2015. május 25., hétfő

Heroes~Ziall

Sziasztok :) Napok óta próbálok valami rendes történetet összehozni, de úgy tűnik ez nem olyan egyszerű most nekem. És habár ezt megírtam, nem akarom erőltetni, egyszerűen az egyetlen dolog, amire ebben a bejegyzésben büszke vagyok, az a kép, amit szerintem tök jól megszerkesztettem...tényleg, olyan jó ötletnek tűnt, de írói válságot kaptam, és kijöttem a gyakorlatból...nem húzom tovább az időt, remélem, hogy legalább egy valakinek tetszeni fog, amit összehoztam. Akármennyire nem tűnik fel, tényleg sokat dolgoztam rajta....
Lana x




- Úristen. - csúszott ki egy halk örvendezés a szőke fiú ajkain, ahogy a szeme megakadt egy kirakaton.
Péntek délután volt, ilyenkor a legtöbb kamasz valami bulira készülődik épp, de Niall Horan nem ilyen volt, akár strébernek is nevezhettük volna, azonban a jegyei egyáltalán nem erről tanúskodtak. Nem mintha nem lett volna okos, nagyon is intelligens volt, de ami nem érdekelte azzal nem volt hajlandó foglalkozni, és az iskola nem tartozott az érdeklődési köréhez. De a vastag fekete keretes szemüvege, amik elrejtették gyönyörű kék szemeit, szanaszét álló haja, és öltözéke stréber benyomást keltett. 
A szőke fiú izgatottan szaladt át a másik oldalra, úgy nézett ki, mint egy ovis kisfiú karácsonykor, ahogy  csillogó szemeit a képregénybolt kirakatára szegezte. Már abban a pillanatban különlegesnek érezte a boltot, olyan kiadásokkal látott, amiket egy átlagos boltban biztos nem talált volna. A hely egész kicsi volt, és elég eldugott, de ahogy Niall belépett, amit az ajtó felé felszerelt csengő is jelzett, úgy érezte a mennyországba ért. A bolt kör alakú volt, de a tulajdonos minden kis centijét kihasználta, még a plafonról is képregények lógtak le, pár helyen kartonfigura hősök reklámozták a példányokat, és a pult mögött olyan tárgyakat árultak, amik egy olyan fanatikus számára, mint Niall, szívritmust zavart okoznak.
- Segíthetek? - egy mély hang szólalt meg a pult mögül, ami kirepítette Niall-t a pillanatnyi elmezavarból...és vitte át egy másikba.
A fiú úgy nézett ki, mintha ő maga is egy képregény karakter lenne, csak a hétköznapi formájában, a karakteres arcát egy művész sem alkothatta volna meg tökéletesebben, a haja kuszán állt, pont úgy, mint aki egész éjjel a gonoszt üldözte, a stílusa pedig egyszerűen lenyűgözte a fiút.
- Csak bevásárlom a kínálat felét, de megy az egyedül is, köszi - a szöszi elpirult, s abban a pillanatban fordult is el, hogy belemerülhessen az ő kis szürrealisztikus világában, de még mielőtt megtehette volna hallotta, ahogy a fiú halkan felkuncog.
Hirtelen azt sem tudta hova kapjon, mindent egyszerre akart elolvasni, de aztán nagy levegőt vett, és az ajtó melletti résztől kezdte.
Már egy óra is eltelhetett, a fiú a pult mögött nem szólalt meg, de fél szemét a szőkén tartotta, nem mintha attól tartott volna, hogy bármit is lopni akar. Egyszerűen csak elbűvölte őt a rajongás, amit a szőke srác produkált minden egyes ritka példánynál. Volt valami benne, ami...megragadta a fiút, és képtelen volt levenni róla a pillantását. A köztük lévő csöndet semmi nem törte meg, csak a szőke srác ujjongása, és a rádióból szóló aktuális populáris számok.
Hirtelen a szőke fiú felé pillantott, ő pedig alig tudta elrejteni a kíváncsi pillantását, amivel eddig őt méregette.
- Zayn Malik? - mutatott fel egy képregényt furcsállva - Sosem hallottam róla, pedig az majdhogynem lehetetlen. Én mindenki írót ismerek.
Zayn felpattant, és kikapta a szöszi kezéből a példányt, az arca teljesen kipirult zavarában. - Öhm, ez nem eladó. Az egyik idióta haverom csak ugratni akart, hogy kirakta a képregényemet a valódiak közé. - szabadkozott, és lehajtotta a fejét.
- A tiéd? Te írtad? Te vagy Zayn Malik? - a szöszi szemöldöke a plafont verdeste, ahogy hitetlenkedve nézett a fiúra.
- Hát...én rajzoltam, de Louis, az a barom, aki kirakta ide a képregényt, találta ki a történetet. - vont vállat, és próbálta lazán venni, de mindig is nagyon lámpalázas volt, ha a rajzait nézte valaki. - Csak poénból csináltuk. - tette hozzá.
- Megnézhetem? - kérdezte kedvesen, s Zayn valamiért megbízott a mélykék szemek tulajdonosában, és félénken, de visszaadta azt neki.
Niall szakértő szemekkel vizsgálta meg a művet, közben pedig csak úgy falta a lapokat, rekord idő alatt végzett vele.
Zayn félve nézte a fiút, várva a kritikát, de Niall csak nem szólalt meg; visszalapozott pár oldalra, jobban szemügyre vette a rajzokat, és hümmögött hozzá.
- Oké, inkább add ide, tudom, hogy katasztrófa az egész, és bénák benne a karakterek. - próbálta könnyen venni a helyzetet, mégis csak egy idegen bírálja őt, de ez annyira érzékeny téma volt mindig is számára...
- Most hülyéskedsz? Imádtaaam. - ugrott fel Niall, és Zayn mellé vetette magát, hogy megmutasson minden részletet, ami elnyerte a tetszését, és ezerféleképpen kifejezze a rajongását.
Zayn hol a saját keze munkáját figyelte hitetlenül, hol a fiút, akinek a szemében ott csillogott, ami már az első pillanatban megfogta őt; a szeretet, amit a képregények felé táplált.


Niall csilingelően felnevetett Zayn egyik viccén, a kezében tartott csészéhez hajolt, hogy kortyoljon egyet, kisujját viccesen eltartotta, mint a kiskirályok.
Ők ketten nagyon jól érezték magukat együtt, sokat nevettek, és beszélgettek, habár az elején csak a képregények voltak a közös témájuk, de hamar találtak mást is, amiről heves vitát folytathatnak. És minden egyes beszélgetésükben volt valami plusz, amit egyikük sem tudott megnevezni, de ez a valami vette rá őket, hogy minden egyes nap késő estig üzengessenek, hogy elpiruljanak egyes beszólásokon, és hogy minden szabadidejüket együtt töltsék.
Éppen egy kávézóban ültek, Niall szemei körül nevetőráncok húzódtak, amikor Zayn hirtelen előredőlt, a kávéját az asztalra helyezve, és nagy barna szemeit az előtte ülő fiúra szegezte.
- Niall...kérdezhetek valamit? - kérdezte komoly hangon, amit a szöszi egyből megértett, és ő is előredőlt, hogy felvegye a bizalmaskodó pózt, majd bólintott egyet. - Miért vagy oda ennyire a képregényekért?
Niall egy pillanatra meghökkent a kérdéstől, de tudta a választ.
- Tudod, az élet szívás. Megtanultam, hogy nem várhatok arra, hogy valaki megmentsen, mert akkor ott halok meg. Persze vannak halvány segítségek, de legtöbbször saját magad kell cselekedned...a képregények pedig megtestesítik ezeket. Pókember, Batmen, Superman...Annyi szuperhős, akik metaforái az emberekben rejlő erőknek. Egyszerűen csak lenyűgöz, ahogy az írók kivitelezik ezeket. - Niall vállat vont, és kortyolt még egyet a teájából, ő nem vette nagy dolognak az egészet, kibámult az ablakon, és nem nézett az előtte ülő fiúra, így azt sem láthatta, ahogy az lenyűgözve figyeli őt, mintha csak most látná először az ír fiút.


- De Harry, ez nem megy ilyen könnyen. Tuti, hogy heteró. - nyafogott Zayn, és arcát a párnába temette. A göndör fiú nevetve ült mellé az ágyra, olyan régen akarta már, hogy kupidó seggbe lője végre, most boldog volt, hogy végre talált valakit, aki - Zayn elmondásából ítélve - elég különleges ahhoz, hogy a szívét birtokolhassa.
- Dehogynem. Szerintem tipikus passzív. Legyél férfi hívd el randizni, csókold meg úgy, hogy aléljon el a szöszi, aztán majd meglátjátok, hogy mi lesz. - kacsintott rá kacéran a fiú, mire Zayn teljesen elpirult, hogy zavarát leplezze megdobta a göndört egy párnával.
- Te nem fogtad fel azt a részt, hogy heteró? - kérdezte, a könyökén támaszkodva, féloldalasan nézett fel a fiúra.
- Nézd már magadra, haver. Bármelyik fiú meleg lenne érted. - Zayn hitetlenkedve megrázta a fejét, ahelyett hogy tiltakozott volna, csak egy újabb párnát dobott a legjobb barátjának, és elterelte a témát.
Harry még egy-két óráig náluk maradt, Zayn pedig kivételesen alig várta, hogy végre elhúzzon tőlük. Elhatározta, hogy elhívja a szöszit, de mivel elég bizonytalan volt, nem merte csak telefonon keresztül, így amint a göndörke után bezáródott az ajtó, s amíg tartott a bátorsága tárcsázta is Niall-t.
- Hé! - vette fel vidáman a telefont, s Zayn nem tudta eldönteni, hogy csak alapból van ilyen jó kedve, vagy azért, mert beszélhetnek, de remélte, hogy az utóbbi.
- Szia, Ni. - mosolygott, habár ezt a másik fél nem láthatta.
- Mizu?
- Én...izé, csak azért hívlak, mert...szóval arra gondoltam, hogy te és én...tudod elmehetnénk valahova. - idegességében fel-alá sétált, toporgott az ajtó előtt.
- Persze, mikor? - a szőke hangján érződött az izgatottság.
- Mondjuk most? - nevetett fel zavartan Zayn.
Tudta, már hetek óta figyelte őt, és látta mennyire magányos is, bár talán nem értette meg, hogy mennyit is jelentett Niall-nek a társasága.
- Oké, menjek át hozzád?
- Az szuper lenne. - Zayn az ajkaiba harapott, már csak a gondolatától is annak, hogy egyedül lesznek a lakásában.
- Akkor indulok is, egy tíz perc és ott vagyok...és Zayn? - az önbizalom a hangjában egy pillanatra megingott.
- Hm?
- Ez egy randi...? - bökte ki félénken, a kezdeti lazasága teljesen eltűnt.
- Igen, Horan, úgyhogy készülj fel. - nevetett fel Zayn, majd lerakta a telefont.

A randi eleje totális katasztrófa volt, alig tudtak egymáshoz szólni, mindketten pirulva, lehajtott fejjel ültek csendesen, amikor Zayn előhozta, hogy nézzenek meg valamit. Ahogy a kanapéra ültek egyikük sem tudta, hogyan üljenek, szerencsétlenkedtek egymással egy sort.
- Na jó elég volt, gyere már közelebb. - intett, majd átvetette a karját a szöszi válla felett.
A filmből valahogy semmi nem maradt meg Zayn-nek, az összes figyelmét a karjai között ülő fiúra szentelte, érezve a bizsergést, ami már az elejétől fogva Niall társaságával járt. Zayn megköszörülte a torkát, és megtörte az oly' régóta tartó csöndet.
- Tudod, azt mondtad, hogy azért szereted a képregényeket, mert mindannyiunknak a saját hősünknek kell lenni. És ebben igazad is van, de szerintem nem ez az igazi ok. Szerintem titkon mindig is arra vágytál, hogy valaki megmentsen, úgy, ahogy a képregényekben. - Niall egy pillanatra elgondolkozott, állát Zayn mellkasára fektette, érezte, ahogy a fiú hevesebben lélegzik, és a szívverése
- De megérte várnom, hiszen itt vagy, és megmentettél. - mosolygott Zayn-re, aki ajkait beharapva bólintott.
Nem minden szuperhős visel köpenyt, ahogy Zayn sem, de mégis....kihúzta Niall-t a magányosság sötét gödréből. És ezzel többet tett a fiúért, mint amit ő valaha is kívánhatott.
Igen, az embernek legtöbbször meg kell mentenie magát, de van, amikor csak hagyni kell, hogy valaki megmentsen. 

2015. május 24., vasárnap

Dorothy Blog Award

Naomi-tól újra megkaptam ezt a díjat, köszönöm szépen :) 
Lana x


Dorothy Blog Award


Szabályok:

- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akiről a díjat kaptad! (térj ki a szereplőkre, a szokásaikra stb... nem írhatod azt, amit ő írt a sajátjáról)!
- Írj 12 dolgot a saját blogodról!
- Válaszolj 12 kérdésre!
- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
- Kommentel annak a blogján legalább 1 fejezethez (vagy akármihez), akitől a díjat kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen!
- Cseréljetek linket is! Rakd ki azt, akitől kaptad és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged!
- Küldd tovább 12 embernek a díjat!
- Ha beszállsz ebbe a "díjrendszerbe", kérlek gondoskodj róla, hogy a kép linkje mindig erre az oldalra vezessen, hogy aki nem értené, mi is ez, az is tudjon tájékozódni.
Az utóbbival együtt megkérnélek, hogy tedd ki látványos helyre ezt a kis képecskét a linkkel együtt, ennek oka megint csak a népszerűsítése a kampánynak.

12 dolog Naomi blogjáról:
1. Minden egyes alkalommal elmondom, hogy mennyire különlegesen írsz. De komolyan, ilyen nincs még egy.
2. Egyetlen mondatból ezer közül felismerném, hogy azt te írtad. És ezért sokszor irigyeltek.
3. Tetszik, hogy te csinálod a fejlécedet, meg amúgy az egész dizi.
4. Mindegyik történeted kidolgozott, valódi értéke van, és mindegyikből tanulhatunk valamit. Imádom.
5. Imádom a karaktereket is, mindenkinek tökéletes szerepe van, életszerű háttértörténettel.
6. És alapvetően minden történeted életszerű, úgy értem, nem teljesen szürrealisztikus, ami történetik, akkor sem ha éppen természetfeletti.
7. Helyesírási hiba, vagy nyelvhelyességi is csak nagyon kevésszer van, pont annyi, amennyi épp hogy becsúszik mindenkinek.
8. Mondok negatívat is: az én egyik kedvenc sztorim a Pókemberes Larry-s volt, amit tavaly nyáron kezdtél el, és nagyon szeretném végig olvasni, de azt mondtad, hogy nem biztos, hogy bejezed...szomorú voltam miatta. Ráadásul van több történet, amit elkezdtél, de ahelyett, hogy befejezted volna egy másikba kezdtél.
9. Néha pedig szerintem túl hosszan írsz le valamit, ami egyáltalán nem lényeges. Ne vedd sértésnek, just sayin'.
10. A háttér, a betűtípus, betűszín vagy a betűméret egyáltalán nem hátráltat az olvasásban, szóval ez nagyon klassz.
11. Az összes történeted egyedi.
12. Az elejétől kezdve olvaslak, már a heteró sztorijaidat is, a rajongásom pedig azóta nem csillapult szóval így tovább, én olvasni foglak :)

12 dolog a saját blogomról:
Ezt már egyszer leírtam, és az is nagyon nehezen ment, szóval még egyszer nem írnám le.

12 válaszom:
1. Mit gondolsz a desingről? Min változtatnál rajta?
Szerintem semmi baj nincs vele, tükröz téged, a blogodat, nem zavarja a szememet, minden ott van, ahol lenni kell. Tökéletes. 
2. Mit gondolsz az írásmódomról? Túl sok vagy túl kevés? (Remélem érted mire gondolok)
Ahogy mondtam már; egyedi és pont jó. 
3. Min változtatnál úgy összességében a blogomon, ha mondjuk egy nap neked ajándékoznám?
Csinálnék saját fejlécet, mert szeretem, ha saját fejlécem van, és akkor ahhoz igazítanám a hátteret is, A betűtípust pedig az én mindig használt típusomra változtatnám, mert azt annyiraaa szeretem. 
4. Szerinted több olvasót érdemelnék, vagy így is elég meglepő, hogy ennyien olvasnak?
Na jó...ezt a kérdést meg sem válaszolom. Tudod a véleményem, ne becsüld le magad. 
5. Mi volt az első gondolatod, amikor megnyílt előtted az én kis furcsa világom?
Az, hogy folyton furcsának hívod, pedig nem az. Nekünk, akik a meleg sztorik istenítői vagyunk ez egyáltalán nem furcsa. 
6. Mi volt a legelső gondolatod, amikor először beleolvastál egy sztorimba?
Akkor még a heteró történeted volt, és először meglepődtem hogy a szerelmes pár rokon, de hozzászoktam, és sokat nevettem, van egy párbeszéd, amit kimásoltam az egyik részből és máig megvan, mert annyira tetszett. Első látásra szerelem volt. 
7. Szerinted van jövőm az írás terén?
Szerintem erre megint nem válaszolok. Az önbizalmadon még dolgoznunk kell. 
8. Úgy érzed, hogy megérte fellépned a blogomra?
Egy újabb kérdés, amit sértésnek veszem, hogy egyáltalán megkérdezted. 
9. Egyedi vagy inkább semleges/átlagos az írásmódom?
Hallod semlegestelen. 
10. Őszintén: szívesen, vagy nem szívesen kezdtél el olvasni engem?
Igazából pisztolyt fogtak a fejemhez, és addig nem kelhettem fel, és nem adtak nekem enni, amíg el nem olvastam az összeset. 
11. Szintén őszintén: szívesen teszel ki a blogodra cserének, vagy inkább amolyan kényszerként teszed meg? (Ugye ez az egyik szabály...)
Nem szerettem cserélni sosem, de sokan írtak, olyan blogok, amik még csak most indultak, vagy kevés olvasójuk van, ezért hülyeségnek éreztem megtagadni, hogy akik engem olvasnak ne olvashassák őket is. Viszont az én olvasóim a tiéid is, szóval konkrétan semmi értelme kitenni téged, de érted bármit. 
12. És végül: továbbra is követni fogod a friss történeteimet ezután?
Hjajj....hát persze. 

A kérdeseim ugyanazok lennének, mint Naominak

Akiknek küldöm:
Csöndes Dé
Brigitta B.
RayLittlethings

2015. május 21., csütörtök

Dorothy Blog Award

Ezekben a napokban élni sincs erőm, gőzerővel készülök a vizsgáimra, ráadásul ma Lora osztálykirándulásán (♥) voltam, holnap meg a sajátomén leszek...a lényeg, hogy sajnálom, amiért szünet áll be, kérlek legyetek türelmesek velem...nem szeretnélek elveszteni titeket. 
Addig is köszönöm szépen Cool Girls-nek a díjat, sokat jelent, hogy rám is gondoltál :) 
Lana x



Szabályok: 
- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad 
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad 
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad 
- Írj 12 dolgot a saját blogodról 
- Válaszolj a 12 kérdésre 
- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban 
- Kommentelj annak a blogján  1 fejezethez (vagy akármihez), akitől kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen! 
- Cseréljetek linkeket is! Rakd ki azt, akitől kaptad, és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged
Küld tovább legalább 12 embernek a díjat (ez azért kell, hogy mindenkihez eljusson) 

12 dolog a blogodról :
1. Tetszik a fejléced :D (én csináltam ugye) és a háttered is, mert egészen eddig nekem is az volt. :) Összességében tetszik a kinézet. 
2. Az is pozitívum, hogy el tudom olvasni rendesen a betűket, mert nagyon sok blognál vagy a szín nem stimmel, vagy az alá tett háttér nehezíti meg az olvasást, de nálad nem. Ez tetszik :) 
3. A történetről szólva; először az jutott eszembe, hogy nagyon sok szóismétlés van, amit gondolatként leírsz, ugyanúgy mondatod is ki. Ez elég zavaró lehet.
4. Néha vannak benne angol mondatok, vagy kifejezések, én is oda meg vissza vagyok az angolért, de nálam nem nyerő, ha más nyelven szólalnak meg néha a srácok, még ha életszerű is lehet. Lehet, hogy csak engem zavar, de érted...:)
5. Találtam néhány helyesírási, vagy nyelvi hibát, de az nem gáz, mindenkinek van.
6. Kritikaként megemlíteném még, hogy nem tetszik, hogy Louis ennyire lányos, ő fiú, viselkedjen is úgy. 
7. Kicsit zavaros történet...volt, de most már egy fokkal tényleg tisztább lett :)
8. A szereplők ki vannak dolgozva, és a háttértörténetük is életszerű, ez tetszik :) 
9. Igényes írásmód, bár néha kevered a stílus módokat, ami zavaró, ha lazán akarsz írni, akkor csináld végig, de ha komolyabb fonalat vennél fel, akkor tartsd ahhoz magad. 
10. Tetszenek a képek, amiket kiraksz a fejezetekhez, már csak azért, mert 1D :D
11. Nem kell azért olyan sokat aggódni, mert nem tudsz frissíteni sokszor, iskola időszak van, ráadásul év végi hajtás, szerintem mindenki megérti :)
12. A blog alapötlete tetszik, kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből, sok sikert hozzá :) 

12 dolog az én blogomról: 
1. Hétfőn volt egy éve, hogy létrehoztam. 
2. Akkora több ilyen történetet olvastam, és működtettem heteró blogokat, de kihívást akartam, ezért gondoltam belefogok egy meleg témájú blogba. 
3. Viszont tudtam, hogy képtelen lennék egy hosszabb történetre, a one shot-okat nekem találták ki. 
4. Larry-ről szeretek a legjobban írni, de a Ziall, és a Zouis is nagy kedvencem, és azt hiszem ez meg is látszik rajta. 
5. A fejléceket magam szoktam készíteni, kivéve egy esetet, amikor Kaede csinálta nekem. 
6. Az erotikus témában nem nagyon jeleskedem, nem áll közel hozzám.
7. De az érzelmek annál inkább. 
8. Először féltem írni meleg párokról, amiket ráadásul a One Direction-ből vettem, azt hittem, hogy az elvetemült leendő Mrs. Styles-ok és a többi, ócsárolni fognak, de ez végül nem történt meg hála az égnek.
10. A legjobban E/3-ban szeretek írni, mostanában nagyon rászoktam, és imádom.
11. A Bromance nevet én találtam ki teljesen egyedül, és büszke vagyok rá, ahogy a helyesírási hibára is az url címben. 
12. Öhm....magyarul írok. 


12 válaszom:
1. Tetszik a blogom? 
Larry szóval nálam már nyerő :)
2. Mióta vagy az olvasóm?
Amióta díjat kaptam tőled.
3. Te mióta írsz? -nem csak blogra.
Amikor 9 éves voltam írtam meg az első One Shot szerűségemet, egy akkor menő képregény szereplőivel. Blogolni 11 évesen kezdtem. 
4. Mi volt életed első blogja? 
Öhm...fogalmam sincs, utána kéne néznem, hogy tudjam. De Harry-s volt, és heteró. Sosem fejeztem be. 
5. Ki a kedvenced a bandából? Miért?
Ez egy olyan kérdés amire sosem tudok válaszolni. Ne kényszeríts döntésreee. 
6. Ki a kedvenced a blogomról? 
Zayn. Őt nem lehet nem szeretni. És szeretem, hogy nem írtad ki, csak azért, mert kilépett. 
7. Mióta van Larry-s? (szerintem 'vagy' akart lenni)
Egy éve, amióta meg van a blog.
8. Mit gondolsz arról, hogy Zayn kilépett? 
Őszinte leszek: nem tudom. Inkább nem nyilatkoznék erről. 
9. Hallottad, hogy Harry bevallotta, hogy biszex? 
Igen, hallottam a pletykát, és utána jártam, és tényleg csak annyi volt. Pletyka. Viszont nézzünk már arra a gyerekre, minimum biszex. 
10. Hülyeségeket kérdezek? :D
Annyira nem vészes :D
11. Ki a kedvenc bloggered - bloggerínád? 
Imádok mindenkit, Naomi Greget, Lorát, Aunét, Kaedet, Zsoo-t, Csöndes Dét, Kisét, téged. Szeretek mindenkit. 
12. Van testvéred? Ha igen fiú vagy lány? 
Van egy öcsém. 

12 kérdésem a blogomról: (10-et tudtam összehozni)
1. Tetszik az új dizájn? 
2. Melyik párosról kéne többet írnom? 
3. Kellene több 18+ a történeteimbe? 
4. Hiányzik valami a blogomról? 
5. Legyen futó történet is ne csak one shot? 
6. Elég hosszúak a One Shot-ok többsége? 
7. Több gyerek/mpreg/örökbe fogadásos sztori kellene? 
8. Tetszik, hogy mindegyik történethez képet szerkesztek vagy idegesítő? 
9. Van valami zavaros, vagy olvashatatlan a blogon?
10. A régi sötétebb téma, vagy ez a virágos jön be jobban? 

Akiknek küldöm: 

2015. május 18., hétfő

Once in a lifetime~Larry

Sziasztok :) Kérlek olvassátok el a bevezetőmet!
Ma van pontosan egy éve annak, hogy megnyitottam a blogot, és azóta nagyon sok minden történt velem. Amikor egy éve úgy döntöttem, hogy megnyitom a blogot, akkor már egy ideje benne voltam a blogok világába, de csak a barátaim olvastak, nem volt nagy sikerem, ezért sosem számítottam arra, hogy akár egy feliratkozóm is lenne, ráadásul még a témától is féltem; akkor még nagyon kevés ilyen témájú blog volt, és féltem, hogy majd jönnek az emberek és közlik velem, hogy beteg vagyok, amiért ilyen dolgokról írok. De úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen megszállott shipper, és az, hogy egy év alatt sikerült 59 ember figyelmét kivívnom...el sem tudjátok képzelni mennyit jelent nekem. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretlek titeket, amiért ennyire támogatóak és elfogadóak vagytok velem szemben. KÖSZÖNÖM.
Ez alatt az idő alatt sok másik blogot is nyitottam meg, de ez az egy blog maradt csak működő, úgy tűnik az első az igazi :) Viszont fordítani kezdtem pár hete, ha gondoljátok nézzetek be ide, igazából kíváncsi voltam, hogy a nevem nélkül hány ember érdekel, és örülök, hogy az a kilenc ember figyelmét sikerült kivívnom. 
Cool Girls említette, hogy babázni szeretne, hát tessék, bár nem igazán babázás, és nem is mpreg, de azt nem szeretek írni, sajnálom, egyszer írtam és én azzal szerintem le is tudtam, de remélem tetszeni fog neked, és mindenkinek ez a kis történet, ami elég rövid, és uncsi és semmiről nem szól, de sajnos nem volt időm írni mostanában...kérlek bocsássatok meg, és szurkoljatok, mert jönnek a vizsgáim, az utolsó három hét nekem csak az angolról tételekről és vizsgákról fog szólni. Aki hasonló cipőben jár; sok sikert, és jó olvasást. :)
Lana x




-...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. - Harry becsukta a könyvet, és az ágyban fekvő kislányra nézett, aki a koronájával a feje tetején ért utol az álom. Barna haja egy nagy kócban terült szét a feje körül, de szebb volt bármelyik kislánynál...legalábbis a szülei számára. Harry egy puszit lehelt a lány arcára, megigazította a takaróját, és felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd halkan kisettenkedett.
Louis-ra a hintaszékben ülve talált, egy vastag takaró alá bújva. Egy pillanatig megállt, hogy csodálja a fiút; számára a világ legtökéletesebb férfija volt, és nem tudott elég hálás lenni, amiért ilyen családja lehet. Sok mindenen mentek keresztül, de megérte a szenvedést, hiszen mindenkinek jár a happy end, ahogy a mesékben.
- Gyere be, meg fogsz fázni - suttogott, de az is kiáltásnak hangzott az éjszaka csöndjében.
- Inkább bújj ide te hozzám.
Louis arcán elmélyültek a nevető ráncok, gyönyörű kék szemei felcsillantak, ahogy Harry hosszú lábait összefűzte a sajátjával, és az oldalának dőlve beszippantotta az illatát. Hiába nem volt ideges, vagy frusztrált, most még is lenyugodott, mintha lenne egy olyan része, ami csak a szerelmével teljes.
Pedig mennyi év telt el...sok minden változott, már régen nem azok a kisfiúk voltak, akik összevesztek a lapáton a játszótéren, már nem ott éltek, már nem voltak velük a régi barátaik. De egy valami sosem változott. Az egymás iránt érzett végtelen szeretet, és összetartozás, amit még egy idióta lapát sem tehetett tönkre.
Öt évvel ezelőtt Harry énekes, Louis pedig focista akart lenni, de az élet kiszámíthatatlan...néhány álmot összetör, de mindig ad helyette valami mást. Ők megkapták egymást.
- Min gondolkodsz? - kérdezte Harry, állát Louis fején pihentetve.
- Nyálas dolgokon. - grimaszolt egyet, érezte, ahogy a göndör mellkasa megremeg, és csukott szemmel élvezte a göndör nevetését.
- Mint például?
Louis hirtelen felindultságból Harry ölébe pattant, és szenvedélyesen megcsókolta, mintha még mindig azok a tinédzserek lennének, akiket minden helyzetben elragad a hév.
- Hű, én is ilyen dolgokon gondolkodtam, nem tárgyalhatnánk meg ezt a szobánkban? - Louis felkuncogott, és a fiú vállába fúrta a fejét, jelezve, hogy ő onnan nem hajlandó mozdulni. Harry összefűzte hosszú ujjait a fiú kerek feneke alatt, és felcipelte az emeletre, ahol az ágyra helyezte őt, és gyengéden felé mászott. Ajkaival gyengéd csókokkal vonta be a szabad felület, majd miután a póló nem akadályozta meg őt, a mellkasát fedő tetoválások körvonalát csókolta végig, minden egyes emléket, ami Louis számára annyira fontos volt, hogy magára tetováltassa. A nadrág is hamar lekerült mindkettőjükről, a szobahőmérséklete drasztikusan megnőtt, és a szívverésük egymásra hangolódott.
- Apa! - egy kétségbeesett kislány hangja törte meg a nyögéseik, és zihálásuk zaját, mire Harry egyből abba hagyott mindent.
- Ne már...- morgott Louis kínkeservesen, az alsója börtönében a férfiassága kőkeményen állt.
Harry felnevetett és egy puszit nyomott az orrára. - Boo, egy egész élet van előttünk, hogy minden este kielégítselek. Szóval ne hidd, hogy itt abbahagyjuk. - kacsintott. - De most a hercegnőknek szüksége van egy lovagra, aki megmenti őt a szörnyektől. - A göndörke a mondat végét már csak kiabálta, sietett megnyugtatni a lányát.
- Itt vagyok, semmi gond kicsim. - csak a barna kócos tincsek látszottak ki a párna alól, mire egy pillanatra elmosolyodott.
- Apu...nem szeretek egyedül aludni. A szörnyek...- hüppögött, és az ágya alá mutogatott.
- Szeretnél velünk aludni? - kérdezte, ahogy már nyúlt is a kicsiért, aki koalák módjára bele is kapaszkodott a nyakába. Mindig is gyereket akart, egy kislányt, akit saját hercegnőjeként kezelhet, de tudta, hogy egy fiú is sorra kerül majd, hiszen Louis minden vágya, hogy egyszer profi focistát faragjon az ifjú Tomlinson-ból.
Halk imát elsuttogott, remélve, hogy Louis összeszedte magát, és nem olyan kanosan, sátorral az alsójában várja őt, de legnagyobb meglepetésére egy halkan szuszogó fiút látott maga előtt, aki magzatpózban összegörnyedve feküdt.
- Nézd csak, Apa hogy bealudt. - kuncogott fel. - Hercegnőm? - a lányra nézett, de a csöppség is álomba merült, abban a pillanatban, hogy biztos karokban tudhatta magát. - Álomszuszékok. - rázta meg a fejét, és óvatosan az ágyra helyezte a lányt, aki az apjához hasonló mozdulattal összegömbölyödött, és elfoglalta az ágy maradék helyét.
Harry tanácstalanul állt, de végül befurakodott Louis mellé, aki ki se nyitotta a szemét, szimplán az illatáról felismerve őt magához húzta, és szinte egymáson fekve aludtak el.
Az élet tele van rémisztő változásokkal, és van, amikor a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy mi terveztük. De mindenkinek kijár a boldog vég...ami néha egészen más, mint ahogy elképzeltük...de a miénk.

2015. május 4., hétfő

I wanna be yours don't you wanna be mine?~Larry

Sziasztok :) Larry Stylinson, szörnyen sajnálom, hogy eddig tartott megírnom, de megmondom őszintén ezt a történetet nem éreztem magaménak, ami eléggé megnehezítette az írói folyamatot, ennek ellenére remélem, hogy tetszik a végeredmény. Remélem szép hosszú hétvégétek van, jó olvasást :) 
L x




- Na, kérleeeek. – Louis majdhogynem térden állva könyörgött az egyik legjobb barátjának, aki a szemét forgatva bólintott egyet. – Köszönöm Zayn, ígérem ez lesz az utolsó, ahova elrángatlak. – ugrott a nyakába, és megpróbálta halálra ölelgetni.
- Ezt minden egyes alkalommal elmondod. És én minden egyes alkalommal elhiszem. – Louis egy puszit nyomott a fiú arcára és nevetve futott fel az emeletre, hogy készülődhessen.
- Tudom, hogy szeretsz, ne is tagadd! – kiáltotta még játékosan, mire Z egy újabb szemforgatás követően halványan elmosolyodott.
Nagyon hosszú ideig tartott elnyernie az örökmozgó, zárkózott fiú bizalmát, és ha azzal boldoggá teszi őt, hogy elkíséri egy elkényeztetett ficsúr koncertjére, akkor elviszi őt abba a hülye arénába. Minden megtett volna, hogy lássa azt az angyali mosolyt Louis arcán, pedig nem volt belé szerelmes. Ez egy olyan kötődés volt két fiú között, amibe nem tartozott bele a szexuális vonzódás.
Zayn viszont már akkor tudta, hogy Lou különleges, amikor először látta felbukkanni a hosszúra hagyott barna tincseit a mellettük lévő kertben. Kicsik voltak még, és nem is jártak ugyanabban az iskolába így, csupán akkor barátkoztak össze, amikor a gimis éveik során diákmunkára kötelezték őket, és valahogy egy munkahelyre kerültek, és onnantól kezdve nem volt megállás. Louis félénk volt, kétkedő szemmel nézett mindenkire, aki öt méternél közelebb merészkedett hozzá, az érintéseket feltűnően kerülte, és még a nevét is harapófogóval kellett belőle kihúzni. De Zayn kitartó volt. Türelmesen várt, amíg a fiú magától kezdett el beszélni, addig is az apró részleteket raktározta el magában. Tudta, hogy Louis utálja a kávét, a teák a kedvencei, azok közül is a barackos, hiszen az alacsony fiú egy nap legalább két bögrével ivott belőle. Azt is észrevette, hogy nem eszik sokat, és nem szereti a nehéz ételeket, legtöbbször beérte egy könnyű levessel és salátával, reggelire pedig müzlit evett. Zayn azt is megfigyelte, hogy bizonyos témák tabunak számítanak nála, mint a teste. Bő pólókkal takargatta magát, és folyton melegítőt hordott, amiben elvesztek rövid, de annál vékonyabb lábai. A családját még megemlíteni sem lehetett, Zayn csak annyit tudott, hogy Louis valamelyik rokonával élt egészen addig, amíg be nem töltötte a tizennyolcat, amikor pedig elkezdték a főiskolát a két legjobb barát összeköltözött. És habár a Z szökőévben kétszer rá tudta venni a fiút, hogy vegyen fel egy normális nadrágot, amiben láthatóvá válik a tökéletes kerek feneke – hiszen bűntett megtagadni az emberiségtől azt a látványt, amit Louis hátsó fele ad – sosem tudott meg semmit arról, hogy mi lett a szüleivel és a többi rokonával. De ezt tiszteletben tartotta, és egyszer sem vetette a szemére, és Louis tudta, hogy ha kell Zayn kilencven éves koráig is türelmesen, nyaggatás nélkül kibírná.
- Siess már hercegnő, a hintó már vár! – kiáltott fel nevetve, majd a használt autójába ült, amit a kissé megviselt külsejével együtt annyira szeretett.
- Azt hittem azt mondtad hintó vár. – Louis a lehúzott ablakon keresztül hajolt be, s túljátszva a szerepét fintorgott egyet.
- Hé! Rosie-t hagyd ki ebből. – ujjait féltően végig húzta a kormányon. Hiszen tényleg nem volt nagy szám az autó, de ő ezt nagyon sok munka és kitartás árán tudta csak megszerezni, teljesen egyedül, ezért szerette annyira.
- Tudod Zayn, szerintem inkább egy csajt kéne felszedned, eléggé szánalmas, hogy a kocsiddal szorosabb kapcsolatot ápolsz, mint az emberekkel. – Louis felnevetett, miközben bekapcsolta a biztonsági övét.
- Tudod Louis, most hogy így belegondolok…azt hiszem pont ma estére ígértem Niall-nek, hogy átmegyünk videójátékozni. A francba, azt hiszem el kell halasztanunk ezt az estét. – Zayn felvont szemöldökkel meredt a mellette ülő fiúra, aki védekezően felemelte a kezeit.
- Befogtam, befogtam.
Az út csöndesen telt, csak a rádióból szóló zene töltötte meg az utasteret, miközben az úton haladva meghatározott időközönként az utcai lámpa sárga fénye suhant el mellettük. Ahogy viszont egyre közelebb értek a stadionhoz az egyébként csendes, nyugodt város felélénkült, emberek világító karkötőkkel rohangáltak, a lányok könnyezve, a barátnőik kezébe kapaszkodva léptek be a bejáraton, a hatalmas parkoló pillanatok alatt megtelt, s a fent maradt autók dugóba keveredve várták az üres helyeket.
- Mi a francért van ekkora felhajtás? – morgott az orra alatt Zayn, miközben egy ügyes manőverrel kikanyarodott a hosszú autósorból, be egy sikátorba, ahol nyugodtan leállíthatta az autóját.
- Miért utálod ennyire Harry-t? – tette fel azt a kérdést, ami már nagyon régen foglalkoztatta.
- Te miért szereted ennyire? Elkényeztetett, gazdag senki, akit csak azért szeretnek, mert nem csúnya, és mert a gépekkel feljavított hangjától nem süketülnek meg. – mérgesen becsapta maga mögött az ajtót, de mély lélegzetvételekkel lenyugtatta magát, és egyik karját a fiú nyaka köré fonta.
- De nem is ismered. – Louis összehúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett a nála egy fejjel magasabb fiúra, aki csak mereven előre nézett, s figyelmen kívül hagyva a kérdést húzni kezdte Lou-t.
- Gyere, mert nem érünk be időbe a fantasztikus előadásra.
Amint kiállták a végeláthatatlannak tűnő sort, a kapott szalagokkal a karjukon indultak megkeresni a helyüket.
- Zayn, ne arra van a helyünk. – a fiút azonban ez a kijelentés hidegen hagyta, a legjobb barátja kezét fogva kezdett szlalomozni a tömegben, egészen a színpad felé.
- Zayn! Sokkal hátrébb vannak az üléseink. – a színpad mellett, a biztonsági őrök előtt pár méterrel álltak meg.
- Igazából…a jegyeinket odaadtam a főnököm lányainak. – mindenféle érzelem nélkül jelentette ezt ki, Louis pedig levegőt venni sem mert.
- De akkor hogy vagyunk itt? – a csuklójára nézett, amin egy fekete szalag jelezte a szektort, ahová menniük kellett. S ahogy körülnézett, sehol sem látott ilyen színt.
- Nos…meglepetésnek akartam ezt neked. Emlékszel arra a nyárra, amikor nem voltam otthon? Azt mondtam neked, hogy a nagybácsimnál vagyok, és ott nincs térerő. – Louis bólintott, és kíváncsian várta a végkifejletet. – Hát nem ott voltam. Egy tehetségkutató műsorba jelentkeztem, ahol találkoztam Harry-vel. Röviden az történt, hogy ő került be helyettem, mert én lebetegedtem, és azóta gyűlölöm őt. – Zayn arca grimaszba torzult, ahogy visszaemlékezett a pár évvel ezelőtti történésekre.
- De te ezt miért nem mondtad el nekem? – az idősebb fiú nem tudta eldönteni, hogy haragudjon, vagy sajnálja a legjobb barátját.

- Nem tudom, szégyelltem magam. Most viszont ne törődj ezzel. Az egész lényege az, hogy felvettem a kapcsolatot Harry-vel, és szerzett neked egy színpad mögé szóló jegyet, szóval találkozhatsz vele ha szeretnél. -  Zayn próbálta elterelni a figyelmét Louis-nak arról a titokról, amit már egy éve magában hordoz. Nem csak Louis-nak voltak olyan tabu dolgok, amiket mélyen eltemetett magában, és többet nem hajlandó felhozni. 
Louis végül nem szólt semmit, csak a legjobb barátja nyakába ugrott, és egy nagy cuppanós puszival fejezte ki a boldogságát. 
A koncert csodálatos volt - legalábbis Louis számára, ő onnan énekelte végig az összes dalt, hiszen a szöveget még álmában is tudta volna, figyelte a göndör fiú jellegzetes mozgását, együtt sikítozott a több ezer lánnyal, amikor Harry erotikus mozdulatokkal fokozta a hangulatot, és hangosan nevetett a fa poénokon, ami csakis azért vicces, mert nem vicces. Zayn viszont egészen másképp élte meg az estét. Nézte a göndör srácot a képernyőn keresztül, aki csak úgy uralta a színpadot, a zene teljesen átjárta, a pörgős számoknál végig ugrált, viccesen táncolt, és énekeltette a közönséget, a lassabbaknál pedig leült és kitárta a lelkét több ezer ember előtt. 
Zayn fuldoklott az irigységben. 
Elképzelte, hogy ő áll ott, és ő fejezheti ki magát a legszebb módon; a zenén keresztül. 

Harry felemelte a pólóját, hogy a homlokán lévő izzadság cseppeket eltávolítsa onnan, mire kivillanó alhasára az egész stadion sikítozni kezdett. A göndör fiú csak nevetett, és elénekelte az utolsó sort is, egy viccet még elmesélt, majd megköszönte a csodálatos estét és letáncolt a színpadról. Az adrenalin tombolt benne, egyszerre akart futni két kört a stadion körül, és bedőlni az ágyba, hogy két hétig aludjon. 
A színpad mögött néhány statiszta átnyújtott neki egy literes ásványvizet, amit azzal az erővel le is hajtott, majd az öltözőbe indult, hogy kényelmesebb tiszta ruhát öltsön. Azonban útközben egy ismerős arcba ütközött. Zayn Malik állt előtte teljes életnagyságban, és éppen egy nála félfejjel alacsonyabb fiú ölelgette őt. A barna kócos tincsek felett összeakadt a tekintetük, és mivel nem akart udvariatlanul elmenni mellettük feléjük sétált. 
- Malik - biccentett, és a kezét nyújtotta felé, amit a fekete hajú srác csak egy másodpercnyi tétovázás után rázott meg, addigra a barna kócos fiút is levakarta magáról. Harry tekintete az alacsonyabbik felé siklott. A halvány kék szemek egy pillanatra felcsillantak, majd zavarában a földre sütötte azokat. - És te ki vagy? - kérdezte kedvesen, mire a fiú megrezzent, mint ha nem hitte volna, hogy hozzá is szólnak majd. 
- Louis. - mondta bátortalanul, a hangja magasabb volt egy átlagos férfi hangjától, de hozzá tökéletesen illet, furcsa akcentusa is volt, de Harry nem tudta besorolni őt sehova. 
Louis újra lehajtotta a fejét, de nem tudta elrejteni ezzel a kipirult, vörös arccsontjait, ujjait összefűzte a teste előtt és zavartan piszkálta a körmét, lábai pedig keresztezték egymást, egyértelmű jelét adva a zavarának. Harry egyből levette, hogy a fiú oda meg vissza van érte, egy év alatt megtanulta felismerni a jeleket, főleg a férfiaknál. 
- Örülök, hogy megismertelek. Tetszett a koncert? - a göndör próbált beszélgetést kezdeményezni a furcsa fiúval, aki bólintott egyet. 
- Nagyon, csodás voltál. - mondta lelkesen, a göndör pedig huncutul elvigyorodott, erre vette észre magát Louis, és még vörösebb árnyalatot vett fel az arca, újra a cipője orrát kezdte vizsgálni. 
- Köszönöm. 
Hiába tervezett Harry csak egy gyors köszönést, valami miatt a lábai nem engedelmeskedtek annak, hogy eredeti úti célját folytassa, valami ott tartotta őt, és az nem a régi 'barátja', Zayn-t szinte észre sem vette Louis mellett. Harry csak megakarta ismerni a titokzatos fiút, olyan ritka pillanatok egyike volt ez, amikor egyszerűen nem hagyhatsz valaki elmenni magad mellett, mert tudod, hogy nektek dolgotok van még együtt. 
- Mond csak, Louis...- Harry olyan zavarban érezte magát, amit nagyon régen nem tapasztalat, akárcsak egy tapasztalatlan kamasz. - Nem szeretnél eljönni velem egy kicsit a kulisszák mögé? - a rejtetlen felhívás Louis-t is lázba hozta, kérdőn pillantott fel a mellette álló fiúra, aki morcosan, karba tett kézzel meredt a semmibe. 
- Hát ez jellemző. Eljövök veled egy koncertre, te pedig felszeded az előadót. - morgolódott, de a szeme sarkában nevető ráncok mutatták, hogy egyáltalán nem zavarja őt. - Menj csak. - forgatta meg a szemét megadóan. - De éjfélre hozd haza. - rázta meg a mutató ujját a göndör fiú, miközben hagyta, hogy Louis halálra fojtogassa. 
Egyet intett feléjük, majd távozni is akart, azonban Harry felé nyúlt és visszahúzta. 
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon tehetségesnek tartalak, és nagyon sajnálom, ami történt. Nem szeretném, hogy gyűlölj engem. És tudnod kell, hogy bármiben is kell segítség, engem nyugodtan hívhatsz. Rendben? - aranyosan oldalra döntötte a fejét, és a fekete hajú fiúra meredt, aki talán az egyik legjobb haverja lehetett volna, ha nem betegszik meg olyan nagyon, hogy képtelen legyen folytatni a műsört. 
Zayn csak bólintott, egy halvány mosolyt villantott rá, mutatva, hogy nem haragszik majd sarkon fordult. Abban a pillanatban rájött, hogy nem a göndör fiú iránt érzett haragot, hiszen ő nem tehetett a történtekről, ő egyszerűen csak élt a lehetőséggel, és szégyen nem szégyen, Zayn is ugyanezt tette volna a helyében. Viszont tökéletesen elégedett volt az életével abban a pillanatban, egészséges családdal, a legjobb barátjával és a rajzolással, amit majdnem annyira szeretett, mint a zenét. 
Harry és Louis hamar megtalálták a közös hangot, Harry pedig szinte elkezdett hinni a reinkarnációban, olyan érzése volt, mintha ezer éve ismerné a fiút.
Louis félénksége hamar feloldódott, a smaragd szemű angyal türelmes volt vele, vicces és egyáltalán nem tolakodó. Louis biztonságban érezte magát, és olyan dolgokat árult el magáról, amiket még magának sem mert volna bevallani.
A híres világsztár, és az átlagos, félénk fiú minden egyes találkozásnál egyre jobban és jobban egymásra habarodott. Louis élénkséget és életet vitt a média sivár világába, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol Harry néha már a saját gondolatairól sem tudta eldönteni, hogy igaziak-e. Harry pedig...összeforrasztotta a törött fiú darabkáit, és megmutatta neki, hogy bízni életfeltétel, és ha megtalálod azt az embert, akire az életet is rábíznád, akkor ne habozz, és szeresd az összes darabkáddal, mert csak egy nagy Ő létezik, ha pedig megtalálod...csak add át magad neki. 

2015. május 1., péntek

Good enough~Larry

Sziasztok :) Nagyon szégyellem magam, amiért mindig ennyi időre eltűnök, de nemsokára vizsgázom, és elég sokat kell tanulnom. Most viszont, hogy érettségi szünet van leültem és megírtam ezt a történetet, amit az életemből merítettem. Illetve tökéletesen leírtam azt. Nem jó dolog ez a szerelem. Remélem nektek jól megy a suli, és szép hosszú hétvégét mindenkinek :) 
L x





- Harry...ez nekem nem megy tovább.
A nagy zöld szemek elfelhősödtek, értetlen tekintettel próbálta megfejteni az arckifejezésem, de a maszkom, ami mindig lebomlott rólam, amikor vele voltam, most szorosan rám simult és nem engedett át semmilyen érzelmet. Tekintetemet mereven előre szegeztem, a hihetetlen fájdalmam egyetlen jele csupán a remegő kezem volt, amit a zsebembe rejtettem.
- M-mi?- a mindig gödröcskés arc elszontyolodott, és végtelen szomorúság ült ki rá.
- Szeretlek, de...- nem fojtattam a mondatot, nem tudtam volna rendesen elmagyarázni az én nézőpontomat, így csak egy lágy csókot leheltem az arcára, veszélyesen közel a szájához. Egy pillanatig ott maradtam, egy centire a világ legtökéletesebb személyétől, mélyen beszívtam az illatát, hogy elraktározhassam az agyam legeldugottabb részén, majd egy mély lélegzetvétel véve elhajoltam tőle, bár olyan nehezemre esett, mint amikor két nagyon erős mágnest próbálnak eltávolítani egymástól. - Viszlát, Harold.
- Boo....!
Gyorsan megfordultam, és vissza sem néztem, tudtam, hogy ha megejteném az utolsó pillantást, akkor nem lenne erőm elmenni. De muszáj volt.
Nem azért hagytam el, mert nem szerettem. Ó, jobban szerettem őt, mint amennyire embert szeretni lehetséges, szinte egészségtelenül. És most nem csak a külsőségekre gondolok, bár a gödröcskés mosolyába minden egyes alkalommal belehalok, ahányszor csak a tekintetem találkozik a túlvilágian gyönyörű zöld szemeivel a szívem kihagy két ütemet, hogy aztán tripla tempóval pótolja a kimaradást, amikor ujjaimmal a göndör tincseibe be túr a térdem megremegett, mély, rekedtes hangjától lélegezni is elfelejtek, és tökéletes izmos felsőteste, vékony formás lábakban végződve egy sátrat varázsol a nadrágomba.
De ezen felül Harry Styles sokkalta több volt. Szinte képtelenség volt nem beleszeretni a mérhetetlen udvariasságába, az önzetlenségébe, a göndör nevetésébe, a dominanciájába, ami minden egyes mozdulatát irányította. De talán a legeslegjobban a hibáit szerettem. Ahogy idiótán táncolt, ahogy vicces fejeket vágott, hogy megnevettessen, a rossz humorát, az ízléstelen ingeit, amik rajta valahogy mégis olyan szexin álltak, ahogy senki máson, amikor reggel kontyba kötött hajjal, gyűrődött arccal, reggeli szájszaggal csókkal ébresztett, amikor beleragadt a saláta a fogába a saláta, és aztán egész este úgy mosolygott, pedig szóltam neki.
Ő így volt Harry Styles, a charme-jával, és az összes hibájával együtt, s rajta még az utóbbi is idegesítően tökéletes volt. És pontosan ezért nem lehettem vele.
Ki voltam én hozzá képest? 170 centi tömör tökéletlenség. Senki hozzá képest.
Tudtam, hogy velem hibát követ el, biztos voltam benne, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor meglát egy nálam sokkal szebb és jobb embert, akibe beleszeret, és aki megérdemli őt. Csak meg akartam előzni a fájdalmat, hiszen egy olyan ember mint én sosem álltathatja magát, hogy egy olyan ember, mint Harry örökké az övé lesz.
Kaptam a tökéletességéből egy darabot, és azt hiszem ezzel elleszek életem végéig. Elképzelhetetlen volt, hogy valaki mást szeressek, a szívem az övé volt, és ez nekem tökéletesen megfelelt, boldogan haltam volna meg, ha tudom, hogy ő csodálatos életet élt.
Hiába mondják az emberek, hogy tökéletes nem létezik...amikor ránéztem, akkor nekem létezett, mert ő volt az én kis világom pontja, a mosolya a boldogságom, a könnyei a fájdalmam, minden pólusom hozzá húzott, és a bőröm az érintésétől könyörgött.
De ha valakit nagyon-nagyon szeretünk akkor el kell engedni. Minden vágyam az volt, hogy Harry fedezze fel a világát, és igázza le azt, hogy szórakozzon, hogy boldog legyen, és annyi helyre mehessen el, amennyire csak képes.
És én ebben visszahúztam őt.


Éjszaka volt, laposakat pislogtam, az álmosság húzta le a szemhájaimat, de abban a pillanatban, hogy lehunytam éberen pattantak ki. Ezt játszottam egész éjjel. Ahányszor csak becsuktam a szemem Harry-t láttam, szinte fizikailag éreztem, ahogy átölel, ahogy a göndör fürtjei megcsikiznek, ahogy husky hangjával álmosan a fülembe suttog, de aztán a kép elillant, és nem maradt más, csak a hideg takaró.
Fizikailag fájt a hiánya, mintha kitéptek volna belőlem valamit, a szerelmi bánatos klisék beteljesültek, és valóban úgy éreztem, hogy megfosztottak a másik felemtől.
Sírni akartam, de a könnycsatornáim egyszerűen nem indultak meg, sikítani akartam, de a sikoly elhalt a torkomban, lélegezni akartam, de valami fojtogatott.
El sem hittem, hogy tényleg létezik ez a fajta fájdalom.
El sem hittem, hogy magamnak okoztam.
Csak pörögtem, mint a ringlispíl, nem találtam a helyem, egyik pillanatban fáztam a másikban levert a víz. Nem tehettem mást, csak reméltem, hogy az éjszakai sötétség teljesen felemésszen, de amikor már feladtam volna a harcot a redőny rései között lustán besütött a napsugár.
Eljött egy újabb nap, és tudtam; minden egyes nappal könnyebb lesz a hiánya, én pedig minden egyes nappal erősebb leszek.


Eltelt egy év. Keservesen, de eltelt. Elköltöztem, egyetemre mentem, ahol csodálatos emberekkel ismerkedtem meg. Nélkülük talán tényleg feladtam volna, és habár néha elkaptak a pánik rohamok egyedüllétemben, egészen jól voltam. Őszintén bírtam mosolyogni, és megtanultam elfogadni önmagam olyannak, amilyen vagyok.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Ő sosem jutott eszembe, soha nem mondtam volna senkinek, de minden éjjel álmaimban az ő karjában feküdtem, az ő szerelmében fürödtem. Voltak éjjelek, amikor csak ébren feküdtem és a plafonra bámulva idéztem fel az emlékeimet vele, és kreáltam egy csodálatos jövőt, amink lehetett volna.
De a dolgokhoz képest jól voltam.
Egy péntek délután végül úgy döntöttem, hogy hazalátogatok. Hiányoltam a családomat, és barátaimat, akiket ott hagytam. A szívem haza húzott, de nem olyan értelemben, ahogy először gondoltam.
Ahogy leszálltam a buszról a fekete bőröndömet magam után húzva sétáltam végig az ismerős utcákon. Sosem lesz még egy olyan hely, ahol így fogom érezni magam. Hagytam a lábaimnak, hogy maguk vezessenek, én pedig minden egyes padot az emlékezetembe véstem. És akkor megláttam őt.
Sokkal hosszabb haja volt, mint régen, a stílusa is megváltozott, és a lábai még hosszabbak lettek. Sok ember vette körbe, ő állt középen és sziporkázott, a társaság központja volt, ahogy megszoktam tőle, s amikor nem beszélt, akkor csak lazán zsebre tette a kezét, és beletúrt a hajába azzal a lélegzet elállító mozdulattal.
Nem próbáltam meg megfordulni, és elsietni a másik irányba, ahogy a fejem szerint kellett volna, de a lábaim arra vittek, amerre a szívem vezetett, egyenesen Felé. És most az egyszer nem ellenkeztem.
Felnézett rám, én pedig képtelen voltam elszakítani a tekintetemet róla. Az idő megállt egy pillanatra, elvesztem a zöld íriszekben, amik ugyanúgy felragyogtak, mint régen, a szája sarka pedig felfelé mozdult. Ismertem ezt a fajta mosolyt.
Csak rám nézett így. Az a mosoly mindig is csak nekem szólt.
Muszáj voltam egy pillanatra lehajtani a fejem, hogy levegőhöz juthassak, de a következő pillanatban már újra őt néztem. Pajkosság csillant a smaragd szemeiben.
- Szia, Boo.
Ha az előtt nehéz légzéssel küszködtem, most már konkrétan fuldokoltam. Eldadogtam én is egy sziát, és csak bámultam rá. ÚGY nézett rám, AZZAL a mosollyal, mintha egy év nem is telt volna el, és még mindig azok a fiatal kis szerelmesek lennék, mint akkor.
De azóta eltelt egy év, ami alatt talán érettebb lettem, és lett egy halvány fogalmam arról, hogy mi is az a szerelem.
Akkor már tudtam; többé már nem félek teljesen átadni magam neki, mert akiknek együtt kell lenniük, azok együtt is lesznek, történjék bármi, időt és helyet figyelmen kívül hagyva.
Az idők változnak, és egyszer csak rájövünk a hibáinkra; az én esetemben nem én voltam túl kevés neki; saját magamnak nem voltam elég.
Szerettem őt, és ő is szeretett engem. Tudtam. Éreztem. Ő is tudta. Ő is érezte.
Az ajkaim megadták magukat, és viszonozták a mosolyt.
Csak álltunk ott, és úgy vigyorogtunk, mintha megőrülünk volna. És valóban; megőrültünk egymásért.