Still had a spare key~Zouis

Sziasztok :) Nagyooon régen voltam itt, nem tudom hányan emlékeztek még rám, de azért remélem, hogy akad egy-két olvasóm...Ez egy nagyon rövid kis one shot, de gondoltam ezzel jelzem, hogy szeretnék vissza téri ide, szóval kérlek, ha emlékeztek még rám, akkor hagyjatok valamilyen nyomot magatok után, sokat jelentene, és biztatna a továbbiakban L x

Louis még egyszer megnézte az egészen hosszú bevásárló listát, aminek a fele - oké, a legnagyobb része - egészségtelen dolgokból; mindenféle ízű és formájú gumicukorból, csokikból, nyalókákból, pattogós cukorkából, csokipudingból és M&M-ből állt.
 A fiú elégedetten nézett a felpakolt a kosarára, majd miután kifizette a választott termékeit, az autójához ment. Sajnos azonban az ilyen hétköznapi cselekvések nem tartanak sokáig, a világ mindig emlékezteti arra, hogy ő Louis Tomlinson: pár lesifotós követte őt, hiénaszerűen keresve rajta a hibákat, vagy bármit amiből valami nagy sztorit kreálhatnak.
Louis már látta maga előtt a cikkeket, amikben a kinyúlt melegítő nadrágját, és egyszerű fehér pólóját kritizálják, de úgy döntött nem érdekli őt. Nagyon örült a nyakába szakadt szabadidőnek, amiből eddig csak az alvás részét használta ki csak igazán, de úgy érezte, hogy övé a világ, és ez meglepően jó érzés volt. Tudni, hogy bárhova mehet, bárkivel, nincsenek határidők, időpontok, díjátadók, semmik.
Persze egy kis része máris hiányolta a felhajtást és a folytonos pörgést; szerette az életét, de az utóbbi öt évben egy perc pihenőt sem kaptak, és ez teljesen kimerítette őket.
 Leparkolt a háza előtt, megragadta a szatyrokat, és egyensúlyozva nyitotta ki az ajtaját - ahogy vette le a cipőjét azonban valami furcsát vett észre.
Egy ismeretlen pár cipő volt az övé mellett. Vagyis nem ismeretlen, Louis nagyon is ismerte a gazdáját, aki azonban már nagyon régóta nem volt az ő házában.
 Gyorsan ledobta a szatyrokat, és kíváncsian sétált be a nappaliba, ahol ott ült Zayn.
Elképesztően sokat változott azóta mióta megismerte őt; a félénk gizda kisfiúból egy magabiztos férfivá érett. Louis csak nézte egy pillanatig a volt legjobb barátját, hiszen majdhogynem egy éve nem látta személyesen a fiút - persze követte az életét a közösségi oldalakon, hiszen aki egyszer a testvére volt az a testvére is marad, akármit csinál, vagy mond a másik.
Zayn borostás arcába hullott szőke haja, ahogy a kezét vizslatta, és hiába látta már több képen is a festett tincseket; Louis-nak mégis nagyon szokatlan volt még, de megértette, hogy a fiú keresi önmagát, és ezzel nem is volt semmi baj.
Zayn végre felnézett, bűntudattal teli gesztenyebarna szemei találkoztak Louis óceánkék íriszeivel - olyan volt, mintha hosszú idő óta először lélegezhetnének fel. Louis sosem volt a hidegvéréről híres, ha valami nem tetszett neki, akkor ő azt nyíltan kinyilvánította, és makacsul tartotta magát ahhoz.
Talán ezért fajult el a veszekedésük olyan durvára.
Pedig a cselekményei mögött csak egy megtört kisfiú volt, aki hirtelen elvesztette a legjobb barátját, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel. De Louis megértette Zayn-t, igazából egy kis része mindig is tudta, hogy a fiú nem tartozik oda, de nem akarta realizálni a kis jeleket; azt hitte, hogy a dolgok örökké tartanak.
És akkor ott volt Zayn.
A srác, aki megrészegült a hirtelen szabadságától.
Talán életében először állt ki ilyen nyíltan magáért: kilépni a bandából nagyon nagy lépés volt, és Zayn ezt nem tudta kezelni. Olyan emberekbe kapaszkodott, akik rossz útra térítették, és az igaz barátai ellen fordították, de amikor erre rájött már késő volt.
A négy legjobb barátja nem válaszolt a telefonhívásaira, amik végül teljesen elhaltak, és többé nem keresték egymást.
Az összekapcsolódott pillantásukban ez mind benne volt; minden fájdalom, minden sértés, minden kimondatlan szó.
Zayn végül felsóhajtott, és megtörte a csendet:
- Még mindig megvan a pótkulcsom...
Louis halvány mosolyra húzta a száját.
- Mi tartott ennyi ideig?

All the love: L x

Sziasztok:) Ez a nap is eljött; az utolsó bejegyzés. 

Tudjátok, egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a csúcson kell abba hagyni azt, amiben jó vagy. És én ezzel teljesen tisztában is voltam, azonban nem tartottam be, és tovább hajkurásztam egy világot, amihez már csak az emlékek kötöttek. 

De most, ezen a szép nyári napon úgy döntöttem, hogy készen vagyok elengedni ezt, és tovább lépni, mert nem "ezt" nőttem ki, hanem ezt a korszakomat. Tavaly nyáron imádtam írni, és ez a kis blog hozott csak fényt a silány nyaramba, hiszen ide menekültem. De képzeljétek, az idei nyaram teljesen más, minden nap máshol vagyok, olyan emberekkel, akik szeretnek, és nem akarok többé begubózni! A magamat való szeretet még tanulnom kell, sokszor elbizonytalanodok, és tehetetlen vagyok, de jó úton haladok, pár ezer év múlva azt hiszem megbarátkozok magammal is:)

Egyszóval nincs szükségem többé erre a világra, nem szeretnék többé begubózni, és egy álomvilágban élni...remélem megértitek. 

A pánik betegségem még nem múlt el teljesen, a szívem pedig még mindig fáj, de jól vagyok, és nagyon remélem, hogy ti is jól vagytok/lesztek. 

Nekem ti segítettek átélni a legrosszabb időszakaimat, ti csaltatok mosolyt az arcomra, és csak ti éreztettétek velem, hogy érek valamit. Ráadásul miattatok, és amiatt, hogy folyton biztattatok, ismerhettem meg közelebbről is négy csodás embert; Loraa*-*, Naomi Greg, Kaede, és Kise. Sosem lehetek elég hálás. 

Végezetül annyit mondanék, amit még valamelyik 1D-s tagtól hallottam: 

Ti felnőttök, és gyerekeitek lesztek, és nem fogtok emlékezni rám, de én örökre fogok. 

És kitudja mit hoz a sors, lehet, hogy még visszatérek, ha nem is one shotokkal, de a könyvemmel, amin dolgozok. 

Őszinte hálával, és hatalmas szerettel;

Lana x

There is nothing to hide

Sziasztok:) Ma nem egy szokványos dologgal jelentkezem.

Mostanában nagyon sok olyan videó nézésével töltöm az időmet, ahol youtuberek "előbújnak", és az a sok érzelem, és megkönnyebbülés, és....minden, ami ezzel járt elvarázsolt, így megírtam ezt, ami semmilyen szerelmet nem foglal magába, pusztán azt a hihetetlen érzést, amit láttam minden egyes arcán, ahogy potyognak a könnyeik a nehéz idők miatt, mégis mosolyognak a jövő ígéretén. 

ÉS Szeretném megragadni az alkalmat arra is, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire szeretnélek titeket megismerni, aminek az egyik ismert módja az, hogy livestream-et tartanék, én azonban ezzel a lehetőséggel nem szeretnék élni, így sokat gondolkoztam azon, hogy mit tehetnénk...Ránéztem a feliratkozókra...61 ember olvas (elvileg) engem, és szerintem mindenkinek van egy története, amit én nagyon szívesen meghallgatnék. A livestream arról szól, hogy ti ismertek meg engem, (amit nem akartok; uncsi vagyok és érdektelen), de amit én kitaláltam szerintem ennél sokkal jobb. 

Nem tudom, hogy hányan ismeritek az omegle(katt) oldalt, de ez egy angol változata az ismeretlenek.akármi oldalnak. Annyiban különböznek, hogy itt meg tudod adni az érdeklődési körödet, és hogy simán chatelni akarsz, vagy videózni is. Szóval arra gondoltam, hogy sokan vannak a világban, akik szeretnének beszélni a problémáikról, de nincs kivel, vagy éppen nem mernek kivel beszélgetni, így ezen az oldalon én ismeretlen segítségét nyújtanék, mondjuk pénteken este nyolctól, beírjátok az érdeklődési körhöz, hogy Lana Doyl, így egybe, és chatben bárkivel bármiről elbeszélgetnék, anonymus az egész, szóval csak próbálnék segíteni kiadni magatokból ami bánt, legyen az a szüleitek válása, hogy fogszabályzót kaptok, depresszió, vagy csak szeretnétek egy kicsit beszélgetni semmiségekről, én pénteken, nyolc órakor ott leszek, és bárkivel elbeszélgetek, akit a gép kihoz...

De ez természetesen csak egy ötlet, ha nektek nem tetszik, akkor nem kell ezzel élni...

mondjátok el a véleményeteket erről:) 

L x

Tátott szájjal figyeltem az előttem elhaladó fiút, aki a sötétített üveg miatt nem láthatta, hogy őt nézem. Egy egyszerű fekete farmer volt rajta, egy szürke Adidas felsővel, és barna kusza hajába egy fekete pilóta napszemüveget csúsztatott, miközben a zenelejátszójába mélyedve keresgélt a számok között.

Egyszerűen gyönyörű volt, és egy tökéletes világban megállítottam volna az autót, hogy egy sármos mosollyal levegyem a lábáról, de ebben a világban a lámpa zöldre vágott, és villámgyorsan magunk mögött hagytuk az álompasit. 

Sokkolva meredtem magam elé, az a részem, amit mióta az eszemet tudom próbál felszínre jönni, de én elhessegettem, és mélyen elrejtettem magamban, újra átvette fölöttem az irányítást, és már többé nem tudtam felrakni egy magas polcra, és tettetni, hogy nincs ott. 

Csak bámultam magam elé, és próbáltam felidézni egy lány arcát, akit megfogott, egy mellet, bármit, de csak vonzó férfiak jutottak eszembe, és a különböző vonásaik, amik őket férfiakká tették, és amik az én pulzusomat az egekbe vitték. 

Mert így volt, nem tagadhatom, a fiúk, legalábbis azok, akikhez vonzódtam is, nem csak a pulzusomat emelték meg, megjelentek a pillangók, a fejem kusza lett, és természetesen a farkam is éledezni kezdett, pont mint ahogy egy lánynál kellett volna. 

De engem a lányok nem érdekeltek, jól szórakoztam velük, legalábbis a gimiben, de nem mozgatott meg bennem semmit, és ezt mindig is tudtam, egyszerűen csak elzártam ezt magamban. 

Igen, meleg vagyok. 

Ültem a kocsiban, az arcomat a kezeimbe temettem, és most először egy mélyről jövő sóhaj szakadt ki belőlem. Begörnyedtem a megkönnyebbüléstől, ahogy a teher lehullott rólam, vagyis egy része, és éreztem, ahogy egy kósza könnycsepp végigszalad az arcomon, követve az arccsontom vonalát, majd az ölembe hullott. 

Csak ültem, és végre realizáltam magamban; nem tagadhatom meg ezt a részem...mert ez nem csak egy rész. Ez vagyok én. 

Az ominózus pillanat óta, amikor életemben először, még ha magamban is, de kimondtam, hogy meleg vagyok, eltelt hat hónap. Hat életem leghosszabb, és legszörnyűbb hónapjai, amikor nemcsak a kétségbe esés, megfelelési kényszer, és önértékelési zavarok tették nehezebbé az amúgy is nehéz napjaimat, hanem a depresszióval is meg kellett küzdenem. 

Nehéz volt, egyrészt ott volt a munkám, ami attól függetlenül, hogy szórakoztatónak és irigylésre méltónak hangzik, nagyon megterhelő és fárasztó. Egy-egy koncert után csak annyira futotta az energiámból, hogy az ágyamba dőljek, hogy aztán álmatlanul forgolódjak egész éjjel, és fáradtabban keljek fel, mint ahogy lefeküdtem. 

Azóta voltam otthon, Cheshire-ben többször is, próbáltam sok időt tölteni a családommal, de csak még nehezebb lett a helyzet. Minden alkalommal, amikor elmentem az előszobába kirakott kereszt mellett, eszembe jutottak a vasárnapok, mikor is reggelről templomba mentünk, és leróttuk tiszteletünket, és hitünket Isten előtt. Eszembe jutott anya, és meginoghatatlan hite valami nálunk sokkal nagyobban, és elszomorított a tény, hogy valószínűleg sosem fogja elfogadni, hogy a fiúkhoz vonzódom, és keresztény önmagam lévén, féltem attól, hogy Isten utál ezért. 

Mindig alkalommal, amikor a nyakláncomon lévő hűvös fémkereszt a bőrömhöz ért, úgy éreztem éget. 

De...rájöttem, hogy Isten úgy teremtett minket, ahogy vagyunk, és úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, az összes hibánkkal, és szeszélyünkkel együtt. Olyan nincs, hogy a saját maga teremtményét pokolra küldené, csak mert...nem olyan, mint a többség. 

A hitem Istenben megingott, és az a sok remény, amit egy ismeretlen nagyobb hatalom felé küldtem egész életem során átalakult valami mássá; nem Istenben hittem többé, hanem magamban. 

Másrészt reszkettem a barátaim reakcióitól, hogy többé nem lesznek képesek ugyanúgy viselkedni velem, hogy egyetlen ölelést is félreérthetnek, vagy megijedhetnek az érintésemtől, többet képzelve a helyzetbe. 

Pedig nem akartam, hogy úgy kezeljenek, mintha beteg lennék, nem leprás vagyok, hanem meleg. 

És természetesen ott voltak a rajongók is, amik az életem egyik legfontosabb részei, akik támogattak az álmaimban, és öt hosszú éven keresztül végig mellettünk álltak, és hűségesek voltak. Rettegtem, attól, hogy bárkinek is csalódást okozzak. 

Hat hónapig tartott magamban feldolgozni azt, amit már régóta tudtam, de visszafojtottam, s végül képes voltam arra, hogy ezt kiadjam magamból, és végre önmagam lehessek. 

Hosszú idő után először...készen álltam. 

Először a fiúknak akartam elmondani a dolgot, akik az évek alatt szinte a testvéreimmé nőtték ki magukat, így amikor egy csütörtök délután végeztünk a dalok felvételével a fiúk elé álltam, és megkértem, hogy ne siessenek annyira, szeretnék nekik mondani valamit. 

Megvártam, amíg mindenki kimegy a szobából, és csak öten maradtunk, akkor törökülésben elhelyezkedtem a piros puha fotelben, és az ujjaimmal kezdtem játszani, törtem a fejem, hogy hol kezdjem. 

Szerencsére nekem vannak a világ legmegértőbb barátaim, és türelmesen várták, hogy elkezdjem. Ahogy körbe néztem rajtuk csak a biztatást, megértést és szeretet láttam, ami elég erőt adott ahhoz, hogy végre gyenge hangon, de felszólaljak. 

- Én...szeretnék elmondani nektek valami fontos dolgot...valamit, amit már nagyon régóta tudok, de nem álltam készen szembenézni vele...egészen mostanáig. - a fiúk szeme kíváncsian felcsillant, én pedig próbáltam lejjebb vinni az adrenalin szintemet, és visszafogni a szemhéjamat szörnyen szúró könnyeket, miközben végre hangosan is kimertem mondani. - Meleg vagyok. 

A súly végre leszakadt rólam, és úgy éreztem, hogy...szabad vagyok. 

Lehajtottam a fejem, és szabad utat adtam a könnycsatornáimnak, miközben reszkető, rekedt hangon újra beszélni kezdtem. 

- Már nagyon régóta tudom ezt magamról, azt hiszem. Sosem éreztem semmi különlegeset, amikor lánnyal voltam, és egy bizonyos részem mindig is tudta, hogy soha nem is leszek képes mindenemet odaadni egy lányért. Én csak...féltem, hogy csalódást okozok, és hogy még tökéletlenebbé válok, és undorodva fogtok rám nézni. - egy mély sóhaj kíséretében rávettem magam, hogy végre felnézzek, bár az íriszeimet elhomályosító cseppek jelentősen megakadályozták a látásomat. - Én...meleg vagyok, és többé már nem tudom magamban tartani, mert ez én vagyok, és nem csak egy dolog, amit az ágy alá dughatok, és úgy tehetek, mintha nem lenne ott. Csak sz...szeretném felfedezni, hogy ki vagyok, és ki lehetek. - vontam meg a vállam, kínomba elmosolyodva, várva, hogy mit mondanak a fiúk. 

- Szóval nem akarsz öngyilkos lenni, vagy ilyesmi ugye? - szólalt meg először Niall, mire furcsállva néztem rá. 

- Mégis miért lennék? - húztam össze a szemöldököm. 

- Az utóbbi hónapokban olyan volt, mintha egy másik bolygón jártál volna, haver. Sokkal kevesebbet mosolyogtál, alig jártál ki, csak oda, ahova kötelező volt, és elmerültél a saját világodban. A fiúkkal már nagyon aggódtunk, azt hittük, hogy...Örülünk, hogy csak ennyi volt- szólalt fel Louis is, a többiek pedig bőszen bólogattak. 

- De én...meleg vagyok, nem hallottátok? - kérdeztem hitetlenkedve, és végig néztem a mosolygó arcokon. 

- Harry...- Zayn felállt, és leguggolt előttem, kezét az enyémek köré fonta. - Szeretünk téged, melegként, vagy heteróként egyaránt, ez nem változtat semmin. - mosolyodott el halványan, arcomat a megkönnyebbülés, hitetlenkedés, és boldogság könnyei lepték el. 

- Én nem szeretném, hogy nem normális módon viselkednétek velem. - suttogtam, hiszen akkora más az összes fiú körém gyűlt, ketten a fotel karfáján ültek, Niall pedig Z mellé guggolt. 

- Normális vagy, Harry. - szorította meg jobbról a vállam Liam, mire hálásan rámosolyogtam. 

- Tudod, hogy támogatunk, akkor is, ha titokban vámpír vagy. - gyűrte meg az arcomat Louis jobbról. 

- Az tök király lenne. Kérlek Harry, mondd, hogy vámpír vagy. - könnyekkel küszködve nevettem fel, mire Niall megbökött. 

- Ne sírj Hazz, kérleek. Tudod, hogy nem bírom az érzelmi megnyilvánulásokat. - újra felnevettem, ahogy észrevettem a pirosló szemeit, és ahogy körbe néztem mindenkinek csillogtak a szemei. 

- Csoportos ölelééés. -kiáltotta el magát Louis, mire örömmel adtam át magam négy kamasz srác nem éppen könnyű tömegének, hagyva, hogy úgy nyomjanak össze szegény kis fotelen, ahogy csak szeretnének...és meglepődve tapasztaltam, hogy egy undorodó, vagy kínos mozdulatuk sem volt, ugyanúgy kezeltek, ahogy azelőtt, mielőtt tudták volna, így boldogan simultam bele egy mellkasba, ami a legközelebb volt, és élveztem, ahogy szeretetben, szabadon szárnyalhatok. 

Végül minden hozzám közel állómnak előbújtam, és kisebb-nagyobb sikerrel mindenki elfogadott, anyával egyórás beszélgetést folytattunk le telefont, egymást túlszárnyalva sírtunk, és mondogattuk, hogy mennyire szeretjük egymást, míg végül elköszöntünk egymástól, anya utolsó szavai pedig akkor is a fülemben csengtek, amikor a londoni lakásom ajtaján beléptem és egy laptopot kerestem.

" Nagyon büszke vagyok rád, Hazz, és sajnálom, hogy egy pillanatig is megingott a bizalmad abban, hogy el tudnálak-e fogadni. Mindig arra tanítottalak, hogy légy önmagad, szóval ne most hagyd abba ezt a jó szokásodat, kicsim!"

Így a sok támogatások és szeretet bátorított, hogy véglegesen, és visszafordíthatatlanul szabad legyek az elvárásoktól, én pedig eldöntöttem, hogy mostantól nem vagyok hajlandó bujkálni tovább, meg szeretném találni az önmagamat kirakó darabkák többi részét, és most ezzel az egy darabbal is közelebb vagyok, hogy teljes legyen a kép.

Bekapcsoltam a laptopomat, és beállítottam a kamerát, éreztem, ahogy a sós cseppek szüntelenül követik egymást az arcomon, de nem érdekelt, s mielőtt meggondolhattam volna magam benyomtam a piros gombot. 

Habár a felvétel elindult egy pillanatig lehunyt szemmel próbáltam összeszedni magam, a könnyeimet ha akartam volna sem tudtam volna leállítani, így hagytam, hogy had fessék vörösre a szemeim, és tegyék pufivá az arcom, azonban mielőtt felnéztem volna egy mosoly terült szét az arcomon.

- Sziasztok, én Harold Edward Styles vagyok, és...meleg.

Problems to be solved~Ziam

Sziasztok:) Megint egy kicsit késői órában sikerült befejezni a történetet, de nehéz haladni, ha közben egy olyan idióta emberrel vagy, mint Loraa. Ez most nem egy Larry, hanem egy Ziam, - Loraa szavaival élve - ezt dobta a gép, szó szerint, mert a nagy tanácstalanságunkban rákerestem egy oldalra, ami segít dönteni (link), és így eldöntette helyettünk a történetet és a szereplőket. Külön szeretném megköszönni Loraa mai teljesítményét, túlságosan megerőltetted magad ennél a one shot-nál édesem. 

Legyetek rosszak!

L x

Mindenkinek van van egy gyenge pontja. A nagymamám a főztjére volt érzékeny, olyan gonddal és szeretettel készített el mindent, hogy arra nem mondhattunk egy rossz szót sem, nem mintha akartunk volna. A húgom a rajzaira allergiás, nagyon szeretett volna művész lenni, de senki nem kezdi profin, neki is kellett idő, amíg olyanná jóvá nem vált, hogy ha akartunk sem lehetett volna kifogásolni a műveit.

Louisnak a hangja volt a gyenge pontja; a sok értelmetlen utálkozás meghozta a gyümölcsét, és majdnem elhallgattatott egy aranytorkút. Harry-nek a haja volt az a bizonyos része, szerette megnöveszteni, és hagyni, hogy a haja csak úgy saját kénye kedve szerint lobogjon. Niall a fogaira volt érzékeny, így amikor a fogszabályzója meghozta a gyümölcsét, és szép fogakat varázsolt neki, képtelen volt nem mosolyogni. Liam vállát az elvárások súlya húzta, képtelen volt egy kicsit is lazítani, a múlt árnya mindig ott lihegett a nyakába, megkeserítve a szép dolgokat. 

Az én gyenge pontom a testem volt. 

Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy lekapja magáról nyáron a pólóját, és félmeztelenül flangál, ezért nem szerettem strandra sem járni, és ezért bújtam el a túlméretezett pólóim mögé. Pedig mindenki azt mondja, hogy semmire nem kéne "allergiásnak" lennem. 

Mégis, amikor eljött a fotózás napja, ahol szigorúan nem lehet több rajtunk egy nadrágnál...nagyon paráztam. Még magamon éreztem Liam bátorító pusziját az arcomon, és lágy ajkait az enyémeken, amik próbálták elfelejtetni velem a rám váró nehézségeket, miközben a pólómat magamon szorítva vártam a kivégzésemre. 

Negyediknek kerültem sorra, először Harry volt, aki játszi könnyedséggel dobta le magáról a ruháit, hogy a legnagyobb természetességgel rohangáljon, mint egy idióta, majd amint már komolyan fényképezni kezdtek, átváltozzon egy szexistenné. Ezután Niall jött, akinek habár nem volt tökéletesen kigyúrt teste, hiszen nagyobb előnyben részesíti a sokáig alvást a reggeli futások, és az otthoni zabálást a konditerem helyett. Ennek ellenére szégyentelenül ment a vászon elé, hogy előredőlve egy-két képet ellőjenek róla. Mindig tette, amit kértek tőle, mosolygott, komolyan nézett, csábítóan pislogott, és nem érezte magát csúnyának vagy hasonló. Ezt irigyeltem benne. Persze, tudtam, hogy nem nézek ki rosszul, csak valamiért akkor sem voltam kibékülve a testemmel. 

Liam következett. Irigykedve néztem az izmait, amik jólesően izegtek-mozogtak, mikor levette a pólóját, és tette, amit tennie kellett. Igen, a pasim egy görög félisten. Kibaszott jó teste van, az összes kockája a helyén van, és egyáltalán nem hiányoznak onnan a tetkók, mert így is tökéletes. 

- Izgulsz, tesó? - szorította meg a vállam Louis, mire csak megrántottam a vállam, mert mi az, hogy egy fotózástól beszarok? Az annyira nem vall rám. 

- Z, valószínűleg nem hiszel nekem, de rohadt jó tested van. Olvastam, hogy a fanok már nem mondják, hogy "tökéletes", csak azt, hogy "Zayn Malik". Komolyan haver, ne nézz így! - Milyen hülyeségeket beszél!? - Nem, screenshot-oltam, mert tudtam, hogy nem hiszel nekem! - mutatta büszkén a telefonján lévő képet, és tényleg. Twitteren valóban ezt ecsetelték. 

Csak frusztráltan sóhajtottam, mert szóltak, hogy én jövök. Jól van Zayn, meg tudod csinálni. Pár kép rólad félmeztelenül és szabad vagy. Gyerünk. 

Elkaptam Liam büszke és biztató pillantását, és abból táplálkozva álltam meg a kijelölt helyes. Halk zene szólt a háttérben, hogy ne legyen unalmas a munka, emberek kiabáltak egymásnak, Külön férfiak és nők ügyeltek a fényekre, valaki egy adag púdert nyomott az arcomra, és a kínzás el is kezdődött:

- Mosolyogj Zayn, ahogy a szerelmedre néznél! - hallottam az első kiáltást, mire magamban felelevenítettem Liam arcát, amitől a szerelmes mosoly ki is ült az arcomra. 

- Dőlj előrébb!

- Villants egy ragadoz mosolyt! - elképzeltem, hogy mit mondanék Liamnek, ha arra kerülne sor, és remélhetőleg sikerült, amit kértek. 

- Most tedd hátra mind a két kezed és dőlj be. - Kész. 

- Jól van, te pornósztár, jöhet Louis! - engedett el a fényképész, mire fejcsóválva lementem a székekhez a többiekhez. 

- Nem is fájt, ugye? - jött oda hozzám egyből Liam, mire egyből levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra. 

- És ha azt mondom igen, akkor megpuszilod? - Liam felhúzta a fél szemöldökét, mire egy vállmegvonással jeleztem, hogy nem tudom miért vagyok ilyen csíntalan, egyszerűen a félelmemmel való birkózás mellett volt időm Liam-ben gyönyörködni, ami egyet jelentett egy orbitális merevedéssel. 

Végül Liam is megtalálta a hangját, így gyorsan rendezte a vonásait, és lejjebb hajolt a fülemhez. 

- Bárhol - lihegte, és beharapta a fülcimpámat, amitől egy halk nyögés szaladt ki a számon. - Bármikor - egy újabb harapással tartott egy kis szünetet - Bármidet. 

- Fiúk, fiúk, fiúk...értékelem, hogy olyanok vagytok, mint egy kis cuki gerlepár, de az isten szerelmére, ne itt játszatok seggbe kukit, tudjátok; normális huszonévesek vagytok. - ragadta meg a tarkómat Louis, és egy könnyed ölelésbe vont, hogy elvonja a figyelmet az előbbi kis jelenetünkről, és átvigye egy könnyed beszélgetésbe, ahol egyáltalán nem lett volna illendő olyan dolgokra gondolni, minthogy milyen gyorsan tud leszopni engem Liam a szertárban, vagy a mosdóban, ami közelebb van. 

Lassan a csodálkozó, és furcsálló tekintetek is megszűntek körülöttünk, akik nem belsősök értelemszerűen nem tudtak a mi kis románcunkról, és nem akartunk feltűnést kelteni azzal, hogy megerőszakoljuk egymást a fotózás közepén. 

Természetesen Louis ezután sem engedett el, maga után rángatott minden rohadt emberhez, akivel csak beszélni lehetett, én pedig jó kis fiúk módjára kedvesen mosolyogtam és bólogattam, a képzeletemben pedig Liam már rajtam lovagolt. Nagyon is jól tenné! 

- Louis, ha most nem engedsz el, akkor minden egyes embernek elmondom, részletesen, hogy hogyan szopnám le Liamet - suttogtam, miközben még mindig vigyorogva beszélgettünk egy taggal, akinek a nevét nem tudtam, és abban a pillanatban nem is akartam mással megismerkedni, csak Liam farkával, de azzal tüzetesen. 

Louis egy pillanatra megmerevedett, felmérte a helyzet komolyságát, majd egy lemondó sóhaj kíséretemből utamra engedett. 

Annyira nem bírtam magammal, hogy majdhogynem a nyakába ugrottam. 

- Most, édes? - kérdezte, miután mondhatni finoman - erőteljes csípőmozgásokkal a fenekénél - adtam tudtára, hogy milyen problémákkal küzdök. 

- Most - leheltem, és hátulról ráhajoltam a nyakára, és azzal az erővel szívni kezdtem. 

Liam megmerevedett - a szó minden értelmében - hátra fordult, így közelről láthattam, ahogy pupillája kitágul, és a a borostyán íriszeiből csak egy halvány körvonal marad, ahogy a szenvedély átveszi felette az uralmat. Ez az én farkamon is erőteljesen rántott egyet, na nem mintha nem lettem volna már azelőtt is kemény. 

Páran utánunk szóltak, és páran próbáltak minket megállítani, de természetesen senki nem állíthatott meg minket, főleg nem Liam-et, aki az egész testén átvette a hatalmat a vágy, és szinte vibráltak a bőre alatti izmok enyhülésért. 

- Mosdó? - kérdezte sebtében, de igazából meg sem várta a válaszom, behúzott a mellékhelyiségbe, ahol gyorsan kicsapva a fülkéket ellenőrizte a terepet, és mikor nem talált senkit ránk zárta az ajtót. 

A kezdeti sietség elmúlni látszott, lassan közelített meg, mint egy vadász, aki becserkészi áldozatát, de én nem akartam futni, inkább elébe menni. 

Végül egy villámgyors mozdulattal a mosdókagylók mellé ültetett, majd lábaim közé férkőzve bújt olyan közel hozzám, amennyire csak lehet, homlokát az enyémnek támasztotta, és egymás szájába lélegeztünk. Imádtam ilyen közelről nézni, láthattam a barna minden árnyalatát a szemében, és a tökéletes arca minden vonását, meg persze a rózsaszín ajkait, amiket szinte véresre harapdált. 

- Zayn...- suttogta, mintha valami titkot készülne átadni, ajkaink egy-egy pillanatra összeértek, fokozva a hangulatot - Nem foglak annyira lealacsonyítani, hogy egy mosdóban duglak meg. Annál sokkal többre tartalak. - mondta, bennem pedig megállt bennem az ütő. 

Amióta együtt vagyunk én vagyok felül, és nem is képzeltem el másik felállást, persze tudtam, hogy Liam másra is vágyik, de már az elején közöltem vele, hogy én arra nem vagyok vevő, és bár néha napján megkívántam, hogy Liam magáévá tegyen, sajátítson ki, és igázzon le...nem tudtam megadni azt a bizalmat, képtelen voltam alárendelni magam. Még akkor is, ha Liamről van szó. 

- És hagy áruljak el egy titkot; gyönyörű vagy. Nem, ez annyira elcsépelt, engedd meg, hogy kifejtsem; Zayn, teljesen komolyan mondom, hogy nincs miért szégyenkezned. Csak nézz körbe magad körül! Egyikünk se tökéletes. Nézd Niall pocakját, Louis combját, Harrynek a haját. Nekem pedig a hátam alján lévő bőrhibát. Megvan a magunk hibánk a testünkön, de vele élünk. Harry például kihozza belőle a legjobbat! Nem is néz ki rosszul hosszú hajjal, igaz? Ezzel élünk. De Zayn, minden elfogultság nélkül mondom, hogy neked viszont nincs hibád. Tényleg. - egy hosszabb csókváltás után überelte az überelhetetlent. - Még akkor is ha van, nincs. Mert szeretlek, az összes hibáddal együtt, szeretem, ahogy reggelente, amikor keltelek, leszeded a fejem, de aztán fél perc múlva úgy dorombolsz mint egy macska, szeretem, amikor harapófogóval sem lehet kiszedni belőled a dolgokat, mert annyira magadba zárkózol, akkor is szeretlek, amikor a semmiért ordibálsz velem, vagy amikor elvonulsz a világ elől, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy engem is kizársz, és tudd meg, hogy akkor is szeretlek, ha az ezredik figyelmeztetés ellenére is a tubusból középen nyomod ki a fogkrémet. És tudod miért? - kíváncsian néztem rá, mire halványan elmosolyodott. - Mert szeretlek, és elfogadlak úgy, ahogy vagy. Ha pedig valakit szeretsz, aki a hibái többé nem tűnnek hibáknak. Nekem pedig így vagy tökéletes. 

Percekig csendben maradtam, csak gondolkoztam a hallottakon. Sokszor érzem magam rosszul, amiért ennyire képtelen vagyok kinyílni. Vannak olyan dolgok, amikről tudom, hogy sosem fogok Liam-nek beszélni, sem senki másnak, mert az enyémek, és senki más nem értheti meg. Ilyen vagyok, és nem is lehetnék hálásabb, amiért egy olyan pasim van, aki mindezt tolerálja, és támogatja, mert tudja, hogy ez kell nekem. 

Mosolyogva hozzádörgöltem az orrom, és csak néztem, és néztem a tökéletes arcot, aki nem várta, hogy bármit is reagáljak az elhangzott monológra, mert sokkal többet számított az, hogy egymást öleltük fáradhatatlanul. Valahogy többé már nem akartam megváltozni. Hiszen nem is tudtam volna, nem is akartam, és legfőképpen...nem is kellett. 

Heated words~Larry

Sziasztok:) Újra jelentkezünk, újra Larry-vel, de most egy sokkal inkább érzéki fajtával, remélem tetszeni fog nektek, mert mi szerettük írni nagyon:) További szép hetet:)
L x

Hogy teljesen őszinte legyek, éppen halálra untam az agyam, pedig mélyen kellene már rég aludnom a pihe-puha ágyamban. De ez nem igazán jött össze. Már csak azért sem, mert éppen egy teljesen másik országba, sőt, kontinensen vagyok az otthonomtól, szóval ez jelenleg kivitelezhetetlen. Liam és én úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Bahama-szigetekre, hogy nyugodtabb körülmények közt írjunk dalokat a következő albumra. Így hát egy hotel kellemes lakosztályában pihenek, míg Liam a mellettem lévőben alszik már vagy Sophia-val beszélget. Míg én szenvedek. Persze. Vagy várjunk csak...!

"Hey baby, nézd mit találtam!

Valaki nagyon szereti a hátsódat. 

De az csak az enyém"

Pirulva olvastam el Harry SMS-ét, és fúrtam az égő arcomat a párnába. 

"A hátsóm ezt örömmel hallja"

Hiába voltunk már olyan régóta együtt, még mindig a tenyerén hordozott, és minden alkalommal, amikor ezt meg is mutatta megmelengette a szívem, akármekkora perverz körettel is adta elő. 

" Olyan üres az ágy nélküled...lenne pár ötletem, hogy mivel ütnék el az időt"

Még pirosabb árnyalatot vettem fel, és örültem, hogy Harry nem lát, mert akkor biztosan kicikizett volna a pirulásom miatt. 

"Nekem is van! Monopoly!"

Előttem láttam a vigyorgó tekintetét, ami engem is mosolygásra késztetett. 

"Én egy kicsit másra gondoltam...mondjuk, hogy kell hozzá az a tökéletes feneked"

Hihetetlen, hogy még egy másik kontinensről is milyen kanossá tud tenni pár másodperc alatt.

"Lebuktál. Mindig is tudtam, hogy csakis a fenekem miatt vagy velem."

"Vállalom. Így van."

"Szóval székfoglalót akarsz játszani?" 

Nem tehetek róla, ha zavarban vagyok, elviccelődök. Teljesen ösztönös ez az egész. És szinte ide hallottam a nevetését. 

"Ugyan, te is tudod, hogy miről beszélek. És elsősorban a farkaddal akarok játszani."

Oh, basszus Harry!

"Ne csináld ezt!"

"Ne izgassalak fel? De hisz tudod, hogy hogyan csinálnám. Ahogy mindig: először csak kínoználak egy keveset, míg nem könyörögsz többért. Imádom, ahogy a hangod megváltozik, mikor a nevemet sóhajtozod megállíthatatlanul, hogy csináljak valamit."

Végem van. Egy teljesen más kontinensről is elérte, hogy kőkemény legyek. Harry kibaszott Styles, ez háborút jelent!

"Én jobban szeretem, amikor megpróbálsz irányítani, de a négy kis érzékeny pontoddal leveszlek a lábadról, és addig izgatom őket, amíg hegyesek nem lesznek. Aztán pedig rátérek a kicsi Harryre is, te pedig a hajamnál fogva húzol magadra."

Rávigyorogtam a képernyőre, tudtam, hogy izgatás nélkül is elértem a leírt eredményeket. 

"Igazad van, de akkor is, amikor nem irányotok, irányítok. Szeretlek addig szopatni téged, míg nem bírom tovább, és muszáj benned lennem."

"Úristen Harry, komoly problémáim vannak."

"Akkor mire vársz, bae? Csak csináld, engedd el magad."

Egy picit elbizonytalanodtam, nem szokásom ezt csinálni, sokkal jobban szeretem, amikor a világ legdögösebb pasija csinálja, de mit tehetnék ha ő éppen a világ másik felén van, és nem tud segíteni nekem, és perverzebb, mint valaha? 

"Gyerünk babe, rajtam már nincs alsó. Ne legyél szégyellős, az nem a te asztalod."

Megadóan felsóhajtottam, és az alsómhoz nyúltam, hogy lassan lecsúsztassam magamon, ahogy Harry tenné.

"Remélem boldog vagy. Már rajtam sincs."

Írtam be gyorsan egy kézzel, és nyomtam a "küldés" gombra. 

"Boldogabb lennék, ha épp te lennél az, aki épp a farkamon dolgozik és nem az én jobb kezem lenne az, ami kielégít."

Élesen szívtam be a levegőt, a sorok láttán, és én is megragadtam magam, hogy egy mozdulattal enyhítsek a szinte fájdalmas merevedésemen. 

"Oh, bárcsak itt lennél velem Louis! A farkam szinte érted kiabál. Mit tennél velem, Boo?"

Nem maradt rajtam több gátlás, az egyetlen ami a szemem előtt maradt, az a kielégíthetetlen erotikus vágyaim egy bizonyos szexisten iránt. 

"Addig szopnálak, hogy épphogy ne menj el, majd addig harapdálnám a nyakad, miközben előkészítesz engem, amíg nincs lila folt az egész nyakadon, jelezve az összes ribancnak, aki rád van szállva, hogy az enyém vagy."

Nem kellett ott lennem, hogy tudjam, mennyire fel van izgulva, szinte hallottam, ahogyan mély husky hangjával többért és többért könyörög. 

"Igen, csak a tiéd vagyok. Ahogy a testem is, baby."

Nehezen vettem a levegőt, ahogy meggyorsítottam kezeim munkáját, szaggatottan lélegeztem, a szívem random kihagyott pár ütemet, és éreztem, ahogy vér a fülemben pulzál, minden más hangot eltompítva. Konkrétan az sem vettem volna észre, ha egy komplett filmrendező gárda lépett volna a szobámba, hogy felvegye, amit teszek, csak a kielégülés hajtott, és képes voltam minden megtenni annak érdekében, hogy révbe érjek.

"Harry, szeretném, hogy kitölts, csak úgy, ahogy te tudsz."

"Igen, babe ez az. Már mindjááárt."

"Gyorsabban, Harold. Dugj meg rendesen."

Már csak azért megérte, hogy elképzeltem az arcát előttem, ahogy hall így beszélni. Imádta. 

"Élvezz el, gyerünk. Én pedig mélyen beléd hatolok még egyszer utoljára és beléd eresztek mindent."

Kész, végem volt. Egy visszafogott kiáltással élveztem az alhasamra, és hosszú másodpercek kellettek, míg teljesen lenyugodtam.

"Istenem Harry, totál kikészültem."

"Én is, baby. De jobban szeretem, ha beléd élvezek. És nem magamra :)"

"Ez van, ezt kell szeretni. Majd ha visszamegyek, bepótolhatjuk."

Nagy levegővételekkel próbáltam lenyugtatni magam, és amikor valamennyire sikerrel jártam, és képes voltam felfogni a világot magam körül, a fáradtság ólom súllyal nehezedett rám. 

"Aludj csak Boo, tudom mennyire kitudsz fáradni egy kis ágytorna után. Jó éjszakát, álmodj velem. x"

"Jó éjt, Hazz."

A telefont az ágy szélére dobtam, én pedig a lehető legkényelmesebb kitekert pózba vágtam magam, az egyik párnát magamhoz ölelve, azt képzelve, hogy egy bizonyos göndör angyalkát ölelgetek, majd lassan álomba merültem, amiben semmi mást nem láttam, csak smaragd íriszeket, amik fáradhatatlanul óvnak, és szeretnek engem. Amíg világ a világ. 

Against you~Larry

Sziasztok :) Jelenleg negyed kettő van, de most készültünk el Loraa-val a közös történetünkkel, amikre mostanában elég sokat sor fog kerülni, mivel éppen nála nyaralok :) Köszönöm a biztató szavakat a kirohanásomhoz, és tényleg reménykedek abban, hogy még maradtatok velem. Készüljetek fel a sztori rohamra, amit csak is Lorának köszönhettek :) 

További szép nyarat :) 

L x

  

Ahogy ott állt, és nézte a csarnokot, ahol másnap a bajnokság döntőjén mérkőznek meg, elámult. Hatalmas volt, viszont tökéletes arra, hogy egy döntőt lejátszanak. Hogy is juthatott el idáig egyáltalán? Hihetetlennek tartotta, szinte lehetetlennek. Hogy ő, Harry Styles egyszer valóra váltja az álmát, hogy megmérkőzhet a legjobbakkal? Egy kosárlabda mérkőzés hiába tűnik könnyűnek, nagyon is oda kell tenni önmagukat, hogy sikerüljön. Itt már nem az apró tornaterem falai voltak, hanem nézők százai, és masszív, fehér betonfal, ami körbevette őket.

Viszont jobb, ha a megmérettetés előtt még pihennek.

- Srácok, indulunk! – szólt nekik az edző, és összeszedte a kóricáló csapatát. Az öt férfi elmélázva mentek ki a szürke kisbuszhoz, amit a városuk biztosított nekik, és elindultak, hogy bejelentkezzenek a szállodájukba. Szerencsére az edző bá’ nagyon jó érzékkel találta meg a legjobb hoteleket, így mint mindig, ez is elvette a szavukat. Mikor megkapták a kulcsokat, felsprinteltek a szobákba, - amin volt , hogy osztozni kellett -, és egy gyors átöltözés után kérdés nélkül szaladtak, hogy igénybe vegyék a medencét.

Megért már nekik igazán, hisz az út nagyon hosszú volt, így semmi sem volt jobb annál, hogy elmerüljenek a kellemesen langyos vízben, ahol rajtuk kívül senki sem tartózkodott. Pedig még csak késő délután volt!

- Harry, mit gondolsz, van esélyünk holnap? – kérdezte Csuka a csapatkapitányukat, akik mind tiszteltek és szerettek, mert remekül vezette a csapatot. Elégszer bizonyított már nekik.

- A másik csapat kétségkívül jó, de nekünk van esélyünk? – Bagoly, mint mindig, most is felmérte mindkét oldalról a helyzetet. Nem véletlenül kapta ő ezt a becenevet. Mert intelligens volt és reális.

- Ugyan, skacok! Könnyedén leverhetjük őket, de hinni kell magatokban! Idáig eljutottunk, most hátrálnátok meg?! Ugyan, könnyedén szembeszállunk velük. Ugyanis nektek van valamitek, amik nekik nincs – mondta sejtelmesen, s figyelte a felcsillanó szemeket.

- Mi?

- Én – nevetett hangosan, pillanatokon belül viszont a víz alatt találta magát. Szerette a csapatát, hisz annyira bolondok voltak 20-21 éves létükre is.

Csuka, Bagoly, Pocak és Borzas. Pocak a megnőtt hasáról, míg Borzas az engedetlen tincseiről. Na, de Harrynek se lehet panaszkodnia! Azok a göndör fürtök igencsak zabolázatlanok voltak. Sokáig szórakoztak még együtt, szegény Pocak a kelleténél háromszor többször sikerült beleesnie a vízbe, bár erre a többiek is szépen rásegítettek, de természetesen egyből kimentették kissé húsosabb barátjukat, aki köztudottan félt a víztől. 

Harry büszkén nézett a csapatára, kivételesen nem szállt be a hülyülésbe, a medence szélén ülve lógatta a lábát a kellemesen hűvös vízbe. Annyira szerette azt a három idiótát, akikkel már évek óta játszott együtt, már szinte családtagokká váltak a szemében. Még mindig emlékezett arra, amikor először sikerült megnyerniük egy kis sulis meccset, alig szoktak még össze, olyan piti hibákat követtek el, amiken ma már csak röhögni tudnak. Együtt nőttek fel, együtt jutottak egyre feljebb a mezőnyben, s most eljutottak addig, hogy a Nemzeti Bajnokság döntőjében küzdhetnek meg az egy méteres kupáért. Ha pedig sikeresen első helyezettként végzik, akkor onnantól a határ a csillagos ég. 

Harry smaragd írisze végig futott az összes fiún, s a legjobb barátjukból egy szempillantás alatt vált csapatkapitánnyá. 

- Mindenki ki a vízből, vége a pihenésnek, irány edzeni! – jelentette ki szilárdan, s a fiúk kérdés nélkül kezdtek el szárítkozni. Tisztelték a göndörkét és habár néha túlzásokba tudott esni, végső soron tökéletesen tudta végezni a feladatát kapitányként, összetartotta és megzabolázta a hormontúltengéses fiatalokat.

Felmentek és lezuhanyoztak, majd mentek is, hogy megszemléljék a szállodához tartozó sportpályát, ahol természetesen kosárpálya is volt. Csuka elkezdte pattogtatni a labdát, és bemelegítésként egymásnak kezdték passzolgatni, miután az ujjaikat is átmozgatták.

Dobtak párat kosárra, majd két csapatot alakítottak, mikor az edzőjük is kijött.

Harry, Bagoly és Pocak, valamint Edző bá’, Csuka és Borzas.

Nevetve próbálták egymást kicselezni, valamint megszerezni a labdát, de ez nem mindig jött össze. Viszont a komoly edzés helyett örültek ennek a lazának is.

- Kétszer indulás! – hallottak meg harsány nevetést mögülük, ahogy egy csapat közeledett feléjük. Harry megfogta a felé pattanó labdát, majd elnézett az irányukba.

- Hagyd már, soha nem fognak tudni megtanulni játszani – vigyorgott egy másik srác, és leintette az előbbi megszólalót.

Király. Egy hotelben szállnak meg az ellenfeleikkel.

- Pofád lapos, Brown! – vágott vissza Borzas rögtön, felbőszítve ezzel az előbb még bőszen vigyorgó srácot.

- Nahát, nem szaladsz rögtön anyucihoz, ha meglátsz? Micsoda fejlődés, taknyos! – Azok ketten mindig is „ellenségek” voltak. Még az általános iskolában alakult ki a határozott ellenszenv, és máig utálják, sőt, gyűlölik egymást.

- Na, most kussolsz! – Rohant neki Borzas, és egy hatalmasat húzott be a másiknak. Harry azonnal mozdult, és lefogta a barátját, míg ugyanezt megtették a másik oldalon, hogy elejét vegyék a folytatásnak.

- Állítsd már le magad! – kiabált rá az egyik tag az ellenfél csapatából, mire Csuka kiabált vissza hevesen.

- Ebből elég legyen! – dörrent a másik csapat edzője, mire elnémult mindenki. Edző bá’ előre lépett, és kezet fogott a másik férfival, és együtt néztek ránk dühösen.

- Ez így nem mehet tovább! Ellenfelek vagytok, nem ellenségek! Tanuljátok meg tisztelni egymást!

A fiúk bólintottak, de a düh ettől függetlenül ott lappangott a tekintetükben.

- Azt javaslom, hogy beszéljetek meg mindent a csapatkapitánnyal, és majd ők elrendezik ezeket az összetűzéseket. Rendben? – kérdezte a másik edző, Harry tekintetét pedig nem kerülte el a bólintás, ami egy barna hajú, alacsony fiútól érkezett. Ő is megbiccentette a fejét, majd a csapatával elindult, hogy helyet adjanak az ellenfél csapatának a gyakorlásra. Az edzőjük nem követte őket, így egymaguk baktattak vissza a szobába. Nem ejtettek szót erről az incidensről.

Viszont az is kétségtelen volt, hogy bárhol, bármikor képesek szórakozni, ha minden feltétel adott. Bagolyék szobájába ültek le, és elszórakoztak, míg itt nem volt az ideje a vacsorának. Korgott már a hasuk rendesen, így szépen, libasorban mentek le a lépcsőn.

Még jó, hogy távol voltak a másik csapat asztalától!

A csapatkapitány gyorsan megvacsorázott, s elsőnek felállva az asztaltól indul meg az edző hotelszobája felé, hogy végre tisztázzák az ügyet. Harry minden porcikája tiltakozott a felesleges békülősdi ellen, de tudta, hogy az edzőnek ez nagyon fontos, így egy nagy sóhaj kíséretében nyitott be a szobába.

- Edző bá’, Louis – biccentett egyet, s mindkettőjükkel kezet fogott.

- Fiúk…Mindketten nagyon büszkék lehettek arra, hogy idáig eljutottatok, és valószínűleg nem ok nélkül. Mindkettőtök egy nagyon jó csapat kapitánya, nincs semmi, ami miatt le kéne hurrogni a másikat. Egymásnak esni pedig pláne nem. Sportemberek vagytok, az isten szerelmére! – a kissé duci férfi hevesen gesztikulálva próbálta még jobban érzékeltetni a két fiúval a helyzet súlyosságát. – Most menjetek át Harry-hez, vagy hozzád Louis, nekem mindegy, és beszéljétek meg. Mint férfi a férfival – intett egyet a két fiúnak, akik lehajtott fejjel léptek ki az ajtón.

Rosszul érezték magukat a leszidás miatt, ami habár az egész csapatnak lett szánva, csak a két csapatkapitányra hárult. Gyerekesnek ítélték meg a viselkedésüket, s csak arra vágytak, hogy tisztázzák a dolgokat.

- Menjünk hozzám. – szólalt meg Harry, s e két szón kívül többet nem is váltottak, egészen addig, amíg be nem csukódott mögöttük az ajtó, s kellemetlen csönd telepedett rájuk.

- Nézd, sajnálom, hogy Borzas ennyire túllőtt a célon – sóhajtott a göndör, és úgy döntött, hogy akkor gyorsan lerendezi ezt, hogy mehessen végre.

- Máskor jobban visszafoghatnád őket – motyogta a másik, Harry pedig egy pillanatra megakadt a lélegzésben. Igazból… nem érdekelte, hogy nem mondta egyből a srác, hogy semmi baj, inkább a hangja akasztotta őt meg. Olyan… furcsa volt. Nem megszokott.Volt benne némi különleges hangzás.

- Azért ti sem vagytok olyan ártatlanok. Ti szóltatok be nekünk, az meg nem az én hibám, hogy a fiúk megvédik magukat - fonta össze maga előtt a karját Harry, figyelmen kívül hagyva az érzést, ami a tarkóján kúszott fel a hang hallatán, és csak a saját érdekei védelmére koncentrált.

Louis egy pillanatra meghátrált az erős hangtól, megszokta, hogy a vitákból ő kerül ki győztesként, így nem hagyhatta magát.

- Tudod, nem szólnánk be, ha nem adnátok rá okot. Ismerd be, azt a magas labdát le kellett csapni - Louis mondata kissé pimasszá fajult, és élvezte, ahogy újra ő vezetett a képzeletbeli csatájukban.

- A pályán csapdosd a labdát, picifiú - vigyorodott el Harry, átvéve a vezetést, de Louis nem adta fel.

- Félre vagy tájékoztatva, Styles baba. Ez nem röplabda meccs. - Ha Harry épp nem a büszkeségét védte volna meg, akkor határozottan nevetett volna ezen, és a másik csípős nyelvén.

- Én kérek elnézést! Talán figyelnem kellett volna tesiórán, de tudod, őstehetség vagyok - vigyorgott, Louisnak pedig szórakozottan villant meg a szeme, ahogy közelebb lépett a vitapartneréhez. Bár, be kell vallni, a téma már elterelődött  egy kicsit más irányba.

- Oh, a szerénység osztásánál se figyeltél? - Már egészen közelről figyelték egymást, a légkör is teljesen megváltozott.

- Csípős a nyelved. Másra is tudnád használni? - dőlt előre a magasabb, hogy megérezze az ajkán lecsapódni Louis leheletét. Oh, hogy mennyire vonzó volt!

- Tesztelj le - lehelte, és az ajkak már találkoztak is. Tapasztaltan mozogtak egymáson, mintha ez mindennapi lenne. De most komolyan, milyen gyakran smárolsz az ellenfél csapat csapatkapitányával?!

Harry szinte azonnal bejutást kért nyelvével a másik szájába, hogy a fűtött csók elmélyüljön közöttük. Louis ösztönösen a hajába túrt meghúzva a göndör tincseket, és az engedélyt meg is adta. Hogy is ne tette volna?

A másik illata megrészegítette őt, és igen, ha akart volna, akár le is állhatott volna, de hogy is akart volna? Túl jó volt ez ahhoz.

A varázslatos pillanat azonban elmúlt, ahogy Louis egy utolsót harapott a mézédes ajkakba, majd a mellkasánál fogva ellökte magától a tiltott gyümölcsöt.

- Talán ezt nem kéne...azért küldtek ide, hogy megbeszéljük a dolgokat, de mi...- Louis zavart beszédét sürgető ajkak szakították félbe, aminek a legnagyobb kitartásával sem tudott ellenállni. A göndörke egyedi illata, ami nem a parfüm vagy a tusfürdőjéből származott, bekúszott a bőre alá, és nem hagyta, hogy józanul gondolkodjon. Újabb hosszan tartó elfűtött csókcsata kezdődött, mígnem Louis újra megemberelte magát, és nem csakhogy ellökte az ellenfelét, hanem eltávolodott, és az ajtó felé indult. Tudta, hogy ha egy szót is szólna, akkor újra a magas fiú karjai közt kötne ki, de azt nem lehetett.

Harry nézte, ahogy a pici, de annál nagyobb szájú fiú egyre csak hátrál, duzzadt, piros ajkai tanúskodtak csak az előbbi percekről, ami akármilyen hosszú is volt, Harry csak még többre vágyott, mint egy csoki, amiből soha, semennyi sem elég.

Tudta, érezte azt, hogy ezt a fiút nem engedheti csak úgy kimenni az ajtón, egyszerűen nem tehette, így hosszú lábaival két lépéssel beérte a srácot, s karjánál fogva maradásra bírta. Némán, szembeszéddel kérte, hogy maradjon.

- Harry, ez így nem jó. Nem csókolhatsz meg csak úgy pár percnyi ismeretség után - próbált ellenkezni Louis, de nem maradt ellenérv. - Harry...- próbálkozott újra, de a göndörke bevetette a bociszemeket, aminek épeszű halandó képtelen ellenállni. - Ne nézz így rám! - mondta már kuncogva, és zavarában eltakarta az arcát a kézfejével. Érezte, ahogy Harry közelebb lépett, a lehelete csiklandozta a bőrét.

- Louis...- a göndör fiú úgy volt képes kiejteni a nevét, mint senki más, az ajkai között biztonságban volt, és ez megmelengette a régóta szeretethiányos fiú szívét. Hangjában egy kis huncutság sem volt- Szeretnélek elvinni valahova. Őszinte leszek, nem tudom hova, de azt tudom, hogy veled még nem végeztem.

Ajkaik egy újabb csókban forrtak össze, de ez sokkal inkább volt romantikus, mintsem szenvedélyes és kapkodó, mint az előzőek. Most azonban Harry szakította meg, mielőtt a dolgok túlságosan komolyra fordultak volna, és az ajtó felé kezdte most már tolni a másikat egy pimasz félvigyorral a szája sarkában.

- Győzzön a jobbik - kacsintott még Louis-ra a fiú, és becsukta az ajtót, de nem úgy, hogy Louis azt higgye, ezzel megúszta.  Az ő arcát a viszontlátás, és folytatás ígérete világította.

Harryt hamar meglátogatta a csapata, hogy kifaggassák őt a történtekről, de csak annyit mondott:

- Minden meg van beszélve, feltakarítottam utánatok - mondta, hátha kicsikar némi megbánást a srácokból, de nem, persze, hogy nem. Csak ráugrottak, és mehetett az esti játék és szórakozás, míg nem az edző bá' takarodót fújt mindenkinek. Nagy nap volt a másnap.

Reggel hiába voltak álmosak a srácok, kidobta őket az ágy, lenyeltek pár falatot az összeszorult torkokon, és már mehettek is, hogy összepakoljanak; indultak a csarnokba.

A meccs nagyon is nehéznek bizonyult. De sok mindent tanult Harry csapata; nem muszáj magasnak lenni a kosárlabdához - prezentálta ezt Louis Tomlinson. Vagy dühvel nem mész semmire - mindezt Brown mutatta be. De a legfontosabb: a győzelem nem minden.

Megmérettették magukat a legnagyobb versenyen, ahol másodikként végeztek. A csapattagokra igényt tartott az Országos Szövetség, így a jövőjük be is volt biztosítva -  ez volt a kölyökkori álmaik beteljesülése.

És amikor a meccs végén kezet fogtak, és mind a két csapat egy öltözőbe ment, gratuláltak egymásnak.

- Tudod Styles, annyira nem is vagytok bénák - vigyorodott el Louis.

- Ti se, Tomlinson. Az első hely nem annyira rossz - kacsintott levéve a mezét, és élvezettel figyelte, hogy Louis végignéz rajta.

- Na, gyere már ide, te idióta! - nevetett fel az alacsonyabb tag, Harry pedig mosolyogva tette, amire kérték, és hajolt oda, hogy a jobb kezét a nyakára csúsztatva mélyen megcsókolja.

Ezt persze semelyik csapat tagja nem hagyhatta szó nélkül.

De megtették. Hagytak egy kis időt a csapatkapitányoknak, és a beszólásokat szerencsére későbbre hagyták.

Mind a két srác megérdemelte ezt. 

Olyan rosszul erzem magam, most legfokeppen buntudatot erzek, amiert cserben hagytalak titeket, szornyen regen nem hoztam reszt, de...tudjatok van az a fiu aki inspiralta az egyik one shotomat, es bevallottam neki az erzeseimet, o azt mondta, hogy meg atgondolja, azota irtam neki, nem valaszolt...megtudtam, hogy baratnoje van. Nagyon faj, es tudjatok hogy a szerelemrol irok...es nem megy, ez miatt. Tudom, hogy elveszitettelek titeket is a hanyagsagom miatt, de muszaj tudnotok, hogy igenis irni akartam...most egy buliban vagyok, berugtam, azt hiszem, de ez igy sem jo, csak kihozza, hogy mennyire faj

Heroes~Ziall

Sziasztok :) Napok óta próbálok valami rendes történetet összehozni, de úgy tűnik ez nem olyan egyszerű most nekem. És habár ezt megírtam, nem akarom erőltetni, egyszerűen az egyetlen dolog, amire ebben a bejegyzésben büszke vagyok, az a kép, amit szerintem tök jól megszerkesztettem...tényleg, olyan jó ötletnek tűnt, de írói válságot kaptam, és kijöttem a gyakorlatból...nem húzom tovább az időt, remélem, hogy legalább egy valakinek tetszeni fog, amit összehoztam. Akármennyire nem tűnik fel, tényleg sokat dolgoztam rajta....

Lana x

- Úristen. - csúszott ki egy halk örvendezés a szőke fiú ajkain, ahogy a szeme megakadt egy kirakaton.

Péntek délután volt, ilyenkor a legtöbb kamasz valami bulira készülődik épp, de Niall Horan nem ilyen volt, akár strébernek is nevezhettük volna, azonban a jegyei egyáltalán nem erről tanúskodtak. Nem mintha nem lett volna okos, nagyon is intelligens volt, de ami nem érdekelte azzal nem volt hajlandó foglalkozni, és az iskola nem tartozott az érdeklődési köréhez. De a vastag fekete keretes szemüvege, amik elrejtették gyönyörű kék szemeit, szanaszét álló haja, és öltözéke stréber benyomást keltett. 

A szőke fiú izgatottan szaladt át a másik oldalra, úgy nézett ki, mint egy ovis kisfiú karácsonykor, ahogy  csillogó szemeit a képregénybolt kirakatára szegezte. Már abban a pillanatban különlegesnek érezte a boltot, olyan kiadásokkal látott, amiket egy átlagos boltban biztos nem talált volna. A hely egész kicsi volt, és elég eldugott, de ahogy Niall belépett, amit az ajtó felé felszerelt csengő is jelzett, úgy érezte a mennyországba ért. A bolt kör alakú volt, de a tulajdonos minden kis centijét kihasználta, még a plafonról is képregények lógtak le, pár helyen kartonfigura hősök reklámozták a példányokat, és a pult mögött olyan tárgyakat árultak, amik egy olyan fanatikus számára, mint Niall, szívritmust zavart okoznak.
- Segíthetek? - egy mély hang szólalt meg a pult mögül, ami kirepítette Niall-t a pillanatnyi elmezavarból...és vitte át egy másikba.
A fiú úgy nézett ki, mintha ő maga is egy képregény karakter lenne, csak a hétköznapi formájában, a karakteres arcát egy művész sem alkothatta volna meg tökéletesebben, a haja kuszán állt, pont úgy, mint aki egész éjjel a gonoszt üldözte, a stílusa pedig egyszerűen lenyűgözte a fiút.
- Csak bevásárlom a kínálat felét, de megy az egyedül is, köszi - a szöszi elpirult, s abban a pillanatban fordult is el, hogy belemerülhessen az ő kis szürrealisztikus világában, de még mielőtt megtehette volna hallotta, ahogy a fiú halkan felkuncog.
Hirtelen azt sem tudta hova kapjon, mindent egyszerre akart elolvasni, de aztán nagy levegőt vett, és az ajtó melletti résztől kezdte.
Már egy óra is eltelhetett, a fiú a pult mögött nem szólalt meg, de fél szemét a szőkén tartotta, nem mintha attól tartott volna, hogy bármit is lopni akar. Egyszerűen csak elbűvölte őt a rajongás, amit a szőke srác produkált minden egyes ritka példánynál. Volt valami benne, ami...megragadta a fiút, és képtelen volt levenni róla a pillantását. A köztük lévő csöndet semmi nem törte meg, csak a szőke srác ujjongása, és a rádióból szóló aktuális populáris számok.
Hirtelen a szőke fiú felé pillantott, ő pedig alig tudta elrejteni a kíváncsi pillantását, amivel eddig őt méregette.
- Zayn Malik? - mutatott fel egy képregényt furcsállva - Sosem hallottam róla, pedig az majdhogynem lehetetlen. Én mindenki írót ismerek.
Zayn felpattant, és kikapta a szöszi kezéből a példányt, az arca teljesen kipirult zavarában. - Öhm, ez nem eladó. Az egyik idióta haverom csak ugratni akart, hogy kirakta a képregényemet a valódiak közé. - szabadkozott, és lehajtotta a fejét.
- A tiéd? Te írtad? Te vagy Zayn Malik? - a szöszi szemöldöke a plafont verdeste, ahogy hitetlenkedve nézett a fiúra.
- Hát...én rajzoltam, de Louis, az a barom, aki kirakta ide a képregényt, találta ki a történetet. - vont vállat, és próbálta lazán venni, de mindig is nagyon lámpalázas volt, ha a rajzait nézte valaki. - Csak poénból csináltuk. - tette hozzá.
- Megnézhetem? - kérdezte kedvesen, s Zayn valamiért megbízott a mélykék szemek tulajdonosában, és félénken, de visszaadta azt neki.
Niall szakértő szemekkel vizsgálta meg a művet, közben pedig csak úgy falta a lapokat, rekord idő alatt végzett vele.
Zayn félve nézte a fiút, várva a kritikát, de Niall csak nem szólalt meg; visszalapozott pár oldalra, jobban szemügyre vette a rajzokat, és hümmögött hozzá.
- Oké, inkább add ide, tudom, hogy katasztrófa az egész, és bénák benne a karakterek. - próbálta könnyen venni a helyzetet, mégis csak egy idegen bírálja őt, de ez annyira érzékeny téma volt mindig is számára...
- Most hülyéskedsz? Imádtaaam. - ugrott fel Niall, és Zayn mellé vetette magát, hogy megmutasson minden részletet, ami elnyerte a tetszését, és ezerféleképpen kifejezze a rajongását.
Zayn hol a saját keze munkáját figyelte hitetlenül, hol a fiút, akinek a szemében ott csillogott, ami már az első pillanatban megfogta őt; a szeretet, amit a képregények felé táplált.


Niall csilingelően felnevetett Zayn egyik viccén, a kezében tartott csészéhez hajolt, hogy kortyoljon egyet, kisujját viccesen eltartotta, mint a kiskirályok.
Ők ketten nagyon jól érezték magukat együtt, sokat nevettek, és beszélgettek, habár az elején csak a képregények voltak a közös témájuk, de hamar találtak mást is, amiről heves vitát folytathatnak. És minden egyes beszélgetésükben volt valami plusz, amit egyikük sem tudott megnevezni, de ez a valami vette rá őket, hogy minden egyes nap késő estig üzengessenek, hogy elpiruljanak egyes beszólásokon, és hogy minden szabadidejüket együtt töltsék.
Éppen egy kávézóban ültek, Niall szemei körül nevetőráncok húzódtak, amikor Zayn hirtelen előredőlt, a kávéját az asztalra helyezve, és nagy barna szemeit az előtte ülő fiúra szegezte.
- Niall...kérdezhetek valamit? - kérdezte komoly hangon, amit a szöszi egyből megértett, és ő is előredőlt, hogy felvegye a bizalmaskodó pózt, majd bólintott egyet. - Miért vagy oda ennyire a képregényekért?
Niall egy pillanatra meghökkent a kérdéstől, de tudta a választ.
- Tudod, az élet szívás. Megtanultam, hogy nem várhatok arra, hogy valaki megmentsen, mert akkor ott halok meg. Persze vannak halvány segítségek, de legtöbbször saját magad kell cselekedned...a képregények pedig megtestesítik ezeket. Pókember, Batmen, Superman...Annyi szuperhős, akik metaforái az emberekben rejlő erőknek. Egyszerűen csak lenyűgöz, ahogy az írók kivitelezik ezeket. - Niall vállat vont, és kortyolt még egyet a teájából, ő nem vette nagy dolognak az egészet, kibámult az ablakon, és nem nézett az előtte ülő fiúra, így azt sem láthatta, ahogy az lenyűgözve figyeli őt, mintha csak most látná először az ír fiút.


- De Harry, ez nem megy ilyen könnyen. Tuti, hogy heteró. - nyafogott Zayn, és arcát a párnába temette. A göndör fiú nevetve ült mellé az ágyra, olyan régen akarta már, hogy kupidó seggbe lője végre, most boldog volt, hogy végre talált valakit, aki - Zayn elmondásából ítélve - elég különleges ahhoz, hogy a szívét birtokolhassa.
- Dehogynem. Szerintem tipikus passzív. Legyél férfi hívd el randizni, csókold meg úgy, hogy aléljon el a szöszi, aztán majd meglátjátok, hogy mi lesz. - kacsintott rá kacéran a fiú, mire Zayn teljesen elpirult, hogy zavarát leplezze megdobta a göndört egy párnával.
- Te nem fogtad fel azt a részt, hogy heteró? - kérdezte, a könyökén támaszkodva, féloldalasan nézett fel a fiúra.
- Nézd már magadra, haver. Bármelyik fiú meleg lenne érted. - Zayn hitetlenkedve megrázta a fejét, ahelyett hogy tiltakozott volna, csak egy újabb párnát dobott a legjobb barátjának, és elterelte a témát.
Harry még egy-két óráig náluk maradt, Zayn pedig kivételesen alig várta, hogy végre elhúzzon tőlük. Elhatározta, hogy elhívja a szöszit, de mivel elég bizonytalan volt, nem merte csak telefonon keresztül, így amint a göndörke után bezáródott az ajtó, s amíg tartott a bátorsága tárcsázta is Niall-t.
- Hé! - vette fel vidáman a telefont, s Zayn nem tudta eldönteni, hogy csak alapból van ilyen jó kedve, vagy azért, mert beszélhetnek, de remélte, hogy az utóbbi.
- Szia, Ni. - mosolygott, habár ezt a másik fél nem láthatta.
- Mizu?
- Én...izé, csak azért hívlak, mert...szóval arra gondoltam, hogy te és én...tudod elmehetnénk valahova. - idegességében fel-alá sétált, toporgott az ajtó előtt.
- Persze, mikor? - a szőke hangján érződött az izgatottság.
- Mondjuk most? - nevetett fel zavartan Zayn.
Tudta, már hetek óta figyelte őt, és látta mennyire magányos is, bár talán nem értette meg, hogy mennyit is jelentett Niall-nek a társasága.
- Oké, menjek át hozzád?
- Az szuper lenne. - Zayn az ajkaiba harapott, már csak a gondolatától is annak, hogy egyedül lesznek a lakásában.
- Akkor indulok is, egy tíz perc és ott vagyok...és Zayn? - az önbizalom a hangjában egy pillanatra megingott.
- Hm?
- Ez egy randi...? - bökte ki félénken, a kezdeti lazasága teljesen eltűnt.
- Igen, Horan, úgyhogy készülj fel. - nevetett fel Zayn, majd lerakta a telefont.

A randi eleje totális katasztrófa volt, alig tudtak egymáshoz szólni, mindketten pirulva, lehajtott fejjel ültek csendesen, amikor Zayn előhozta, hogy nézzenek meg valamit. Ahogy a kanapéra ültek egyikük sem tudta, hogyan üljenek, szerencsétlenkedtek egymással egy sort.
- Na jó elég volt, gyere már közelebb. - intett, majd átvetette a karját a szöszi válla felett.
A filmből valahogy semmi nem maradt meg Zayn-nek, az összes figyelmét a karjai között ülő fiúra szentelte, érezve a bizsergést, ami már az elejétől fogva Niall társaságával járt. Zayn megköszörülte a torkát, és megtörte az oly' régóta tartó csöndet.
- Tudod, azt mondtad, hogy azért szereted a képregényeket, mert mindannyiunknak a saját hősünknek kell lenni. És ebben igazad is van, de szerintem nem ez az igazi ok. Szerintem titkon mindig is arra vágytál, hogy valaki megmentsen, úgy, ahogy a képregényekben. - Niall egy pillanatra elgondolkozott, állát Zayn mellkasára fektette, érezte, ahogy a fiú hevesebben lélegzik, és a szívverése
- De megérte várnom, hiszen itt vagy, és megmentettél. - mosolygott Zayn-re, aki ajkait beharapva bólintott.
Nem minden szuperhős visel köpenyt, ahogy Zayn sem, de mégis....kihúzta Niall-t a magányosság sötét gödréből. És ezzel többet tett a fiúért, mint amit ő valaha is kívánhatott.
Igen, az embernek legtöbbször meg kell mentenie magát, de van, amikor csak hagyni kell, hogy valaki megmentsen. 

Dorothy Blog Award

Naomi-tól újra megkaptam ezt a díjat, köszönöm szépen :) 

Lana x

Dorothy Blog Award

Szabályok:

- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akiről a díjat kaptad! (térj ki a szereplőkre, a szokásaikra stb... nem írhatod azt, amit ő írt a sajátjáról)!
- Írj 12 dolgot a saját blogodról!
- Válaszolj 12 kérdésre!
- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
- Kommentel annak a blogján legalább 1 fejezethez (vagy akármihez), akitől a díjat kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen!
- Cseréljetek linket is! Rakd ki azt, akitől kaptad és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged!
- Küldd tovább 12 embernek a díjat!
- Ha beszállsz ebbe a "díjrendszerbe", kérlek gondoskodj róla, hogy a kép linkje mindig erre az oldalra vezessen, hogy aki nem értené, mi is ez, az is tudjon tájékozódni.
Az utóbbival együtt megkérnélek, hogy tedd ki látványos helyre ezt a kis képecskét a linkkel együtt, ennek oka megint csak a népszerűsítése a kampánynak.

12 dolog Naomi blogjáról:
1. Minden egyes alkalommal elmondom, hogy mennyire különlegesen írsz. De komolyan, ilyen nincs még egy.
2. Egyetlen mondatból ezer közül felismerném, hogy azt te írtad. És ezért sokszor irigyeltek.
3. Tetszik, hogy te csinálod a fejlécedet, meg amúgy az egész dizi.
4. Mindegyik történeted kidolgozott, valódi értéke van, és mindegyikből tanulhatunk valamit. Imádom.
5. Imádom a karaktereket is, mindenkinek tökéletes szerepe van, életszerű háttértörténettel.
6. És alapvetően minden történeted életszerű, úgy értem, nem teljesen szürrealisztikus, ami történetik, akkor sem ha éppen természetfeletti.
7. Helyesírási hiba, vagy nyelvhelyességi is csak nagyon kevésszer van, pont annyi, amennyi épp hogy becsúszik mindenkinek.
8. Mondok negatívat is: az én egyik kedvenc sztorim a Pókemberes Larry-s volt, amit tavaly nyáron kezdtél el, és nagyon szeretném végig olvasni, de azt mondtad, hogy nem biztos, hogy bejezed...szomorú voltam miatta. Ráadásul van több történet, amit elkezdtél, de ahelyett, hogy befejezted volna egy másikba kezdtél.
9. Néha pedig szerintem túl hosszan írsz le valamit, ami egyáltalán nem lényeges. Ne vedd sértésnek, just sayin'.
10. A háttér, a betűtípus, betűszín vagy a betűméret egyáltalán nem hátráltat az olvasásban, szóval ez nagyon klassz.
11. Az összes történeted egyedi.
12. Az elejétől kezdve olvaslak, már a heteró sztorijaidat is, a rajongásom pedig azóta nem csillapult szóval így tovább, én olvasni foglak :)

12 dolog a saját blogomról:
Ezt már egyszer leírtam, és az is nagyon nehezen ment, szóval még egyszer nem írnám le.

12 válaszom:
1. Mit gondolsz a desingről? Min változtatnál rajta?
Szerintem semmi baj nincs vele, tükröz téged, a blogodat, nem zavarja a szememet, minden ott van, ahol lenni kell. Tökéletes. 
2. Mit gondolsz az írásmódomról? Túl sok vagy túl kevés? (Remélem érted mire gondolok)
Ahogy mondtam már; egyedi és pont jó. 
3. Min változtatnál úgy összességében a blogomon, ha mondjuk egy nap neked ajándékoznám?
Csinálnék saját fejlécet, mert szeretem, ha saját fejlécem van, és akkor ahhoz igazítanám a hátteret is, A betűtípust pedig az én mindig használt típusomra változtatnám, mert azt annyiraaa szeretem. 
4. Szerinted több olvasót érdemelnék, vagy így is elég meglepő, hogy ennyien olvasnak?
Na jó...ezt a kérdést meg sem válaszolom. Tudod a véleményem, ne becsüld le magad. 
5. Mi volt az első gondolatod, amikor megnyílt előtted az én kis furcsa világom?
Az, hogy folyton furcsának hívod, pedig nem az. Nekünk, akik a meleg sztorik istenítői vagyunk ez egyáltalán nem furcsa. 
6. Mi volt a legelső gondolatod, amikor először beleolvastál egy sztorimba?
Akkor még a heteró történeted volt, és először meglepődtem hogy a szerelmes pár rokon, de hozzászoktam, és sokat nevettem, van egy párbeszéd, amit kimásoltam az egyik részből és máig megvan, mert annyira tetszett. Első látásra szerelem volt. 
7. Szerinted van jövőm az írás terén?
Szerintem erre megint nem válaszolok. Az önbizalmadon még dolgoznunk kell. 
8. Úgy érzed, hogy megérte fellépned a blogomra?
Egy újabb kérdés, amit sértésnek veszem, hogy egyáltalán megkérdezted. 
9. Egyedi vagy inkább semleges/átlagos az írásmódom?
Hallod semlegestelen. 
10. Őszintén: szívesen, vagy nem szívesen kezdtél el olvasni engem?
Igazából pisztolyt fogtak a fejemhez, és addig nem kelhettem fel, és nem adtak nekem enni, amíg el nem olvastam az összeset. 
11. Szintén őszintén: szívesen teszel ki a blogodra cserének, vagy inkább amolyan kényszerként teszed meg? (Ugye ez az egyik szabály...)
Nem szerettem cserélni sosem, de sokan írtak, olyan blogok, amik még csak most indultak, vagy kevés olvasójuk van, ezért hülyeségnek éreztem megtagadni, hogy akik engem olvasnak ne olvashassák őket is. Viszont az én olvasóim a tiéid is, szóval konkrétan semmi értelme kitenni téged, de érted bármit. 
12. És végül: továbbra is követni fogod a friss történeteimet ezután?
Hjajj....hát persze. 

A kérdeseim ugyanazok lennének, mint Naominak

Akiknek küldöm:
Csöndes Dé
Brigitta B.
RayLittlethings

Dorothy Blog Award

Ezekben a napokban élni sincs erőm, gőzerővel készülök a vizsgáimra, ráadásul ma Lora osztálykirándulásán (♥) voltam, holnap meg a sajátomén leszek...a lényeg, hogy sajnálom, amiért szünet áll be, kérlek legyetek türelmesek velem...nem szeretnélek elveszteni titeket. 

Addig is köszönöm szépen Cool Girls-nek a díjat, sokat jelent, hogy rám is gondoltál :) 

Lana x

Szabályok: 

- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad 

- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad 

- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad 

- Írj 12 dolgot a saját blogodról 

- Válaszolj a 12 kérdésre 

- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban 

- Kommentelj annak a blogján  1 fejezethez (vagy akármihez), akitől kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen! 

- Cseréljetek linkeket is! Rakd ki azt, akitől kaptad, és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged

Küld tovább legalább 12 embernek a díjat (ez azért kell, hogy mindenkihez eljusson) 

12 dolog a blogodról :

1. Tetszik a fejléced :D (én csináltam ugye) és a háttered is, mert egészen eddig nekem is az volt. :) Összességében tetszik a kinézet. 

2. Az is pozitívum, hogy el tudom olvasni rendesen a betűket, mert nagyon sok blognál vagy a szín nem stimmel, vagy az alá tett háttér nehezíti meg az olvasást, de nálad nem. Ez tetszik :) 

3. A történetről szólva; először az jutott eszembe, hogy nagyon sok szóismétlés van, amit gondolatként leírsz, ugyanúgy mondatod is ki. Ez elég zavaró lehet.

4. Néha vannak benne angol mondatok, vagy kifejezések, én is oda meg vissza vagyok az angolért, de nálam nem nyerő, ha más nyelven szólalnak meg néha a srácok, még ha életszerű is lehet. Lehet, hogy csak engem zavar, de érted...:)

5. Találtam néhány helyesírási, vagy nyelvi hibát, de az nem gáz, mindenkinek van.

6. Kritikaként megemlíteném még, hogy nem tetszik, hogy Louis ennyire lányos, ő fiú, viselkedjen is úgy. 

7. Kicsit zavaros történet...volt, de most már egy fokkal tényleg tisztább lett :)

8. A szereplők ki vannak dolgozva, és a háttértörténetük is életszerű, ez tetszik :) 

9. Igényes írásmód, bár néha kevered a stílus módokat, ami zavaró, ha lazán akarsz írni, akkor csináld végig, de ha komolyabb fonalat vennél fel, akkor tartsd ahhoz magad. 

10. Tetszenek a képek, amiket kiraksz a fejezetekhez, már csak azért, mert 1D :D

11. Nem kell azért olyan sokat aggódni, mert nem tudsz frissíteni sokszor, iskola időszak van, ráadásul év végi hajtás, szerintem mindenki megérti :)

12. A blog alapötlete tetszik, kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből, sok sikert hozzá :) 

12 dolog az én blogomról: 

1. Hétfőn volt egy éve, hogy létrehoztam. 

2. Akkora több ilyen történetet olvastam, és működtettem heteró blogokat, de kihívást akartam, ezért gondoltam belefogok egy meleg témájú blogba. 

3. Viszont tudtam, hogy képtelen lennék egy hosszabb történetre, a one shot-okat nekem találták ki. 

4. Larry-ről szeretek a legjobban írni, de a Ziall, és a Zouis is nagy kedvencem, és azt hiszem ez meg is látszik rajta. 

5. A fejléceket magam szoktam készíteni, kivéve egy esetet, amikor Kaede csinálta nekem. 

6. Az erotikus témában nem nagyon jeleskedem, nem áll közel hozzám.

7. De az érzelmek annál inkább. 

8. Először féltem írni meleg párokról, amiket ráadásul a One Direction-ből vettem, azt hittem, hogy az elvetemült leendő Mrs. Styles-ok és a többi, ócsárolni fognak, de ez végül nem történt meg hála az égnek.

10. A legjobban E/3-ban szeretek írni, mostanában nagyon rászoktam, és imádom.

11. A Bromance nevet én találtam ki teljesen egyedül, és büszke vagyok rá, ahogy a helyesírási hibára is az url címben. 

12. Öhm....magyarul írok. 

12 válaszom:

1. Tetszik a blogom? 

Larry szóval nálam már nyerő :)

2. Mióta vagy az olvasóm?

Amióta díjat kaptam tőled.

3. Te mióta írsz? -nem csak blogra.

Amikor 9 éves voltam írtam meg az első One Shot szerűségemet, egy akkor menő képregény szereplőivel. Blogolni 11 évesen kezdtem. 

4. Mi volt életed első blogja? 

Öhm...fogalmam sincs, utána kéne néznem, hogy tudjam. De Harry-s volt, és heteró. Sosem fejeztem be. 

5. Ki a kedvenced a bandából? Miért?
Ez egy olyan kérdés amire sosem tudok válaszolni. Ne kényszeríts döntésreee. 

6. Ki a kedvenced a blogomról? 

Zayn. Őt nem lehet nem szeretni. És szeretem, hogy nem írtad ki, csak azért, mert kilépett. 

7. Mióta van Larry-s? (szerintem 'vagy' akart lenni)

Egy éve, amióta meg van a blog.

8. Mit gondolsz arról, hogy Zayn kilépett? 

Őszinte leszek: nem tudom. Inkább nem nyilatkoznék erről. 

9. Hallottad, hogy Harry bevallotta, hogy biszex? 

Igen, hallottam a pletykát, és utána jártam, és tényleg csak annyi volt. Pletyka. Viszont nézzünk már arra a gyerekre, minimum biszex. 

10. Hülyeségeket kérdezek? :D

Annyira nem vészes :D

11. Ki a kedvenc bloggered - bloggerínád? 

Imádok mindenkit, Naomi Greget, Lorát, Aunét, Kaedet, Zsoo-t, Csöndes Dét, Kisét, téged. Szeretek mindenkit. 

12. Van testvéred? Ha igen fiú vagy lány? 

Van egy öcsém. 

12 kérdésem a blogomról: (10-et tudtam összehozni)

1. Tetszik az új dizájn? 

2. Melyik párosról kéne többet írnom? 

3. Kellene több 18+ a történeteimbe? 

4. Hiányzik valami a blogomról? 

5. Legyen futó történet is ne csak one shot? 

6. Elég hosszúak a One Shot-ok többsége? 

7. Több gyerek/mpreg/örökbe fogadásos sztori kellene? 

8. Tetszik, hogy mindegyik történethez képet szerkesztek vagy idegesítő? 

9. Van valami zavaros, vagy olvashatatlan a blogon?

10. A régi sötétebb téma, vagy ez a virágos jön be jobban? 

Akiknek küldöm: 

Naomi Greg

Aune~

Kaede

Kise

Once in a lifetime~Larry

Sziasztok :) Kérlek olvassátok el a bevezetőmet!

Ma van pontosan egy éve annak, hogy megnyitottam a blogot, és azóta nagyon sok minden történt velem. Amikor egy éve úgy döntöttem, hogy megnyitom a blogot, akkor már egy ideje benne voltam a blogok világába, de csak a barátaim olvastak, nem volt nagy sikerem, ezért sosem számítottam arra, hogy akár egy feliratkozóm is lenne, ráadásul még a témától is féltem; akkor még nagyon kevés ilyen témájú blog volt, és féltem, hogy majd jönnek az emberek és közlik velem, hogy beteg vagyok, amiért ilyen dolgokról írok. De úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen megszállott shipper, és az, hogy egy év alatt sikerült 59 ember figyelmét kivívnom...el sem tudjátok képzelni mennyit jelent nekem. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretlek titeket, amiért ennyire támogatóak és elfogadóak vagytok velem szemben. KÖSZÖNÖM.

Ez alatt az idő alatt sok másik blogot is nyitottam meg, de ez az egy blog maradt csak működő, úgy tűnik az első az igazi :) Viszont fordítani kezdtem pár hete, ha gondoljátok nézzetek be ide, igazából kíváncsi voltam, hogy a nevem nélkül hány ember érdekel, és örülök, hogy az a kilenc ember figyelmét sikerült kivívnom. 

Cool Girls említette, hogy babázni szeretne, hát tessék, bár nem igazán babázás, és nem is mpreg, de azt nem szeretek írni, sajnálom, egyszer írtam és én azzal szerintem le is tudtam, de remélem tetszeni fog neked, és mindenkinek ez a kis történet, ami elég rövid, és uncsi és semmiről nem szól, de sajnos nem volt időm írni mostanában...kérlek bocsássatok meg, és szurkoljatok, mert jönnek a vizsgáim, az utolsó három hét nekem csak az angolról tételekről és vizsgákról fog szólni. Aki hasonló cipőben jár; sok sikert, és jó olvasást. :)

Lana x

-...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. - Harry becsukta a könyvet, és az ágyban fekvő kislányra nézett, aki a koronájával a feje tetején ért utol az álom. Barna haja egy nagy kócban terült szét a feje körül, de szebb volt bármelyik kislánynál...legalábbis a szülei számára. Harry egy puszit lehelt a lány arcára, megigazította a takaróját, és felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd halkan kisettenkedett.
Louis-ra a hintaszékben ülve talált, egy vastag takaró alá bújva. Egy pillanatig megállt, hogy csodálja a fiút; számára a világ legtökéletesebb férfija volt, és nem tudott elég hálás lenni, amiért ilyen családja lehet. Sok mindenen mentek keresztül, de megérte a szenvedést, hiszen mindenkinek jár a happy end, ahogy a mesékben.
- Gyere be, meg fogsz fázni - suttogott, de az is kiáltásnak hangzott az éjszaka csöndjében.
- Inkább bújj ide te hozzám.
Louis arcán elmélyültek a nevető ráncok, gyönyörű kék szemei felcsillantak, ahogy Harry hosszú lábait összefűzte a sajátjával, és az oldalának dőlve beszippantotta az illatát. Hiába nem volt ideges, vagy frusztrált, most még is lenyugodott, mintha lenne egy olyan része, ami csak a szerelmével teljes.
Pedig mennyi év telt el...sok minden változott, már régen nem azok a kisfiúk voltak, akik összevesztek a lapáton a játszótéren, már nem ott éltek, már nem voltak velük a régi barátaik. De egy valami sosem változott. Az egymás iránt érzett végtelen szeretet, és összetartozás, amit még egy idióta lapát sem tehetett tönkre.
Öt évvel ezelőtt Harry énekes, Louis pedig focista akart lenni, de az élet kiszámíthatatlan...néhány álmot összetör, de mindig ad helyette valami mást. Ők megkapták egymást.
- Min gondolkodsz? - kérdezte Harry, állát Louis fején pihentetve.
- Nyálas dolgokon. - grimaszolt egyet, érezte, ahogy a göndör mellkasa megremeg, és csukott szemmel élvezte a göndör nevetését.
- Mint például?
Louis hirtelen felindultságból Harry ölébe pattant, és szenvedélyesen megcsókolta, mintha még mindig azok a tinédzserek lennének, akiket minden helyzetben elragad a hév.
- Hű, én is ilyen dolgokon gondolkodtam, nem tárgyalhatnánk meg ezt a szobánkban? - Louis felkuncogott, és a fiú vállába fúrta a fejét, jelezve, hogy ő onnan nem hajlandó mozdulni. Harry összefűzte hosszú ujjait a fiú kerek feneke alatt, és felcipelte az emeletre, ahol az ágyra helyezte őt, és gyengéden felé mászott. Ajkaival gyengéd csókokkal vonta be a szabad felület, majd miután a póló nem akadályozta meg őt, a mellkasát fedő tetoválások körvonalát csókolta végig, minden egyes emléket, ami Louis számára annyira fontos volt, hogy magára tetováltassa. A nadrág is hamar lekerült mindkettőjükről, a szobahőmérséklete drasztikusan megnőtt, és a szívverésük egymásra hangolódott.
- Apa! - egy kétségbeesett kislány hangja törte meg a nyögéseik, és zihálásuk zaját, mire Harry egyből abba hagyott mindent.
- Ne már...- morgott Louis kínkeservesen, az alsója börtönében a férfiassága kőkeményen állt.
Harry felnevetett és egy puszit nyomott az orrára. - Boo, egy egész élet van előttünk, hogy minden este kielégítselek. Szóval ne hidd, hogy itt abbahagyjuk. - kacsintott. - De most a hercegnőknek szüksége van egy lovagra, aki megmenti őt a szörnyektől. - A göndörke a mondat végét már csak kiabálta, sietett megnyugtatni a lányát.
- Itt vagyok, semmi gond kicsim. - csak a barna kócos tincsek látszottak ki a párna alól, mire egy pillanatra elmosolyodott.
- Apu...nem szeretek egyedül aludni. A szörnyek...- hüppögött, és az ágya alá mutogatott.
- Szeretnél velünk aludni? - kérdezte, ahogy már nyúlt is a kicsiért, aki koalák módjára bele is kapaszkodott a nyakába. Mindig is gyereket akart, egy kislányt, akit saját hercegnőjeként kezelhet, de tudta, hogy egy fiú is sorra kerül majd, hiszen Louis minden vágya, hogy egyszer profi focistát faragjon az ifjú Tomlinson-ból.
Halk imát elsuttogott, remélve, hogy Louis összeszedte magát, és nem olyan kanosan, sátorral az alsójában várja őt, de legnagyobb meglepetésére egy halkan szuszogó fiút látott maga előtt, aki magzatpózban összegörnyedve feküdt.
- Nézd csak, Apa hogy bealudt. - kuncogott fel. - Hercegnőm? - a lányra nézett, de a csöppség is álomba merült, abban a pillanatban, hogy biztos karokban tudhatta magát. - Álomszuszékok. - rázta meg a fejét, és óvatosan az ágyra helyezte a lányt, aki az apjához hasonló mozdulattal összegömbölyödött, és elfoglalta az ágy maradék helyét.
Harry tanácstalanul állt, de végül befurakodott Louis mellé, aki ki se nyitotta a szemét, szimplán az illatáról felismerve őt magához húzta, és szinte egymáson fekve aludtak el.
Az élet tele van rémisztő változásokkal, és van, amikor a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy mi terveztük. De mindenkinek kijár a boldog vég...ami néha egészen más, mint ahogy elképzeltük...de a miénk.