2014. december 31., szerda

Take a chance~Ziall

 Sziasztok:) Most fogom bemutatni, hogy milyen is egy rossz írás. Kiakartam ezt próbálni, hiszen már régóta érlelődött bennem, hogy ilyet írjak, de úgy tűnik ez annyira nem megy nekem...
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem volt ebben az évben, remélem a következőben is mellettem maradtok. Ez a fél év csodálatos volt, szeretnék mindenkinek egy hatalmas ölelést küldeni.
Remélem jól fog telni a Szilveszteretek, találkozunk jövőre:) Jó olvasást!
Lana x


"Szia. Én Zayn vagyok, és téged hogy hívnak?"

"Szia Zayn, az én nevem Niall"

"Légy üdvözölve, drága Niall. Hány éves vagy?"
"
 23...Had találjam ki, Zayn. Te is. "

"Igeeen, de ezt honnan tudtad?"

"Mindig ez van, rácsodálkoznak, hogy megegyezik a korunk. Mondjuk te már felülmúltál mindenkit azzal, hogy nem azzal kezdet, hogy; 'chatszex?'"

"Jujj, itt valaki nagyon tapasztalt. Én még csak most kezdtem el ezt az oldalt használni, de ha tudom, hogy így is kezdhetek, akkor már talán az elélvezés határán állnál."

" *az ujjam a kilépés gomb fölött kering* "

" Ne, Niall. Csak vicceltem. Mesélj magadról, kérlek."

"Unalmas ember vagyok, utolsó éves  a fősulimon, kissé visszahúzódó is, ami az ismerkedés szempontjából nem annyira jó dolog...főleg, amióta 16 évesen rájöttem, hogy nem igazán olyan az érdeklődésem, mint az átlag fiúknak."

"Kíméletlenül őszinte. Én bemutatkozásként nem mondanám el a rossz tulajdonságaimat, sem azt, hogy meleg vagyok. Nem gondolod, hogy kissé ijesztő?"

"Megijedtél?"

"Dehogy."
"Akkor nem gondolom. Szerintem fontos kizárni a negatív dolgokat, és ha azután is tovább maradsz, akkor megérdemled a jókat is...tudom, ezzel a hozzáálással a saját életemet teszem nehezebbé, de...nem tehetek róla...említettem már, hogy makacs vagyok?"

"Igazad van, legyünk korrektek. Egy évvel ezelőttig anorexiás voltam, csak akkor gondoltam végig a dolgokat, amikor nem sokkal ezelőtt a kórházban kötöttem ki, de már jól vagyok.  Egyébként én is elég makacs vagyok, eléggé pesszimista is tudok lenni, jah és  persze én is meleg vagyok, csak hogy még könnyebb legyen a helyzetem."

"Mi is a vezeték neved?"

"Malik. Zayn Malik."

"Meséld el nekem, kérlek, hogy mégis ki is igazából Zayn Malik."

"Még mindig érdeklődsz irántam?"

"Egy ex-anorexiás, pesszimista, makacs, meleg fiúhoz? Hülyéskedsz? Hogy a francba ne."

"Mondták már, hogy jó a humorod?"

"Elfogok pirulni"

"Azt nem hagyhatom. Meséljek inkább magamról, hogy eltereljem a figyelmed?"

"Hálás lennék, ha feloldoznál a zavarom alól"

"Mire vagy kíváncsi?"

"Mindenre"


*7 hónappal később*

*Zayn!!
Zaaaaaaayyyyn. 
ZAYN. 
ZZZZAAAAAAYYYYN.
ZAYN MALK.
Kelj már fel az istenért."

"Niall? Mi a francot akarsz?? Reggel...6 óra van? Hagyjál már."

"Hát nem érdekel mennyi az idő, nyisd ki a füled és támaszd meg az állad. Bradford-ba megyek."

"MI?"

"Jól hallottad, szóval készülj fel, hogy kigyere elém a reptérre, és segítesz átcuccolni a lakásomba"

"De...mi? Te Írországban laksz...mit keresnél az én városomban?"

"Felajánlottak egy munkát Bradford-ban...én pedig elfogadtam."

"Ja, biztos beveszem, hogy Mullingar-ban csak úgy jönnek az állás ajánlatok az én városomból friss diplomásoknak."

"Jó, lehet, hogy én is közre játszottam abban, hogy megkaptam..."

"Miért csinálod ezt Niall?"

"Találkozni akartam végre veled..."

"De nem kell egyből ide is költöznöd. Ne tegyél olyat, amit később megbánsz"

"Kijössz elém délre a reptérre, vagy sem?"

"Ott leszek"

A gép rázkódva jelezte a leszállást, ami engem is kizökkentett az álmaimból. Mosolyogva figyeltem, ahogy egyre lejjebb és lejjebb ereszkedünk az új lakhelyemhez, ahol Zayn már vár rám. 
Zayn. 
7 teljes hónapja ismerem, de még nem kerítettünk sort találkozóra, hiszen egy másik országban laktam...Láttam már róla képeket (el sem hittem, hogy ismerkedős oldalon egy ilyen szexi pasit is lehet találni) és Skype-oltunk is már, de tudtam, hogy az meg sem közelíti azt, ahogy valójában kinéz.
Már a csomagomat kerestem, amikor a szemem sarkában láttam, hogy ott áll ő. Az utolsó pillanatig halasztottam, hogy ránézzek, féltem, hogy mi lesz akkor, ha élőben is láthatom a szexistent, a csomagomat igazgattam, a kabátomat gomboltam be újra, átkötöttem a cipőfűzőm, és még a nadrágomat is leporoltam, végül azonban nem kerülhettem el, hogy ránézzek.
El sem tudtam képzelni, hogy ilyen tökéletes ember létezhet, fekete tincseit művészi kuszaságban rendezte el hajzselével, hosszú egészségtelenül vékony lábaira második bőrként tapadt a farmerja, amibe lazán volt csak beletűrve fekete inge. A túlságosan hosszan kigombolt ruhadarab nyakrészében egy fekete pilóta napszemüveg lógott, a fülében arany karika csillogott, a karjain lévő tetkók pedig végig kacskaringóztak mindkét karján, még a kézfejére is kitérve részletesen. Utoljára hagytam a szemeit, mert tudtam, hogy onnantól kezdve nem tudok majd másra figyelni.
Hónapokon keresztül azért szidtam magam, mert nem lehetek szerelmes egy olyan fiúba, aki még csak képről láttam...abban a pillanatban viszont nem tudtam kifogást találni az érzésre, ami a szívemből kiterjedve végig bizsergett a testem minden egyes pontján, s a vénáimba beáradva áramlott tovább.
Megsemmisültem a pillantása alatt. A sötétbarna szempár huncutul csillogott, az írisze szinte összeolvadt a pupillájával, egy apró kis barna félkörívet hagyva maga mögött. Periférikus látásomnak köszönhettem, hogy láthattam, ahogy beharapta ajkait.
Nem bírtam mozdulni, úgy éreztem magam, mint akit kővé dermesztettek, s az egyetlen, aki feltudja oldani a varázslatot az Zayn, de ő sem mozdult. Kezdett a helyzet kínossá válni, nem tudtam, hogy mit tegyek; öleljem magamhoz, pusziljam meg, vagy csak simán nyújtsak kezet? Mindegyik variációra találtam ellenérvet.
A kérdést Zayn döntötte el, megrázta a fejét, mintha csak most tért volna észhez, és egy gyors mozdulattal a derekam köré kulcsolta a kezét. Megkönnyebbül sóhaj kíséretében fűztem össze a karjaimat a nyaka mögött.
Fogalmam sincs mennyi ideig álltunk ott, akár órák is lehettek, de nem írtuk elengedni egymást. Én legalábbis képtelen voltam rá. Éreztem, hogy sokan bámulnak meg minket, és néhányan morognak, mert az útban voltunk, azonban nem törődtem velük, csupán mélyebben fúrtam az arcomat Zayn vállába, aki erre még szorosabban tartott a karjai között.
- Isten hozott Niall. - suttogta a fülembe, és egy puszit nyomott a fejem tetejére. - Gyere, kint van a kocsim.
A bőröndömet magam után húzva sétáltam mellette, s azon gondolkoztam, hogy hogyan is oldjam fel a kínos csöndet, ami közénk állt be. Azonban volt egy bibi. Sosem beszéltünk egymásnak az érzéseinkről, pedig néha éreztem a szerelmet, amit táplált, és én is minden egyes alkalommal bókoltam neki, sokszor hevesen flörtöltünk, vagy veszekedtünk, mint a házasok, de sosem beszéltünk ezekről nyíltan. Szóval, ha barátilag közelítek hozzá, akkor lehet, hogy elveszítem az esélyemet a kapcsolatra, ha pedig romantikusabban közelítem meg a helyzetet, akkor valószínűleg tapadósnak fog tartani. Hát ez fantasztikus.
- Hova megyünk? - kérdeztem, amint Zayn határozottan kezdett el vezetni, anélkül, hogy engem megkérdezett volna, hogy hol vettem ki lakást.
- Hozzám. - jelentette ki magabiztosan, miközben bekapcsolta az indexet.
- De...- kezdtem el tiltakozni, azonban a hosszú hónapok megtanítottak, hogy ne szálljak szembe vele.
- Hozzám. - ismételte meg, majd feljebb tekerte a rádió hangerejét, hogy ne legyen olyan kínos a csönd.
Igazából nem is néztem, hogy merre tartunk, rákönyököltem az ajtóra, hogy premierplánban nézhessem őt. A szélvédőn besütő napsugarak beragyogták az arcát, ujjaival a váltón dobolt ütemre, miközben halkan énekelgette a szöveget az előadóval.
Így képzelem el a mennyországot is.
- Mi az? - kérdezte hirtelen, amolyan 'rajtakaptalak' arckifejezéssel, mire zavaromban felvettem egy paradicsom színét, és elmotyogtam egy semmit. Innentől kezdve inkább a kezemet néztem.
A csomagjaimat a kocsiban hagyva indultunk fel a lakásába, ami egy garzon 2 emeletén helyezkedett el, a csönd még akkor is köztünk ült, mikor Zayn halkan kinyitotta az ajtót, és beengedett maga előtt.
Összehúztam magam a kanapé szélén, s lassan körbe fordítottam a fejem, hogy körülnézzek. igazából már minden szegletét ismertem a háznak, a hosszú órákig elhúzódó Skype-olásaink alkalmával volt lehetőségem körülnézni.
- Na jó, ismerlek több, mint fél éve Niall, ne ülj már ott úgy, mint aki karót nyelt. - nevetett fel, mire bólintottam, s engedtem a merev testtartásomból.
- Oké. - fújtam ki hosszan a levegőt, s egy valószínűleg idióta vigyort vetettem Zayn-re.
- És most kérlek magyarázd el, hogy mégis miért jöttél ide hirtelen. - fonta össze a karjait a mellkasa előtt, a barna szempárba nézve nem láttam mást csak kíváncsiságot.
Ha tudná, hogy nem is volt olyan hirtelen döntés....

***

- Bocsi, csak elfelejtettem ruhát bevinni magammal. - mondta szabadkozva Zayn, s gyorsan keresgélni kezdett a szekrényben.
Ragaszkodott, hogy maradjak itt éjszakára, konkrétan megfenyegetett, hogy lenyeli a bejárati ajtó kulcsát, ha kiakarok menni, szóval nem volt más választásom. Szerencsére azonban legyőztük a kezdeti zavarokat, és a délután további részében úgy hülyéskedtünk, mint a legjobb barátok; filmnézés közben pattogatott kukoricával dobáltuk egymást, pizzát rendeltünk, és ketten együtt megettünk egy családi adagot, kiveséztük az aznapi meccset, és sört ittunk, ami az összes gátlásunkat feloldotta.
Figyeltem, ahogy hosszasan kutat a fiókjában, miközben egyetlen fehér törölköző takarta csak el, s az a kis anyag is elég veszélyes szögben dőlt meg, ahogy lejjebb hajolt. Hátizmai kidagadtak, apró vízcseppek folytak végig rajta, egészen a fehér textilig, s a fekete tincsei a nyakához tapadtak a pára miatt.
Majdnem elélveztem.
Az eléggé kellemetlen helyzet elkerülése érdekében inkább mereven a Tv képernyőjére szegeztem a tekintetem, kizárva a majdnem teljesen meztelen Zayn-t.
- Horan. - morgott egyet, mire felkaptam a fejem, s egy mérges szexistennek találtam szembe magam.
- Malik? - kérdeztem kissé összezavarodva, micsoda játékot űz velem? Ráadásul egy borzasztóan lenge törölközőben?
- Nem tartasz vonzónak, vagy mi? - tette csípőre a kezeit, mérgesen meredt rám, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy milyen közel van a textillel takart testrésze az arcomhoz, tekintve, hogy ő állt, én pedig ültem.
- M-mi? - dadogtam, a többszörös zavar lebénította a nyelvem.
- Nem vagyok...szexi szerinted? - kikerekedett szemekkel figyeltem a szexistent felettem, aki azzal vádolt, hogy nem találom vonzónak. Hát hogy a fenébe nem találnám annak. - Mármint, nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de flörtöltünk egy csomószor, meg bókoltunk egymásnak, és mindketten melegek vagyunk, akik egy párkereső oldalon ismerkedtek meg...De lehet, hogy csak én értem félre a helyzetet...- mondta összezavarodva, végül pedig csak pirulva legyintett, és megfordult, hogy minél előbb felszívódhasson.
Felocsúdtam a szobor állapotomból, és gyorsan a karjai után kaptam, és az ölembe vontam. Túl könnyű volt.
- Gyönyörű vagy, csak...nem tudtam, hogy hogyan gondolsz rám, és nem mertem kezdeményezni. Tudod...sosem beszéltünk erről. - egy paradicsomot messze túlszárnyaltam, már nem volt olyan dolog, amihez lehetett volna hasonlítani az "enyhe" zavaromat.
Zayn szexi mosolyra húzta a száját, majd egyre közelebb hajolt hozzám, bizonytalanul összeérintette az ajkainkat, de nem csókolt, én voltam az, aki nem bírt magával s beszívtam alsó ajkát.
Azonban nem csókolhattam sokáig, a fiú felpattant az ölemből.
- Még egy randira sem vittél el, Horan, de már lesmárolsz. Udvariatlan vagy. - hitetlenkedve felnevettem, s addig stíröltem a fenekét, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött.
Egy szerelmes sóhajtás kíséretében hátradőltem a kanapén, s egy bárgyú mosollyal az arcomon meredtem fel a hófehér plafonra.
Talán borzasztó ötlet volt otthagyni az országomat egy fiúért, akivel még csak nem is találkoztam, és lehet, hogy koppanok majd, de az is előfordulhat, hogy ennél nagyobb ökörséget még nem követtem el, és ez egész csak arra lesz jó, hogy tanuljak a hibámból. Viszont az is megtörténhet, hogy életem szerelme lesz a fiúból, akit egy párkereső oldalon ismertem meg.  Most csak annyi volt a dolgom, hogy teljes szívemet beleadjam az első randikba, és meglátni mi lesz. Hiszen ilyen az élet, kiszámíthatatlan, önfejű, és néha meglepő, de...kockáztatni kell. 

2014. december 30., kedd

Award 7.

Köszönöm a díjat Danielle Cobbler-nak, igazán megtiszteltél:) 

Szabályok: 
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj a 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küld tovább 10 embernek!

10 dolog rólam: 
1. Elfelejtettem kiírni, hogy fél éves az oldal, te szent ég. Na, majd a kövi történetnél.
2. Nagyon szeretek alkotni, legyen szó rajzolásról, írásról, fényképezésről...egyszerűen imádom.
3. Éppen ezért elég unalmas ember vagyok, mivel szeretek elleni a saját világomban, ahol egyedül csak 5 csodálatos embernek van hely.
4. Életem egyetlen szerelme az öcsém volt, amikor 4 teljes évvel ezelőtt megszületett.
5. 5 évig kézilabdáztam, de egy szerencsétlen baleset következtében a térdemet eltörtem és azóta nem játszhatok.
6. Viszont ebben az évben egy utolsó meccs erejéig beálltam, és ezüst érmesek lettünk:)
7. De persze az sem rajtam múlt, én inkább a szurkoló típus vagyok, azt nagyon tudok.
8. 11 a szerencse számom, és abban is játszottam.
9. Nem szeretem a Karácsonyt.
10. De ettől függetlenül a Last Christmas a csengőhangom egész évben.

10 válaszom: 
1. Mit kaptál karácsonyra?
Amit én szerettem volna az pénzen nem megvehető.
2. Zenével vagy anélkül jobb írni szerinted?
Helyzettől függ, van olyan kedvem, amikor csak akkor tudok egyetlen sort is begépelni, ha dübörög a fülemben valami, viszont az is előfordul, hogy egyszerűen képtelen vagyok arra koncentrálni, amit írok, ha közben Harry azzal a rekedtes husky hangjával a fejemben énekel. 
3. Tervezel komolyabb vizekre evezni az írással?
Csak B terv számomra, ha az A tervem nem jön be. 
4. Játszol valamilyen hangszeren? Min?
A torkom a hangszerem. De egyébként egy kicsit gitáron. 
5.  Van példaképed? Ki az?
Az anyukám a legnagyobb hős a világon. 
6. " Ha megerősítenék, hogy Harry és Louis együtt vannak, boldogabb lennél, mintha a srác, aki tetszik randira hívna."  Ez igaz rád?
Nem tetszik senki. Kivéve Harryt, de a mi kapcsolatunkat nem lehet egy " tetszikkel" elintézni. 
7. Te mindig szoktál olyan bejegyzés alá kommentelni, amit elolvastál?
Megpróbálok, de legtöbbször telefonról olvasok, késő este, amikor hulla vagyok még írni is hozzá. 
8. Ha három szóval kellene jellemezned az életet mik lennének azok?
Küzdés, csalódás, remény. 
9. Mit csinálsz ha nem jön az ihlet?
Az ihlet hiánya a lusta írók kifogása. Egyébként youtube videókat nézek, fan artokat, vagy egyszerűen befejezek egy régebben elkezdett dolgot, esetleg fordítok, de előfordult már az is, hogy a nagyszerű barátaimtól kértem segítséget.
10. És mit csinálsz akkor, ha éppen jön, de pont akkor, amikor az egyetlen hely, ahová írhatnál az a karod?
Van két szép karom, ha nem elég a lábaim is szabadok.

10 kérdésem: 
1. Mi a legfontosabb számodra egy történetben, amit olvasol?
2. Egy történet meg tud téged hatni annyira, hogy a könnyeidet adod érte?
3. Mivel töltöd a szabadidőd?
4. Adni vagy kapni ?
5. Ki a kedvenc shipped, és miért?
6. Vannak olyan blogerrek, akikre példaképként nézel?
7. Miért kezdtél el pont meleg történetet írni?
8. A szüleid vagy a barátaid tudják, hogy ilyen témakörben alkotsz?
9. Sok blogot olvasol? Vagy inkább a könyveket szereted?
10. Mi inspirál téged a legjobban?

Akinek küldöm: 
Kaede
Loraa*-*
Kise
Naomi
Judit
Gabrielle Contu

2014. december 28., vasárnap

Let me protect you~Larry

Sziasztok :) Tudom, hogy nem életem leghosszabb irománya, de nagyon régóta szerettem volna leírni ezt, és azt hiszem nem is tudtam volna bővebben kifejteni. Remélem azért tetszeni fog, az érzelmekre megint nagyon sok hangsúlyt szenteltem, sajnálom, hogyha ez valakit zavar...Jó olvasást:) 
Lana x

  
Szeretlek.
Hét betű, ezer jelentés. Menedék, kifogás, gyötrelem, boldogság. Azonban a legtöbbször manapság már csak egy szó, amit néha odavetünk búcsúzóul, hirtelen örömünkben, esetleg egy soha be nem tartott ígéretként. Mondhatod naponta ezerszer, vagy egy évben egyszer is, de mikor gondolod komolyan? Átérezzük-e a szó teljes értékét valaha is? De milyen is az a szeretet?
A kérdések, amik olyan régóta keringtek a fejemben, akárhányszor csak használtam ezt a szót, most válaszra találtak. Mégis hosszú ideig képtelen voltam kimondani neki, valamiért úgy éreztem a szeretlek szó csak egy gyenge változata lenne annak, amit én iránta érzek. Ezzel pedig majdnem el is kergettem, de hogy mondhatnám el valakinek, hogy annyira betegesen szeretem őt, hogy az már szavakkal kifejezhetetlen?
Mindentől megakartam védeni, az összes fájdalmát átvenni, a támasza lenni a viharban, a pótszárnya, ha a sajátját letörték, egy segítő kéz, egy legjobb barát, egy sírig tartó társ. Egy szív, ami vele együtt dobban, egy tekintet, ami örökké csak őt látja, egy test, ami felmelegíti a rideg valóságban. Egy hang, ami biztat, amikor senki más, egy menedék, ha az egész világ ellened fordul, egy érintés, amitől a szív is félre ver.
A szeretlek szó meg sem közelítette azt, amit éreztem, mégis miatta elmondtam minden alkalommal, mert az ő szívének szüksége volt rá. Csak ennyi kellett neki; tudni, hogy valaki, akiért megőrülsz viszont szeret. Én pedig bolondultam érte.
Minden pillanatban ő járt a fejemben, minden kék tekintetben az övét kerestem, bár tudtam az ő gyönyörű szempárja egyedi, soha nem találhatom meg a párját, miden nevetésben az ő különleges hangját kutattam. Amikor nem volt velem úgy éreztem magam, mint akit arra kényszerítenek, hogy fél lábbal éljen. És talán ez volt az a szeretet, ami miatt azt a szót használjuk, dolgok miatt, amik magától értetődőek számunkra, de mégis egyetlen dologgá állnak össze. A szeretetté.
Szeretni. 
Elfogadni a másikat, úgy, ahogy van, védeni a széltől is, bátorítani, megmutatni neki az igazi szenvedélyt.
Éppen ez miatt éreztem gyilkolási kényszert, ahányszor csak bántották őt. Pedig annyiszor előfordult...emberek, akik csak úgy merő féltékenységből dobálóztak a "tehetségtelen", "buzi", " jelentéktelen" és hasonló jelzőkkel. Emberek, akik tetteikkel alázták meg. Emberek, akik nem értékelik az én földre szállt angyalomat.
Látni minden egyes nap, hogy egyre jobban összetörik belülről, figyelni, ahogy állmosolyával áltat mindenkit, és én nem tehetek ellene semmit, hallani, ahogy a szomszéd szobában álomba sírja magát. Éreztem magamban a fájdalmát, hiszen amióta csak ismerem, olyan volt mintha össze lennénk kötve egy láthatatlan kötéllel, szavak nélkül is éreztem, amit ő.
Ami pedig a legrosszabb nem tehettem ellene semmit, nem szállhattam szembe az emberekkel, akik az én kicsikémet bántották, nem, mert azzal csak rontanék a helyzeten, még több csúnya megjegyzést tennének a nemi hovatartozásával kapcsolatban.
Ezen felül pedig rólam sem képed leszállni az emberiség, miért nem képesek felfogni, hogy ember vagyok? Hallok, látok, ÉRZEK?

Mindenkinek az életében vannak olyan napok, amikor nem akar tudomást venni a világról, amikor a legtöbb, amit szeretne bezárkózni a szobájába, és kiadni magából mindent, ami csak bántja. Sírni, a párnába üvölteni, összekuporodni az ágy közepén és megpróbálni elmenekülni az álmainkba, egy olyan helyre, ahol minden szép, és semmi sem bánt. Azonban azokon a napokon hiába érezzük a kényszeres egyedüllétre való késztetést, a legtöbb, amire szükségünk van, az egy ölelő kar, ami összetart ha szétesnél.
Éppen ezért nem küldtem el melegebb éghajlatra Louis-t, amikor halkan kopogva kérlelte, hogy engedjem be, pedig igazán azt akartam. Végül azonban vörösre sírt szemmel nyitottam ajtót, de arra már nem voltam kapható, hogy hozzám is érjen. Az ágyam mellé kuporodtam, átöleltem a vállaimat, közben hagytam szabadon lefolyni a szomorúságom jelét az arcomon, az államon keresztül egészen a padlóig.
- Hazza, édesem! - térdelt mellém a szerelmem, hosszú ujjait a térdemre csúsztatta, hogy felkeltse a figyelmem, én azonban csak mereven próbáltam tartani magam, annak ellenére, hogy már az a két szó is érzelmi lavinát indított el bennem.
- Drágám, ne zárj ki. - kérlelt keservesen, mire egy kissé engedtem a merevségemen.
- Csak megakartalak védeni. - suttogtam, s bámultam a fehér falat, amelyet még anno Louis-val festettünk le, s majdnem elmosolyodtam a tudatra, hogyha balra fordulnék láthatnám a hatalmas fekete girbe-gurba betűkkel pingált Boo+Hazz feliratot, amiről az ágyamról fekve tökéletesen szemlélhetek minden egyes nap.
- Engedd, hogy most az egyszer én védjelek meg. - suttogta, s arcát a nyakamba rejtette, apró kezeivel körülölelt engem. Egyetlen másodperbe telt, hogy kifújjam az addig benntartott levegőt, s ellazuljak a szerető karok között. - Minden rendben lesz, együtt túl leszünk ezen. - mondta magát is bátorítva, miközben apró puszikat hagyott a fülem mögött részen át, egészen a kulcscsontomig. Erőtlenül magamhoz öleltem gyengén rázkódó testét, s minden idegszálammal belekapaszkodtam, hogy ne lepjen el a sötétség.
Mindig van fény, mindig van kiút, mindig van remény.
Szorosan lehunytam a szemem, s elképzeltem egy világot, ahol szabadon, a szerelmemet kézen fogva élhetek, amiben még csak hírről sem ismerik az előítélet szót.
Egyszer eljön a mi időnk, Boo. És abban a pillanatban én leszek a legboldogabb ember a világon, hogy mindenki megtudhatja beleszerettem egy földre szállt angyalba, akkor megfoglak védeni mindentől. Egy ember sem beszélhet rólad tiszteletlenül. Majd mi megmutatjuk nekik, hogy kik vagyunk, igaz Boo? Egyszer...egyszer majd eljönnek ezek az idők is...

2014. december 24., szerda

Problems~Ziam

Sziasztok:) Remélem mindenkinek jól telt ez a nap is, és boldogak voltatok, és azokkal ünnepelhettétek, akiket szerettek. Ezt a történet szintén a szülinapos barátnőmnek írtam. Alapjában véve egy másik banda tagjairól szólt, de ( Kise remélem nem haragszol meg érte ) Átírtam egy Ziam sztorivá, hogy nagyobb kedvvel olvassátok el. Kellemes ünnepeket:) 
Lana x
ui: A Larry karácsonyi oldalon már kint van a történetem, ha van kedvetek olvassátok el:)   



~Zayn

Egészen pici koromtól kezdve az emberiségre mindig is hópelyhekként gondoltam, hiszen mindegyik gyönyörű, de nem létezik két egyforma a világon. Azok a pelyhek, amik egyedül esnek le, elfeledve olvadnak el, de azok, amik együtt érnek le a Földre, egy új kaland helyszínére, együtt alkotnak valamit, valami gyönyörűt. És nem olvadnak el, mert összetartanak.
Azonban ez a láncreakció már évek óta nincs meg, s gyermeki képzelőerőm a hó nélküli teleink okát pontosan ennek tudta be. Azt gondoltam azért nem ünnepelhettünk fehér karácsonyt évek óta, mert ez az összetartás nincs meg, a makacs hópelyhek egyedül érnek a Földre, ezzel önmagukat ítélve kárhozatra.
És a legszebb az egészben, hogy tudják mi a megoldás erre, tudják, de inkább olvadnak el, elfeledve, mint összeolvadva; fekete bőrű a fehérrel, ázsiai az amerikaival, zsidó a kereszténnyel. De miért baj az, hogy mások vagyunk? Miért kell azért elítélni, bántani, sérelmezni egymást, mert egy másik dologban hiszünk? Miért fordulnak ahhoz az emberhez jobb indulattal, aki fehér bőrű, s miért tesznek előítéleteket a feketékkel szemben?
A gyűlölet napról-napra csak fokozódott, s én nem tehettem ellene semmit. Egymagam hiába keltem volna harcra a haraggal szemben, csak elolvadni tudtam volna egyedül…de nem voltam hajlandó beletörődni a hangnélküli távozásba, nem, amíg nem tudtam, hogy egyetlen ember fejébe is beleverem a hitemet.
Nem Istenben hittem, nem Jézusban, nem a feketék leigázásában, nem a melegek jogainak elvesztésében. Én egy még hihetetlenebb dologba vetettem a reményemet…az emberekbe.
Azzal is tisztában voltam, hogy a nagy gyűlöletnek és harcnak a végén az ember önmaga miatt fog elesni. Én viszont küzdöttem ez ellen, az egyetlen dologgal, amim maradt. A hangommal.
A dalaimba pedig leírtam mindent.
Fájdalmas múltam van, de végül is…kinek nincs? Régen sokszor megszégyenítettek, elítéltek…de én nem bánom. A múlt elmúlt, s a jelen most van, talán még hálás is lehetek azoknak, akik csesztettek. Miattuk tartok most itt, miattuk tanultam meg küzdeni, és nem feladni, még akkor sem, amikor már mindenki elfogyott mellőlem.
Akkor sem adtam fel a csatát, amikor a saját családom, vagy a legjobb barátom vágott át, esetleg használt ki. Az egyetlen, ami életben tartott az egy szebb jövő. Hittem abban, hogy az egyetlen ok, amiért most szenvednem kell, az az, hogy megérdemeljem a boldogságot, amit utána kapok.
De mit csináljon az ember, amikor már meg sem tudná számolni a csapásokat, amiket az élet rá mért, amikor már még egy pofon és örökre a padlóra hull, de onnan már többé nem kel fel? Mi történik akkor, amikor az eddig remélt csodás jövő porba hullik, és senki nem segít helyrehozni?
Az én búfelejtőm a cigaretta volt, nem tudtam másképp levezetni a feszültséget, amit egy újabb kudarc okozott. Letüdőztem a káros füstöt, s élveztem, ahogy átjárt a nikotin, kissé csillapítva bosszúvágyam. Egy újabb szál égett el, amit a földbe tapostam, s automatikusan vettem ki a következőt. Gyakorlottan szorítottam a szálat az ajkaim közé, egy pillanat erejéig szemeztem a parázsló végével, hogy aztán még nagyobbat szívjak belőle. A szemeit lecsuktam, hogy átadjam magam érzésnek, ám ez a pillanat sem tartott sokáig, a vállon érzett apró súly visszahozott a földre.
- Beleszívhatok? – kérdezte Liam halkan, mire bólintottam, mi mást tehettem volna? Odanyújtottam felé a csikket, s csak néztem, ahogy a káros szenvedélynek eddig nem örvendő barátom éhesen nyúl utána. Kissé undorodva, ám harciasan pöfékelte a fehér füstöt, addig, amíg el nem égett. Nem figyeltem, ahogy a csonkig égett cigaretta a földre hull, szemeimet Liam-re függesztettem, csodálkozva a diadalittas tűzre, ami a szemében égett, miközben viszonozta a pillantásomat.  


~Liam

Távolról figyeltem őt, ahogyan önmagában vívja a harcát. Valami ősi erő hajtotta a lábaimat, nem tudtam magam türtőztetni, az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebegett, hogy elsimítsam az örökösen ráncos homlokát, s megfossza, a legnagyobb káros szenvedélyétől. Tudtam, hogy a cigaretta az egyetlen dühlevezetése, azonban egyre jobban túllő a célon, nem csak a szálak fogytak elképesztő sebességgel, már a dobozokból is szép kis gyűjteménye lehetett volna, ha nem dobja ki őket. A csikkek szinte halomba álltak mellette, tudtam, hogy képtelen megnyugodni.
Nem érzékelte, ahogy mellé értem, így kihasználtam az alkalmat arra, hogy szemügyre vegyem őt.
Egy kalap volt rajta, a fotózás kedvéért, ami abban a pillanatban is tartott, de 5 emberen végig menni nem könnyű feladat, főleg ha az 5 embert 7 felől kell összeszedni. A fekete a kalap kissé oldalra billent a fején a gravitáció következtében, mivel arccal a lassan lenyugvó nap felé fordult. Arccsontja kissé kiállt, szemei alatt a sötét karikák mutatták alváshiányát, s a szemöldöke között húzódó aggódó ráncok elmélyültek, én pedig nem akartam mást, csak egy könnyű mozdulattal a karjaimba vonni, és kisimítani arcvonásait, ehelyett azonban csak vállára helyeztem a kezemet. Aprót rándult a teste az érintésemre, gyönyörű, szinte fekete szemeiben a kétségbe esett düh aranyfolyamként kavargott. Ahogy felém fordította kíváncsiságot tükröző arcát a kalap alól kilógó néhány fekete tincsbe belekapott a szél, s a kissé erősebb fuvallat táncra hívta a bőrkabátját is, olyan érzést kölcsönözve ezzel, mintha egy angyallal lépnék kapcsolatba.
A kíváncsiság keveredett a tekintetében a tömény gyűlölettel, amit a világ felé küldött.
- Beleszívhatok? – kérdeztem, mire Z kissé meghökkent, de készségesen adta nekem a félig elégett szálat. Olyan gyorsan próbáltam elszívni, amilyen gyorsan csak tudtam, igyekezve nem meg fulladni a füsttől. Csak annyit akartam, hogy ne ő károsítsa magát még jobban, nem tudtam volna tovább nézni, ahogy egy vérbeli cigi függőt megszégyenítő fogyasztási mennyiséget szív el. Nem hagyhattam, pedig tisztában voltam azzal, hogy holnapra az internet ettől fog zengeni, és mindenkitől megkapom azt, hogy menyit csalódtak bennem. Azonban ez nem érdekelt.
Ahogy kivégeztem a szálat erősen a földbe tiportam a gyűlölt kis csikket, majd felnéztem az éjsötét szempárba, aminek súlyát végig magamon éreztem, de nem mertem szembe nézni vele, csak amint teljesen eltapostam az elhasznált cigarettát.
- Gyere. – húztam magam után, egy ötlet villant be a fejembe, amit képtelen voltam kiverni onnan.
- Hova megyünk? – húzta fel a szemöldökét, de nem ellenkezett, amikor a kijárat felé kezdtem el vonszolni. Egy pillanatra azonban megtorpantam, felé hajoltam, szinte leheltem a szavakat, akárcsak egy titkot. A mi titkunkat.
- Megmutatom egy kissé másik módját az idegesség levezetésének. – rákacsintottam, s elmosolyodtam, ahogy beleborzongott szavaimba.
Egyetlen szó nélkül követett, én pedig sietve nyitottam ki előtte az ajtót, mielőtt bárki utánunk szólhatott volna. A lábamat a gázpedálra helyeztem, végig száguldva az utakon. Az út csendben telt, néha dudorásztam halkan a rádióból szóló ismerős dallamot, de eközben sem tudtam figyelmen kívül hagyni a fáradhatatlanul doboló ujjait a műszerfalon, nem volt képes lenyugodni. A szemem sarkából láttam azt is, ahogy meredten bámult ki az ablakon, a gondolataiba meredve figyelte a mellettünk elsuhanó tájat, ami egyre kopárabbá vált.
Én természetesen tudtam merre tartok, de furcsálltam, hogy a mellettem ülő, örökösen kíváncsi fiú csak szótlanul hagyja, hogy elraboljam. Nem bírtam ki, hogy az egyik kezemet óvatosan ne csúsztassam a combjára, az érintésemre egyből felém kapta a fejét, mire csak rámosolyogtam. Aprót szorítottam a puha lábain, kifejezve a mellette állásomat, majd teljes figyelmemet a vezetésre szenteltem.
Egy másik világból hoztam vissza, amikor a célunkhoz érve udvariasan kinyitottam előtte az ajtót, és kisegítettem az ülésről. Szinte kocsonyásan lógó szemekkel figyeltem, ahogy szexisen megropogtatja a csontjait, amik a kissé sokáig tartó utazástól és a szűkös helytől elzsibbadtak. Kíváncsian nézett rám, amint végig mozgatta izmait, én pedig a kezénél fogva vezettem egy kicsit közelebb a hegy széléig.
Alattunk a zöldben pompázó fák enyhén hajlongtak a gyenge szél alatt, az élénkzöld mezőket sárga és fehér virágfoltok tarkították, a végtelenségig láthattunk el, messze voltunk a várostól.
- Miért hoztál ide? – kérdezte kissé összezavarodva.
- Hogy kiadd a feszültséget, amit leszívnál. Gyerünk, ordíts Zayn, had hallja a világ mi a bajod vele. Valakit a háta mögött kibeszélni nem fair, mondd csak meg neki. – biztattam, s kissé hátra álltam, hogy figyelhessem őt.
Először kissé bizonytalan volt, s mintha az időjárás is megérezte volna azt az élénken vibráló dühöt, ami belőle áradt, a szél felerősödött, s erősen tépte az oly’ szeretett éjfekete tincseit, s a kabátjától is meg akarta szabadítani a dühös fiút, aki ebből semmit ne vett észre.
Egy pillanatig ijesztő csend állt be, majd Zayn egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a száját, miközben az elszántság eluralkodott az arcvonásain. Olyan hangosan beszélt, amennyire csak tudott, minden második szava káromkodás volt, ami megmutatta nekem, hogy milyen választékos szókinccsel is rendelkezik. De másra is fényt derítettem; első kézből is értesültem titkos szerelmem gondjairól. Amíg ő hangosan szapulta a világot én magamban, szidtam, amiért nem engedik, hogy az angyalom repüljön, amiért nem akarják észrevenni a hibákat, amiket elkövetnek, s még az én drágámon vezetik is le. Utáltam, amiért sosem fog változni a helyzet, maximum csak rosszabbodhat.
- Jobb már? – kérdeztem nevetve, ahogy a hadarás, és az ordítás hevében kicsit lihegve támaszkodott meg a térdén.
- Csak egy pillanat. – vetett rám egy angyali mosolyt, majd visszafordult a végtelen zöld terület felé. – Csesszétek meg. – suttogta, s magasra tartotta mindkét középső ujját. – Most végeztem.
Boldogan elmosolyodtam, ahogy láttam, hogy az aggodalom ráncai helyett a mosolygás miatt gyűrődik csak a szeme alatti bőr.
- Köszönöm. – kezdett el hálálkodni, de én csak vállat vontam, azonban arra nem számítottam, hogy a tömény köszönetét egy ölelésben akarja véghezvinni, amihez lendületet vett. A hirtelen belém csapódó testet nem tudtam hárítani, így mindketten a földön kötöttünk ki.
- Miért nem tartottál meg? – kacagott az ügyetlenkedésemen, a lehelete közben csikizte a nyakam.
- Mert nem számítottam egy Malik-bombára. – nevettem fel én is, azonban ezzel csak egyedül maradtam. Az én hangom is elhalt, s ezzel párhuzamosan Zayn is közelíteni kezdett hozzám.
Hogy gondolhatja bárki is, hogy oda milliméterekre tőlem a tiltott gyümölcsömet, és elvárja, hogy ne csókoljam meg. A frászt nem.
Egy pillanatig sem tudtam várni, gyorsan tapadtam az ajkaira, amik olyan csábítóak és édesek voltak, akárcsak a méz. A legnagyobb ámulatomra pedig visszacsókolt.
Olyan sokszor hallottam már azt, hogyha azzal csókolózol, akit szeretsz, akkor konkrétan felrobban a világ, és tűzijátékok fénylenek az égen. De én nem ezt éreztem. Annyira leszartam, hogy felrobban-e a világ, vagy nem, tőlem, akár egy földrengés is jöhetett volna, ha nem kell elszakadnom tőle. Azonban mindig eljön a pillanat, amikor levegőt kell venni, így friss oxigénért kapkodva váltunk el. A távolság ekkor sem csökkent közöttünk, homlokát az enyémnek támasztotta, s játékosan egy eszkimó puszival örvendeztetett meg.
- Tudod, Liam…én még mindig érzek egy kis dühöt…- kezdett bele, nem nagyon értettem a hirtelen váltást, ráadásul szemiben is csak huncut csillogást láttam. Értetlenül meredtem a sötétbarna szemeibe. – Tudod, nagyon tetszett a módszered, de nekem van egy jobb ötletem a gyűlöletem levezetésére…ahhoz viszont kellesz te is…meg egy ágy…és nem kell hozzá ruha…- a mondata közben apró csókokat hagyott a nyakamon, amitől legszívesebben hátrahajtott fejjel nyögdécseltem volna, de férfias akartam maradni, így ajkaimba haraptam.
- Tetszik az ötleted. – kacsintottam rá, amint befejezte a nyakam ostromlását, karjaival a mellkasomra támaszkodott, s halkan kuncogott rajtam. – Mire várunk? – kérdeztem türelmetlenül, mire felerősödött a csengő nevetése, s gyors mozdulatokkal felállt, majd az autóhoz rohant.
- Gyerünk Liam, vagy azt akarod, hogy egyedül csináljam? – kihívóan meredt rám, erre pedig nem tudtam mást csinálni, mint elképesztő sebességgel utolérni Zayn-t. Amint a kocsiajtónak dőlve a karjaimba kaptam újra felnevetett, azonban mivel régóta ismertem, tudtam, hogy nem őszinte, és a problémák ott lapulnak benne, csak miattam a szőnyeg alá söpörte.
Egy erőteljes mozdulattal a kocsiba löktem, hogy minél előbb bevessem a létező legjobb módszert a gondok elfelejtésére.

~Zayn
A kocsiban megint idegesen doboltam az ujjaimmal, megint kémleltem a mellettünk elsuhanó tájat, és megint azt kívántam bárcsak már odaérnénk, ám most az egyetlen, ami hajtott az a nadrágomban növekvő dudor, ami alig várta, hogy végre valaki kezelésbe vegye. Ami viszont megnyugtató, hogy nem én voltam az egyetlen, aki koncentrációs zavarokkal küzdött, Liam is ezerszer átlépte a sebesség korlátozást, néha erősebben fékezett, bénábban váltott, és kábé két percenként vetett felém egy szenvedélyes pillantást, amitől minden idegszálam elpattant, s csak az járt a fejembe, hogy hogyan fogom a számba venni.
Liam nem kertelt, amint leállította a motort, s már a házajtót is kinyitottuk egy durva mozdulattal a falnak taszított, s ágyékát az enyémnek dörzsölte, hogy megmutassa; mennyire vágyik rám. Elmosolyodott, amikor megérezte az én keményedésemet is, s az ajkaimra tapadt. A vele való csókolózásra egyszerűen nincsenek szavak, talán a csokoládéhoz tudnám hasonlítani, olyan édes, és finom, és ha egyetlen kockát megettél csak többre, és többre vágysz. Miközben felfedeztük egymás száját belülről is, ujjaimmal kitapogattam a valódi kockáit, s belekuncogtam a csókba, amint megéreztem, ahogy az izmok összehúzódnak az érintésem alatt.
Hirtelen szakadt el az ajkaimtól, de ne hagyott kétség között őrlődni, hihetetlen sebességgel szabadította meg magát a cipőjétől, zoknijától, majd a felsőt is ledobta valahova, időm sem volt feldolgozni a vetkőzést már egy szál semmiben állt előttem. Kacéran elmosolyodott, s a háló felé indult annak reményében, hogy én követem. Szinte nyálamat csorgatva indultam utána, néha fél lábon ugrálva, csak mert másképpen nem tudtam volna megszabadulni a felesleges textilektől, s mire a hálóba értem az egyetlen, amit viseltem, az a merevedésem volt.
Szíven ütött a látvány, amit elém tárult, azt hiszem örökre belevéstem a retinámba is. Liam az ágy szélén ült, farkát a jobb markába fogva pumpálta, miközben hátravetett fejjel nyögte a nevem.
Majdnem elélveztem a látványtól.
Mielőtt cseppfolyóssá váltam volna a fiútól odabotladoztam hozzá, s egy szenvedélyes csókot nyomtam az ajkaira, miközben kezét finoman lehúztam saját magáról, s én kezdtem el kényeztetni. Az ujjaimmal körbe fontam vastag, lüktető férfiasságát, s felvettem egy állandó ritmust, amit akkor is tartottam, amikor apró csókokkal vontam be a teste minden egyes centiméterét. Újra csak az ajkaira koncentráltam, nyelveink hosszú táncot jártak egymással, majd tartva a szemkontaktust egyenes vonalban haladtam lefelé. Nem bírtam megállni, hogy ne harapjak bele a V-vonalába, ami egyenesen a kedvenc testrészem felé mutatott. Nem engedtem el a tekinteté akkor sem, amikor ajkaim közé vettem a péniszét, s apró puszikkal borítottam be az érzékeny felületet. Élveztem azokat, a hangokat, amik körülvettek, a sóhajtozásait, a nyögéseit, a káromkodásokat, és a nevem folytonos ismételgetését. Éreztem, ahogy a bőre alatt pulzál a vére, szinte felforrt alattam, de én sem álltam másképp, bármelyik pillanatban robbanhattam volna, már csak a látványtól is. Éreztem, ahogy rángatózni kezd a számban, ezért gyorsan kivettem onnan, s rászorítottam a golyóira, amitől valószínűleg elrepült a csillagokig, legalábbis a teste gyönyörűen ívbe hajlott, s hangosan nyögött, miközben ondója fehér szalagként hullott a hasára.
- Istenem, Zayn, csodálatos vagy. – suttogta, miután visszatért a földre, s egy hosszú érzelmes csókba vont.
- Te meg gyönyörű. – reagáltam a dicséretére, mire elpirult.
Kíváncsian figyeltem, ahogy elnyúlik az ágyon, egészen az éjjeli szekrényig, s egy ezüstös csomagot emel ki onnan egy üveg kíséretében. Az óvszert nekem adta, míg a tubust mellénk rakta, kéz közelbe.
- Azt szeretnéd, hogy húzzam fel neked? – kérdeztem kissé félve, akármennyire vágytam arra, hogy egyesüljek Liam-mel, tudtam, hogy a vágy beteljesedése előtti kínt át kell vészelnem.
Liam újabb meglepő mozdulatot produkált, erősen a matracba passzírozva kerekedett rajtam felül, s az ajkaimra tapadt. A kupak halk pukkanását hallottam, s felkészültem a hideg krém érzésére, ám azonban az elmaradt. Kíváncsian résnyire nyitottam a szemem, s amit láttam letaglózott. Hosszú ujjaival nem engem ostorozott, hanem saját magát, figyeltem, ahogy egyre jobban tágítja magát, miközben egy percre sem hagy fel a csókunkkal.
- Li….- kezdtem el ellenkezni, hiszen akármennyire is aranyosnak találtam mindazt, ahogy átvette a fájdalmat, és az ügyetlenkedésem elkerülése végett saját magán segített, mindig is úgy gondoltam, hogy kettőnk közül ő van felül, s én részesülhetek abban az élményben, hogy megtudom, milyen mikor a testembe hatolnak.
- Sss…- mosolyodott el, s tovább folytatta a saját dolgát, nekem pedig nem maradt több erőm ellenkezni.
Liam megfogta az ezüst csomagot, akárcsak egy szex isten a fogával felbontotta. A gumit profik módjára görgette fel rám, s majd elmentem, ahogy bevonta a farkam síkosítóval. Ujjainkat összekulcsolta, miközben lassan ráereszkedett a péniszemre, először olyan erősen szorította fájdalmában a kezem, hogy azt hittem eltöri, mégsem csúszott ki semmilyen hang az ajkai közül, s rendíthetetlenül fogadta magába a férfiasságom, s a negyedénél éreztem, ahogy a záró gyűrűje megadja magát, kissé megkönnyítve ezzel a befelé hatolást.
Végül a teljes méretem eltűnt benne, s az ágyékomon ülve összeszorított ajkakkal várt. Alig tudtam megállni, hogy ne kezdjem el őrült sebességbe döfködni, hiszen annyira szűk volt, és annyira forró, azonban elvonta a figyelmemet az ő csodálatos személye. Olyan gyönyörű volt, ahogy magába fogadva a farkam harapdálta a száját, az izzadság cseppek meg-megcsillantak a homlokán, arca eltorzult a fájdalomtól, de nem szólt egy szót sem, teljességgel átadta magát nekem. S az a megadás, amit tanúsított, teljesen letaglózott, fogalmam sem volt, hogy én képes lennék-e ennyire rábízni magam egy személyre, hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, s bízni, hogy az nekem is gyönyör teli lesz.
- Csak egy pillanat, szerelmem. Ezt még szoknom kell. – nevetett fel halkan, még fájdalmában is engem akart nyugtatni. Egy gyors csókra hajoltam fel hozzá, azonban arra nem számítottam, hogy a mozdulat miatt kissé mozogni fogok benne. Félve tekintettem a behunyt szemű fiúra, aki erre felnyögött egyet. – Gyerünk már, mozogj! – utasított, én pedig a legnagyobb lelkesedéssel tettem, amit kért, bár arra azért figyeltem nehogy fájjon neki, de az arcán csak gyönyört láttam tükröződni, s csípője is mohón az enyém elé ment. Többé nem aggódtam, erősen döfködtem magam felfelé, abban az izgalmi állapotban már csak pár lökés kellett a menny megkóstolásához. Liam ment el előbb, s gyönyörködtem a látványban, amit nyújtott, s eldöntöttem, hogy a hátralévő életemben mindennap látni szeretném az én saját angyalomat, ahogy gátlástalanul átadja magát a szenvedélynek. Amint hevesen remegő teste kissé lenyugodott én is felértem a csúcsra.
- Istenem, Zayn…én nem tudok mit mondani, csodálatos volt. – lihegett a mellkasomon, én pedig egyetértően bólintottam, apró csókot nyomtam az ajkaira, csak annyi erőm maradt. Boldogan mosolyogtam a plafonra, miközben éreztem, ahogy a szerelmem a szívverésemet tapogatta ki, ami ennek hatására megduplázódott, s magamban tettem egy ígéretet. Akármilyen hülyeségeket is fogok tenni a jövőben, akármennyire is utálatos és akaratos vagyok néha, nem engedem, hogy más is lássa azt a csodás arckifejezését, miközben élvez.

Abban a pillanatban kezdődött meg a mi örökkénk. 

2014. december 23., kedd

Half a heart-Zouis

Sziasztok :) Holnap karácsony, de a holnapi nap nem csak karácsony számomra, hiszen egy nagyon jó barátnőmnek van szülinapja ( meg persze Louisnak, de szerintem ő nem örülne annyira neki, mint a barátnőm) szóval...Kise, boldog születésnapot neked, szép napot neked, és füled érjen bokádig :) Ezt a sztorit is ő kérte, szóval őt hibáztassátok a történet menetéért. 
Ezen kívül azt szeretném még mondani, hogy én nem fogok egy boldog, szívmelengető karácsonyi túl nyálas sztorit írni, azt hiszem abból fogtok ti eleget olvasni ( bár ha van rá igény szívesen megcsinálom) én ezzel a történettel kívánok minden egyes olvasómnak nagyon szép karácsonyt, sok mézeskalácsot, és ne feledjétek; nem az ajándék a fontos. Kellemes ünnepeket: 
Lana x 
ui: A Larry karácsonyi blogon is megtalálhatjátok egy írásomat majd, az legalább télen játszódik, ahhoz is jó olvasást kívánok:) 



Az ajtó felől hangokat hallottam, mire a szívemről lekerült egy kis súly. Lehet, hogy néha kicsit túl aggódó voltam, de nem tehettem róla, amikor nem voltam vele mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok egész, mintha a szívem egyik felét magával vitte volna. Őrült szerelem...
Szabadnapot adtam neki, szó szerint kirugdostam a házból, hogy menjen el a barátaival szórakozni, nem akartam, hogy megunjon engem, abba konkrétan belehaltam volna, szóval inkább az estémet azzal töltöttem, hogy a Tv-t bámultam, s a kezeimet tördeltem. Annyira aggódtam, hogy amint hajnali három óra körül meghallottam a zörgést konkrétan sprinteltem hozzá. Ám nem az várt, amire számítottam.
Az ajtó kivágódott, mielőtt odaérhettem volna, s azon két alak támolygott befelé. A félhomályban nem tudtam megkülönböztetni a kettőt, egymásba voltak gabalyodva, az egyetlen, amit felismertem a szőke tincsekben turkáló kéz. A szerelmem kezét.
Sóbálvánnyá változva néztem, ahogy az én (!!!) pasim más valakit szorít a falhoz, ahogy a nyakát szívja, s olyan szenvedélyesen csókolja, ahogy engem szokott.
- Zayn! - kiáltottam, s a szőke hímringyót hajánál fogva rántottam el a kedvesemtől, s olyan magasságon szólaltam meg, amit még egy lány is megirigyelt volna. A fiú rám nézett, tompa tekintettel, nekem pedig beleszakadt a szívem, amiért nem láttam benne azt a csillogást, amit már megszoktam tőle. Az alkohol köde eltakart minden érzelmet, mindent.
- Haver, ha beakarsz szállni, hát legyen, de most ha megbocsátasz...kanos vagyok. - szólalt meg, rekedtes hangja olyan idegenül hangzott, mintha klónozták volna őt.
- Haver? - a hangomban a hitetlenkedés uralkodott, nem hittem volna, hogy valaha ezt a jelzőt hallani fogom az ő szájából. Olyan közel hajoltam hozzá, amennyire csak tudtam, hogy valamilyen érzelmet kivehessek a kifejezéstelen arcból, de nem ment, s csak annyit értem el, hogy felfordult a gyomrom az erős alkohol szagtól, ami körüllengte őt - Haver? - ismételtem, egyszerűen képtelen voltam lenyugodni, amikor azonban a fiú lassan bólintott, majd visszafordult a szöszi felé, hogy folytassák a dolgot, amit abbahagytak nem bírtam visszafogni magam, s most a szerelmemet ragadtam meg a fekete tincseinél, egy pillanatig vártam, hátha felébredek, vagy valami, de miután nem érkezett égi áldás, így megismertettem az öklömet Zayn pofijával.
Amint kiengedtem a dühömet a szobánkba futottam, összepakoltam pár váltás cuccot, és a legszükségesebb dolgokat, majd rohantam is el a szívemhez eddig oly' kedves szerelmi fészkünkből. Az utolsó, amit láttam, ahogy Zayn és a szőke ribanc egymás ajkaihoz tapadnak, miközben a másik sliccét húzzák le. A többire nem voltam kíváncsi.
 Sötét utcán futottam végig, utamat csak a néha pislákoló lámpák szegélyezték. Minden csendes volt, s tudtam, hogy az engem körülvevő házakban valószínűleg legalább egy tucat szerelmes pár egymás karjában alszik már, s azt kívántam, bárcsak én is ezt a variációt élhettem volna át. Azonban az édes álmok helyett a valóság csalt az arcomra könnyeket, amiket már meg sem próbáltam letörölni, egyetlen célomként azt tűztem ki, hogy odaérjek Harry-hez, mielőtt darabokra hullok.
- Louis... - kezdte álmosan a legjobb barátom, amint 5 perc hosszas dörömbölés és csengőn fekvés után sikerült ajtót nyitnia, azonban a fáradtság egy pillanat alatt szökött ki a szemeiből, amint észrevette az állapotomat. - Gyere, Boo. - simította nagy tenyerét a hátamra, s a kanapéhoz vezetett.
Nem kérdezett semmit, csendben próbált vigasztalni, miközben hagytam magam szétesni teljesen. Fejemet az ölébe fektettem, s becsuktam a szemem, ám a könnyeim így is megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Álmodni akartam, egy olyan világot, amiben Zayn hűséges barát, amiben annyira szeret, hogy képtelen lenne megcsalni, ám tudtam, hogy nem álltathatom magam ezzel. Nem aludhatok száz évig, hogy ezzel kibújjak a gondok alól.
Harry a hajamat simogatta, miközben halkan dúdolgatott megnyugtatás képen, s az öntudatlanság magával ragadott.

Reggel csodálkozva nyitottam ki a szemem, az első amit éreztem a nyakam zsibbadtsága. Felülve vettem csak észre, hogy miért aludtam el a nyakam, az éjjelt a legjobb barátom ölében töltöttem el, kifacsarodott helyzetben. Furcsállva tekintettem körbe, nem értettem miért vagyok itt, amikor otthon kéne lennem Zayn....Zayn. Aztán beugrott, a szemét disznó és a szőke hímringyó.
- Jól vagy, Boo? - vigyorgott rám kedvesen Harry, mire a menta zöld szempárba néztem, ami csak aggodalmat sugárzott felém. Halványan és el mosolyodva bólintottam, pedig messze voltam attól az állapottól, s kikászálódtam az öléből.
A fiú feltápászkodott a kényelmetlen kanapéról, hosszú lábait kinyújtóztatta, s a konyhába indult, én pedig követtem. Szó nélkül kezdett el vizet forralni nekem, s kakaót csinálni magának, majd miután az itala, s az enyém is elkészült együtt kezdtünk el ébredezni. Élveztem a barackos tea mámorító ízét, miközben kifelé bámultam a forgalmas utcára. Sajnáltam az embereket, akiknek szombaton is dolgozniuk kell menni, szerencsére én nem tartoztam azok közé. Ahogy Zayn sem.
Zayn. Hajnalig tartó bulizás. Biztosan sokáig fog aludni.
Gyorsan felhörpintettem a maradék italomat, ezzel leforrázva a nyelőcsövemet, majd a göndör felé fordultam.
- Itt maradhatok pár napra? - kérdeztem félénken, hiszen fogalmam sem volt hova mehetnék, csak azt tudtam, hogy haza nem.
- Persze. - bólintott, de még mindig nem kérdezett semmit, s én ezt imádtam benne. Hagyta, hogy akkor számoljak be a dolgokról, amikor én akarok. Halkan megköszöntem, majd egy sziát elsuttogva fogtam meg a kilincset. - Hova mész?
- Haza. Zayn még valószínűleg alszik, annyira kiütötte magát, szóval elhozom a cuccaimat. - hajtottam le a fejem szomorúan, ő pedig megértően bólintott.
Amint a lakásom bejárati ajtajához értem próbáltam olyan halkan lépkedni, mint egy nindzsa, s ügyesen manőverezve a kulcsokkal beosontam. Ahogy számítottam rá; a két fiú kiterülve aludt, a ruhájuk elszórva a padlón, és még ki tudj hol, a csupasz testüket pedig egyetlen takaró fedte el előle.
Felfordult a gyomrom.
Gyorsan előhúztam a sporttáskámat az ágy alól, és beledobáltam mindent, amit találtam, amint a cuccaim nagy részét összenyomtam egyetlen táskában úgy döntöttem nekem a többi nem is kell. Úgyis minden csak rá emlékeztetne.
Amint mindennel végeztem a fiú fölé álltam, akármennyire haragudtam rá, nem tudtam letagadni, hogy még így is úgy néz ki, mint egy szexisten, de nem akartam megenyhülni. Egy gyors csókot hintettem a szája sarkába, majd a kulcsomat leraktam az éjjeli szekrényre, közvetlenül az ébresztő óra mellé, s egy cetlit kerestem. Először ráakartam írni az összes létezi csúnya szót, elhordani mindennek, hisztizni, felháborodni, de végül másképp döntöttem.
" Szerettelek" 
A könnyeimmel pecsételtem meg a levelemet, majd kisétáltam az ajtón, s vissza sem néztem.


A hetek csak úgy teltek, a Harry-nél való átmeneti szállásom végül állandó lett, hiszen nem engedett elmenni, azt hajtogatta, hogy úgyis magányos volt. Pedig tudom, hogy nem, ő olyan fajta ember volt mindig is, aki szeretett egyedül lenni, és nem is kellett neki senki, hiszen olyan talpraesett személyiség.
Azóta a nap óta nem láttam Zayn-t, párszor keresett, de a telefonszámomat lecseréltem, s Harry lakásához nem volt bátorsága eljönni. Azt hiszem ez így volt rendben. Próbáltam pozitívan szembe nézni a dolgokkal; ha nem derült volna ki most, csupán fél év után, hogy nem éppen a leghűségesebb típus, akkor később koppanok nagyobbat, amikor még a mostaninál is jobban beleszeretek. Bár az talán képtelenség lett volna.
- Öltözz át, Boo. Kimozdulunk. - tépte fel az ajtómat Harry vidáman, mire összehúztam a szemöldököm. Semmi kedvem nem volt a Hazz féle kimozdulásokhoz. - Nem kérdés volt, felszólítalak. - szólt vissza a válla fölött. Túl jól ismer.
Nem akartam ellenkezni a világ legakaratosabb fiújával, így gyorsan felhúztam egy fekete farmert, egy fehér ujjatlan fölsőt, amin valami együttes logója díszelgett, s a hajamat egy kevés zselével fogtam kordába, és késznek nyilvánítottam magam.
A közeli park felé tartottunk, bár nem értettem miért, hiszen Harry-től egy kocsmát, vagy valami híres szórakozó helyet vártam volna el...de inkább nem szóltam semmit, csak csendben követtem, és hallgattam a vicceit, aminek a felét nem értettem a másik felén pedig a fejemet fogtam. De hát így szeretem őt.
A fák közé érve a göndörke egyszerűen ledobta magát egy padra, miközben szórakoztató történeteket mesélt nekem, amikor meghallottam valamit, halk gitár szót hozott magával a szél, de akárhova néztem nem láttam a lágy dallamok forrását. Felpattantam a padról, hogy utána nézzek a dolognak, amikor megláttam őt.
A fák között ült, a lombok között átszűrődő délutáni napsugár arany glóriát vont a fekete tincsei fölé, csokoládé barna szemeit egyenesen rám függesztette, közben pedig halkan énekelt. Mellette jobbra rózsaszín gyertyákból egy szív volt kirakva, a közepén egy L betűvel. Majdnem elolvadtam.
A szerelem, amit a hosszú hetek alatt próbáltam eltemetni most visszatért, olyan őrülten szenvedélyesen, mint még sohasem. Azonban ezt nem mutattam, karba tettem a kezem, s megvártam, amíg az utolsó gyönyörű dallam is elhalkul, s szótlanul álltam, figyelve, ahogy egyre közelebb ér hozzám.
- Louis. - kezdte halkan, szemeiben mérhetetlen megbánást láttam, ami egy kicsit enyhített a rideg hozzáállásomon. - Én vagyok a Föld legnagyobb idiótája, és tudom, hogy nem mentség, de az a szőke ördög drogot adott nekem, semmire nem emlékszem, de az a kurva elmondta, hogy mit tett velem. Csak féltékeny volt, és azt akarta, hogy szétmenjünk. - éreztem, hogy igazat mond, s legbelül azt is tudtam, hogy szándékosan sosem bántana, azonban ott volt a tudat, hogy mégiscsak megcsalt. Ezt a tényt nem tudtam kitörölni a fejemből. - Mond, hogy megbocsátasz. - kérlelt édesen.
- Zayn, hiszek neked. - jelentettem ki, s ő mintegy varázsütésre megkönnyebbült - De ne hidd azt, hogy idejössz, énekelsz nekem, és minden rendben lesz. - szigorúan néztem rá, azonban abban a pillanatban tudtam, hogy megfogom neki bocsátani a tettét, hiszen az a szerelem, amit éreztem iránta olyan mély volt, és ősi, hogy még ennek ellenére is felemésztett.
- Mindent megfogok tenni, hogy újra együtt legyünk. - jelentette ki, s már láttam, ahogy agya keresgélni kezd a bocsánatkérő módszerek között.
- El is várom. - mondtam, s elmosolyodtam. Zayn megkönnyebbülten esett nekem, karjait szorosan körém fonta. Felrémlettek a képek, ahogy ugyanígy ölelte magához azt a ribancot, ezért gyorsan eltoltam magamtól. Túl gyors volt nekem.
Akármennyire éreztem kellemetlenül magam a karjaiban, és akármennyire is utáltam abban a pillanatban nem tudtam neki csalódást okozni, így egy gyors puszit nyomtam az arcára.
- Annyira szeretem a Happy End-eket. - sóhajtott fel mellőlem Harry, mire odakaptam a fejem, rámosolyogtam a fiúra, aki virulva figyelte a jelenetünket.
- Én is. - ismételte Zayn, s vágyakozva rám nézett, ajkait beharapva fogta vissza magát. - Én is.
(Szeretnék karácsony alkalmával az apukámról, mindkét papámról, és a mamámról is megemlékezni, akik nem egy évben, de sorozatban hunytak el Szentestén. Szeretlek titeket és nagyon hiányoztok.) 

2014. december 21., vasárnap

You're the only one I see~Larry

Sziasztok:) Örömmel láttam, hogy visszajeleztetek az előző történetemhez, köszönöm szépen:) Remélem nem bánjátok, hogy újra Larryt hoztam, de megláttam ezt a képet, és úgy voltam vele, hogy ezt nekem most meg kell írnom...Az érzelmeké a hangsúly, nincs benne semmi párbeszéd, de remélem ennek ellenére élvezni fogjátok. Jó olvasást :)
Lana x


A keze. A tetoválásokkal borított gyönyörű karja, ami pont a ujjaim köré kulcsolódva tartották a díjat. Meredten előre bámult, mintha ez egy természetes dolog lenne, pedig nem volt az. Már nem volt az.
Pedig még emlékszem azokra az időkre, amik egy-egy ilyen érintés több százszor fordult elő valamilyen esemény során. A pillantások, azok vággyal teli tekintetek...az ajak harapások, a titkos érintések. Minden a múlté, de örökre az emlékezetbe véstem.
Tisztán visszatudom idézni az első pillanatot, amikor a gyönyörű kék szemek fogságába estem. Az X-factor meghallgatásán voltam, amikor a hosszú várakozás miatt úgy döntöttem felfrissítem magam. Átvágtam a tömegen, s miután sikeresen hideg vízzel lemostam az arcom kifelé indultam, de abban a pillanatban, hogy kinyitottam az ajtót egy test a földre kényszerített. Nevetve esedezett  a bocsánatomért, én pedig megrázva a fejem álltam fel, s gyorsan elköszönve rohantam vissza a családomhoz, az izgalom miatt teljesen elfelejtettem a különleges tengerkék szemű fiút, csakis a mentorokra, a hangomra, és a dallamra figyeltem. Azonban pár napra rá történt valami, s rájöttem; valaki onnan föntről nem szeretné, hogy a kék szemű gyönyörűség a feledés homályában végezze. Legalábbis számomra.
Több millió lány kívülről fújja azt a pillanatot, amikor Simon kimondta a végítéletet; mi öten egy csapatot alkotva juthatunk csak tovább. A szívemben még mindig érzem azt a megkönnyebbült örömöt, ami akkor elfogott. Szinte önkéntelenül fordultam a fiú felé, aki ugyanígy tett, s konkrétan az ölembe ugorva magához ölelt. Talán ez volt az első jel, amikor rájöhettünk; különleges kapocs van köztünk. Ez az akaratunkon kívüli cselekedet milyen sokat elárult a későbbiekről.
Igen, ott volt a kedvenc pillanatom is, amikor egy kamera előtt közölte, hogy csókoljam meg. Valójában nem történt meg, amire felutasított, viszont éreztem, ahogy meleg lehelete égeti a bőröm, s ez elég volt ahhoz, hogy elindítson bennem egy lavinát.
Fogalmam sincs mikor szerettem bele visszafordíthatatlanul, talán fokozatosan történt, hiszen borzasztóan sok időt töltöttünk együtt, s minél jobban megismertem, és nem csak a vicces énjét, hanem a komolyat, szinte pillanatok alatt váltunk legjobb barátokká. Azonban azok a hosszú hetek, amíg nem voltunk képesek pár percnél több időt a másik nélkül tölteni nem csak a barátságot mélyítették bennem, sőt; a szívem heves dobogása, a bőröm bizsergő érzése, mindig, amikor csak hozzám ért, a heves flörtölések...hamar rá kellett jönnöm, hogy beleszerettem a legjobb barátomba.
Azok az idők, amikor csak szenvedtünk a szerelemben nem maradt meg az emlékezetemben, hiszen olyan dolgokról volt szó, amik önkéntelenül cselekedtünk, bele sem gondoltunk, azonban a média szerencsére mindent megörökített az utókornak. Sokszor visszanézem azokat a képeket. Amikor majdnem leharaptam az ujjam, annyira megőrültem Louis látványától, amikor ő nézett engem tátott szájjal, miközben beszéltem, és én észre sem vettem. Vagy, amikor összekapcsolódott a tekintetünk, s a világ egyszerűen megszűnt körülöttünk létezni. s a szikrák még a képernyő másik oldaláról is pattogtak körülöttünk. A sok mosoly, a titkos pillantások, az érintések, a suttogások, amik túlságosan félreérthetőek voltak....mind megvannak örökítve ezer-s ezer videóban.
Az első csókunk még mindig az emlékezetemben él. A közös lakásunkban történt. Talán éppen fogócskáztunk, vagy valamit ökörködtünk, ami miatt a padlón fekve végeztük, Louis rajtam fekve hajolt közelebb hozzám, s a pillanat egyik hirtelen vált viccesből komollyá. Ajkait beharapta, szemei csak úgy csillogtak, én pedig olyan büszke voltam magamra, amiért én vagyok az, aki ilyen tekintetben részesül. Ő pedig egyre csak közeledett, a lehelete szinte égetett, a légzésem felgyorsult, a szívverésemről nem is beszélve. először csak érzékien végig húzta száját az enyémen, majd kissé elhajolt, hogy a szemembe nézve engedélyt kérjen, amit azonnal megkapott. Ajkaim elnyaltak, meredten figyelte azokat, tekintetéből csak vágyat tudtam kiolvasni, szenvedélyt, ami csak nekem szólt. Majd megcsókolt. Ujjai a hajamba szántottak, az én karjaimat pedig a dereka köré kulcsoltam, s úgy éreztem; belekóstoltam a mennyországba.
Nekem sokkal könnyebb volt a helyzet, már a középsuliban is sokan tudtak a nemi indentitásomról, tisztában voltak azzal, hogy nem csak a lányok érdekelnek. Én akkor megvívtam a saját harcomat, egy fiúért dobogott a szívem, s szerencsés voltam, mert ő is viszontszeretett, s együtt dolgoztuk fel a traumát, amit a nemi hovatartozásunk okozott. Azonban Louis-nak ez nem adatott meg, neki csakis lányokkal volt kapcsolata, szóval nekem kellett segítenem feldolgozni ezt. És azt hiszem megérte, hiszen olyan dologban volt részem, amit sokaknak nem adatik meg, nekem, 16 évesen pedig igen.
Harcoltunk magunkkal, az érzéseinkkel, a szüleinkkel, a világgal...egymásért.
Emlékszem, amikor kikerült az első olyan videó, ami miatt majdnem kinyírtak minket, egy homályos felvétel arról, mikor ittasan egymásnak esünk egy bárnak. A legnagyobb szerencsénk az volt, hogy nem bírták ránk bizonyítani a dolgot, csak annyi látszik, hogy két fiú túlságosan közel hajol egymáshoz, azt csak nekünk kell tudni, hogy egy csókot váltottunk.
Igazán boldogok voltunk, sőt! Le sem lehetett vakarni az arcomról a mosolyt, azonban túl fiatalon megtaláltuk a szerelmet, tudtam, hogy nekem ő az igazi, a barna herceg mikrofonnal, az én Pán Péterem. Feltudnék sorolni egymillió olyan pillanatot, ami kép és gif formában azóta is keringenek a világhálón, és olyan dolgokat is, amik csak a miénk marad örökre. A pillanatok, amikor egy-egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt, a felelőtlen ígéretek, amiket az éjszaka leple alatt, egymást átölelve suttogtunk el, hogy túléljük a holnapot. Szinte törvényszerű volt, hogy valami tönkre tegye, de nevezzük nevén a problémát: Eleanor.
 Egy ideig működött a dolog: titkos kapcsolat a bandatársaddal, miközben az mással jár. Akármennyire hihetetlen megtudtuk csinálni, mert a napközbeni féltékenykedéseket kompenzálta az, hogy este egymás karjában aludtunk el, az SMS-ek, amikben ezredszerre is elmondtuk mennyire szeretjük egymást. A tudatnak, hogy bármi törtéjék is, csakis engem szeret, sikerült elfeledtetni velem a világot. És vele is. Rá kellett jönnünk, hogy túl fiatalok vagyunk ekkora szerelemhez, ráadásul tudtam azt is, hogy Louis-nak a legfontosabb a család. Mindig egy kislányra vágyott, akit a hercegnőjének nevezhet, akit a tenyerén hordhat...és én ezt nem tudtam megadni neki.
Annyira szerettem őt, hogy elengedtem. Ő pedig ezért mérges lett rám, mérges lett, mert nem harcoltam magunkért, pedig én csak jót akartam neki. Aznap nem csak a szerelmemet vesztettem el, hanem a legjobb barátomat is, s a legrosszabb az, hogy haragban váltunk el...
Azóta nagyon hosszú idő telt el, megbékültünk annyira, hogy meglegyünk egymás mellett, s a régi szerelmet elfeledve tovább léptünk...legalábbis azt mutattuk. Én személy szerint sosem tettem túl magam a fiún, már teljesen belenyugodtam, hogy érte sóvárogva, egyedül fogom leélni az életem, hiszen azt a tüzet, amit ő oltott bennem nem lehetett többé megszüntetni.
Éreztem a kezét, bizonytalanul, de éreztem, ahogy az enyém köré kulcsolódik. A szemem sarkából néztem őt, a szigorúan előre meredő arcot, majd a kezünkre meredtem, akárcsak a remény egy utolsó sugarára. Apró szorítást éreztem, mintegy bizonyításképp, hogy nem véletlen a dolog. Csak néztem, néztem, ahogy a kezünk összekulcsolódik, s bolyongó lelkem végre megnyugvást talált. 

2014. december 20., szombat

Home~Larry

Sziasztok :) Ki van még velem? Remélem maradtatok néhányan...Kellemes szünetet mindenkinek, és jó olvasást annak ellenére, hogy ez nem éppen a legjobb írásom, valamint nem is szuper hosszú. Remélem tetszeni fog:)
Lana x


- Most lelőlek! - adott ki Louis pufogó hangokat, mire Harry játékosan elterült a földön, s élvezettel figyelte, ahogy barátja eljárja a győztesek táncát.
- És mi van, ha a szuper erőmmel meggyógyítom magam? - kiáltott fel a göndörke, s újult erővel kezdett bele a harcba.
A szoba csatatérként festett, mire a háború befejeződött, a párnák a földön hevertek, az ágyon lévő takaró összegubancolva feküdt néhány ruhadarabbal, és a fehér lepedővel, a szemetes felborult, piszkos zsepikkel, faragvánnyal, és papírdarabokkal beborítva a kék szőnyeget. A két fiú pedig a káosz közepén feküdt, lihegve, a játék hevében viruló fejjel, s egymásra meredtek, miközben próbálták lenyugtatni hevesen dobogó szívüket.
Harry még csak kiskamasz volt, mégis, ahogy ránézett Louis-ra látta, hogy pár hónap alatt mennyit változott. Arca nyúlni kezdett, hihetetlen sebességgel nőtt, haját is hosszabbra hagyta, ismerkedve a kamasz fiúk második legjobb barátjával; a zselével.
De Harry sem festett másképp barátja fejében; ő is felfedezte már egyre jobban kunkorodó barna tincseit, amelyeket a szokásos mozdulat sorával utasított rendre, s egyre jobban nyúló testét, amivel jóval fölé magasodott.
- Hát ti meg mit csináltatok? - kerekedett ki egy pillanatra Anne szeme, ahogy benyitott a szobába, és egy komplett csatatérbe ütközött. De az anyai szív hamar olvadozni kezdett fia boci szemeire, s engedékenyen engedte el őket fürdeni. Az alatt a negyedóra alatt, amíg a fiúk lemosták magukról a rájuk tapadt piszkot Anne csodát művelt a szobával, minden csillogott, villogott, mire a két fiú álmosan, kissé vizes hajjal visszatértek. Ez egy olyanféle csoda volt, amire csak az anyák képesek.
- Jó éjt, anyu. - sürgette Harry Anne-t, aki nevetve reagált csak erre, ezt a korszakot már átélte a fiú nővérével, így tudta; jobb ha magára hagyja a fiút, hiszen most kezd el a nagyfiúk világával ismerkedni. Azon is csak kuncogni tudott, hogy Harry fancsali képpel fogadta a jó éjt puszit, majd ahogy valósággal kitoloncolta a szobából.
A két fiú magára maradt a sötétben, s egy pillanatra elcsöndesült minden. Egymás mellett fekve lélegeztek, hallgatták a kintről beszűrő zajokat, és csak mosolyogtak. Nem tehettek róla, ha ezek ketten össze voltak eresztve onnantól csak a jókedvé volt a főszerep, szerencsére a két fiú híréről sem ismerte a szomorúságot, így egész nap csak játszottak és szórakoztak. Imádták egymást.
Louis egy pillanat alatt törte meg a békét, örökmozgó mivoltát meg nem hazudtolva kezdett el ugrálni az ágyon, élvezve, ahogy egyetlen pillanatra mintha megérinthetné a plafont, majd újabb hirtelen váltást produkált. A paplan alá bújt, s berántotta maga mellé az őt figyelő barátját. Újra elhelyezkedtek háton fekve, azonban egy új szórakozást találtak; Louis zseblámpája segítségével árnyjátékot folytattak. Harry imádta elkápráztatni barátját a tökéletes nyúl alakításával, még Louis a pókokat utánozta profin.
Későre járt már, mikor Louis is lenyugodott, s az álmosság lassan ereszkedett szempillájára. Harry félig lábbal a színes álmaiban járt már, amikor a realitás peremén megérezte, ahogy egy test hozzábújik, s édesen kíván neki jó éjszakát.

Az évek csak úgy teltek, s ahogy lenni szokott a legjobb barátok végül külön főiskolára mentek, s hiába ígérgettek egymásnak fűt, fát ballagáskor; a hívások megfogyatkoztak, a találkozások száma lecsökkent, szépen lassan mindkét fiú felépítette az új életét. A másik nélkül.
Azonban mindig van egy pont, egy pont, amikor túl sok lesz az új életed, a tested nosztalgiázni akar, s akkor te megállítod a jelent egy pillanatra, hogy még egyszer átélhesd a múltad, hogy újult erővel vesd bele magad a jövőbe. A legszebb pedig ebben az, amikor két régi szív egyszerre áhítozik nosztalgiáért.
Harry hazautazott szülővárosába egy hétre, s első dolga szülei halálra ölelgetése után az volt, hogy átmenjen a szemben lévő házhoz. Elég rossz idő volt, a szürke felhők beborították az eget a vihar hírnökeként, s a szél is borzasztóan hidegen borzolt bele a göndör loboncba. Ahogy a fiú pedig végre az ismerős ajtóhoz ért a szája sarkára egy apró mosoly kúszott, ami nem volt hajlandó tágítani onnan. A csengő lenyomása után is csak vigyorogni tudott, a fákra, a bokrokra, a házakra, a ronda cserép nyuszira, ami alatt a pótkulcs rejlett. Hiszen mindez hozzátartozott a régi életéhez, egyetlen dologként összeállva. Ez volt az otthona.
- Szia, Harry. - köszöntötte lazán őt az ajtónyitó, mire az említett egy másodpercre lefagyott. Egyáltalán nem számított régi legjobb barátjára, ő csupán csak üdvözölni akarta második családját, a Tomlinsonokat.
- Louis. - ejtette ki puhán a szót ajkai közül, majd végig nézett a fiún. Még mindig alacsonyabb volt nála, legalább egy fél fejjel, hosszú ijesztően vékony lábait egy szürke farmerba bujtatta, fehér Adidas fölsője lustán lógott kissé kiálló kulcscsontjain. Arca elképesztően sokat változott, a gyerekkori pufiságát teljesen kinőtte, hosszúkás arcán a párnapos borosta tette még felnőttesebbé.
- Mi az, már csak meg sem ölelsz? - biggyesztette le játékosan az ajkát a fiú, kék szemei úgy csillogtak, mint anno a '90-es évek végén.
A göndörke egy pillanatig várt, nem tudta miért, csupán nem tudott betelni a legjobb barátja okozta látvánnyal, majd egyenesen a fiú nyakába ugrott, aki hangos nevetéssel fogadta Harry szeretetét.
Louis belefúrta a fejét a bongyori nyakába, s hosszasan beszívta az illatát, imádta a fiú természetes kókuszos aromáját, mindig a régi idők jutottak eszébe róla.
- Annyira rég láttalak. - suttogta Harry, s úgy érezte; csak most ért haza igazán. Louis-val érezte csak azt a bizonyos érzést a szívében.
Végül az egész délutánt átbeszélték, ugyanúgy, mint régen, nem törődve a világgal, azokban az órákban csak ők ketten voltak, egyként összeforrva. Azonban éjszaka egyszer eljő, ahogy a jelen is, késztetve minket arra, hogy ott hagyjuk a múltat, s a benne lévő embereket. Egy kis nosztalgia mindig kell a szívnek, hogy megnyugodjon, de mindig vissza kell térni, ez az élet rendje.
- Jó volt újra látni Louis. - sóhajtott fel a göndör hajú, tudta, hogy másnap reggel vissza kell utaznia az egyetemre.
- Téged is Harry. - mosolygott rá a fiú, s odahajolt, hogy egy apró puszit nyomjon a szája mellé, azonban elvétette a célzást, s egyenesen a rózsaszín ajkakra cuppant.
Egyetlen pillanat volt, de ez alatt a rövid idő alatt tűzijátékok robbantak, s valami éledezni kezdett a két fiúban, azonban ez túl kevés volt arra, hogy kibontakozhasson a szenvedély. Harry zavartan hátrált egy lépést.
- Én...khm...sajnálom...- köszörülte meg a torkát a pipacspiros fiú, s a göndörke csak megrázta a fejét.
- Semmi baj, viszlát Boo. - intett egyet, s hosszú lábaival máris a lépcsőn szökdécselt le, egyedül hagyva az összezavarodott fiút.

***

- És azután mi történt? - kérdezte a kislány, áhítattal nézve a két férfira, akik éppen életük történetét mesélték.
- Az bonyolult...- köszörülte meg a torkát Louis, aki elpirulva fordult el a kislány hatalmas kíváncsi szemeitől.
- Így is mondhatjuk, na most már aludj, hercegnő. - a két szülő arcára egy hatalmas mosoly ült ki, ahogy egy dupla puszival illeték a lányukat.
Egy egy jó éjt kívánság után leoltották a lámpát, s egyedül hagyták az ő kis hercegnőjüket. Amint pedig becsukódott az ajtó Harry egy erőteljes mozdulattal a falnak lökte szerelmét.
- Bonyolult? - alig ejtette ki a szavakat a száján, csupán tátogta, egyenesen a fiú fülébe, aki ahogy eddig évek során minden egyes alkalommal, most is hevesen lélegezve, száguldó szívvel fogadta szerelme közelségét. - Én szerintem nem volt olyan bonyolult, mikor pár perccel a csók után konkrétan visszatoloncoltál a házba, rá öt percre meg már szoptál is. - nevetett fel Harry, s játékosan beleharapott a fiú nyakába.
- Az részlet kérdés. Nem mondhatom el az 5 éves lányunknak, hogy hogyan dugtál meg. - ajkait beharapva figyelte a smaragd íriszt, amit a vágy feketére festett.
- Akkor csak mutasd meg nekem. Hogyan csináltam? - végig simított rózsaszín nyelvével az ajkán, s hagyta, hogy a fiú maga után húzza, egyenes a hálószobájukba.
A kezdeti szenvedély sosem hagyta el őket, hiszen azóta a nap óta, mikor elcsattant az első csókjuk, ott volt kettőjük között a tűz, amely két embert egybe köt. Örökre.

2014. december 6., szombat

x

Sziasztok :) Nem sztorival jövök sajnálom, de....úgy döntöttem őszinte leszek veletek. Hiszen megérdemlitek, ti akik több, mint fél éve bátorítotok engem. Szóval...sokszor említettem, hogy nem vagyok jól, ezért lehet, hogy pocsékabb munkát adok ki a kezeim közül, de...szóval ez nem egy nátha, amiből pár nap alatt kikúrálnak. Nehezen írom le, hiszen összesen 3 ember tudja rólam ezt, és ők tényleg nagyon fontosak nekem, de...szóval pánikbeteg vagyok, a rosszulléteim száma pedig egyre csak nő. Egyáltalán nem szeretném, hogy sajnáltatásnak vegyétek ezt, csupán ez kihat mindenre, amit csinálok; legfőképp az írásomra. Tisztában vagyok vele, hogy a teljesítményem eléggé csökkent, de nem vagyok olyan állapotban, hogy jobbat tudjak kisajtolni magamból...Emiatt döntöttem amellett, hogy elvonulok egy kicsit, próbálom helyre tenni magam, és újult erővel térek vissza, azonban 2 problémám is van ezzel. Az egyik, hogy nem tudom, hogy valóban visszajönnék-e, a másik pedig...ti. Nagyon hálás vagyok mindannyitoknak, amiért támogattatok, de félek, hogy ez a szünet, csupán ahhoz vezetne, hogy elveszíteném mindazt, amit nagyon sokáig építgettem. Tudnotok kell, hogy sosem gondoltam, hogy 43 feliratkozóm lesz, és hogy hamarosan átlépem a 40.000-es nézettséget. Gondolom észrevettétek mennyiszer akartalak titeket itt hagyni, annyiszor búcsúztam, hogy az már szégyen. Tudom, hogy hálátlan vagyok, de...értitek. Őszinte akartam lenni veletek, és egyáltalán nem várom el, hogy kommentben bármit is mondjatok, persze örömmel veszem, mint mindig, ezt egyetlen dolog miatt írtam; mindenki megérdemli az őszinteséget. Tényleg nagyon szeretek mindenkit, és hálám örökké üldözni fog.
Lana x 

2014. december 5., péntek

Just one wish~Larry

Sziasztok :) Újra péntek van, szóval itt vagyok egy One Shottal, amit Larry Stylinson kérésére írtam, remélem tetszeni fog mindenkinek, és érthető a sok szemszög változás...annyira nem vagyok megelégedve ezzel sem, hiszen még mindig rosszul érzem magam, és nem tudok 100%-ig erre összpontosítani, de remélem nem csapnivalóan rossz. Boldog Télapót mindenkinek. Jó olvasást :) 
x
(Ui.: gyors felmérés, légyszíves tegyék már fel azok a kezüket, akik emlékeznek erre a fejlécemre:  :) 





- Gyere Darcy, most te jössz. - mosolygott kedvesen a nő a kislányra, aki szégyenlősen indult a piros ruhába öltözött ember felé.
Hiába volt olyan kicsi még, az élet megtanított neki dolgokat, mint például azt, hogy a Mikulás nem létezik, így könnyedén kikövetkeztette az állszakáll tulajdonosának kilétét. Nem téveszthették meg őt, túl okos kislány volt, s az egyetlen ok, amiért most eljött az ünnepségre az a remény volt. Akármennyire kilátástalan helyzet is állt fel, a kislányban ott lobogott a remény.
Darcy óvatosan ült bele a mosolygós ember ölébe, s legszívesebben lekapta volna róla az állszakállat, de nem akarta elrontani a kisebbek örömét. Persze azt nem hagyhatta ki, hogy a férfi kitömött hasába ne bokszoljon bele.
- És mondj csak Darcy, jó voltál az idén? - mély hangja szinte csengett, kék szemei tűnődve figyelték a kislányt, aki egy pillanat erejéig a mesebeli lény bűvkörébe csöppent, de aztán eszébe jutott a kegyetlen igazság.
- Igen. - felelte azért, nem akarta, hogy rossz magatartása miatt nehogy ne kívánhasson egyet.
- Hmmm...És mondd csak, mit szeretnél karácsonyra? - a kedves mosoly letörölhetetlen volt a férfi arcáról, a kislány már azon gondolkodott felfestették-e azt, de nem; a mosoly igazi volt, s a lehetőség ott izzott a levegőben.
Itt az idő! Kívánj!
Darcy becsukta a szemét, s arra az egy dologra gondolt, amire már nagyon régóta vágyott. Csodás barna szemeit felnyitotta, kihívóan viszonozva a szemkontaktust.
- Szerető családot szeretnék. 


Harry egyenesen a világoskék szemekbe meredt, a szerelmébe, ajkait beharapva tanulmányozta a szeretett arcot. Beletúrt a hajába, mindig is ellenállhatatlan vágyat érzett a tincsei iránt, majd érzékien megcsókolta. Az évek alatt a kapcsolatuk eljutott arra a szintre, amikor már nem a szenvedély, és a vágy az uralkodó, hanem az a végtelen szeretet. Sokkal többet jelentett egy gyöngéd érintés, mint a kezdeti karmolások a hátukon. Természetesen a durvaságnak is megvolt a helye közöttük, Harry egyáltalán nem hagyta kihalni ezt, de ő is megtanulta értékelni az egymás karjában elalvást.
- Louis, mit szeretnél karácsonyra? - kérdezte, a szeme csak úgy csillogott mikor életére nézett, s kíváncsian várta kedvese válaszát.
- Téged. - a Louis fölé helyezkedett test megfeszült, a feje mellett támasztott kezeken hirtelen kidagadtak az izmok, ahogy gyönyörű hosszú ujjait ökölbe szorította.
- Azt most is megkaphatod. - suttogta, a vágy elvette a rendes hangját, helyette egy rekedt suttogást hagyva, de ez csak még szexibbé tette a fiút.
- Akkor meg mire vársz? - a fiú a göndör testének feszült, s ez volt az, ami betette a kulcsot.
Harry erősen szívta be a levegőt, s egy hirtelen mozdulattal tapadt a tökéletes rózsaszín ajkakra. Nyelvével masszírozta azt, duzzadtabbá és duzzadtabbá téve, majd lefelé haladt. Először arca éles vonalát vonta be halvány puszikkal, majd nyakán hagyott lila foltokat, végig vezette nyelvét a kulcscsontján, ujjaival pedig édesen cirógatta az oldalát. Nyelvével egyre lejjebb haladt, mígnem elért az alsója korcához, a fehér ruhadarabon kidomborodó férfiasságát megbökte az orrával, és boldog mosolyra húzta a száját, amikor meghallotta a morgását.
- Én jövök. - jelentette ki Louis, és egy határozott mozdulattal Harry teste fölött termett, és máris vad csókokkal borította be a felső testét, de ő nem incselkedett a fiúval. Egyetlen kézmozdulattal megszabadította az alsójától, s máris ajkai közé vette a félkemény péniszét.
Harry háta tökéletes félkörívbe hajlott, egyik kezével a barna tincsekbe kapaszkodott, a másikkal a lepedőn próbált fogást találni. Máris a mennyben érezte magát, habár a játék még csak most kezdődött. Mégsem bírta tovább, az egyetlen dolgot, akarta, amivel nem tudott betelni. Louis-t.
- Magamban akarlak érezni. - nyögött szenvedélyesen, mire a fiú megállt a mozgásban, s a vágytól eltorzult szemekkel nézett a smaragd tekintetbe. Az éjjeli szekrény fiókjába nyúlt, ahol konkrétan egy boltnyi koton várt elhasználásra, s az ezüst csomaggal visszatérve újra felé magasodott. A fogával bontotta ki a csomagolást, majd magára húzta az óvszert. Szenvedélyes csókba vonta szerelmét, miközben óvatosan belehatolt, hiába akarta először lassan döfni, Harry csípője egyből az övé elé ment, őrületbe kergetve ezzel Louis-t, aki máris őrült tempót vett fel.  A szoba levegője egyre forrt, mígnem a szenvedély a tetőfokára hágott, megmutatva a fiúknak egy-egy mennyországdarabkát, amit egymásban fedezhettek fel.
Louis pihegve fektette állát a pillangókra, ujjaival körkörös mozdulatokat írva arra, miközben gondolatban messze járt. Fejben évekkel előrébb gondolkodott, eltervezte az esküvőjüket, az évfordulókat, s ahogy szépen lassan megöregszenek...Az egyetlen dolog pedig, ami minden egyes kis jövőrészletben szerepelt az egy gyerek. Louis mindig is kislányra vágyott, akivel úgy bánhat, mint egy hercegnővel, és...csak visszaadhatja azt a szeretet, amit ő kapott gyerekkorában.
- Harry? - egy halk hümmögés volt a válasz, a fiú, akit abban a pillanatban párnának használt az álmok birodalmának kapujában állt. - Szeretnék egy gyereket felnevelni veled. - mondta ki gyorsan, amíg volt bátorsága hozzá, valahogy az éjszaka mindig megadta a lökést neki. Még emlékszik, amikor életében először korom sötétben bevallotta a fiúnak, hogy szereti.
A gyönyörű smaragd szemek olyan éberen pattantak ki, mint még soha.
- Komolyan gondolod? - még a sötétben is lehetett látni, ahogy felcsillan a szeme, s az ajkaira boldog mosoly kúszott. Már nagyon rég gondolkodott azon, hogy új szintre kellene emelni a kapcsolatukat.
- Igen. - jelentette ki bátran Louis, majd hagyta, hogy a hosszú ujjak a férfiassága köré kulcsolódjanak, s felkészült az egész éjszakán át tartó szeretkezésre.


- Rakjátok ki a zoknikat. - utasította a gyereket a gondozó, s örömmel telve nézte, ahogy az apró emberek rohannak feltenni a kandallóra a különféle színű zoknikat. A nő önelégülten figyelte a gyerekcsapatot az ágyak közt járkálva, amikor meglátott egy kislányt, aki a plafont bámulva malmozott ujjaival. Arcán halvány mosoly sem tükröződött. - Darcy, te miért nem mész? - kérdezte a felügyelő kíváncsian, mire a kislány ráemelte tekintetét. 
- Amit én kértem az nem fér bele egy zokniba. - mondta, s a bűntudat elkerülése érdekében megeresztett egy kis mosolyt a nő felé, majd a falhoz fordult, s becsukta szemét. Utolsó erejével azon volt, hogy elmormolja annyiszor a kívánságát, ahányszor csak tudja;
Szerető családot. Szerető családot. Szerető családot...

- Ő a legkülönlegesebb kislány, akivel valaha találkoztam. - szólalt meg az alvó lány fölött a nevelőnő, mellé egy kissé magas férfi hang csatlakozott. 
- Hány éves? - Darcy hallotta a hangokat, azonban agya még nem volt képes reagálni, csupán tudomásul venni a szavakat. 
- 6. 
- Ideális. -  szólalt meg egy mélyebb, rekedtebb hang, mire a kislány egyre kíváncsibb lett. 
- Hogyan került ide? - ő maga akart válaszolni, de még nem érzett magában annyi erőt, hogy kinyissa szemét, így a további hallgatózás mellett döntött. 
- A szülei évekkel ezelőtt meghaltak autóbalesetben, és a családból senki nem akarta elvállalni a kislányt, úgyhogy hozzánk került, immáron 3. éve. - tájékoztatta őket a nő szakszerűen. 
- Ó istenem, szegénykém. - egy kis mozgolódás, elégedetlen dörmögés, újabb rekedtes hang. 
- És hogy hívják? - a lány szemei hirtelen pattantak ki, hatalmas bociszemmel nézve a két fiúra, akiknek eddig csak a hangját hallotta. 
- Darcy vagyok. - felelte álmosan, de nem hagyta ki, hogy ne vegye szemügyre a látogatóit. A kislány fiatalkora ellenére is látta, hogy ők összetartoznak, a kettőjük felől szálló harmónia szinte érezhető volt a levegőben. A göndör hajú átölelte a párja vállát, míg a másik ösztönösen belesimult a mozdulatba. A zöld- és a kék szem egy pillanat erejéig találkozott, majd szavak nélkül megegyeztek valamiben. A göndör hajú leült Darcy ágya szélére.
- Harry vagyok, ő pedig Louis. - kezdte, s megfogta a szerelme kezét, mintha nem bírná ki azt az időt sem az érintése nélkül. - Tudod Darcy, én és Louis nagyon szeretjük egymást, és mivel nem lehet gyerekünk idejöttünk, hogy örökbe fogadjunk valakit. Valaki nagyon különlegeset.  - a két fiú összemosolygott, mire Darcy kissé durcásan összehúzta a szemöldökét. Nem igaz, hogy mást visznek el, még az orra alá is dörgölik. A kislány megszokta már, hogy mindig ő maradt ott az intézetben, a szülők általában szőke hajú, és kék szemű szép lányokat fogadták örökbe, ellenben Darcy-val, aki a vörös haja és zöld szeme miatt mindig is kilógott a sorból. - Mit szólsz hozzá? Hazajönnél velünk, Darcy? - gödröcskés mosolyt villantott a kislányra, akinek tágra nyíltak a szemei. 
Majdnem az ismeretlen fiú ölébe vetette magát, de ehelyett egyszerűen csak felnézett az égre elmormolva egy imát. Az örömkönnyek csillogtak a szemében, amikor gondoltam ezerszer megköszönte a karácsonyi csodát, amit egy mesebeli lénynek köszönhetett. Mindig is kételkedett a Mikulás létezésében, azonban attól a naptól kezdve, hogy megkapta azt, amire mindig is vágyott hinni kezdett. 
Mert bármi is történjen, mondjon bárki bármit; a hit a legfontosabb.