár centire vannak az övétől, ami mindkettőjüket őrületbe kergeti. 

A göndörke ajkát veszélyesen beharapva kémleli az érzelmektől elfelhősödött arcot, s a kék szemeket, amik csak rá csillognak ennyire. Végül megadja magát a csábításnak.

A fiatalabb fiú teste a falra kenődik, az izmos karok a hajába túrnak, a szenvedély a tető fokára hág, s ajkaikkal szinte felfalják a másikat. Habár nem táncolnak a testük mégis olyan tökéletesen összhangban működik, akárcsak a nemrég látott férfi és nő...ez a bizonyítéka annak, hogy akármennyire is ítélik az azonos neműek kapcsolatát egyáltalán nem különböznek tőlük. Hisz a szerelem, az szerelem, bárki bármit is mond.

The city~Larry

Ciao mindenki :) Kérlek ezt olvassátok el! Tudom, hogy azt mondtam szünetelek, és azt is tettem, csak éppen ez elég rövid szünet volt. Viszont beállt egy másik probléma. Eltörtem a kezem. A jobb kezem. Tapsot nekem. :D Szóval, ugye ezt az egészet egy  kézzel gépeltem be, ami ha hiszitek, ha nem nagyon fárasztó. Szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy most jelezzen vissza, ha tud, bármit, mert ha nem akkor tényleg hónapokig tartó szünetre megyek. Nem sajnáltatás képen, de az ujjaimnak össze kell forrnia, és ha nem látom, hogy sok embert érdekel, ami csinálok, akkor nem fárasztom magam ezzel. Jó olvasást. :) D. xx

- Rendben fiúk, sok sikert, bízom bennetek. - figyeltem, ahogy Lou biztatóan rámosolyog a csapatára, majd elindul elfoglalni a helyét. Szemét már a pályára függesztette, mikorra odaértem, így magamra való felhívás érdekében a hátára ugrottam.
- Harry, ne most. - tekintetét nem vette le a piros-fehér csíkos mezes emberekről a gyepen.
- Csak egy puszit kérek, elég régóta találkoztunk. - mondtam morcosan. Gyorsan megfordult, az arcomra nyomott egy puszit, aztán már nézte is tovább a meccset.
Elég mérgesen meredtem rá, de ő nem érezte, így úgy döntöttem nekem itt nincs keresni valóm.
- Szia Louis. -köszöntem, de ő csak hátra intett, mintegy mellékesen, mire még nagyobb hévvel loholtam ki a stadionból. Az unalmam ellen - ha már Lou nem volt képes velem foglalkozni - a bandatársaimmal próbálkoztam.
- Szia Liam, - szóltam bele a telefonba.
- Szia Harry, fontos az amit szeretnél? Épp Sophiával vagyok. - halkan felnevetett, megráztam a fejem bár tudtam, hogy nem látja.
- Nem, majd beszélünk. - alig mondtam ki a vonal sípolni kezdett.
Oké 4/2 nem jött be, jöhet Zayn. De akárhogyan próbáltam nem vette fel, végül már ki sem csörgött. Lehet, hogy ő is Perrievel van. Niallt már meg sem próbáltam.
Olyan klassz, hogy mindenki el van foglalva a saját dolgaival velem meg senki nem foglalkozik.
Hirtelen ötlettől vezérelve a városba indultam, hogy valamivel lefoglaljam magam. Amióta Londonba költöztem nem volt alkalmam rendesen körülnézni. Itt volt az idő, hogy megtegyem. Ősz volt, a kedvenc évszakom, a színes falevelek szálltak előttem, néhányat a szél táncra perdített, a többi pedig félre söpörve állt őrt a járda szélén. Egyébként egész kellemes idő volt, illetve Angliához képest kellemes. A fejemre húzott sapka, amit sebtében vettem fel azért kellett.
A forgalmas utcákon haladva csak egy valami tudtam felfedezni; az emberek folyton sietnek mindenhova. Egyetlenegy embert sem láttam, akik csak úgy céltalanul rótta volna az utcákat, mint én. A sietség átvette az uralmat mindenki felett, kivéve persze a turistákat, akikre egyértelműen rá volt írva, hogy átutazóban vannak csak itt pár napra. Ők minden Londont jellemző dologra rácsodálkoztak, és lefényképezték minden lehetséges szögből. De én most nem a Big Ben-re voltam kíváncsi, sőt nem is a London Eye-t szerettem volna közelebbről megvizsgálni. Nem ez volt a célom. Én az igazi várost akartam megismerni.
Nagyon sokáig sétálgattam, persze éreztem, hogy kb. egymillió képet csinálnak rólam közben, és sokan követnek, de mivel nem jöttek oda hozzám, nem törődtem velük.
Nem is csináltam mást. Mások azt mondanák, hogy feleslegesen eltöltött idő volt, s ehelyett hazamehettem volna, de muszáj megismernem a helyet, ahol éltem. És tudjátok mit? Sikerült is.
Láttam a városban élő embereket, ahogy este hazafelé sietnek a családjukhoz, a fiatalabb korosztályt, csapatostul nagyokat röhögve, az idősebbeket szatyorral a kezükben ballagni. Láttam sok hajléktalant kéregetni, láttam a kóbor kutyákat szemetesből enni, sőt még egy éttermi veszekedésnek is tanúja voltam. Amikor pedig a sötétség teljesen bekebelezte a várost betértem pár szórakozóhelyre, de sehol nem maradtam sokáig. Néztem az önfeledten táncoló főiskolások lányokat, a rájuk éhes fiúkat, a fáradt pultost, aki egy perc alatt legalább 40 italt adott ki, s a főnököt, aki még ezzel sem volt megelégedve, folyamatosan szidta szegényt. De nem csak ezt fedeztem fel, láttam a gyerekeket galambokat etetni, a kórházból boldogan kitérő embereket, és aggódóakat, akik befelé mentek. Láttam gyereket toporzékolva sírni, időseket, akik fejcsóválva reagáltak a csúnya szavakra, ami a fiatalok egymásnak mondtak.
Láttam, hogy mi tölti fel ezt az oly' híres várost, és az pedig nem a híres épületek voltak. Az emberek, akik rácsodálkoznak a szépségére a Londonról készült képeken azok sosem fogják megérteni miért esik is mindenki teljesen bele. A hangulat miatt, amit még a szinte naponta zuhogó eső sem rondíthat el.
Szerelmes voltam a városba, teljes szívemből.
Elég késő - vagy elég hamar, attól függ honnan nézzük a dolgokat - volt, mire hazaértem. A tornácon lévő lámpa égett, amire először azt hittem, hogy véletlenül hagyta úgy Louis, de amint beértem, és rám emelte haragtól csillogó szemeit, tudtam hogy szándékos volt. Már az ajtóban állva éreztem az őt körüllengő dühöt.
- Hol voltál, Styles? Olyan kétezerszer hívtalak csak fel, és most hajnali 3 óra van. - rákoppint a márkás órájára, várva a válaszom.
- Szerelmes lettem. - sóhajtottam, és ledőltem a kanapéra, ahol Louis már majdnem felrobbant a méregtől.
- Hogy mi?! - hitetlenkedett.
- Mármint Londonba. Körül néztél már itt? - kérdeztem, amit kissé meghökkenve fogadta.
- Persze, voltam már a London Eye-on meg ilyesmi. - vont vállat nem törődve. Hitetlenkedve néztem, ő ezt nem értheti. De ha rajtam múlik megfogja.
- Holnap reggel megmutatom mit hagytál ki eddig. - jelentettem ki megingathatatlanul, elsődleges célomként tekintettem arra, hogy Louis meglássa azt, amit én is.
- Nem lehet, holnap újabb meccsünk lesz. - mondta, s a távkapcsolóért nyúlt, de én elhajítottam a tárgyat. Felszakadt bennem a seb, amit az elhanyagoltság okozott, s szavak formájában keltett tragédiát.
- Mindig ezt mondod, kezdem azt hinni, hogy már nem is szeretsz, csak megszokásból vagy velem. - karomat karba tettem, s úgy éreztem magam, mint egy hisztis nő, de másképp nem tudtam közölni a sérelmeimet.
- Te nem szeretsz, ha nem tudod elfogadni, hogy ott kell lennem a szó szerinti saját csapatom meccsén. - egymás szemébe néztünk, fejben érveket sorakoztattam az igazam mellett, de pontosan tudtam, hogy neki megvan ennek az ellenérve is. Dühösen pattantam fel a kanapéról, de mielőtt elhagytam volna a szobát nem hagytam ki, hogy ne szóljak vissza.
- Akkor ezt megbeszéltük, senki sem szeret senkit, kötözöl te vagy, én? - majd eltűntem az ajtó mögött, felszaladtam a lépcsőn egészen a a hálón át az erkélyre. Néztem a várost, amibe nem rég teljesen beleszerettem, de többé már nem varázsolt el annyira, mert az igazi szerelmem már nincs benne.
- Harry. - suttogta egy hang, én pedig megfordultam. a hajnali csípős levegő a bekúszott a pólóm alá libabőrös téve a kockás hasamat.
- Louis?!
- Szeretlek. - jelentette ki minden előzmény nélkül.
Tudtam, hát persze, hogy tudtam, de a bizonytalanság, amit sok elfoglaltságunk ültetett belém feszültséget keltett köztünk.
- Én is. - sóhajtottam.
Tisztában voltam azzal, hogy az a dolog, ami pár évvel ezelőtt megdobogtatta a szívemet már csak a látványára is, sosem fog elmúlni.
- Ígérem, hogy holnapután elvihetsz megismerni ezt a várost, sőt ha ragaszkodsz hozzá még meg is hívhatsz valahova enni, oké? - oldalra döntötte a fejét, és úgy kémlelte az arcom megerősítést várva.
- Holnapután Niallel találkozom, bocs. - elfordultam hogy újra a városnak szenteljem a figyelmem, de minden érzékszerveim a mögöttem álló fiúra összpontosult. Éreztem, ahogy egyre közeledik, majd ahogy a csípőmnél fogva magához húz.
- Ha az ír tag egy ujjal is hozzád, én ivartalanítom. Az enyém vagy Harry, ezt ne felejtsd el. - suttogta, én pedig bólintottam. Persze, hogy tudtam. Ez az egy dolog volt csak biztos az életemben, és sosem akartam elengedni.

Trying not to love you~Ziam

Ciao mindenki :) Szomorú, vagy éppen nem szomorú hírrel jöttem...A blog szünetelni fog határozatlan ideig. Sajnálom, de úgy érzem most szükségem van egy kis szünetre, hogy fejlődhessek. Tudom, hogy béna lett ez a történet, de akartam valamit hozni nektek...Nagyon remélem, hogy ezután is mellettem maradtok, és biztattok egy kicsit. Have a nice day :) D. xx
ui. Az url címet még mindig változtatásra ítélem, így jövőhét utántól már some bromancewith1d.blogspot.hu címen találhattok meg. 

A tekintetem megakadt a két alakon, amik kézen fogva sétáltak előttem. Láttam Zaynen, hogy igazán jól érzi magát, folyamatosan puszikat hintett a lány arcára, ujjaival erősen szorította a kezét, ezzel bennem mérhetetlen fájdalmat okozva.
Lehunytam a szemem, Harryhez csatlakoztam, inkább a hülye viccei, mint az  összetörött szívem darabkáit szedegetni.
- Kop-kop. - vigyorgott már előre a poénon.
- Ki az? - mentem bele, reménykedve, hogy végre valami tényleg poénosat mond.
- Li. - összezavarodtam, mit akar? Az én becenevem Li...
- Milyen Li? - kérdeztem összehúzott összehúzott szemöldökkel.
- Krumpli. - nevetett fel.
Ez most komoly?
A homlokomra csaptam, miközben oldalról érzékeltem, ahogy Niallel összepacsizik nevetve. Soha nem értettem miért nevet az egyáltalán nem vicces viccein, de valószínűleg csak a jó szíve nem engedi, hogy Harry szomorú legyen.
Végül inkább a saját gondolataimba menekültem. Örök életemre eldöntöttem, hogy nem hallgatok meg több Harry viccet.
A tekintetem önkéntelenül találta meg folyton a két szerelmest, akik előttem mentek. Nem tudtam nem rájuk figyelni, képtelen voltam rá. Csak sétáltunk a célunk felé, miközben mindenki jól érezte magát, csak én voltam magamban zárkózva. Vannak olyan napok, amikor a fájdalom, amit Zayn és Perrie szerelme ad nekem felemészt, és képtelen vagyok a boldogságra. Ez is egy ilyen.
- Hé, Liam. - fordult hátra Z, a szeme körül nevető ráncok mutatták meg boldogságát, fél kézzel átkarolta a szőke lányt, és úgy tekintett rám. - Segíts már elmesélni mit csináltunk tegnap, nem emlékszem, annyira be voltam rúgva. - nevet fel, de én megrázom a fejem.
- Bocs haver, de nálam jobban senki nem itta le magát. - az alkohol volt az, ami engedte, hogy rajta kívül másra is gondoljak egy rövid ideig.
Zayn vállat vont, majd befordult az egyik sarkon, ahol a stúdió ajtaja előtt már várt minket Paul.
- Már vagy 20 perce várunk rátok, mi tartott ennyi ideig? - Paul gyakran szeret időzített bombát játszani, így nekünk meg kellett tanulnunk bombaszakértőnek lenni, mielőtt felrobbanna itt nekünk.
- Te panaszkodsz mindig, amiért nem vagyunk egészségesebbek, tessék, most akárcsak az átlagos emberek, ezt a formát választottuk, így nem csak kalóriát égettünk, nem csak teljesítettük a kívánságodat, hogy legyünk egészségesebbek, de még a környezetet is kíméltük. Szívesen. - Louis színpadiasan hátra dobta nem létező hosszú tincseit, majd bement az épületbe, a többiek pedig nevetve követték. Lou mindig is értett ahhoz, hogy a mi javunkra fordítsa a dolgokat, hiszen csak arról volt szó, hogy mivel idegen városban vagyunk nincs itt senkinek a kocsija, és a bérelt kocsink kerekét kilyukasztottuk, a másikat meg a szórakozó helyen hagytuk, és nem fértünk volna be egy taxiba, így ezt az utat választottuk.
- Esküszöm nyugdíjba fogok vonulni. - suttogta maga elé az ő szájából túl sokszor hallott mondatot.
- Azok ősz hajszálak? - vettem a kezembe, az egyébként sötét barna tincseket.
- Mi? Látjátok mit tesztek velem? - kiáltott fel, és szerintem elrohant a mosdóba, hogy megnézze az állítólagos ősz haját.  Gyorsan beiszkoltam, hogy ne legyek ott, amikor robban.
A fiúk már a mikrofon előtt álltak, mire beértem, így én is gyorsan csatlakoztam hozzájuk. Ma a közös részeket vesszük fel, ezt a részét szeretem az egésznek a legjobban.  Az első dalnál az "Úúú-uuu" - záson kívül nem volt több dolgom, így kiélvezhettem a mellettem álló tökéletesség hangját. Zayn a dalra koncentrált, szemét becsukta, csodásan ívelt ajkaival megformálta a szavakat, amik valami varázslatként szólaltak meg. Néha nem tudatosan, de megigazította az anélkül is tökéletes tincseit, a mozdulat után visszatette kezét a mikrofonjára, s az erőfeszítés miatt, amit a magasabb hangok miatt tett, kidagadtak a karizmai. Elbűvölve figyeltem a jelenséget, ami számomra maga volt a csoda. Jobb oldalról valaki oldalba ütött, s emiatt tudtam kizökkenni csak a látványból, de így szembe találhattam magam, egy meglepődött kék szempárral. Azt hiszem lebuktam.
- Beszélnünk kell. - suttogta, én pedig lehajtott fejjel bólintottam a szöszinek.
Az idő olyan gyorsan telik, amikor valamit várunk, a másodpercek szinte óráknak tűnnek, az órák pedig egy egész örökké valóságnak...de  akkor, amikor egyáltalán nem vársz valamit már csak annyit veszel észre, hogy hirtelen bekövetkezik az a dolog.
Mintha csak pár perc telt volna el, amikor kijelentették, hogy szünet, és Niall kihúzott a mosdóba.
- Liam, te... - kezdte, de nem tudta befejezni, valószínűleg túl kínos volt neki.
- Nincs semmi velem. - mondtam nyomatékosan, reméltem megérti a célzást, hogy hagyja abba, hiszen láttam ahogy az ajtó nyílik, és pont a szóban forgó személy lép be, de nem volt szerencsém.
- De, én láttam. Beleestél Zaynbe? - kérdezte meglepődve. A tekintetemet beleszúrtam a szerelmemébe, aki lefagyva állt meg az ajtóban.
- Khm...- krákogtam, hogy Niallnek is leessen végre, hogy társaságunk van.
- Hupsz, bocsánat Li. Nem láttam tényleg. - legyintettem, holott a szívem majd kiugrott, amiért most fény derül az igazságra. - Akkor azt hiszem, most megyek...- rekord idő alatt oldalazott ki a helyiségből, így egyedül maradtam vele.
Pár percig csak nézett rám, én addig pedig próbáltam magam életben tartani. Tudtam, hogy ha elkezd utálni az érzéseim miatt, akkor teljesen összetörök.
- Igaz ez? - suttogta pár végzetes perc után. Olyan elhatározásra jutottam, ami két lehetőséget von maga után. Vagy örökre megutál az a személy, aki számomra a legfontosabb, vagy elfogadja, de soha többé nem tud úgy tekinteni rám, mint eddig. Mindkettő a szívem épségébe kerül, de nem bántam. Legalább már tisztában lesz a dolgokkal.
- Sajnálom Zayn, egyszerűen képtelen vagyok nem gondolni rád úgy. De ne utálj kérlek, nem az én hibám...Megpróbáltak elfelejteni mással, de egyszerűen nem megy. Nem tudlak nem szeretni. Tényleg nagyon sajnálom. - hajtottam le a fejem, és mire újra feltekintettem már nem állt előttem.
Panaszosan felsóhajtottam, tudtam, hogy ez lesz. Emelt fejjel vonultam ki a fürdőből, legalább nem aláznak meg teljesen, hiszen vállalom a következményeket.
A stúdióba visszaérve nagy veszekedésre lettem figyelmes. Nem értettem mi történik, olyan volt, mintha egy másik dimenzióba értem volna vissza, nem pedig oda, ahonnan elindultam.
- Komolyan mondtam Perrie. - nézett farkas szemet az imádottam a szőkével, aki elkezdett fújtatni.
- De...nem értem mi történt.
- Csak annyi, hogy veled akartam valakit elfelejteni, de már tudom, hogy ez nem fog menni. Te nem helyettesítheted őt. - miközben ezt mondta tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, mire a szívem sokkal hevesebb dobogásba kezdett, komolyan kezdtem kételkedni abban, hogy ez valójában megtörténik-e vagy csak a képzeletem játszik velem borzasztó játékot.
- Szörnyű ember vagy. - jelentette ki Perrie, majd kiviharzott az ajtón. Zayn felém lépett, az értetlen tekintetek kereszttüzében, majd megállt előttem veszélyesen közel.
- Mit lépsz erre, Payne? - kérdezte kihívóan. Mit tehettem volna? Erőszakosan tapadtam az ajkaira, amik mosolyogva nyíltak ki nekem.
Vannak emberek, akiket próbálhatsz elfelejteni, de bármilyen módszert is vethetsz be, képtelen vagy kiverni őket a fejedből. Most már tudom miért nem lehetségesek az elkeseredett próbálkozások erre, azért nem tudod kiverni a fejedből, mert...neki ott van a helye.

When I was 16~Larry

Ciao mindenki :) Larry Stylinson kérésére írtam ezt a történetet. Egy kicsit más, mint a többi de ettől függetlenül, kíváncsian várom a véleményeket, és persze, remélem, hogy tetszeni fog neked Larry Stylinson :) Have a nice day :) D. xx 

ui.: FELSZERETNÉM HÍVNI MINDENKI FIGYELMÉT, HOGY AZ URL CÍMET MEGFOGOM VÁLTOZTATNI JÖVŐHÉT VASÁRNAP somebromancewith1d.blogspot.hu. ra. Addig minden alkalommal elfogom mondani, csakhogy mindenki tudjon róla. :) 

- Ma egy különleges vendégünk van, a néhai One Direction szívtiprója...Harry Styles. - a műsorvezető a göndör hajú fiúra mutatott, aki lassan sétált be a színpadra. A nézőközönség tapsolt, a ma már felnőtté érett nők és néhány férfi szíve megugrott a komoly arcra. 

Harry helyet foglalt a széken, kissé kényelmetlenül érezte magát, amiért újra közönség elé kell állnia, eléggé kiszokott ebből, még a lámpaláz is eluralkodott rajta, ahogy arra gondolt, hogy nem csak a stúdióban lévő pár száz ember nézi őt, hanem tulajdonképpen az egész világ. De nagy sóhajtással túltette ezen magát, hiszen ő vállalkozott erre.

A régi mosolyának árnyéka sem jelent meg az arcán, ahogy az emberekre nézett. Képtelen volt mosolyogni Azóta. Évek teltek el, s csak ma érezte magát késznek arra, hogy lezárja az ügyet, vagy legalábbis megpróbálja lezárni. A nőre pillantott, jelezve, hogy kezdhetik, bár egyszerűen tudta, hogy sokkal könnyebb lenne fogni közben az Ő kezét, de ez nem volt lehetséges. 

- Harry azért van ma velünk, hogy végre őszintén kitálaljon, egészen a kezdetektől. Felkészült? - a göndörke aprót bólintott, megtörten nézett a nő szemében, akinek megesett rajta a szíve, de ő is az igazságra éhezett, ahogy mindenki, amióta Harry rejtélyesen eltűnt.

- Sok híresztelést hallhattunk, ami azt igazolta, hogy már az középiskolában is biszex voltál, ebből mennyi az igaz? - vágott bele a műsorvezető. Harry a kezében lévő mikrofont piszkálta, majd felnézett. A kamerák minden elképzelhető szögben vették őt, ezzel kissé megrémítve Harryt, de ő nem hátrált meg. Tekintetét a közönség mögé irányította, és csak a feketeséget bámulta.

- Ez igaz. Volt egy fiú még a gimiben, akivel nyíltan voltam együtt, de aztán sokkal jobban éreztem magam a lányokkal, így hát el is felejtettem a kis félre lépést mindenkivel együtt. - a szívét kevesebb teher nyomta, ahogy végre bevallotta az igazat. 

- Meséljen nekünk Larry Stylinsonról, légyszíves - vágott bele rendesen a nő. Harry becsukta a szemét a mérhetetlen fájdalomra, amit ez a két szó okozott. Ujjait tördelte, szemei kétségbe esetten ugráltak egyik pontról a másikra, lábai dobolni kezdtek, a vére pedig csak úgy száguldott az ereiben. Elméjében megjelent egy kép Róla. Nagyon fiatal volt még, arcán az a hatalmas mosoly játszott, ami abban az időben jellemezte őt. Megnyugodott. Ő volt az egyetlen, aki habár csak elméjében, de képes volt megnyugtatni őt. 

- 16 éves voltam, amikor találkoztam Vele. - képtelen volt kimondani a nevét, tudta, hogy ha megtenné valami láthatatlan gát szakadna fel benne, amit képtelen lenne irányítani. - Nagyon sokat beszélgettünk már a válogató alatt is, alig pár nap alatt váltunk legjobb barátokká. - a periférikus látása miatt észlelte, hogy a mögötte lévő kivetítőn elindult egy felvétel. Azt a momentumot játszották le, amikor egy csapatba tették őket, és Ő az ölébe ugrott. - Úristen. - tört fel belőle egy nagy sóhaj, s az egész teremben szinte megállt a levegő, ahogy figyelték a reakcióját. 

- Mesélne nekünk erről? A legelső felvett Larry Stylinson pillanatról? - kérdezte a nő. Harry kezdett hozzá szokni a fájdalomhoz a szívében. A tátongó ürességhez. 

- Mindannyian nagyon örültünk, hogy tovább jutottunk. Csak Louis ismertem közelről a fiúk közül, így nem volt kérdés, hogy kit öleljek meg. Elragadott minket a hév. - valóban az a pillanat még csak az epilógus volt az ő történetükben. 

- És mi történt az X-factor alatt? - Harry elgondolkodott. 

- Valójában semmi. Annyira lekötött minket az, hogy valóra váltsuk az álmainkat, hogy nem is  koncentráltunk másra. Annál többet nem is nagyon érintkeztünk kettesben, mint hogy esténként jó éjszakát kívánjunk egymásnak, és egymás mellett aludjunk el. - halványan elmosolyodott az emlékekre, amik most Nélküle savanyú szájízt hagytak maguk után.

- Szóval egész idő alatt egymás mellett aludtak? - kérdezte a nő, hangjában érezhető volt a szarkasztika, miszerint CSAK aludtak. 

- Igen, akkor kezdődött az egész, mikor Ő rájött, hogy rémálmaim vannak. 16 éves voltam, nagyon nehezen szoktam ahhoz, hogy nem otthon vagyok, hanem hónapokig egy idegen helyen kell lennem egyedül. Mivel legjobb barátunk voltunk, ezért felajánlotta, hogy éjszaka is vigyáz rám. Sosem szegte meg az ígéretét. - újabb szomorkás mosoly játszott az ajkán.

- És egész idő alatt tényleg csak barátok voltak? Nem létezett Larry? - az újabb kérdés éppolyan ironikus volt, mint az előző. Ezt természetesen senki nem hitte el. 

- Larry Stylinson valós. Volt. - egy kis nyugalmat érzett, amint kiejtette ezt, már nagyon régóta vágyott erre, de amikor ezt megakarta tenni nem tehette. Ma már nincs mit vesztenie. 

- Fejtse ki nekünk! - kérte a műsorvezető, s mindenki tudta, hogy az egész világ szeme Harryn függ. Még azoknak is, akik nem szerették a One Direction. Mindenki tudni akarta az igazat. 

- Nem szeretném elárulni, hogy hogyan jöttünk össze. - ez volt az egyetlen dolog, amit meg akart tartani magának. Ez a kettőjük titka marad, örökre. A pillanat, amikor először ízlelhette meg a tiltott gyümölcsöket mindörökké benne fog élni, habár a helyszín nem éppen a legálombelibb. Egy szertárban történt, s talán ez a másik ok, amiért nem árulta el. Had képzeljen el mindenki olyan jelentet, amilyet akar, illúzió romboló lenne ha tudnák a valósat. Mégis az ironikus helyszín még meghittebbé tette az egészet. - Talán olyan másfél évesek lehetett a banda. - pontosan tudta a dátumot, percre pontosan, de a rajongóknak ennyi elég volt, hogy be tudják sorolni mikortól tekintettek másképp a másikra. - Akkor figyeltem fel arra, hogy milyen gyönyörű a szeme, milyen tökéletesen ívelt a szája, milyen kerek a feneke, és hogy milyen csodálatos ember is Ő. Olyan voltam, mint egy időzített bomba, az érintések, a viccek, és minden egyéb összeállt bennem. Eleinte nem tudtam mit kezdjek vele, de végül rájöttem mit is akarok, és...robbantam. És ez a katasztrófa bátorította Őt is. Kiderült, hogy Ő is ugyanígy érzett, azok az apró érintések, amik napjában ezerszer fordultak elő nem voltak véletlenek. Így hát vállaltuk a kockázatot, hogy ha titokban is, de együtt leszünk. - talán a világon minden egyes ember lélegzetét visszafojtva meredt a fiúra, akinek nem volt annál több bűne, mint hogy szeretett. 

- És azután? Eltudná mondani hogyan csináltak? Milyen volt ez az egész kapcsolat? - Harry szaván csüngött mindenki, még egy pisszenés sem hallatszott ki a sorok közül. 

- Nehéz volt. Borzasztó nehéz volt barátként viselkedni, és nem leteperni egy-egy interjú, vagy koncert során. Nagyon sokszor úgy voltunk vele, hogy nem éri meg a fáradalmakat. De aztán este, amikor minden elcsendesedett, az utálkozás, a sikítozás, minden...egymás karjában elaludni maga volt a mennyország. Az éjszaka volt az, amikor feltöltődhettünk, amikor bebizonyíthattuk mennyire szeretjük a másikat, amikor elhangzottak azok az ígéretek, amiknek emléke nappal erőt adott nekünk. De voltak sötétebb korszakok is, amikor már az ígéretek sem húzhattak ki minket a gödörből, melyet a mi súlyos titkunk ásott nekünk. Abban az időben Ed Sheeran volt, aki segített nekem megtalálni a vaksötétben a fényt. Ha látod ezt tesó, tudd, hogy nagyon szeretlek. - mosolygott az egyik kamerába, ám a szívében újabb heg nyílt fel. Már évek óta nem látta a legjobb barátját. - Szóval láthatatlan harcot vívtunk egymásért, amit tagadnunk kellett.

- De miért nem léptek elő, és jelentették be, hogy együtt vannak? - a nő értetlenül figyelte a smaragd szempárt, ami elnézően elmosolyodott. Ezt senki nem értethette rajtuk kívül. 

- Nem tehettük kockára Niall, Zayn és Liam karrierjét. Akkoriban más meggyőződése volt a világnak a melegekről. Ha elő léptünk volna az egész világ ellenünk lett volna. Így tűrtünk. - erősen szorította szék karfáját, hogy valami szilárd a földön tartsa őt. Annyira kívánta, hogy ne a karfa legyen az, hanem az Ő keze, hogy egy másodpercre érezte az apró ujjakat az övé közé kulcsolódni. Azonban a pillanat tova szállt, s ő egyedül maradt a világgal szemben. 

- És mi történt? Még mindig együtt vannak? - tette fel a következő kérdést, ami talán az eddiginél is fájdalmasabb volt.

- Elveszítettem. - nyögte halkan, s az a bizonyos gát átszakadt benne. A könnye mardosta a szemét, a testét átjárta a fájdalom, elméje egyetlen szót visszhangzott; elveszítetted, elveszítetted, elveszítetted...

- Bővebben? - a nő előrébb hajolt, mintha így többet tudna meg, ebben a pozícióban.

- Volt egy szörnyű félre értés köztünk, aminek a neve: Eleanor. Bár nem voltak együtt igazából, láttam a szerelmet csillogni a lány szemében, amikor Rá nézett. Egyik nap távolról figyeltem, ahogy ketten nevetnek, ahogy Ő átfogja El derekát, és egy puszit nyom az arcára. Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha elengedném őt, hogy rendes élete legyen, gyerekekkel, meg mindennel, ami egy átlagos embernek járna. Egy lánnyal, aki tényleg tiszta szívéből szereti Őt. Eleanorral beszéltem, és ő bevallotta, hogy teljes szívével szerelmes Belé, és akkor tudtam, hogy nem tehetek mást, mint, hogy hagyok neki esélyt a szép jövőre. Még ha az engem örökre nyomorékká is tesz. Elengedtem. Máig nem tudom, hogy jól döntöttem-e, amiért magamat a földi poklomba száműztem, de ha Ő boldog, akkor megérte. - egytől-egyig minden ember szemébe könny szökött az őszinte vallomásra. 

- Hol élt? Mit csinált? Talált valaki mást? - záporoztak a kérdések a fiúra, aki megrázta a fejét.

- Kanadában éltem, egy kis városban, amely hamar befogadott engem, ami miatt hálás vagyok. Felépítettem egy új életet, amiben többé nem volt szerepe a médiának. Egy kisboltban voltam eladó, bár nem volt szükségem pénzkeresésre, hiszen abból, amit kerestem a bandával még az unokáim unokái is boldogan fognak élni, de borzasztóan unatkoztam. Az agyam éjjel nappal zakatolt, hosszú éjszakákat sírtam át, a testem vágyott egy bizonyos személy után. De nem kaphattam meg, hiszen így neki volt esélye egy normális életre. Csak arra vágytam, hogy boldog legyen, hogy végre lássam az arcán a mosolyt, amibe beleszerettem, de a hosszú évek titkolózása lemosta azt az arcáról. Nem kerestem többé, próbáltam magamra koncentrálni, néha hazalátogattam, de ha otthon voltam se volt jó, mert ott is minden ráemlékeztetett. Az utolsó kérdésre válaszolva pedig; nem volt senkim 16 éves korom óta rajta kívül. Ő az életem szerelme, egy ember sem hozzá fogható. - ahogy befejezte lehajtotta a fejét, válláról leesett a súly, amit már 16 éves kora óta hordoz. Többé nem voltak titkok, nem volt több hazugság. Ez jó érzéssel töltötte el.

A közönség még lélegezni sem mert egy pillanatig, majd valaki megmozdult. Harry érzékelte ugyan a mozgást, de nem törődött vele. Az alak a színpad felé tartott, az előtt megállt, s szemügyre vette a fiút, aki összetörve állta a tömeg pillantását. 

- Akkor hát ezért hagytál el? - suttogta, ami abban a csendben szinte ordításnak hatott. A göndörke felnézett, hiába nem hallotta ezt a hangot azóta, egymillió közül is felismerné. 

Valaki egy fénycsóvát irányított az alakra, aki még mindig lefagyva állt a színpad előtt, tekintete a göndörkén függött. Harry térdre borult, nem bírta tovább testét, a lelke beleroppant a látványba. -  Louis.  - ejtette ki hosszú évek után először a nevet. A fiú szinte semmit nem változott azóta, amióta utoljára látta. Természetesen az arca férfiasodott, enyhe borosta borította állkapcsát, és talán soványabb volt, mint bármikor, de ő volt az. Az ő Louis - a.

- Louis Tomlinson. - mondta a nő a mikrofonba, mire a férfi felocsúdott, és felnézett a műsorvezetőre. - Feljönne ide hozzánk? - Louis aprót bólintott, majd komoly arccal figyelte, ahogy a színfalak mögül valaki behoz neki egy széket. - Válaszolna néhány kérdésemre? 

- Talán. - mondta rekedtes hangon, amitől Harryt libabőr járta át.

- Miért van ma itt? - tette fel a kérdést a nő, amire Harry maga volt a legkíváncsibb. Egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a szerelméről, csak úgy itta a látványát.

- Az igazat szerettem volna megtudni. - mondta tömören, kissé feszélyezte az őt vizslató smaragd szempár. 

- Szeretnénk megtudni, hogy mit csinált az alatt az idő alatt, amíg Harry Kanadában bujkált. Eleanorral volt? - jött a következő kérdés. Louis enyhén oldalra fordította a fejét. a szeme sarkából a göndörkére nézett, és úgy válaszolt.

- Eleanort körülbelül azóta nem láttam, mióta véget ért a banda. Szerettem, és tényleg jól éreztem néha vele magamat, de semmi több. Csak egy barátom volt. Eddig Los Angelesben voltam. Az Harry második kedvenc helye a világon, és abban reménykedtem, hogy talán felbukkan ott, és megbeszélhetjük a dolgainkat. Egy szó nélkül hagyott ott, csak egy levél maradt, amit maga után hagyott. - az utolsó szavait a sírás elfojtotta, azonban nem engedte, hogy a könnyek le is folyjanak az arcán, azok csupán csillogtak a kék szempárban, amik vádlóan néztek a zöldbe.  

- Mit reagál arra, amit Harry mondott indokul? - kérdezte izgatottan a nő. 

- Hogy hülye. - teljes testfelületével a szerelme felé fordult, és úgy folytatta. - Hogy gondolhattad, hogy szerethetek valaki mást rajtad kívül? Nem érdekel, hogy nem lehetnek saját gyerekeink, nekem sosem kellett a normális élet, nekem te kellesz. Mindig is te kellettél, és mindig is te fogsz. - hangja elhalt, síri csönd uralkodott mindenen. 

- Köszönjük, hogy minket néztek, holnap is tartsanak velünk. Jó estét. - köszönt el a műsörvezető, az összes kamera megállt, s mindenki a két szerelmes kereste a tekintetével.

Harry és Louis akkora azonban már rég a színfalak mögött voltak, bezárkóztak a takarító szertárba, ahol tudták, hogy nem találnak rájuk. A szűkös hely miatt nem igazán tudtak pár lépésnél távolabb állni egymástól, de nem is akartak. A testük, mint két mágnes egymáshoz vonzotta őket, az ujjaik egymás hajába túrtak.

- Maradj velem Harry, nélküled semmi vagyok. - suttogta Louis a göndörke ajkaira, aki bólintott. Most, hogy végre visszakapta esze ágában sem volt elengedni őt megint. 

- Szeretlek Boo, mindig is szerettelek. - mondta, majd végre megcsókolta őt. Akárcsak az első alkalommal, most is úgy érezte; végre hazaért. Többé nem aggódott azon, hogy Louis - nak rossz élete lesz, hiszen ott voltak egymásnak. 

A legelső csókjuk is egy szertárban történt, ami a szerelmük kezdetét szimbolizálta...És ez is ott történt, de ez teljesen mást jelentett. A szerelmük kiteljesedését. 

Arguement, or something else~Narry (18+)

Ciao mindenki :) Ezt a one shot-ot nem kérte senki, én azonban küldöm valakinek, akit most nem nevezek meg, de tudja, hogy neki megy, habár már elolvasta. Mivel a szeretetemre már nincsenek megfelelő emberi szavak, ezért kénytelen vagyok használni ezt az elcsépelt, semmit mondó szót, amit úgyis tudsz, de nem győzöm hajtogatni. Szeretlek. Have a nice day :) D. xx  

(saját)

- Kurvára elegem van belőled! - kiáltotta, szemei égtek a dühtől.
- Belőlem? - mondtam én is hasonló hangerővel, hitetlenkedve. - Én mentem el a barátoddal való vacsorád tönkre tenni? Ismétlem: BARÁT. Az agyamra mész a féltékenykedéseddel. - szőke tincseimbe túrtam, s kétségbe esetten néztem egyenesen a zöld szemekbe.
- Nem vagyok féltékeny, de a csak barátok gyakran fogják egymás kezét. Pusztán ok nélkül. - karjait mellkasa előtt összefonta, aminek következtében kidagadtak az izmai, de ettől most próbáltam elvonatkoztatni.
- Miért zavar ez téged Harry? Semmi közöd nem lenne hozzá akkor sem, ha lenne köztünk valami, bár ismétlem: nincs. - várakozás teljesen néztem rá, csodálkozva észleltem, hogy lesüti szemeit, ami annak a jele volt, hogy elhallgat valamit. - Jól ismerlek, mit titkolsz?
- Nagyon jó barátom vagy, szóval ezt nem bántásból mondom, de nem illik hozzád az a Levis. - direkt ejtette rosszul a barátom nevét, de nem sértődtem meg. Lehet, hogy nem vetem meg egyik nemet sem, ha a szerelemről van szó, de most tényleg nem randiról beszéltünk. Amit nem értettem, hogy miért akad ennyire ki...
- Louis - nak hívják mellesleg, de akkor ki illik hozzám? - kihívóan meredtem rá, nem tudtam mit is várok a válaszában.
- Én. - mondta, miközben szorosan lehunyta a szemét, mintha ezzel kitudná zárni a szava után hagyott lavinát.
- Tudom, hogy nem bírod Lout, de azért nem kell hazudni. Tényleg nem vagyunk együtt. - megráztam a fejemet, képtelen voltam erre a lehetőségre gondolni, nem lehet, hogy ezért csinálta már régóta a jeleneteket a randijaimból, azonban minden passzolt.
- Nem hazudtam. - egy fokkal előrébb hajolt, ezzel kiegyenlítve a magasság különbséget.
- Bizonyíts. - a ma este sokkal magabiztosabbá váltam, mint általában, mondjuk ehhez a pár pohár bor is hozzájárulhatott. Harry egy ideig meghökkenve nézett rám, majd közelebb jött, közben folyamatosan a reakciómat kémlelte, én viszont nem ellenkeztem, sőt. A testemben mérhetetlen vágy gyűlt, ami arra összpontosult csókoljam meg. Teljesítettem a testem kívánságát.
Az előbbi heves vita valami sokkal csodásabbá alakult. A testünk egymásnak tapadt, így megéreztem szívének heves vágtáját, valamint kapkodó lélegzetét. Kezei szinte kétségbe esetten túrtak bele a hajamba, mintha sosem akarnának elengedni engem.
Sosem éreztem akkora vágyat, mint vele abban a pillanatban. Egy cseppet sem bántam, amikor elkezdte felfelé húzni a pólómat. Miután lekerült rólam az anyag, és sikeresen el is tudtunk jutni az ágyamig ledöntött a puha anyagra, majd fölém mászott. Puha ajkaival vonta édes csókokat egészen a nyakamtól az övemig. Nyelve lágy táncot járt az érzékeny bőrömön, többször is végig futva a V-vonalamon. Talán azért habozott, mert nem tudta tovább haladjon-e, talán csak ki akart éheztetni, minden estre megunva a kínzást felfelé nyomtam a csípőmet.
- Biztos Ni? Nem akarlak olyanba belekeverni, amit józanon nem tennél meg. - mondta kínkeservesen, azonban a szavaival ellentétben az eddigi helyén maradt, így lehelete csikizte a bőrömet, bizsergető érzést kiváltva ezzel belőlem, ami az ágyékomban összpontosult.
Nem bírtam tovább Harry tehetetlenségét, fordítottam a helyzetünkön, amit a göndörke halk nyögéssel reagált le.
- Csak olyan dolgokat teszek, amit akarok. - suttogtam ajkaira, de nem engedtem, hogy megcsókoljon, én is kínozni akartam őt. Megszabadítottam feleslegessé vált pólójától, majd én is csókokkal borítottam be a felszabadult testrészt, ahogy ő tette. Ujjaimmal kitapogattam a halvány kockákat a hasán, nyelveimet végig vezettem a tetkóinak körvonalán, éreztem, ahogy mozdulataim hatására az izmok összehúzódnak, majd elengednek. Légzése felgyorsult, ahogy a vékony szőrcsíkhoz értem, ami akárcsak egy irányjelző megmutatta amit a legjobban szerettem volna. Ujjaimat az alsójába akasztottam, de mielőtt bármit is tettem volna ránéztem. Szemeit becsukta, a fejét kissé hátra hajtotta, a könyökén támaszkodott, göndör tincsei nedvesen tapadtak a nyakára. Annyira belefeledkeztem az angyali látványba, hogy már csak arra eszméltem fel mikor szempillái alól rámnézett, aminek az árnyéka hosszú csíkként hullámzott az arcán a megvilágítás miatt. Tekintetét újra elnyelte a szemhéja, majd feje még hátrébb hanyatlott, csípője önkéntelenül mozdult előre.
Mosolyogva simítottam végig ölén, ami egy sziszegést eredményezett. Láttam rajta, hogy teljesen magán kívül van az érzelmektől, amiket én váltottam ki belőle. Büszke voltam magamra.
Sikeresen megszabadítottam a ruháitól, az egyetlen, ami rajta maradt az a kedvenc keresztes nyaklánca, amit sosem vesz le. Megcsókoltam a hűvös fémet, hogy kifejezzem tiszteletemet Harry iránt. Hiszen tudtam miért viseli folyton. Olyan elvei voltak, olyan reményei, álmai, és gondolatai, amiket egyetlen dologba fektetett. A hitbe. Hitt egy jobb világban, hitt a kedvesebb jövőben, hitt az emberekben, de legfőképpen; hitt magában. A nyaklánc pedig segített neki, amikor semmi más.
Végig húztam a kezem a combja belső, érzékeny részén, majd gyengéden harapdálni kezdtem, amíg el nem értem a lényeghez. Az alattam fekvő fiú teste hullámzott a gyönyörtől, miközben végig nyaltam hosszán. Farkán egy erősebb ér húzódott végig, ami eltűnt a végén lévő erős rózsaszín bőrredőkben. Óvatosan ízleltem meg az előváladéktól már alapból is nedves szerszámát.
- Jézusom. - kiáltott fel, ahogy még beljebb, és beljebb engedtem a torkomban. Talán az volt a pillanat, amikor átszakadt benne az önkontroll gátja, a teste szabályosan rázkódott alattam, pillája remegett, teste elképesztő ívbe hajlott. Mondanom sem kell, nem tartott sokáig, amíg elélvezett.
Felmásztam hozzá, hogy ájulásig csókoljam. Ajkai tökéletes összhangot alkotott az enyémmel, nyelveink birkóztak egymással, ameddig a levegő el nem választott minket.
- Csináld Niall. - suttogta, meglepődve húztam fel a szemöldököm.
- Én? - kérdeztem meglepve, hiszen Harryről mindent eltudtam képzelni csak azt nem, hogy ő a passzív fél.
- Igen. - félig kemény falloszát az enyémnek dörzsölte, ami miatt képtelen voltam nemet mondani a kecsegtető ajánlatnak. Bepozicionáltam magam, majd elkezdtem befelé tolni. A szívem szakadt meg a fájdalmas nyögésre, ami kiszökött az ajkain, de nem álltam meg, tövig betoltam magam, közben lecsókoltam a könnycseppeket, amik sósan csillogtak az arcán. Megnyugtatásképpen halkan dúdolni kezdtem, s éreztem, ahogy Harry a hangomra koncentrálva ellazul. Elkezdtem mozogni, először lassan, de a fájdalmas nyögések élvezetésbe mentek át. Próbáltam mindent kihozni a lökésekből, mosolyogtam, amikor csípőjével elém jött, s ahogy körmei a hátamba vájtak, hosszú vörös csíkokat hagyva maguk után. Vagy fél órán keresztül szeretkeztünk, mégis másodperceknek tűnt, mikorra mindketten átléptük a gyönyör kapuját.
- Szerintem többet is veszekedhetnénk. - dőltem le mellé, majd a mellkasához bújtam, és csak élveztem, ahogy nedves testünk egymáshoz tapad.
- Egyetértek. - még mindig lihegve egy csókot nyomott a homlokomra.
Ha tudom, hogy ez lesz abból, hogy elmegyek Louis-al vacsorázni, akkor már sokkal hamarabb elmentem volna, de így volt tökéletes. Aznap éjszaka egymás karjaiban aludtunk el, és....nem is engedtük el egymást többé.

The picture of us~Lilo

Ciao mindenki :) Ezt a sztorit Zsuzsa Jónás kérte, csak annyit mondott, hogy legyen Lilo, szóval kissé megnehezítette a dolgom, de remélem elnyeri a tetszésedet, é nem fogtam vele mellé :) A Once Upon A Time folytatása jövőhéten lesz, mivel ezen a hétvégén a kért sztorikat próbáltam teljesíteni :) Have a nice day :) D. xx

(saját)

- Eljössz velem vásárolni? - kérdezte nevetve Louis, mire bólintottam. Általában utálok ilyesmiket csinálni, de Niall adta Lounak a bevásárlási listát, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy ketten is kevesek leszünk a cucchoz.
- Sziasztok! - kiáltottam el magam, hogy a nagy ház különböző pontjain mindenki meghallja a hangomat, majd Louis után mentem.
Szerencsére a vásárlást gyorsan lezavartuk, és a mi se szakadtunk le a szatyrokkal, de azért kellettem én is oda.
Nagyon szerettem a környéket, ahol laktunk, Párizs egyik legszebb részén volt, itt a minden sarkon egy kitűnő művészbe botlassz. Fél szemmel láttam is, ahogy az utcán legalább két festő munkálkodik, de a figyelmen jelentős részét egy bizonyos barna hajú srác tette ki, aki éppen egy viccet mesélt. Mire visszaértünk a rövid kitérőnkből a fiúk éppen készültek szétszedni a kócerájt, szóval...mi is beszálltunk.


****

4 év...ennyi idő telt ezóta, mióta az első iskolai évünket elkezdtük Párizsban, azóta - fogalmam sincs hogyan - de lediplomáztunk mindannyian. Együttes döntés alapján egy utolsó felejthetetlen nyárra még itt maradtunk, hogy aztán végül elkezdjük a nagybetűs életet, egyedül. Nagyon sokat buliztunk, természetesen nem hagytuk, hogy a búcsú beárnyékolja a nyarat.
Egyik délután Louis és én sétáltunk hazafelé, mondataink fele értelmetlen volt mások számára, hiszen az évek gyakorlata alatt már félmondatokból is megértettük egymást.
Az utcát valószínűleg az én nevetésem töltötte be, de nem tudott érdekelni.
- Liam?! - fogta meg a karom és egy bizonyos pont felé kezdett el mutogatni.  Meglepetten fordultam a kérdéses irányban, amikor észrevettem, azt a dolgot, ami mindkettőnkből meglepettséget csalt elő.
Nem messze egy fa árnyékában egy magányos művész lustán húzogatott pár vonalat, hogy még szebbé tegye az amúgy is tökéletes képet. A festővásznon megjelenített két fiú ragyogott a boldogságtól, nevetve sétáltak egymás mellett. Körülöttük a festő olyan színeket alkalmazott, ami miatt a szexuális feszültség szinte átjárta a képet. A két fiú egyszerűen tökéletesen festett a másik mellett, s tagadhatatlanul látszott a kettőjük között izzó kémia. Az a két fiú.... mi voltunk.
Oldalra akartam pillantani, hogy felmérjem Louis reakcióját, de addigra már csak a távolodó alakját láthattam. Gyorsan utána akartam menni, hogy megmagyarázzak valamit, amiről még csak nem is én tehettem. Szaladtam, így villámgyorsan utolértem, de hiába szólongattam nem állt meg. Ezt megelégedve elé álltam, és egy fának nyomtam.
- Miért menekülsz Tomlinson? Nem történt semmi. - ráztam meg a fejem, holott a bennem tomboló érzéseket, amik nem hagynak nyugodni mást mutattak.
- Nem történt? Tényleg? - hangja a szarkaszitkától csöpögött. - Az a hapsi konkrétan szerelmesként festett le minket, de tényleg ez semmi. - elmosolyodtam a mondaton. Mi van ha a festő tényleg a valóságot alkotta meg? Mi van ha az, amit eddig éreztem mikor mellette voltam nem puszta barátság, hanem annál sokkal több?
A kérdésre a választ csak egyféleképpen tudhattam meg, így a válasz után sóvárogva hajoltam az ajkaira. Először ellenállásba ütköztem, de nem adtam fel, hiszen éreztem valamit...Olyan volt, mint mikor nyáron a fullasztó melegben sokáig nem iszom, s mikor szervezetem végre megkapja a hűs cseppeket megnyugszom. Nos, most is hasonlóan éreztem magam, de ez sokkal jobb volt egy pohár víztől. Végül Louis ellenkezése meglepő fordulattal csapott át dominanciába, egyre kétségbeesettebben kapott a szám után.
Most vettem csak észre, hogy eddig az életem egy hatalmas sivatag volt, amiben a délibábom Louis barátságaként jelent meg, de az nem volt elég. Ott volt előttem, tisztán láttam őt mindig is, azonban mégsem volt az igazi, csupán egy látomás. Most viszont ráleltem az oázisomra, avagy Lou szerelmére, s csak most tudom már, hogy az eddig látott délibáb mennyire össze nem hasonlítható a valódi, csodálatos varázsához.
Louisra mosolyogtam, amely tükrözte a a én boldogságom, majd elnéztem a válla fölött. Olyan 15 méterrel arrébb ülő festőnk tekintete összeolvadt az enyémmel, majd kacéran rám kacsintott. A lába mellett szépen oda volt állítva a régi kép, a maga feszült légkörével, de az többé nem számított. A festő keze egy tiszta fehér lap felé lendült, amin pár percen belül egy pár rajzolódott ki, akik szinte egymásba bújva falták egymást, mint akik megtaláltak valamit...az oázisukat a sivatagban.

Are you ready for our future?~Narry

Sziasztok :) Ezt a történetet Kaede, The patriot - nak írtam, remélem tetszeni fog :) Holnap megint egy kért törtnettel jelentkezem, ami Lilo lesz. Addig is szép hétvégét mindenkinek, és jó olvasást :) D. xx
ui.: A Photograph - on már fent van a prológus, és az első rész, akinek van kedve nézzen be :)

- Ezekbe meg mi ütött? - hallottam meg a Zayn hangját mögöttünk, mire szúrós szemmel néztem rá, de többre nem méltattam, tovább pakoltam.
- Tudod, ma van Az a nap. - válaszolt helyettem Liam, oldalról oda pillantottam, s boldogan néztem, ahogy egymáshoz bújnak. Végre ők is egymásra találtak.
- Szívem, nem vettünk ágyat. - kapott a fejéhez ijedten Harry, én pedig idegesen néztem rá.
- Hogy felejthetted el pont az ágyat?! - az órámra nézve pedig konstatáltam, hogy mennünk kell. Kétségbe esetten néztem a zöld szempárba, megoldást várva.
- Majd mi veszünk, csak menjetek. - tette a kezét a vállamra Zayn, én pedig hálásan mosolyogtam rájuk.
Hazza elém állt, két keze közé vette az arcomat, olyan közel állt hozzám, hogy lélegzete láthatatlan csókként égett az ajkaimon.
- Készen állsz a közös életünk első lépésére? - kérdezte, tekintete a jövő izgalmától csillogott. Aprót bólintottam, bár ennél jobban nem lehetettem volna biztos a válaszomban.
Mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam, ahogy a nap, amire mindig vártam bekövetkezett. Az autóban ülve a lábammal doboltam, hogy valahogy enyhítsem az izgalmat. De persze ez a trükk nem vált be, csupán annyit értem el, hogy felidegesítettem Harryt. Pedig igazán nem akartam...és ahogy megláttam a házat a gyomrom liftezni kezdett, az agyam ellenérveket kezdett el gyártani, és a tenyerem izzadni kezdett. Aztán megéreztem Harryt. Ajkai apró csókban találkoztak a nyakammal, kezeinket összekulcsolta, miközben lélegzete szinte égette a bőrömet.
- Nyugi Niall, Serena már vár ránk - aprót bólintottam, majd elindultunk befelé, közben a mentőcsónakomat szorongattam, - az esetleges csőd bekövetkezése miatt - Harry kezét.
Az épület nagyon szép volt, tágas és tiszta, mindennek megvolt a maga helye. A recepcióhoz siettünk, miközben én konkrétan az ájulás szélén álltam. Az izgalomtól a fülem az agyam és a szemem is feladta a szolgálatot, addig a pillanatig, amíg egy szobába nem kísértek, és megláttam őt. Az eddigi idegességem, feszültségem és izgatottságom abban a pillanatban egy érzéssé alakult át; a szeretetté, amely egyetlen személyben összpontosult. Abban a kislányban.
- Szia Serena, elhoztam Niall, ahogy meséltem - Hazza régi ismerősként üdvözölte a törpét, hiszen többször meglátogatta őt.
- Selena vagyok, Serena ott van - mutatott rá a hasonmására a terem másik végén.
- Tessék?! - a szerelmem, és én meglepődve néztünk össze. Ikrekről nem volt szó.
- Én erről miért nem tudtam? Akkor veled, és Serenával is beszéltem, egész idő alatt, és észre sem vettem? - ajkai elnyíltak, gondolatban valószínűleg próbálta felidézni az arany fürtök tulajdonosát.
- Nem. - nevetett fel a kislány, csengő hangja átjárta a termet. - Tegnap jöttem vissza, egy manchesteri táborban voltam egy hónapig. - büszkén kihúzta magát, én pedig alig vártam, hogy megtudjam miért is volt egy hónapig Manchesterben, de erre most nem volt időnk, azért jöttünk hogy haza hozzuk a közös gyerekünket.
- Harryyyyyy, - valószínűleg Serena ugrott Harry nyakába, kezével átfogta a nyakát, és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcára. Szinte alig akarta elengedni a göndörkét, láttam benne a ragaszkodást, ami alig pár nap alatt alakult csak ki. De nem hibáztatom, az az ember, aki nem szereti Harryt...nos biztos valami agyi károsodást szenvedhetett.
- Akkor csapó kettő; Serena ő itt Niall, akiről annyit meséltem. - boldogan a kislányra mosolygott, majd félénken rám nézett. A szőke kislány először kissé megilletődötten kémlelt engem, majd elém lépett. Leguggoltam elé, hogy ne kelljen felnézni rám, kezeit karba tette, szemében elszántság csillogott.
- Tudod Harry nagyon sokszor mondta nekem, hogy szeret téged. - mondta, majd apró kezeivel a vállamra támaszkodott.
- Hmmm, ezt még nem is tudtam. - kacéran kacsintottam Harryre, aki kicsit elpirulva fordult Selenához.
- Pedig igaz, nagyon szeret. És mivel ő szeret, ezért én is. - arcomra egy hatalmas vigyor ült ki, s örültem, hogy nem kell izgulnom tovább.
- Mi lenne, ha ti játszanátok egy kicsit, amíg mi megbeszélünk valamit? - kérdezte Harry, mire mindketten kacagva indultak el a társasjátékok felé. - Most mi lesz? Haza visszük mindkettőt? Elválasztani mégsem választhatjuk el. - gondolkodott el, én viszont nem bizonytalanodtam el egy pillanatra sem. Abban a pillanatban tudtam, hogy mindkettő kell, amint szembesültem vele, hogy ők valójában ikrek.
A telefonomért nyúltam, hogy tárcsázzam Zaynt, miközben magamon éreztem Harry kétkedő pillantását.
- Szia Z. Nem tudnál kettő ágyat is venni? - kérdeztem, és elvigyorodtam Harry meglepődött fején.
- De, de mégis minek? Összetörtétek Harryvel a sajátotokat éjszaka? - nevetett fel, mire megforgattam a szemem.
- Nem, most nem mondok semmit, majd otthon meglátjátok. Köszi, szia - bontottam fel a vonalat, majd Harry zöld szemeibe néztem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, halkan. Kezeim közé vettem az arcát, apró csókot leheltem az ajkaira, majd elmosolyodtam.
- Teljesen.

*******

- Niall! - kiabált Serena valahonnan a kert végéből, én pedig odafutottam.
Pár hónap telt el azóta, mióta örökbe fogadtuk a két csöppséget, ami kétségtelenül a legjobb döntés volt az életünkben. Selena sokkal jobban feloldódott a társaságunkban, egy ideje már mindkettőnket apának hív, de Serena sokkal keményebb dió. Harryt az első pillanattól kezdve isteníti, apának szólítja, és ragaszkodik hozzá. Én még mindig Niall vagyok számára, de nem bánom, nem fogom feladni a próbálkozást.
Most Harry anyukájánál voltunk, gyakran járunk ide. Anne a lehető legjobb nagymama lett, bár kicsit kiakadt, amiért ilyen fiatalon már két unokája is van, de ezen hamar túltette magát, hiszen a két apróság napsugárként ragyogta be mindenki életét.
- Igen? - néztem rá, mikor végre megláttam szőke tincseit a fák között. Mellette Harry és Selena állt.
- Nézd csak mit találtak a lányok - nyújtotta felém a kezét Harry, mire gyorsan össze is kulcsoltam a azokat.
A mutatott fára meredtem, miközben a szívemet a nosztalgia töltötte be. A fa törzsén, fej magasságban egy kissé eldeformálódott szívecske látszott, benne az én, és szerelmem nevével, és egy dátummal. Tisztán emlékeztem arra a napra, amikor ezt csináltuk.
Harryvel 2011 nyarán találtunk egymásra, úgy tényleg igazából. A nászutas fázisunkban voltunk, egyszerűen nem bírtunk ki egy másodpercet sem, hogy ne érjünk egymáshoz, ezért a menedzser szabira küldött minket, mi pedig ezt egybe kötöttük a szülők meglátogatásával. Az érzelmek még mindig ugyanígy tombolnak bennem, mint anno, ha becsukom a szemem még a nap meleg sugarait is érzem, mint akkor. Azt hiszem ez az emlék örökkön-örökké bennem marad.
Serena a kezemért nyúlt, amit meglepődve fogadtam el, arcom visszatükrözte az ő mosolyát. Közösen meredtünk az emlékre, amik az évek múlásával sem halványodtak. Az emlékre, amit anno úgy csináltunk, hogy fogalmunk sem volt a jövőről, csak élveztük egymás társaságát, fürödtünk a másik szerelmében. Akkor egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyi év után itt fogok állni a családommal, úgy, hogy az életem teljesen sínben van, és megtaláltam a boldogságom. Talán...csodák mégis léteznek.

(elfelejtettem megemlíteni, hogy az ötletet Loraa*-*-nak köszönthetem, habér nem teljesen úgy használtam fel, ahogy mondta :) )