2014. augusztus 31., vasárnap

Árvaház~Larry (+18)

Sziasztok :) Valahogy mégis sikerült beszorítanom az ünneplés közé ezt a történetet, amit megint csak Larry Stylinson kérésére írtam. Remélem megfelel, és tetszeni fog :) Mindenkinek szép tanévet kívánok, a nyolcadikosoknak erőt a felvételihez, és az utolsó évükhöz, a gólyáknak erőt az első évükhöz, a többieknek pedig kitartást :)
Annyit szerettem volna még mondani, hogy sokat gondolkoztam azon; abbahagyjam-e a sulira a blogot, de úgy döntöttem folytatom. Persze, ha velem maradtok :) Nem tudom, hogy ezentúl hogyan fogom hozni a one shotok-at, ez talán az órarendemtől is függ, de egy héten legalább kettőt szeretnék megosztani veletek. Az esetleges késéseket nézzétek el, kérlek.
Még egyszer szép tanévet, használjátok ki az utolsó nyári napot, és jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Tegnap kicsit változtattam a kinézeten, remélem nem bánjátok :)


- Harry, be tudnád hozni az ebédemet? Otthon felejtettem. - mondta anyukám a telefonon keresztül, amire természetesen nem mondhattam nemet, noha már nem együtt laktunk.
Ennél a mondatnál kezdődött minden.
Anya kérését teljesítve pattantam be a kocsiba, az otthon felejtett kaja társaságában. Anyu különleges helyen dolgozott, a városi árvaház egyik dolgozója. Elmondása szerint mindenféle gyerekek laktak ott, a 4-5 évesektől 18 éves korig, amikor ugye szabadon elmehetnek felépíteni a saját életüket. Ez mind nagyon szomorú, de ezek a fiatalok megtanulták azt, amit a legtöbben nem; értékelni azt a keveset, amit kapnak. Nagyon régen jártam ott, talán 13 éves lehettem, azóta már 8 év eltelt, és én kihagytam azt a lehetőséget, hogy meglátogassam az árvákat.
Az út elég hosszú volt, a házunk és az árvaház a város két végében helyezkedett el, de így legalább volt időm felidézni az emlékeket, amik az intézményhez kötöttek. Ahogy megérkeztem a kezembe kaptam a zacskót, lezártam a kocsit, majd a recepción köszönve beléptem.
Mindenki azt gondolná, hogy szomorú arcokat lát egy ilyen helyen, pedig nem. Az itt lévő gyerekek elfogadták azt, hogy - bármilyen okból kifolyólag -, de árvák, és próbálnak boldogak lenni az egyszerű kis életükben. Az óvodás korú gyerekek játszottak az első pár szobában, amin keresztül mentem, tele volt az egész színes játékokkal, igazán vidáman nézett ki. Ahogy haladtam előre észrevettem, hogy nincs egyforma színű szoba, ami dobott az egész hangulatán. Átmentem egy számítógépekkel teli, egy kondigépekkel telerakott, és egy sima tornatermen is, mire a lépcsőhöz értem. Halványan emlékeztem arra, hogy a hálórész, és az ott dolgozók öltözője, és egyfajta közös felnőtt szoba található az emeleten, így felfelé indultam, remélve, hogy ott találom anyát.
Szerencsére igazam volt, anyu a nagyszobában ülve egy forgószéken görnyedt az előtte lévő faasztal fölé nagyon gondterheltnek tűnt, viszont hiába kérdeztem azt mondta csak fáradt. Hittem neki, hiszen tényleg napi 20 órát van itt, hogy az árváknak segítsen, ahogy csak tud. Megköszönte a fuvaromat egy puszival, majd újra a papírjaiba feledkezett, így, hogy ne zavarjam már hagytam is volna el a helyet. A lépcsőn lefelé szökdécselve indultam, azonban valami megakadályozott abban, hogy elhagyjam az intézményt.
Egy 17 év körüli fiú ült a csigalépcső közepén, halkan szipogva. Egyszerűen képtelen voltam elmenni mellette, valami - talán azok a gyönyörű kék szemei, talán a művészien kócos haja, de lehet, hogy csak simán a kisugárzása - megfogott engem. Szinte nem is gondoltam végig mit csinálok, mikor leültem mellé, s hüvelykujjammal eltüntettem a krokodil könnycseppek nyomát. Érzelmekkel teli tekintetét rám emelte, s gyorsan próbálta összeszedni magát.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan, hangom bizalmasan csengett.
- Semmi. - mondta állát egyenesen tartotta, hogy elfedje gyengeségét, de a szipogás elárulta őt.
- Tudod Harry Styles vagyok, Anne Styles fia. Gondolom ismered őt. Ha szeretnéd tőle is megkérdezhetem, és ha nem tudja garantáltan faggatni fog. Szóval kérlek áruld el nekem. - barátságosan vállba bokszoltam, s boldogan érzékeltem, ahogy anyukám nevére merev maszkja lehull róla.
- Miért érdekel? - kérdezte még mindig bizonytalanul, csak egy volt a baj. Fogalmam sem volt miért érdekel egy nálam minimum 4 évvel fiatalabb fiú lelki állapota, egyszerűen csak érdekelt, és kész.
- Csak kíváncsi vagyok. - vontam vállat, és biztatóan kapcsoltam össze a tekintetünket. Egy pillanatra mintha ellágyult volna az arca erre a cselekedetre, de gyorsan korrigálta magát, és lenézett az alattunk játszó gyerekekre.
- Tudod nemsokára 17 leszek, és onnantól már csak egy évem van, hogy kikerüljek innen. Ezt sok gyerek nagyon várja, de én nem. Munkát kell találnom, házat, az intézményen kívül pedig senkit nem ismerek. Jó lenne itt maradni, távol a gondoktól. - hangja egyre halkabbá vált, majd a végére szinte elhalt, talán képzeletben eljátszott a gondolattal mi lenne ha minden úgy lenne, ahogy mondta. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, csak elképzelt magának egy világot, amiben minden olyan lenne, ami nekünk jó. De nem élhetünk az álomvilágunkban, hiszen a valóság sokkal izgalmasabb, így hát megtörtem a csendet.
- Sajnálom, de most mennem kell. - az órámra néztem, hogy megbizonyosodjak róla; több, mint fél órát fogok késni. Nagyon remélem, hogy nem rúgnak ki érte. Felpattantam a lépcsőről, s kézrázásra nyújtottam a kezem. - Viszlát...- de a mondatomat félbeszakította az információ hiányom.
- Louis Tomlinson. - felelte egy kis mosollyal.
- Viszlát Louis. - és valóban a viszontlátás reményével léptem ki az ajtón, miközben a hátamat egy tekintet égette.

***

Azóta a nap óta mindennap bejártam az árvaházba, magamnak azt hazudtam, hogy csak anyut látogatom, de ezt megcáfolta a Louis-val töltött rengeteg idő. Elég jól összebarátkoztam vele, és a többiekkel. Élveztem ott lenni, a legtöbb szabadidőmet ott ütöttem el, egy bizonyos fiú társaságában, és ezt a barátaim is észrevették.
- Már megint oda mész, igaz? - dőlt a kocsimnak Niall, őt pedig Zayn és Liam követte.
- Igen. - sóhajtottam, mint egy kisgyerek, akit rajta kaptak.
- Ma kihagyhatnád. Elmegyünk bulizni. Tudod; csajok, pia, tánc. Az életed. - ajánlotta fel Zayn, de megráztam a fejem. Lehet, hogy pár héttel ezelőtt csak ezek a dolgok éltettek, de mára már nem. Az átlagos kis életem központja egy fiú lett, úgy tekintettem rá, mint az öcsémre.
- Nem tehetem, egy fontos embernek ma van a szülinapja. Megígértem neki, hogy ott leszek. Nincs neki más csak én. Meg persze a többi árva. - magyaráztam, majd megkerültem a kocsit, hogy Louishoz hajtsak.
- De ha ennyire egymáshoz nőttetek miért nem "fogadod örökbe"? Akkor legalább mi is megismerhetnék a titokzatos fiút. - mondta kíváncsian Niall, állát a kocsi tetejének támasztotta, úgy meredt rám.
Figyelmen kívül hagytam a kérdést, bepattantam a vezető ülésre, és már hajtottam is az árvaház felé. Mikor végre megérkeztem kivettem a tortát a csomagtartóból, hiszen az itt élő gyerekek sajnos nem kapnak sajátot, túl sokan vannak ahhoz. De én nem bírtam ki, hogy Louis kedvenc tortáját, a karamellásat ne rendeljem meg. Megérdemli.
A recepción jókedvűen köszöntöttek, mindennapos látogató vagyok már itt. A finomsággal a kezemben a ricsaj felé indultam. Az egyik szobát, halvány zöld színűt, aggattak tele különféle díszekkel, a gyerekek fején papírcsákó feszített, amit valószínűleg a saját kezük munkája lehetett, hiszen mindegyiket egyedi minta díszítette. Louis a gyerek csoport közepén állt, a többi társával beszélt, de láttam, hogy nem igazán boldog. Bepánikolt amiatt, hogy már csak egy éve van hátra itt, és még mindig nem jutott sehova. Utat törtem az ünnepelt felé, s szoros ölelésbe vontam, persze a tortát előtte egy asztalra helyeztem.
- Boldog szülinapot. - suttogtam a fülébe, s még jobban hozzábújtam.
- Köszönöm. - mosolygott rám, majd a torta felé pillantott. - Most komolyan? - kérdezte, s megdörzsölte a szemét, kiderítve; biztosan jól látja-e a kedvenc édességét.
- Ez az egyik ajándékom. - bólintottam, egy félmosoly kíséretében.
- Egyik? Nem kértem semmit Harry. - rázta meg a fejét, de leintettem.
Az ünnepség elkezdődött, az egész annyiból állt, hogy a zenére táncoltunk, a kisebbek játszottak, és beszélgettek. Az egész procedúra azzal lett megtoldva, hogy szétosztották a tortát, amin a saját szülinapi kívánságom volt a dísz. Aztán eljött az ajándékosztás ideje. A gyerekek vagy rajzoltak Louisnak, vagy hajtogattak, esetleg festettek, a felnőttek közül csak 4-en voltak jelen, ők együtt egy szemüvegtörlővel, zoknival, és egy focilabdával lepték meg a fiút.
- És én maradtam utoljára. - szóltam mire mindenki rám figyelt, én azonban csak a kék szempárra koncentráltam. - Nem tudtam, mivel is készüljek neked is Louis, azonban mielőtt elindultam az egyik barátom kérdezett valamit. Nem bírtam egész úton kiverni a fejemből, és mostanra eljutottam arra a pontra, hogy nem is szeretném. - nagyot sóhajtva tettem fel Niall kérdését Louisnak.  - Szóval Louis, mit szólnál, ha..örökbe fogadnálak? Van egy saját lakásom a belvárosban, nem nagy cucc egy háló egy konyha egy fürdő és egy nappali az egész, de egyedül élek benne. Segítenék munkát szerezni, a lakásod így el lenne intézve, és bemutatnálak a barátaimnak is. - hadartam el, s képzeletben összekulcsoltam mutató és középső ujjam szurkolás gyanánt.
- Halál komolyan? - kérdezte meglepődve, s miután magabiztosan bólintottam örömének kifejezése gyanánt a nyakamba ugrott.
A kis buli után nem tartott sokáig megfűzni Annet, jó ötletnek tartotta, hogy az egyik "gyereke" a saját fiánál lakjon, azt mondta így legalább nyugodtabb, hogy Lousi jó helyen van, és meg is tudja látogatni őt. A papírmunka elég sok időt töltött ki, mire kész lett, időközben beesteledett, holott egy óra körül jöttem, de nem érdekelt. Az számított, hogy még aznap hazavihetem Louist, aki ugyancsak tűkön ülve várta, hogy meglássa jövőbeli lakását.
Anyától elköszönve Louis gyorsan összeszedte a cuccait, mit ne mondjak; nem volt sok belőle. Néhány póló, melegítő nadrág, két farmer, alsók, zoknik, egy ing, két pár cipő, és egy egyetlen személyes tárgyként egy fénykép keret, amin 5 alakot fedeztem fel, de nem tudtam megnézni jobban, mert gyorsan elrejtette a táskájába. Ja és volt egy szemüvege is, amit bevallása szerint ritkán hord, mert nem szereti, pedig szüksége lenne rá. Jobb kezébe a papírlapokat fogva, amin a szülinapi jókívánságok álltak indult le izgatottan a lépcsőn. Mindenkit megölelgetett, akivel találkoztunk, s megígérte, hogy megfogja őket látogatni. Szipogva búcsúztatták a fiút.
8 óra körül értünk szerény lakásomhoz, ami egy harmadik emeleti kis két szobás lakhely, de legalább a kilátás jó volt onnan. Hiába volt kicsi, és szegényes Louis ámuldozva fedezte fel az egészet, s nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire tetszik neki a látvány, amit az ablak alatt elterülő park ad, tele fákkal, bokrokkal, egy kisebb tóval, és egy csomó paddal. Tényleg csodásan nézett ki, főleg most, hogy az egyetlen fényforrást a 15 méterenként világító utcai láma adta, így a park egyes részei titokzatos sötétségbe vonódtak, csak a hold világított néha rá.
- Máris imádok itt lakni. - sóhajtott fel, s rádőlt a kanapéra, de előtte engedélyt kért. Bármit is csinált előtte folyton megkérdezte szabad-e, ami egy kicsit idegesítő volt, de tudtam, hogy csak nem akar megbántani.
- Louis, nem kell megkérdezni, hogy szabad-e dolgokat csinálnod. Bízok benned, amit helyesnek tartasz azt csináld, én csak támogatlak hátulról. - Egy apró puszit nyomtam a homlokára, majd elmentem zuhanyozni, de most sem tudtam figyelmen kívül hagyni a pirulását.
Majdnem egy fél év telt el, mióta öcsémként befogadtam Louis a házamba. Azóta kerítettem neki állást egy játékboltban, amit nagyon élvezett, hisz olyan volt, mint egy nagy gyerek, holott nemsokára tölti 18. életévét. Sok barátot szerzett, amin nem csodálkozom, mert olyan vidám, gondtalan, vicces természete volt, csak úgy vonzotta magához az embereket, főleg mikor munkahelyén azzal szórakoztatta a vásárlókat, hogy dalokat játszott a játék zongorákon. Mindenki szerette őt, s örültem neki, hogy nem csak az én baráti körömmel volt jóban, hanem kiépített magának egy sajátot. A lakásom egyetlen hálószobájában ketten laktunk, először felajánlottam, hogy a francia ágy helyett veszek két egyszemélyeset, de nem is akart hallani róla, így azóta is egymással alszunk. Hamar megtudtam miért utasította vissza a saját ágy gondolatát, szörnyű rémálmok gyötörték a fiút éjszakánként, ami elől az ölelő karjaimban talált menekülő helyet. A kapcsolatunk az elejétől fogva is nagyon szoros volt, de az idő előre haladtával a bizalom egyre mélyebb bugyrait fedeztük fel, alig pár héttel azután az este óta fényt deríthettem a fényképen szerepelő emberekre.
Az alig 7 éves Louis állt a fotó közepén, két oldalról anyukája és apukája fogta át a vállát, a lába alatt két iker húga feküdt, mind az öten boldogan tekintettek a kamerába. Louis elmesélte, hogy - már amennyire emlékszik belőle - nagyon boldog élete volt, a szülei szerették, húgait és őt pedig nem csak a testvériség szoros szála, hanem a barátság is összetartotta. Minta életük volt, addig amíg egy nap a család vásárolni nem indult. A szokásos zűrzavar közepette Lou nem akart a családjával menni, makacsan otthon akart maradni, mintha csak érezte volna a baj közeledtét. A család végül Louis nélkül indult bevásárolni, de sosem tértek vissza. Egy részeg kamionos frontálisan beleütközött a hazafelé tartó kocsiba, hárman a helyszínen életüket vesztették, egyik húga pedig a kórházban hajtotta örök álomra fejét.
De, ahogy Louis is mondta, a múlt már elmúlt, nem búslakodhat a tragédia miatt örökre, szeretett volna élni, mielőtt ő is meghal, nem csak létezni.
Késő este volt már, amikor szokásunkhoz híven a kanapén lustulva néztünk egy béna sorozatot, végtagjainkat egymásba gubancolva, érdektelen dolgokról beszélve. Azonban az utóbbi hetekben a kínos jelenteket száma megnőtt, többé nem viccelődtünk annyit, nem puszilgattuk egymást annyira, az ölelésemre sem volt már úgy szüksége. Ennek pedig egy oka volt; kezdtem beleszeretni az örökbe fogadott öcsémbe, s piszkos titkomra nem akartam fényt deríteni.
- Harry? - hívta fel magára a figyelmet, s ahogy oldalra fordultam az arcunkat alig pár centi választotta csak el, s erre mindkettőnket elborította a pír. Gyorsan hátrébb húzódtam, de azzal az erővel követette mozdulatomat.
- Louis, ne..-suttogtam, így megakadályoztam abban, hogy ajkaink összeérjenek. Kicsit hátrébb húzódott, s oldalra döntve a fejét fixírozta az arcomat.
- Miért ne? Nem találsz...vonzónak? - hajtotta le a fejét szomorúan, de én az állánál fogva kényszerítettem, hogy nézzen a szemembe.
- Te vagy a ellenállhatatlanabb, legszexibb, legdögösebb, legvonzóbb, leg...- kezdtem belemerülni a felsorolásba, amikor gyorsan megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. - De te az öcsém vagy. - elengedtem az állát és még jobban elhúzódtam tőle.
- De én több karok lenni. - suttogta akaratosan, s az ölemben ült.
Abban a pillanatban elfelejtettem, hogy a 17 éves örökbe fogadott öcsémmel vagyok, ajkaira tapadtam, s kezeimmel máris a pólója alatt fedeztem fel az eddig jól ismert területeket.
- Louis, biztos vagy benne? -kérdeztem meg óvatosan, de az ágyékunk erőszakos találkozása elég válasz volt. Az apró testet felkaptam, és az ölemben vittem el a hálóba, közben hosszú csókcsatát folytattunk. Óvatosan kezdtem el a megszabadítani a pólójától, s nadrágjával együtt az alsótól. Magamat is szabaddá tettem, s közelebb hajoltam hozzá, egy újabb csókra. Meztelen testünk minden pontja összeért, a kezemmel halvány kockáit tapogattam, körözve az izmok fölött. Louis a hajamba túrt, s a tincseimmel játszott, néha-néha, mikor érzékenyebb területet érintettem felnyögött. Ujjaimmal a V-vonala fölött köröztem, egyre hangosabban hallottam élvezetének hangját. Rámarkoltam a szerszámára, amitől ívbe feszült a háta, ajkait folyamatos sóhajtások hagyták el. Először lassan kezdtem el mozgatni kezemet a hosszán, majd gyorsítottam, egyre közelebb repítve őt a gyönyörhöz. Egy apró kéz kulcsolódott a csuklómra, ezzel megakadályozva azt, hogy tovább izgassam.
- Nem így akarok elmenni. - suttogta, és megértettem. Annyira nem féltem az egésztől, hiszen már elmesélte, hogy nem szűz. Az árvaházban 15 éves korában túl kíváncsi volt a női testre, így közelebbi kapcsolatba került egy nála egy évvel idősebb lánnyal. Szerencsére síkosító is akadt az egyik fiókomban, így megkönnyítve az egész műveletet. Az óvszert felgörgettem magamra, majd odahajoltam Louhoz egy csókért. Elmélyítettem azt, hogy ne fájjon neki annyira, ahogy az egyik ujjammal tágítani kezdtem. Szemét szorosan lehunyva próbálta megszokni ujjaimat, majd mikor idejét éreztem a teljes hosszomat. Egy könnycsepp gördült le a szeméből, amit több másik követett, amikor lassú mozgásba kezdtem. A kéj elöntött, legszívesebben eszeveszett tempóban döngettem volna őt, azonban tudtam, hogy neki az egész nem egy jó érzés. Még.
Érzékeltem, ahogy fájdalmas sóhaji élvezetes nyögésekké változnak, s úgy kezdtem el gyorsítani a tempón. Nem tartott sokáig még megéreztem a hátamba karmoló ujjakat, ami jelezte, hogy közel van. Még gyorsabban kezdtem ki-be járni, így először ő ment el, majd én is követtem. Óvatosan kihúzódtam belőle, fáradtan bedőlve mellé.
Meztelen testünkre ráhúztam a takarót, s magamhoz öleltem a mellettem fekvő testet. Louis fejét a mellkasomra támasztotta, s úgy figyelt engem.
- Szeretlek. - suttogta halkan, és pedig elmosolyodtam erre az egy szóra.
- Én is téged, Boo. Most pedig aludjunk. - egy jó éjt puszit nyomtam a homlokára, de ő akaratosan illesztette össze az ajkainkat, majd mint aki jól végezte a dolgát a mellkasomra fektette arcát, jobb kezével pedig felismerhetetlen mintákat rajzolt a hasamra.
Valamilyen beteges, abnormális módon, de összetartoztunk. De hát a szerelem ilyen, nem? Mindent a feje tetejére borít...de így tökéletes.

2014. augusztus 29., péntek

Félelem~Ziall

Sziasztok :) A suli kezdés előtt ez az utolsó történet, mivel - mint már említettem - a hétvégén lesz ünneplem a szülinapomat. Megkérhetlek titeket, hogy lepjetek a szülinapom alkalmából sok kommentel? Nagyon örülnék neki...Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx
Ui.: Boldog szülinapot Liam Paynek :))
UI.ui.: Larry Stylinson, a sztorid hamarosan kész lesz :) Sietek vele.



- Ne legyetek már ilyen bénák. - szólt a szőke hajú fiú a két barátja felé, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítse őket a sziklán.
- Te meg ne legyél már így besózva. - lihegte a göndör, aki ezerszer is megbánta, hogy igent mondott a kirándulásra.
- Ne morogj már. - vágott egy grimaszt Niall majd a hegy teteje felé fordult felmérve mennyi van még hátra.
- Ha mondjuk egy órával tovább aludhattam volna nem lennék ilyen morcos. - felelte durcásan Harry, majd összeszedte magát, és folytatta az utat.
Zayn mosolyogva figyelte két barátja civakodását, s hiába állt nagy alvó hírében mégsem bánta, hogy hamar fel lett keltve. Megigazította a táskája vállpántját, ami azért volt annyira nehéz, mert a szöszi teletömte az egészet különféle ételekkel. De ez sem zavarta Zaynt, Niallért bevállalta ezt is. Nézte, ahogy a szöszi kicsit előrébb haladva tőlük ugrabugrál, annak ellenére, hogy az ő vállát is a feketéhez hasonló súlyú táska nyomja, boldogan nézte az elé táruló természetet.
Harry figyelte Zaynt, aki egyszerűen képtelen volt elszakítani tekintetét az ír manóról, olyan áhítattal figyelte őt, mint Louis a göndörkét, ha együtt vannak. Ők ketten titokban a legnagyobb Ziall shipperek voltak, de nem akartak beleavatkozni az ügyükbe. Harry most is csak azért jött el, mert Niall egész este kérlelte őt, valamiért nem akart kettesben menni a feketével.
- Oké, feladom. - terült el a sziklás részen a göndörke, lábaiból kiszállt az összes erő, csak annyit tudott tenni, hogy kétségbe esetten néz a két fiúra.
- Akkor kettesben kell megennünk az összes kaját, beleértve a csokis kekszet is. - sunyin vigyorgott kiterült barátjára, tudta, hogy az a gyenge pontja. Diadalittasan nézte, ahogy Harry feltápászkodik, és mérgesen folytatja az utat.
Nem sok időbe telt, mire felértek, s miután megtalálták a megfelelő helyet a letelepedésre megcsodálták a tájat. Az alattuk elterülő kisebb dombok fölött a felhők olyan alacsonyan szálltak, mintha meg lehetne őket érinteni, Niall ki is próbálta, de nem tudott olyan magasra ugrani. Így, hogy a fák fölött tekinthettek szeretett városukra még titokzatosabbá, és szebbé tette azt. A fák lombja a zöld ezerféle árnyalatában pompáztak, néha-néha egy hűvösebb fuvallat megmozgatta az ágakat.
- Hű. - nyögte ki Harry az első eszébe jutó szót, s még a keksz is kiesett a szájából a csodálkozásban.
Kedvenc nassolni valójának elfogyása után oldalról pillantott a két fiúra. Most Niall nézte Zaynt, olyan átható kék szemekkel, amik csak akkor csillogtak annyira, mikor Malikra pillantott. De Zayn nem vette észre a bámuló barátját, annyira elvarázsolta őt a hely.
- Jól van srácok, én mentem. Louis mondta, hogy elakar vinni moziba...sziasztok - gyorsan felkapta a táskáját a vállára, és mielőtt bárki is mondott volna valamit eltűnt a fatörzsek, és bokrok között. Noha azért ment el, hogy az egymást kerülő páros végre összejöjjenek sokkal fontosabb dolgokon járt az agya. Szüntelenül csak Louis ajkára gondolt, s örült, hogy a lefele út sokkal könnyebb volt, mint felfele.
Niall félénken bámult a göndörke után, akit már rég elnyelt a sűrű erdő. Emlékeztette magát, hogy ezért még ki kell nyírnia.
- Hát úgy tűnik kettesben maradtunk. - jelentette ki feleslegesen Zayn, de kíváncsi volt arra, hogy mi lesz a szöszi reakciója. Niall nem szólt semmit, csak felült egy sziklára, amibe a természet egy ülő részt vájt.
- Niall. - sóhajtott a fekete hajú, nehézkesen tudott csak belekezdeni a mondandójába, de muszáj volt. Tiszta vizet szeretett volna önteni abba a bizonyos poharába. Szorosan a szöszi mellé ült, s együtt figyelté a tájat. - Kérlek mond el miért kerülsz mostanában. - mondta gyorsan, még a szemét is lehunyta, hogy ne lássa Niall semmit mondó tekintetét.
De a szőke szemei egyáltalán nem voltak semmit mondóak, sőt! Íriszei az érzelmektől még kékebbeké váltak, tekintetét már nem tudta levenni a mellette ülő fiúról, de már nem is akarta.
- Nem tudom Zayn, csak...- de a mondat nem került befejezésre, csak sután lógott a levegőben.
- Nem akartad, hogy újra megtörténjen, igaz? - hajtotta le a fejét Zayn. Pár héttel ezelőtt véletlenül elcsattant közöttük egy csók, de Niall rögtön a történtek után elfutott, nem adva lehetőséget a magyarázatra.
- Nem. Nagyon élveztem, csak...- most a szöszi csukta le a szemét, mintha nem bírna a fájdalommal, amit okozott az a kis szájra puszi. Azóta a pillanat óta nem bírta kiverni a fejéből a barna szeműt, de valami visszatartotta. Egy érzés.
- Félsz? - simította a kezét Niall arcára Zayn, végig húzva ujjait az állkapocs vonalán.
- Ühhüm. - suttogta a szöszi, de hiába is akart az agya elhúzódni az érintéstől, a szíve hevesebben kezdett dobogni, a hasába meleg érzés költözött, arca kissé piros árnyalatot vett fel, s még jobban hozzádörgölőzött a simogató kezekhez. A szív és az ész harcát most az előbbi nyerte, mikor Niall a fekete hajú vállába fúrta fejét. A fiú döbbenten figyelte a nyakába bújó szőkét, de a meglepettség hamar elmúlt, s a fiú oldalát kezdte simogatni, ugyanolyan kémia reakciókat kiváltva Niallből. Egyetlen érintéssel. Hihetetlen.
- Tőlem félsz, vagy a véleményektől? - kérdezte halkan, mintha egy titkot mondana éppen, holott több száz méterre voltak a civilizációtól.
- Anyu, apu, a barátaim véleményétől. - felelte őszintén, hangját eltompította a szürke pulcsi, amibe temetkezett, s Zayn majdnem mondta neki, hogy emelje fel a fejét, beszéljen értelmesen, de úgy tetszett neki a vállába bújó fiú.
- Niall...Harry és Louis is együtt vannak. Ők elviselik a néha-néha felmerülő gúnyolódást egymásért. Én is így tennék, ha engednék. Szeretlek, és ezen az sem változtat, hogy lennének utálkozói a kapcsolatunknak. - Niall mosolyogva tekintett a szerelemtől komoly arcra. Homlokukat összedöntötte. Nem tudta mi lesz ha lemennek, félt, de megpróbálkozott az egésszel. Összekulcsolta a kezüket, amik úgy illettek a másikhoz, mintha egymásnak teremtették volna. Niall úgy gondolta megpróbálja, de nem ígérhetett semmit.

2014. augusztus 28., csütörtök

Oops~Larry (+18)

Sziasztok :) Larry Stylinson kérésére íródott, mivel unatkoztam meg is írtam, remélem tetszik :) Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Még egyszer hangsúlyozom; vannak benne +18-as részek! És mivel nem nagyon írtam még ilyet kérlek nézzétek el a bénázásomat :)

Van, ami sosem változik :')

- Kérlek gyere el. - kérlelt a húgom, elég meggyőzően, a boci szemeit is bevetve. - Kérlek Looooooouuu. - nyújtotta el a nevemet, mire nevetve megráztam a fejem. Nem igaz, hogy ilyen könnyen beadom a derekamat.
- Rendben, de csak most az egyszer. - néztem rá szigorúan, ennek ellenére szoros ölelésbe zártam a vékonyka lányt. Miután elengedett még gyorsan felszaladt a pom-pom lányos cuccaiért, majd húzott is kifelé az ajtón, sőt még a kocsimba is beültetett.
Hogy mi okozta a fanyar mosolyt az arcomon, miközben a pálya felé tartottunk? A kisvárosunk focicsapa összeméri erejét a szomszéd városával, s a szurkoló csapat elnöke pedig az édes húgom. Nem mondom, hogy nem vagyok rá büszke, de nem lehetne egy másik sportnak szurkolni? Kosár? Kézi? Vízi balett? Akármi? Nem, neki pont a legutálatosabb sportot kellett választania.
Foci. Egyszer, mikor még csak elsős voltam kényszerítettek, hogy álljak be focizni a többiekhez - elvileg egyáltalán nem foglalkoztam az újdonsült osztályt társaimmal, de kihibáztathatna? Azokkal az idiótákkal nem akartam közelebbi kapcsolatot kialakítani - nagy nehezen rávettek, hogy álljak a kapuba. Természetesen senkinek esze ágában sem volt a mezőnyre kiküldeni engem, aki még a saját lábában is elbotlik. Így hát kapus lettem. A játék végére kezdtem volna megkedvelni ezt a sportformát, mosolyogva próbáltam kivédeni a felém száguldó labdákat. Az utolsó percekben történhetett, amikor egy rúgást különösen erősen küldött felém valaki. Védekező állásban álltam, farkasszemet nézve a felém száguldó golyóval, amikor az említett tárgy az arcomba ütött, iszonyú erővel én pedig a kapufélfának csapódva eltörtem a csuklómat. több, mint egy hónapig gipszben jártam suliba. És, hogy honnan tudom mindezt ilyen részletesen több, mint 10 évvel később? Természetesen egy szülő sikeresen felvette a szerencsétlenkedésemet, örökre meghagyva ezt az utókornak. A jó hír az, hogy a labdát kivédtem, és a mi csapatunk nyert.
A gondolataimból Lotti zökkentett ki, megbökte a vállam, arra buzdítva szálljak már ki a kocsiból. Ahogy a lábamat a kavicsos parkló talajra helyeztem elém tárult a műfűvel borított focipálya. 6 éves korom óta nem voltam itt. Még a csuklóm is belefájdult, ahogy a kapura néztem.
- Gyere! - fogta meg a kezem Lotti, és a cserepadok felé kezdett el húzni. - Ülj le itt, mi bemelegítünk, nemsokára kezd a meccs. - mondta, s leültettet az első sorba. A padok szélére csúsztam, lábamat a korlátra raktam, s előszedtem a telefonom, elindítva rajta a kedvenc játékom. Hogy is mondjam...nem voltam az az igazi szurkoló típus...
Homályosan érzékeltem csak, ahogy a spori belefúj a sípjába, s a sikongó közönség is elhalkult, ahogy egyre jobban belefeledkeztem a játékba. Tudtam, hogy a nagy koncentrációm eredménye az lesz, hogy kidugott nyelvvel a kezemmel őrültek módjára forgatva a telefont fogok, szinte elterülve feküdni  a padon, de legkevésbé sem érdekelt.
A kis világomból csak az hozott vissza, hogy túl nagy lett a csend. Semmi szurkolás, sem sípolás. Érdeklődve néztem körbe, de még nem lett vége a mérkőzésnek, a nézők kis hangerővel beszéltek egymással, a játékosok kifulladva próbálták pótolni az elvesztett vízmennyiséget, a szurkoló lányok - köztük a húgom is - pirulva tekingettek hol az egyik fiúcsapatra, hol a másikra.
Mindig megengedik a "civileknek", hogy félidőben használják egy kicsit a pályát, most is láttam egy fiút, aki a hozzám közelebb eső kaput célozta meg. Elmélyülten figyelt a labdára, én pedig rá. Bólintott egyet, majd hátrált pár lépést, és teljes erővel a fekete-fehér golyóba rúgott, ami sajnos nem a hálót vette célba, hanem engem. Lassított felvételben észleltem, ahogy egyre közelebb ér hozzám a labda, majd a legérzékenyebb pontomnál eltalálva lepattan rólam. A fájdalom miatt összerándult a testem, a szerszámomra szorítottam a kezem, baromira fájt.
- Oops. - jött oda hozzám a fiú, aki megrúgott, száját elhúzta, miközben nézte, ahogy tehetetlenül fogom az érzékeny területet. - Nagyon sajnálom. Azt hittem jó játékos lehetek, de úgy tűnik ez nem az én sportom. - mondta sajnálkozva, s bocsánatkérően levette a pilóta fazonú napszemüvegét, hogy belenézhessek a szemébe. Az írisze élénk zöldben játszott, egy kissé szürkés árnyalatban. Gyönyörű szeme volt. Egy pillanatra mg az alhasamban égő fájdalomról is elfeledkeztem, de lüktető ágyékom hamar visszakövetelte a figyelmet.
- Semmi baj. - próbáltam rámosolyogni, hisz én vonzom betegesen a baleseteket.
- Hogy engesztelhetnélek ki? - villantott rám egy csábos mosolyt, ami engem is vigyorgásra késztetett.
- Megtennéd, hogy hazaviszel? Ennyi elég volt a meccsből, és nem hiszem, hogy tudnék így vezetni. - megértően bólintott, s türelmesen megvárta, amíg kisántikálok a parkolóhoz, s megmutatom az én kocsimat. Bíztam benne, úgy, hogy nem is ismertem, nyugodtan rábíztam magam, és a kocsimat.
Igazi álompasi volt, amitől a húgom biztos lehidalt volna. Az volt a baj, hogy engem is teljesen elvarázsolt a göndörke kisugárzása. A rádióból szóló dallamot halkan dúdolta mély, rekedtes hangjával, ujjaival a kormányon dobolt ütemre. Tekintetét mereven az útra szegezte, néha-néha vidáman rám pillantott a navigálás miatt. Göndör tincseit a napszemüvegével fogta hátra, kék furcsa mintájú inge a köldökéig ki volt gombolva, a mellkasán egy kereszt nyaklánc pihent. És ha mosolygott arca két oldalán megjelentek a gödröcskék, amik még ellenállhatatlanabbá tették őt.
- Az ötödik ház az enyém. - mutattam a jobb oldalra,  figyeltem, ahogy leállítja a motort, és érdeklődve néz rám. - Nem jössz be? - kérdeztem kedvesen, ő pedig fellélegzett. Talán ugyanarra vágyott, mint én. Ismerkedni.
- Oké. - bólintott, s kiszállt a kocsiból. Én is kikecmeregtem az ülésből, noha már nem fájt a rúgás helye még mindig érzékeny volt, így ha akartam volna se tudtam volna dupla szaltót ugrani. Bár fura lenne, ha a kocsiból kiszállva duplán szaltózva jutnék el az ajtóig...és még sima szaltót se tudok megtenni, de nem baj. Most ráfoghattam erre, hogy nem teszem.
A kulccsal hangosan zörögve kínlódtam, mire végre engedelmeskedett a zár. Beinvitáltam - időközben megtudtam a nevét - Harryt. A konyhába tereltem, kínálva neki mindenféle dolgot, de abból csak egy pohár vizet fogadott el.
- Mesélj magadról Harry. - ültem le mellé a kanapéra, amit elfoglaltunk, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni. Elkezdett beszélni, s engem is kérdezgetett. Órákon át dumáltunk, kötetlenül, úgy, hogy akár egy másodperces csönd is beállt volna. Imádtam nézni, ahogy a vékonyan metszett ajkaival megformálja a hangokat, és ahogy minden szavát átgondolva, megfontoltan mesél. - Ne csináld ezt Louis. - mondta hirtelen, mire ijedten kaptam fel a tekintetem a szájáról.
- Mit? - kérdeztem kissé elpirulva.
- Hogy így bámulod az ajkam, vagy csókolj meg, vagy nézz a szemembe. - mondta kissé dühösen, én pedig nem is gondolkodtam, mikor az első variációt teljesítve ráhajoltam a szájára. Ami meglepett az az volt, hogy nem ellenkezett, sőt. A térdeit átlendítette a csípőmön, s az ölemben ülve csókolt tovább, kezei egyre merészebb helyekre jártak. Én sem tétlenkedtem, ujjaimmal lusta köröket írva nyúltam inge alá, végig simítva a halvány kockákon. Egy nagyot nyögtem, mikor Harry a V-vonalamba aprót csípve belenyúlt a nadrágomba. A dákóm már bevetésre készen állt, így örömmel fogadta a simogató kezeket. A gombokkal játszott incselkedve, kicsit ingerelve engem.
- Ne szórakozz Harold. - szűrtem ki a fogaim közül, s felemeltem a csípőmet, hogy segítsek neki a nadrágom levételében. Kuncogva húzta le rólam az anyagot a háta mögé hajítva, s egy forró csókra hívta ajkaimat.
- Biztos Louis? Nem rég ismertük meg egymást. - kérdezte félénken, de a szemérmességét meghazudtolta ügyes ujjai, amik már marokra fogták a hosszomat. Csillagokat láttam ettől az egy érintéstől.
- Persze. Tudom ki vagy, elmesélted. Azt is tudom, hogy mitől féltél öt évesen. Szóval csinálj valamit. - akaratosan löktem egyet felfelé a csípőmmel, mire halkan nevetgélve kezdett el dolgozni rajtam. Elképesztően bánt velem, és kicsi Louis-val is, alig pár perc elteltével már a mennyekben éreztem magam. A nyögéseim szaporodtak, egyik kezemmel egy párnát markoltam, a másikkal Harry göndör fürtjeit téptem. Aztán hirtelen a kezek mozgása abba maradt, én pedig idegesen nyitottam ki a szemem. A látvány ami fogadott örökre beleégett az íriszembe. Harry arca egyre jobban közelített a szerszámomhoz, majd egy határozott mozdulattal bekapta amennyit csak tudott, majd lejjebb engedett a torkában, egészen tövig. Földöntúli érzés volt, a csípőm akaratlanul is felfelé lökött egyet, de Harry nem bánta. Kezeivel lefogta a csípőmet, majd elkezdte mozgatni a fejét mélyebb, és érzékibb nyögéseket kiváltva ezzel belőlem.
- Ha...Harry...mindjárt. - nyögtem artikulátlanul, felkészítve a göndörkét, aki ahogy meghallotta leállt minden mozgással, s felmászott hozzám egy hosszú csókra.
- Naaah. - nyögtem durcásan, de a göndörke erre csak elmosolyodott.
- Még nem, nem így fogsz elmenni. De előbb; van síkosítód? - kérdezte oldalra döntve a fejét. Olyan angyali volt a kinézete, sehogy sem illet hozzá az a perverz hangsúly, ahogy mondta. Megráztam a fejem, de nem törte le őt. - Rendben, anélkül is menni fog. - bátorította magát, s gyorsan megszabadult ő is a szűk fekete gatyájától. Újabb hosszú csókért hajolt fel hozzám, merevedésink összeértek, mindkettőnkből kiváltva egy nyögést, csak később jöttem rá, hogy ezt figyelem elterelésként szánta. Ujjait benyálazta, majd először egyet kezdett el ritmikusan járatni ki-be bennem. Fájdalmasan szisszentem fel, ahogy egyre több ujja csatlakozott be, lassan már csókja sem tudta feledtetni a fájdalmat, pedig olyan édes volt. Aztán eljött  pillanat, amikor az ujjai helyett más hatolt belém, aprót sikítva tapasztaltam meg teljes méretét. Ajkaink egy félcsókban találkoztak, majd megmozdult bennem. Alig pár centi távolságból nézte, ahogy arcomon lévő fájdalmat felülírja a gyönyör. Ezt érzékelve ő is gyorsabb tempóra kapcsolt, gyorsan repítve minket az élvezet felé. Harry nevét kántáltam, miközben elélveztem, s nem sokkal később a göndörke is fáradtan dőlt a mellkasomra. Izzadt felsőtestünk összetapadt, a hullámos tincsek csikizték az arcomat, libabőrös lettem az érintésétől, amivel a jobb karomon lévő szarvas tetkót rajzolta körbe újra, és újra.. A hajába túrtam, úgy szerettem néha kicsit meghúzni egy-egy tincset, láttam Harryn, hogy élvezi.
- Örülök, hogy megismertelek Lou. - Kezeit a mellkasomra rakta, azokra pedig állát helyezte, s úgy nézett fel rám édesen. A szívem össze-vissza vert, miközben odahajoltam, hogy megpusziljam a homlokát. Harry kitérítette a szívemet a rendes kerékvágásából, s az többé nem akart úgy működni mint rég, mert csak is Harry adhatta meg azt, ami kellett nekem. A végtelen, feltétel nélküli szerelmet.

2014. augusztus 27., szerda

Tanévzáró~Nouis

Sziasztok :) Örömmel jelentem, hogy túléltem a gólyatábort, egyáltalán nem olyan volt, mint aminek képzeltem :) A címből kiderül, hogy a tanév utolsó napját mutatom be...nos lázadok az iskola kezdés ellen :D A Nouis párost azért választottam, mert - mint láthattátok - az oldalsávra kikerült egy páros összegzés, amiből több minden is kiderült. Az egyik, hogy a legtöbb történet Larry és Narry. A másik pedig, hogy az oldalak nézettsége alapján a legtöbben a Nouisra, Ziallra, és Ziamre voltak kíváncsiak, így azokra fogok rágyúrni most. Mielőtt elfelejtem; sajnálom, hogy csak most tudtam csak írni, és ilyen bénácska sztorival jövök, viszont a Ziam természet feletti készül, csak elég nehezen megy...Jó olvasást :) Đ. xx



- Végre, az utolsó nap! - kiáltottam fel, ahogy megláttam Louis a kerítésnek támaszkodva várni rám, majd a nyakába ugrottam.
- Én is örülök neked Ni, de nem lehetne kicsit távolabb ujjongni? - sután lógott teste mellett a karja, miközben én szoros ölelésbe vontam.
- Öhm...bocs. - engedtem el gyorsan, majd hátrébb léptem egy lépést. Zavartan túrtam a szőke tincseimbe, nem hittem el, hogy ezt mondta. Pár héttel ezelőtt olyanok voltunk, mint két átlagos legjobb barát, minden percben érintkeztünk valahogy, ölelgettük, puszilgattuk egymást. De valami megváltozott. Louis mára már elutasít mindennemű érintkezést...
Csendben indultunk a suli felé, az utolsó iskolai napra, ami egybe volt kötve az évzáró ünnepséggel, így öltönyben feszítettünk mindketten. Mindig is utáltam Louist, amiért annyira jól állt neki még az ünneplős cucca is, rajtam pedig úgy, mintha valaki rám aggatott volna random ruhadarabokat. A kínos csönd közepette a cipőm orrát néztem, hátha kitudom olvasni belőle mit is kéne mondanom. A pillantásom Lou Conversére tévedt, amint egy-egy mosolygós smileval dekorált ki.
- Klassz lett. - mondtam ki, úgy, mintha nem történt volna semmi. Louis egy apró félmosolyra húzta a száját, és oldalról pillantott rám.
- Köszi.
A kínos csend a múlté lett, egymás szavába vágva kezdtük el közölni információkat, elfelejtve az egész incidenst. Egy tegnapi vicces történetet meséltem épp mikor megláttam a hiányzó három tagot. Harry, Zayn és Liam a szokásos helyen, az ajtó előtti lépcsőn várt minket. A többi osztálytársunk is elszórtan beszélgetett egymással, mi viszont egyesen a göndörke és társai felé vettük az irányt.
- Sziasztok! - pacsiztunk le mindenkivel, de nem volt idő dumálni, az osztályfőnökünk egyből a társaságunk elé állt, és nagy nehézségek árán, de csendre intett minket.
- Kettesével álljanak sorba, és csendben levonulunk a tornaterembe. - adta ki a parancsot, mire majdnem mindenki felnevetett, és hitetlenkedő pillantással nézett szegény alacsony nőre.
- Oké, oké. - adta meg magát, még viccesen a kezét is feltartotta - A tornateremben találkozunk - lemondóan indult meg az említett hely felé, majd mi is követtük őt.
Hogy mit lehet elmondani egy sulis ünnepélyről? Uncsi és hosszú. Tömören. Legtöbbször hozunk zenét magunkkal, de ez most valahogy kiment a fejemből, így tökéletes "B" tervként Louis vállára támaszkodtam, s közelebb hajoltam a füléhez.
- Végzősük leszünk. - suttogtam izgatottan, de a reakciója nem az volt, amire vártam. Közelről néztem, ahogy arca merő unalomból mérgessé változik. Felém fordult, összeszorított szájjal, kár, hogy még így is, olyan dögösen nézett ki, majd a szemembe nézett.
- Nialler szedd le a kezed onnan. - mondta halkan, a vállán pihenő, lassú köröket leíró ujjaimra utalva. Gyorsan korrigáltam a testhelyzetet, de az aurájából még sem mentem arrébb. Közelebb hajoltam, és fújtattam az idegtől.
- Mi bajod van Tomlinson? Már hetek óta ezt csinálod. - kérdeztem suttogva, azonban szinte majdnem kiabáltam, így felhívva magamra a környező diákok és pár tanár figyelmét.
- Csak nem akarom, hogy hozzám érj, oké? - egy pillanatig hatásosan a szemembe bámult, majd kirontott az ajtón az udvarra. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy kiadjam a lehetőséget arra, hogy megtudjam mi is a baja a legjobb barátomnak. Pár tanár utánam szólt, miszerint jobban teszem, ha maradok ahol vagyok, de nem engedelmeskedtem, csak törtem magam előtt az utat.
Mikor végre kiértem az udvarra nem láttam senkit, de pont erre számítottam. Tudtam hol keressem őt. Elindultam egyenesen előre, majd az egyik tölgy után jobbra fordultam, és ott ült Ő. A sulink magas elhelyezkedése miatt szinte a város fölött helyezkedtünk el, csak egy kőfalat állítottak fel, ami megakadályozta, hogy leessünk. Legtöbbször ide jöttünk szünetekben, vagy ha csak egy kis csöndre vágytunk. Éreztem, hogy ide fog jönni.
Tudtam hallotta, hogy jövök, mégsem fordult meg. Egyenesen előre szegezte tekintetét, nézte a nyüzsgő várost, akárcsak egy oroszlán a birodalmát. A lágy szellő néha-néha összeborzolta a haját, kezeivel a hideg kőbe kapaszkodott.
Mellé ültem, térdemet átlendítve az akadályon, és vele együtt bámultam le a házakra.
- Kérlek, mond el. - szólaltam meg, megtörve a nyugodt csendet, ami itt körülölelt. Oldalra fordította a fejét, s elgondolkozva nézett rám, nem tudtam mi játszódhatott le a fejében, de egyre közelebb hajolt. Lefagyva érzékeltem csak, ahogy ajkait az enyémekre helyezi, hosszú ujjaival pedig a hajamba markol.
Egy csók. Ennyi volt a válasza.
- Hát ez...- nyögtem ki, miután az alig pár másodperces művelet abba maradt. Louis gyorsan elfordította a fejét, s elbámult egy olyan helyre, ami talán csak az ő elméjében létezik.
- Tudom, tudom. Beteges, és őrültség...- suttogta letörten, kék szemeiben a könnyek gyűlni kezdtek.
- Azt akartam mondani, - fogtam meg az állát, hogy rám nézzen, miközben beszélek - hogy túl rövid volt ahhoz, hogy kiengesztelj, ha netalántán nem ebben az iskolába fogunk jövőre járni a kis jelenetünk után. - jelentettem ki, mire egy fülig érő mosoly volt a válasz. Újra összeillesztettem ajkainkat, de most egy sokkal hosszabb csókba vonva őket.
Hogy bántam-e, hogy tulajdonképpen a legjobb barátomat csókolom, aki fiú? Őszintén? Nem. Fogalmam sem volt mi lesz ezután, de azt tudtam, hogy megtudnám szokni ajkaink tökéletes illeszkedését egymáson.
Nem gondoltam most a jövőre, csupán Loura figyeltem, s a kezeire, amik időközben a pólóm alá tévedtek.
A mellettünk lévő fán csiripelni kezdett egy madár, a távolban egy mentőautó szirénája hangzott fel, mi pedig ott ültünk, a kőfalon, teljesen megfeledkezve a valóságról.

2014. augusztus 23., szombat

Ámor nyila~Larry

Sziasztok :) Rövid lett, de szerettem volna ma is hozni valamit, arra való tekintettel, hogy holnap családi összejövetel lesz, hétfőn és kedden gólyatábor (kívánjatok szerencsét), valamint jövőhéten lesz a szülinapom is...Szóval nem tudom mikor tudok megint részt hozni, igyekszem amennyire tudok. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx




Ismeritek azt az érzést, mikor a világ lefagy, a Föld megáll egy pillanatra, mindenki más jelentéktelen, csak ti ketten vagytok fontosak? Azt az érzést, amikor belenézel a szerelmed szemében, és felfedezed a világot?
Én sem.
De mára már úgy döntöttem nem is keresem. 23 hosszú éve élek, de Ámor nyila még mindig nem talált el. Volt egy idő, mikor eszeveszetten kerestem a nagy Őt, minden egyes sarkon, minden lányban, később fiúban. De reménytelen volt. Szép lassan a családom, és én is beletörődtünk; Louis Tomlinson bizony szingli marad.
Esős idő volt, bár ez nem igazán volt meglepő, hiszen London sosem tarthatott a kiszáradástól. Azon a napon azonban különösen nagy vihar tombolt, így áthívtam Zaynt, hogy ne egyedül szenvedjek. Imádtam vele lenni, vicces volt, jó fej, és minden nyavalygásomat eltűrte.
- Éhes vagyok. - jelentette ki, egy Fifa maratont után. Egyetértettem vele, egész nap nem ettünk semmit, csupán játszottunk, és sört ittunk.
- Nincs itthon semmi. - mondtam, miután kinyitottam a hűtőajtót, ami belülről üresen tekintett vissza rám.
- Akkor menj le, és vegyél valamit. - vont vállat Zayn, és lehuppant a kanapéra.
- Ne már, miért pont én? - keseregtem, hiszen a lustaságom eléggé uralkodó tulajdonságnak számít.
- Mert te vagy a házigazda, mert te hívtál át, mert...- kezdte sorolni a felháborítóan igaz tényeket. Sóhajtva húztam magamra egy vastagabb pulcsit, borzoltam össze a hajam, és húztam fel rá a kapucnit. Pár bankjegyet a zsebembe csúsztattam, majd odaszóltam Zaynnek, hogy mindjárt jövök, nem mintha annyira zavarta volna a tény, hogy egyedül kell nálam lennie.
Szerencsére a vihar akkorra már a nyugati szomszédjainkat boldogította tovább, érzékeny búcsút intve nekünk, hamar viszontlátás ígéretében. Egy kicsit még szitált az eső, csakhogy ne feledkezzünk meg a fantasztikus időjárási tényezőkről, de nem volt vészes. Az utcán azonban a felgyülemlett víz hatalmas tócsákat alkotva kényszerített szlalomos sétára, s az autósok se fogták vissza magukat egy-egy nagyobb pocsolyába nagy sebességgel hajtottak, ezzel teljesen átáztatva a száraz ruháimat. A sarki boltba sikerült olyan vizesen megérkeznem, mintha a vihar közepén indultam volna el otthonról, de nem érdekelt. Csak néhány csipsz kellett, ropi, és vettem egy fagyasztott pizzát is a biztonság kedvéért.
Épp a fagyasztóba nyúltam bele nyakig, hiszen a kedvenc pizzám persze, hogy a sor legalján helyezkedett el, amikor győztesen kikerülve a hideg dobozzal a kezemben nekiütköztem az én kosaramnak, és egy másiknak, ezzel a teljes tartalmukat a padlóra száműzve. Egy fekete szűk farmerba bújtatott láb jelent meg előttem, miközben próbáltam a magam köré rendezett felfordulást feltakarítani. Az illető lehajolt hozzám segíteni. A haja kócosan és borzasztó göndören ugrált az arca körül, miközben valószínűleg a saját kosarába pakolta az élelmiszereket. Ujjain néhány gyűrű csillogott a benti neonfényben, inge ujját feltűrte könyékig, ezzel láttatni engedve a kacskaringózós mintákat a testén. Pajkosan elmosolyodott, mikor észrevette, hogy bámulom, tekintetét összekötötte az enyémmel.
Nem hiszek a szerelem első látásban dologban, de...amikor belenéztem azokba a zöld szemekbe, és tudjátok mi történt? A világ lefagyott, a Föld többé nem forgott, csak mi ketten álltunk ott, a káosz közepén.

2014. augusztus 22., péntek

Csillagainkban a hiba~Narry

Sziasztok :) Azért hozok olyan sűrűn részt, amennyire tudok, mert nemsokára kezdődik a suli, és mivel én most kezdem a gimit, nem tudom mennyi időm lesz blogolni. Remélem nem bánjátok. Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Loraa*-* követelte, hogy említsem meg, mivel az ötlet alapját is ő adta, és a képet is ő mutatta. Oh?
ui.ui.: Mint látjátok, raktam ki Chatet, és elérhetőséget :)



Felhúzott szemöldökkel meredtem a kék szempárba.
- Meg fogod bánni. - jelentettem ki, de ő megrázta a fejét.
- Mindenki erről beszél, muszáj látnom. Kérlek nézd meg velem. - Nem tudtam mit csinálni, az ír manótól alapból kenyérre lehet kenni, nem még ha boci szemekkel néz, és közben ágyékát akaratosan az enyémnek dörzsöli.
- De én figyelmeztettelek! - ráztam meg felé a mutató ujjam fenyegetően. Elindultam, hogy betegyem a a szóban forgó filmet.
Kényelmesen helyezkedtünk el egymásba gabalyodva a TV előtt, egy tál pattogatott kukoricával. A film elindult, a főhősnő szemét mutatták, s elkezdett beszélni valamiről, ám fogalmam sem volt miről, hiszen lekötött az ölemben fekvő szőkeség. Fejét a képernyő felé fordította, de mégiscsak ott nyugtatta a fejét a combomon. Érdeklődve nézte az éppen zajló jelenetet, de engem sokkal jobban lekötött az ő személye. Már előre tudtam, hogy nemsokára elkezdenek hullani a könnyei, hiszen túl érzékeny volt "A csillagainkban a hiba" című filmhez. Még azt is megkönnyezi, ha egy olyan olyan kóbor kutyát látunk, aminek ki van a bordája, nem még ezt a nem éppen a boldog sztorit. De itt voltam én, hogy megvédjem, s megvigasztaljam.
Végül igazam lett. Éreztem, ahogy könnyei áztatják fekete szűk nadrágom, ahogy a film a végéhez közeledett. Az utolsó jelentet már szorosan a mellkasomba fúródó fejjel hallgatta.
- Ez olyan szomorú. - szipogott, s úgy szorított, mintha én haltam volna meg.
- Mondtam, hogy ne nézzük meg. - vontam vállat, s kicsit elhúzódtam, hogy összekapcsoljam a tekintetünket.
- De attól örülök, hogy megnéztük. - mondta, s egy apró puszit nyomott az ajkaimra, ám azok többre vágytak.
- Miért? - orrommal óvatosan megböktem az övét, válaszra ösztönözve őt ezzel.
- Mert rájöttem, hogy jobban szeretlek annál, mint, ami legális lenne. Ez már szörnyű függőség, rosszabb vagy nekem, mint a drog vagy az alkohol. - jelentette ki bátran, a szemérmességen hamar túltettük magunkat. - Tudod mit érzek, mikor nem vagyunk együtt? - kérdezte, ám nem várta meg, hogy válaszoljak, folytatta. - Folyton csak rád gondolok, hogy ne legyen semmi bajod, azon töröm a fejem, hogy hol vagy, s mikor élvezhetem újra azokat a kibaszottul csábító ajkaidat. - Bizonyítás képpen beleharapott az említett testrészembe, s megmosolyogtam a káromkodását. Szinte sosem szokott így beszélni, de úgy tűnik a vágyára már nincsenek szép szavak. Pontosan ugyanígy éreztem én is. - És mikor újra látlak, még ha csak a konyhába mentél is ki 2 percre, a szívem hevesebben elkezd dobogni, a légzésem eláll, és nem érzékelek semmit a külvilágból, csak téged. Minden gondolatomban, minden pumpálásban, amit a szívem végez, minden lélegzetvételemben te vagy. Hogy csinálod? - Szerelmesen hallgattam, ahogy leírta a benne játszódó folyamatot. Mintha csak én mondtam volna.
- És te hogy csinálod azt, hogy mindenről te jutsz eszembe? Ha meglátok egy szőke hajú embert, akkor egyből téged kereslek benne. Ha meghallom az "Ír" szót te jutsz eszembe. Ha valakinek kék szeme van, eszembe jut, hogy sosem lehet olyan szép, mint a tiéd. Ha együtt vagyunk más nem létezik, csak mi. Szeretlek. - vad csókcsatába kezdtünk, miközben ledöntöttem a kanapéra, fölé mászva. Sosem voltam az a romantikus típus, de Niall azzá tett, tudtam, hogy mennyire szereti ha kimondom, amit érzek, így sosem titkoltam el, hogy például mennyire kiemeli egy-egy szűk nadrág a fenekét.
Ujjaim egyre feljebb táncoltak a póló alatt, másik kezemmel az övet csatoltam ki...
- Úristen srácok, kell rátok egy 18-as karika. - hallottunk meg egy felháborodott hangot az ajtó felől, s mikor nagy nehezen levettem a szeme a szösziről Zaynt láttam, szeme elé tett kézzel, nyavajogva.
- Nyugi Zayn. Csak csókolóztunk. - jelentettem ki durcásan, majd felültem eredeti testhelyzetbe, Niall pedig a vállamnak dőlt.
- Még. Nem jut eszetekbe, hogy nemsokára indulni kell a koncertre? Nem fér bele egy laza kufirc. Készüljetek! - ledobta magát mellénk, unottan kapcsolgatva a csatornák között.
Egy nagy sóhaj kíséretében vonultunk el átöltözni, s nemsokára már indulhattunk is a helyszínre.
Hogy mi történik egy show előtt? Sosem figyeltem igazán, a hátul történő dolgokra, minden olyan gyorsan történik. Csak azt láttam, hogy Niall az egyik eldugott részből meredt rám, könnytől csillogó szemekkel.
- Mi történt? - mentem oda hozzá gyorsan, ijedten meredve az óceánkék szemekbe.
- Harry, nem bírom tovább. - fordult felém kétségbe esetten, láttam a szemében megcsillanni a félelmet.
- Ne add fel. Nemsokára együtt lehetünk. - Egy óvatos puszit nyomtam a feje búbjára, holott legszívesebben a falnak szorítva csókoltam volna ájulásig. De nem lehetett, még nem. - Tudod mit? - ujjaimmal felemeltem az állát, s kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen, tudtam, hogy ha azt elérem a tekintetem elvarázsolja. - A "bro" legyen a mi örökkénk. Mit szólsz hozzá? - felé nyújtottam a kezem, hogy leöklözzünk, amit nevetve fogadott el.
Miután megdörzsölte a szemét, hogy eltüntesse a a sírás nyomait a fiúkhoz mentünk. Elkezdtünk hülyülni, egészen a műsör kezdetéig, amikor bevonultunk a színpadra. A hangulat a tetőfokára hágott, mikor láttam, hogy egyre többet pislog felém a szőkeség. A két dal közötti szünetben én kezdtem el beszélni. Ezredszerre is elmondtam, hogy mennyire imádok mindenkit, s hogy mennyire hálásak vagyunk, majd mintegy baráti gesztusként átfogtam Niall vállát, aki fülig érő mosollyal viszonozta a gesztust.
- Mi 50 év múlva is itt leszünk, ha szeretnétek. Igaz, bro? - néztem a szöszire, miközben a jelenlévő lányok éppen azt próbálgatták, hogy ki tud nagyobb hangerővel sikítani.
- Igaz, bro. - Egymás szemébe meredtünk, körülöttünk mindenki őrjöngött. Az egymás felé küldött mosolyban titok bujkált. Épp most mondtuk el egymásnak az örökre szóló szerelmi fogadalmunkat, de senki sem tudta. Ez a mi titkunk maradt. Örökre.‏

2014. augusztus 21., csütörtök

Mi franc?!~Larry

Sziasztok :) Ez Larry Stylinson kérésére íródott, először kicsit ódzkodtam ezt megírni, és a véleményektől is félek, valamint nem ez életem legjobb írása - tudom, hogy ilyet nem szabad írni, de ez most tényleg így van...A készülő blogot ma már láthatóvá fogom tenni, ha szeretnétek majd linkelem. Jó olvasást :) Đ. xx


Louis
Álmosan nyitottam ki a szemem, az órára nézve tudatosult bennem, hogy még csak hajnali hat van. Azonban, ami most felkeltett az nem a hívogató napsugarak, s nem is az, hogy majdnem leestem az ágyból. A hányinger olyan erővel tört rám, hogy muszáj volt a mosdóba rohannom, még annyi időt sem hagyva magamnak, hogy szemügyre vegyem a mellettem alvó angyalt.
A fehér csempékkel díszített szoba nyugtatólag hatott egy kissé rám, miközben visszaöklendeztem a tegnapi vacsoránkat. A csésze előtt térdelve talált rám a szerelmem, miközben kezemmel az ülőkére támaszkodtam, hogy ne essek össze. 
- Mi történt? - az egyik pillanatban még a szemét dörzsölgetve lépkedett, a másikban már a hátamat simogatta, s a fülembe suttogott kedves szavakat. A körkörös mozdulatok lassan megnyugtattak, s feltápászkodtam, hogy kiöblítsem a számat. Fogat is mostam, hogy a rossz szájíztől végleg búcsút vegyek, miután végeztem fáradtan támaszkodtam meg a mosdó kagylón. 
- Történt már ilyen korábban is? - kérdezte, én pedig nem akartam válaszolni. Óvatosan bólintottam, s néztem, ahogy a göndör angyalom arckifejezése hogyan megy át aggódóból idegessé. 
- Miért nem szóltál? - kiabált velem, de tudtam, hogy csak azért, mert félt, s nem akarta, hogy bármi bajom legyen. Őszintén szólva nem tudtam, hogy mi történik velem, csak azt, hogy már napok óta hajnalban kelek erős hányingerrel.
- Nincs semmi bajom. Biztos csak valami romlottat ettem. - próbáltam kifogásokat keresni, ami persze nem ment. Harry nem intézte el ennyivel, kikötötte, hogy most azonnal vizsgáltassam meg magam, így miután magára kapkodta a ruháit be is tuszkolt a kocsiba, és az orvoshoz vitt.
Miközben a kocsiban ültünk csak néztem őt, bámulásom alapzaját a rádióból szóló halk dallam adta. Harry bármilyen más esetben dúdolgatta volna - hihetetlen mennyi dalt ismer -, s féloldalasan rám pillantott volna, mikor elkezdem vele énekelni a számot, ám ez most nem így történt. Az aggodalom kiült az arcára, mély árkot vetve a homlokán. Szerettem volna megfogni az arcát, s elsimítani a ráncot, megnyugtatni, hogy semmi baj nem lesz, de nem akartam neki hazudni. Mi van, ha valami nagy bajom van, amit már nem lehet meggyógyítani? Akármennyire is hihetetlen ő, a göndör hajú őrangyalom szeret engem, s vigyáz rám. Fogalmam sincs, hogyan érdemeltem ki, hogy ő az enyém. A külseje is csodálatos volt, vékony lábak, kockás has, dudorodó bicepsz, össze-vissza göndörödő fürtök, átható zöld tekintet, ó és az a gödröcskés mosoly...De nem ez volt az, amiért mindenki annyira szerette. Csupa szív lélek volt, mindenkin segített mindig is, akin csak tudott, sosem sajnálta senkire az idejét. Nem vagyok elég jó neki. Van egymillió ember, aki jobb lenne hozzá, de szerettem a tényt, hogy engem választott. Imádtam, hogy mindennap elmondja mennyire szeret, és ezt meg is mutatja testileg is...És hogy mi lesz vele, ha kiderül, hogy komoly bajom van, és az tönkre teszi őt?
Vajon mi lesz az őrangyalokkal, ha az őrzöttjük nincs többé? Felszabadulnak, s többé nem kell a Földön élő pokolban élniük álszentekre vigyázva élni? Vagy kapnak egy másik embert, akit meg kell menteni? Vagy a vigyázottjukkal kell maradniuk, még ha az a pokolba kerül is, s ő ezzel elveszti szárnyát?
- Lou. - suttogta, mikor az autó halk dorombolása elhalt. Nem kellett felé fordítanom a fejem, hiszen egész végig őt bámultam, egyszerűen nem lehet betelni a látványával, hangjával. Vele. - Csak azt akarom, hogy tudd; bármit is mond az orvos veled maradok bármi legyen. - halványan elmosolyodtam a hűségére, megszorítottam a kezét köszönet képen, majd kiszálltam a kocsiból. Semmi kedvem nem volt bemenni, de tudtam; muszáj kideríteni az okokat. Harry mellém állt, megfogta a kezem, s úgy vezetett be az oroszlán barlangjába.
Az orvos nagyon kedvesen viselkedett velünk, minden elképzelhető tesztet megcsináltatott, s megkért, hogy várjunk egy fél órát, mire megjönnek az eredmények. Azt az időt én személy szerint azzal töltöttem, hogy az automatát kifosztottam, Harry pedig oda-vissza sétálgatott a hosszú folyosón. Ahogy nyílt az ajtó Harry már fel is kapta a fejét, és elkezdte nyaggatni az orvost, aki először lassan végig simított kórházi egyenruháján, felemelte a kezében tartott papírokat, s végig futtatta szemét a sorokon. Én csak álltam, és figyeltem őt, várva az ítéletre.
- Louis Tomlinson. - szólított csak a formaiság kedvéért. - Mindegyik tesztet elvégeztük s mindegyik negatív lett. Önnek nincs semmilyen betegsége. - szerelmem megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, én azonban még mindig feszülten néztem a dokira.
- De akkor...- még be sem fejeztem a mondatot máris megkaptam a választ.
- Jöjjön velem, szeretnék még egy valamit megnézni. - maga után húzott a rendelőbe, csúnyán kizárva a göndörkét. - Feküdjön fel oda kérem. - tettem, amit kér, miközben fintorogtam a kellemetlen fertőtlenítő szagtól, ami az egész helységet belengte. Az orvos valami zselével bekente a hasam, miután megkért húzzam fel a pólóm, s a kezével elegyengette az anyagot. Halvány lila gőzöm sem volt mit csinál, csak akkor néztem furcsán rá, mikor azt a botot fogta meg, ami egy ultrahangos műszerben végződött.
- Maradjon nyugodtan. - fogta le a csípőmet, majd a botot elkezdte mozgatni rajtam, néztem ahogy a képernyőn a fekete, és fehér absztrakt alakok váltják egymást. Aztán a kéz megállt egy helyen,és csak néztem, ahogy halványan, de biztosan kirajzolódott egy alak. Egy fej, egy pár apró kar, s egy pár láb. Mi a franc?
- Louis Tomlinson, gratulálok, gyereket vár. - jelentette ki bizonytalanul, s rám nézett. Hogy mi játszódott le bennem akkor? Zavarodottság, frusztráció, meglepettség. Csak arra az éjszakára tudtam gondolni, amikor valószínűleg minden kezdődött. Mindig használtunk óvszert, ám azon a napom nem, túlságos elragadott minket a hév, s tessék meg lett az eredménye. Igazából Harry lehet csak arra képes, hogy egy fiút is teherbe ejtsen. Elképesztő...
Az orvos beengedte Harryt, aki kérdő tekintettel nézett rám. Óvatos mosolyra húztam a számat, hogy megnyugtassam, nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon vissza. 
- Terhes vagyok. - nyögtem ki, mire vegyes érzelmek futottak át az arcán, oda-vissza kapkodta a fejét köztem és a doki között, azonban smaragd tekintete végül rajtam állapodott meg. 
- Az hogy lehet? - értetlenül meredt rám.
- Fogalmam sincs, ilyet még sosem láttam. - ingatta a fejét. Hosszú percek teltek el, nem tudtam mi játszódik le Harryben, csak az volt a lényeg, hogy amikor végre rám tekintett, s szemében boldogságot fedeztem fel, mosolya őszinte volt.

Harry
9 hosszú hónapom volt elképzelni, hogy milyen lesz, mikor itt fogok várni, s Lou éppen a szüléshez hasonló műveletet folytatja. Tudtam, hogy ideges leszek, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Oda-vissza járkáltam a zöld, kék és fehér falak között, egyszerűen képtelen voltam csak úgy ülni és várni. Inkább sétáltam és vártam. Minden egyes hangtól, ami az ajtón túlról szűrődött be kirázott a hideg, s ijedten kaptam oda a fejem.
Majdnem egy éve volt, mikor a rendelőben állva fejbe kólintott a tény miszerint gyerekem lesz a pasimtól. Azóta hozzászoktam a tényhez, sőt aranyosnak is találtam, ahogy Lou egyre jobban gömbölyödő pocakkal járkált, s nagyon élveztem, mikor már érezni lehetett a pici rugdosását. 
Nem akartuk megtudni a nemét, arra koncentráltunk, hogy egészséges legyen, bár én titkon egy kislányra vágytam, akit mindenképpen Darcynak neveznék. De egy fiú is olyan jó lenne...
- Harry Styles? - dugta ki a fejét a bizonyos ajtón egy középkorú nő, mire ijedten kaptam oda a fejem. - Gratulálok. - mosolygott rám kedvesen, majd a szerelmemhez vezetett, aki kezében tartotta a csöppséget. 
- Matt Styles Tomlinson. Született 3400 grammal, 13:47.-kor. - jelentette ki a tényeket az orvos, s láttam benne a boldogságot, ahogy nézte a hármasunkat. Ismerkedtem a picivel, s megfogtam az apró ujjacskáit. Olyan puha volt.
- Szia Matt, én vagyok az apukád. - hajoltam közelebb a pufi archoz. Tágra nyitotta a szemét, úgy kémlelte az arcomat, ugyanolyan színe volt, mint Lounak, csodás kék. A göndör fürtök kezdeményei már ott voltak a feje búbján, s a szája vonala is az enyémhez hasonlított. Kicsi Larry mix.  
Egy szerelmes puszit nyomta Louis homlokára, s megjelent előttem egy jövő kép, amiben nézem, ahogy Louis focizni tanítja Mattet. A közös gyerekünket.


( blogra itt találhattok, csak a szereplők és a tartalom van kirakva, a hivatalos kezdés augusztus 29 :) :)

2014. augusztus 19., kedd

Reklám...

Sziasztoook :) Most nem résszel érkeztem, hanem szeretnék reklámozni pár blogot, ami annak ellenére, hogy nagy klasszak, nem sokan olvassák. ABC sorrendben van szóval nem tetszés szerinti sorrend, mivel mindegyiket imádom:) ) Válogassatok :) Đ. xx
ui.: Egyikőjük sem kért meg erre, csupán tudom, hogy pár +olvasó mindig jól jön :)


Between Your Dreams
Frivolos Earnestness (éppen egy novellaíró versenyt hirdet, bátran lehet jelentkezni :) )
Larry Stylinson - One shots
Madrian Stories (nem 1Ds, de kicseszettül jó, ajánlom mindenkinek :))
Switching Styles
Twins
Unbreakable - Bromance
You and I (Larry)
Wonderland

Várakozás~Narry

Sziasztok :) Az előző one shot-hoz érkező egyik kommentben valaki megkért, hogy írjak egy olyan történetet, amiben Louis szül. Szerintetek furcsa lenne, ha egyszer egy ilyennel jelentkeznék, vagy azt is elolvasnátok? :) Kb. hajnali 3.-kor írok mostanában, úgyhogy úgy olvassátok, hogy ezekben a történetekben nem igazán vagyok magamnál...Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Úgy döntöttem hogy az első természet feletti Ziam lesz, de mivel a Larryre is sok kérés jött, így egy olyat is hozni fogok.
ui.ui.: Azon gondolkoztam, hogy az új történetem, amit egy új blogra szánok, az itt legyen publikálva, vagy nyissak neki egy külön blogot, amit már egyébként megcsináltam?





Niall hangos robajjal nyitotta ki a bejárati ajtót, ráadásul még a kulcsot is a kőre ejtette. Ám ez most nem a szokásos ügyetlenségének bizonyítéka volt. A szöszi csak tudatni akarta párjával, hogy hazaért, azonban senki sem ugrott boldogan a nyakába, senki sem üdvözölte őt. Kissé szomorkásan indult a konyhába, miközben a már csak zokniba bújtatott lába össze-vissza csúszkált a mettlachi tükör sima felületén. A játéknak meg lett az eredménye, a hűtő elé fenéken csúszva érkezett. Még az előző ajtós jelenetet ráfoghatta arra, hogy szándékos, ez már tényleg a szerencsétlen ír mivoltának a jele volt. Felnézett a hűtőre, s még mindig a padlón ülve kinyitotta azt, hogy kivegyen egy doboz tejet.  A fridzsider cuppogó hanggal zárult le, s Niall neki dőlt a szívéhez oly' közel álló jéghideg tárgynak.
Nem akart felkelni, úgy gondolta Isten is úgy akarja, hogy ő ott ülve várja meg szerelmét. Letekintett a kezében tartott, pára cseppekkel tarkított dobozra, amin egy fekete-fehér boci nézett vele farkas szemet, s egy hatalmas piros felirattal volt kiírva a benne lévő folyadék neve. Normális esetben biztosan pohárból szürcsölgetve fogyasztaná el a tejet, de most az egyszer úgy döntött ez nem így lesz. Rossz fiúnak érezte magát, ahogy - életében először - ajkaihoz emelte a papírdobozt.
Igazán jól érezte ott a hűtő előtt magát, hisz ki ne örülne annak, hogy egy ennivalóval és innivalóval teletömött tárgy előtt dekkolhatna órákig, egy valami azonban hiányzott neki.  Ez pedig nem volt más, mint a szerelme Harry.
Bánatosan nézett ki az ablakon, amelyen az esőcseppek egymással versenyt futva homályosították el a bent lévő számára a világot. Hallgatta az eső halk, monoton kopogását, ami más esetben elálmosította volna, most viszont csak segített neki a gondolataiba mélyedni, ami nem szólt másról csak a csalódottságról, mert Harry elfelejtette milyen nap is van ma...
Talán csak percek teltek el, talán hosszú órák - Niall időközben elvesztette időérzéket - de kulcs zörgést lehetett hallani, majd a bejárati ajtó nyitódását, csapódását.
A göndörke kibújt kedvenc hegyesorrú cipőjéből, s a nedves pulcsiját felakasztotta, majd párja keresésére indult. Érezte, hogy a szöszit majd a konyhában találja, de arra nem számított, hogy egészen pontosan a hűtő előtt kuporog. Niall mereven bámult ki az ablakon, holott Harry tudta, hogy a szöszi hallotta őt megérkezni.
- Elfelejtetted ugye? - fordított felé végre Niall az arcát, amire a szomorúság hatalmas betűkkel volt ráírva.
Harry leült a szőke mellé, szótlanul. Megérezte, hogy milyen hideg a padló, ám a szidását, ami szerelme, és annak a felelőtlensége felé irányult, inkább átrakta későbbre. Pár perc már igazán nem számít, legalább ketten fáznak meg.
- Niall. - mondta a göndörke, aminek hatására a szöszin végig futott a hideg. Harry olyan különlegesen tudja kiejteni a nevét, mint ahogy senki más. Az említett kedvese felé fordult, szerelmesen tekintett a göndörkére. Amikor az a bizonyos zöld, s kék szem találkozik valami földöntúli történik, mindkettőjüket elvarázsolja a másik tekintete.
- Hogy tudtad elfelejteni az első évfordulónkat? - kérdezte fanyarul mosolyogva, a göndörkét elborzasztva ezzel. Harry már hetek óta készült erre a napra, egy pillanatra se ment ki a fejéből. De a meglepetés attól meglepetés, hogy az ember nem tud róla.
- Egy hónapos nyaralás Mullingerbe. Ez lett volna az ajándékod. - mondta megjátszva a csalódott, leleplezett felet.
Niall szíve nagyot dobbant a hírre, miszerint egy egész hónapot tölthet a szülőhazájában. Már évek óta nem tudott hazamenni pár napnál tovább, a folytonos turné, és egyéb teendő miatt. Ajkaikat összeérintette, hogy romantikus, lassú táncba hívja Harry nyelvét. Jobban ismerték egymást, mint saját magukat, mindketten tudták, hogy a másiknak nagyon sokat jelent a család. Ezt bizonyította a Niall zsebében pihenő repülőjegy, egyenesen Holmes Chapelbe.

2014. augusztus 17., vasárnap

Hajnal~Larry

Sziasztok :) Ez egy rövid szösszenet lesz, aminek két oka van. Az egyik, hogy éppen dolgozok egy természet feletti történeten, de még a párosítást nem döntöttem el, szóval megkérdezlek titeket; Narry, Larry vagy Ziam legyen? A másik pedig, amit gőzerővel írok egy készülő blog. Szeretném bebizonyítani, hogy be tudok fejezni egy blogot, legfőképpen saját magamnak, erről még később beszélek. Megköszönném a visszajelzéseket :) Jó olvasást :) Đ. xx



Álmosan nyitottam ki a szemem, hangos csiripelés húzott ki legédesebb álmaimból. Óvatosan oldalra fordultam, mellettem Harry szuszogott imádni valóan. A takaró lecsúszott a felső testéről, felfedve az érdekes mintákat a testén. Halkan felkuncogtam, mikor megláttam a madár tetkói körül a harapdálásokat. Hupsz.
Egy puszit nyomta az érzékeny bőrre, mire Harry elmosolyodott. Hihetetlen, hogy még álmában is milyen tökéletesen néz ki. Magamra húztam Harry pólóját, ami a tegnap esti heves tetteink következményeiként a szék mögé dobva találtam csak meg. Magamban megdicsértem a célzóképességemet. Lábujjhegyen merészkedtem ki a hálóból nyíló erkélyre. Imádtam itt kint lenni, bár a mettlachi hidege szinte égette a talpam. Micsoda ellentmondás.
Hátra néztem, hogy csekkoljam az időt, bár az, hogy még nem kelt fel a nap elég információ lehetett volna. Az óra nagymutatója a 4-es szám felé közeledett. Magam köré fontam kezemet, hogy melegítsem egy kicsit fázó testemet.
Valahonnan az ágy felől mocorgást hallottam, s egy apró köhintést. Megfordulva láttam, ahogy a göndörke arcát a párnába temetve bal kezével tapogatózik. Mikor észrevette, hogy nem vagyok mellette hunyorogva feltekintett. Körül nézett a szobában, tekintetével engem keresve, majd zöld szemét az üveg ajtóra függesztette.
- Gyere vissza Lou. - nyöszörögte, s feje visszahanyatlott a párnára.
- Gyere ki, Hazz. - vágtam rá, s kifelé pillantottam az ébredező világba. Az idő amióta kijöttem nem melegedett, fáztam az egy szál pólóba, hiába ért le az a combom közepéig. - Szükségem lenne egy melegítő karra. - abban a pillanatban egy test állt meg szorosan mögöttem, a göndör tincsek csikizték az arcomat. Hosszú karjával előre nyúlt, hogy összefűzze ujjainkat.
- Miért keltél fel ilyen korán? - suttogta a fülembe, s nem bírta, hogy ne harapjon bele játékosan a cimpámba.  
- Valaki nagyon hangosan csiripelt. - vontam vállat, az idegesítő hangot újra lehetett hallani. Jobbra fordítottam a fejem, hogy megkeressem a zaj forrását, ami egy...kis fecske volt.
- Harry, nézd. - téptem ki magam az ölelő karok közül, s leguggoltam a sérült fiókához. - Vigyük be. - a kezembe fogtam óvatosan az apró testet, és a konyhapultra helyeztem egy papírtörlőbe csomagolva. - Harry keress rá mit eszik egy fecske. - szóltam hátra a vállam fölött, mire kicsit értetlenül, de életre keltette a laptopot. Addig amíg vártam a választ megvizsgáltam a madárkát, az egyik szárnya elég csáli volt.
- Szúnyogot, bogarakat, gilisztákat, de lehet neki adni főtt tojás sárgáját is. - olvasta a sorokat, én pedig bólintottam. Kezdődjék a vadászat. Órákon át ástunk a kertben gilisztákért, főztünk tojást, és itattuk meg szegény rémült fiókát, mire végre behunyta éj fekete szemét. A vattából, és néhány faágból összeállított rögtönzött fészekben kényelmesen helyezkedett el.
- Olyan, mintha lenne egy közös gyerekünk. -  ujjongtam, s az ujjaimat összekulcsoltam a nyaka körül.
- Figyelj Lou, én már ezen gondolkoztam, és én szeretnék egy közös gyereket. - nézett komolyan a szemembe. - És nem egy fecskét. - jelzett a mögöttünk alvó kismadárra.
- Ne bántsd őt. - biggyesztettem le ajkaimat játékosan.
- Komolyan Lou. - smaragd szemei az én kékjeimet fürkészték, biztos voltam a válaszomban, azonban megláttam valamit, ami kizökkentett a jelenetünkből.
- Maradj nyugton. - suttogtam, mire megdermedt, furcsán nézett rám, mikor egyik kezemmel hátranyúltam a légycsapóért, közben közelebb hajoltam a göndörkéhez, aki már le is hunyta a szemét, a csókomra várva, de most nem kapta meg. Nem az volt a szándékom. Az ingén békésen pihenő legyet csaptam le, ami egy fájdalmas jajdulást váltott ki Harryből.
- Mi a...? - nyitotta ki a szemét, közben a megütött területet dörzsölte.
- Bocsi, de kell a kicsinek a vacsi. - vontam vállat, és a rovarra böktem. Megingatta a fejét, majd közelebb húzott magához, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra.

2014. augusztus 16., szombat

Csak egy tánc~Ziam

Sziasztok :) Nem akarom lelőni a poént, szóval ne ijedjetek meg a címtől, vagy a tartalomtól, olvassátok végig. Nem tudom ki mennyire szereti Ziamet, de remélem elnyeri tetszéseteket, jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

- Köszönjük Amszterdam, csodásak voltatok. - üvöltöttem a mikrofonba, mire hatalmas sikítozás tört ki. Halvány mosolyra húztam a számat; ezekért a pillanatokért megéri a világ egyik leghíresebb bandájában játszani. Szépen lassan mindegyikünk leugrált a színpadról, s az őrjöngő tömeg zaját már csak a falak mögül lehetett hallani.
- Szép volt, fiúk. - jött oda hozzánk Paul, s mindenkire rámosolygott. - Menjetek haza, pihenjetek. Holnap találkozunk. - mondta, majd sietett is tovább. Közös megegyezés alapján a hotelünk felé vettük az utat, bár az, hogy azután hova megyünk már nem volt ilyen egyértelmű.
- Zayn. - szólított meg Liam, mire kicsit összerezzentem. - Én itthon maradok, a többiek mennek bulizni, velük mész? - kérdezte, de igazából nem is figyeltem arra, hogy mit mond, elvesztem a csoki barna szemeiben. - Nem. - ráztam meg a fejem, és megszakítottam a szemkontaktust, semmiképpen nem volt hangulatom bulizni. Homlokomat a hideg ablak üvegnek döntöttem, remélve, hogy ezzel a gondolataim is lefagynak, de sajnos nem így történt. Fejben újra meg újra visszatértem a pillanatokra, amikor azok a szemek csak rám fókuszálnak, s azok a tökéletes ajkak csak nekem formálják a hangokat.
- Minden oké? - kérdezte Harry, mikor már a lifttel tartottunk a legfelső emelet felé. A vállamra tett kézre meredtem, s azt kívántam bárcsak valaki másé lenne, mégis melegen mosolyogtam a göndörkére.
- Persze. - suttogtam, majd újra a gondolataimba mélyedtem. Magamon éreztem egy tekintet, de nem mertem megnézni ki az, hiszen mindenképpen rosszul érezném magamat, ha tudnám ki bámul. Ha Niall, Harry vagy Louis, akkor csalódott lennék, mert nem Ő. Ha Liam, akkor pedig azért, mert nem teheti. Inkább maradtam boldog tudatlanságban.
Magam elé bámulva ültem a kanapén, miközben néztem, ahogy a három idióta mellettem kapkodva lefürdik, új ruhát húz, majd eltűnik az éjszakában. Magam elé bámultam, és csak gondolkoztam az életen. Vajon miért kapják a jó emberek a rossz dolgokat? És fordítva?
Utáltam, amiért azzal kell áltatnom a rajongókat, hogy szeretem Perriet. Szeretem, de csak mint egy barátot, s az, hogy kényszerítettek az eljegyzésre csak még szomorúbbá teszi az egészet. Nem lehet egy vőlegénynek piszkos gondolata a munkatársáról, aki ráadásul még fiú is.
Éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, oldalra döntöttem a fejem, hogy egy pillanatot se mulasszak el belőle. Imádtam őt nézni, olyan tökéletes volt, a szája, a szeme, az arcának vonala, a teste, a hangja, és természetesen a belső tulajdonságai. Egyszerűen tökéletes.
- Min gondolkozol annyira? Ma olyan furcsa vagy. - a szívem hevesebben kezdett el dobogni, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott.
- Éhes vagyok. - álltam fel hirtelen, ezzel kis meglepetést okozva Liamnek, aki kissé eltátott szájjal bámult fel rám. Bólintott egyet, felfogta, hogy nem szeretnék erről beszélni. Jobb karjával megtámaszkodott a szófán, hogy bal kezével ügyesen kihalássza a farmerzsebéből okos telefonját.
- Mit rendeljünk? - kérdezte, s éreztem a hangjában bujkáló huncutságot.
- Hawaii pizza. - vágtam rá közös kedvencünket. A rendelést leadtuk, s hiába hazudtam azzal az indokkal, hogy éhes vagyok, mégis alig tudtam kivárni, hogy végre megérkezzen a kaja.
- Rakjunk be zenét. - ajánlottam fel, s Liam heves bólogatással kezdett el keresgélni a CD-k között.
- De mit hallgassunk? - tette fel a kérdést, s végig húzta a gyűjteményen kecses ujjait.
- Mit szólnál ha a Midnight Memoriest tennénk be? Niallnél tuti van egy példány, talán ő a legnagyobb rajongónk. - újabb bólintás kíséretében kezdtünk el kutatni a szőkeség táskájában, s mint kiderült tényleg az egyik legnagyobb directionerrel volt dolgunk. A bőrönd tele volt neveinkkel és képeinkkel ellátott pólókkal, bögrékkel, és még egy órát is felfedeztünk oldalt. Természetesen az albumunk szent helyet foglalt el a legbelső zsebben. Gondolhattam volna.
Nevetve tettük be a lejátszóba  a fekete alapomon fehér csillagokkal ellátott lemezt, s elindult a Best a song ever, azzal együtt Harry hangja. Felváltva énekeltük a sorokat, s közben néha-néha beszélgettünk is, jelentéktelen dolgokról. A Better Than Words és a Little Black Dress, Alive, Why don't we go there és a Midnight Memories után már pizzával együtt énekelhettünk a saját bulinkon. Természetesen előkerült az alkohol is, s nem gondoltam bele ez mekkora galibát is okozhat. A Something Great ment éppen, mikor Liam egyszer csak mindent lesöpört az asztalról, s felugrott rá. Kezét hívogatóan felém nyújtotta, én pedig hülye lettem volna nem elfogadni a felhívást. Minden részünk összeért, miközben táncoltunk, bár az évek során sem javult igazán a mozgásunk, így elég sutának tűnhettünk, de nem érdekelt. Csakis arra figyeltem, ahogy szívünk egyszerre dobog, hogy egyre szaporábban vesszük a levegőt, s ahogy arcunk egyre közelebb került egymáshoz. Louis hangja is elhalt, a pillanatnyi csöndet csak a lihegésünk törte meg. Egy örökké valóságig meredtünk egymás szemébe. Liamnek hihetetlenül barna szeme van, ezerszer el lehet benne veszni, anélkül, hogy érzékelnéd az idő múlását. A háttérben lassan kezdődött el a kedvenc számom. You and I.
- Zayn. - suttogta, ajkainkat már csak pár centi választotta csak el.

"I figured it out. I figured ut out from black and white. 
Second and hours, maybe they had to take some time"

Az agyam leállt a bevitt alkohol mennyiségtől, a szívem vette át a hatalmat, csak azokra a vonzó ajkakra bírtam gondolni. Egy teljes másodperc erejéig összeérintettük ajkunkat, de ez elég volt arra, hogy észbe kapjak, és eltávolodjak életem szerelmétől.

"I know how it goes. I know how it goes from wrong and right
Silence and sound did they ever hold each other tight like us
Did they ever fight, like us"

- Kérlek. - húzott közelebb magához kétségbeesetten Liam, úgy nézett rám, mintha az élete függne azon a csókon. Én se éreztem másképpen. Közelebb léptem hozzá, s a kezemet nyújtottam felé, amit örömmel fogadott el. A karjait a nyakam köré kulcsolta, én pedig derekát fogtam át, miközben lassúzni kezdtünk a zene ütemére.

"You and I. We don't wanna be like them, we can make it till the end
Nothing can come between You and I
Not even a Gods above can separete the two of us 
Nothing can come between You and I. Oh You and I"

- Liam. - suttogtam most én, de nem tudtam folytatni. Szavakkal nem tudtam kifejezni amit éreztem. Néztük egymás száját, a dolgot, melyet egyikünk sem kaphat meg. Liam egyre közelebb hajolt hozzám, nem tudott megálljt parancsolni magának. De én tudtam.
- Payno, nem lehet. Ott van Sophia, én meg...eljegyeztem Perriet. - mutattam rá a lényegre, bár ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is milliméterekre helyezkedjek el a tiltott gyümölcsömtől.
- Csak egy csók Zayn. - suttogta, én pedig egyszerűen képtelen voltam nemet mondani a vágyaimnak, egyszerűen ráhajoltam az ajkaira.

"I figured it out. Saw mistakes of up and down. 
Meet in the middle, there's always room for common ground
I see what it's like. I see what it's like for day and night. Never together. 
Cause they see things in a different light, like us. They never tried, like us."

Édesebb volt a csók, mint aminek képzeltem, de keserűbb is, hiszen benne volt az utolsó első csókunk öröme.

"You and I." 

Nem akartuk abbahagyni, egyszerűen képtelenek voltunk elszakadni egymástól. Egyre jobban faltuk a másik ajkát, s bármennyire is az alkoholra akartam fogni nem ment. Túlságosan valós érzelmek voltak ezek ahhoz, hogy bármiféle ital befolyásolja. Szinte egymásba olvadtunk, mikor nyílt az ajtó, s valószínűleg 3 döbbent szempár függött rajtunk, de csak belemosolyogtam a csókba, fájdalmasan elszakadtam, és a legjobb barátaim felé néztem. Nem volt mit megmagyarázni, biztatóan összekulcsoltam a kezünket, s úgy meredtem a 3 szempárba, nem volt más hátra, mint elmesélni a történetünket. Onnantól kezdve Liammel úgy döntöttünk nem érdekel minket a barátnőnk, igazi kapcsolatra vágytunk, tele szerelemmel, amit nekem csak ő tudott megadni. Igaza lett a dalnak; senki sem állhat közénk.

2014. augusztus 14., csütörtök

Játék~Ziam

Sziasztok :) Ma Loraa*-*-nak hoztam egy történetet, aki egyszerűen megveszik Ziamért, és Narryért. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

- Jöttök velünk a Nandosba? - nézett Zaynre és rám Niall. Mindent tudóan összemosolyogtam a fekete hajúval, és nemlegesen megráztuk a fejünket.
- Rendben, mi mentünk. - jelentette ki Harry, kezét átvetette a szőkeség vállán, hogy egy puszit nyomjon ajkaira. Niall pirulva fogadta a gesztust.
- Olyan aranyosak. - sóhajtottam, miután bezárult mögöttük az ajtó.
- De mi aranyosabbak vagyunk. - áthatóan nézett a szemembe, majd az ajkaimra hajolt egy csókra. Imádtam Zaynnel csókolózni, hiszen ajkunk vonala olyan tökéletesen passzolt egymáshoz, akárcsak egy puzzle darabkái.
- És most gyere. - maga után húzott a nappaliba, amit egy nagy plazma tv uralt. Megnyomott egy gombot, mire a készülék életre kelt. Megbűvölve figyeltem, ahogy gyakorlottan nyomogatja a gombokat, és helyezi be a CD-t. A játék konzolokat csatlakoztatta a géphez, s az egyiket a kezembe nyomta.
- Figyelj. - mondta, s elkezdett magyarázni a dolgok miértjéről, azonban engem sokkal inkább lekötött az, ahogy beszélt, nem a tartalom. - Érted? - kérdezte végül. Tekintetünk találkozott, miközben megingattam a fejem. - Liam, ha folyton engem bámulsz, ahelyett, hogy rám figyelnél, sosem fogod megtanulni ezt az egészet. - jelentette ki felháborodva, de tudtam, hogy hízeleg neki a szituáció.
- Te tudnál figyelni, ha valaki ezekkel az ajkakkal az arcodtól pár centire magyaráz, miközben más, hasznosabb dolgot csinálhatna vele? - mutató ujjamat végig simítottam az említett testrészen. Az érintésemre kapkodóvá vált érintése, ami mosolyt csalt az arcomra. - Az is kikészítő, hogy ezekkel az ujjakkal nem a hajamba markolsz, hanem mutogatsz a konzolra. - összekulcsoltam kezünket miközben beszéltem. - Bát az ujjaid a hajamon kívül máshova is markolhatnának...- kihívóan húztam fel a szemöldököm. Egyik pillanatban még egymással szemben ültünk, a másikban már alatta feküdtem, a fejem mellett támaszkodott karjaival, még a lábait a derekam köré kulcsolta. A játék konzolok összegabalyodva hevertek a földön.
- Nagyon nehezen, de tudtam magam türtőztetni. Eddig. - az alsójában keletkezett dudor nagyságát megtapasztalhattam, mikor csípőjét erősen az enyémnek nyomta.
- Zayn. - suttogtam, s éreztem, hogy kicsi Liam is éledezni kezd.
- Tudom. Gyorsan megtanítom azt a szarságot, aztán folytatjuk, mielőtt a turbékoló pár hazaér. - szavaival ellentétben azonban, még hosszú percekig nem mozdult meg, csak bámulta a számat, és a szememet. Nagy nehezen végül feltápászkodott rólam.
Lassan, de biztosan jöttem bele a játékba, ami abból állt, hogy egy csomó gonosz autó körbe-körbe ment folyton. Sosem szerettem ezeket a játékokat, de mivel egyre többet csesztetnek ezzel a többiek, úgy döntöttem elsajátítom az alapokat.
- Nézd csak Zayn, utolsó előtti lettem. - úgy ujjongtam ennek az eredménynek, mint még soha.
- Nagyon ügyes vagy. - egy puszit nyomott a homlokomra. Imádtam, mikor ezt csinálta.
Egy csomó idő telt el, mire annyira belejöttem, a játékba, hogy az egyetlen, aki legyőzött az Zayn volt. Az utolsó körben viszont csoda történt. Én nyertem.
- Győztem. - ugrottam Zayn ölébe. Tudtam, hogy csak hagyott nyerni. Mindent megtenne azért, hogy boldognak lásson.
- Igen, babe. Fantasztikus vagy. - előrehajolt, hogy most az orromat ajándékozza meg egy puszival. - De elég kényes területen mozgolódsz. - utalt a fenekemre, ami valóban a középső területen helyezkedett el. Pimaszul felvontam a fél szemöldököm, majd elkezdtem mozgatni a csípőmet, halk nyögést kiváltva ezzel szerelmemből.
- Oké, itt van vége a játéknak. - az ölébe kapott, hogy átcipeljen a hálóba.
- Azt hiszem ez fölösleges. - bújtatott ki a pólómból, közben mohón falta ajkaimat.
- Ahogy ez is. - viszonoztam a gesztust. Vad csókcsatánk közben csupasz felsőtestünk összetapadt. A ruhák egyre csak fogytak, végül egy szál bokszerban feküdtem alatta. Barna szemét végigvezette testemen, és az azt tarkító tetoválásokon, majd egy határozott mozdulattal a lényegre markolt.
- Megjöttünk! - hallottuk meg egyszerre Harry és Niall hangját, kulcszörgés kíséretében. Eléggé egymásra hangolódtak az utolsó napokban.
- Megyek és legyőzöm őket abban a hülye játékban. - löktem le magamról az izmos testet. Zayn megsértődve csóválta a fejét, és úgy nézett utánam. Tudtam, hogy nem haragszik rám egy nyomós indok miatt. Úgy szeret, ahogy vagyok, minden hülyeségemmel együtt.

2014. augusztus 13., szerda

Főzőcske~Larry

Sziasztok :) Elég rég volt Larry, szóval hoztam egyet, remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx



- Rendben. - fogta maga elé Harry komolyan a szakácskönyvet. - Most adj hozzá 2dl tejet. - jelentette ki úgy, mintha értene is hozzá. Tettem amit mondott, bár az a zöldes szín, amit produkált a lé arra engedett következtetni, hogy nem haladunk jó irányba.
- Szerintem valamit elszúrtunk. - jelentettem ki, undorodva kavargatva a kissé pépes állagú kotyvalékot.
- Mit rontok el mindig Lou? - kérdezte, s kétségbeesetten fogta meg a fejét, miközben szinte belebújt a kezében tartott könyvbe.
- Próbáljuk meg ezt inkább! - mutattam rá az amerikai stílusú kekszre, mire elfintorodott egy kicsit.
- Elegánsabbat akartam egy keksznél. - fejezte ki szóban is nem tetszését.
- Hazz...szerintem anyukád még a popkornak is örülne, ha tudná te tetted be a mikróba. Ne aggódj. - odamentem hozzá, hogy egy nyugtató puszit adjak az arcára.
- Egy puszi miatt nem leszek kevésbé ideges. - jelentette ki homlok ráncolva, ezzel kicsit megbántva engem. - Úgy értem, édes. - miközben beszélt hosszú karjaival előre nyúlt, s az oldalamnál fogva magához húzott. - Egy hosszú, szenvedélyes csókot akarok. - boldogan teljesítettem kívánságát. Nyelvünk vad táncot járt, miközben újra felfedeztük a már ismert testrészeinket. Lihegve váltunk szét.
- Elég szenvedélyes volt? - kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon.
- Huh. - nyögte ki, ujjaival végig simított ajkán, ami valószínűleg úgy bizsergett, mint az enyém.
- Jó válasz. - kacsintottam rá, majd megfordultam, hogy a moslékot a többi közé öntsem, s egy tiszta edényt vegyek elő. Akkor sem adjuk fel.
- Készen állok. - fordultam vissza a szerelmem felé, aki addigra már a pulton ült, A szakács sapka, amit poénból tett csak fel félre csúszott a fején, így jobb oldalt sokkal több göndör tincset engedett szabadon, mint a másikon. Nyelvét kidugta, úgy koncentrálva a nagy muffin alakú szakács könyvre a kezében. Zöld szeme jobbra-balra mozgott, ahogy olvasta a receptet, még aranyosabbá tette őt az a tény, hogy közben mutató és hüvelykujján támasztotta meg az állát. Olyan...tökéletes volt.
- Oké, kezdjük. - nézett rám, s huncutul elvigyorodott, mikor mikor felfogta, hogy őt bámultam. A fakanalat a kezembe véve tisztelegtem a pulton ülő séfnek, aki már adta is ki a parancsokat.
Mindent úgy csináltam, ahogy mondta,s büszkén figyeltem a barna masszát, amiből néha-néha egy csokidarab kandikált ki. A göndörke leugrott addigi helyéről, mögém állt, állát a vállamon nyugtatta.
- Egész...ehetőnek néz ki. - suttogta a fülembe, amire válaszként végig futott rajtam a borzongás.
- Kösz az elismerést. - kuncogtam, majd megkértem, hogy segítsen kiadagolni a masszát. A tepsit a sütőbe helyeztem, és büszkén néztem a piruló pacnikra.
- Ideje mosogatni. - adtam most én ki a parancsot, és most én ugrottam fel a konyhapultra.
- Te nem is segítesz? - kérdezte boci szemekkel, én viszont nem dőltem be neki.
- Én főztem, te takarítasz. - mondtam ki a fair ajánlatot.
- Ez így nem ér. - morogta, de hozzá látott a piszkos edények tisztára varázsolásához. - Nézd csak. - emelte fel a fakanalat, közelebb jőve hozzám. - Piszkos az orrod. - mondta pimaszul, majd a kanalat az említett testrészhez érintette. Bandzsítva meredtem az orromra, s a harc hát legyen harc alapon megfogtam a mellettem lévő lisztes zacskót, és egy maroknyit rászórtam a göndör tincsekre.
- Hát Lou, ezt rosszul tetted. - jelentette ki játékosan. Megfogta a kuka mellé száműzött zöld trutymót, és egy adagot felé hajított. A pólóm felvette azt a színt. Visszavágásként tojást törtem össze a fején. Hosszú ideig csatáztunk, a végére a konyha csata tértként nézett ki, mi pedig ragadtunk a különféle kaják miatt. Utáltam, hogy Harry még a hajába ragadt tojás darabkákkal, a liszt miatt fehér arccal, és zöld trutymóval is olyan ellenállhatatlanul nézett ki.
- Kösz, hogy segítettél. - jött hozzám közelebb, amit békeajánlatnak vettem. Bele puszilt a nyakamba, érzelmi lavinát indítva bennem.
- A francba! - kiáltottam fel, megjátszva magam, de ezt ő nem vette észre, ijedten kapta fel a fejét a nyakam és az állam találkozásától. - Elfelejtettem aláíratni veled a szerződést, miszerint nem vállalok felelősséget az esetleges halál esetekért, amit a sütim okoz. - Harry szeretetteljesen lökött vállba. Imádtam mosolyt csalni az arcára.
- Idióta.
- De te így szeretsz. - vigyorogtam rá, s szívem áhítozott, hogy újra hallja a bűvös szót.
- Nem, csak azt akartam, hogy süss nekem. Most már elmehetsz. - mutatott az ajtó felé, viszont felfedeztem a hangjában bujkáló játékosságot.
- idióta. - löktem fejbe úgy, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat.
- Egymásnak valóak vagyunk mi tagadás. - vont vállat, majd visszahelyezkedett az eredeti helyére, a lábaim közé. Hosszú csókcsatába kezdtünk, amit csak a sütőből áradó égett szag szakított félbe.
- Ó a francba. - káromkodtam, majd egy konyharuhát fogva nyitottam ki a sütőt, ami fehér füstöt okádott ki magából. Viszont a legnagyobb meglepetésemre nem égett meg az összes, néhány csupán barnább volt az egészségesnél.
- Lekaparjuk a problémás részt, és kész. - néztem rá tepsivel a kezemben.
- Nekem megfelel. - vont vállat. Vártunk egy ideig, amíg ehető hőmérsékletre hűlt, majd Harry fogott egy darabot, s óvatosan beleharapott.
- Ez nem is rossz. - már kezdtem furcsállani, hogy nem szól be, hiszen egymás piszkálásából éltünk, mikor hirtelen a torkához kapott. A süti a földre esett, ő pedig óvatosan terült el a mettlachin.
- Ez mérgező volt! - jelentette ki drámaian. majd lehunyta a szemét. Kuncogva térdeltem le mellé. A Csipkerózsikám megmentésre vár.
- Ha megszeretnél csókolni csak szólj, nem kell ahhoz elájulni. - mondtam, majd nevetve csókoltam meg, hogy megtörjem a varázst mielőtt száz évig alszik itt nekem.  

2014. augusztus 11., hétfő

Utolsó szerelem~Narry

Sziasztok :) Tudom, hogy ez is Narry, de most valamiért rákaptam, ha szeretnétek kommentben megírhatjátok, ha van valami különleges kívánságotok. Remélem tetszik, Jó olvasást :) Đ. xx



Az élet tele van megválaszolatlan kérdésekkel. Vannak olyan emberek, akik ezekre választ várva mennek egyetemre, főiskolára. Igen, az ember töprenghet azon, hogy miért zöld a fű, és miért kék az ég, de Niall Horan nem ezt választotta. Ő nem az iskola padban akarta megtanulni ezeket. Hiszen hogyan tudnál többet tanulni, mintha csak simán élsz?
Niall nem volt a tipikus szépfiú, vonásaira inkább azt mondták a legtöbben, hogy aranyos, annak ellenére, hogy tulajdonképpen már közel járt 21 életévéhez. Szőke tincseit felzselézve hordta, szeme pedig elképzelhetetlenül kék volt, arca szinte már folytonos mosolygós maszkba rögzült, de ez nem a "kívül mosolygok, belül fáj" típusú maszk volt. Ő tényleg boldog volt.
A legtöbb fiatal, amint leérettségizik, egy neves egyetemre megy, hogy vigye valamire, de Niallnek nem kellett papír, ahhoz hogy éljen. Fiatal volt, szabad, és élvezte az életet. A barátokban nem szenvedett hiányt, és a szerelemben is szerencsés volt.
Niall sosem gondolt arra, hogy a fiúkhoz való vonzalma miatt kevesebb ember lenne, vagy hogy egyáltalán szégyellnie kéne, ellenben párjával. Harry még a kezét sem merte megfogni egy-egy randi alkalmával, s ez felettébb zavarta a szőkeséget. A szerelem az szerelem, legyen az bárkik között!
Kint a szürke felhők pillanatok alatt ellepték az eget, ezzel félhomályba borítva egész Londont. Niall sietősen lépett ki a házából, a kapucnit a fejére téve, hogy védje szőke fürtjeit. Az előző viharból kialakult pocsolyákat kerülgetve indult meg a már szemerkélő esőben. Kezeit zsebre tette, s hallgatta, ahogy cipője minden lépésnél cuppan egyet.
Hamar elérte célját, ami egy sarki kávézó volt, kis csengő jelezte, hogy belépett az üzletbe. Fejét körbe fordítva kereste szerelmét. Mosolyra húzta a száját, mikor neki háttal meglátta a szeretett göndör buksit, azonban  vigyor le is hervadt az arcáról, mikor meglátta kivel van. Egy hosszú szőke hajú, erősen sminkelt lánnyal. Niall hiába volt meleg, még így is vonzónak találta a lányt.
A szőkeség lassan sétált oda az asztalhoz, félve nézett a beszélgető párosra.
- Sziasztok. - köszönt oda, majd lehajolt, hogy megcsókolja Harryt, de Ő elhajolt, így csak egy arcra puszi sikeredett. Niall zavartan nézett a zöld szempárba. - Zavarok? - kérdezte zavartan.
- Nem. - vágta rá gyorsan az ismeretlen lány, Niall még mindig zavarban, de leült a helyére.
- Niall Horan. - nyújtotta a lány felé kezét.
- Katy Morgan. - kezet ráztak, majd Niall kérdőn fordult a párja felé.
- Honnan ismeritek egymást? - Harry zavartan kapkodta a fejét a két vele szemben ülő ember között.
- Izé...Katy volt az első szerelmem. - dadogott a göndörke, s bár nem volt miért félnie mégis tartott a választól.
- Hát, akkor hagylak titeket, majd beszélünk. - Niall olyan sietősen hagyta el a helyet, ahogyan jött, még búcsúpuszit sem nyomott párja arcára. Egy kissé megsértődött, s haragudott szegény szőke lányra. Katy betolakodott az ő randijukra, s valószínűleg megint elcsavarta Harry fejét. Legszívesebben visszament volna, és elrángatta volna göndört, de nem tette. Ehelyett  inkább, a közeli park felé vette útját.
Harry elgondolkodva nézett szerelme után. Nem tudta miért maradt inkább volt barátnőjével, minthogy utána menjen, de mégis azt tette. Az egész napot végig hülyülték a gyerekkori barátjával, nagyon jól érezte magát, sokat nevettek. Úgy, mint régen. Mégis hiányzott valami. Harry akárhányszor ránézett Katyre hiányolta a rövid, égnek meredő tincseket, a furcsa, legtöbbször röfögésbe végződő nevetést, az átható kék szemeket, amik annyira csillogtak, mikor ránézett. Hiányzott neki Niall.
- Bocs Katy, mennem kell. - mondta, s egy puszit nyomott a kedves arcra. Tudta hol keresse Niallt, jobban ismerte az ír manót, mint magát. A park felé indult, azon belül is a legelhagyottabb részhez. Niall a tó parton üldögélt, s közben köveket dobált az éjszakai időpont miatt fekete vízbe. Lassan leült a homályos alak mellé, s ő is megfogott egy kavicsot, hogy a habokba hajítsa.
- Sajnálom, Nialler. - hajtotta le a térdére a fejét.
- Semmi baj, nincs miért bocsánatot kérned. - mondta a szőkeség, de hangjában nem volt jelen a szokásos huncutság.
- Ne csináld ezt. - kérlelte őt Harry, s már a sírógörcs kerülgette.
- Mit? - nézett felé közömbösen Niall.
- Ezt. Ne csinálj úgy, mintha nem érdekelne. Ordibálj, üss meg valakit, vagy csak simán legyél dühös, de ne legyél ilyen...beletörődött. – A ruha elnyomta a göndörke hangját, így Niall csak egy tompa, rekedtes hangot hallott. Most, hogy a smaragd szemek nem rajta függte, az ő kékségei is megteltek érzelemmel. Ha Harry felnézett volna, láthatta volna megcsillanni a féltékenységet, haragot, gyűlöletet, de legfőképpen a szerelmet.
- Harry. - fogta meg a göndörke állát, mikor eldöntött valamit. Arra jutott, hogy a kapcsolatukat sokkal többre értékeli holmi gyerekes féltékenykedés miatt. - Nézz rám! - suttogta, mert szerelme lehunyta szemét. Szempillái hosszú árnyékot vetettek az oly’ szeretett arcra. A közeli lámpa bearanyozta őt. Apró sóhaj kíséretében felfedte zöld szemeit, s csodálkozva fókuszált a pár centire lévő kék szemekre.
- Figyelj! - kezdte, s közben zavartam beletúrt szőke tincseibe. - Nem mondom, hogy nem esett rosszul, hogy a mi randink helyett vele voltál, és hogy az egész napot vele töltötted, de bízom benned, Harry. – A göndörke elmosolyodott, s a gödröcskék halványan megjelentek arca két oldalán. - Nem történt köztetek semmi? - mondta ki nyíltan Niall, amire egy heves fejrázást kapott válaszul. - Akkor jó. - Harry meglepődve nézte a hosszúkás arcot, ami valóban békét tükrözött.
- Akkor minden oké? - kérdezte csendesen, s Niall elmosolyodott.
- Hazz, lehet, hogy ő volt az első szerelemed, és az nagyon aranyos és szép, de én az utolsó szeretnék lenni. - vont vállat közömbösen, viszont Harrynek ez nagyon sokat jelentett. A szíve csordulásig telt meg  szerelemmel egy bizonyos szőke fiú iránt. Összekulcsolták a kezüket, s úgy meredtek egyenes előre a homályba.
A közeli lámpa pislogott párat, majd kialudt, így teljes feketeségben voltak. A sötétség körülölelte őket, de biztonságban voltak egymás karjaiban.