:(

Megírtam egy Ziall sztorit, és ki is tettem, de valahogy kitöröltem. Bravó nekem. Szerencsétlen vagyok, már megszoktam. Mindegy, lázadásból nem írom újra.
Amiért pedig ma részt tettem volna fel; Naomi Greggel csináltunk egy új blogot. Sokkal lelkesebb voltam 5 perccel ezelőtt, de kiakasztott  a bénaságom...Szóval nézzetek be ha van kedvetek :)
(nagyon szeretlek Loraa*-*)

Photograph tartalom:

Niall Horan a főiskola utolsó évére mindent teljesített, amire csak vágyott; kiváló tanulmányi eredményeket, szerető családot, tökéletes párt. Hát nem ez volt a legtökéletesebb alkalom, hogy minden összedőljön, akárcsak egy kártyavár? Niall hazautazik, hogy összeszedegesse élete kártyavárának szertehullott darabkáit, egyetlen ajándékot hátrahagyva szerelmének. Louis örökre a szívében él, s ha végül az élet kijátssza magát, talán újra egymásra találnak, de az is lehet, hogy az egyetlen, ami marad a minta szerelmükről az csak egy kép, és egy ígéret, amit mantraként suttognak a nehéz napokon: Örökké...

Lost~Larry

Sziasztok :) Hét itt vagyok egy újabb kért sztorival, egyenesen Grétának. Nagyon remélem, hogy tetszik, próbáltam hosszúra írni. :) Bízom benne, hogy nem bánjátok, amiért csak hétvégente tudok részt hozni. Tudjátok, a suli megnehezíti ezt az egészet :/ Jó olvasást :) Đ. xx

- Hmmm, Hazz, nincs sok időnk most erre. - próbáltam magamtól eltolni a szerelememet, de túl gyenge volt ahhoz az akaraterőm.
- Nah, Boo - a fülemhez hajolt, hogy érzékien belesuttoghasson. - Még van negyed óránk, el sem hiszed, hogy mire vagyok képes negyed óra alatt. - a lehetőség olyan csábítóan hatott, hogy a szívem a szakadt meg, amiért le kell mondanom róla.
- Elhiszem Harry, de mennünk kell Nickért. Nem várakoztathatjuk meg. - A göndörke szomorúan nézett rám, de aztán pajkosan megvillant a szeme.
- Adj 5 percet, és a mennyországba repítelek. - rámarkolt a dudoromra, ami egyből elfelejtette velem a dolgunkat.
Harry pillanatok alatt lökött le az ágyra, és mászott rám, sietősen húzta le rólam a nadrágomat, s minden tudást beleadva kezdett el kényeztetni. Az ujjai és nyelve ügyes játéka miatt rekord idő alatt élveztem el. Harry diadalittas mosollyal a fején hajolt fel hozzám, hogy csókot váltsunk.
- 2 perc 17 másodperc. - jelentette ki büszkén, mire elnevettem magam.
- Komolyan lemérted, hogy mennyi idő alatt juttatsz a csúcsra? - hitetlenkedve megcsóváltam a fejem, de ő csak komolyan bólintott.
- És ez nagyon sok ötletet jutott eszembe, az egyik, hogy...- nagyon szerettem mindig is, hogy úgy beszél az intim dolgokról, min mások a bevásárló listáról, de már tényleg nem volt időnk erre.
- Hazz, hidd el szívesen meghallgatnám, hogy mi lapul abban az iszonyat perverz buksidban, de mennünk kell Nickért. - Harry csalódottan tápászkodott fel rólam, majd gyorsan felöltözködtünk, mert késében voltunk.
- Harry? - állítottam meg az ajtóban, ő hátra nézett, azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, amik miatt sosem tudok koncentrálni. - Este, amint Nick elalszik szívesen meghallgatom az ötleteidet, és talán egyet-kettőt meg is valósíthatunk. - rákacsintottam, mire perverz mosolyra húzta a száját.
- A szavadon foglak Boo. - ajkaimba harapott, majd kézen fogva vezetett el az autóig.
Mint mindig, most is udvariasan kinyitotta előttem az ajtót. Ezt is imádtam benne; az évek során ugyanolyan udvariasan viselkedett velem, mint a legelején. Bár nem tudom, hogy tudnék-e olyat mondani, amit nem szeretek benne. Persze vannak hibái, de kinek nincsenek? Én viszont még azokat is szeretem. Imádom, ahogy minden szombat reggel palacsintát sütnek Nickkel, és azzal keltenek. Imádom, ahogy a kezdeti benyomástól eltérően minta apaként viselkedik a közös fiunkkal. De imádom azt is, ahogy ragaszkodik az ágy jobb feléhez, mert ő csak azon az oldalon tud aludni. Azt is imádom, ahogy minden két hetente nagy takarítást rendez, mert utálja a rendetlenséget. Egyszerűen teljesen oda vagyok minden egyes porcikájáért. És akkor még nem is említettem, hogy azon kívül, hogy minta apa, és kiváló férj, énekesként is 100%-an odateszi magát. Az én pasim.
- Boo, jössz? - kérdezte tétován a rekedtes hang, én pedig bólintva szálltam ki a kocsiból.
Gyors puszit váltottunk még a suli előtt, majd összekulcsoltuk a kezünket. Nick most kezdte az első osztályt, amitől eleinte nagyon féltünk, de kiderült, hogy örökölte az apja charme-át, pillanatok alatt az ujja köré csavarta a tanárokat, és az osztálytársait.
- Jó napot, Mrs. Hampston, Nickért jöttünk. - mosolyogtam rá, ő viszont nem viszonozta azt.
- Nick egész nap nem volt suliba, azt hittem beteg. - összezavarodva nézett ránk, mi pedig rá.
- Ha Nick nem volt suliba, és nem is volt itthon...
- Akkor hol lehet? - Harry befejezte a mondatomat, de most nem volt kedvem nevetni rajta. A fiam eltűnt.
- Reggel az iskola előtt kiraktuk, és láttuk, ahogy bemegy - a szerelmem idegesen a hajába túrt, s fel-le kezdett járkálni.
- Figyeljen, mi elmegyünk a nagyszülőkhöz, barátokhoz, hátha odament. Ha pedig véletlenül visszakeveredik kérem telefonáljon. - kétségbe esetten rohantunk ki az épületből, egyből a telefonjainkhoz kapva. Mindketten a szüleinknél kezdtük a keresést.
- Rendben, köszi anyu. Ha tudsz valamit hívj, szeretlek. - raktam le anyut, majd néztem, ahogy Harry is hasonlóan tesz.
- Semmi. - ingatta meg a fejét, a szemeiben könny gyűlt.
- Nem lesz gond Hazz, kérdezzük meg a fiúkat. - azzal a lendülettel tárcsáztam is Niallt. Harry szipogva nézte a műveletet.
- Weyhey. - szólt bele vidáman a szöszi, s utáltam, hogy le kell törnöm a vidámságát.
- Niall, nálatok van Nick? - kérdetem türelmetlenül. Pillanatnyi szünet állt be, ami számomra az örökkévalóságnak tűnt.
- Nincs itt, miért lenne? Nem suliba kéne lennie? - hangosan káromkodni kezdtem az újabb vakfolton.
- Nem volt egész nap, nem tudom, hogy hol van, Ni. - én is elkezdtem szipogni, alig tudtam visszatartani a könnyeimet. De muszáj volt.
- Oké, nyugodjatok meg, végig telefonálok mindenkit, akit ismerhet, addig ti menjetek el a kedvenc helyeire. A mozi, a fagylaltos, a játszóház. Tudom is én, nézzétek meg. Hívlak, hogy mi van. - hadarta el gyorsan. Igazán jó barátként viselkedett.
- Köszi Nialler, és kérlek Sophiának, és Elanornak is szóljatok. Hátha ők vitték el. Szeret velük lenni. - a szöszi helyeselt, majd lecsapta a telefont.
- Niall mondott egy jó ötletet, a kedvenc helyei. Hátha valahol ott lesz. - Harry bólintott, majd egyből gyújtást adott, és a legközelebbi helyhez vezetett.
Hiába volt jó terv ez az egész, nem vált be. Mindenhova elmentünk, a cukrászdától kezdve a játékboltig, de sehol nem találtuk mini Harryt. Gyalog indultunk vissza a kiinduló ponthoz; az iskolához. Mindkettőnk egy kis része azt gondolta, hogy talán a járdán összefutunk a gyerekünkkel.
- Boo, mi van ha elrabolták? Mi van ha már nincs is a városba? - kérdezte félve, arcán csillogtak a sós cseppek, amik sűrűn potyogtak le földre. Én is hasonlóan álltam.
- Nem tudom Hazz, de azt nem élném túl. - Hosszú ölelést váltottunk, erőt merítve a másikból. Bárcsak ilyen könnyen menne.
- Tudod mit, Boo? Szólunk a sajtónak. Sokkal nagyobb a kiterjedésük. A világ minden pontján Nickket fogják keresni. Meg persze a rendőrség. Ideje szólni nekik is. - beletörődve bólintottam, majd lehunytam a szemem, hogy egy kicsit meneküljek a valóságból, ami alig egy óra alatt mennyországból pokolba váltott.
- Apa, apu! - hallottunk meg magunk mögül egy hangot, mire mindketten oda fordultunk.
Nick jött ki a suli mellette játsziról, kézen fogva egy lányt.
- Nick te jó ég. Mindenhol kerestünk. - magamhoz öleltem olyan szorosan, ahogy csak tudtam.
- Nem csinálhatsz ilyet többet, oké? Rossz voltál. És egyáltalán hol voltál? Miért? Kivel? - hadarta Harry, leamortizálva szegény elveszettnek hitt gyereket.
- Vany, és én itt voltunk egész nap. Azt mondta, hogy nem tudja az ABC-t megtanulni. Én pedig mi mást tehettem volna, mint megtanítani neki? - vont vállat, majd rákacsintott a mellette lévő lányra, aki erre kuncogni kezdett. Te jó ég mennyire hasonlít Harryre.
- Ilyet nem csinálhatsz fiam! Erre vannak a tanárok, nem te. - Nick csibészes mosollyal vállat vont, majd egy puszit nyomott a kislány arcára, és kézen fogott minket.
- Menjünk haza - nevetett fel.
Nem értette, hogy miért aggódtunk miatta annyira, ezért otthon rendesen elbeszélgettünk vele. Miután mindenkit felhívtunk, hogy megvan Nick, és őt magát is egy hét szobafogságra ítéltük - pedig nem tehet róla, hogy az apjától nőcsábász géneket örökölt - végre minden elcsendesedett.
Ez a kedvenc részem a napban. Minden olyan nyugodt, a nappali nyüzsgés a fénnyel együtt eltűnik. Mindenki elvégezte az aznapi dolgát, ilyenkor már mindenki pihen. Én is az ágyban fekve twittereztem, amikor nyílt az ajtó. Harry lépett be rajta, nyakában egy stopperóra lógott. És ez volt az összes dolog rajta.
- Harry?! - ajkaimba haraptam, hogy ne nyögjek fel a látványra.
- Nick már elaludt. Jöttem beváltani az ígéreted. - kivette a kezemből a telefont, s eldobta valamerre. majd leterített az ágyon. Gyorsan megszabadult a felsőmtől, így amikor csókra nyújtotta a száját a stopper kettőnk közé került.
- Hajlandó vagyok tárgyalni veled. - suttogtam, de már nem igazán figyeltem a szavaimra, csak az ajkakra, amik lassú puszikkal hintették be az egész felső testem.
Természetesen semmi alkuról nem volt szó. Abban a pillanatban bármire rá tudott volna venni, és nem igazán bántam, hogy átadtam magam neki. Hisz az övé voltam, ő pedig az enyém.

#1 Once upon a time

Sziasztok :) Végre itt vagyok, egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon hosszú hét után. Remélem nem ment a történet kárára az, hogy ki vagyok merülve...A másik, hogy belekezdtem a dalos dologba, aminek az volt a lényege, hogy láttam egy listát, amin rajta voltak a következő albumon lévő dalok neve, és az, hogy ki írta. Ami pedig eszembe jut a címről azt megírom olyan párosításban, aki írta. Na, mint kiderült fake volt a lista, szóval ezt a dalos dolgot befejezem. Így már nem jó az egész. De! Azt is említettem, hogy szeretnék belekezdeni egy futó sztoriba, ennek hoztam ma a bevezető részét. Remélem tetszeni fog :) És szeretnék elárulni annyit, hogy valakivel, akit szerintem itt mindenki ismer, dolgozunk valamin, amiről valószínűleg nemsokára tudomást is kaptok. Jó olvasást :) Đ. xx

- Apu, apu - futott felém a kislányom, szőke fürtjei csak úgy lobogtak utána, aranyos ruhácskáján már egy jókora fűfolt látszott.

- Igen? - karomat kinyújtottam felé, mire ő fürgén bele is ugrott.

- Azt mondtad, hogyha nagyobb leszek, akkor elmeséled hogyan ismerkedtél meg apuval, és hogy milyen volt az életetek. - csillogó szemeiben temérdek kíváncsiságot fedeztem fel, amire nem igazán tudtam nemet mondani. 

- Erre a mesére én is kíváncsi vagyok. - szólalt meg mögöttem az a hang, amit egymillió közül is felismernék bármikor. Leült mellénk, így a vállára tudtam hajtani a fejem. 

- Tudod kicsim, az egy nagyon hosszú történet. - simítottam ki az arcából egy rakoncátlan tincset. Ajkain mosoly játszott, törékeny kis karjaival próbált egyszerre engem és Harryt is átölelni. 

- Hallani akarom. - felelte dacosan. Ó vajon kitől is örökölte ezt a tulajdonságát? Bizonyos helyzetekben jó makacsnak lenni, de ha már 8 évesen ilyen mi lesz velünk, mikor kamasz lesz? 

- Hát hol is kezdjem? - végig gondolom kapcsolatunk főbb szakaszait, végül kijelölöm azt képzeletben, ahol megváltozott bennem minden, bár nem tudtam róla. Az emlékek megelevenednek a szemem előtt, és úgy érzem, mintha újra 17 lennék. Az egésznek a felidézésében Harry illata segít a legjobban, és lénye, ahogy körülöleli az enyémet. - Úgy fogom mesélni, hogy mindent megérts. Szóval; kezdhetném azzal, hogy egyszer volt, hol nem volt, de ez nem egy tündérmese. Egyáltalán nem az. Bár a sárkányokkal sokszor meg kellett küzdenem. Nem volt se szőke herceg, se...

- És én? - szakít félbe a mellettem ülő fiú felháborodottan.

- Ó, te is az egyik sárkány voltál, akivel meg kellett harcolnom. - felnevet, úgy, hogy gödröcskéi kirajzolódjanak arca két oldalán. Tudja mire gondolok, így egy finom bökés után folytathatom a mesét.  

- Szóval nem volt herceg, sem keresztanya, se semmi ilyesmi. Azt hiszem minden azon a délután kezdődött...- már nem láttam a jelent, szemem előtt újra megelevenedett a nem éppen mesebeli múlt.

Lost souls~Larry

Sziasztok :) Úgy tűnik ez egy Larry Stylinson hétvége, sajnálom, ha valakit zavar, de most ezek kerültek sorra. Ezt a Lost Souls c. dal ihlette, amit Harry Styles, és Kodaline írt. Mindenkinek szép hetet :) Jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

Minden egyes ember a Földön - valaki titokban, valaki nyíltan - úgy érzi, hogy nem teljes amíg nincs mellette Az a valaki. Lehet az embernek szerető családja, lojális barátai, ha nincs mellette egy pár. Velem is ez volt.

Imádtam az életem, az álmaim megvalósítása közepén tartottam, nem küzdöttem anyagi problémákkal, a családomban egy-két viszályon kívül nem volt balhé, a barátaim pedig elfogadtak engem olyannak, amilyen vagyok. Mégis hiányzott az az ember, aki esténként elmondja nekem mennyire szeret, akivel kézen fogva sétálhatok...jó, fogalmam sincs milyen lehet a szerelem, de a filmekből és az engem körülvevő emberekből ilyesmire következtettem. A lényeg, hogy nekem kellett, és kész. 

Éjszaka volt már, talán már éjfél is elmúlt, mégsem zavart ez a tudat abban, hogy rójam az utcákat. Valami egyszerűen nem hagyta, hogy otthon legyek, s rendes emberek módjára aludjak. A szívem hevesebben vert, a légzésem szaporábbá vált, s tekintetem folyton keresett valamit. De fogalmam sem volt mit. Amíg meg nem láttam Őt.

Felismertem a göndör hajáról, s hihetetlenül vékony lábairól. Harrynek hívták, ő is az X-factorba jelentkezett, s be is került a válogatón. Tudtam ki ő, hiszen azt a rekedtes, mély, erős hangot nem lehet elfelejteni egykönnyen, pláne azokat a göndör fürtöket, a csibészes mosolyt, s az átható zöld szempárt. Nem mondom, hogy nem figyeltem fel rá, de még soha életemben nem beszéltem vele.

Azt hiszem ő is felismert.

A sötétben a körvonalai beleolvadtak a környezetbe, csak egy halvány alakot láttam, de éreztem tekintete perzselését a bőrömön. Engem a közeli lámpa fénye tökéletesen megvilágított. 

- Louis, igaz? - hallottam meg a rekedt hangot, s végig futott rajtam a libabőr, de nem a hideg levegőtől. 

- Harry. - bólintottam felé, majd néztem, ahogy a meleg leheletem szürkén gomolyogva tűnik el az éjszaka sötétjében. 

 - Nem hittem, hogy találkozni fogok valakivel is. - hangjából a csodálkozás csengett, és egy lépéssel közelebb lépett, így a lámpa arany fénye őt is maga köré vonta, felfedve egyszerű szerelését. Egy elnyűtt szürke pulcsit viselt, amin valami csapat neve, és egy szám állt, a kapucni félig lecsúszott a fejéről, teret adva a rakoncátlan göndör tincseknek. Egyszerű fekete gatyája segített neki hangtalan árnyékként végig osonni az utcán. Mondhatnám, hogy tökéletes volt, de azzal nem fogom meg a lényeget.

- Nos, én is ezt gondoltam. Te miért nem alszol? - kérdeztem kíváncsian, hogy megszakítsam a kissé kínossá vált társalgást.

- Ezt én is kérdezhetném. Amúgy nem tudtam aludni, egyszerűen sétálnom kellett. - vont vállat közömbösen, nekem viszont a szívverésem is leállt egy pillanatra, 

Mi van, ha ez a sors? Mi van, ha megunta, hogy ketten szenvedünk szerelem nélkül, s ma este nem hagyott minket aludni? Talán azért jártuk az utakat, mert kerestünk valamit, és most megtaláltuk.

Azon az estén két elveszett lélek talált egymásra.

És, hogy mi történt az után a sors fordító este után? Hát hogy is mondjam hosszú utat tettünk meg, míg végre egymásra találtunk, de hé! Az a lényeg, hogy megtettük, nem? 

Évek teltek el azóta az este óta, mióta nem hagyott minket aludni elveszett lelkünk fájdalma, s azóta is sokszor sétálunk esténként. Megszoktuk, hogy az éj leple alatt olyan titkokat osztunk meg egymással, amit valószínűleg nappal nem tudnánk. S sok időbe telet rájönnünk, hogy a barátság nem elég kettőnknek. 

Most már tudom mit jelent a szerelem, hiszen nem minden az, ami látszik. Az érték nem abban van, hogy kimondja neked valaki, hogy szeret, hanem a szenvedélyben, ami bujkál e szóban. A szerelmet ne azzal definiáld, hogy kézen fogva sétáltok az utcán, hanem azzal, ahogy a párod fülig érő vigyorral az arcán tekint összekulcsolt kezeitekre. A lényeg a részletekben rejlik, ennyi a titok. 

Matt Stylinson~Larry

Sziasztok :) Ez is egy Larry történet, remélem nem unjátok már. Larry Stylinson kérésére írtam, de egy kicsit más megközelítésből, remélem senki nem bánja, és azt is, hogy tetszeni fog. Remélem nem gond, amiért megint változtattam a kinézeten, és azt is, hogy a fejléc is tetszik, mert ezt is én csináltam. Sajnálom, aki nem szereti a lilát, vagy a rózsaszínt, de nekem ezek a kedvenc színeim, így arra gondoltam, hogy legyen az egész blog olyan, mint én. Szép hétvégét mindenkinek, és jó olvasást :) Đ. xx

Matt idegesen rontott be az osztályterembe, a csúfolódások, amik a folyosón kísérték végig még mindig a fülében csengtek. Imádta a szüleit, de azt már annyira nem, hogy ennyi bántást kap érte. Mint mindig, most is összeszorította szemhéjait, összepréselte ajkait, s már alig várta a kicsöngetést, ami a hétvége eljövetelét jelezte.
A fiú végig szenvedte az órát, néha-néha eltalálta őt egy galacsin, amin valószínűleg valamilyen sértés várt arra, hogy a Földbe tiporja a fiú lelkét. De, mint mindennek, ennek is vége lett, ahogy a csengő élesen hasított a levegőbe. A gyerekek turbósebességgel pakoltak össze, és menekültek el a teremből, köztük Matt is, aki talán a legjobban várta, hogy 2 napig ne találkozzon senkivel. Pihenésre vágyott.
- Hé, Stylinson. Mit tervezel hétvégére? Buzulás apuékkal? - nevetett fel gonoszan az egyik legnagyobb seggfej a suliban. Matt odakapta a fejét, s olyat cselekedett, amit eddig még nem mert megtenni, de betelt nála az a bizonyos pohár.
- Tudod Erik, a te szüleid fele annyira sem fogják szeretni egymást, mint az enyémek. És tudod mit? Ha ilyen gyerekes maradsz, akkor egy lány iránt se fogsz még olyasmit sem érezni, mint az én két apukám, már 20 éve. És attól, mert rád nem tapadnak a csajok, nincs szerető családod, és az állítólagos "barátaid" simán kibeszélnek a hátad mögött, még engem békén lehet hagyni. Leszarom, hogy mit gondolsz, szedd rendbe a saját életed. - egy lesajnáló pillantás kíséretében lépett ki az iskola kapun. Igazán jól esett neki, hogy végre lehordhatott valakit, bár elfogta őt a bűntudat. Harry egész 16 éve alatt arra tanította, hogy még a legutolsó férget is szeresse azért, amilyen, hisz mindenkinek van oka, amiért így viselkedik. Louis pedig egészen kicsi kora óta verte a fejébe, hogy sosem szabad a másik ember gyengeségeit kritizálni, mert ő titkon teljes erejével azon van, hogy ezeket megszüntesse. Így hát teljes volt a bűntudata.
Hiába sütött a nap hét tágra Matt rosszul érezte magát. Lelkében gyökeret vert a sok bántás, amit az évek során kapott. Nem bírta már kordában tartani az szíve fájdalmát, halkan szipogva haladt hazafelé.
- Bocsánat, Matt Stylinson? - szólította meg őt egy ismeretlen hang, ami azt jelentette, hogy valaha One Direction rajongó volt, s megszállottsága nem csillapodott azok alatt az évek alatt, amióta feloszlott a banda. Nem tudta mire számítson, újabb csúnya szavakra, vagy Larry shipperek kérdés özönére, végül egyiket sem kapta meg.
- Igen? - kérdezte félve, várva, hogy melyik elmélet valósul meg most.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy...add át az apukáidnak, hogy mennyire tisztelem őket. - egyértelmű volt, hogy a lány először mást szeretett volna mondani, de mindkettőjük szerencséjére nem az eredeti szándékát közölte a fiúval.
Matt végig nézett a lányon, akin a jó idő miatt csak egy lenge szoknya hullámzott a vékony combjai körül, s karcsú derekára dögösen tapadt a vicces feliratú nőies pólója. Túlságosan tetszett a fiúnak a látvány.
- Hogy hívnak? - kérdezte egy flörtölős félmosoly kíséretében, amit természetesen Harry tanított neki. Most végre hasznát lelte.
- Jessica. - nyújtotta felé udvariasan a kezét, majd üdvözlő jobbost ráztak. Mindketten vigyorogva meredtek egymásra, valami olyasmire leltek egymás szemében, amire már régóta vágytak.
Telefonszám csere, egy rövid beszélgetés, és a viszontlátás reményében folytatták útjukat.
A fiú annyira belemerült a gondolataiba, amik folyton visszatértek a lányra, hogy már csak azt vette észre, hogy otthon van.
Az ajtó nyitva állt előtte, így még a kulcsot sem kellett elővennie, hogy bejusson. A két férfi nem tudta, hogy hazaért a fiuk, ezért szégyen nélkül szerelmesen hajoltak egymás szájára. Matt imádta nézni őket, olyankor mindig elhitte, hogy az igaz szerelem létezik, s mindenki elnyeri a Happy Endjét. Mindig is olyan kapcsolatra vágyott, mint Harryé és Louisé, amiben a szerelem lángja az idő során nem hogy elalszik, sokkal inkább erdő tűzzé növi ki magát.
Harry szorosan kulcsolta össze karját szerelme derekán, s úgy rántotta magához, mintha attól félne elszökne tőle az előtte álló személy. Persze erről szó se volt. A magasságban sokkal kisebb férfi engedelmesen simult az izmos mellkashoz, fejét a vállába illesztette, hogy minél közelebb legyen hozzá. Látszott rajta, hogy legszívesebben belebújt volna a göndörkébe. Matt látta a Harry arcán megjelent boldog vigyort, s tudta, hogy Louis szája is fülig ér. Ez a mosoly már lassan 20 éve szüntelen ott ragyogott mindkettőjük arcán, akárhányszor csak egymásra néztek, s noha néha volt egy-két hullámvölgy a kapcsolatukban egymásért feladtak volna mindent.
Matt mindig is ilyen kapcsolatra vágyott. Irigyelte a szerelmüket.
- Sziasztok. - lépett be végül a szobába, miket megunta a nézelődést.
- Szia Matt. - mosolygott rá melegen Louis, aki nem engedte el Harryt, csupán a fia felé fordította arcát.
- Szia szívem. Mi volt ma suliban? - kérdezte Harry is kedvesen. Nem szégyellték a fiuk elől a szerelmüket.
- Péntek volt, úgyhogy kibírtam az unalmas tanárokat. - vonta meg a vállát, s hiába érezte alig egy órával ezelőtt a suliban, hogy minden rossz, mikor hazaért mindig egyfajta béke járta át őt, ezért nem számolt be a bántó szavakról a szüleinek. Persze ők enélkül is tudtak ezekről, de hagyták, hogy a fiú maga oldja meg a saját harcait.
- Ma találkoztam valakivel. - újságolta boldogan, s hatalmas mosoly terült szét az arcán, ahogy újra felidézte Jessicát.
- Milyen a lány? - kérdezte kíváncsian Louis.
- Gyönyörű, és kedves, és...sosem találkoztam még olyannal, mint ő. - mesélte elragadtatva, s nem is vette észre, amikor Lou és Harry összenéztek, azzal a tipikus "te jó ég a fiunk szerelmes" pillantással.
- Örülünk neked Matt. - mosolygott Louis, s már alig várta, hogy megismerje a különleges lányt, aki pár perc alatt rabolta el egyetlen fia szívét.
- Gyere ide, Matty. - nyújtotta ki a másik karját Harry, amikor eszébe jutott, hogyan tehetné szerelmes ölelését még tökéletesebbé.
A rosszat, egyszer felváltja a jó, hiszen mindenki megérdemli a saját Happy End-ét, S lehet, hogy azelőtt meg kell küzdeni ezer sárkánnyal, trollokkal, boszorkákkal, de a végén a harc úgyis megéri majd a megérdemelt boldogságot. Mindig megéri, csak nem szabad feladni.

Szivárvány~Larry

Sziasztok :) Nem tudom ki vette észre, és ki nem, de két napig nem lehetett feljönni ide. Nos, nagyon sajnálom, de hát itt vagyok, egy bocsánatkérő kis történettel. Remélem tetszeni fog, jól esne néhány biztató szó. Jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

- Harry, Harry! - kiáltotta valahonnan izgatottan Louis, mire kíváncsian kerestem meg ugrabugráló alakját.
- Louis? - mosolyogva figyeltem, ahogy az ég felé mutogat, s a boldogsága jeleként hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Megtaláltam a szivárvány végét, nézd! - a hétszínű félkörív felé mutatott, ami valóban a kert végében ért véget.
- Nézzük meg, lehet, hogy Niallt találjuk ott. - nevettem fel, majd összekulcsoltam az ujjainkat, s elindultunk, hogy végre választ találjunk a kérdésre; mi van a szivárvány végén. Éreztem Louison z izgatottságot, alig tudott normális tempóban mellettem jönni. Nem sok időbe telt, mire rájöttünk, hogy a szivárvány a kerten túl húzódó erdőben végződik, így a két területet elválasztó kaput kinyitva mentünk tovább.
Szinte megrészegülve követtük az egyre halványuló természet feletti csodát. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre beteljesedik a szerelmem egyik álma; mindig is arra vágyott, hogy megtudja mi rejtőzik a szivárvány végén. Talán titkon abban bízott, hogy valóban manókat, esetleg kincset talál.
- Nézd, itt tűnt el. - bökött az égre, ahol eltűnt a szemünk elől a színes szépség. Csalódottan hajtotta le a fejét, mire átöleltem a vállát.
- Ne aggódj szívem, szerintem pontosan itt van a szivárvány vége, és nézd csak; én találtam is egy kincset. - csibészesen elmosolyodtam, s a két kezem közé fogtam az arany után keresgélő arcát. Óvatosan vettem birtokba a halvány rózsaszín ajkakat, s élveztem, ahogy a hosszú ujjaival beletúr  hajamba, néha-néha meghúzva egy tincsemet, halk morgást kiváltva ezzel belőlem.
A cselekedet hevében az egyik fának dőltünk, s miközben egyre csak faltuk egymást, éreztem, ahogy valami kicsúszik a zsebemből, és halk puffanással érkezett a levelekre. Szomorúan hajtottam le a fejem. Lebuktam.
- Harry, ez mi? - kíváncsian lehajolt, s ujjai közé vette a bársonydobozkát.
- Úgy tűnik neked még a kezedet a sem lehet megkérni. - dühöngtem magamban. Magamra voltam mérges, amiért ezt az oly' sok érzelmi értékkel bíró ékszert a zsebembe raktam. De nem tehettem róla, vártam a megfelelő pillanatot.
- Te megakartad kérni a kezem? - képedt el teljesen, s még mindig a dobozkát szorongatta a markában.
- Gyerünk, nyisd ki! - bólintottam, s néztem, ahogy a csodaszép antik gyűrűre felragyog arca. Legalább boldognak látom, mint ahogy alapból is terveztem, hiszen nekem mindig is csak az ő boldogsága volt a célom. - Tudod, amikor a Nagyi a Nagyapa után ment, pár évvel ezelőtt, nekem adta ezt a gyűrűt. - elmosolyodtam a nagyszüleim emlékére. Nagyon sokat jelentettek nekem, s mára már csak a remény maradt meg nekem, miszerint a túlvilágon újra egymásra leltek. - Azt mondta, hogy annak adjam ezt a gyűrűt, aki olyan lesz számomra, mint neki Papa. - lehunytam a szemem a fájdalmas, mégis boldog szavakra, amik újra feltörtek bennem. - Azt hiszem megtaláltam azt a valakit. Nem így akartam ezt az egészet..., de...hozzám jössz? - kérdeztem óvatosan, s figyeltem a csodás arcon átfutó érzelmek hadát.
- Hazzaaaaa, természetesen; igen! - a nyakamba ugrott, mire mindketten eldőltünk a kissé nyirkos avarban, de nem zavart minket.
A tengerkék szemekbe nézve megtaláltam a világom, s ha nem is leltünk aranyra egy valamire igen. A közös jövőnkre.

Emlékezés~Lirry part 2.

Sziasztok :) Remélem jól telik a hetek. Úgy hallottam, hogy VALAKI közületek nagyon szereti Lirryt, és, hogy olvasta az egyik legelső sztorimat, aminek elég függő vége lett, és ezen nagyon kiakadt. Hát tessék; tudom, hogy nem a legjobb, de remélem tetszeni fog. Kitartást mindenkinek, mindjárt hátvége :) És csak megsúgom, hogy csütörtök délután környékén megéri megnézni a blogot. :) Jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

Utolsó pillantást vettem a pillanatképre. A csengőt meghallva felsóhajtottam, szemem sarkában egy könnycsepp készült lefolyni a lelkemig, de makacsul visszatartottam. Majd lefordítottam a képkeretet, és ajtót nyitottam.
- Harry? - kérdeztem meglepetten, gyorsan eltüntettem arcomról az árulkodó cseppeket. A térdem megroggyant, képtelen voltam tartani a saját súlyomat. Végig néztem rajta; és pont olyan volt, mint amilyennek legutoljára láttam. Talán egy kicsit szexibb, de ez alap.
- Liam. - bólintott komolyan, s utáltam elviselni a tudatot, miszerint nem húzza édes mosolyra a száját, mint ahogyan régen. Fancsali képet vágva lépett be a házba, magával hozva borús hangulatát. Szemei a kezemben szorongatott képkereten állapodtak meg, amit gyorsan visszatettem a helyére.
Fogalmam sem volt mit mondjak neki, ő hagyott magamra. Azt hiszem ő sem tudta hol kezdje, így inkább a lakást kezdte körbe járni. Nem tudtam mit keres, talán néhány holmiját, talán az emlékeit, esetleg a boldog jövőnket, mindenesetre elbűvölve figyeltem az arcán néha-néha felcsillanó érzelmeket.
Ujjait végig húzta a kandalló szélén, majd hátat fordított annak, s egyenesen a szemembe nézett. Fogalmam sem volt mi történik ilyenkor, de amikor tekintetünk egybe olvad minden megszűnik létezni. A kettőnk alakja marad meg csak a világból, s a többi dolog a feledés láthatatlan lefolyóján kúszik le. Csak mi. A pillanat hevében még azt is elfelejtettem, hogy engem Harry elhagyott, természetes mozdulattal hajoltam még közelebb hozzá...és megtört a varázs.
Mindketten elnéztünk  másik feje mellett, s próbáltunk úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. A gond csak az volt, hogy tényleg nem csináltunk semmit.
- Figyelj Li, nem fogok neked hazudni, sosem tettem. Azért jöttem vissza, hogy örök búcsút vegyek tőled. - már ennek a gondolatától is könnyes lett a szemem, nem még így, hogy szemtől szembe közölte. - Tudod, hogy miért nem lehetünk együtt. Voltak...hogy is mondjam, hibáim az életben. Nem kellett volna elkövetnem őket, és akkor nem tartanék most itt. Sajnálom, hogy így kell megtudnod, de dílerkedtem. És nem is szeretnélek jobban belekeverni ebbe, A lényeg, hogy el kell hagynom az országot, és valószínűleg a kontinenst is. - megrázta a fejét, mintha maga is alig bírná elhinni, hogy mi történik vele. - Szóval búcsúzni jöttem. - újabb fejrázással közölte mennyire nem tetszik neki a helyzet. Hát még nekem. - De nem tudok, érted? - a fal mellett lerogyott a földre, felhúzott térdei közé hajtotta a fejét, és zokogni kezdett. Az eddig erősnek tűnő fiú megtört, s darabokra hullva ült előttem.
- Harry...- suttogtam, de erre csak felerősödött a hüppögés. Melléhelyezkedtem a szőnyegen, s nem tudtam mit tehetnék. Csak néztem, ahogy szépen lassan megnyugszik, s könnyáztatta arccal felnéz rám.
- Li, addig a pillanatig, amíg nem nyitottad ki az ajtót ezt is akartam, de...- tudtam, hogy a sírás fojtogatta, s ez megnehezítette a beszédét. - amikor kinyitottad az ajtót...nem tudom megmagyarázni, csak úgy éreztem végre hazaérkeztem egy hosszú út után. És ahogy végig jártam a házat. A közös házunkat. - elmosolyodott a birtokos jelzőre - Úgy éreztem nem szabad ezt itt hagynom. Te vagy az életem Liam, és azt akarom, hogy velem gyere. - szomorúan lehajtotta a fejét, majd kedvtelenül elmosolyodott. - Hallottál ilyen önző dolgot valaha is? - gyönyörű szemét lehunyva próbált nyugalomra találni.
És hogy én hol találtam meg a lelki békémet? Sehol. A szívem össze-vissza ugrabugrált a mellkasomba, légszomjam volt, az agyamat feldolgozási idő hiánya miatt szünetelt.
- Hazz, én bárhová elmennék veled. Még az Északi Sarkra is, ha az kel. Ez sosem tartott vissza. - megcsóváltam a fejem a feltételezésen.
- De te itt élsz. És nem lehe...- ajkaira nyomott hosszú csókkal hallgattam el.
- Most, hogy befogtad egy pillanatra elmondhatom, hogy te vagy az életem, szóval tőlem indulhatunk. - teljesen izgatottan pattantam fel, s rántottam magamhoz a göndörkét is.
- Biztos vagy benne? Mert nem lesz az egész egy leányálom. Nem nyaralni megyünk Liam. - mondta komolyan.
- Lehet, hogy ez nagyon nyálasan fog hangzani, de veled minden egy valóra vált tündérmese. Mindegy, hogy hol, kivel élünk, a lényeg, hogy mi együtt vagyunk. Ugye sosem hagysz el többé? - oldalra döntöttem a fejem kérdően, mire egy puszit nyomott az orromra.
- Csak ha te szeretnéd. - suttogta, majd összekulcsolta az ujjainkat.
Lehet, hogy az életben vannak rossz időszakok, és úgy érzed nincs kiút a sötétségből, de a fény mindig ott van, és utat próbál törni magának. A te dolgod csak annyi, hogy kinyitod az ajtót neki. Az én fénysugaram egy göndör hajú képében jött el, s a kérdés az hogy hova vezet. Ausztrália? Németország? Spanyolország? A helyszín lényegtelen, én csak követem.

Fire~Nouis

Sziasztok :) Igen, betegen, rengeteg tanulnivalóval, de itt vagyok. Egyszerűen nem tudtam nem írni. Remélem azért nem lett elviselhetetlenül rossz...A másik dolog, hogy arra gondoltam, hogy még van 10 One Shots, ami ehhez a daloshoz jön, aztán van egy Larry, amit kérésre írok, egy Ziam természetfeletti és aztán belekezdenék egy több fejezetes történetbe, amit ti választhattok ki, hogy milyen párosít legyen, az alapja megvan. Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: A dalt, amit már előre tudok, hogy fantasztikus 1975, Louis Tomlinson, Niall Horan írta. A kép pedig ugyanúgy saját.

- Niall? - suttogtam, úgy hogy a többiek ne vegyenek észre semmit.
- Hmm? -fordította felém a fejét enyhén, az interjút tartó nő egy pillanatig most mást faggatott, Niallt kicsit békén hagyva a folyamatos kérdésözöntől.
- Akarlak. - mondtam, és ráhelyeztem a kezem a combjaira, mire élesen szívta be a levegőt. Senki nem láthatta tettemet az asztal miatt, így ujjaimmal egyre merészebb helyekre vándoroltam, még nem ráhelyeztem a kezem a férfiasságára, erre megugrott.
- Bo...bocsánat. Csak azt hittem egy pók.- jelentette ki, hiszen mindenki a szöszi felé fordult.
- Louis! Hagyd abba, esküszöm este folytatjuk, mert én is kívánlak, de...-oldalról rám pillantott, azonban elhallgatott, ahogy elkezdtem dörzsölni szerszámát. Pár percig folytattam, majd abbahagytam, miután kellően felizgattam. Bosszúsan villant kék írisze.
- Te mondtad, majd otthon. - mondtam, és a nő felé fordultam, aki az Eleanorral  való szakításomról kérdezett.
- Minden álomszerű volt, imádtátok egymást, már el is jegyezted. Mi történt? - aggódva figyelt, talán azt hitte ki vagyok borulva, de nagyot tévedett, nem lehetnék ennél boldogabb, ezért rámosolyogtam, és a legdiplomatikusabban válaszoltam.
- Elvesztettük azt a szikrát a folytonos távollét miatt, ráadásul a programunk is egyszerűen összeegyezhetetlen volt. Kívánok neki sok sikert, és természetesen barátok maradunk. - Mégsem mondhattam el az igazat, miszerint Niall megcsókolt egy bulin, ott lefeküdtünk és aztán szép lassan beleszerettem, s azóta élvezzük egymást társaságát, természetesen így már szó sem lehetett az esküvőről. A nő bólintott, majd tovább faggatta Niallt, aki már teljesen kikészülve válaszolgatott.
- Nem, nem járunk csak egy helyiségben voltunk. Igen egyszer ránéztem, de...Nem nem tervezek vele semmilyen esküvőt...Nem, teherbe se ejtettem, tekintve, hogy nem volt rá alkalmam...Nem úgy értettem, csak szimplán, öhm tudja Azt nem csináltuk...Az istenit ki is ez a lány? - halkan felkuncogtam, amit nem vett észre senki, el voltak foglalva a piruló szerelmemmel. Olyan ellenállhatatlan volt. Szőke tincsei az ég felé meredtek, fehér feszülős trikója láttatni engedte a kicsi, de kidolgozott bicepszét. Ujjaival idegesen dobolt az asztalon, arcán enyhe pír játszott, most nem mosolygott, mint ahogy szokott, kék írisze villámokat szórt.
Olyan 5-10 percen belül a nő is felfogta, hogy csak valami csoda folytán kerültek egy képre azzal a lánnyal, és nem fogja titokban elvenni Las Vegasba. Niall rám tekintett a szeme sarkából, én pedig féloldalasan rávigyorogtam, emiatt neki is mosolyra húzódtak ajkai.
- Alig várom, hogy hazaérjünk - tátogtam, s vigyorogva tanulmányoztam a vágytól egyre sötétebbé váló szemeit. A szenvedély tüzében égve meredtem a kék szempárba.
Amint az interjú véget ért Harry - kivételesen nem Niall - panaszkodni kezdett, hogy éhes. Valaki a fülem mellett összecsapta a tenyerét, így fájdalmasan kaptam a hallószervemhez.
- Rendben, menjetek el kajálni valahova, úgy is rég voltatok együtt bárhol. Jót tesz az imagineteknek. - egyszerre sóhajtottunk fel, ez nem felajánlás volt, sokkal inkább utasítás. Elhaladva egy tükör mellett gyorsan megigazítottam a kósza tincseimet.
- Ugyanolyan - nevetett fel Niall mellettem.
- Nem is igaz, nem veszed észre a változást? Még megharagszok, és nem lesz semmi az esténkből. - kacsintottam rá, és utoljára csekkoltam a tükörképemet, és a többiek után loholtam.

***********

Paul is velünk vacsorázott, aminek azért nem örültem csak, mert olyankor mindig valami rossz hírrel szolgált. És sajnálatos módon igazam lett, ahogy lenyeltük az utolsó falatot is megköszörülte a torkát.
- A helyzet az, hogy vissza kéne menned Eleanorhoz, mert mindenki elkezdett pletykálni, hogy Harry miatt dobtad. - Niall felkapta erre a fejét, és én is. Harry? Már megint?
- De velem jár és nem Harryvel. - jelentette ki a nyilvánvalót, amit sajnos még nem mondtunk el senkinek, így elég meglepődött fejet vágtak a többiek.
- Csak vicceltem? - próbálta menteni a helyzetet a szöszi elég rosszul.
- Semmi baj, Niall. Egyszer úgy is el kellett volna mondani nekik, bár jobb lett volna 10 szem közt, de végül is egy zsúfolt étterem kellős közepén, mikor körül vesz minket egy csomó fotós éppolyan jó választás. - a szarkazmus ellenére rámosolyogtam, hogy tudja szeretem azért, akármennyire meggondolatlan is, majd a többiek felé fordultam. - Meglepetés. - próbáltam elviccelni, de most valahogy senki nem talált a humorérzékére, főleg Paul nem.
- Hogy mi? - kérdezte paprika piros fejjel, de végül kontrollálta magát, így is sikerült felhívni sok ember figyelmét. Rámosolygott, de nem ám kedvesen, a vigyorgása gyilkolási vágyat rejtett. - Most csak szórakoztok velem, ugye? - reménykedve járatta szemét köztem és a szerelmem közt.
- Nem. Sajnálom, hogyha nem tetszik, de én Louist szeretem, szóval...- Niall egyenesen a perzselő tekintetbe nézve mondta ki ezeket, én pedig az asztal alatt összefűztem a kezeinket.
Végig néztem a kimaradt három fiún, akiken vegyes érzelmet láttam. Zayn és Liam tátott szájjal néztek ránk, próbálták felemészteni a dolgot, Harrry pedig...nos vigyorogva szemlélt minket. Hát igen, ő is rendelkezett néhány ferde hajlammal, így szerintem ő lenne az utolsó aki a szemünkre hányna bármi rosszat is. A göndörke mosolyogva rám kacsintott, s tudtam, hogyha kettesben leszünk egyszer, akkor ki fog faggatni mindenről. Szegény Niall ágybeli teljesítménye nem fog titokban maradni Harry előtt, bár nem hiszem, hogy rossz az, ha valaki a hiperaktivitása miatt egész nap áll. A szó szoros értelmében.  
- Rendben. - köszörülte meg zavartan a torkát Paul. - Akkor korrigálom a mondatom; vissza kell menned Eleanorhoz Niall miatt. - bólintottam, azt hiszem képes vagyok a kompromisszumokra, ha ő is. És mit érdekel, hogy néha azzal a lánnyal kell lennem, ha mikor hazamegyek, és lefekszem Niall szerelmes ölelésében hajtom álomra a fejem?
Volt, mikor a vágy égetett minket, volt mikor a harag, de most...a bizalom szerelmi tüzében égve meredtünk egymás szemébe, tudtuk, hogy örökre ott leszünk egymásnak. Megszorítottam összefűzött ujjainkat, mire elmosolyodott. A mi tündér mesénk más lesz, mint a többi, de ugyanolyan varázslatos.

Családi mez~Larry

Sziasztok :) Tudom, hogy előző héten már megosztottam egy ehhez hasonló történetet, de megláttam ezt a képet és képtelen voltam kihagyni. Sajnálom, hogy ez is Larry, de nem változtathattam párosítást az illusztráció miatt.
Valamint tudom, hogy benne vagyok a dalos dologban, de olyan beteg lettem, hogy alig kapok levegőt, de mindenképpen szerettem volna hozni valamit, így ezt a régebben megírt cuccot hoztam, remélem tetszeni fog, amint meggyógyulok hozom is a következőt :)
A másik dolog, hogyha jól számoltam, akkor ez az 50. One Shot - om,  így most szeretnék köszönetet mondani nektek. 33 feliratkozóról még álmodni sem mertem volna, mikor elkezdtem ezt az egészet. És igen, voltak hullámvölgyek; volt, amikor úgy gondoltam nem csinálom tovább, és volt olyan időszak is, amikor naponta hoztam a részeket. De a lényeg, hogy még mindig itt vagyok. Jelen pillanatban 418 kommentnél járunk, ami szintén hihetetlen, csak köszönni tudom. Pontosan most nem néztem, de azt hiszem 15 500 megtekintést is túlléptük, amiért is nagyon hálás vagyok. Persze nem ez a legolvasottabb blog, ez nem olyan mint a Sinister, vagy a More Than Friends, vagy az After Larry Stylinson, de én nagyon-nagyon-nagyon örülök ennek. Még egyszer köszönöm, hogy itt vagytok velem, és amiért támogattok a kommentjeitekkel. Szép hétvégét, és jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Niall Horannak nagyon boldog születésnapot...el sem hiszem, hogy már ő is 21...

- Apu, apa. Szeretnék bejelenteni valamit. - állt elénk Matt, olyan komolyan, mintha egy rendőrségi vallomásra készülne. Imádtam, hogy ezt a tulajdonságát Louistól örökölte; amit csinált, azt rendesen megcsinálta, folyton komolyan próbálta megoldani a "gondjait" holott 6 éves volt csak. De annak ellenére, hogy szerelmem tulajdonságait örökölte a külseje az enyém volt. Göndör barna tincseit hozzám hasonló kendővel fogta fel, zöld szemének árnyalta az enyém tökéletes mása.
A kanapéra ültetett le minket, reflexszerűen kapcsoltuk össze ujjainkat, s meredtünk a gyerekünkre.
- Szóval, mint tudjátok...- kezdte, miközben ujjait a háta mögött összefűzte, ilyenkor jövök rá, hogy én vagyok a biológiai apja, annak ellenére, hogy belülről tiszta Louis. - Egy hete kezdtem el a sulit...- folytatta volna, de Louis közbe szólt, türelmetlenkedve pattant volna fel, sosem tudott egy helyben maradni egy huzamosabb ideig, csak az nyugtatta meg, hogy ujjaimat a derekára fonva húztam közelebb magamhoz.
- Kösz, hogy megosztottad ezt a fontos információt. - mondta gúnyosan. Néha nem tudom eldönteni melyik a nagyobb gyerek. Egymásra kiöltötték a nyelvüket, amit fejcsóválással fogadtam, de nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el a látványon.
- Nem ezt akartam mondani. - morcosan meredt az apja arcára, amin ugyanolyan kifejezés ült, mint rajta. - Szóval; mondták a suliban, hogy vannak szakkörök, ebből elég kevés van nekünk elsősöknek; de egyvalami felkeltette az érdeklődésemet. - drámai szünetet tartott, hogy fokozza a hangulatot, miközben Loura sandítva végre kimondta - Focizni akarok.
Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. A háttérből néztem, ahogy Lou feldolgozza az információt, majd az arcára kiül a boldogság. Tudtam, hogy be fog pörögni, így már fel is álltam, hogy kikészítsem a foci cuccokat. Louis az a most azonnal fajta.
- Hű kicsim, jó döntés. - igazi fogakat villogtató mosolyban részesítette a kisfiút, magához ölelte, s szemével engem keresve beszélt tovább. - Menjünk ki a pályára gyakorolni. Ó és Harry, emlékszel, hogy mit csináltattunk Mattnek? Itt az idő. - mondta komolyan, mire nevetve indultam a szekrény felé. Kikerestem amit kért, s a kezébe nyomtam.
- Bolond vagy. - suttogtam a szájára, ő pedig vállat vonva nyomott puszit a ajkaimra.
- Matt. Eljött az idő, hogy megkapd ezt. A családi mez. - a fiúra gyorsan felaggatta a piros mezt, ami fehéren írva hirdette a családnevünket. Egy kicsit nagy volt rá, hiszen későbbre terveztük, de nem számított. A fiunk csillogó szemekkel figyelte az anyagot, elképesztő volt látni a zöld szemekben a csillogást. Louis pedig csak úgy árasztotta a büszkeséget.
- Mehetünk? - törtem meg a csöndet, amire mindketten bólintottak, s kézen fogva indultak el, engem hátrahagyva. De most az egyszer nem hisztiztem érte.
A pálya a házunktól alig pár utcányira volt csak, ennek annyi oka volt, hogy Louis labdarúgóként szerzett magának sikert, és mindennap lejárt a pályára gyakorolni. A foci az élete, emiatt lesz szegény Mattnek egy kemény délutánja.
Mielőtt beértünk volna a pályára felkaptam a nyakamba a kisfiút, aki boldogan kacagva figyelte onnan a magasból a világot.
- Le ne ejtsd! - figyelmeztetett aggódva Louis, de én tudtam, hogy karjaim elég erősek ahhoz, hogy megtartsák a kis testet. A padhoz érve leemeltem Mattet, aki máris szaladt a kapuhoz.
- Harry, nem pakoltad be a labdát?! - kiáltott fel idegesen Louis, én pedig odakaptam a fejem. Oops. - Tudod a focihoz általában szokás labdát is használni. - csípőre tette a kezét, s úgy meredt idegesen a szemembe.
- Naaa, azért nem fog összedőlni a világ. - orrommal megböktem az övét, mire nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el. - Ha akarod hazaszaladok érte. - ajánlottam fel, holott utálok gyalogolni, vagy bármilyen testedzést csinálni.
- Ne, maradj itt Mattel Hazz, vigyázz rá. Mindjárt jövök. - lassan szájon csókolt, majd kocogott is hazafelé.
Matt felé néztem, aki a profikat meghazudtoló mozdulatokkal melegített be.
- Ügyes vagy. - túrtam bele a tincseibe, mire felkapta a fejét, de nem hagyta abba a bemelegítést. - Úgy csinálod, mint Apa. - dicsértem meg, ami miatt kissé elpirult.
- Tudod Apu, ha felnövök olyan akarok lenni, mint Apa. Profi focista. - elkezdte imitálni, hogy a labdába rúg, s én kacagva néztem, ahogy eljátssza a gólt.
- Nem is akarsz olyan lenni, mint én? - húztam össze az orrom morcosan, a féltékenység eluralkodott rajtam.
- Tudod Apu, bármennyire is izgalmas órákig ülni és kottázni, szövegeket írni, én jobban bírnám, ha a barátaimmal játszhatnék. - eltökélten felszegte a fejét, s hiába volt nálam egy félméterrel kisebb bátran nézett rám.
- Büszke lehetsz magadra, a szarkazmusod olyan, mint apádé. - barackot nyomtam a fejére, s törökülésben helyet foglaltam előtte. - Tudod mit, kicsi? Megmutathatod milyen fából faragtak. Gyerünk 10 felülés, 10 fekvő. 3 kör. - ádázul meredtem a szemébe, csak felakartam adni neki a leckét, hogy ne szemtelenkedjen, de nem jött össze. Tenyerét a földre helyezve kezdte hajlítgatni a könyökét. Majdnem minden darabnál megállt, de hősiesen végig szenvedte. A hasára gördült, s megkért, hogy fogjam meg neki a lábát, a felülés sokkal könnyebben ment neki.
- Harold, azt mondtam vigyázz rá, ne azt, hogy készítsd fel egy katonai táborra. - kezdett el dorgálni, és finoman rácsapott a fejemre. Nézte, ahogy Matt elkezdi a 2. körét. Lassan, de biztosan csinálta.
- Matt, nem kell ezt csinálnod. - szóltam oda neki, de nem figyelt rám. Eltökélte, hogy bizonyít, s meg is tette. Lihegve terült szét a zöld gyepen, mikor végzett. - Le vagyok nyűgözve. Áldásom a jövődre. - legyintettem, majd a nézőtér felé vettem az utam.
Beállhattam volna hozzájuk, de abban nem lett volna élvezet, hiszen én képviselem a világ legbénább focistái klubjának vezető szerepét, így inkább maradtam annál, hogy gyönyörködöm a látványba.
Louis először kímélni akarta a kisebbet, de az ügyesen kihasználva ezt rendesen lealázta. Matt előnyére volt a kis termete, ez lehetővé tette, hogy könnyedén átbújjon Lou karjai alatt, de a szerelmem profi focista lévén tapasztaltabb, és megfontoltabb játékos volt.
Csak néztem, ahogy a férjem és a kisfiam azon versenyeznek, hogy ki a jobb focista. Csak egy átlagos délután Tomlinsonéknál.

One chance to dance~Zarry

Sziasztok :) Arra gondoltam, hogy mivel van egy lista, amin rajta van, hogy melyik dalt melyik fiú írta, így végig mennék a dalokon, és olyan párosban írnám meg, akik írták, valamint arról szólna, ami először eszembe jut a címről. Mit szóltok? Kezdésnek a " Once Chance To Dance" című számot dolgoznám fel, a tökéletes Zayn Malik, Naughty Boy, és Emeli Sande szerzeménye. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx

ui.: a képek saját szerkesztések lesznek, ezzel együtt.

A nap elérte tetőfokát az égen, mikorra Zayn kiért a partra.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdeztem, mikor lehuppant mellém az apró kavicsokra.
- Tudod, valakinek szüksége van alvásra is. A normális emberek szokták, kipróbálhatnád. - rázta meg a fejét, ezzel arra utalt, mikor reggel hétkor ráugrottam, miközben aludt, azzal a szándékkal , hogy én felkeltem, és lemegyünk a partra búvárkodni. Oldalra fordítottam a fejem, hogy szemügyre vegyem az arcvonásait. Csak előre meredt a távolban, egy bizonytalan pont felé, arca bal felén még látszottak a párna vonalai, ami még aranyosabbé tette őt.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte tőlem, egyenes a szemembe tekintve. Itt volt az idő, hogy végre kiderítsük azt, amiért idejöttünk. Zayn és én már hónapok óta kerülgettük egymást, nem tagadtuk egymás elől, hogy odavagyunk a másikért, így a többi bandatársunk unszolására Portugáliába jöttünk kettesben, hogy kiderítsük múló szenvedély-e, vagy tényleg egymásnak vagyunk teremtve.
Felpattantam a földről, s úgy hajoltam közelebb Zayn arcához. Megcsapott jellegzetes citromos illata, amitől a pillangók a gyomromban megvadulva csapkodtak ide- oda. Olyan közel húzódtam tökéletes pofijához, hogy már csak egy hajszál választotta el a szánkat egymástól. Nagyon vicces volt, ahogy erre a cselekedetre a szeme kikerekedett, a számon függesztve tekintetét szinte sípolva vette a levegőt. Olyan jó tudni, hogy ezt a reakciót én váltom ki belőle. Tudtam, hogyha testünk összeérne, akkor versenyeztetni tudnám az én és az ő szívdobbanásának vágtáját, hisz annak ellenére, hogy ez csak egy kis teszt volt a pulzusom az egekbe szökött, s a vér különféle területekre tódult ezzel kellemetlen helyzetbe hozva engem.
- Ússzunk egyet. - mondtam, és elléptem, hogy lekapjam magamról a fehér feliratos pólómat. Ledobtam a ruhadarabot oda, ahol eddig ültem, közben Zayn figyelmét élveztem. Szinte éreztem, ahogy pillantása égeti a bőrömet, ezzel még jobban lázba hozva engem.
- Vetkőzz, Malik. - felnevettem a vöröslő arcára, ami arra utalt, hogy ő is félre értette a mondatot. A pirulás azonban nem sokáig tartott, arcára diadalittas kifejezés ült, miközben ő is felpattant, villámgyors mozdulattal szabadult meg ő is a felsőjétől. Az a felső test kiverte a biztosítékot nálam; szépen kidolgozott, kockás has, izmoktól feszülő mellkas, és kissé dudorodó bicepsz. Nem bírtam elszakítani a szemeimet a karamell bőrfelületet tarkító kusza mintákról a szemem.
- Ez az egyetlen esélyed a táncra Styles. - suttogta, majd megindult a víz felé. Egyetlen másodperc sem kellett ahhoz, hogy kövessem. Ahogy a lábamat megcsapták a jeges hullámok, egy kicsit megborzongtam, annak ellenére, hogy a nap melegen sütött, felhevült testem melegen szokta meg. A víz egyre jobban lelassította a mozgásomat, a kis kavicsok alul gyengéden masszírozták a talpam.
Zayn vállig gázolt a habokba, kicsit sem mutatva, hogy megrendítette őt a hőmérséklet. Csodálatos barna szemeit kicsit összehúzta, jellegzetes Malik hatást keltve, s csábosan nézett rám. Most mondhatnám, hogy erre a nézésre minden lány elolvadt volna, de én is úgy éreztem, hogy végem. Közelebb léptem hozzá, valahogy már nem érdekelt a hűvös víz, amely körülölelte a testemet, csakis az előttem álló fiú.
- Most mi lesz Zayn? - kérdeztem, kicsit oldalra döntve a fejemet. Szeméből nem tudtam semmit kiolvasni. Felemelte a jobb kezét, s végig simított az arcomon, a másikkal a derekamat ölelte át. Többé nem érdekelt a hátamat lustán csapkodó jeges víz, sem a talpamba álló nagyobb kavicsok, csak rá figyeltem. Az illata körbelengett, kezei jólesően égették a bőröm, tekintete hipnotizálta az enyémet.
- Na mi lesz, Harry? Rajtad áll a döntés. - tudtam mire gondol, rám bízta, hogy megcsókolom-e vagy sem. Rajtam állt a kettőnk jövője. Még közelebb hajoltam, így már a lélegzetét is éreztem ajkaimon, ami megnehezítette a koncentrációmat. De tudtam mit akarok.
- Tudod Zayn...-hüvelyk ujjaimmal végig simítottam a puha ajkain, csak ennyit engedhettem meg most a tiltott gyümölcsömből. - Egyszer megfoglak csókolni, de az nem azért lesz, mert rajtunk van a súly, hogy csak 2 napunk van itt kettesben, aztán vissza kell mennünk a való világba. Vagy mert a többiek azt várják, hogy szerelmesen megyünk haza. Azért akarok megcsókolni, mert veled akarok lenni, és ha ehhez várnom kell, én várok. - hátrébb léptem, hogy megszemlélhessem az arcát. A döbbenet uralkodott rajta, de tudtam, hogy így helyes, és ezzel ő is tisztában volt. Hiába kaptuk meg azt a mini nyaralást a többiektől még nem jött el a mi időnk. Lehet, hogy a mi történetünk kezdete hosszadalmasabb lesz, mint általában, de megéri várni.
Hogy oldjam a hangulatot lefröcsköltem, ő pedig beszállt a gyerekes játékba, amiben a szerelmünk volt a tét.

***

Hónapok teltek el azóta a nyaralás óta, hosszú, keserves hónapok. Ez alatt annyi időnk sem volt a magán életünkre, hogy haza látogassunk, nem még hogy a szerelmünket kibontakoztassuk. De végül mindennek eljön az ideje, ahogy nekünk is. Az új album keltette őrület kezdett csendesedni, két turné között pedig kaptunk pár hét pihenőt, amit csak néhány interjú szakított félbe. Természetesen mindenki első dolga az volt, hogy hazamegy az első géppel, de én és Zayn valami kimondatlan egyezséggel maradtunk otthon egy éjszakára.
Mindent elterveztünk, pizzát rendeltünk, X-boxoztunk, és levezetésképpen beraktunk egy filmet. Igazából nem érdekelt, hogy mit, csak hogy vele nézhessem.
Az eltelt idő nem hogy kiirtotta volna a bennem élő szerelmet sokkal erősebbé tette. A szívem most már visszavonhatatlanul egyetlen fiúért dobogott, aki éppen most röhögött fel mellettem.
- Hozok inni, te kérsz? - kérdezte, majd meg sem várva a válaszom felkapta a két üres poharat az asztalról, s eltűnt a konyhaajtóban mögött.
Most, hogy többé nem nyomta az idő, a munka, és az elvárások súlya a vállunkat elérkezettnek láttam az időt. Zayn után mentem.
A pultnak támaszkodva szomjasan nyelte a vizet, a kedvenc micimackós poharamból. Becsukta a szemét, miközben ivott, tökéletes volt. Két nagy lépéssel előtte teremtem, és kikaptam a kezéből a poharamat. Persze óvatosan helyeztem a tárgyat a teste mögé, Micimackó szép bánásmódot érdemel. Óvatosan átfogtam a derekát, és végig simítottam enyhén borostás arcán. Akárcsak ő még a parton.
- Megakarlak csókolni. - suttogtam, titokként a tiltott ajkakra. Nyelt egy nagyot mire ádámcsutkája liftezett egyet a torkán.
- Akkor miért csak beszélsz, és nem cselek...- nem tudta befejezni a mondatát, azokat én tapasztottam be a számmal. De nem nagyon zavarta a dolog. Ajkunk lassú, és érzelmes táncot járt, Zayn belemosolygott a csókba. Éhesen faltam a telt ajkakat életemben először, de egyáltalán nem utoljára.
A jó dolgokra néha várni kell... de teljes mértékben megéri.

Te, én, és a végtelen horizont~Narry

Sziasztok :) Ezt még hetekkel ezelőtt írtam egy novella író versenyre, ami végül nem lett megrendezve, szóval úgy gondoltam megosztom, bár hétköznap nem szoktatok annyira aktívak lenni...de nem baj. a hétvégén 2 One Shot-ra is számíthattok úgyhogy készüljetek fel. Szép hetet nektek :) Jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

Ahogy a partra értem egyből lekaptam magamról a papucsomat, s mezítláb merészkedtem le a hófehér homokra. Halvány mosolyra húztam a számat, ahogy megéreztem az apró szemcsék masszírozását a talpamon. Ezen a szakaszon senki nem tartózkodott, csupán én kémleltem a végtelennek tűnő habokat.
Így, hogy közel, s távol nem voltak emberek bátran játszottam a tengerrel. Térdig sétáltam a jéghideg vízben, várva egy nagyobb hullámot, közben élveztem, ahogy egy-egy mini cunami gyengéden csapdossa a combomat. Mikor azonban egy nagy hullám közelített, fehéren fodrozódva, nevetve menekültem a sekélyebb részhez.
- Most vagy először tengerparton? - hallottam meg a hátam mögül egy rekedtes hangot, ami miatt még a vér is megfagyott az ereimben. A közeli szikláról visszacsapódó hullámok lefröcsköltek, ezzel lelapítva felzselézett szőke tincseimet.
- Nem. -válaszoltam a göndörkének, majd a száraz homokra huppantam. Figyeltem, ahogy a víz végeláthatatlan tömege egyre jobban magához vonzza a fénylő korongot az égen.
- A tengerparton nőttem fel. - vontam vállat, s félszemmel követtem a göndörke ruganyos mozgását. Olyan dögös embert, mint ez a fiú még soha életemben nem láttam. Szakadt fekete gatyája második bőrként tapadt formás combjaira, egy Ramones logós póló lógott kidolgozott felső testén, szemeit pilóta napszemüveg takarta el.
- Olyan voltál, mint az öcsém. Ő is mindig menekül a hullámok elől. - a fiú mellém telepedett, s miközben beszélt a távolba meredt, egy olyan helyre, amit csak ő láthatott. Magamba szívtam a a friss sós levegőt, úgy hiányzott már. Évek óta nem jártam itthon, talán ezért viselkedtem ovisként.
- Itt nőttem fel. Csak rám törtek az emlékek. - magyaráztam, bár nem tudtam miért árulom el ezt a göndörkének. Még a nevét sem tudtam. - Niall Horan vagyok. - mondtam, hogy végre fényt derítsek a titokzatos fiú kilétére.
- Harry Styles. - villantott rám egy féloldalas mosolyt, amitől arca két oldalán mély gödröcskék jelentek meg. Bennem tűzijátékot keltett ez a tette. Néztem, ahogy egy lapos követ megfog, s elhajítja úgy, hogy az alig fodrozódó vízfelszínen négyet pattanjon. Tökéletesen tudott kacsázni, de mi mást gondolhattam volna? Harry Styles maga a megtestesült tökéletesség.
- Gondolom kíváncsi vagy miért is jöttem ide, egy teljesen ismeretlen fiúhoz. - nem kérdezte, csupán kijelentette. Valahogy egyből túl szimpatikusnak találtam őt. - Láttam, ahogy a habok közt játszol, és mérhetetlen vágyat éreztem, amiatt, hogy odamenjek hozzád. Szóval nem ellenkeztem. Tudom furcsa, de muszáj volt ide jönnöm- sóhajtott fel, s egy kicsit sem jött zavarba őszinte megnyilvánulásán. Tekintete még mindig a végtelennek tűnő horizontot kémlelte.
- Akkor engedd, hogy megismerjelek Niall Horan. - mondta egy hosszabb szünet után, amiben feldolgozhattam Harry érdeklődését szerény mivoltom felé. Felemelte képzeletbeli kalapját, mire felkuncogtam.
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem, miközben a térdeimet a mellkasomhoz húztam, hogy karjaimmal átfogjam, s arcomat Harry felé fordítva pihentessem rajta.
- Mindent. - vigyorgott rám, s levette magáról a napszemüveget, azokat a gyönyörű smaragd szemeket vétek eltakarni azokkal a lencsékkel. A zöld íriszének mélysége megfogott és magába szippantott.
- Azt elég sok időbe telik elmondani. - krákogtam, hogy feloldjam a feszültséget, amit én okoztam azzal, hogy hogy mereven bámultam a göndörke két szemét. Azt mondják a szem a lélek tükre. Ha ez így van, akkor ő a legszebb, legtisztább lelkű ember, akivel valaha találkoztam.
- Van időm. - két karjával megtámasztotta magát hátul, így kissé ferdévé tette testhelyzetét. Csak néztem, ahogy a tette hatására kidagadnak karizmai. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy tud még az előbbinél is dögösebb lenni.
Elkezdtem mesélni, s ő is egy csomó dolgot osztott meg magáról. A nap már lebukott mikor a göndörke ölébe hajtva a fejem hallgattam tovább a történetét. Megnyugtatott mély, rekedtes hangja. Az idő előre haladtával egyre inkább körvonalazódott Harry Styles, aki nem csupán egy dögös test. A belsője az, ami megfogott, s többé nem engedett el.
Fölém hajolt, így eltakarta az éjszaka égbolt egy részét, de nem bántam. Sokkal szebb volt ő annál. Feje körül glóriaként rajzolódtak ki a csillagok, zöld szemeivel folyton engem pásztázott, a reakcióimat lesve, közben dús ajkával megannyi lényeges, és kevésbé lényeges dolgot mesélt. Talán ez volt az a pillanat, amikor visszavonhatatlanul beleszerettem Harry Stylesba.

Tűz és víz~Niam

Sziasztok :) Nézzétek el a One Shot bénaságát, ez az első természet felettim, amit csak gyakorlásként írtam meg a Ziamhoz, amit hetekkel ezelőtt említettem. Nem tudom mire számítotok, de nem hiszem, hogy erre...de ennyi telik tőlem. Remélem azért tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx
ui.: A Bitterness blogon már a 3. részt is megtaláljátok. Nézetekbe, ha van kedvetek...

(saját)

Tűz és víz. A különbség közöttük egyértelmű, taszítják a másikat. Mégsem tudnak egymás nélkül élni.
Niall volt a víz, benne volt minden csepp ivóvízben, minden darab jégben, az esőben, a harmatban, a párában. Amikor felvetette ember alakját az egyetlen, ami megmaradt különleges tulajdonságából az a víz kék szeme, ami természetellenesen világított sápadt arcán. Sosem érintkezett emberekkel, persze olykor-olykor megleste őket a színfalak mögül, de a lelke túlságosan tiszta volt ahhoz, hogy bemocskolja azt a emberi természet. Azért mégsem volt egyedül.
Ott volt Zayn, aki a Föld erejét magának tudva élt, tökéletessége alkotta a virágok, a fák, és a többi növény jellegzetes gyönyörűségét.
Harry a fellegekben élt, láthatatlanul a szellők szárnyán száguldozott, sokszor titkos fuvallatkant jobb belátásra bírva a rossz embereket. Imádott ott fent lenni, s a többiek szerint csupán egy angyal szárny hiányzott róla. Ha rosszkedvük volt mindig a göndörkét nézték, aki szabadidejében önfeledten ugrándozott a lentről vattacukorra tűnő felhőkön.
A sort Liam zárta. A tűz. Alakja csak a különleges embereknek volt látható, a körvonalin meg nem szűnő fénycsóvák táncoltak. Örökké.
Ők négyen sosem voltak jóban, nem voltak barátok, sőt. Soha nem kommunikáltak egymással, csupán tudták egymás létezéséről. De csupán az érzés is elég volt; nincsenek egyedül.
Az élet egyik csalfa játéka volt az hát, mikor megpróbálkozott a lehetetlennel; tüzet kelteni Niall szívében, s lehűteni Liam forró mivoltát.
Niall kedvenc folyója hullámain árnyékként suhant a völgyben. Néha a halak uszonya megcsikizte a hátát, de nem zavarta őt, csak lehunyt szemmel élvezte a napsugarak melegségét. Mellette a madarak néha-néha szomjukat csillapítva buktak le, ő viszont csak hagyta, hogy sodorja a víz amerre csak akarta. Neki volt ideje bőven.
Csupán véletlen műve volt, hogy jobbra fordítva a fejét észrevette az erdőtüzet. Egyből megállt a mozgásban, s elbűvölve nézte a lángokban fürdő növényeket. Egyik sziklán támasztotta a fejét, ember alakját felvéve, viszont az árulkodó vízi léte ott volt, erei kis patakként világítottak szabálytalan összevisszaságban hálózva át a testét, meggátolva, hogy bármi is adjon neki meleget. A hidegre volt ítélve.
Jég kék szemével az egész katasztrófa közepét kereste, s hamar meg is találta célpontját.
Liam farkas szemet nézett a fiúval, aki már ősidők óta megdobogtatta nemlétező szívét. Felé tartott, a lángok mögötte lassan elhaltak szénné égett tájat hagyva maga mögött, miközben ő úgy világított, mint még sohasem. Félúton megállt, s megvárta amíg Niall is elé ér.
Nagyon közel álltak egymáshoz, mégsem értek a másikhoz. Képtelenek voltak rá. Mégis hajszálnyi távolságra álltak meg csak, s így Niall látta, ahogy a sötétbarna szemekben visszatükröződik a fiút körül ölelő lángok fénye. Lehunyt szemmel élvezte, ahogy bőrét melengeti Liam természete. A jégszíve is olvadni kényszerült, s érezte, ahogy egész lénye hasonló sorsa jut. Nem lehetett ilyen közel a meleghez. Fájdalmasan hátralépett, szinte fizika fájdalmat érzett a távolság miatt, amit muszáj volt tartaniuk, pedig ő nem tudja mi is az a fájdalom.
Liam felé nyújtotta a kezét, hogy éreztesse velük az örök be nem teljesülhető szerelmüket. Niall viszonozta a gesztust, apró kék hálókkal tarkított kezét a lángokhoz emelte.

Alig tartott az egész egy másodpercig, mégis örökre elraktározták magukban a történéseket. Végzetes pillanat volt mindkettőjük számára, hiszen ha tovább tart Niall eltűnik a feledés tengerében, jelleme nem bírta a forróságot, de ha véletlenül a szőkeség keze megcsúszik, s hozzáér a fiúéhoz az megszűnik létezni, hiszen elég számára egyetlen csepp víz, hogy örökre eloltsa az éltető lángokat.
Niall erőt vett magán, hogy megforduljon, s visszatérjen természetes környezetébe.
Újra a hullámokon lovagolva becsukta a szemét, és élvezte a látványt, ami ott fogadta őt. A retinájába örökre beleégett egy bizonyos fiú, akinek a testén a lángok véget nem érő táncot járta, örökre bebörtönözve őt a testébe.

Boldogság~Larry

Sziasztok :) Az első hetem nem volt éppen zökkenő mentes, se fizikailag, sem lelkileg, ezért nem igazán tudtam részt hozni, pedig hihetetlenül hiányzott az egész. Valószínűleg csak így fogok tudni részt hozni; hétvégente. Sajnálom. Remélem megértitek, és ennek ellenére velem maradtok. Jó olvasást :) Đ. xx

- Louis, húzz már bele. El fogunk késni! - kiabált rám, mire gyorsabb üzemmódba kapcsoltam. Felkaptam magamra a pólómat, a tükörbe nézve gyorsan belőttem a tincseimet, és már loholtam is le a lépcsőn. Az ajtóban Nate és Harry türelmetlenkedve vártak, de nem szóltak egy szót sem, miközben magamra szenvedtem a cipőmet.
- Kész vagy, édesem? - aprót bólintva jeleztem neki; indulhatunk. Megfogtam Nate kezét, és a kocsi hátsó ajtajához vezettem, óvatosan a gyerekülésbe ültettem, becsatoltam, majd én is helyet foglaltam az anyósülésen. Eközben Hazz bezárta az ajtót, berakta a játékokkal teli szatyrot a csomagtartóba.
-Harry mit csinálsz? - kérdeztem, mikor észrevettem, hogy kinyitja a kisfiunk felüli ajtót, majd elkezdi húzni a biztonsági övet.
- Apa, ez túl szoros. - nyafogott fel Nate, ahogy minden egyes alkalommal is.
- Bocsánat kicsim, de nem lehet laza. - a fiunk felsóhajtott és tűrte, hogy Harry még a szuszt is kiszorítsa belőle az övvel. A göndörke büszkén nézett le a kötözött sonkának tűnő gyerekre, majd ő is beszállt a kocsiba.
Ezek a becézések - amiket használt mindig ránk - elgondolkodtattak. Az édesem azt takarja, hogy édes vagyok számára, a szívem arra utal, hogy a szívében lakozok, és még sorolhatnám. És hogy én miért nem használtam egyiket sem rá? Mert ő sokkal többet jelent nekem annál,  hogy édes. Ő minden egyes jó tulajdonságot megtestesít e földön, ráadásul iszonyú szexi, de azért mégsem hívhatom szexistennek. Maximum az ágyban.
Az utat csiga lassúsággal tettük meg, minden egyes stoptáblánál megállva, minden sebességkorlátozást betartva, és egyetlen előzés nélkül. Régen nem ilyen volt, a száguldás, és törvényszegés éltette, szinte adrenalin függő volt. Emlékszem még azokra az időkre, amikor még a középsuliban folytonos gipsszel jelent meg, sosem bírta a kötözést egy napnál tovább. De aztán közelebbi kapcsolatba kerültünk, és ezzel együtt kezdett felhagyni az extrém sportokkal és a szabadság korlátainak gyakorlásával.
5 évvel ezelőtt, amikor a fiunk megszületett, és először a kezébe vette őt még jobban megváltozott. De a változás nem mindig rossz, hiába tüntetik fel negatívként. Harry onnantól fogva minta polgár lett, többé meg sem fordult a fejében életének kockáztatása puszta élvezet miatt. Pár éve megkérdeztem ennek okát, és szívet melengető választ kaptam.
"Az extrém dolgokat azért csináltam, hogy keressek valamit. Azt hittem meg lesz az a kis dolog, ami űrt hagyott bennem, ha motorozok kétszázzal, vagy magas helyekről ugrálok le, esetleg egy rendőrségi összetűzés alkalmával rátalálok arra a bizonyos dologra. De nem így volt. A bennem tátongó űrt te kezdted el betölteni, és onnantól kezdve nem kellett tovább keresnem. Te voltál, aki hiányzott nekem. És amikor Nate megszületett tudtam, hogy jó példát kell mutatnom neki, azt akarom, hogy boldog gyerekkora legyen, és kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle. "
Ez volt a magyarázat, és és ez épp elég volt nekem.
Az autó óvatos fékezése zökkentett ki a visszaemlékezésemből. Mosolyogva fordultam hátra, hogy megnézzem Natet, aki válaszolt a vigyorgásomra.
- Készen állsz, Boo? - kérdezte, a ház felé tekintve. Megráztam a fejem, amire Hazz csengő nevetése volt a válasz.
Mindketten kiszálltunk a járműből, s még Harry a gyerek kicsomagolásával küzdött én csak vigyorogva néztem őket. A próbatétel végrehajtása után lezártuk az autót, és hárman fordultunk a ház felé. Nate közénk kerülve kapaszkodott mindkettőnk karjába. Így indultunk felfelé a lépcsőn. Megnyomtuk a csengőt, ami pár másodperccel később ki is nyílt.
- Azt hittem már sosem értek ide, gyertek. Már mindenki itt van. - szólt Anne, majd gyorsan végig puszilva minket felkapta a karjába Natet.
- Kész vagy? - nézett rám, s a nappali felé mutatott.
- Igen. - bólintottam, és beléptünk a szobába.
Tudtam, hogy a 11. évfordulónk alkalmából összegyűltek sokan lesznek, na de ennyire...Mindenki itt volt, aki valaha fontos volt nekünk; Niall, Zayn, Liam, az ötünk családtagjai, Ed, Ashton, Luke, Mikey, Calum. Boldogan tekintettem végig a tárasaságon, akik egyből megrohamoztak minket.
Visszavontam az előbbi igenem. Az ölelő karok sokaságából csak Anne hangja mentett meg, aki bejelentette az ebédet. Hangosan vonultunk ki a kertbe, ahol az előre felállított asztalok melletti széken helyet foglaltunk. Nate és Harry egymás mellett ültek, én pedig velük szemben. Finomabbnál finomabb ételek kerültek az asztalra, a hangulat a tetőfokára hágott. Mindenki nevetett, önfeledten társalgott, s az est tetőpontjaként egy torta került az asztalra, amin mi ketten voltunk, még a gimiben a kapcsolatunk elején. Pontosan 11 éve. Elképesztő.
- Hé Boo, fényképezz! - szólt oda a szerelmem, én pedig előkaptam a gépet. Az életem két értelme felé fordítottam, akik rémisztően egyformán vigyorogva meredtek rám. Letörölhetetlen mosoly játszott az arcomon, miközben egyetlen kattintással megörökítettem a pillanatot.
Lehet, hogy a kép csak emlék lesz, s a pillanat a múlt homályába vész, de a boldogságunk örökre megmarad.

Csak egy baleset volt~Ziam

Sziasztok :) Remélem mindenkinek klassz volt az első napja. De mindenki nyugodjon meg; így már eggyel kevesebb nap van a nyári szünetig, de amíg a többit ki kell bírni addig pedig hoztam egy történetet, aminek az alapját megint csak  Loraa adta :) Remélem tetszeni fog, és jó olvasást :) Đ. xx

Egy csodálatos péntek délután volt; csiripeltek a madarak, az utcán az iskolából boldogan hazatérő diákok hangosan nevetve készültek fel a hétvégére, a fősulisok pedig az estére hangolódva szereztek be alkoholt a közeli boltokból. Igazi nyárias idő volt, holott alig köszöntött még be a tavasz. Ezzel az évszakkal együtt jött pedig az, hogy a fák, és bokrok virágba borulnak, a méhek elkezdik gyűjtő munkájukat, az Afrikából hazatérő madarak pedig hangos ricsajjal hívják fel magukra a figyelmet. 

Ezek a dolgok miatt döntöttem tehát amellett, hogy elmegyek a lakásom alatt elterülő hatalmas parkot felfedezni, hiszen még csak nem rég költöztem a városba. 

A meleg idő lehetővé tette, hogy rövid ujjú póló, és térdnadrág párosításban lépjem át a park kovácsolt vas kapuját. Ezt már az ablakból is megfigyeltem, olyan régies hangulatot adott az egész helynek, ahogy ezen a kapun kell belépned, a rajta lévő minták feketén cikáznak összevissza fél kör alakban, néha-néha egy virágot, vagy egy betűt bele lehetett látni ha akartál, de ez a képzeletedre volt bízva. Igazán szép munkát végzett a készítője.

A fák adta árnyék takarásában sétáltam, nagyon tetszett, hogy az egész terület hatalmas volt, és apró kavicsokkal kirakott út tekergőzött benne a növények közt, egy csomó paddal és pár nagyobb sík területtel megspékelve. Ezek remek helyet adnak a piknikezésnek, vagy esetleg egy amerikai foci játéknak. 

Ahogy sétáltam olyan érzésem volt, mint ha erdőben lennék, ezt csak a párszor megszólaló autók dudája, a mentő autók szirénája, és a felettem olykor elszálló repülők cáfolták meg. 

Mindenki olyan önfeledtnek és boldognak tűnt itt, a gyerekek fogócskával, esetleg bújócskával vezették le a felesleges energiájukat, s a szüleik büszkén néztek rájuk. Voltak, akik kutyasétáltatás szempontjából jöttek ide, de láttam andalgó párosokat is. És aztán voltak olyanok, mint én; "forever alone" stílusban járták az ösvényeket. Az egyetlen, aki kilógott a sorból az egy fiú volt, aki az egyik nem messze lévő padon lógatta a fejét. Először azt hittem, hogy esetleg csak a gyász, vagy szerelmi csalódás horgasztotta őt le, de aztán észrevettem rajta a jeleket. Az inge gombjai le voltak tépve, a mellkasán feszülő fehér trikót bemocskolta a föld, néhol elszakadt az anyag. A hosszú világos kék nadrágja térdnél kidörzsölődött, és a fű, és sárfoltok rászáradtak a farmerra. Pár méter távolságból is kiszúrtam bokája természet ellenes állását, s képtelen voltam régóta orvosnak tanulóként megállni, hogy ne mérjem fel az állapotát. 

A fiú elé sétáltam, szememet a sérült testrészre függesztve. A srác felemelte fejét, a barna lelapult tincsei alól természetellenesen világítottak hajához hasonló árnyalatú szemei, arcára az elhullajtott könnycseppek sós vonalat húztak maguk után, arcára egyértelműen rá volt írva a fájdalom.

- Megnézhetem a bokád? Lehet, hogy eltört. - fordítottam a fejem az említett testrész irányába, majd leguggoltam elé, s finoman megfogtam. 

- Aú. - nyögte ki, egy mikor hüvelyk ujjamat szakszerűen végig vezettem a csont mentén. 

- Oh, sajnálom. Liam Payne vagyok, és szerintem szükséged van egy röntgenre, és egy gipszre. - bólintottam, és nem nyaggattam tovább szegény fiú bokáját. 

- Köszönöm. - suttogtaa bizonytalanul, tekintetével követte, ahogy helyet foglalok mellette. 

- És téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá kedvesen. Elég barátkozós típus voltam kicsi koromtól kezdve, de nem úgy tűnt, mintha ő az lenne. Bizalmatlanul felelt csak a kérdésre.

- Zayn Malik. - mondta, majd jobb lábára támaszkodva felállt, s bocsánatkérően nézett rám. - Most pedig megyek, és megvizsgáltatom magamat egy igazi orvossal. - jelentette ki, majd próbált elbicegni, de segítség nélkül alig jutott két méterig. Gyorsan felpattantam mellé álltam, majd a karomat nyújtottam felé.

- Először is; egy éven belül lerakom az orvosi diplomámat, úgyhogy könnyűszerrel meg tudom mondani, hogy megrepedt a csontod. - finoman oldalba böktem - Másodszor pedig; had segítsek. Majd elkísérlek téged az orvoshoz. - ajánlottam fel, s továbbra is felé nyújtottam a támaszként használható könyökömet. Pár percig habozott, mígnem bizonytalanul, de belém kapaszkodott. 

Nagyon lassan haladtunk a park kijárata felé, sokszor megállva egy-egy padon pihenni. Először csak nekem volt köszönhető, hogy nem álltak be kínos csöndek, de aztán Zayn elkezdett feloldódni, s megmutatta nekem igazi énjét, ami egy szeretetéhes, aranyos, vicces fiút takart, aki nem utolsó sorban szívdöglesztő is. 

- És mond csak Zayn, mi történt? - tettem fel a kérdést, mikor úgy éreztem itt az ideje, a mosoly egyből lehervadt róla.

- Csak egy kis baleset volt. - mondta, de iszonyúan hazudott. 

- Aha, nah persze. Az igazat. - sandítottam rá oldalról, mire megadóan felsóhajtott.

- Pár idióta nekem esett. - sóhajtotta fájdalmas, talán lelki szemei előtt újra lepörgette a történéseket. Homlokomat aggodalmasan összeráncoltam.

- És mégis miért? - kérdeztem, mert nem jutott eszembe olyan indok, ami miatt bántani lehetne ezt a szegény fiút, maximum az, hogy túl szexi volt. 

- Nem szeretném elárulni. - pirulva lehajtotta a fejét. 

- Naaaaah. - kérleltem, nem tartott sokáig, míg a legtöbb meggyőző képességemet latba vetve rávettem arra, hogy árulja el.

- Azért, mert...izé...szóval nem igazán a lányokhoz vonzódom, és erre rájöttek. - vallotta be, a fejének árnyalatát egy érett paradicsom is megirigyelhette volna. Gyanúsan mosolyogva emésztgettem az információt. 

Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnunk a kórház felé, aminek egyből a sürgősségi részét céloztuk meg. Egy kis protekcióval, de Zayn hívták be legelőször, én pedig biztatóan vigyorogtam rá, mígnem a fehér faajtó be nem csapódott utánuk. 

A sötét kék műanyag székek egyikén helyet foglalva vártam Zaynre, addig pedig a telefonom értelmetlen nyomkodásával ütöttem el az időt. Nem tudom mennyi idő telt el, - talán pont annyi, hogy a betegek jajgatása az agyamra menjen - amikor nyílt az ajtó, s egy hófehér gipsszel felturbózott Zayn lépett ki rajta. 

- Nagyon szexi az új gipszed. - bókoltam neki, miközben az egyik barátomtól, - aki történetesen a főorvos - csórt mankót adtam oda neki a könnyebb bicegéshez. 

- Khm...Köszi? - zavartan oldalra fordította a fejét, hogy kitérjen a tekintetem elől. 

- Figyelj Zayn. - álltam meg előtte, miután elhagytuk a kórházat. - Az előbbi dologra visszatérve; nem tudom hogyan tudhat bárki is bántani egy olyan dögös, és aranyos fiút, mint te. Különleges vagy. - suttogtam, s incselkedve közelebb hajoltam hozzá, kíváncsi voltam a reakciójára. Megbűvölten figyelte az ajkaimat, önkéntelenül is beleharapva a sajátjaiba, s lassan közelebb húzódott hozzám.

- A-a, majd csak az első randi után. - hajoltam el tőle játékosan.

- Akkor ez azt jelenti...? - nézett rám szégyenlősen.

- Hát...meghívhatnál egy vacsira, mondjuk este hétre. - bólintottam, mire ő s megismételte a mozdulatomat. Egy puszit nyomtam a szája sarkára, iszonyúan közel az ajkaihoz, csak hogy fokozzam a várakozását az első csókunkig.