Yin-Yang~Ziall

Sziasztok:) Elnézést, amiért előző héten nem voltam, de kicsit kiakasztott ez a baba ügy...Most egy Ziall-el jelentkezem, amit egy új olvasóm kért; remélem, hogy tetszeni fog neked, én próbálkoztam romantikusra megírni. Legyen szép hétvégétek:) 

x 

- Oké, kezdjük az elején, csak annyi a feladatot, hogy maradj a deszkán, menni fog? - kérdezte a fiú, mire a szöszi határozottan bólintott egyet.
Zayn vigyorogva nézte a fiút, akinek a két térdét, és könyökeit védő felszerelés védte, fejére pedig egy türkizkék bukósisakot húzott. Olyan aranyos volt, hogy a fekete hajú fiú majdnem elolvadt, annak ellenére, hogy az időjárás hőmérsékletben nem igazán eszmélt fel arra, hogy tavasz van, és mínuszokkal ajándékozta az embereket. Niall szőke tincsei a homlokára tapadtak, ahogy a sisak lenyomta őket, égszínkék szemei elszántan csillantak meg, ahogy a deszkára tette az Adidas cipőjének talpát.
Annyira ellentétek voltak, Zayn egy rossz fiú, aki tele van tetkókkal, ajakpiercingje van, motorozik, és szeret a deszkáján minél több trükköt megtanulni. Niall pedig mint egy kis nyuszi, szőke tincseivel, ártatlan kék szemeivel, törékeny alkatával és eszméletlenül pozitív világszemléletével. De pont ezért egészítették ki egymást ilyen tökéletesen. Persze, a kapcsolatuk elején adódtak gondjaik ebből, de aztán mindketten rájöttek a dolog nyitjára.
Nyitni kell egymás felé, beengedni a másik szokásait, és elfogadni őt mindennel együtt. Niall mindig is keményebben próbálkozott, hogy megfeleljen Zayn-ek, volt egy punkos időszaka is, csak hogy ne legyen fekete bárány a fiú mellett, de hamar túltette magát ezen is, hiszen az a stílus egyszerűen csak nem ő volt. Volt, hogy tetkót akart csináltatni magának, és bár Zayn nyáladzott a gondolattól, hogy a szöszi testén körbe rajzolja a körvonalakat, újra és újra, de tudta, hogy Niall megbánja majd, így nem engedte, hogy tönkre tegye a már így is tökéletes fehér bőrét. A motoron pedig félt, szóval maradt a gördeszka, amibe csak pontos felkészülés után kezdett csak bele (Niall még azon is elgondolkozott, hogy a fenekére ragaszt egy párnát, de végül nem akart teljesen hülyének tűnni).
- Nézd Zayn, mindjárt fent vagyok, fogd meg a kezem! - nevetett, és kinyújtotta a kezét, amit a fiú készséggel megfogott, és szorosan tartotta. Aggódva figyelte, ahogy a másik sportcipős láb is rákerül a gördeszka felületére, majd azzal a lendülettel vágódott hanyatt Niall, szerencsére Zayn valamennyire felfogta az esést.
- Basszus Z, ez mozog! - nyögött fel a szöszi, fájdalmasan nyomogatva a karját, de szerencsére a könyökvédő megakadályozta a horzsolásokat.
- Na ne, komolyan? - forgatta meg a szemét a punk fiú, de elmosolyodott, és egy egy puszit nyomott a szeretett ajkakra, és felsegítette szerelmét. - Gondolod, hogy egy hátas nélkül rátudsz állni? - kérdezte nevetve, mire egy grimaszt kapott, de a a biztonság kedvéért hátulról átkarolta az egyik kezével, a másikkal pedig összefűzte az ujjaikat.
Niall pirulva simult bele a fiú ölelésébe, egy pillanatra el is felejtve, hogy éppen egy gördeszkán egyensúlyozik, magába szívta a szeretett illatot, és becsukta a szemét, remélve, hogy tovább tart így a pillanat.
- Látod, rajta állsz, ügyes vagy. - suttogta a nyakába a szavakat Zayn, és nem bírta ki, hogy ne hagyjon a hófehér bőrön egy csókot. Niall megborzongott, de kinyitotta a szemét, és biztos lábakkal állt, így győzedelmesen elmosolyodott, ha biztonságos talajon állt volna, bele is bokszolt volna a levegőbe, de így beérte egy apró sikkantással. - Oké, gondolod, hogy megmaradsz, addig, amíg megkerüllek? - kuncogott Zayn, mire újabb mérges pillantást kapott ajándékba.
- És most mit csináljak? Mert nincs az az isten, hogy lerakjam a lábamat, hogy meglökjem magam. - Zayn újra felnevetett, és megrázta a fejét.
- Nem is lesz rá szükség, én húzlak, neked csak annyi a dolgod, hogy tartsd meg az egyensúlyod. Menni fog? - pajkosan elvigyorodott, imádta piszkálni a szerelmét.
- Lehet. - grimaszolt egyet, majd nevetve kinyújtotta a kezeit, felkészülve a mozgásra.
Egy ideig Zayn húzgálta őt, meg is úszták pár kisebb esés nélkül, mire Niall megunta, és inkább páholyból nézte, ahogy Zayn profin trükközik a deszkával. Néha ámuldozott a trükkökön, néha becsukta a szemét, nem gondolva arra, hogy a fiú túlélheti sérülések nélkül, amit csinál, de végül a fehér bőrön volt több horzsolás, mint Zayn-én.
- Mutasd a harci sebesülésedet. - guggolt mellé a fiú, miután befejezte a kérkedést a deszkáján, mire Niall lebiggyesztett ajkakkal mutatott a alkarjára, amin egy piros csík díszített. - Hívjam a mentőket vagy meg leszel? - kérdezte aggódva, de barna szemeiben huncutság csillant.
- Nagyon kekeckedő vagy ma. - fonta össze a mellkasa előtt a karját, azonban Zayn szétfeszítette azokat, és átölelte őt.
- De így szeretsz. - vigyorgott rá, amikor a vékony karok végre az ő testére is ráfonódtak.
- Pontosan. - sóhajtotta fel, és egy puszit nyomott a fiú orrára. - Menjünk haza, kezd hideg lenni...és vannak terveim az estére. - kacsintott rá a szöszi, és kicsatolta a bukósisakot, majd hosszú ujjaival rendezgetni kezdte a lelapult tincseit.
- Igen? És mégis milyenek? - kérdezte, és ádámcsutkája liftezett egyet, ahogy nagyot nyelt, belegondolva a szöszi lehetséges terveibe.
- Az meglepetés - nevetett fel, és a kocsihoz indultak, ami a park bejáratánál állt.
- Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket. - összekulcsolt kezüket átvetette a szöszi vállán, így sétáltak.
- Ezt lefogadom, hogy szeretni fogod - mondta, majd beharapott ajkakkal a fiú nyakába temette az arcát.

Pár órával később izzadtan, és kimerülve feküdtek az ágyon. A szöszi a fekete hajún feküdt, meztelen testük teljesen összegabalyodott, és szívek egyszerre vert, lélekben teljesen összeolvadtak.
Zayn mosolyogva figyelte, ahogy a hófehér sima bőr, és a vékony karok, teljesen ellentétben álltak, az ő egyébként is sötét bőrét borító fekete mintákkal, és izmos végtagjaival. De olyan szép volt, mint a Yin-Yang, kiegészítették egymást.
Ennél csodálatosabb dolog nem létezik a földön. Találni valakit, aki megváltoztatja az életed, aki egy mosollyal beragyogja a napodat, aki egy öleléssel elsodorja a bánatot, aki egy csókkal eloszlatja az összes félelmedet, és akinek egyszerű létezése szebbé teszi az életed. Ezek azok az emberek, akikért megéri minden küzdelem, akikért nyugodt szívvel nyúlhatsz tűzbe, lépkedhetsz forró köveken, és küzdhetsz a sárkánnyal.
És hogy honnan tudta Zayn, hogy Ő az? Érezte, abból ahogy a szívük egy ritmusra vert, mint egy dal, ami csak nekik szólt.

Where words fail music speaks~Ziam

Sziasztok:) Egy kérésnek eleget téve egy Ziam-et hoztam nektek, remélem tetszeni fog. Szép hétvégét mindenkinek:) x

- Ó az Istenért Louis, már megint nem keltettél fel - morgott Liam, ahogy fájdalmasan kikászálódott az ágyból, útközben átdörömbölve a másik szobába. Tudta, hogy a vékony falakon keresztül hallják őt.
- Nem vagyok az anyád - zsörtölődött Louis, s ezzel átfordult a másik oldalára, ágyékát a mellette fekvő fiú fenekének nyomva. - Hosszú éjszakám volt, hagyj békén!
- Ja, tudom, hallottam - forgatta meg a szemét Liam, majd bezárkózott a fürdőbe, hogy szuper gyorsan letusoljon, és elvégezze a reggeli rutinját.
Egy szál törölközőben futott vissza a szobájába, hogy felöltözzön, de arra szánt egy fél percet, hogy a konyhában édelgő párost kifigurázza. Szerencsére azonban minden este kikészíti a ruháit, szóval csak bele kellett bújni a fehér ingébe, és az öltönyébe, sietve magához vette a táskáját, majd futott is, hogy elérje a metrót; úgy, hogy előtte még beugorhasson a kedvenc kávézójába életmentő kávéért, gyors búcsút intve a hiányos öltözetben lévő párosnak. Szóval, mint minden egyes reggel, Liam a gőzölgő kávéját a kezében szorongatta, ekképp vágott át a hét első napjától lelombozódott, kialvatlan, néhol másnapos tekintetek gazdái között. Ugyanolyan szürke hétköznap volt, mint a többi. Zombi volt a többi élőhalott között, fejben még a puha ágyában aludta az igazak az álmát. Azonban a világ nem könyörül: az idő haladt, és Liam megint késésben volt.
Ráadásul még az eső is esett. Tipikus hétfő reggel.
Végül a fiúnak sikerült elérnie a metrót, épp az utolsó pillanatban ugort rá. Az évek során - mióta dolgozni kezdett -, minden egyes nap metróval járt, Londonban ezt a közlekedési eszközt találta a legcélravezetőbbnek. Felmérte a szerelvény forgalmát, így mindig az utolsó előttire száll fel, ahol tapasztalata szerint a legkevesebben voltak.
És mint mindig, most is igaza volt. Nem volt üres, de hely volt elég bőven, így Liam egyből ledobta magát az egyikre, és szürcsölgetni kezdte az italát. Nagyon szerette a kávét, az volt az egyetlen dolog, ami kiverte az álmot a szeméből. Valahogy csak a keserű íz kólintotta csak fejbe annyira, hogy teljes gőzerővel a munkájába vethesse magát. Egy picit lehunyta a szemét, és átgondolta, hogy mi vár rá ma: a sok papírmunka, néhány tárgyalás és persze a főnöke kiabálása. De mit is lehetne tenni? Főnök vagy alkalmazott; a hétfő az hétfő.   Liam sűrű gondolatai közé azonban egy lágy dallam kúszott, s kíváncsian felnézett, hogy megnézze honnan jön a hang, hiszen a számot még sosem hallotta. Pedig ő aztán napra kész a zenében: ő rendezi az összes nagymenő énekes szerződését, és sokat jár stúdiókba is, hogy segítsen az alkotó munkában.
A zene forrását a mellette ülő fiú fülesében találta meg. Olyan hangosra volt beállítva a hangerő, hogy Liam is tisztán hallotta az éppen lejátszott dalszöveget.
A fiú, kinek szőke festett tincsei kuszán, de borzasztóan szexin álltak, borostás arca tökéletesen illett a frizurájához, Adidas pulcsija pedig passzolt a fekete szűk nadrágjához, ami a térdénél el volt vágva; felnézett rá a nagy barna szemeivel. - Tetszik? - kérdezte az, Liam pedig csak bólintott egyet, mire a srác hangtalanul felajánlotta a fél fülhallgatóját. Liam közelebb ült, hogy kényelmes legyen mindkettőjüknek a pozíció, és mosolyogva adta át magát a megnyugtató dallamnak.   És onnantól kezdve minden nap ez ment. Nem igazán beszéltek, legtöbbször csak egymásra mosolyogtak, de mindkettőjük napját felvidította az a pár perc, amíg csendesen hallgatták az egyedi zenét, ami hol lassabb, hol rockosabb, néha rap résszel lett kiegészítve, de mégis mindegyik szám elnyerte Liam tetszését. Egy idő után még készült is találkozókra, és cserébe a zenének, ami minden reggel csöndet varázsolt a fejében, kávét vitt az érdekes fiúnak, aki hálásan fogadta azt. Ez már teljesen hozzájárult a reggelükhöz, és Liam élvezettel figyelte, ahogy a barna szemek egyből keresni kezdik őt, amint kinyílik az ajtó. Ez az ő kis titkuk volt, egyikük sem beszélt ezekről a percekről senkinek, hiszen egymással sem beszéltek, azonban a szüntelen mosolyuk, csillogó szemeik, a megosztott fülhallgató és a plusz egy kávéval érkező Liam többet mondott minden szónál.
Egy nap, egy különösen esős napon, ami ugyanúgy indult, mint mindig, valami azonban megváltozott.
Liam mosolyogva hallgatta a legújabb számot, Zayn pedig büszkén kortyolgatta a gőzölgő folyadékot, amikor a metró hirtelen megállt, Liam pedig zavartan nézett a mellette ülő fiúra.  -
 Biztos valami műszaki hiba - vonta meg a vállát rögtön, üres poharát a lába mellé tette, és lehajolt a táskájához egy rágó után.
 - Nem baj, legalább most lesz időnk beszélgetni egy kicsit - mosolygott Liam, és egész testtel Zayn felé fordult, aki önelégülten elmosolyodott.
- Eddig is volt rá vagy kismillió alkalmad, miért most? - kérdezte kíváncsian, de próbálta megtartani a hűvös szépfiú szerepet.
- Gondoltam, pár perc nem elég, hogy megismerjem a titokzatos srácot a metróról - harapta be az alsó ajkát, végignézve a, mint mindig, most is stílusos fiún.
- Hm, a titokzatos srác a metróról és az üzletember. Ez lehet a modern Rómeó és Júlia - nevetett fel Zayn, mire Liam egy picit elpirult.
- És a titokzatos fiúnak neve is van? - próbálta visszavenni magához a domináns szerepet, de a fiú nem hagyta, és egy sármos mosollyal újra pírt varázsolt az arcára.
- Zayn - mondta, és felé nyújtotta a jobbját, miközben Liam is elárulta a sajátját.
- Szóval, Zayn, ezt a dalt te írtad? - kérdezte, sötét barna szemei megteltek kíváncsisággal, készen állt arra, hogy minden egyes kis részletet elraktározzon.
- Igen. Művészeti fősulira járok, illetve zenét is tanulok a festészet és a fotográfia mellett - mosolygott büszkén, hiszen mindig is ezt akarta csinálni, szóval hálás volt, hogy azt tanulhatja, amit szeret.  - Nagyon jó vagy! Van valami a zenédben, ami elvarázsol. Örülök, hogy nem hagyod vesztve a tehetséged – fakadt ki őszintén; kicsit mocorgott, hogy elzsibbadt végtagjait másik pózba helyezze.
- Hát, nem csak a tehetségemről volt szó, amikor pályát választottam - vallotta be Zayn, és még önmagán is elcsodálkozott, hogy miért mondja el ezt egy idegen fiúnak a metrón.
- Akkor? - Liam viszont egyáltalán nem találta furcsának a kijelentést, automatikusan előredőlt, majd felvette a bizalmas testtartást, és csillogó szemekkel várta a fiú titkát.
- Tudod, sok mindent el szeretnék mondani, de nem vagyok a szavak mestere. Azonban rátaláltam a zenére, amin keresztül mindent el tudok mondani, ami csak bennem van. - Liam féloldalasan elmosolyodott, és alig várta, hogy minél többet megtudjon a fiúról, aki azon az esős hétfő reggelen először felajánlotta a fülesét...

…  

- Nyugi, Liam, tudod, hogy téged szeret - nyugtatta barátját Louis egy szemforgatás kíséretében; és cselekedetével ellentétben már szaladt is, hogy főzzön le még egy adag nyugtató teát.
- Honnan tudod? Sosem mondta - fonta keresztbe a karjait válaszánál, azonban mélyen, ott legbelül tudta, hogy a művész fiú teljes szívéből szereti őt, de képtelen megformálni a szavakat.
- Ne legyél már ilyen! Csak pár csaj volt. Zayn kurvára szexi, nem várhatod el tőle, hogy ne beszéljen senkivel rajtad kívül! Ne légy ilyen féltékeny! - próbálta megenyhíteni a dühös férfit, hiszen a hónapok alatt, amióta egymásra találtak, a gerlepár megkedvelte Zayn-t, és nagyon jó barátok lettek.
 - Az egy dolog, de Zayn adja alájuk a lovat. Ezt neked is be kell ismerned - jelentette ki morcosan, és belekortyolt a gőzölgő folyadékba, sikeresen leégetve ezzel a nyelvét.
- Csak szereti, hogy szeretik őt. Ezért nem hibáztathatod. - Liam válaszként csak a tenyerébe temette az arcát; ekképp sóhajtott fel fáradtan egyet.  - Soha, egyik lánnyal sem csókolózott, vagy ölelkezett. Te vagy az, akinek minden dalát írja; te vagy az összes vásznára festve; hozzád jön haza minden nap; és téged szeret! Nem azokat a ribancokat, akik csak az izmai miatt vannak mellette, hanem téged, aki a dalába szeretett bele először, vagyis az igazi énjébe, ami a macsó hűvös réteg alatt van.
- Köszönöm, Louis - mosolyodott el halványan Liam.
Hálás volt, hogy van egy olyan barátja, mint ő. Mindig számíthatott rá, akkor is, ha hajnali háromkor sírva rohan haza.
Végül Louis egyedül hagyta őt a gondolataival, azzal az utasítással, hogy aludjon, de természetesen erről szó sem volt. Egész éjjel csak feküdt, akármikor is hunyta le a szemét, megjelent előtte a kép, ahogy a mosdóból visszajövet két lány lóg Zayn-en; aki igaz, nem ment bele a flörtölésbe, mégsem utasította vissza őket.
  Másnap reggel csupán rutinosan mosakodott meg, öltözött fel, és vett két kávét. Fejben valahol messze járt.  Egy kissé félt a találkozástól; nem tudta, hogy mit mondjon a fiúnak, hiszen azóta már rájött, hogy némileg  túlreagálta a dolgot - de ilyen a szerelemben mondhatni. Akit szeret az csak az övé lehet, és senki másé, márpedig Zayn-t jobban szerette, mint bármelyik más barátját.
Ahogy fellépett a metróra, alig mert odanézni a helyükre; félt, hogy annyira megbántotta a fiút, tán nem is lesz ott. Felrémlett benne az ezernyi alkalom, amikor elmondta Zayn-nek, hogy szereti, és egyszer sem hallotta vissza. Annyira akart hinni Louis-nak, de egy gonosz hang belül azt suttogta, hogy túl öreg a fiúhoz, és nem elég jó hozzá.  De összeszedte minden bátorságát, felnézett, és akkor, abban a pillanatban a tekintete találkozott a sötétbarna íriszekkel.
Megkönnyebbülten felsóhajtott. Kis feszengéssel leült mellé, a kávéját átnyújtotta Zayn-nek, aki erre kicsit felengedett. Ő sem tudta,hogyan kezelje a helyzetet.
- Zayn... – kezdte, azonban az egy nézéssel félbeszakította.
Hangtalanul átadta az egyik fülesét, mire Liam kíváncsian a fülébe rakta azt. A zene elindult, s az első pár sor után a fiú vállára dőlt. Meghatódva hallgatta a szöveget, ami róla - róluk szólt, elmondva a szavakat, amiket Zayn képtelen volt.

My secret ingredient is love~Larry

Sziasztok:) Egy elég hosszú történettel érkezem hozzátok, megköszönve mindenkinek, aki itt van és támogat. Hihetetlenek vagytok! x

- Hogy tessék?! - Harry kikerekedett szemekkel nézett a férfira, aki csak megvonta a vállát.
- Sajnálom Harry, a döntést meghozták, Louis Tomlinson lesz a párod a döntőben. - halványan a fiúra mosolygott, majd tovább állt.
A göndör hajú szakács nagyot sóhajtva ült le az egyik székre, a konyharuháját a pultra dobva, de azért figyelt arra, hogy ne a lángokat érje a rongydarab. Fehér szakácskabátja ujjába megtörölte gyöngyöző homlokát, amire néhány göndör hajszál tapadt, annak ellenére, hogy a nap elején sapkája alá gyűrte rakoncátlan hajzuhatagát, de a tincseinek sosem tudott parancsolni, azok mind önálló életet éltek.
Könyökét a térdére támasztotta, és úgy temette arcát a tenyerébe. Tudta, hogy a focista mitugrász nem lesz nagy segítsége a konyhában, sőt, leginkább hátráltatni fogja majd, és kénytelen lesz a finálén egyedül megcsinálni az ételt, ami eléggé lecsökkenti az esélyeit a nyerésben.
Persze nem sok múlik rajta, csak a karrierje magasabb fokra helyezése. Bár nem panaszkodhatott, London egy elég népszerű éttermének a tulajdonosa, de ha megnyerné ezt a versenyt, akkor elmondhatná magáról, hogy London legjobb éttermének tulajdonosa. Úgy érezte nem állhat meg, az elég jó nem elég, neki a legjobbnak kell lennie.
Talán ez a hozzáállása a gyerekkorából adódik. Mindenki gúnyolta őt, alig voltak barátai, azok is leginkább lányok, senki sem szerette a fiút, akinek babaarca, smaragd szemei, és göndör fürtjei voltak, aki sokkal inkább babázott, mint autózott, folyton énekelt, és gyakran játszott anyja holmijaival, leginkább az ékszerekkel. És habár mára tudja, hogy ezek a dolgok nem voltak véletlenek, nem veti meg a gyengébb nemet, de sokkal inkább húz a férfiak felé, azonban arra, hogy ezért miért kell egy kisfiút kigúnyolni 22 év alatt nem jött rá. Ez a furcsa kisfiú egy nyakigláb kamasszá érett, aki a vele egykorúakkal ellentétben péntek esténként nem bulikba járt, hanem a receptjeit tökéletesítette, ezzel kivívva az emberekből az ellenszenvet.
Amikor pedig megtudták, hogy a kis Cheshire-i fiúnak az az álma, hogy egy nap a nagy város egyik nívós éttermét vezesse, kinevették, gúnyolták, és leszólták őt, de ő ezt nem visszahúzásnak vette.
Mert ő tudta, hogy az emberek nem azért szólják le az álmaidat, főleg, ha a semmiből indulsz, mert tényleg nem hisznek benne, hanem azért, mert ők feladták a sajátjukat, biztonságosabb utat választottak, és nem akarják, hogy másnak sikerüljön, az, ami nekik nem.
Szóval Harry csak tovább főzött és sütött, annak ellenére, hogy a végén már az anyja is kérlelte, hogy tanuljon, vagy nem lesz belőle semmi. Ez akkora hülyeség. Ha van valami, amit mindennél jobban szeretsz csinálni, és értesz is hozzá, akkor miért kéne mással foglalkoznod?
Harry-t sosem vonzotta a történelem, vagy a matematika, a kémia pedig egyenesen taszította, egyik iskolai tantárgyban sem lelte fel az akkora élvezetet, amit akkor tapasztalt, amikor megtalálta a fűszerek teljes harmóniáját.
Megvolt az életcélját, és nem volt hajlandó fel adni, csak azért, mert egy kisvárosba született bele.
És most itt van, 22 évesen, sikeresebben mint az összes utálkozó, de úgy érezte, hogy ez még mindig nem elég. Szóval amikor értesült erről a versenyről, ahol az ország legjobb szakácsát keresték, muszáj volt indulnia.
És muszáj megnyernie.
Lassan felállt, belső időzítőórája jelezte, hogy a leves készen van, így lekapcsolta a gázt, kerített egy kanalat, hogy belekóstoljon, bár sosem csinált még ehetetlen ételt.
Az ízre elmosolyodott. Tökéletes.

...

- És végezetül Louis, nem rég került napvilágra a hír, miszerint Harry Styles, a híres szakács oldalán fogsz versenyezni - az interjús megcsavarta szőke tincseit, ahogy Louis huncutul csillogó szemeibe nézett, a fiú minden nőből ezt a hatást váltotta ki, amióta pedig nyíltan biszex, a férfiakból is.
- Bár ha az életem múlna se tudnék még egy pirítóst sem csinálni, nem utasíthattam vissza, hogy Harry-vel dolgozzak, már várom a közös munkát. - egy csábos mosolyt villantott, mire a nő elalva pislogott rá.
- Köszönöm, hogy itt voltál ma, Louis. Sok sikert a versenyhez, és a meccseidhez. - kezet ráztak, majd a fiú maga mögött hagyta az ájult nőt, tökéletesen tudva, hogy milyen hatást gyakorol az emberekre.
Eltartott még pár órába, míg lefutotta a kötelező köröket, minden egyes ott lévő emberrel fotózkodni, autogramokat osztani, váltani pár kedves szót velük, majd eljutni a kocsijáig.
Louis nagyon szerette ezt a felhajtást, így egy pillanatig sem panaszkodott, akkor sem, amikor már begörcsölt a keze a sok írástól, vagy az arca a mosolygástól. Sztárnak született, és az, hogy ezt mind csak azért kapta, mert futkározik egy zöld gyepen, és megpróbálja berúgni a labdát a kapuba, az valami hihetetlen.
Persze amikor kicsi volt és az apukájával meccset nézett a tévében mindig azt mondta, hogy ő egyszer ott fog játszani, de azért ha belegondolt hogy sikerült neki, mindig libabőr futott végig rajta, így sosem fáradt bele az ezzel járó sikerbe. Minden egyes pillanatát élvezte.
Louis állát a kézfejére támasztva bámult ki a kocsi ablakán, nézte, ahogy elsuhannak mellettük a házak. Eszébe jutott a göndör hajú szakács, akivel a következő héten szerepelni fog. Halkan felnevetett, amikor maga elé képzelte a fiú arcát, amikor megtudja, hogy egy ilyen szerencsétlen szakács lesz a párja, bár Louis elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz, vagyis megpróbálja nem felgyújtani a konyhát.

...

- Kérem a három versenyzőt, és társaikat, hogy fáradjanak a nagyterembe! - hangzott a megszokott női hang a hangszóróból, mire Harry megtörölte a kezét, a konyhapultra helyezte sapkáját, egy kis szabadságot adva göndör fürtjeinek, és elindult az említett helyiség felé.
A teremben az asztalnál ott ült az öt zsűritag, előttük ugyanolyan öltözékben, mint ő a másik két versenyző, mellettük civilben a társak, a jobb szélén pedig ott állt az övé, Louis Tomlinson.
A fiú elég kicsi volt, de talán az alacsony termete miatt ilyen tehetséges focista, könnyen átbújt az égimeszelők karjai alatt, és csak úgy száguldozott a pályán, annak ellenére, hogy nem túl hosszúak a lábai. Igen, Harry szokott meccset nézni, azért annak ellenére, hogy meleg, még férfi, és néhanapján szeret csak úgy leülni a tévé elé egy sör társaságában és a tévében focizó emberekkel kiabálni, mint egy átlagos hímnemű.
És valóban, a tévében látott rövid lábak élőben sem voltak hosszabbak, azonban így kihangsúlyozták a szinte tökéletesen kerek fenekét, amit maga a fiú sem takargatott, sőt, legtöbbször rájátszott. Fekete szűk nadrágjához, ami olyan kegyesen simult a domborulataira, egy ugyanilyen színű pulcsit vett fel, aminek az ujján, három csík futott. Elegáns volt, de mégsem hazudtolta meg magát az Adidas fölsővel, és ez tetszett Harry-nek.
Az öt ember mellé állva biccentett mindenkinek, már nem adva nagy figyelmet a focistának, azonban érezte, ahogy a kék szemek elégedetten vizslatják át a testét.
- Rendben, a döntőben tradicionális ízeket képviselő ételek elkészítését várjuk,a modern gasztronómia jegyében. A cél a hagyományos ízek megőrzése mellett az ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása. A duóknak eszerint kell elkészíteni az ételeket, 5 adagban, a saját maguk által biztosított alapanyagokból. Az ételekkel szemben támasztott követelmény, hogy a vonatkozó élelmiszer-biztonsági szabályok betartásával, 3 óra alatt, egy átlagosan felszerelt főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között, akár több száz fogyasztó számára is elkészíthetők legyenek. Az értékelésnél összetételt, kreativitást, nevezés pontosságát, szakszerű elkészítést, tisztaságot, ízharmóniát, és tálalást nézünk. Eredményes felkészülést, és sok sikert! - hadarta el a középen ülő nagydarab férfi, majd kezével elhessegette az ott lévőket.
Louis vigyorogva Harry felé fordult, és kezet nyújtott neki. - Louis Tomlinson, ha jól sejtem, te pedig Harry Styles. - a göndör gyorsan megrázta a kezét, de nem is igazán figyelt oda, fejben már állította össze a menüjét, így el is indult a saját kis konyhaszigetéhez, halkan motyogva, Louis pedig jót derülve a jeleneten követte őt.
- Szerinted mennyi ideig tartott bemagolni a szövegét az öregnek? - kérdezte vidáman a focista, mire a göndörke felvont szemöldökkel hagyta abba a motyogást egy pillanatig, majd megrázva a fejét folytatta a magával való beszélgetést. - És mi az a sok szempont, amit néznek? Te jó ég! Finom, vagy nem, az a lényeg. - nevetett fel Louis, mire Harry bosszúsan megfordult, és a mutatóujjával a focista izmos mellkasába bökött, kicsit begörnyedve, hogy a fejük egy vonalba kerüljön.
- Na ide figyelj, te kis szupersztár, nem érdekel, hogy hány lány nyír ki, ha megteszem, de esküszöm kiheréllek, ha miattad nem nyerem meg a versenyt, érthető voltam? - kérdezte Harry, neki ez nem csak egy kis játék volt két meccs között, neki ez egy nagyon fontos momentum volt az életében.
- Nyugi már, kis oroszlán, csak oldani akartam a feszültséget. - tette fel Louis a kezét, egy pillanatra megdöbbenve a lángoktól, amik a zöld szemekben csaptak fel.
Harry bólintott egyet, és tovább ment, Louis pedig nézte a modell lábakat, csodálva minden egyes mozdulatát.

...

- Én aztán biztos, hogy nem veszem fel. - makacsolta meg magát Louis, még dobbantott is egyet a hatás kedvéért, mire Harry meg sem fordulva válaszolt.
- De, ma már nem tudok másikat szerezni ez van, ha pedig itt leszel, akkor muszáj felvenned. - mondta nyugodtan, fel sem véve a hisztit, van egy nővére, tudja, hogyan kell kezelni.
- De ez...rózsaszín! - fogta a kezébe a fiú a a kötényt, grimaszolva egyet.
Harry oldalra fordult, felvonta a szemöldökét, és várakozóan nézett rá. Louis felsóhajtott, és átrakta a nyakán a hurkot, megkötve a madzagot a hátán.
- Most már boldog vagy? - duzzogott Louis, mire Harry elégedetten visszafordult.
- Kimondhatatlanul.
Louis halványan elmosolyodott, és a göndör mellé sétált, aki folyton kotyvasztott valamit.
- Mit főzünk? - kérdezte kíváncsian, az illatokra összefutott a nyál a szájában, azonban mielőtt bármi is történhetett volna a szakács rácsapta a fedőt a fazékra, és pultnak támaszkodva nézett a focistára.
- Te semmit. - jelentette ki Harry a nyilvánvalót. - Na most, Tomlinson, áruld el, mennyire tudsz főzni. - reménykedve nézett az alacsony fiúra, azonban minden reménye elszállt, amikor az zavarában a tarkóját vakargatta.
- Hát...a zacskós levesemet mindenki szereti. - húzta egy bocsánatkérő mosolyra a száját, mire Harry két nagy tenyerébe temette az arcát.
- Oké...tudsz sajtot reszelni? - Louis bólintott egyet - Tudod használni a robot gépet? - újabb bólintás - Tudsz szeletelni? - és még egy bólintás - Na látod, mégsem vagy olyan hasznavehetetlen, mint amilyennek hittelek. - mondta, és mosolyogva összetúrta a focista a haját.
Louis felnevetett, miközben nézte ahogy a fiú visszafordul a kotyvalékához, és kivételesen nem érezte lealacsonyítónak az előbbi cselekvést, sokkal inkább szeretetteljesnek.
- És milyen menüt csinálunk az öregnek és a haverjainak? - kérdezte kíváncsian, és felült a konyhapultra, élvezettel lóbálva a lábait.
- Shepherds pitét, scotch tojást, welszi rarebitet sajttortával, és szállj le a pultról, ott a finom kaját csinálom. - mondta, anélkül, hogy odanézett volna, mire Louis kelletlenül lekászálódott, azonban eszébe jutott valami.
- Szerintem én is elég finom vagyok ahhoz, hogy ott üljek. - a göndör fiú megakadt a mozdulatában, hitetlenkedve pillantva hátra, azonban csak egy kihívó tekintettel találkozott. - Ha akarod meg is kóstolhatsz, kis szakácsom - kacsintott rá, mire Harry elpirulva sütötte le a szemét.
Louis elvigyorodott, rátapintott a fiú gyenge pontjára...Így azért mégsem lesz annyira unalmas ez a főzőcskézés.

...

Louis már egy ideje csendben figyelte a fiút, ahogy finoman elmorzsolja a fűszert a készülő étel fölött, ahogy gondosan kevergeti, ahogy csillogó szemmel kóstolja. Elvarázsolta őt a szenvedély, amellyel a fiú csinálta a dolgát. De nem csak a lelkesedése.
Szemmel követte a hátán az izmokat, ujjai mozgását, lábai ritmusra dobolását, élvezettel figyelte, ahogy a fiú szinte tudatán kívül küzd a göndör fürtjeivel, hogy a helyén maradjanak, és egészen beleszeretett egy tincsbe, ami hátul boldogan, egy egészen érdekes pozícióban, göndören bújt ki a sapka alól, teljesen megtagadva a parancsot, miszerint maradjon a többiek mellett.
Louis-t hirtelen vágy söpörte el, ami arra késztette, hogy végig simítva a hívogató tarkón visszadugja a rakoncátlan tincset, mire Harry megugrott, majd elpirulva hátra fordult. - Köszi. - alig lehelte a szavakat, ami Louis-t elképzelhetetlenül beindította, de gyorsan megrázta a fejét, és hümmögve hátrább lépett egyet.
Harry is rendezte zavarát, és megfordulva kisöpört egy tincset a szeméből. - Oké, figyelj. Van öt napunk arra, hogy felkészüljünk a versenyre, naponként egyet csinálunk, tökéletesre fejlesztjük, és pénteken időre megcsináljuk az összeset, rendben? - Louis bólintott, és várta a további utasításokat. - Először is felhabarnád a tojást? - mutatott egy tányérra, amiben már minden benne volt, szóval Louis nem értette, hogy mit kéne csinálnia még vele.
- Felharaba...mit csináljak? -  nézett rá kétségbeesetten, kicsit szégyellte magát, hogy ennyire béna. Harry megrökönyödve nézett rá, de próbált nem ítélkezni, és türelmes lenni, így megtörölte a kezét, és egy egyszerű mozdulattal bemutatta a habarás lényegét, majd átadta a villát az alacsony fiúnak, aki hiába figyelt árgus szemekkel, nem jutott sokkal előrébb.
Ő mindent megpróbált, jobb kezével túrni kezdte a katyvaszt, ami azt eredményezte, hogy egy jó nagy a adag a ruháján kötött ki. Szitkozódva rakta le a tányért, és törölgette a rózsaszín kötényét, hálád adva a göndörkének, hogy meggyőzte őt a viseléséről.
- Gyere, megmutatom...- ajánlotta kedvesen Harry, és a fiú mögé állt, ajkai Louis füle mellett mozogtak, ami miatt keze még bénább lett, mint azelőtt. - Nézd, nem is olyan nehéz ez...- suttogta, és hosszú ujjait a fiúéra fonta, és lassan habarni kezdte a tojást. Louis nem csinált semmit, csak hagyta, hogy a szakács vezesse őt, élvezkedett a fiú édes leheletében, ami hol a fülét, hol a nyakát érte. - És kész.
Louis megtántorodott, ahogy Harry ellépett mellőle, észre sem vette, hogy a nyúlánk testhez tapad, így zavartan, pipacs piros fejjel fordult el tőle. Most Harry-n volt a sor, hogy önelégülten figyelje a focistát, és büszke volt arra, hogy egy ilyen kis mozdulattal ekkora hatást váltott ki.
Onnantól kezdve pedig egész héten egymást piszkálták, egyre zavarba ejtőbb dolgokat mondva, élvezve a szexuális feszültséget közöttük.
Péntek estére, mindketten fáradtan néztek a művükre, amit pont három óra alatt sikerült elkészíteniük. Louis természetesen végig kóstolta az összeset, már hétfőn kijelentette, hogy ő lesz a főkóstoló, Harry pedig minden egyes alkalommal élvezettel figyelte, ahogy a kis focista rájátszva a szerepére, szerinte szakszavakkal jellemez mindent.
- Istenem Harry, ez valami mennyei. Az ízlelőbimbóim egyszarvú háton lovagolnak és szivárványt hánynak, úristen. - lelkendezett Louis, mire Harry fáradtan nézett fel rá, de büszkén.
Hiszen a kezdeti félelme beteljesült, Louis nagyon sokszor inkább hátrány volt, mint előny, de azért a fiú próbált hasznos lenni, és ezt nagyon értékelte a göndör szakács.
- Ha holnap ilyet főzöl, akkor biztos megnyered. - mosolygott rá kedvesen, és kibújt a rózsaszín kötényből, ami ellen annyira tiltakozott a hét elején, mégis hozzánőtt péntekre. Fütyörészve indult volna ki a teremből, hiszen mindenki elment, már csak ők voltak, de ahogy észrevette, hogy a göndörke nem követi, kíváncsian nézett rá. - Nem jössz?
- Nem, menj csak, a sajttorta még nem tökéletes, valami nem jó benne...de te menj nyugodtan, holnap találkozunk. - mosolygott és visszafordult a tortához, szagolgatta, nyalogatta, ízlelgette, de mégsem érezte azt, hogy a legjobb lenne.
- Harry, nincs semmi gond a sajttortával csak ideges vagy, gyere inkább és pihend ki magad - próbálta meggyőzni őt Louis, de botfülekre talált.
- Nem! Tökéletesnek kell lennie. - Harry szinte vicsorgott, mire Louis meghátrált egy picit.
Odahúzott egy széket, és inkább csendben nézte a szakács szenvedését, nem akarta egyedül hagyni őt. Louis meghökkent, amikor a göndör egy hirtelen pillanatban az egész tortát kidobta a kukába, és a megmaradt vajhoz és kekszmorzsákhoz nyúlt, hogy újat készítsen, azonban a focista megakadályozta őt ebben, finoman megszorította a fiú karját, mire az fáradtan borult le a pultra.
- Harry...- halkan szólalt meg, ujjaival lágyan cirógatta a tarkóját, remélve, hogy ez elég lesz abban, hogy megnyugtassa a fiút - Miért kell tökéletesnek lennie?
Harry megfordult, és végig csúszva a pult oldalán a hideg kőre térdelt, mire Louis követte őt, érdeklődve nézve, ahogy lehúzza a fejéről a sapkáját, felfedve göndör tincseit, és az ölébe véve a fehér anyagot, zavarában piszkálni kezdi azt.
- Tudod...- kezdte lassan, nem nézett fel, könnyebb volt úgy beszélni, mintha nem lenne ott senki. - Az egész életemet úgy éltem le, hogy arra kényszerítettek, hogy olyan legyek mint a többi fiú. Amikor babáztam autózás helyett a felnőttek kijelentették, hogy a fiúk nem babázhatnak, mert az a lányoknak való. Sosem értettem, hogy miért. Hova van ez leírva, hogy attól, mert egy kicseszett babával játszok el kell, hogy ítéljenek? Aztán ez folytatódott, ahogy iskolába kerültem kényszerítettek, hogy olyan dolgokat tanuljak, amit nem akarok, és legyek okos, és kitűnő, de közben legyen szociális életem, minden nap bulizzak, végig menjek a suli összes csaján, mert ha nem ezt teszem, akkor nem vagyok rendes kamasz, aztán arra akartak kényszeríteni, hogy válasszak magamnak egy "rendes" szakmát, amire persze még további minimum négy évet kell tanulnom, hogy aztán életem végéig ájulásáig dolgozzak, mert ezt csinálja mindenki. Én ezt nem akartam. Csak azt szerettem volna csinálni, amit a legjobban szeretek; főzni, és emiatt mindenki megutált. Leszóltak, és közölték, hogy egy olyan kisvárosi fiúnak, mint én semmi esélye, azt mondták térjek észhez, tanuljak, hogy legyek valaki. És most itt vagyok, egy elég jó éttermet vezetek Londonban, de úgy érzem, hogy ez nem elég, érted Louis? Be kell bizonyítanom nekik, hogy az élet nem csak abból áll, hogy megszületünk, olyan dolgokat tanulunk 18 éves korunkig, amit nem is akarunk, hogy legyen egy munkánk, amit utálunk. Ezért kell megnyernem a versenyt, hogy nem csak egy jó legyek a sok közül, hanem a legjobb. - A kezdeti félénksége a végére teljesen feloldódott, a szavak csak úgy ömlöttek belőle, szinte már azt sem érezte, hogy nem egyedül van.
Megkönnyebbült, hogy kimondhatta, mintha egy kisebb kő gördült volna le a válláról.
- Tudod Harry...- kezdte Louis, mire a göndör úgy rázta meg a fejét, mintha álomból ébredt volna, kicsit elszégyellte magát, amiért ezt mind a fiúra zúdította, alig egy heti ismeretség után - Az apám is a semmiből kezdte, és mindannyian büszkék voltunk rá, pár év alatt ő is az élre tört, saját cége lett, egyre kevesebbet volt otthon, persze sok pénzünk lett, de elvesztettük az apánkat. Végül abból a szerető apából, akire már csak nem is emlékezhetek, a tökéletes iránti vágy teljesen megváltoztatott, egy ősz öregember lett belőle, akit már csak a pénz érdekel, elhagyott minket, mert nem tartotta a családját elég jónak, szerzett magának egy befolyásos nőt, aki végül becsapta, és most teljesen egyedül van, illetve, már csak a pénze maradt neki. Megpróbálta felvenni velünk a kapcsolatot, de az anyám páros lábbal rúgta ki. Harry, meg volt neki mindene, amit egy átlagos ember kívánhat, egy nagyon jó munkahelyi pozíció, egészség, boldog család, és mégsem volt elég. Nem akarom, hogy te is ilyen legyél, Harry, oké? Ígérd meg, hogy nem kergeted a boldogságod, amikor az már meg van, csak te túl vak vagy, hogy észrevedd. - Louis végig simított a fiú arcán, majd felpattant, hogy kezét nyújtva felhúzza a földről.
- És most, mit szolnál egy kis Mekihez? - vigyorgott Louis, mire az grimaszolt egyet.
- Hogyisne, szakácsként elítélem a gyors kaját, teljes mértékben. - mondta, miközben kigombolta a szakácskabátot, felfedve Louis előtt nyurga alakját, amit eddig a kabát takart, egy pillanatra a focista lefagyott, de aztán kontrollálta magát, és huncutul a fiúra mosolygott.
- Akkor másképp mondom: Mekizünk. - Harry felsóhajtott, és hagyta, hogy a kis focista maga után húzva rángassa ki.

- Oké, szóval mit szeretnél? - kérdezte Louis, miközben várták, hogy haladjanak a sorban, úgy döntöttek, hogy nem ülnek be, csak McDrive-ból elviszik a kaját, illetve Louis így döntött, Harry pedig nem sok beleszólással az anyósülésről beletörődött ebbe.
- Azt sem tudom mit adnak itt...- forgatta meg a szemét Harry, még sosem evett gyors kaját, és nem is szándékozott, de a hiperaktív törpének egyszerűen képtelen volt nemet mondani.
- Akkor azt eszed, amit én. - jelentette ki, Harry pedig kezdte megszokni, hogy a konyhán kívül mindig az van, amit Louis mond. És ez meglepően imponált neki.
Miután megkapták a kaját, amit zsírfoltokkal tarkított barna zacskóban tálaltak, már csak ez undort váltott ki a mesterszakácsból, aki sokkal elegánsabb díszítéshez szokott, Louis úgy döntött, hogy megállnak egy parkolóban, és ott fogyasztják el a rendkívül egészséges vacsorát.
- Fúj, érzed ezt a tömény zsír szagot? - fintorgott Harry, mire Louis felnevetett.
- Ne szagolgasd, csak egyed. - a szakács egy újabb grimasz kíséretében kicsomagolta a burgert, bizalmatlanul méregetve azt, majd csukott szemmel beleharapott.
- Na? - kérdezte kíváncsian a mellette ülő fiú, aki az ő hamburgere felénél járt már, jóízűen falatozva a mű kaját.
- Olyan mintha gumiból lenne, ezt szeretik annyira az emberek? - megfogott egy darab krumplit, kritikusan nézegetve azt, majd azt is megkóstolta. - Úristen, milyen szerelmes lehet az, aki ezt csinálta? Miért kell ennyire megsózni?
- Hát Harry, igazából a te finom főztöd után tényleg nem olyan jó, de ehető. - mosolygott rá Louis, mire Harry egy kicsit elpirult, valahogy sokkal nagyobb dicséretnek tartotta ezt, a sötét kocsiban egy focista szájából, mint bármilyen cikk, vagy ember mondott róla.
- Sokszor eszel ilyet? - kérdezte kíváncsian, hiszen az alacsony fiún egyáltalán nem látszódott, hogy egészségtelenül táplálkozott volna, de ez talán csak a sok sport miatt volt.
- Hát igen, sokszor előfordul, hogy meccsek, vagy edzések között, csak erre van időm. - vonta meg a vállát, aki azért nem panaszkodott, egészen hozzászokott ehhez az étrendhez.
- Ha rajtam múlna, sosem ennél műanyag kaját. Mindig főznék neked valamit - jelentette ki Harry, és fintorogva visszadobta a megmaradt ételt, és inkább odaadta Louis-nak, aki hálásan fogadta el.
- Az biztos nagyon jó lenne, de nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy ilyen jó szakácsa legyen. - mosolygott rá Louis.
- És most hogy-hogy nincs meccsed? Elég híres csapatban játszol. - Habár Harry sosem volt foci őrült, és nézni sokkal jobban szerette, mint űzni, valami miatt mindent meg akart tudni a focistáról, ráadásul imádta nézni, ahogy csillogni kezd a szeme, amikor arról beszél, amit a legjobban szeret. Ezért éri meg küzdeni, azért, amit szeretsz.
- Kaptunk másfél hét pihenőt, mielőtt elkezdődnének a döntő mérkőzések. - vonta meg a vállát, bekapva egy különösen hosszú krumplit, Harry-nek igaza volt, undorítóan túl volt sózva, de eddig ez nem nagyon tűnt fel neki.
- És a szünetedet rám pazarlod, meg a versenyemre? - kérdezte döbbenten, mire Louis huncutul elmosolyodott. Volt valami a fiúban, ami gyermeki csintalanságot kölcsönzött neki, és ezt nagyon kedvelte benne.
- Ha nem így lenne otthon ülnék, és pizzát zabálnék, vagy aludnék, szóval igazából hálás vagyok, hogy elfoglalsz. - kacsintott rá, majd összegyűrte a burger után maradt szemetet, és már csomagolta is ki a másikat.
- Ha nekem lenne ennyi szünetem, akkor én biztos nem ezt csinálnám. - jelentette ki Harry, hátradőlve a bőr ülésen, a narancslevét kortyolgatva.
- Mit csinálnál? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian Louis, oldalra fordult, hogy jobban lássa a mellette ülő fiút.
- Hát, a barátaimmal lennék, talán elutaznék, vagy a szerelmemmel tölteném az időt. - vonta meg a vállát Harry, tovább szürcsölve az innivalóját.
- Az, hogy ilyen híres csapatban játszok az azt jelenti, hogy a legtöbb ember, aki barátkozni akar velem, az csak a hírnév miatt teszi, nem miattam, csak a csapattársaim a barátaim, de azoknak meg van a saját élete, az utazás nekem egyet jelent a munkámmal, a meccsek miatt az egész világot bejárom, és nem tudom, hogy vagy vele, de a szerelem jó nagy ívbe elkerül, szóval mit tanácsolsz? - Harry elgondolkodott, sosem gondolt bele a fiú helyzetébe, el tudja képzelni, hogy milyen magányos lehet. Abban a pillanatban pedig nem akart mást, csak átölelne az alacsony fiút, és meggyőzni arról, hogy nincs egyedül.
- Főzőcskézz egy őrült, nagyra vágyó szakáccsal. Szerintem ez a legjobb program neked. - nevetett fel Harry, üres poharát gyűrögetve.
- Ezzel most felajánlottad a társaságod az összes többi szabadnapjaimra? - kérdezte Louis egy kicsit ugratva őt, de leginkább reménykedve.
- A konyhám mindig nyitva előtted, Louis. - ismerte be a göndör pirulgatva, és hogy elkerülje a fiú tekintetét kibámult az ablakon. Nagyon sötét volt már, a parkolót is csak a pár, pislákoló lámpa fénye világította meg annyira, hogy a két fiú ki vehesse egymás sziluettjét.
- Azt hiszem hazaviszlek, nagy nap a holnapi - jelentette ki kicsit megilletődve Louis, a szemetet a hátsó ülésre dobta, és már indította is a kocsit.
Csend telepedett rájuk, de nem rossz fajta, mindketten elgondolkoztak, az egyetlen dolog, amit nem tudtak, hogy mindkettőjük feje a másikon járt.

...

- Hol vagy már Louis? Negyed óra, és kezdünk, és azt hittem, hogy még beszélgethetünk előtte egy kicsit...- mondta szomorúan a fiú, akit teljesen felemésztett a lámpaláz, alig tudta megkülönböztetni a sót és a cukrot egymástól.
- Nagyon sajnálom Harry, elaludtam...pár perc és ott vagyok. - Louis-nak nagy volt a bűntudata, de tegnap este annyira gondolkodott a göndörkén, a rakoncátlan tincsein, a szenvedélyén, a tökéletes iránti vágyán, a gyönyörű smaragd szemén, és nyúlánk testén, hogy már csak azt vette észre, hogy kel a nap, akkor azonban elaludt, és alig egy fél órája kelt fel, a fiatal szakács zaklatott telefonhívására.
Végül még pont időben, kocogva futott be, gyorsan felkapva magára a kötényét, beállva Harry mellé, aki kicsit mérgesen meredt rá.
A három egymás mellé állított konyhasziget előtt kialakítottak az öt zsűritagnak ülőrészt, előttük pedig egy nagy fekete faasztal feküdt, tele papírokkal.
- Miről maradtam le? - kérdezte suttogva Louis, mire Harry a füléhez hajolt.
- Egy csupa olyan dologról, amit te úgy sem értenél. Már csak téged vártunk, a középső ürge mindjárt elindítja az időt, és onnantól kezdve három óránk van, ahogy gyakoroltuk. - Louis bólintott, és feszülten várta, hogy a hájas pacák feltápászkodjon, és nehézkesen elindítsa a digitális órát, aminek a másai legalább öt különböző helyen ott voltak, csak hogy még frusztráltabbá tegyék a versenyzőket.
- Gyerünk Louis!
Harry villámgyorsan dolgozni kezdett, habár a kezei remegtek, és a szíve a torkában dobogott, de próbálta lenyugtatni magát. Azonban, ahogy az idő haladt, Harry egyre inkább szerencsétlenkedett, kiöntötte a tejet, megégette a húst, ráadásul mindenért Louis-t hibáztatta, aki hiába próbált segíteni a fiúnak, mindenhol útban volt neki.
- Az Istenért, Louis, mit csináltál már megint? - ordibált, ahogy az olaj a karjára fröccsent, mire a focista nagyot sóhajtott, benne is kezdett felmenni a pumpa.
- Tomlinson... - Harry kezdte volna a szidását, azonban Louis odapattant, maga felé fordította az arcát, és közel hajolt hozzá.
- Harry Styles, mi történik akkor, ha elveszted a versenyt? - kérdezte, mire a göndör egy kicsit meghökkent, de monoton válaszolt.
- Elbukok, okot adva az utálóimnak arra, hogy igazuk legyen. - szégyenében lehajtotta volna a fejét, azonban Louis két apró keze az arcára fonódott, úgy tartva, hogy egyenesen a kék íriszekbe bámuljon.
- Nem Harry, csak szimplán más nyeri meg, te pedig arra kényszerülsz, hogy megtaláld a boldogságod a mostani életedben. Nem kell mindig azt kergetned, most az lehetsz. - magyarázta Louis, és halványan elmosolyodott.
- Ne Louis, te ezt nem érthe....- a mondatát azonban sürgető ajkak félbeszakították, és nem törődve a kamerákkal, amik a tévének közvetítették a híres eseményt a göndör egyből válaszolt, finoman cirógatva nyelvével az ajkait, mire az beengedte őt, hagyva, hogy nyelvük lassú táncot járjon, és mielőtt elváltak volna az alacsonyabb fiú még szenvedélyesen, de óvatosan ráharapott az alsó ajkára, finoman meghúzva azt.
Lihegve, összeérintették a homlokukat.
- Milyen érzést vált ki ez a csók belőled? Szomorúságot, vagy boldogságot? - suttogta még mindig csukott szemmel Louis, mire Harry hezitálás nélkül válaszolt.
- Boldogságot.
- Látod, megmondtam, a mostani életedben is van boldogság, csak meg kell találnod. És én anélkül is itt leszek, hogy megnyernéd ezt a rohadt versenyt.
A két fiú egymásra mosolygott, és abban a pillanatban egyiküket sem érdekelt semmi más, csak megtalált boldogságuk forrása.

...

1 hónappal később

- A mai vendégünk Harry Styles, és Louis Tomlinson, a legfrissebb sztárpár - a két fiú kézen fogva, integetve sétáltak be a stúdióba, ahol a lányok sikongatva fogadták őket. - Foglaljatok helyet. - mutatott a kétszemélyes kanapéra a férfi a kötelező kézfogás után. - Szóval, Louis, tegnap egy nagyon fontos meccsed volt, és te rúgtad a győztes gólt, nagy volt a nyomás?
- Hát, az egész stadion elcsendesült, visszafojtott levegővel várták, hogy mit csinálok, csak az edzőm kiabálást hallottam, már elképzeltem, hogy mekkora nyaklevest kapnék az öregtől, ha nem rúgnám be, szóval muszáj volt, meg persze velem volt a kabalám is. - mosolygott a göndörkére, miközben megszorította a kezét.
- Valóban ott van minden meccseden Harry? - kérdezte kíváncsian a férfi, a két fiú pedig tudta, hogy most kezdődnek majd a kapcsolatukat bombázó kérdések.
- Természetesen nem, a barátom híres szakács, sokszor dolgoznia kell, de amikor nincs velem nekem adja a nyakláncát, persze sokkal biztosabbak a nyerési esélyeink, ha valóban ott van velünk. - Harry szeretetteljesen átfűzte a karját Louis vállán, és egy puszit nyomot a fiú arcára.
Meg a főztje is ott van, tette hozzá Louis fejben, elpirulva a gondolattól, hogy a fiú betartotta az ígéretét, és azóta az este óta a kocsiban, nem evett gyors kaját, a csapat társai pedig irigykedve figyelték Louis-t, akinél mindig volt meleg étel.
- Louis is ilyen kabala volt neked a konyhában, Harry? - a göndör fiú felnevetett, mire a párja oldalba bökte őt.
- Sokkal inkább hátrány volt, mint segítség. Talán hétfő volt, amikor mondtam neki, hogy habarja fel a tojást, mire felém fordult, és megkérdezte, hogy mi az a ...harabás vagy mit mondott. Én meg...hogyhogy nem tudod, hogy kell habarni. - a szakács a fejét fogva nevetett fel, a férfi is követte őt, Louis pedig csak szégyenlősen megvonta a vállát.
- És azóta a hónap óta fejlődött valamennyit a főző tevékenységed? - kérdezte az interjús, mire Harry még jobban nevetni kezdett.
- Bár egy hónapja járok egy profi szakáccsal, még mindig nem tudok semmit a főzésről.
- Mindannyian emlékszünk arra, amikor azon a versenyen Louis megcsókolt téged, Harry, akkor már együtt voltatok? - Harry fészkelődött egy kicsit, nem sokat jár interjúkra, és ilyen intim kérdések mindig zavarba hozták.
- Öhm, nem. Az volt az első csókunk, így akart Louis lenyugtatni engem, mert nagyon idegeskedtem. - mosolygott el az emlékre.
- De nem nagyon sikerült, hiszen a trófeát és a nyereményt valaki más vitte el. Te pedig vesztettél. - szembesítette a tényekkel a férfi Harry-t, mire Louis megfeszült. Úgy érezte, hogy még mindig egy nagyon gyenge pontja a fiúnak, a számtalan átbeszélt éjszaka ellenére.
Azonban Harry csak mosolygott, kényszerítette Louis-t, hogy a szemébe nézzen, és úgy válaszolt, minden egyes szót neki intézve - Talán a trófeát nem én nyertem meg, de a főnyeremény akkor is az enyém.