Szeretlek~Narry

Sziasztok :)  Itt egy új Narry csak mert nagyon imádom őket :3 jah, és ha valaki szeretne sztorit kérni akkor komiba kérhet bármilyen párosítást :) Jó olvasást :) D.

Szeretlek

- Harry?- suttogtam, de a sötétben ordításnak hangzott.
- Hmm?- hallottam egy morgást magam mellől.
- Nem is ismersz. - közöltem vele. Oké talán nem a legszerencsésebb hajnali egykor ilyeneken gondolkodni, de hát én vagyok Niall Horan, nekem megy.
- Jaj Nialler, ezt reggel megbeszéljük. - suttogta, az álom és az ébrenlét között lebegve csukott szemmel. Olyan gyönyörű volt, én pedig pár centire voltam csak tőle. Majdnem elmondtam neki, hogy szeretem, és majdnem puszit adtam tökéletes ajkaira, de ez a majdnem tart vissza minden nap tőle. Nem tudhatja meg soha mit érzek, talán pár év múlva elmondom neki, és akkor a feleségeink karján röhögünk az egészen. Talán, de most nem lehet.
- Akkor sem ismersz. - mondtam végül, abban a hitben élve, hogy már nem hallja, erre a mondatomra azonban gyorsan kipattantak a szemhéjai, és csodás zafír szemeivel találkozhattam.
- Hogyne ismernélek? Ne legyél már hülye. - kólintott fejbe aranyosan. - De komolyan Ni, holnap megint koncert lesz, pihenni kéne Paul ki fog nyírni. - kezei a hajamon maradtak, és beletúrt, majd mintha csak álomból ébredve összerezzent és elhúzta a kezét. Lélegezni is alig mertem.
- Nem érdekel Hazz - mondtam, közvetlenül azután, miután leellenőriztem, hogy nem-e állt le a cselekedetre a szívem, de szerencsére nem. Olyan szorgosan dobogott, hogy már nem is attól féltem, hogy leáll, bár ez a veszély gyakran fenyegetett ha Harryvel voltam, sokkal inkább attól rettegtem, hogy belefárad az ekkora tempóba.
- Mit kéne még tudnom Niall? Mindent tudok, amit kell.
- Oké - durciztam be, háttal fordultam neki, és becsuktam a szemem.
- Jaj ne már Ni - fészkelődött közelebb hozzám. - Tudom, hogy a Hawaii pizza a kedvenced, de ettől függetlenül bármelyiket meg tudod enni. Tudom, hogy nagyon szereted a csípőset, főleg ha egy-egy erős paprika után napokig nem érzel ízeket. Tudom, hogy Írország a mindened. Tudom, hogy reggelről nem szeretsz fürödni. Tudom, hogy reggel mindig arra gondolsz, hogy beéred egy tál gabona pehellyel, mint én, de aztán folyton nasizol. Tudom, hogy mennyire szeretnél egy Nandos`t és tudom, hogy milyen sokat jelent neked Theo. Tudom, hogy nem szeretsz egyedül lenni, és sokszor van honvágyad. És ez ellen folyton próbálok tenni, akár észreveszed, akár nem. És a legfontosabb:

 Tudom, hogy szeretsz. - komolyan aggódni kezdtem a szívem egészségért főleg az utolsó szón.
- Honnan veszed, hogy szeretlek?
- Hát ahogy Zaynt, Louist és Liamet is. Olyanok vagyunk, mint a tesók. - simított végig az oldalamon.
- Nem - vágtam rá, olyan halkan, hogy reménykedtem benne nem hallotta. Nem volt szerencsém.
- Nem? - csukott szemekkel nem láthattam, de tudtam, hogy szemöldökét összehúzva vizslat. Hogy ne tudtam volna? Annyiszor lestem már titokban...
- Nem. Én nem szeretlek...- úgy éreztem, itt az idő, hogy ennél is jobban megismerjen. - úgy, mint egy tesót. - fejeztem be. Félénken néztem volna fel más helyzetben a göndörkére, de most meg sem mertem mozdulni. Éreztem, ahogy simogató ujjai halottan hullnak le.
- Miért nem szeretsz? - hangja végtelen szomorúsággal teli, talán kicsit sírós. Majdnem megfordultam, de valami megakadályozott, így csak feküdtem, mint egy darab fa, és a lélegzetvételeket számoltam. Az övé majdnem kétszer annyi, mint az enyém, alig mertem megtörni lélegzéssel a csendet. 469 lélegzetvételt hallottam mire megszólaltam.
- Szeretlek. - nagyot sóhajtottam, és az összes férfiasságomat belesűrítette abba a mozdulatba mellyel felé fordultam. Nem kerteltem, eleget tereltem már. Csak kimondtam, amit gondoltam életemben először. - Szeretlek, de nem úgy, mint egy barátot, vagy mint egy testvért. Szeretlek, Harry.

Éreztem, hogy megfeszül szemeit szorosan lehunyta, én ezt pedig kihasználtam arra, hogy kibújjak az ágyból, és gyorsan elhagyjam a szobát. A hotel folyósólyán fel le sétálgattam, nem tudtam mit kéne tennem most. Tudtam, hogy most ezzel mindent elrontottam, talán még a bandának is vége. De ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elmondtam, egy hatalmas kő esett le a szívemről.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig voltam egy szál alsóban a folyósón, de miután meguntam a komor szürke falakat úgy döntöttem reggelig bekéredzkedek valakihez, aztán másnap majd megkérem Pault, hogy rakjon át másik szobába.

- Mivan? – nyitotta ki Zayn totál álmosan az ajtót, kb. olyan tekintettel, mint aki mindjárt kinyír.

- Itt aludhatok?  - hajtottam le a fejem, szőke tincseim így a szemembe hullottak.

- Gyere – mondta, talán érezte, hogy nagy baj van, de nem kérdezett semmit, csupán bedőlt az ágyba. Mindig is olyan ember volt, aki nem kérdezősködött megvárta amíg én mondom el, ami bánt, most pedig gondolom a fáradtság is hozzájárult a szótlansághoz.

Éberen forgolódtam egészen 6. ig az ágyban, mikor is úgy határoztam most még biztos alszik Harry, így gyorsan kivihetem a cuccaimat. Kikelte az ágyból, úgy, hogy Zaynt még véletlenül se ébresszem fel, s a szobámig mentem lábujjhegyen. Óvatosan nyitottam ki az ajtót. Ír szerencsém most velem volt, Hazz édesen szuszogott. Levegőt is alig mertem venni, miközben megfogtam a sporttáskám, és a telefonom, úgy tűnt Harry békésen alszik, felsóhajtottam, mikor halkan kattant a zár mögöttem. Elkezdtem táncikálni a sikeres akcióm miatt, és hangtalanul örültem, majd lementem a lépcsőn a konyhába. Sejtettem, hogy Paul már ott lesz a telefonjával édes kettesben. Amint meglátott gyorsan lerázta az illetőt, akivel beszélt, és csodálkozón nézett rám.

- Csak izé…Harryvel összevesztünk és légyszi légyszii had aludjak másnál. – bevettem a boci szemeket is viszont Pault nem tudtam vele meghatni.

- Nem. Ha összevesztetek, akkor itt az egész nap kibékülni, nem léphettek fel úgy, hogy nem szóltok egymáshoz. Most beviheted a táskád az én szobámba, de este az eredeti felállás szerint alszik mindenki. – jelentette ki dörmögő hangján, én pedig elszomorodtam. Persze, hogy a legnagyobb örömmel aludnék a szerelmem mellett, de van egy olyan érzésem, hogy ő már nem akarna mellettem. Felbattyogtam a lépcsőn, és letettem a ruháimat a menedzserünk szobájába. Majd újra lefelé indultam, nem igaz mennyit lépcsőzök ma. Kerestem magamnak valami kaját, már majd éhen haltam. A konyha viszont még nem nyitott ki, én csak szomorúan ültem egyedül az ebédlői széken várva, hogy adjon nekem valaki valami táplálékot.

Olyan fél óra múlva megjelent a többi banda tag is, a szemüket dörzsölgetve, vagy éppen állva aludva. Könyörgőn néztem rájuk, hátha van náluk valami, de mindannyian megrázták a fejüket, kivéve egyet. Harry nekem dobott egy müzli szeletet egy bólintással jeleztem, hogy köszönöm, és valószínűleg csillogó szemekkel bontottam ki.

- Fiúk, csapat megbeszélés. – csapta össze a tenyerét fontoskodva Paul. Köré gyűltünk, és amíg a többiek valószínűleg hallgatták az utasításokat addig én Harryn bambultam. Nem volt rajta felső, ami megőrjített, láttatni engedte az összes tetkóját, melegítő alsója lógott rajta, így kilátszódott bokszerének felső része. A lélegzetem elakadt, de gyorsan észbe kaptam, mert Harrynek feltűnt, hogy nézem, ezért megtudtam annyit érteni Paul monológjából, hogy 1 óra múlva fotózásra kell menni, aztán főpróba, és koncert.. Sűrű program.

********

A limuzinban ülve hajtottunk hazafelé kifulladva a koncertről. Nagyon király volt a közönség ma is. De az, hogy Harry rám se tudott nézni, se a koncerten, se fotózáson és még külön kocsival is jött borzasztóan zavart. A többiek is érezték, hogy baj van, de nem mertek rákérdezni.

Csak nézek ki a sötétített üvegen, s bár csak a lámpafények monoton elsuhanását lehet látni, engem mégis megbabonázott. Észre se vettem, hogy megérkeztünk, és én nem akartam kiszállni.

- Ne csináld már Niall! – szólt be Liam kocsiajtón, miután 10 perce győzködtek, hogy húzzak be a hotelba, mert nagyon hideg van.

- Jó akkor éjszakázz itt. – csapta be az ajtót, és elindult, tudta, hogy erre kipattanok. Persze, hogy inkább Harryvel alszok, mint kint a kocsiban. De ezután se könnyítettem meg a rám vigyázó emberek dolgát, hiszen sikítva futottam el, a lehető legmesszebbre a hoteltől. Tudtam, hogy meg fognak fogni, de arra nem számítottam, hogy az egyik őr felkap a hátára, és úgy cipelt fel a Harryvel közös szobába. Még azzal sem elégedett meg, hogy ezzel megalázott, még az ágyra is leültetett és a fejemet megsimogatta. Akármennyire haragudott Hazz felkuncogott a nagydarab ember eme cselekedetére.

Akkor vettem szemügyre őt. Ugyanazt viselte, mint a koncerten fekete pólót, fekete gatyával. Göndör tincseit kendővel kötötte hátra, igéző zöld szemei, az enyémeket fürkészték.

- Figyelj Harry, amit mondtam…csak felejtsük el. – dadogtam, közben lézer szempár a vesémig látott.

- Azért ezt nem olyan könnyű elfelejteni. – suttogta, s közelebb jött. - Figyelj, talán most ezt érzed, de tuti csak annyiról van szó, hogy már nagyon hiányzik egy személy, aki törődik veled. Hiszen már évek óta szingli vagy. – mondta és átölelt. Bólintottam, mit is képzeltem, hogy azt mondja ő is szeret? Tudtam, hogy ő ezt nem értheti, ez nem fellángolás, de a barátságunkat sokkal fontosabbnak tartottam, mint a szívem épségét, ami abban a pillanatban milliárdnyi darabra tört.

Kirándulás, vagy mégsem?~Narry

Szaisztok :) remélem mindenki túl élte a hétfőt, nem sokára vége :) jó olvasást ;) D.

Kirándulás, vagy mégsem?

( a mai meccsen awww *.* )

Harry

Esős nap volt. Bár mire számítottam? Londonban ez az átlagos, de azért mégis csak reménykedik az ember. Pedig olyan jó lett volna, Niallal kirándultunk volna, és akkor bevallhattam volna neki régóta bimbódzó szerelmemet, de úgy látszik nekem semmi nem jön össze.
- Jaj Louis, pedig én már mindent elterveztem - sóhajtva öleltem át legjobb barátomat. Mindenki azt hiszi, hogy Larry Stylinson létezik, azonban ez egyáltalán nem így van. Lounak nagyon sokat beszéltem az érzéseimről Niall iránt, tudtam, hogy ő nem ítélne el.
- Ne sajnáltasd már magad Harold - szakított hirtelen félbe, pedig éppen ott tartottam, h egyedül fogok meghalni - Ember, attól, mert ma esik, nem leszel magányos öregkorodra. Találj már ki valamit, eddig ilyesmi nem okozott gondot Styles. - csóválta meg a fejét, de abba kellett hagynunk a társalgást, mert az emlegetett is megjelent.
- Ni, mit tervezel mára? - kérdezte nem törődve Louis, de tudtam, hogy valamit forgat a fejébe, túl jól ismertem.
- Hát mivel a kirándulásunk elmarad - nézett rám kissé csalódottan. Nem volt szabad többet beleképzelnem, annál ami. Niall mindig is szeretett kirándulni, persze megfelelő kajamennyiséggel, így szomorú, hogy nem tudtuk kihasználni az egyetlen lehetőséget erre. - Szóval szerintem megnézek egy filmet, nektek van kedvetek? - csodás kék szemével a nem sokkal ezelőtt hozzánk csatlakozókat nézte, azonban mielőtt bárki is kinyöghetett volna valamit BooBear közbe szólt.
- Zayn, Liam és én elmegyünk a barátnőinknek venni valamit, majd jövünk. Jó szórakozást kettesben. - kacsintott ram a barátom, és kirángatta az ajtón a másik két bandatársunkat. Esküszöm megölöm azt a nem normálisát. Niall kicsit összezavarodva tekintett rám, mire gyorsan megvontam a vállam és a konyhába indultam forró csokiért. A szőkeség követett, nem mondott semmit, csupán leült az egyik székre, és bámult.
- Mi az, Ni? - mosolyogtam rá kacéran.
- Se-semmi - dadogott és gyorsan leszegte a fejét. Nem röhögött fel, ahogy szokott. Mi lehet a baj?

Niall
A konyhában csinált magának valamit inni, én közben csak néztem őt. Ujjatlan polója láttatni engedte izmait, és az emlékeit ábrázoló tetkóit, némelyikről még én sem tudom, mit jelenthet neki. Vajon egyszer beavat a titkaiba? Úgy, mint Lout? Miket beszélek...sosem leszek olyan számára, mint Louis. Köztük nagyon szoros barátság van, véleményem szerint túl szoros. Szóval, ha még véletlenül is azt érezné, amit én...az se lehet, mert ott van Larry.
- Mi az, Ni? - szakította félbe a gondolatmenetemet Harry. A szívinfarktust hozta rám.

Harry
Niall túl furcsán viselkedett, elpirult, aztán gyorsan kifutott a konyhából.
Kicsit szélsőséges személy, vagy nyitottan elmondja mit gondol, gyermeki őszinteséggel, vagy zárkózottan viselkedik. Most az utóbbi történt, de tudtam, ha utána járok a dolognak megtudom.
Lassan nyitottam ki az ajtaját, ő hassal feküdt az ágyán, arcát a párnájába temette.
- Hé Niall, mond el mi a baj - felemelte fejét, és rám nézett.
- Nem tehetem. - kiáltotta, és kiszaladt. Nagyon nagy baj lehet, ha a saját szobájából is kifutott miattam...
****
A nap szépen lassan eltűnt a nap, a levegő egyre hidegebb lett, a szőkeség pedig órák óta kint ült a hintaszékben, és gondolkodott, néha mozdult csak meg.
Most vagy soha~gondoltam és egy pokróc társaságában mellé ültem. Tudtam, hogy tudja itt vagyok, de nem volt hajlandó rám nézni. Ráterítettem a meleg anyagot, mire hálásan pillantott végre rám.
- Kérlek Ni, mond el, hogy mi a baj. Szeretnék segíteni - simítottam meg a vállát. Kirázta a hideg, talán még a takaró ellenére is fázik? A félhomályban már csak körvonalakat láttam.
- Szerelmes vagyok Harry, a lehető legrosszabb emberbe. - suttogta, lábait felhúzta, állát a térdére támasztotta, és kicsit oldalra döntötte, te jó ég annyira helyes volt. A szívem pedig megdobbant, elhitte, hogy róla van szó. De persze tisztában voltam azzal, hogy a szerencsés ember egy lány, és próbáltam őszintén örülni a régóta szingli barátomnak.
- Gratulálok Niall, de biztos, hogy megfelelő. Akit te így szeretsz az csak megfelelő lehet. - láttam a szemében a csillogást, a fejében a zűrzavart, és a szája sarkában egy aprócska, de félreérthetetlen bárgyú mosolyt.
- Nem. Nem. Nem. - jelentette ki akárcsak egy durcás kisgyerek.
- Ne csináld Ni, a szerelem csak jó lehet. - ahogy rám emelte tekintetét arcunk olyan közel került egymáshoz, hogy éreztem leheletét. - Niall... - suttogtam, de hangom elhalt, ahogy megtörtén az, amire oly' régóta várok. A számat és szememet fürkészte felváltva, mígnem egy hajszálnyival közelebb jött. Ennyi kellett nekem, tovább nem bírtam a távolságot, s éhesen kaptam tökéletes ajkaira, megnyalva azokat bejutásért, legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem utasított vissza, sőt talán nagyobb szenvedéllyel csókolt, mint én. Egyik lábát átvetette a combom fölött, s az ölembe ülve folytatta tovább tevékenységét. Talán álmodom?
Kezeivel hajamba túrt, majd a nyakam köré fonta karjait, én pedig a derekát rántottam még közelebb magamhoz.
Muszáj volt elválnunk levegőhiány miatt, én pedig egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ezt csináltuk. Csak hallgattam lihegésünket, csak néztem kék íriszét, egymásba fonódott lábainkat.
- Öhm...jól csókolsz, Ni. - nyögtem ki zavartan, mire végre édesen felkuncogott.
- Te is Hazz, te is. - és újabb csókot nyomott duzzadt ajkaimra.
- Szóval az, akit helytelen lenne szeretned...- hagytam félbe a mondatot.
- Valerienek hívják, csupán ki akartam próbálni milyen Harry Stylesszal csókolózni. - Megdermedtem, üveges tekintettel meredtem rá. Ez egy igazi érzelmi hullámvasút. - Csak vicceltem butus, szeretlek. - újabb és újabb apró csókkal lepetett meg, s közben pedig hol a tarkómat simogatta, hol fürtjeimet húzogatta.
- Én is szeretlek Niall, de mióta érzel így? - kíváncsian döntöttem oldalra a fejem.
- Nem tudom Harry, csupán perverz dolgok jutnak eszembe ha rád nézek, folyton csókolnám azt az imádnivaló ajkaidat, örökké elmerülnék igéző zöld szemeidben, örökké veled lennék, a szívem megdobban ha egy picit is közelebb jössz, iszonyatosan vágyom társaságodra és ölelésedre. - mondta, s közben még közelebb húzódott hozzám, elég veszélyes helyeket érintve, de próbáltam kizárni, s csak a szerelmi vallomásra gondolni, egy bárgyú mosoly jelent meg a szám sarkában. - Azt hiszem folyamatosan alakult ki.
- Együtt? - ennyit tudtam csak mondani, a szerelem megnémított.
- Együtt. - kulcsolta össze kezeinket, s gyönyörködött a látványban

Focimeccs~Larry

 Focimeccs

 

        

- Elmentem anyu, majd jövök. – kiáltottam még be az ajtóba és már futottam is, nem akartam elkésni. Megígértem Louisnak, hogy elmegyek a szezonzáró meccsére, így olyan gyorsan szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. 

 A cipőm halkan kopogott a felforrósodott, a felvett pulcsi szinte szúrt, ahogy tapadt rám ebben a melegben. Nem hittem, hogy ekkora hőség lesz ma, így egy belebújós pulcsit is felvettem, de hamar megbántam.

Szerencsére a stadion közel van hozzánk így kezdés előtt 5 perccel estem be. Gyorsan leültem a már székhelyemmé avanzsált helyemre, és lekaptam, magamról a pulcsimat. Hirtelen egy kezet éreztem meg magam mellett, így sikeresen levettem azzal együtt a fölsőt is. Nem zavartattam magam, félmeztelenül néztem a megzavarómra, közben pedig hallottam a lányok sóhajtásait. Azért nem nézhetek ki olyan jól.

- Ha tudom, hogy sztriptíz show-t rendezel, akkor maradtam volna a helyemen. Út közben is ezt csináltad, azért késtél? – néz rám kihívóan, de látom, hogy közben elég jól megszemlél.

- Szerinted kitiltanak, ha így maradok? Baromi meleg van – legyeztem meg magam, mire egy pillanatra elélt Lou lélegzete.

- Hát öhm maximum a lányok avatnak szex istenné. – mondta kicsit megtréfálva, és vállba lökött.  

- Haha, nagyon vicces vagy.

- Na jól van, Babycakes, megyek vissza, kívánj sok sikert. És ha többet nem látlak, mert elraboltak rabszolgának, ne csodálkozz. – kacsint rám, és már csak a távolodó alakját láttam, kerek feneke most nem igazán látszódott ebben a nadrágban, a legnagyobb sajnálatomra.

- Sok sikert! – eszméltem fel hirtelen, mire röhögve megcsóválta fejét, és a csapatához állt.

Világéletemben fogalmam sem volt a fociról, és meg mondom őszintén, még mindig nincs annak ellenére, hogy ezer meccset láttam már a legjobb barátom miatt. Hiszen sosem a játékra figyeltem, hanem arra az egy emberre, aki miatt minden hétvégén itt szurkoltam. Louis Tomlinson miatt hajlandó voltam 90 percet végig ülni, sőt élvezni is.

Megijedve a barátom mondataitól inkább visszavettem a felsőt, majd amint meghallottam a játék kezdetét jelentő sípszót leugrándoztam a pálya szélére. Nekem szabadott.

- Szia Zayn – csaptam bele a fekete hajú srác kezébe. - Hogy vagy? 

- Még nem játszhatok – húzta el a száját a fiú fájdalmasan. Szegény az előző meccsen sikeresen eltörte a bokáját, most is csak végszükség esetére van itt. Tudtam mekkora fájdalom neki csak nézni a játékot, de nem tudott mit tenni, csak tehetetlenül ülni csereként. Mindenkihez odamentem beszélgetni egy kicsit, még a kis szerencsétlen Niallhez is, akit talán még Zayn után tennék be, csak akkor, ha tényleg nincs más, így ő a meccsek közben tökéletes társaságot nyújtott nekem. Szememet a kék szempár és Louis futó alakja között váltogattam, bár nem tagadom, az utolsót négyszer annyiszor láttam, mint beszélgető partneremét.

- Képzeld, sokat gyakoroltam titokban, még gyúrni is eljártam, hogy erősebb legyek – mutatta meg a szöszi a kezdetleges, de dudorodó izmait. Elismerően néztem rá. – Úgy beállnék közéjük, szeretném megmutatni mit tudok. – mondta, szeme csillogott, ahogy a pályára nézett. Nekem csak egy zöld gyep, csak egy labda, csak mezes játékosok, de neki, és a többi itt szaladgáló fiúnak ez sokkal többet jelentett.

- Hát szólj az edzőnek. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Nem lehet, ez egy fontos meccs, talán majd máskor – hajtotta le szőke fejét. Elszomorított, hogy ezt gondolja. Az állánál fogva felemeltem a buksiját.

- Miért vagy ennyire rossz véleménnyel magadról? – nem vártam választ. A félidő elkezdődött én meg ott hagytam a szöszit egy kicsit gondolkodni, amíg én odamentem az edzőhöz, persze Louisra is ránéztem, de ő pont el volt foglalva az ellenfél egyik játékosával. Reméltem, hogy nem összetűzésbe keveredtek.

- Elnézést. – álltam oda az edzett férfi elé.

- Mondjad Harry – mosolygott kedvesen, mondtam, hogy ismerek mindenkit.

- Csak meg szeretném kérni az edző bát, hogy rakja be Niallt ha vége lesz a szünetnek. – boci szemekkel néztem rá, láttam, hogy elgondolkodtatom őt. Már szólásra nyitotta volna a száját, s tudtam, hogy nemet fog mondani. - Tessék bízni bennem, meg persze Niallben. Ígérem, hogy nem fog csalódást okozni! – kérleltem tovább.

- Rendben, de ha miatta kapunk ki…

- Nem fognak, mert van a csapatban valaki, aki sosem veszít. – jelentettem ki büszkén.

- Kire gondolsz fiam? – nézett rám, fürkészve.

- Azt hiszem Tomlinson van ráírva a mezére. –kacsintottam rá, majd hátat fordítottam, de még hallottam öblös nevetését.

- Harold. – köszöntött a barátom, mikor elé álltam, érdeklődve. Csak most, hogy szemügyre vettem láttam, hogy arca a fájdalomtól eltorzul.

- Mi a baj Louis? – néztem aggódva, s testén legeltettem szemem estleges sérülések után kutatva.

- Hát tudnád, ha nem azzal a nyomival csevegsz. – mondta durcásan és fogta a palackját, hogy szomját oltsa.

- Azt kérdeztem mi a baj.

- Az a hülye kigáncsolt, és kiment a térdem. – jelentette ki még mindig durcásan.

- Nem igaz, hogy egy percig nem figyelek és bajod esik. Látod, ezért vagyok a kabalád. – mosolyogtam rá békéért esedezve, halványan ő is elvigyorodott. – Tudsz játszani?- néztem rá komolyra váltva.

- Hát…persze, rajtam nem fog ki az a szarházi – félmosolyra húztam a szám, ahogy láttam a  szemében a kihívást.

- Csak ne legyen semmi bajod – pusziltam meg az arcát. Mintegy végszóra az edző belefújt a sípba, egy gyors csapatmegbeszélést összehívva. Egymásba karolva állták körbe a férfit. Mindenki arcán elszántság, és versenyszellem ült, ki az összes szem izgatottan csillogott, éltette őket ez a sport.      

Nem figyeltem arra mit mond a férfi, csupán a végén mikor felsorolta a kezdő játékosokat.  Louis volt természetesen az első, persze diadal ittasan össze is néztük erre. Aztán egy kis gondolkodás után elmondta az utolsó játékos nevet is.

- Horan, mutassa meg mit tud – csapott az erős kéz a szeppent fiú vállára.

- Én? – kérdezte félénken.

- Ne kelljen még egyszer elmondom, számítok magára. – a szőkeség a szemembe nézve némán kérdezett rá, hogy n voltam-e, én csupán csak sejtelmesen rámosolyogtam. Hála költözött azokba a kékségekbe.

- Köszönöm – tátogta, majd gyorsan végzett pár bemelegítő gyakorlatot.

Louisra vándorolt a tekintetem, sértődötten húzta fel magára a térdvédőjét.

- Minden oké, Louis? – szóltam oda, bólintott, ő ilyenkor fejben már teljesen máshol jár.

A pályára felfutva lepacsizott velem, én pedig ott maradtam, és, hogy jobb kedvre derítsem szurkoló lányként kiabáltam, és biztattam a közönséget.

- Mond már a csajodnak, hogy kussoljon – szólalt meg már a vége felé az a srác, aki kigáncsolta Lout. A kissé bicegő fiú hirtelen nagy tempóra kapcsolt, nem szólt vissza a fiúnak, annál sokkal okosabb volt, csupán a düh hajtotta, mikor mindenkit kicselezve gólt lőtt. Örömujjongásban törtem ki, s nem érdekelt az előbbi megjegyzés. Louis hálásan nézett rám egy pillanatra, majd újra a meccsen járt az agya.

Végül 3-1re megnyerték, úgy hogy Niall lőtt egy gólt, Louis pedig kettőt. Gratuláltam Niallnek, tényleg nagyon sokat fejlődött, majd Louhoz mentem.

- És itt van ő, a pályák királya – nevetve ölelt meg, majd kért pár percet, amíg átöltözik. Mindenki rekord sebességgel hagyta el a pályát, mintha ki lett volna osztva, hogy nekik menniük kell, így mikor Louis kb. 20 perc múlva visszaért alig voltak a nézőtéren, a két csapat pedig rég elhúzott.

- Nem lövünk még párat? – nézett rám Boobear.

- Tomlinson, most játszottál le egy 90 perces meccset, s meg te folytatni akarod velem? Aki mellesleg a világon legbénább a földön fociban? – vontam fel a szemöldököm.

- Hát Styles, úgy tűnik. Na csak egyet. Aki az első gót berúgja, az nyer. – mondta, és már dekázott is a labdával.

- Mit kap a nyertes?

- Az majd jön spontán. – mondta vigyorogva. – Megadom a kezdést neked. – elém helyezte a labdát, és én nem hagytam neki reagálási időt, gyorsan kicseleztem és futottam a kapu felé, furcsálltam, hogy a barátom nem lohol utánam, de végül a nyerés mámorában rúgtam be a gólt, azonban mikor visszanéztem rá csak azt láttam, hogy röhögő görcsöt kapva terül el a fűben.

- Most mi az? – néztem rá kicsit összezavarodva. Kisöpörtem az egyik kósza tincsemet a szememből, és visszaindultam.

- Hát ez öngól volt, én nyertem. – nevetett, és amikor rájöttem, hogy tényleg én vagyok a világ legbénább focizója, a kijárat felé indultam. Louis azonban gyorsan felpattant, é visszahúzott, mire mindketten felborultunk.

- Ne haragudj Hazza, nem mindenki lehet jó focista – mondta, közben még mindig rajtam fekve.

- Jó, tudom. – mondtam, s éreztem, túl közel van Lou feje. Egyre szaporábban lélegzett, ahogy én is, közben folyamatosan közelített felém.  Ajkunkat már csak pár milliméter választotta el, és én túlságosan kívántam őt.

- Mit szeretnél a nyereményként? – nyögtem ki nagy nehezen a Louis vonzerőtől nem szabadulva.

- Téged – suttogta édesen ajkaimra, s végre összeérintette őket. Olya hévvel csókolóztunk, hogy mindent elfelejtetem. Eszembe se jutott, hogy most tulajdonképpen a legjobb barátomat csókolom, aki szintén fiú, csupán csak beletúrtam a hajába, még közelebb magamhoz vonva.  

- Azt hiszem mégsem olyan rossz a foci.

Emlékezés- Lirry

Sziasztok :) ez egy rövid történet, de tele van érzelmekkel, remélem tetszeni fog, jó olvasást :) D.

 Emlékezés

A fejem búskomoran hajtottam le, egy pillanattal ezelőtt úgy tűnt, mintha szerelmem göndör tincseit pillantottam volna meg a tömegen át, de csak a képzeletem játszott velem. Megint. Úgy éreztem a szívem e csalfa játékát, nem fogom sokáig bírni, habár honvágya van. Szomorúan lüktet a bal oldalamon, mint egy törött szárnyú kis fecske, ki sosem tud már repülni. S pont ez volt a baj. Harry azért hagyott el, mert meg akart védeni, szerencsére hagyott maga után egy e-mail címet, amelyen elérhetem, ha baj van. Előkaptam a mobilom, s megírtam a zöldszemű fiúnak életem legnagyobb baját.
„Hiányzol."
Mielőtt meggondolhattam volna elküldtem, nem bántam meg.
Újra az összegyűlt sokaságra néztem. A függetlenség napja alkalmából szinte minden lakos idecsömörlött, hogy egy zsúfolt téren egyen túlságosan magas áron megvett hot dogot és nézzék az alig pár percig tartó tűzijátékot. Mellettem gyerekek kergetőztek, mögöttem a dühös anyuka próbálta megfegyelmezni őket, nem sok sikerrel. Egy idős házaspár haladt kézen fogva előttem a legjobb helyet keresve a fény kavalkádhoz. Elbűvölve vettem észre a bácsi még mindig szeretetteljes nézését, előzékenységét. Intett a feleségének, hogy üljön le, pár perccel később pedig egy nagy plüss macival lepte meg őt. Láttam mi tükröződött ki a ráncos arcon, egy emlék. Nem kellett hallanom a beszélgetést, tudtam, hogy amikor még fiatalok voltak a fiú ugyanilyen ajándékkal lepte meg.

„Veled egy élet is kevés lett volna, miért rövidítetted le?”

Szemeim tovább legeltettem a boldog tömegen, de s túlságosan kitűntem belőle. Életemben annyiszor éreztem már ezt, hogy nem bírtam elviselni még egyszer. Harry gondosan kiölte belőlem a magány érzését, így most, hogy elhagyott fényévekre éreztem magam a saját énemtől.

„Miért olyan elképzelhetetlen nélküled az élet?”
Berontottam a lakásba, nem bírtam tovább a színes izgatott kavalkádot, ami kint magába vont, s aztán undorodva közösített ki. Hallottam az első rakéták hangos robbanását, de nem érdekelt, dühösebben csaptam be magam mögött az ajtót. Ledobtam a pulcsimat a fogasra, csináltam magamnak forró csokit, és ledőltem a kanapéra.  Telefonom rezgett, egy e-mail érkezett. A szívem törött darabjai reménnyel teltek, készültek az összeforrásra, de amit rámentem a megnyitásra. A darabkák, ha lehetséges még jobban széthulltak.

„Csak azért elképzelhetetlen, mert nem akarod elképzelni, Liam.”

Figyelmen kívül hagytam az üzenetet, és körül néztem a szobában, mintha csak most először látnám. A kandallóra siklott a tekintetem, ahol a Harryvel való kapcsolatom egyetlen kézzel fogható bizonyítéka egy kép formájában őrződött. Ránéztem a csupa boldogságot sugárzó képre, s tudtam, hogy ha Harry itt lenne most fintorogva jegyezné meg: De giccses. Az arcára tapadt a tekintetem, a fotón éppen a focipályán voltunk, s a kezében egy focilabdát pörgetett, szemeivel azonban rám meredt, s olyan melegség áradt azokból a csodálatos smaragd íriszekből, valamint gödröcskéiből, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Akárcsak a képen. Alig pár héttel ezelőtt. Szemügyre vettem tökéletes alakját, amit fekete szűk gatyába bújtatott egy hasonló árnyalatú pólóval, mely elrejtette jellegzetes tetkóit. Talán Niall kapott le minket unatkozásból, talán Zayn bosszúból, mert csináltunk valamit a hajával, talán Louis, mert meg akarta örökíteni a legjobb barátja legboldogabb időszakát, mintha csak tudná, hamarosan vége.
"Bárcsak ne lennél ilyen mazochista."
Hát nem szomorú? Már nem is emlékszem, talán eltelik pár hét, és már nem fogok emlékezni szemei különleges árnyalatára, vagy gödröcskés mosolyára. Vajon minden kis apróság, ami miatt szerettem a feledés homályába vész majd, s idegenként fogunk egymás mellett elsétálni? Olyan elképzelhetetlennek tűnik, akárcsak az igaz szerelem Harry előtt.
Utolsó pillantást vettem a pillanatképre. A csengőt meghallva felsóhajtottam, szemem sarkában egy könnycsepp készült lefolyni lelkemig, de makacsul visszatartottam. Majd lefordítottam a képkeretet, és ajtót nyitottam…

Akkor szakítsunk - Larry

Ez az első one shotom, remélem elnyerte tetszéseteket :) örömmel várom a véleményeteket. *D.

Akkor szakítsunk

 

Nem bánom, nem bánom, nem bánom...
Ismételgettem isteni mantraként.
Nem bánom...mert nem bánhatom...
Elszúrtam, ennyi vége. Eldobtam magamtól az egyetlen embert, aki tudja, milyen vagyok, aki ismeri minden idegesítő szokásom, és mégis elvisel.
Dühösen becsaptam magam mögött az ajtót és ledobtam a cipőm. Szomorkásan vettem észre, hogy az ismerős barna hegyes orrú cipő már nincs ott.
A konyhába mentem, hátha egy finom tea segít a bánaton, de ez a tervem is befuccsol, ahogy észrevettem, hogy Harry kedvenc pöttyös bögréje eltűnt, akárcsak ő. Eszembe jut, ahogy reggelente kacéran, és kissé kanosan méregetett a pohár pereme fölött a kakaóját szürcsölgetve. Mindig gyorsan felhörpintette az italt, majd megvárta, amíg én is elkortyolgatom a teámat, és akkor az ölébe vont. Nagyon sokszor maradt kakaó a szája fölött, amin először bosszankodott, de ahogy teltek a napok egyre inkább direktből hagyta ott, tekintve, hogy utána én nyaltam le róla.
Gyorsan megráztam a fejem kiűzve az édesen fájó emlékeket és felszaladtam a lépcsőn. A lépcsőn, melyen Harry oly sokszor cipelt fel a vágytól sötétté vált szemmel.
A szobánk előtt megálltam, nem tudtam, hogy be akarok-e menni, ott lesz a legszembetűnőbb hiánya. De rávettem magam, a zár halkan kattant, s mintha ez a hang próbálta volna érzékeltetni a szívem törését. A lábam megremegett, térdre rogytam. Minden ugyanolyan, s mégis olyan más. Újra éltem a veszekedésünket.

- Louis, nem érdekel a szüleim véleménye, vagy bárki véleménye. El akarom mondani, meg akarom fogni a kezed. - indulatoktól csillogó szemekkel kulcsolta össze ujjainkat - meg akarlak csókolni, amikor csak kedvem tartja - suttogta ajkaimra, és erőszakosan összeérintette őket.
- Nem tudnám elviselni a pillantásokat. A lenéző és elitélő nézéseket. - hajtottam le a fejem.
- Még értem sem?- néz rám gyönyörű zafír zöld szemeivel, arcán ezernyi érzelem játszik, talán a csalódottság az uralkodó.
- Én csak...túl gyenge vagyok ehhez...- a düh szikrája lobban bennem, talán le kellett volna hűtenem magam mielőtt ilyen meggondolatlan dolgok csusszannak ki a számon, de akkor nem gondolkoztam. - Szerintem még a nagy Harry Styles sem tudná elviselni, ha nevetve buziznák le. - vigyorogtam rá. Megfordultam és kivágtam az ajtót, öles léptekkel indultam ki, Harry utánam kiáltott, megálltam, de nem néztem hátra, nem akartam még több sértést hozzá vágni.
- Ha most ki mész többet nem találsz itthon.
- Jó- válaszoltam flegmán.
- Louis William Tomlinson, komolyan. Elköltözök. - tudtam mit jelentenek a szavak, mégse jutottak el az agyamig ezért csak vállat vontam, és folytattam eredeti célom.
- Lou, ha kimész vége.
- Örültem-intettem, nem bírtam ránézni, tudtam, hogy akkor elsírnám magam. Azon az estén gyorsan elhagytam a házat és csak sétáltam. Ahogy kiszellőztettem a fejem rájöttem, hogy mekkora barom voltam, és visszamentem. De akkora már eltűnt, az összes cuccával együtt.

Azóta nem léptem be ide, egy hete alszok a kanapén, mert képtelen voltam egyedül aludni a kettőnk ágyán.
De most, újra látni az üres szekrényeket, az eltűnt apróságokat, a szívembe markolt. A fürdőbe rohantam, vettem egy forró fürdőt, majd egy bokszerben álltam a tükör előtt. Észrevettem, hogy nincs itt Harry fogkeféje, borotvája, törölközője. Nem volt itt. Abban a pillanatban pedig rájöttem, hogy nem tudok nélküle élni. Ezek a kis apróságok, amik vele jártak, s néha annyira idegesítettek tettek az életemet tökéletessé.
Felkapok magamra egy gatyát, és egy pólót, és futok, mintha csak az életemért futnék, s talán nem tévedtem. Hazz volt nekem a mindenem.
Futottam a kocsiig, majd a szerelmem régi házához hajtottam, a sebesség korlátozást nem tudom hányszor átlépve. Csengettem, kopogtam és vertem az ajtót, ahogy csak tudtam. De azt végül kinyitották, s egy álmos zöld szemmel, göndör tincsekkel és meglepett arccal találtam szembe magam. Majd egy féloldalas mosolyra húzta a száját, megjelentek gödröcskéi.
- Azt hittem hamarabb jössz-mondta hanyagul, s tudtam már benne sincs harag. Én is huncutul elmosolyodtam, és magam után húztam, ki egy elég forgalmas utcára.
- Mit csinálsz Lou?- nézett rám értetlenül.
Válaszom egy csók volt, meghökkenve csókolt vissza, közben az emberek sóhajtozva kerülgettek.
- Figyeljen mindenki rám! Szeretem ezt a srácot!- álltam fel az egyik padra, kiabálva, sokan rám-rám pillantgattak, és tényleg volt pár lenéző tekintet, de megértő is. Az utóbbira figyeltem, és kiabáltam a tömegnek, hogy mennyire szeretem Harryt. Egyszer csak egy erős kéz kulcsolódott rá a derekamra, s leemelt a padról.
- Hé, te idióta, azért nem erre gondoltam. - mondta lenyűgözve, közben viszont levakarhatatlan vigyor éktelenkedett az arcán.
- Pedig minden igaz, amit mondtam ott fenn- mosolyogtam rá.
- Tudom. - csóválta meg a fejét, és újra megcsókolt, lassan érzékien, én pedig egyik tincsével játszadoztam.
- Menjünk haza. - engedett el végül.
- Hova haza?- néztem rá félve.
- Hozzám haza. - sejtelmes vigyorral folytatta. - Muszáj visszacuccolnom.
Felkuncogtam.
- Miért mondtad, hogy azt hitted hamarabb jövök?- kérdeztem, s néztem a hőn szeretett arcot.
- Természetesen nélkülem képtelenség élni. - jelentette ki kicsit egósan, de nekem eszembe sem jutott ezt megcáfolni, teljes mértékben egyet értettem. Azért játékosan vállba löktem, és egy puszit nyomtam az arcára. Elégedetten vettem tudomásul, hogy 2 év kapcsolat után is elpirul egy ilyen gesztusomra. Összekulcsoltam ujjainkat, közben néztem arcvonásait. Kézen fogva sétáltunk haza, Harry pedig olyan képet vágott, mint egy kisgyerek, akinek most vált valóra az álma.

Csak, hogy tisztázzuk

Sziasztok :) Ezen a blogon bromencek fognak íródni One shot, és kisregény formájában. Kérni lehet történeteket, és kritikát is szívesen fogadok. Azt most előre közölném, hogy nem vagyok őrült, én csupán érdekesnek tartom két fiú kapcsolatát, és az 1D-t is nagyon szeretem, tehát tisztában vagyok azzal, hogy ennek semmi köze a valósághoz.
Figyelmeztetések:
A blog tartalmazhat:
- +16-os és +18-as részeket
- trágár kifejezéseket
- homoszexualitást
Este hozom az első one shotot :) jó szórakozást nálam