Beside you I'm a loaded gun~Zouis

Sziasztok :) Végre péntek, és ezzel együtt kezdetét veszi a smut hétvégém is. Remélem tetszeni fog nektek az első sztori, nincs semmilyen mélyebb gondolata, csupán...tudjátok. Köszönöm a szép szavakat, amikkel mindig megleptek. Imádlak titeket. Szép hétvégét mindenkinek :) 

Lana x

- Louis, hol vagy már? 5 óra már vagy fél órája elmúlt. - egy újabb üzenetet hagyva Louis-nak csaptam le a telefont az anyósülésre, s az utcát kémleltem, ahonnan minden pénteken öt órakor egy kócos, barna hajú, égszínkék tekintetű srác egy fekete sporttáskával a vállán megjelent, a jellegzetes pimasz vigyorával az arcán.
Most azonban nem így történt, s Louis nem tűnt fel a szokásos jó hangulatot hozva magával, én pedig a kocsimba vártam türelmetlenül, de legfőképpen aggódva a legjobb barátomért.
- Z, itt vagyok, bocsiii. - felsóhajtottam, s az edzőtáskámat a vállamra kapva szálltam ki a kocsiból.
- Mi történt? - a szempilláim alól néztem le rá, tisztában voltam, hogy ezzel megőrjítem őt.
- Csak hosszú volt a sor a boltban. - megforgatta a szemét, mire halkan felkuncogtam. - Sajnálom, Z. - közelebb lépett hozzám, s egy puszit nyomott a szám sarkára, s máris ugrándozott a konditerem bejárata felé. Sóhajtva, de egy félreérthetetlen mosollyal követtem.
A portásnak felmutattuk a bérletünket, amivel négyszer tehettünk egy hónapban látogatást a helyre, majd megrohamoztuk az öltözőket. Louis legalább egy tucat csipszet, ropit, és különféle csokikat pakolt ki a tömött táskájából, egészen addig amíg elő nem került az edzőcipője, és a fekete shortja. Természetesen mindketten azért hozunk csak ekkora táskát, hogy ne kelljen a büfében venni kaját, ott legalább kétszer annyiba kerül, így sokkal olcsóbban megúsztuk.
Kibújtam a fekete tapadós pólómból, és én is megkerestem a piros rövidnadrágomat, közben persze nem tudtam megállni, hogy ne vessek fél percenként perzselő pillantásokat Lou-ra, mindig is megbabonázott tetovált mellkasa, és felkarja, valamint kissé kerekedő pocija, ami olyan aranyosan állt neki, és persze a kerek feneke, aminél feszesebb nem létezik. Igen, ő az én legjobb barátom/ szeretőm, és én büszke vagyok rá. Nyíltan bámulva őt, beharapott ajkakkal, már készen mértem fel fehér alsója átlátszóságát, amit sajnos túl gyorsan eltakart a nadrágjával.
- Na, mehetünk? - fordult felém hirtelen, s az ajkaira húzódó csíntalan vigyorából tudtam, hogy érezte, hogy nézem.
- Persze. - megfogtam 3 zacskót, válogatás nélkül, és a büfé asztalokhoz indultam.
Hát igen, félre értés ne essék, sosem azért jártunk ide Lou-val, mert mi olyan izmosak akarunk lenni, meg edzésben tartani magunkat, néha-néha elhülyülgetünk a gépeken, de az egész igazi oka a fiúk. Az edzőterem tele van szexi, izmos (khm sznob khm) pasikkal, akiket egy élmény nézni edzés közben. Minden egyes péntek délután egyszerűen csak beülünk ide, kajálunk, hülyülünk, és aztán otthon, vagy az öltözőben a saját edzésünket is teljesítjük.

- Nézd csak, új hús a láthatáron. – Louis beharapott ajkakkal mérte fel az új fiú alsó fertályát. - Szerinted passzív, vagy aktív? – kérdezte tök komolyan én pedig szemügyre vettem a fiút.

Velünk egykorú lehetett, szépen kidolgozott izmai csak úgy domborodtak, meztelen mellkasán egy nagy pillangó és két madár díszelgett, de ezen kívül sok kisebb tetkó is kacskaringózott rajta. Az izzadság cseppek még dögösebbé tették kidolgozott mellkasát, s göndör haját egy kendővel kötötte hátra. Ahogy nekem háttal állva kezdte emelgetni a nekem túl nehéznek számító súlyokat láthattam a tökéletes hátizmai kirajzolódását is. Tökéletes fiú volt, s az arca is olyan szimmetrikus, olyan szép volt, hogy magamban realizáltam, hogy ennél tökéletesebb ember nincs a földön. Természetesen ez alól kivétel Louis, aki bár nem a legtökéletesebb testű, de a legnagyobb szívű fiú az egész világon. Nála gyönyörűbbet, dögösebbet, viccesebbet, pimaszabbat és tökéletesebbet nem találhattam volna.

- Passzív. – jelentettem ki Lou-nak, aki még mindig a válaszomra várt. A tenyerén támasztotta meg az állát, és úgy figyelt engem.

- Áááh, szerintem aktív. – újra a fiúra néztem, de a véleményemen nem változtattam.

- Nézz rá, pont az ilyen fiúk a passzívak. – legyintettem mindentudóan.

- Ó, te most magadra gondolsz, Malik? Senki sem gondolná a szexi rosszfiúról, hogy mennyire alá tudja vetni magát nekem. ’Oh, Louis, gyorsabban, oh Istenem, még mélyebben, igen Lou, ott.’ – kezdett el utánozni, mire lelöktem a székről, s beviharzottam az öltözőbe.

Ez volt az egyetlen dolog, amit utáltam Louis-ban, de teljesen igaza volt, nem tudtam betelni azzal az érzéssel, amikor bennem van, azonban ez a szobán kívül, a világ előtt olyan kínosan hangzott. Ez olyan dolog, amit nem szívesen hangoztatok. Én, Zayn Malik a passzív fél…

- Zayne…ne haragudj kérlek. – villámgyorsan megfordultam, és a falra kentem a kékszemű barátomat. Az agyamat elborította a vágy, csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg kell mutatnom neki a bennem rejlő dominanciát.

A nálam kisebb testet háttal a falhoz szorítottam, s a két csuklóját a feje fölött összefogtam, hogy ne mocorogjon.

- Mit csinálsz Z? – nyafogott, s meg akart fordulni, azonban nem engedtem neki.

- Megmutatom neked, hogy nem csak egy sikítozós passzív vagyok. – azzal erőteljesen szívni kezdtem Louis füle alatti érzékeny részt, jól eső nyögéseket kiváltva ezzel belőle, ez pedig az összes kételyemet elkergetve. A teste ellazult az érintésem alatt, teljesen átadta magát a kényeztetésemnek. Ujjaimmal felfedeztem a puha bőrt a nadrágja korca alatt, s azt simogattam lágyan, mígnem egy hirtelen mozdulattal megszabadítottam a pólójától. Apró puszikkal követtem a gerince vonalát, hallgatva a nyögések, és sóhajok váltakozását, mígnem egyszerre húztam le róla az alsóját és nadrágját.

Csakis abban a pillanatban fordítottam meg, s szembe találtam magam meredező erekciójával. A rózsaszín bőr megfeszült a vérrel töltött férfiasságán, ami egyenesen rám mutatott, én pedig nem habozva kezdtem el pumpálni. A fitymáját hátrahúzva köröztem a nyelvemmel a makkján, sürgető kezek a hajamba túrva késztettek a folytatásra, így szépen lassan kezdtem el elnyelni az egészet. Ujjaimmal eközben a szájáig kalandoztam, s bedugtam azokat az ajkai közé, hogy saját maga nyálazza meg, s ahogy a szándékomra rájött ő is bőszen kezdett el bólogatni. Amint úgy ítéltem meg, hogy elég nyálas kihúztam a szájából, s az ánuszán kezdtem el körözni, majd belehatoltam, egy még nagyobb nyögést kiváltva ezzel belőle. Hagytam, hogy irányítson, a hajamnál fogva rángatta a fejemet a neki tetsző tempóban, azonban amikor az ízlelőbimbóimon megéreztem elő nedvének jellegzetes ízét, s rendesen ki is tágítottam magamnak, elléptem tőle.

- Miért? – kérdezte félénken, s annyira aranyos volt, ahogy csapzott tincsei alól gyönyörű kék szemekkel néz rám.

Nem válaszoltam, csak ördögi mosollyal léptem újra elé, szenvedélyes csókba hívva őt. Észrevétlenül, fokozatosan döntöttem le a földre, annyira belemerült a nyelveink játékába, hogy már csak a jéghideg metlaki érintésére eszmélt fel. Ahogy pedig észlelte a helyzetet saját magától húzta fel a lábait, s térhajlatába a könyökét akasztotta, hogy úgy is maradjon. Annyira gyönyörű volt, hogy a farkam megrándult az alsómban, akkor realizáltam csak, hogy én még mindig ruhában vagyok, míg Louis egy Nike cipőben, térdig érő focis zokniban teljesen kitárulkozva fekszik előttem.

Tetszett a felállás, s engedtem a perverziómnak, ami miatt csak a sliccemet húztam le, végre kiszabadítva a férfiasságomat. Párat húztam rajta, természetes síkosítóként a tenyerembe köptem, majd az ánuszához illesztettem magam, s csak lassan hatoltam át a két izomgyűrűn. Akármennyire égett minden sejtem azért, hogy olyan gyorsan tegyem magamévá amennyire csak lehetséges, nem akartam neki fájdalmat okozni.

Vártam egy kicsit, ujjaimmal az arcát cirógattam, édes kis semmiségeket suttogtam a fülébe, s amint éreztem, hogy már nem feszül annyira körém egy nagyot löktem a csípőmmel. A gerince félbehajlott, s ujjaival kétségbeesetten belém kapaszkodott. Máris a csúcs szélén éreztem magam, annyira szűk volt, és forró, s égtem az adrenalintól, hiszen minden pillanatban ránk nyithattak volna.

Fejni kezdtem Louis-t, hogy ő is velem együtt menjen el. Arcomat a vállába temettem, ahogy a csípőmet egyre erősebben mozgattam, és akkor megéreztem. Louis összes belső izma összehúzódott. ahogy elélvezett, olyan erősen a farkamra tapadva, hogy én sem bírtam tovább. A hátam ívbe hajlott, majd az eksztázis elmúlása után fáradtan dőltem le a mellkasára.

Éreztem a szívét, ahogy szabálytalanul dobog, s a mellkasa is gyorsan emelkedett, ahogy próbálta szabályozni a lélegzését.

Óvatosan kihúzódtam belőle, s egy puszit nyomtam az arcára, majd a kezénél fogva felhúztam a földről.

- Azt hiszem le kéne fürödnöd, Lou. – nyújtottam ki a nyelvem, én csak felhúztam a sliccem, és már kész is voltam. A középső ujját felmutatva fogott meg egy törölközőt, s anyaszült meztelenül indult a zuhanyzók felé.

Néztem a tökéletesen kerek fenekét, amibe pár perccel ezelőtt még én jártam, s egy újabb fájdalmas erekciót kaptam válaszul. Onnantól viszont tudtam, ha egyszer megízleled a mennyországot onnantól nem kell más. És valóban nem volt szükségem senkire, csakis az én szexi, nagylelkű, helyes, és tökéletes őrangyalomra. Louis Tomlinson-ra. 

If I could turn back time~Larry

Sziasztok:) Ma délután felnéztem ide a bloggere, és tudjátok mit láttam? 50 feliratkozót *o* Mindenkinek köszönöm szépen a sok támogatást, amit kapok tőletek, és remélem tetszeni fog a történet, ami hoztam ebből a jeles alkalomból. A képen lévő szöveg ihlette meg, amit egyik barátnőm küldött nem rég. 

Elég sokat gondolkoztam rajta, és a végeredményt itt láthatjátok. Remélem titeket is elgondolkoztat egy kicsit a téma. Jó olvasást:)

Lana x

Ahogy a szerelmem mögött bezáródott az ajtó levegőért kapkodva rogytam össze, szinte ezer darabra törve ott a földön. Harry-vel egy újabb kiadós veszekedés olyan hülyeségekről, mint a szabadidőnk beosztása, és a titkolózás. Ezek a vitatkozások egyre jobban kikészítettek mindkettőnket, s már előre tudtam, hogy nem sokára már addig fog fajulni, hogy már belefáradunk, és veszekedni sem lesz erőnk. Amikor egyszerűen beletörődünk a helyzetbe, s onnantól már hivatalosan is halálra van ítélve a kapcsolatunk.

A legszomorúbb pedig az, hogy már kezdtem elveszíteni magam, nagyon sokat fogytam, kiállt az összes létező csontom, a szemeim alatt állandó fekete táskák voltak, árnyéka voltam csupán a régi önmagamnak, ami annyira elkeserített, hogy a cigarettához és egyéb tudatmódosító szerekhez nyúltam, s közelebbi kapcsolatba kerültem az alkohollal is. Tisztában voltam, hogy az életem egy vakvágány, és a lehető legrosszabb példakép vagyok az emberek számára, azonban belekerültem egy olyan mély gödörbe, amiből képtelen voltam kimászni.

Becsuktam a szemem, s a térdemnek döntöttem a homlokom, karjaimmal próbáltam összetartani a széthulló darabjaimat, ki akartam mindent üríteni az elmémből, csak pár percre elfelejteni minden hülyeséget, aztán pedig visszamenni a valóságba, ahol el kell játszanom, hogy jól vagyok.

A feszültségem levezetése érdekében a cigis doboz felé kezdtem el tapogatózni, azonban hiába kerestem az ujjaim csak a puha szőnyegbe mélyedtek. Pedig megesküdtem volna arra, hogy mellettem volt…

Felsóhajtottam, és még jobban beletemettem az arcomat a tenyerembe, amikor meghallottam valamit.

- Louis gyere le vacsorázni, aztán fekvés, holnap megyünk a válogatóra! – az anyukám hangja volt, tisztán emlékeztem rá, ahogy 5 évvel ezelőtt ezt mondta, pont az X-factor előtt. De mi ez a hülyeség? És mégis hogy a francba kerültem ide, a régi szobámba?

- Megyek anya – egy kis morgolódást hallottam magam mögülem, az agyról, majd egy test suhant el mellettem, és már el is tűnt az ajtó mögött.

Mi a francért szólalt meg az én hangomon?

Óvatosan felálltam, és körülnéztem, egyfajta eufórikus érzés szállt meg, ahogy újra ott lehettem. Elemeztem a képeket, ahol boldogan pózolok egy-egy régi barátommal, akivel mára már megszűnt minden kapcsolat közöttünk, pedig anno olyan elválaszthatatlanok voltunk. A poszterek az aktuális kedvenc zenészeimről, focistákról, alul öltözött fiatal lányokról. Hihetetlenül sokat változtam 5 év alatt.

Egy tizennyolc éves szobájához híven rumlis volt, piszkos ruhák a földön, tankönyvek szétszórva az asztalon és az ágyon, különféle újságok kilógva a párna alól. Igen, pontosan így hagytam itt mielőtt elmentem volna a válogatóra, de többé nem jöttem haza.

- Te meg ki vagy? – hangzott fel mögülem az én hangom, mire ijedtemben majdnem eldobtam az egyik kezemben tartott képkeretet, amiben az exemmel ölelgetjük egymást szerelmesen.

Ahogy megfordultam majdnem szívinfarktust kaptam, akit láttam az…én voltam. Csak kisebb kiadásban. A Justin Bieber-es frizura, nagy kék szemek, kissé pufibb arc, és persze sokkal testesebb is voltam a csontkollekciós önmagamnál.

- Az meg, hogy…te…én…lehetetlen. – dadogni kezdtem, de kisebb énem sem csinált másképp, olyan érthetetlen volt az egész, és akárhogy csipkedtem magam nem ébredtem fel.

- Te…én vagyok. – döntötte végre oldalra a fejét, mire nagyot sóhajtottam, és leültem az ágyra. Ha nem álom, akkor biztos valami drognak a hatása az egész.

- Hány éves vagy? – kérdezte kíváncsian, de nem ült le mellém, emlékszem mennyire nem tudtam megmaradni a fenekemen.

- Nem rég töltöttem a 23. életévemet. – feleltem fáradtan, s egy újabb sikertelen próbálkozást tettem önmagam felébresztésére.

- Oh, 5 év múlva így fogok kinézni? Nem is olyan rossz, bár kicsit sovány vagyok. Miért vagyok ilyen sovány? – a szemembe néztem, amiben színtiszta gyermeki kíváncsiság csillogott.

Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy elmondom neki, s a legnagyobb vágyam volt, hogy azt mondjam, hogy a francba az X-factort, csak szétrombolja azzal az életét, de aztán hirtelen ólomsúllyal éreztem a nyakamból lelógó láncot. Harry keresztes nyaklánca volt, amit nem rég adott nekem, mondván, hogy nagyon sokat jelent neki, ezért odaadja nekem, hogy vigyázzak rá. Mert én még annál is értékesebb vagyok.

Harry…

Az én drága, pajkos, szexisten, gyönyörű, tökéletes, göndör, pimasz hercegem. Akkor sosem találkoznék vele, és nem lenne egy ilyen szerelmem, akkor nem ismerném meg a másik három idióta legjobb barátommal, akkor nem élhetném a szenvedélyemet zenészként, akkor…nem lennék én.

A saját kék szemeimbe néztem, amik még mindig égtek a kíváncsiságtól, én pedig csak halványan elmosolyodtam.

- Semmi komoly, csak a sok munka. – legyintettem egyet, jelezve, hogy semmiség.

- Milyen munka? Akkor nem sikerül holnap a válogatón tovább jutnom? Le fogok égni? Vagy az éneklést nevezd munkának? – a kérdések csak úgy záporoztak rám, de én csak megráztam a fejem.

- Nem fogom elárulni neked, csak annyi a dolgod, hogy holnap elmenj oda, és adj bele mindent a dalba, rendben? – gyorsan bólintott, s fel-alá kezdett járkálni a szobámban.

- Nem fogsz elmondani semmit a jövőmről? – kérdezte végül, s felugrott mögém az ágyra.

- Nem. – nem avatkozhattam bele a múltamba, minden úgy történt, ahogy lennie kellett, és a sok rossz ellenére is a mostani életemet választanám. Kérdés nélkül.

- Csak annyit árulj el ...szerelmes leszek? – az ajkaimra önkénytelenül is szerelmes mosoly ült ki, ahogy Hazz-ra gondoltam.

- Igen.

- És gyönyörű lány? – kissé lejjebb hajtottam a fejem, és beharaptam az ajkaim. Fogalmad sincs róla mi vár rád ezután.

- Tökéletes fiú. – bólintottam, ez volt az egyetlen dolog, amit mondani akartam neki, talán ennyi löket kell, hogy bátrabban álljak a dolgokhoz.

- Fiú? – szemei tágra nyíltak, és most először maradt nyugton fél másodpercnél tovább.

- Nos, ez engem is meglepett. De ne aggódj. – összeborzoltam a régi hajamat, ami most már olyan viccesnek tűnik, de akkor annyira szerettem. – Most viszont feküdj le, holnap nagy nap lesz. – bólintott egyet, s bebújt a repülő mintájú paplan alá.

- Bármi tanács a következő 5 évre? – egy pillanatra elgondolkoztam, mit mondhatnék, amivel nem árulok el semmit, de segítem az utam?

- Légy nyílt, bátor, maradj önmagad, bármi is történik, és ha találkozol 4 fiúval az életed során…ne hagyd elveszni őket, különlegesek. És ne félj, itt vagyok, 5 évvel később és…boldog vagyok. – elmosolyodtam, hiszen valóban az voltam. Nem számított a sok stressz, a bonyodalmak és a híresség hátulütője; hiszen rátaláltam az igaz szerelemre, a négy legjobb barátommal térdre kényszerítettük a világot, milliók tekintenek fel rám, nagyobb a vagyonom, mint amit valaha el tudtam képzelni, lett végre egy öcsém, és a zenének élhetek, ami az életem.

Szorosan magamhoz öleltem a tizennyolc éves énemet, azonban a kemény test puhává vált, mígnem a Harry-vel közös ágyunkon fekve tértem magamhoz, s egy párnát ölelgettem magamhoz. A puha tárgy kicsúszott az ujjaim közül, s csak egy dologra tudtam koncentrálni. Harry.

Nem engedhettem kicsúszni a karjaim közül, nélküle egyszerűen nem létezhettem. Kétségbeesetten robbantam ki az ajtón, és futottam Harry után, akinek az alakját még láttam, ahogy befordul a folyosón. Úgy rohantam, mintha az életemért futnék, s a fordulónál még a fal is a vállamnak jött, de nem érdekelt semmi, sajgó testrészemet figyelmen kívül hagyva álltam a magas alak elé, aki felvont szemöldökkel nézett le rám.

Egy pillanatra a térdemre támaszkodtam, hogy kifújjam magam. Lehetséges az, hogy egy álomszerűség, vagy nem is tudom minek nevezzem, ennyire megváltoztasson?

Harry csillogó menta zöld szemeibe néztem, és már tudtam is a választ. Akármi volt is az, ami miatt saját magammal beszélgethettem, teljesen megérte, hiszen rávilágott arra, hogy mennyire csodálatos életem van, én meg észre sem vettem. Nem értékeltem a jó dolgokat, természetesnek vettem a szerelmet, a csodálatot, barátokat, a sikeremet és a valóra vált álmaimat.

A szempilláim alól néztem fel a szerelmemre, akinek komoly arca a boci szemeimre ellágyult, s ajkait egy féloldalas mosolyra húzta, s kitárta a karjait, hogy egy szoros ölelésbe vonjon.

Igen, minden egyes hiba, amit elkövettem csak épített engem, és azok a botladozások vezettek el odáig, ahol most tartok. A szerelmem karjaiig. 

Kiss me, you fool~Larry

Sziasztok :) Bocsánat, hogy most jelentkezem csak, de egyszerűen nem volt időm, és remélem hogy tetszeni fog ez a zagyvaság, és van benne egy angol mondat, csak azért kellett úgy leírnom, mert azt vétség lenne lefordítanom. Jó olvasást. 

Lana x
Ui: A jövőhétre smut hétvégét tervezek, wgy Zouis, egy Larry és még egy történet, szeretnétek ti is, vagy inkább vessem el az ötletet? És a párosok megfelelnek, vagy szeretnétek mást?

Halkítsd már le azt a szart. -  kiabált ki Zayn a szöszi barátjának, aki őrült hangerővel, összevissza ugrálva, az énekessel duettezve élte át a kedvenc zenéit.

- Jól van már…- Niall morgott az orra alatt egy sort, de lejjebb halkította, pont annyira, hogy meghallja a konyhából kiszűrődő sikítást.

- Zayn? – a szőke fiú egyből futni kezdett, s minden szörnyűségre felkészült, amire csak lehetett, azonban amikor beért a helyiségbe nem látott mást, csak egy meglepődött tekintetű fiút, aki a kezében valami papírt szorongat. – Valami baj van?

- Har…Lou…Niall! – Zayn tágra nyílt szemekkel nyomta a kezébe a csontszínű lapot.                                  

Két név díszelgett kacskaringósan, beterítve az egész lapot, bandatársaik, s egyben testvéreikké avanzsált két legjobb barátjuk. Egy fekete szalag fűzte össze a két lapot, a csontszínen fekete minták kanyarogtak, még elegánsabbá téve az egészet. Niall felsikoltott, ahogy olvasni kezdte. Zayn-re nézett, s magához húzta a fiút egy hatalmas mosollyal az arcán, s büszkén szorongatta az esküvői meghívót.

Kedves Családunk és Barátaink!

Szeretettel meghívunk, hogy velünk örüljetek, amikor 2015. július 25. – én 17 órakor végre hivatalosan összekötjük az életünket. A helyszínt a mellékelt repülőjegyből megtudhatjátok.

A szertartást követően közös életünk első óráit töltsétek velünk, egy vacsorával egybekötött mulatozáson.

Szeretettel: Harold Edward Styles és Louis William Tomlinson.

Los Angeles egész lakossága élvezte a meleg, szélcsendes időt, s a szokatlanul minden egyes ember arcán mosoly ült, azonban Harry-nél és Louis-nál boldogabb ember biztosan nem volt abban a pillanatban. Elérkezett a nap, amire már 5 éve vártak, s amire már nem csak ő készülnek hónapok óta, hanem az egész világ. Minden egyes ember látni akarta, ahogy a One Direction két bandatagja örökre összeköti az életét, s mindenki legnagyobb ámulatára az emberek döntő többsége támogatta a két fiút. Az utálkozások csak néha-néha hangzottak fel, de azt is mindig elnyomta a boldog gratulációk megszámlálhatatlan sora.

Igazán boldog nap volt.

Harry még egyet szorított a nyakkendőjén, s a tükörbe nézve ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a kinézetével. Fekete öltönyt viselt, hogy tisztelje a hagyományokat, azonban önmagát nem hazudtolta meg az ingével, amin fehér alapon furcsa fekete minták ismétlődtek. Louis az elején ki nem állhatta ezeket a ruhadarabokat, de mára már nem tudta volna elképzelni e nélkül a szerelmét, így ő maga bátorította az ’ízléstelen’ darabok viselésére. A fiú beletúrt a göndör tincseibe, amivel nem sok mindent tudott kezdeni, megfésülte, s egy fekete kalappal vitte bele a saját stílusát.

A hotel ablakához sétált, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Los Angeles homokos partjára, amit lágyan nyaldosott az elképesztően kék sósvíz. Louis mindig is tengerparti esküvőről álmodott, s Harry legnagyobb álma volt, hogy valóra váltsa azt, erre pedig, hogy Harry akaratából is teljesüljön valami, a kedvenc városában került sor. Mindig is jó kompromisszumokat kötöttek egymással, hiszen együtt lenni olyan volt nekik, mint levegőt venni.

Harry egyáltalán nem volt ideges, akkor sem, amikor meghallotta Niall hangját, aki utasította őt az indulásra. Szíve hevesebben vert, de nem az izgalom miatt, csupán az a tény késztette dupla tempóra, hogy a világ legcsodálatosabb lénye pár percen belül örökre az övé marad. Csak az övé.

Csak arra eszmélt fel, hogy a szálloda kijáratánál áll, s várja a párját, hogy együtt vonuljanak be. Kíváncsian kitekintett az üvegajtón, s mosolyogott a sok ismerős arcra. Mindenki ott volt, aki fontos volt neki, alig ötven ember, akik tényleg közel álltak a szívükhöz.

- Khm. – Harry megpördült a tengelye körül, s a világ legszebb férfijával találta szembe magát; Ő is fekete öltönyt viselt, piros nyakkendővel, azonban rajta hagyományos fehér ing feszült, s ahogy a fiú ölelésre nyitotta a karját a göndörke megláthatta hózentrógert a szíve félrevert egyet. Louis biztosan direkt csinálta.

- Gyönyörű vagy. – suttogta rekedten, tudta, hogy ez az utolsó pillanat, amit kettesben tölthetnek, mint barát- és barát, s ki akarta élvezni. Hangtalanul magához szorította a majdnem egy fejjel alacsonyabb fiút, s szavak nélkül éreztette vele azt a végtelen szerelmet, amit már oly’ hosszú évek óta táplál iránta.

- Indulnunk kell, jelenésünk van. – nevetett fel Louis, a szeme körül a nevető ráncok megjelentek, s a szeme úgy csillogtak, mint még sosem.

Louis oldalra pillantott s bólintott egyet Liam-nek, aki intett egyet a zongoránál ülő Zayn-nek, s ragyogva nyitotta ki előttük az ajtót, majd egyedül, a kezeiben tartott fehér párnát egyensúlyozva lépdelt az oltár felé, vigyázva a rábízott gyűrűkre.

Az esküvő előtt pár héttel sorsolták ki, hogy kinek milyen szerepe lesz az esküvőn, Li a gyűrűket kapta, Niall büszkén feszített Harry tanújaként, s Zayn zongorán kísérhette a bevonulásukat, majd Louis tanújaként folytathatta a szertartást. A megsértődés elkerülése érdekében, pedig kialakítottak egyfajta láncot, amiben tisztázták, hogy ki mit fog majd csinálni a másik esküvőjén. Így volt fair, s mindenki meg volt elégedve a szerepével.

Zayn után a koszorúslányok, Lux és a még totyogós Doris, akit a másik oldalról Fizzy támogatott, őket követte a két ikerpár, Phoebe és Daisy, a sort pedig Gemma és Lottie kézen fogva zárta. Elérkezett a két szerelmes ideje.    

- Készen állsz, Boo? – kérdezte suttogva Harry, s a gyönyörű kék szempárba nézett, amiben egy kicsi kétséget sem látott. Louis bólintott, mire a fiatalabbik felé nyújtotta a kezét, s ő belekarolt.

Lassan haladtak, a Zayn diktálta ütemre, így volt ideje Louis-nak feltérképezni az egybegyűlteket. Látta Ed-et, aki a vörös hajával egyből kitűnt a tömegből, s gyönyörű barátnője kezét szorongatta, elérzékenyülten tekintve rájuk, egy fehér zsepit gyűrögetve az ujjai között. Ott volt természetesen Zayn, Liam és Niall családja is, oda-odaintett az álló embereknek, és persze Simon, Paul és Lou is jelen volt, boldogan vigyorogva a két szerelmesre. A többi ember Louis csak látásból ismerte, Harry barátai lehettek, de amúgy is minden más megszűnt létezni, ahogy meglátta az első sort. Anne és Jay egymást ölelgetve az egyik kezükkel, a másikkal a szemüket törölgetve nézték a vonuló párt. Louis tisztában volt azzal, hogy ennél boldogabb már nem is lehetne a két anyuka, hiszen mindig is támogatták őket, s az mindennél többet jelentett neki, hogy nemcsak az ő, és Harry támasza, hanem egymáséi is. Egy puszit dobott a két nő felé, s fellépett két lépcsőfokot az oltárhoz, ahova a pap már beállt.

Szembefordultak egymással, s összefűzték mindkét kezüket a férfi előtt, ahogy pedig Louis szerelme tekintetébe újra felrémlett benne a férfikérés

Olyan szép tavaszi nap volt, az első olyan nap, amikor már érezni lehetett a tél végét, s minden éledezni kezdett. Harry annyira elfoglalt volt, össze-vissza repült a városok között, hol egy interjúra, hol egy partira, ahova hivatalos volt, hol stúdiókba, mindenféle világhírű énekessel, és dalszövegírókkal, sőt még a filmesekkel is tárgyalt valami szerepről, amire a turné végén került volna sort. Louis ébren várta kedvesét, aki azt ígérte neki, hogy aznap mindenképpen együtt fognak aludni, s az idősebb fiú rendületlen hite egy pillanatra sem ingott meg, annak ellenére, hogy az óra már rég túljutott az éjfélen. S a végtelen bizalom kifizetődött, hajnali három órakor meghallotta az ajtó nyitódását, s nem sokkal később megérzett egy forró testet az övéhez nyomódni.

- Sajnálom édesem, nem engedtek el, de most már itt vagyok. – suttogta, s a kócos tincsekbe puszilt, de nem számított arra, hogy szerelme élénken megfordul, s maga alá gyűri a göndörkét. – Ennyire ki vagy éhezve? – kérdezte csintalanul, s egy cinkos vigyor ült az ajkaira. Fáradtak voltak mindketten, mégis egymás hiánya annyira kikészítette őket, hogy még ebben a késői, vagy éppen korai órában sem hagyták ki az alkalmat arra, hogy fizikailag is egyesüljenek.

Forró csókokat váltottak, s egyre jobban fogytak a ruhák is, mígnem Louis teljesen meztelenül ült szerelme derekán. Lehajolt, hogy újabb csatába hívja a nyelvüket, s a nem sokkal előtte benyálazott hossz ujjakat megfogta, s magába erőltette. Harry felnyögött, a kedvese mindig meglepte őt az ágybeli teljesítményével, de ellenkezés nélkül tágította ki a fiút, aki néha-néha megeresztett egy apró nyögést a göndör szájába. Alig telt pár lökésbe, s Louis már teljesen készen állt Harry-re. Saját maga fogta meg szerelme péniszét, s a záró gyűrűhöz illesztve kezdett el ráereszkedni.

Az eddigi szexuális életükre a szenvedély, és durvaság volt jellemző, azonban abban a pillanatban nem akartak mást, csak összeolvadni, lassú csípőmozgásokkal juttatták el egymást a csúcs felé, mígnem az idősebb fiú fáradtan omlott a szerelme testére, amin az orgazmus még mindig hatással volt.

- Harry? – szinte hangtalanul szólalt meg, az mégis olyan hangosnak tűnt a késői időpont miatt, hogy a fiú egyből felkapta a fejét.

- Boo? – a szíve félrevert, a pulzusa a fülében dobolt, ahogy végre kimondta azt, amit már annyi ideje próbált, de sosem volt alkalmas. Most az éjszaka leple alatt, a szerelme karjaiban, távol a gondoktól viszont olyan egyszerűnek tűnt minden.

- Gyere hozzám.    

- Barátok, családtagok! Osztozzunk abban az örömben, hogy életre szóló kapocs kötettik Harry és Louis között. Átadom köszönetüket, amiért ma jelenlétükkel megtisztelték ezt az ünnepséget, és tanúként hallgatják végi, amint lelkük igaz hitével kifejezik egymás iránti hűségüket. Louis? – a szertartás vezető rám tekintett, ösztönözve a hűségfogadalmam elmondására.

Mielőtt bármit is mondott volna végig nézett a tömegen, az embereken, akik feltétel nélkül szerették őket, s a tekintete végül Harry-n állapodott meg. Mint mindig most is beszippantotta a menta zöld szempár, s a világa megszűnt létezni.

- Tudod Hazza, nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit kéne neked mondanom. Annyi délután vettem elő lapokat, amiben megpróbáltam papírra vetni azt a hihetetlen dolgot, amit érzek. De nem ment. Szóval igen, én vagyok az a béna, aki rögtönözik az esküvőjén. – Louis megforgatta a szemét, s mindenki felkuncogott a fiú szavain, míg Harry ajkai csak hatalmas mosolyra húzódtak, s elbűvölve hallgatta a szerelmes szavakat. – Azt hiszem valami olyasmit akartam írni, hogy már első pillanatban beléd szerettem. Azonban ez nem csak nyálas, még igaz sem lenne. Természetesen, amikor először találkoztam veled éreztem, hogy valami hozzád húz, de azt nem lehet szerelemnek nevezni, csak talán valami hihetetlenül erős köteléknek. Ahogy pedig egyre jobban megismertelek ez egyre csak erősebb és erősebb lett, azt hiszem, hogy ez ilyen szép fokozatos dolog volt. A végeredmény viszont elkerülhetetlen lett, minden egyes részemmel beléd szerettem, és én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amiért ez viszonzásra talált. Tisztellek, mindazért, ami vagy, és amit képviselsz. Szeretlek, és nem csak azért, amiért ilyen iszonyúan dögös vagy, és jóképű, hanem az összes olyan dolog miatt, ami téged alkot, és egyedivé tesz. Büszke vagyok, amiért olyan sok helyen maximumot teljesítesz, és eközben nem veszíted el magad. Ígérem támogatni foglak mindig, amikor szükséged lesz rám, és esküszöm; megmutatom neked a szerelemem az összes létező földi bizonyítékát, amit csak tudok. Szeretlek, és ezen az sem fog változtatni, hogyha ötven éves korodra is ezeket az ízléstelen ingeket fogod hordani. Annyira szeretlek. – Louis lehajtotta a fejét, ahogy befejezte a monológját, mindenhonnan elérzékenyült sóhajok, és szipogások hallatszottak.

- Tessék, Louis. El fogok érzékenyülni. – túljátszva kezdte el törölgetni a szemét, hogy kissé oldja azt a borzasztó intenzív szenvedélyt, amit Louis szavai okoztak. Sosem volt jó az érzelmek nyilvános kifejezésében, csupán Louis-nak és a családjának tudta kifejezni azt a végtelen szeretet, ami benne lapult.    

- Harry? – a pap most Harry-t bíztatta egy apró mosollyal, aki felsóhajtott, s kissé megigazította a nyakkendőjét.

- Boo… Tudom, hogy összeillünk, mivel egyikünk sem írt semmilyen beszédet. – Louis hitetlenkedve felnevetett, és nem is lepődött volna meg, ha ennyi lett volna az egész, de Harry váratlanul tovább folytatta. - Szeretlek Louis William Tomlinson, és veled szeretném leélni az életemet, és veled szeretnék gyereket nevelni, veled akarok veszekedni, aztán kibékülni, veled szeretnék szépen lassan megöregedni, veled akarok énekelni, és zenélni, amíg világ a világ. Szeretlek, és örökre vigyázni fogok rád.  – vállat vont, s zavartan félrenézett. Louis tudta, hogy ezzel is túlteljesítette magát, s nem vágyott másra, mint ájulásig csókolni a göndört.

- Ennek még nincs itt az ideje. – húzta hátra Niall, megérezve a lehetséges kimenetelt, s Louis hátrapillantott, egy hálás mosolyt villantva felé. Megszorította a hosszú ujjakat, jelezve, hogy mennyire szereti, de ellenállt annak a kísértésnek, hogy nagyobb fizikai kontaktust létesítsen vele.

- Kérem a gyűrűket. – Liam gyorsan mozdult, s a két karikagyűrűt a pap kezébe nyomta, aki úgy kezelte az ékszereket, mintha az lenne a legnagyobb kincs a világon. És talán az is volt.

- Louis, fogadod-e Harry-t hites férjedül? – hangzott fel a döntő kérdés, Lou pedig egy pillanatig sem hezitált a válasszal.

- Igen. – az ezüst karikagyűrű rákerült a hosszú ujjakra, a méltó helyére.

- Harry, fogadod-e Louis-t hites férjedül? – mindenki Harry válaszát várta, aki nem siette el úgy a választ, mint a szerelme. Át akarta élni a pillanatot, így hosszasan bámult bele a kék szempárba, majd lehajolt, hogy egy csókot nyomjon a fiú kézfejére. Még mindig hangtalanul nyúlt a gyűrűért, s felhúzta a kedvese ujjaira azt, lassan, egyáltalán nem elkapkodva a dolgot, majd újra lenézett a fiúra, aki várta a szót, ami mindent megváltoztat, egy újabb mély pillantást váltottak, s csakis abba a transzban, amit az összekapcsolódó tekintetük okozok mindig nekik volt képes megszólalni.

- Igen.

- A rám ruházott hatalomnál fogva házastársakká nyilvánítalak benneteket. Pecsételjétek meg egy csókkal! – Harry elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét.

- Kiss me, you fool! – a régi emlékek viharában, egyszerre nyúltak egymásért, ajkaik forró csókban egyesültek, egymásba kapaszkodtak, ahogy csak tudtak.

Végül az ujjongó tömeg felé fordultak, s ujjaikat összefűzve indultak a nem messze felállított sátor felé, ahol a hatalmas tánctér és ínycsiklandozó ételek hada várta a násznépet.

Mikor pedig végre mindenki helyet foglalt Anne felállt, hogy köszöntőt mondhasson. Párat koccintott az üvegpoharán, s egyből mindenki elcsendesült.

- Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttek a fiam esküvőjére, köszönöm a támogatást, és a rugalmasságot, amivel fogadtátok ezt a szokatlan dolgot. Fiúk. – poharát az asztalfőnél ülő két férfira emelte, akik egymás karjaiba temetkezve figyelték az anyát. – El sem tudjátok képzelni, hogy milyen boldoggá tesztek engem, annyira örülök, hogy egymásra találtatok. Látom, hogy jobb emberré teszitek egymást, és az, amit egymásból kihoztok, ami együtt alkottok valami elképesztő. Louis, te kivirágzol Harry mellett, és sosem lehetek elég hálás emiatt. Köszönöm Harry, hogy boldoggá teszed. Kívánom, hogy örökké tartson a tündérmesétek. – felemelte a poharát, amit az újdonsült pár viszonzott, majd átadta a terepet a másik anyukának.

- Meglátszik, hogy melyik az érzelmesebb család…- a fiatal anyuka úgy forgatta meg a szemét, ahogy csak Harry tudja, le sem tagadhatták volna egymást. Halk nevetés hallatszott, s a göndör még jobban magához szorította a szerelmét. - Anne már mindent elmondott, úgyhogy nekem már csak annyi a dolgom, hogy elmondjam, mennyire szeretlek titeket. Rátok. – mindenki kortyolni akart az aranyszínű pezsgőből, azonban a köszöntők még korántsem értek véget. Gemma állt fel, a kezében erősen szorongatva a poharát.

- Harry… tudod arra gondoltam, hogy most elmesélek valami gáz gyerekkori sztoridat, csak hogy egyenlítsünk a múltkoriért. – a két testvérpár szeme összevillant, mindkettőjükben rémlettek a képek, amikor Gemma legújabb barátjának kezdett el gáz babás, meztelenképeket mutogatni. – De úgy döntöttem megkíméllek, Louis úgyis tudja milyen vagy. – az említett felnevetett, mire a göndör lágyan oldalba lökte, de végül egy szerelmes csókot váltottak. – Komolyra fordítva a szót…remélem, hogy egyszer nekem is lesz olyan szerelemben részem, mint ami köztetek van. Elképesztő az a kötelék, akárhányszor csak látlak titeket elámulok rajta. Egyszerűen nem lennétek magatok egymás nélkül, Harry csak Louis-val létezik, és fordítva. Elképesztőek vagytok. Kívánom, hogy ilyen harmóniában és szerelemben éljétek le az életeteket. – Harry egy félmosoly kíséretében bólintva köszönte meg nővérének a beszédet, miközben Louis még jobban a vállába temetkezett.

A következő felszólaló Zayn volt.

- Harry, Louis… szeretném elmondani, hogy mennyire szeretlek benneteket. Az öt év alatt szinte testvéreimmé váltatok, és bár az elején kissé fura volt, hogy két ’tesóm’ szerelmes lett, de bárki rátok néz nem lát mást csak végtelen szeretetet. Tartson örökké a szerelmetek, tudjátok, hogy mi mindig itt leszünk nektek. – Z beszéde után Niall állt fel, aki a kelleténél sokkal idegesebb volt.

- Fiúk, én igazából sosem lepődtem meg rajtatok, már az első pillanattól lehetett látni, hogy ti összetartoztok. És igazából mindig is irigyeltelek titeket, mivel én is beleszerettem valakibe, akibe nem szabadott volna… sosem tudtatok róla, de minden egyes nap bátorítottatok abban, hogy bevalljam saját magamnak, és a szerelmemnek is, hogy belé estem. Szóval köszönöm, hogy felfedezhettem Zayn-ben a világom. – döbbent csönd fogadta a kisebb bejelentést, ezt kihasználva Z a szöszit a derekánál fogva az ölébe nyomta, és egy puszit nyomott az arcára. – Jaaa, és nem fogom azt mondani, hogy sokáig, mert úgyis tudom, hogy örökké együtt lesztek, ti egyszerűen nem működtök egymás nélkül. – legyintett a fiú, befejezve a mondanivalóját.

- Én is szerettem volna mondani valamit, de én se anya nem vagyok, és nem szerettem bele a bandatársamban, úgyhogy sajnálom, hogy semmi érdekeset nem tudok mondani. – Liam szégyenlősen széttárta a karját, és beletúrt a hajába. – De arról nyilatkozhatom, hogy nagyon szeretlek titeket, és nagyon sok boldogságot kívánok nektek. Mi mindig mellettetek fogunk állni. – úgy tűnt ez volt az utolsó köszöntő, így az újabb gratulációk tüzében a 3 fiú, Zayn, Liam és Niall felment a színpadra, hogy élőzenét biztosítson az ifjú párnak.

- Kérjük a két szerelmest a színpadra, hogy eljárják az első táncukat házasként! – kiáltotta Niall, s amint a két fiú készen állt, belefogtak. Ni gitározott, Zayn zongorázott, Liam pedig hangjával kísért a lassú dallamot.

A Little Things-et játszották, anélkül, hogy megbeszélték volna az ifjú párral, csak ők tudhatták, hogy ez a dal az első évfordulójukra íródott Harry jóvoltából, egyenesen Louis-nak. Ez a szám egy mérföldkövet jelentett számukra.

Louis először megforgatta a sokkal magasabb fiút, elég szerencsétlenül, úgy, mint régen, majd szerelme nyaka köré kulcsolta a kezét, míg Harry a derekát zárta bilincsbe, s így kezdtek el lassúzni. Nem váltottak egy szót sem, hiszen vannak olyan dolgok az életben, amikor egyszerűen nem kellenek szavak, csakis a két egyszerre dobbanó szívverés. Azonban a dalnak túl hamar vége lett, s a lassú dallamot sokkal ritmusosabb váltotta fel, s mindenki táncolni kezdett.

Az este borzasztó gyorsan telt, mindenki nagyon jól érezte magát, rengeteget táncoltak, ittak, nevettek, amikor a lecsonkult fiúbanda három megmaradt tagja pihent egy kicsit Ed egy szál gitárba szórakoztatta a közönséget, s egyszer-kétszer pár bátrabb vállalkozó is énekelt, de azt inkább mindenki próbálta kitörölni az elméjéből.

Éjfél is rég elmúlt már, mire mindenki kicsit csendesebb lett, a gyerekek órákkal ezelőtt hazamentek, a szülők pedig velük tartottak, mondván; had szórakozzanak a fiatalok.

- Boo, felkérhetlek táncolni? – suttogta a szerelme fölébe Harry, mire Louis bólintott, s követte a párját ki a szabadba, ahol egyedül lehettek egy kicsit.

- Hogy érzed magad, drága férjem? – Harry megbökte a házastársa orrát, mire az elvigyorodott.

- Férjem…hmm, olyan jól hangzik. Egyébként fantasztikusan. Életem legboldogabb estéje. – mai napon az ezredik futócsókot váltottak, egyszerűen majdnem kicsattantak a boldogságtól.

- Louis, olyan sokan mondják, hogy túl fiatalok vagyunk, végül is én még csak 21 vagyok…- Harry egy kissé elkomorult, neki csak ez volt az egyetlen aggálya, olyan fiatal volt még, de már házas volt.  

- Édesem, ha belegondolunk 5 éve együtt vagyunk mások ilyenkor már a második gyereket szülik. – forgatta meg a szemét Louis, és még jobban magához húzta a magas alakot.  

- Igazad van, akkor sürgősen be kell hoznunk a lemaradást. - kacsintott rá, s egy újabb csókot nyomott a rózsaszín ajkakra.

- Harry? – a másik egy hümmögést hallatott, s összekapcsolta a tekintetüket.

- Ugye szeretni fogsz örökké? – olyan kétségbe esett kérdés volt ez, mégis muszáj volt megkérdezni. Az elmúlt 5 év Harry-vel olyan volt, olyan boldog, olyan álomszerű, hogy mindig attól félt, hogy bármelyik pillanatban felébredhet. A smaragd tekintet még a sötétben is olyan őszintén csillogott, hogy tisztán kilehetett venni a csillagok és a dekorációként szolgáló lámpások fényében. Louis szíve már a válasz előtt is békességre lelt, hiszen tudta, érezte azt, ami a szeretteinek is olyan nyílvánvaló, mint a nap. Ők egymásnak vannak teremtve.

- Örökkön-örökké, és még azon is túl. 

Award 12.-13.-14.-15.

Köszönöm Kisének (kétszer is) Naominak, és természetes Free-nek a díjat, igazán megtiszteltek vele. ♥ Bocsánat, hogy csak most rakom ki, de nem éreztem, hogy megérdemelném 

Lana x

Szabályok: 
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küldd tovább 10 emberek!

10 dolog rólam:
1. Kurva beteg vagyok, de most nem hagyhatom ki a sulit.
2. Előbb zsemlemorzsát ettem. Csak úgy magában. Finom volt.
3. A fülemben éppen Hazz  énekli a 18-at.
4. Szeretem azt a számot nagyon.
5. A félévim klassz lesz, egyetlen 4 matekom lesz, de hát na. Nem lehetek mindenből zseni.
6. Ami egyébként érdekes, mert egyetlen egyszer sem tanultam a dogákra de simán megírom 5-re.
7. Kivéve a matekot. Az a tantárgy egy nagy hülyeség.
8. Tavaly, a 8. év végén csak matekból voltam 4-es.
9. Az élet igazságtalan.
10. Nemrég kaptam egy barátnőmtől egy pólót, amit imádooook.

10 válaszom  Naominak (és az első díjnál Kisének):
1. Menyire veszed természetesnek a rossz és a jó dolgok alakulását az életedben? Szerinted egyensúlyban van a kettő, és ugyanannyit kapsz mindenből, esetleg elbillen az egyensúly valamerre? Mit gondolsz, miért van úgy, ahogy van?
Hmm...Gyakran úgy gondolom, hogy sokkal több rossz dolog történik velem, mint jó, de valószínűleg csak túlreagálom. Hiszen a jók nem feltétlenül nagy dolgok, egy boldog mosoly egy ismeretlentől, udvariasság egy punk-nak kinéző fiútól, egy kisgyerek kacaja. Ha ezeket is lantba vetjük, akkor talán egyensúlyban vannak. Persze az a rossz a rossz dolgokban, hogy ezek nem lehetnek kis dolgok, egyetlen szó is hatalmas sebet okozhat. Szerintem az egyetlen, aki eldöntheti, hogy a jó dolgokra is ugyanígy figyel, azok mi vagyunk. Rajtunk múlik az egyensúly.
2. Mi az a dolog, amit mindenképpen el szeretnél érni az életben? (Ha nem számítjuk a legtöbb ember családalapítási vágyát, és persze, hogy "jó munka" vagy "sok pénz" legyen)
Boldog szeretnék lenni. Úgy teljes szívemből, nem a pillanatnyi  örömre gondolok. 
3. Tea vagy inkább más italok felé hajlasz gyakrabban?
Tudom Kise, hogy te tea függő vagy, de utálom a teákat, amikor beteg vagyok akkor is erőszakkal kell lenyomnom a torkomon. Én nagyon a forrócsoki/kakaó imádó lány vagyok. Egyszerűen imádom. 
4. Hogyan ítéled meg magad, mennyire jól beszéled az idegennyelveket?
Na ez egy nehéz kérdés. Egyenlőre csak angolt tanulok, és nem sokára franciát fogok. Imádom az angolt, imádok angolul olvasni, angolul beszélni, angolul videókat nézni, bármit, ami nyelvhez kötődik. De nagyon sokszor elbizonytalanodom, van, amikor még a 'te' szót is lefordítom, csak hogy biztosan úgy van-e, ahogy én gondolom....
5. Vannak furcsa fóbiáid?
Ha félek az időtől az furcsa? Mert az a legnagyobb félelmem, és persze a jövő. Ezeken kívül rettegek a pókoktól, a magasságtól, a bezárt helyektől, és az összes rovartól (még a katicától is) síró/sikító rohamom van. De mindent összevetve inkább állnák ki az Empire State Building tetejére, egy pók,-darázs-katica mutáns rovar társaságában egy üveg kockában, minthogy a jövőre gondoljak. 
6. Hogyan reagálsz a kellemes, vagy éppen a kellemetlen meglepetésekre? Mindig megtudod tartani a hideg véredet például az utóbbi esetben?
Az a gond, hogy előttem nagyon nehezen lehet titkolózni, valahogy mindig rájövök a dolgokra kivéve Kisénél, neki ez is ment szóval általában próbálok színészkedni, hogy nem tudtam.  A kellemetlen meglepetések pedig csak egy pillanatnyi rendszer leállást eredményeznek, aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy ne fejezzek ki érzelmeket, és nyugodt maradjak. Szerintem nincs gondom ezzel. 
7. Inkább visszafelé, vagy előrefelé mennél az időben? Hova, mikorra, és miért?
Én elmennék 10 évvel későbbre, hogy belepillantsak abba, hogy hogyan alakulna ebben a pillanatban az életem, és ha valami nem tetszik, akkor most tudjak rajta változtatni, ha pedig elégedett vagyok, akkor megnyugodjak, hogy jó úton járok.
8. Mi jut eszedbe elsőnek a következő idézetről: "Mondd, miért nem vagyok több, mint fájdalom a mellkasodban"?
Ő.
9. Fejhallgató, vagy pici bedugós füles?
Pici bedugós füles abszolúte.
10. Mi lenne az első dolog, amit megtennél, ha egy napra az ellenkező nem bőrébe bújhatnál?
Rendben. Legyünk őszinték. Nem perverzség, de tuti használnám azt, ami a lányoknak nincs, de a fiúknak van. Oh az tuti. 

10 válaszom Free-nek:
1. Van kedvenc idézeted, ha igen mi?
"Az anyukák gyermekeik kezét csak egy ideig fogják, de szívüket mindörökké." valamiért nagyon szeretem ezt az idézetet.
2. Segít neked valami az ihlet szerzésben?
Ne értsétek félre, de engem a többi blog nagyon inspirál, nem koppintásként értem ezt, csupán....nem tudom elmagyarázni. 
3. Milyen műfajú zenéket szeretsz?
Igazából csak pop, pop-rock számokat hallgatok, nem szeretem se a klasszikusat, se a rockot, a repptől pedig egyenesen rosszul vagyok,
4. Kedvenc tantárgy?
Lektori, vagy civilizáció, vagy sima angol(említettem már, hogy imádom az angolt?)
5. Kóstoltál már valaha nem hétköznapi ételt?
A nevelőapukám szakács volt, illetve egy egész étterem tulajdonosa volt, szóval mindig hozott haza olyan különlegességeket, amikről még nem is hallottam. Egyszer volt olyan, hogy csak annyit tudtam, hogy hús, megettem és finom volt, később derült ki, hogy kenguru volt, meg krokodil. Szóval jah. Ettem kengurut és krokodilt is. 
6. Hol élnél most a legszívesebben?
Bárhol csak itt nem. Komolyan bárhol. De persze ha lehetnék Angliában nem utasítanám vissza.
 7. Van mottód?
3 is van, ami nagyon sokat jelent nekem. Az egyiket a drámatanárom mondta mindig; "Tiszteld a másikat, nem azért, amiket csinált, vagy nem, hanem mert...ember" A másik egy összefüggő idézetből egy sor; "Az embernek csak akkor van joga lenézni a másikra, ha segít neki felállni" és a harmadik, egyik kedvencem, amit a tumblrn láttam egyszer; "A legfontosabb, hogy maradj ember"
8. Milyen színű a szemed?
Zöldes barna, fényviszonytól és hangulattól változóan. 
9. Mit szeretnél elérni az életben?
A buszt, ahogy drága Lorám mondaná....Egyébként az álmaimat.
10. Olvastad a szürke 50 árnyalatát, ha igen mi a véleményed róla? 
Amint az első kötet megjelent én már olvastam is, szóval igen, még a nagy rajongások előtt is olvastam. Annyira nem fogott meg, perverznek perverz, de a két főhős személyisége nem tetszik. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle filmként, bár én sokkal jobban örülnék egy Louis/Harry szereposztásnak. Hmm...gondoljatok bele.

10 válaszom második körben Kisének: 
1. Híre vagy a kávénak, capuccinonak ébredéskor?
Kakaónak vagyok híve, úgy felébreszt, mint a legerősebb kávé.
2.A saját értékrendedet alapul véve, számodra mi jelent erkölcstelenséget?
Hm...nem nagyon értem, hogy mire gondolsz, szerintem általános dolgok, mondjuk engem nem zavar, ha egy fiú egy szál farokban akar rohangálni az utcán, bár egy ha egy nő teszi azt, akkor az már nem tetszene. Ezek rugalmas dolgok nálam, normális keretek között mindent letudok nyelni.
3.  Ha van szerencse szám, akkor van szerencse betű is?
Hogyne lenne, amit csak akarsz. 
4. Milyennek látod magad és milyennek szeretnéd? Főleg belsőleg~
Jajj drága, ennél nehezebb kérdést nem tudtál volna feltenni. Nem szerettem volna erre válaszolni, de csak miattad megteszem. Magamról sosem voltam jó véleménnyel - és akkor még finom voltam - még akkor sem, ha csak a belsőt nézzük. Sokan elhitették velem, hogy kétszínű, önző, undorító ember vagyok. Nem szeretnék az lenni. 
 5.  A "kivétel erősíti a szabályt" Milyen szituációra lehet ezt mondani, és melyre nem?
Ez egy jó kérdés, szerintem bármire lehet mondani, kivéve akkor, ha az már nem az első kivétel. 
6. Mi jut eszedbe arról, hogy fent a mennyben, és lent a pokolban?
Oh, hogy ezek milyen jó kérdések...Egyszer olvastam egy kis történetet, amiben egy ember Istennel megnézi a poklot, és a mennyet is. A pokolban volt egy asztal, azon egy üst leves, a asztal körül pedig csont sovány emberek, akiknek a kezéhez volt ragasztva a szedő kanál, így nem tudtak a levesből meríteni, így éheznek örökkön örökké. Amikor benyitottak a mennybe ugyanúgy voltak az emberek, karukhoz erősített merőkanál, egy üst leves, de ott az emberek jó színben voltak. Amikor megkérdeztem anyut, hogy szerinte miért, akkor gondolkodás nélkül rávágta, hogy ő biztosan megetetné a mellette lévőt, amit ő azután visszakap. És valóban ebben különbözött a pokol a mennytől. Azóta tudom, hogy az anyukám egy földre szállt angyal.
7. Ha egy barátod elveszítene egy fogadást, hogy szívatnád meg?
Valószínűleg semmivel, nem szeretek szívatni senkit, akkor sem, ha éppen fogadást veszített, vesz nekem egy forrócsokit, és egyenlítve. 
8. Kitől/kiktől várod el legjobban a szeretet? Hogyan érzed magad ha kiderül, hogy valaki nem szeret, te pedig nagyon szereted őt? (Természetesen itt csak a baráti szeretetre gondolok, az odaadó baráti szeretetre)
Senkitől nem várom el, sem családtagtól, sem baráttól. Ha pedig valaki nem szeret viszont...természetesen fáj, borzasztóan, de bennem van az a bizonyos "már megszoktam" érzés, szóval nem tudok vele különösebbet kezdeni, mint menni tovább. 
9. Egy kórházi ágyon ébredsz és fogalmad sincs, mi történt. Le vagy szíjazva és csöpög a karodba az infúzió. Mik az első gondolataid?
Hé, ez olyan, mint az egyik fanfic, amit pár hete olvastam.
10. Miért jó egyeseknek, ha játszadozhatnak mások érzéseivel?
Sajnálom, hiába tetted fel ezt a kérdést én sem tudom rá a választ. Ha tudnám már kifejlesztettem volna az 'ellenszert'.

10 kérdésem: 
1. Mit gondolsz, ha valaha megcsalna a barátod, megtudnál neki bocsájtani? Miért?
2. "Does it ever drive you crazy just how fast the night changes" mit gondolsz erről a sorról?
3. Egy olyan barátnőddel újra barátkozni, aki a múltban megbántott, és hónapokig nem beszéltetek, vagy új barátokat szerezni?
4. Mit gondolsz a távbarátságról? Lehet-e ugyanolyan, esetleg nagyobb értékű, mint azok, akikkel mindennap együtt vagy?
5. Van olyan tárgyad, amit még mindig tartogatsz, és 'szereted' annak ellenére, hogy a hozzá kötött személyhez mára már nem feltétlenül fűznek erős szálak?
6. Adtál meg valaha hamis életkort valakinek? Mikor, hol és miért?
7. Volt ovis szerelmed?
8. Ha az olimpián bármilyen ágban indulhatnál( I mean idiótaság, szerencsétlenség etc.) akkor miben nyernél biztosan?
9. Hol látod magad 5 év múlva?
10. Voltál már valaha olyan szerelmes, hogy egyszerűen feltétel nélkül szeretted, igazi tiszta szerelemmel? Viszonzott volt? Hogyan írnád le, amit akkor, esetleg most érzel/éreztél?

Akiknek küldöm:
(szeretném a három szívemnek legkedvesebb embernek küldeni így utoljára, köszönöm, hogy vagytok nekem)
Naomi
Loraa
Kise

Sugar~Narry

Sziasztok :) Eléggé szégyenlem magam, hogy időtlen-idők nem hoztam részt, és most is ezzel a semmilyen kis sztorival próbállak kárpótolni titeket, de gondoltam jelentkezek, hogy még élek, ráadásul a díjakat is folyamatosan kapom, amiket eddig nem mertem kitenni, mivel nem éreztem fair-nek, hogy így is kapok. De persze köszönöm szépen mindenkinek, aki gondolt rám, és remélem maradtok még páran, akik olvastok, annak ellenére, hogy megint fogalmam sincs mikor tudok jönni. Jó olvasást:)

Lana x

ui: a címnek nem sok köze van a történetnek, csupán most néztem a Maaron 5 új klippjét, szóval egyéb ötlet hiányában ez maradt.

   

Idegesen kopogtam a az autó műszerfalán, úgy éreztem, mintha órák óta ülnék pirosban. Újra feltekintettem a lámpára, ami makacsul tartotta magát a színéhez, így egy újabb sóhaj kíséretében próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet.
De hogyan is tudnám lassabb tempóra kényszeríteni a létfontosságú szervet, ha éppen, ahhoz a fiúhoz tartok éppen, aki a pulzusomat egyetlen pillantásával a kétszeresére emeli?
Amint végre a lámpa méltóztatott sárgára, majd zöldre váltani már száguldhattam is tovább, az órára nézve pedig úgy döntöttem, hogy engem több tábla, vagy jelzőlámpa, vagy bármi más nem gátol meg abban, hogy végre odaérjek. A ujjaim hegye bizsergett, ahogy vágytam a puha bőrére, ajkait szinte már a magamén éreztem. Mindig is úgy gondoltam, hogy tulajdonképpen szellemileg sosem válok el tőle, csak fizikailag, mintha csak egy láthatatlan szalaggal lennék összekötve, tudtam ha történt vele valami baj, éreztem, ha boldog, és azzal is tisztában voltam, hogy ebben a pillanatban is aggódik értem, de nem hív, mert megszokta a folytonos késésemet.
Végül az aranyló fényben úszó várost magam mögött hagyva lekanyarodtam egy mellékutcára, ahonnan már tudtam, hogy közel vagyok. Lámpások voltak minden tizedik fára erősítve, így ha akartam volna sem tudtam volna eltéveszteni az irányt. Az utolsó kanyarban befordulva pedig megláthattam egy hatalmas gyertyákból kirakott szívet, aminek a közepén ott állt Ő.
Olyan gyönyörű volt, az öltöny lazán lógott a vállán, a csokornyakkendője tökéletesen meg volt kötve a nyakánál, fehér gallérjáig leértek a sötétbarna, csigákba rendeződött tincsei, hosszú ujjai között egy szál fehér rózsát tartott, fejét kissé lehajtotta, s úgy, a szempillái alól tekintett fel rám egy pajkos mosoly kíséretében, amik mély árkot vetettek az arca két oldalán. El sem tudtam volna képzelni nála gyönyörűbb, tökéletesebb, vagy éppen dögösebb teremtést.
Gyorsan leállítottam a motort, még egy utolsó pillantást vetettem a visszapillantó tükörbe, kissé megigazítottam a szőke tincseimet, majd robogtam ki a kocsiból. Sprintelni kezdtem, s átugorva a lágyan lobogó gyertyákon Hazz karjaiba vetettem magam, s ajkaira tapadtam. A gyors reflexeinek köszönhetően tudott csak megfogni, hosszú ujjait összefűzte a fenekem alatt, hogy megtudjon tartani, míg én a nyaka köré kulcsoltam a karjaimat olyan közel férkőzve hozzá, ami fizikailag lehetséges.
- Szia. - suttogtam, amint újra két lábbal álltam a talajon, és képes voltam elszakadni tőle.
- Szia. - lehelte ő is, s egy puszit lehelt a arcomra.
- Tudod, most kissé alul öltözöttnek érzem magam. - hajtottam le a fejem, amint újból konstatáltam, hogy az ő elegáns kinézetével ellentétben én csak a hétköznapi térdnél szakadt csőnadrágomat, és egy jelentéktelen feliratú fehér fölsőt viselek.
- Nem tudhattad, hogy erre készülök. Persze szívesen nézem, ahogy puccosba vágd magad, de erre lesz még egymillió alkalmunk. - újabb gödröcskés vigyort villantott rám, mire csak a vállába fúrtam a fejem, s mélyen beszívtam az illatát. Reggel óta nem láttam, hiányzott már.
- Egyébként is, mire ez a nagy felhajtás? Nincs semmilyen fordulónk, karácsony már rég elmúlt, és ha csak nem változtattad meg a születési dátumod, akkor azt sem ünneplünk. - a zakójába dörmögtem, valahogy nem akartam távolabb kerülni tőle, még ha csak egy centiről is van szó.
- Nem ünnepelhetem a szerelmünket csak úgy spontán? - felemeltem a fejem, hogy a smaragd íriszekbe nézhessek, amik tele voltak szerelemmel, őszinteséggel, és egy csipetnyi huncutsággal. Ujjaimat végig futtattam az állkapcsán, mire becsukta a szemét, és átadta magát az érintésnek. Tudtam mit érez; minden egyes alkalommal, amikor a bőrömön érzem az övét beleőrülök, ahogy abba is, amikor nem tehetem.
- Gyere, babe, hoztam kaját is. - az egyik karját átvetette az vállam felett, s az oldalához simulva támolyogtunk egészen az egyik padig, ahol már megvolt terítve.
Egymás mellé ültünk, a combunk összesimult, a bal kezemmel folyton tartottam a fizikai kontaktust, hol a combjait csipkedtem, hol a térdén táncoltattam az ujjaimat, s sokszor összefűztük az asztal alatt a kezünket, mintha bárkitől is el kéne takarni összetartozásunk jelét. De nem volt ott senki, csak a hold világított le ránk fényesen, s a csillagok ragyogtak drágakövekként.
Éppen hangosan felnevettem egy egyáltalán nem vicces viccen - de persze akármennyire nem humoros, boldog attól, hogy megnevetett, és ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle?! - amikor megéreztem, egy magányos cseppet a homlokomra cseppenni. S a pár csepp egyre sűrűbb és sűrűbb lett, mire perceken belül hihetetlenül szakadni kezdett.
Kétségbe esetten tekintettem a menta zöld szempárba, amik csak mosolyogtak, s ahelyett, hogy lélekszakadva menekült volna a kocsiba óvatosan meghajolt előttem, s kezét nyújtotta felém.
- Felkérhetem egy táncra, uram? - ajkain a megszokott pimasz mosoly játszott.
- Pontosan tudja, hogy nem tudok táncolni. - mondtam neki, de ettől függetlenül a kezemet az övébe csúsztattam.
- Amiatt egy pillanatig se aggódjon. - Lehajolt, hogy egy csókot leheljen a kézfejemre, aminél abban a pillanatban romantikusabb dolgot nem tudtam volna elképzelni.
Felhúzott a padról, én pedig szinte részegen követtem a kialudt gyertyák közé, ott aztán elengedte a kezem. A víztől nehézzé vált öltönyét ledobta magáról, az alatta lévő fehér ing pedig nem sokat bízott a képzeletre, átlátszóan simult a kidolgozott kockáira, és mellizmaira. Szépen belőtt tincsei vizesen és egyenesen tapadtak az arcára, s hosszú szempilláin egy-egy esőcsepp megpihent. Olyan tökéletes volt, ellenben velem. Eltudtam hogyan nézhetek ki teljesen átázva, a lelapult hajamat a szememből kellett kisöpörgetnem, s a bő ruháim, amivel általában takargatom magam most teljesen rátapadt minden egyes porcikámra.
- Gyere állj a lábamra, szerelmem. - kérdezni sem volt időm, magához rántott, s lábfejét befúrta az enyéim alá, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy lábujjhegyen állva találjak egy mindkettőnk számára kellemes pozíciót. Ebben a felállásban tekintetünk egy magasságba került, s egy végtelen másodpercig farkasszemet néztünk, majd a fejemet a vállára hajtottam, ő pedig lassú mozdulatokba kezdett.
A körülöttünk lévő világot az esőfüggöny homályossá varázsolta, az egyetlen biztos dolog csak a test volt, akit szorosan magamhoz öleltem, miközben lassúztunk. Az hideg eső verte a hátamat, de Harry felmelegített, s az egyetlen amit éreztem a hevesen dobogó szíve, ami az enyémet is nagyobb iramra késztette.
- Néha azt hiszem, hogy lehetetlen valakit ennyire szeretni, mint ahogy én téged szeretlek. - alig leheltem csak a szavakat ő mégis meghallotta, s a teste egy pillanatra megmerevedett. Tudom milyen furcsa neki még mindig az érzelmeimet hallani, elmondta nekem, hogy sosem mondtak még neki olyan dolgokat, amiket én naponta ezerszer.
- Akkor én mit mondjak? Megőrülök érted. - orrával megbökte az enyémet, mire felkuncogtam, s megpróbálkoztam a lehetetlennel; még közelebb férkőzni hozzá.
Ezután nem is kellett több szó, a beszéd helyét átvették a lassú mozdulatok, és a szerelmes suttogások, amiket az eső hangos kopogása örök titokként nyelt el magában.

Award 9.-10.-11.

Köszönöm Naomi, CoolGirls, Zsuzsa Jónás a díjat, igazán megtisztelsz :) 

Szabályok: 

1. Írj 10 dolgot magadról!

2. Válaszolj 10 kérdésre!

3. Tegyél fel 10 kérdést!

4. Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog rólam: 

1. Életem legnehezebb hetén vagyok túl.
2. Elvesztettem valakit, akinek nem szabadott volna elmenni.
3. A sokk miatt, amit az elvesztés okozott pedig nem tudom mikor fogok új történetet hozni. 

4. És utálom, hogy folyton kifogásokat hozok, de most egyszerűen képtelen lennék írni.
5. Életemben először a szavak a torkomon ragadnak, és csak nézem, ahogy együtt kell élnem az űrrel, amit maga után hagyott.
6. A legnehezebb pedig elmondani a 4 éves tesómnak, hogy nem fog hazajönni.
7. Ezért kérlek titeket, hogy legyetek mellettem.
8. Egy újabb nagyon nehéz időszak áll előttem.
9. Csak kérlek...ne hagyjatok itt ti is, ha csak hetek múlva tudok valamit hozni...
10. Ezt a világot én teremtettem, és még nem állok készen itt hagyni, de most nem magamra kell gondolnom, hanem a testvéremre, és az anyukámra.

10 válaszom: 

1. Mi vezetett rá az írásra? 

Fogalmam sincs hány éves lehettem, de olyan 4-5 éve olvastam egy könyvet, aminek borzasztó lett a vége. Leültem az íróasztalomhoz, kitépkedtem a végét a könyvből, és megírtam úgy, ahogy nekem tetszett. Abban a pillanatban beleszerelmesedtem a világba, amit én alkothatok, úgy ahogy csak szeretném.

2. Mi a kedvenc filmed?

Nem szeretem a filmeket, mert nem bírom végig ülni őket, beleunok 10 perc után, de ha ezt a kérdést hallom, akkor mindig rávágom, hogy; Pán Péter. 

3. És miért?

Egy mese a fiúról, aki sosem akart felnőni. A szívemhez nőtt, és sokszor jut eszembe róla Louis, aki a mi Pán Péterünk. Szeretnék Sohaországban maradni azokkal az emberekkel, akiket szeretek. 

4. Szereted a filozofikus filmeket/könyveket?

Hmm...nem mondom, hogy nem szeretem, de nem különösebben ezekre hajtok. Hiszen az agyam önmagában is egy katyvasz, éjjel-nappal 0-24-ben kattog, és ha elolvasok egy könyvet, azt azt jelenti, hogy megnézem a dolgokat egy másik perspektívából. Ami egyenlő az agyi túlterheléssel. 

5. A dísztópiával foglalkozó történeteket? 

Hangulattól függ, de szerintem nincs olyan történet, amit ne olvasnék szívesen. Mindennek megvan a helye az életemben. 

6. Mi az, ami megnyugtat? 

Hintázni, sétálni a sötétben a csillagok alatt, vagy éppen a feketébe borult szobában ülni, nézni i az ablakon, miközben a fülemben a kedvenc számaim szólnak, az öcsémmel játszatni, csak ülni, és hagyni, hogy a szavak magukkal ragadjanak. 

7.  Ha felnézel valakire mi az a tulajdonsága, ami miatt azt teszed? 

Az ereje. Ha nem hittek benne, ő mégis megcsinálta, ha nem adta fel akkor sem, amikor  senki nem állt mellette, és a helyzet reménytelen volt. 

8. Zárkózott vagy inkább nyitott ember vagy?

Ez teljesen attól függ, hogy kivel van dolgom. Ha egy olyan emberről, aki egyszerűen nem szimpatikus, akkor nagyon betudok gubózni, de előfordult sokszor olyan, hogy egy olyan emberrel beszéltem nyíltan, akit alig ismertem, de mégis a személyisége elragadott, vagy nem tudom, de sokkal könnyebben tudtam vele beszélgetni. 

9. Van olyan dal, ami jó emlékeket juttat eszedbe? 

Loved You First, Live While We Young, és a One Thing

10. Miért szeretsz írni? 

Ez egy tipikusan olyan kérdés, amire nem lehet konkrét választ adni. Mint a 'Miért szereted Harry Styles'  kérdés. Fogalmam sincs. Ezer és egy okot tudnék felsorolni mindkettőre, de végülis egyetlen nagy egésszé áll össze a szívemben, amit úgy hívnak; szeretet. 

10 válaszom Zsuzsa Jónásnak: 

1.  Melyik az a film, amit utoljára láttál és nagyon meghatott? 

Nem tudom mikor láttam utoljára filmet egy huzamban...ami ráadásul még meg is hatott...talán olyan 9 évesen, amikor láttam a Pán Pétert. Nagy nyomott hagyott bennem. 

2. Mit gondolsz mostanában Larry-ről? 

Khm...Ha bárki is elolvasta az irkáimat az előző hetekben, akkor rájön, hogy mit gondolok, mert az utolsó kettő biztosan erről szól. Egyébként röviden régen valószínűleg lehetett Larry, de azt kell, hogy mondjam 2014 Narry éve volt. 

3. Mind az 5 fiú nagyon sokat változott. Szerinted előnyükre vagy hátrányukra? 

Hmm...Niall-nek mindenképpen jót tett a változás, szerintem. Az aranyos ír cuki fiú  átment egy szexi fiúba, aki tisztában van az adottságaival, de 'Sosem felejti el, hogy honnan jött'. Liam igazából ugyanaz maradt szerintem, aranyos, dögös pasi, akinek hatalmas szíve van. Zayn...nah ő rá lehet azt mondani, hogy ő kisebbnek is iszonyúan helyes volt, a mostani kinézetére pedig már szavak sincsenek. Belülről viszont ő is ugyanaz maradt, a Bradford Bad Boy, akinek belül nagy szíve van, aki kicsit rejtélyes, nehezen nyílik meg, de akiknek igen az egy csiszolatlan gyémántot láthatnak. Harry...ő rá lehet mondani, hogy a legtöbbet változott. Felnőtt. Látszik rajta, ő már nem az a göndör 'nőcsábász', aki fiatal kora ellenére erősen a szoknyák alá nézett, közben viszont tisztelte is a nőket. Látom, hogy most már benőtt a feje lágya, habár örökké ugyanaz az az idióta marad a favicceivel, komoly lett, olyan dolgokról ír, amikhez tapasztalat és bölcsesség kell. Neki nem tudom eldönteni, hogy a javára vált-e a változás, vagy nem, de ha ő boldog, akkor mindenképpen. És hát végül, de nem utolsó sorban a drága Louis. Talán ő ment a legnagyobb változáson keresztül. Ő is megkomolyodott, megtartva a vicces énjét, és mit ne mondjak remek színész. Mindenki tudja, hogy van valami baja, lefogyott, cigizik, drogozik, már csak árnyéka önmagának. Viszont közben hülyéskedik, és mosolyog is...nos erről még egy hosszúúúúú regényt tudnék írni, de nem teszem már így is hosszú lett. 

4. Mi a kedvenc ételed? 

Tortilla.

5. Piszkáltak már azért, mert One Direction rajongó vagy, kaptál már emiatt bántó megjegyzéseket? ha igen hogyan tetted helyre az illetőt? 

Igen, kaptam már, hiszen ha bárki bármikor megkérdezi mi a kedvenc dalom kapásból rávágom; One Direction: Little Things/Night Changes. Nem tagadom le soha és sokszor megkapom, hogy "Te azokat a buzikat szereted?" etc. De nem különösebben érdekel. Mindenkinek megmondom, hogy nem érdekel a véleménye, én a függőjük vagyok, segítettek rajtam, amikor kellett, és erőt adnak nekem. Nem várom, hogy megértsék ezt. 

6. Más témákban olvasol blogot? Ha igen miket? 

Az elmúlt hetekben elolvastam egy olyan blogot, amiben Liam volt a főszereplő és egy lány. Gondoltam hátha végre 'normális' lehetek, és visszatérek oda, ahonnan elindultam, a fiúxlány blogokhoz. Nagy sajnálatotokra itt maradok még egy darabig. 

7. Szeretnél híres író lenni? 

Nem hiszem, szeretek írni, de úgyse vennék meg a könyvemet, ha megírnám szóval ezt  az álmot másra hagyom. 

8. Ha választhatnál melyik szuperhős lennél? Miért? 

Pár éve, amikor kijött a Pókember  első része, beleszerettem Peter Parker-be. Megveszek érte, és az egyik legnagyobb vágyam kipróbálni az épületen ugrándozást, de tériszonyos vagyok. Ördögi kör. 

9.  Nincs kilences kérdés.

10. Lennél háttér táncos egy One Direction klippben? Miért? Miért nem? 

Hmm...persze, hogy lennék, ez egyértelmű. 

10 válaszom CoolGirls-nek
1. Miért szereted Larry-t?
Nem tudom, annyira összeillenek, és olyan aranyosak együtt. Egyszerűen csak imádtam régen azt, amit kihoztak egymásból. Aw. 
2. Ki a kedvenced a bandából? Miért?
Az a világ legnehezebb kérdése. Alapvetően mindig azt mondom, hogy Harry, de aztán eszembe jut Louis, aztán Zayn, aztán Niall, és Liam, és elszégyellem magam. Szóval ja.  Ez egy újabb ördögi kör. Azt mondanám én a One Direction mind az 5 tagjába szerelmes vagyok. 
3. Van testvéred, ha igen mennyi?
Van egy öcsém(4), és egy húgom(2).
4.  Melyik az az ország, ahova szívesen mennél?
Hova nem? Ez itt a jó kérdés. Bárhová mennék, ami nem Magyarország. De azt hiszem a legjobban Amerikában mennék, azon belül is Los Angeles-be. 
5. Nyár vagy tél?
Mindkettőben vannak jó dolgok. Mindkettőt szeretem. 
6.  Mi leszel, ha 'nagy' leszel?
Felnőtt. Minden bizonnyal. Amúgy pedig ez maradjon az én titkom. 
7. Mi a kedvenc virágod?
Nefelejcs, gardénia. 
8. Van otthon állatod? Ha igen mi?
Van egy perzsacicám.
9. Olvasónk vagy?
Sajnálom, hozzátok még nem jutottam el. 
10. Milyen színű a szemed?
Zöldes-barnás katyvasz. 

Akiknek küldöm és a kérdések:
A 3 sorozat közül választhattok, ami a legszimpatikusabb, mivel nincs erőm kérdéseket feltenni. Höri és Akuma Yume

Stockholm Syndrome~Zouis

Sziasztok :) Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok :) 

Sajnálom, hogy az előző díjamat, kicsit komolytalanul vettem, ha lehet így fogalmazni...,de ettől függetlenül ma egy fontos nap a blog életében, mert  igen, már egy ideje fél éves, csak mindig elfelejtettem ezt megemlíteni, de most megteszem. 6 csodás hónap, amiben csodálatos embereket ismertem meg. Köszönöm nektek :) 

A másik dolog pedig, hogy ez a 100. One Shot! El sem hiszem, hogy ennyi történet ki tud pattanni a fejemből...elképesztő, és még mindig van a furcsa agyamban ötlet a jövőre nézve! 

Mint látjátok a blog kinézete is elég nagy változáson esett keresztül, a kislányos lilából visszatértem a jó öreg feketéhez. Talán valamennyien emlékeztek, hogy ugyanilyen volt a kinézet, amikor elkezdtem, csak nem volt rajta ilyen pillangós háttér (amiért elnézést is kérek, hogy ilyen csicsás, de annyira tetszett) és a fejléc más volt. Ezúton szeretném megköszönni Kaede-nek a csodálatos fejlécet. Én nagyon imádom. 

Oké, még annyi mondani valóm van, hogy tegnap délután úgy voltam vele, hogy leülök és tanulok, tehát elkezdtem írni ezt a történetet, ez a téma már régóta foglalkoztatott, és hát egy kisregény lett belőle. Nem osztottam részekre, de mivel 13 oldal lett, így megszavazom kisregénynek, és szeretném Kisének küldeni, mert tudom, hogy szereti Zouis-t. Jó olvasást :) 

Lana x 

Csend.

Fájdalom.

A motor halk zúgása. 

Suttogás. 

Fájdalom.

Ajtó csapódás. 

Csend. 

***

Olyan hirtelen ébredtem fel, mintha áramot vezettek volna a testembe, azonban hiába nyitottam ki a szemem csak a sötétség fogadott. Pánikolni kezdtem; az agyam kattogott, a válaszokat kereste a hollétemre, azonban fogalmam sem volt. Fel akartam állni, hogy megmozgassam elzsibbadt végtagjaimat, viszont valami a húsomba vájva tartott vissza attól a cselekedettől. Kötél. 

A kezemmel akartam odanyúlni, de azok makacsul a hátam mögé voltak szorítva, csuklómba pedig élesen vájt a durva anyag, azonban a fájdalom sem tántoríthatott el attól, hogy megpróbáljam magam kiszabadítani, vergődtem, és morogtam, a fájdalom könnyeket csalt a szemembe. Percekig tartott mire a fájdalmas vonaglásom eredményeként rájöttem arra, hogy egy fekete kendő takarja előlem a világot. Mi a  franc? 

- Nocsak...ki ébredt fel? - A mély, kellemesen csengő, de arrogáns hang tulajdonosának lehelete végig égette a fülem mögötti érzékeny bőrt. Lemerevedtem, abbahagytam a kiszabadulásért való küzdelmet, s kikötözve, a látásomtól megfosztva, a fülemet hegyeztem. Hallottam, ahogy az eddig mögöttem tartózkodó férfi halk léptekkel megkerül engem, számoltam a lélegzeteit, amik az enyémekkel ellentétben normálisak voltak. Annak rendje és módja szerint vette a levegőt az orrán keresztül, én azonban sípolva lélegeztem, csak úgy kapkodtam az életet adó oxigént félelmemben. 

- H-Hol vagyok? - kérdeztem halkan, mikor éreztem, ahogy a térdemre támaszkodva kezd bámulni, pillantása még vakon is égetett. 

- A semmi közepén jobbra. - nevetett fel rekedten, lehelete csikizte a nyakamat, mire a testemben létező összes izom megfeszült; a szoros kötél éles késként vájt a húsomba. - Ha jófiú leszel, akkor leveszem rólad ezt a szart. - morogta a hang, és megbirizgálta a szemét takaró anyagot. Nem mozdultam, megmerevedve vártam, hogy végre felfedezzem a helyet, ahova hoztak. 

Pár centiről halk kuncogást hallottam, s pár pillanattal később a hajamnál matató kezet is megéreztem. A lepel hirtelen hullt le a szemem elől, a sötétséget pedig felváltotta a félhomály. Gyorsan körbe néztem a szobában; hideg kőfalak vettek körbe, az egyetlen bútorként az én székem volt jelen, a kis ablakot pedig bedeszkázták, csupán két kis résen jutott be egy kis napsugár. Végül a tekintetemet az előttem álló férfira...vagyis inkább fiúra szegeztem. Sötét haja kócosan keretezte az arcát,  a pólója, a farmerja és a bőrdzsekije is fekete volt, nyurga testén szinte lógtak a ruhadarabok, arcának részletei a homályba vesztek. 

- Tudom, hogy szexi vagyok, de nem illik ennyire bámulni - nevetett fel ördögien, konkrétan vártam, hogy a filmekben olyan sokszor eljátszott jelenetként feltűnjenek a villámok. 

Gyorsan elkaptam a tekintetem, és a combjaimra szegeztem azt, amik szorosan a széknek tapadtak a kötél miatt. Csak a szabálytalan lélegzésem törte meg a csendet, a fiú sem mozdult csak várt valamire, de miután nem kapta meg felsóhajtott és leguggolt elém. 

- Na Louis, most megismerkedsz a játékszabá...

- Honnan tudod, hogy hogy hívnak? - vágtam közbe, s abban a pillanatban meg is bántam, a dühös tekintete vádlóan nézett bele az enyémbe. 

- Első szabály; ne vágj közbe, ha én beszélek. - A felém irányuló haragtól szinte remegett a hangja, de valahogy lerendezte magában a dolgot, és folytatta a felvilágosításomat úgy, mintha nem történ volna semmi. - Második szabály; nincs semmilyen próbálkozás a szökésre, különben megbüntetlek, és hidd el nekem, azt nem fogod élvezni. - egy pszichopata mosoly ült ki az arcára, miközben belegondolt a büntetésre, amit kiszabna rám, én csak próbáltam nem a szavak mögé nézni - Harmadik; ha jól átvészeled ezt az éjszakát, akkor átviszlek máshova, ahol egy kicsit kényelmesebb lesz. Hosszú ideig leszünk itt. És a negyedik; nincs ellenkezés, az van, amit mondok. Különben...- A fiú utolsó szava a levegőben lebegett, még nagyobb feszültséget költöztetett belém, mint ami alapból volt. 

Csak a periférikus látásomnak köszönhetően láthattam, ahogy a jobb karjával a kabátja zsebébe nyúl, és előhoz onnan valamit, a pillantásomat időközben a sötétbarna íriszek ejtették rabul. Az egész testem megremegett, ahogy rájöttem mi is az a tárgy, az ezüst, fém, amit könnyedén forgatott az ujjai között egy fegyver volt. Egy újabb gyilkos mosoly kíséretében a mellkasom felé emelte a pisztolyt, s a kigombolódott ingem alá helyezte a hideg tárgyat, ami égette a mellkasom. A tüdőm hevesen követelte a friss oxigént, a mellkasom fel-le ugrált, s a gyors mozgást a fegyver is követte. 

- Jól megleszünk mi ketten nem igaz? Jól fogsz viselkedni, ugye Louis? - Kérdezte, s elbűvölten nézte, ahogy a pisztoly a hosszú ujjai hatására végigsimít a pulzáló mellkasomon. Ez egy pszichopata. 

 - Kérdezhetek? - remegett a hangom a félelemtől, ami eluralkodott a testemen. A hideg fém érintése eltűnt a bőrömről, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, s félve tekintettem az elégedett szempárba. 

- Úgy tűnik felfogtad a dolgok súlyát, Lou. Szóval megengedem, hogy feltegyél pár kérdést. De csak mert szépen kérted. - ajkait benedvesítve figyelt engem, még mindig a combjaimon támaszkodott, s úgy tűnt nem is akar hamar eltűnni onnan. Nagyot nyeltem, éreztem, ahogy az ádámcsutkám liftezik egyet a nyakamon, s megkerestem a hangomat, vagy legalábbis annak az árnyékát, hiszen a megszokott hangos beszédem helyett szinte csak sóhajok csúsztak ki az ajkaim közül. 

- Hogy hívnak? - a fiú oldalra döntötte a fejét, s egy pillanatig elgondolkozott valamin, majd felnevetett és újra megtámasztotta az állát a tenyerén. 

- Érdekes, hogy pont ezzel kezdesz, de rendben. Elmondom. Zayn vagyok. - ízlelgettem magamban a nevet, többször is kimondtam, és... valamiért tetszett a hangzása. 

- Miért vagyok itt? - a hollétemre valahogy nem mertem rákérdezni, tudtam, hogy az kicsapná nála a biztosítékot, így inkább maradtam a második legfontosabb kérdéseimnél. 

- Hmm...mi baj lehet abból ha elmondom? - kérdezte magától, egy pillanatra elgondolkodott majd vállat vont. - Az apukád...tartozik nekem, nagyon sok pénzzel Louis, és azt hitte elbújhat előlem és az embereim elől, de hát a ő piszkosul játszik, hát én is. Miközben bezártad azt a koszos kis kávézót, amiben dolgozol leütöttelek és idehoztalak. Kielégítő volt? - rózsaszín nyelvét végig húzva az alsó ajkán újra benedvesítette azt, s fogaival finoman ráharapott. 

Lehunytam a szemem, hátha visszatudok emlékezni arra a pillanatra, s lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy gondtalanul megfordulok, hogy elfordítsam a kulcsot a zárban, még meg is rángatom egy kicsit a kilincset, hogy ellenőrizzem...onnantól nem maradt meg más, csak a fájdalom, ami elborította az agyam, és a sötétségbe vezetett, ahol nem léteznek érzések. 

- Holnap találkozunk, Louis. - állt fel hirtelen, hosszú lábait egy kissé megmozgatta. - Ha holnap reggel nem lesznek ilyen szorosak a kötelek, és észreveszem, hogy kiakartál szabadulni megismerkedhetsz a haragommal. Értve vagyok? - kérdezte egy kissé lehajolva hozzám, egy újabb hatalmas mosoly kíséretében bólintottam, majd figyeltem, ahogy Zayn halkan fütyörészve elhagyja a szobát. Végig futott rajtam a hideg, ahogy meghallottam kétszer kattanni a zárat.

Fejemet lehajtottam, és úgy próbáltam visszanyerni a normális légzésemet, félő volt, hogy a tüdőm sokkos állapotban felmondja a szolgálatot. Miután egy kicsit sikerült a lenyugtatni a szervezetemet Apára gondoltam. 

Sosem mondta, hogy anyagilag bajban vagyunk, és azt sem, hogy vigyázzak magamra. Hagyta, hogy a sötétben egyedül mászkáljak, ha pszichopaták vannak a nyomunkban? Sosem voltam rózsás helyzetben az apámmal, de azért csak a fia vagyok, nem akarhatta, hogy...ez az elmebeteg elraboljon...

Vajon hány napja lehetek kiütve?  Otthon anya hiányol? Szinte minden este felhívom őt...És Harry? Ő a legjobb barátom, és egyben lakótársam, mit szólt ahhoz, hogy nem értem haza? A barátaim vajon keresnek? Hiányzok egyáltalán valakinek? Vagy egyáltalán vége lesz ennek valaha? Látom-e még őket az életben, vagy ezzel az elmebeteggel kell lennem örökké? 

Az agyam egyszerűen felmondta a szolgálatot, ahogy végig vette a kérdéseket, amikre sosem fogok választ kapni, s a sokkos állapot eredményeként egyszerűen kikapcsolt, a fejem tehetetlenül bukott a mellkasomra, s az érzéketlen sötétség újra magába szippantott. 

- Itt van velem. Mond meg neki, hogyha nem adja vissza a pénzt 3 héten belül kinyiffantom a fiát. És szerencsés lesz, ha ennyivel megússza a családja. Velem csak ne szórakozzon. - éppen nyitottam volna ki a szemem, hogy utána nézzek, hogy mégis ki beszél mellettem eszembe jutott minden, és inkább maradtam ugyanabban a helyzetben. Nem akartam feldühíteni Zayn-t, semmi kedvem nem volt kinyíratni magam. Halkan szuszogtam miközben a fiúra koncentráltam, tudtam, hogy ideges; hallottam, ahogy fel-alá trappol a parkettán, néhányszor fújtat, és még egy-egy halk motyogást is hallhattam, ha nagyon figyeltem. 

Egy bizonyos időt hagytam neki, hogy lenyugodjon, majd felemeltem a fejem, és ásítottam egyet. Egyből megéreztem magamon a tekintetét. 

- Felkeltél. Jó - állapította meg csak úgy magának, majd hirtelen közelíteni kezdett felém, időm sem volt felfogni a helyzetet, éles pengét éreztem meg a csuklómnál. A szemem tágra nyílt, újra zihálni kezdtem, mint egy veszett kutya, a szívem pedig őrült vágtába kezdett, mintha érezné, hogy nem sokára nem lesz lehetősége erre. - Nyugi, édes, nem szándékozom elvágni a csuklód. Még. - suttogta, s akárcsak az első alkalommal meleg lehelete bizsergetni kezdte a fülem mögötti érzékeny részt. 

A kezem egy hirtelen mozdulat következtében a combom mellé hullt, én pedig csak csodálkozva tudtam nézni a élettelen végtagjaimat, mintha nem is hozzám tartoztak volna. Próbáltam megmozgatni az egyik ujjam, de a nem jártam sikerrel. Végül a lábaim megszabadultak a rájuk feszülő kötélrétegtől, azonban azok is teljesen elzsibbadtak. Fogalmam sem volt, hogy hány napja ülhettem ott megkötözve. 

- Gyere Louis, átmegyünk egy másik szobába. - kijelentés volt csupán, mégis annyira sütött belőle a dominancia, hogy kérés nélkül követtem. Legalábbis akartam, de a végtagjaim nem akartak velem együtt működni. Térdre rogytam Zayn előtt, szükségem volt egy kis időre, hogy mozgásra bírjam magam, de ezt nem mondhattam el neki. Nem, amikor épp egy kés szorongatott a kezében, és abban is biztos voltam, hogy a pisztoly a kabátja zsebében lapul. Csak feküdtem a földön, mint egy kilapította béka, tekintetemet a padlóra sütve vártam, hogy mi fog történni. 

- Louis, Louis, Louis. - szinte láttam magam előtt, ahogy ingatja a fejét, de még mindig nem voltam hajlandó tekintetemet levenni a parkettáról. Hirtelen nyomást éreztem a derekamon, Zayn feltámogatott a földről, de nem állt meg itt, olyan egyszerű mozdulattal hajított a vállára, mintha egy tollpihe lennék, és úgy indult velem ki a szobából. Magamban elraktároztam az információt, miszerint az, hogy valaki vékony nem függ össze  fizikai teljesítményével.
Az arcom a hátába passzírozódott, így  tökéletesen érezhettem, ahogy a gerince mentén az izmok mozognak. A fenekem alatt magához szorította a combjaimat, egyszer még rá is ütött a kidomborodó alfelemre, mire felsikoltottam. Egy újabb meglepő mozdulat kíséretében egy puha anyagon landoltam. Ágy.
Elgémberedett testem szinte azonnal kényelembe helyezte magát, s a lábaimat a mellkasomhoz felhúzva vártam a fejleményekre.
- Mostantól itt leszel, szokd meg. - közölte nyersen, arcvonásai azonban nem tükrözték azt a közönyt, amivel kiejtette a szavakat. - Éhes vagy? - kérdezte fölém tornyosulva, a gyerekkoromból ismert rémisztő szörnyekre hasonlított a sötét sziluettje. Aprót bólintottam, de a hassam korgása is elég lett volna válasznak, hiszen az eddig a sokkos állapottól nem éreztem meg a minden felperzselő éhséget.
Figyeltem, ahogy elgondolkozva siet ki az ajtón, a pólója alatt kirajzolódtak a hátizmai. Újra hallottam a zár kattanását.
Önkénytelenül kerestem a menekülési útvonalat; az ajtót folyton zárta utánam, így az egyetlen módja a szökésnek, ha kiugrok az ablakon, de akkor is, mit csinálhatnék? Azt sem tudtam hol vagyok, valószínűleg valami elhagyatott helyen, távol a civilizációtól.
A látóterembe egy kéz furakodott bele, s gyorsan feljebb húzódtam, hogy az ölembe kerülhessen a tálca. Volt ott kifli, vaj, paradicsom, kakaós csiga, briós, és fánk is, csakhogy tudjak választani. Kikerekedtek a szemeim, arra gondoltam, hogy felhoz nekem egy doboz konzervet, és annyival letudod, ehelyett pedig friss péksüteményt kaptam.
- Ha hiszed, ha nem, nem az a célom, hogy éhen halj, úgyhogy csak egyél már. - szemeit megforgatva ült az ággyal szemben lévő fotelra, s sürgetően nézett rám. A hasam egyből megkordult, s az első dologhoz nyúltam, ami elém került.
A szívembe valami hátborzongató ok miatt, de hála költözött. Végül is otthagyhatott volna megkötözve a hideg szobában egy babkonzervvel, ehelyett itt ülök a puha, és meleg takaróba bugyolálva, miközben brióst rágcsálok. Halvány mosolyt küldtem felé, azonban az ő arca érzelemmentes maradt.
Így inkább belemélyedtem a rágás rejtelmeibe, és kiürítettem az agyam. Csakis a számban lévő ízekre koncentráltam, s éreztem, ahogy a gyomrom minden egyes leküldött falattal jobban megbékél.
Végül nem bírtam ki, hogy ne nézzek Zayn-re, a kakaós csigával, a brióssal és egy fél fánkkal később még mindig ugyanúgy ült; a gondolataiba mélyedve. Homlokán az aggodalom ráncai jelentek meg, tekintete valahova a bedeszkázott ablakon túlra révedt, ajkait szorosan egyetlen vonallá préselte össze, háta kissé begörnyedt. Fáradtnak tűnt.
- Köszönöm. - suttogtam halkan, mire egyből felocsúdott a kábulatából, és bólintott egyet, az üres tálcát pedig a földre rakta.
Hihetetlennek éreztem, ahogy az álmosság újra eluralkodott fölöttem, de nem tehettem ellene semmit, a szemhéjam túlságosan nehézzé vált, s újra belecsöppentem a megnyugtató öntudatlanságba.


- Kezdek unatkozni, Louis. - ahogy lassan ébredezni kezdtem az ismerőssé vált hang beszökött a tudatalattimba. Még nem voltak arról tapasztalataim, hogy milyen ha unatkozik. Mielőtt kinyitottam volna szemem valamit megéreztem a bal kezemen; egy hideg, és éles dolgot.
Ijedten tekintetettem fel Zayn-re, aki hatalmas beleéléssel simított végig a vékony bőrrétegen a késével. Még remegni sem mertem, annyira féltem az elém álló eseményektől. Csak a a fogaim kezdtek vacogni, aminek a halk hangjára túszul ejtőm egyből felfigyelt. Egy újabb ördög vigyorával ismerkedhettem meg.
- Mit szólsz hozzá, ha egy kicsit szórakozunk együtt? - búgta a mély hangján, azonban az alatt az idő alatt, mióta vele voltam felfigyeltem arra, hogy ezek legtöbbször csak költői kérdések, aminek a megválaszolása talán az életembe is kerülhet. Pláne, ha tiltakozás.
- Z-Zayn. Lenne egy kérésem. - mondtam halkan, azonban hiába is féltem a reakciójától a szükség szólított. Egy morgással ösztönzött a beszédre, miközben a penge egyre jobban nyomást gyakorolt a könyökhajlatomban pulzáló vastagabb eremre. - Ki kell mennem a mosdóba. - nyögtem ki, s meglepődve éreztem, hogy az éles tárgy abban a pillanatban eltűnik a testemről, s Zayn felállt.
- Gyere Louis, elvezetlek a mosdóba. - mondta erélyesen, s s felrángatott a vállamnál fogva az ágyról, maga előtt vezetett ki a szobából. Szinte koppant az állam, ahogy megnéztem a házat, ahol már napok óta túsz vagyok, a folyosón a piros szín uralkodott, olyan meleg és otthon hatást kölcsönözve neki, hogy egy pillanatig el is felejtettem, hogy ez az én saját börtönöm. Volt pár ajtó, ami előtt elmentünk, de sehonnan nem szűrődött ki hang, csupán a csoszogásom visszhangzott a kihalt folyosón. Végül a mögöttem álló fiú megtorpant egy szoba előtt, s engem is megállásra kényszerített, jobb kezével pedig lenyomta a kilincset. Egy kis kád, csap és szekrény tárult elém, meg természetesen egy wc. Várakozóan pillantottam Zayn-re.
- Nem...mész ki? - kérdeztem remegve, biztos voltam abban, hogy nem tudom elvégezni a dolgom egy idegen fiú előtt.
- Nem. - -vágta rá, kissé mérgesen, mire az agyam leghátsó részébe száműztem a további könyörgéseimet, s felkészültem a műveletre. - Igyekezz, nem fogok itt állni egész nap. - hallottam meg a türelmetlen hangot magam mögött, s egy nagyot nyeltem.
Gyorsan lehúztam a sliccem, marokra fogtam magam, és a plafonra meredtem. Borzasztóan vörös lehettem, mert éreztem a pillantását. Ott.  
Próbáltam olyan gyors lenni, amennyire csak tudtam, s máris visszaraktam a szerszámomat a nadrágomba, s a csap felé fordultam. A jéghideg víz valamiért borzasztóan jól esett most, ezért egy kissé tovább mostam a kezem, mint általában. Végül Zayn felé fordultam, aki egész végig oldalt állt, így premierplánban láthatott, vállával az ajtófélfának támaszkodott, karjait keresztbe rakta, s ajkait beharapva figyelt engem. A nadrágjában keletkező dudor nem tudta nem lekötni a figyelmem.
Egy újabb hatalmas nyelés kíséretében léptem elé, bátran szembe nézve az előttem álló dolgokkal, de csak annyi történt, hogy visszamentünk a szobába, s újra végig terültem az ágyon.
- Háton vagy hason? - kérdezte hirtelen, én pedig lefagytam egy pillanatra, kíváncsian és egy kissé félve tekintettem a tompa sötétbarna íriszekbe. - Istenem Louis, hogy akarod, hogy kikötözzelek? Háton fekve, vagy hason fekve? - forgatta meg a szemét az értetlenkedésemre, de nem hagyott időt arra is, hogy megválaszoljam. Egy hirtelen mozdulattal a hasamra fektetett, s a csípőmre ült. Abban a pillanatban közelről is találkozhattam a fürdőben látott merevedéssel, ami keményen nyomódott a fenekemnek. A hátamra simult, ahogy a jobb, s a bal kezemet is az ágyhoz erősítette. Nyikkanni sem mertem, csupán tűrtem, ahogy magatehetetlenül, kikötözve azt csináljon, amit akar.
- Mit szólnál, ha beszélgetnénk egy kicsit Lou? Annyira unatkozom. Ez a legunalmasabb része az egész túszejtős dolognak. - nyafogott fel, s lekászálódott rólam, hogy az ágy szélére másszon. Oldalra fordítottam a fejem, hogy láthassam őt. -  Megengedem, hogy beszélj. Mesélj nekem mondjuk az anyukádról, biztosan nem olyan, mint az apád. - egy kissé dühösebb lett a férfiszülőm említésére, így magamban elraktároztam, hogy meg ne merjem említeni bármi történik is.
- Hát...öhm...az anyukám nagyon jó ember, minden nap beszélünk, mert aggódik értem, minden vasárnap sütivel lep meg engem és lakótársamat, sokszor szoktunk elmenni kettesben moziba, és csak úgy sétálgatni is. - fejeztem be a halk élmény beszámolót, s hiába akartam bőgni a tudatra, miszerint soha többé nem láthatom őt, megálltam, mert tudtam, hogy csak rajtam csattanna az ostor. Ahelyett inkább ráfigyeltem, dús ajkaira, amiket szokás szerint beharapott, szinte fekete érzelemmentes íriszére, s kezére, amit összekulcsolt az ölében.
- És a barátnőd? Mármint egy ilyen dögös fiúnak biztosan van. - megráztam a fejem, és a párnába temettem az arcom. Hogyan is mondjam el a túsz ejtőmnek, aki pár perccel ezelőtt izgult fel rám, hogy meleg vagyok már évek óta? - Mi az? - Dörrent fel, én azonban nem mertem felnézni. Még jobban belefúrtam az arcom a párnába.
Erős nyomást éreztem a nyakamon, hosszú ujjak vándoroltak végig gerincemen, egészen a barna hajamig, s erősen meghúzta a tincseimet, s fájdalom következtében pedig szinte félbe hajlítottam magamat. Addig húzott hátra, mígnem képtelen voltam tovább menni, s úgy hajolt a fülemhez. - Mond el! - Utasított erőszakosan.
- Meleg vagyok - nyögtem ki, hiszen a tüdőm annyira összepréselődött, hogy csak apró lélegzetvételekkel tudtam biztosítani a kellő oxigén mennyiséget.
- Hmm...ha ez megnyugtat én is az vagyok. - mormogta, miután lassan visszaengedte a fejem párnára. A hajhagymáim szinte felkiáltottak a hirtelen szabadságtól.
És hogy megnyugodtam-e? Kurvára nem.

A napok ugyanúgy teltek; felkeltem, Zayn-t figyeltem, mosdóba mentem, Zayn-t figyeltem, aludtam, Zayn-t figyeltem, ettem, Zayn-t figyeltem, aludtam. A tekintetem pedig csak egyetlen dolog miatt akadt meg a fiún folyton; megakartam ismerni a gyengéit, hogy kiszabaduljak már végre erről a helyről. Azonban egy idő után már nem ez volt a célom; észre sem vettem, hogy az örökösen beharapott száját figyelem, csak ha pajkosan rám kacsintott, a majdnem fekete szempár bámulásával órákat tudtam tölteni anélkül, hogy megszólaltam volna, s az egyik kedvenc elfoglaltságomnak tekintettem nézni, ahogy eddz. Azt mondta szeretne formában maradni, így sokszor levágta magát fekvőtámaszba, ilyenkor csak egy fehér trikó volt rajta, szabadon hagyva a bicepszét, és kihangsúlyozva a hátizmait, amiknek a mozgásától minden egyes alkalommal félre vert a szívem.
Én teljesen jó elvoltam, nem számoltam az idő múlását, csupán élveztem, ahogy egy szexistennel lehetek összezárva. Igen, magam sem értettem a beteges vonzódásomat felé, talán emiatt menekültem minél többször öntudatlanságba.
Oldalra pillantottam, Zayn mellém feküdt, a pár másodperccel ezelőttig tartó edzéstől izzadtan, és fáradtan feküdt mellém. Szemeit lehunyta, halkan egyenletesen sóhajtozott mellettem. Elaludt.
A kezemre néztem, csak a jobb volt kikötve, az is elég lazán ahhoz, hogyha nagyon megerőltetem magam, akkor talán kitudok szabadulni....és az ajtó nyitva volt. Nem zárta be, mert nem tudta, hogy elfog aludni, illetve sosem aludt mellettem. Ha sikerülne kiszabadítani a kezem, és belenyúlni úgy a farzsebébe, hogy ne ébredjen fel, talán még a pisztolyát is elvehetném, önvédelemként...
Oldalra fordultam, magzatpózba gömbölyödtem, és egy kissé közelebb araszoltam a meleg, szuszogó testhez. Ahogy becsuktam a szememet már repültem is a megszokott sötétség felé.

Álmosan pislogtam egyet, a másik oldalamra akartam fordulni, hogy tovább aludhassak, azonban valami megakadályozott. Egy szempár vizslatott olyan intenzíven, hogy muszáj volt odafordulnom. Az arca alig pár centire volt csupán az enyémtől, amitől a légzésem felgyorsult, és a szívem félrevert egyet, de hamar lenyugtattam magam, és kíváncsian vártam, hogy végre megszólaljon.
- Nem szöktél el. - jelentette ki, én pedig óvatosan bólintottam egyet, kicsit összezavarodottan. - Simán kiszabadíthattad volna magad, de nem tetted. Aludtam. - motyogta és válaszokat várva nézett rám, én azonban csak megvontam a vállamat, és a másik oldalamra fordultam. Annyira kómás voltam még, hogy nem gondolkoztam a cselekedetem következményein, így meglepődtem, amikor egy dühös test ugrott a testemre, és egy gyors mozdulattal szorossá varázsolta a kötelet a csuklóm körül, s a másikat is az ágyhoz szögezte. - Válaszolj. Miért nem szöktél el? - prüszkölt dühösen, már az eső nap rájöttem, hogy hamar dühbe lehet hozni.
- Mert...aludtam. - nyögtem ki nehezen, a mellkasomra nehezedő súly kipréselte az összes levegőt a testemből.
A szemhéjam önkénytelenül csukódott le, a kezdeti sokk, és az egész napos rémület teljesen kikészítette a szervezetem. Felkészültem a sötétség fogadására, azonban mielőtt teljesen beszippantott volna megéreztem valamit az ajkaimon. Valami nedveset és puhát.

Hangos kiabálás ébredtem fel újra, az időérzékemet már teljesen elvesztettem, így fogalmam se volt róla, hogy éppen milyen napot is írunk, de még arról sem, hogy milyen napszakot. Meglepődve vettem észre, hogy a kezem szabad. Mi a...? 
Sok ideje először felálltam egyes egyedül, és árgus pillantásoktól mentesen sétáltam az ajtóhoz. Nyitva volt. Álmodok, vagy...?
- Egyetlen kurva feladatod volt, hogy találd meg az apját, mert tartozik nekem! Felfogtad azzal a csöpp agyaddal? Velem senki nem kötözködhet. Érted? Senki. Még te sem. - Tudtam, hogy dühös, a hangja remegett, és azzal a bizonyos 'meg foglak ölni' hangsúllyal mondta. Csak sajnálni tudtam azt az embert, akin a haragja csattan, de örültem, hogy nem én vagyok az. Kíváncsian lopóztam a nappali felé, amit igazából még sosem láttam, de tudtam, hogy ott van. Két férfi állt egymással szemben, Zayn testtartásából csak úgy sütött a dominancia, teljesen a másik alak fölé magasodott, míg a kisebbik próbálta összehúzni magát, annyira, amennyire csak tudta.
Megálltam az ajtófélfának támaszkodva, habár tudtam, hogy ezért a hallgatózásért még nagy büntetést fogok kapni, de az emberi jellemből fakadó kíváncsiságomat nem tudtam félre tenni, így a falhoz lapultam. Azonban valamire felkaptam a fejem, amióta itt vagyok még csak madár csiripelést sem hallottam, mintha a föld alá rejtett volna el engem Zayn, most pedig halkan, de határozottan hallottam a...szirénát.
A veszekedés a nappaliban egyre csak hangosabb és hangosabb lett, tudtam, hogy nem hallják a közeledő rendőr autó hangját, én viszont tisztán hallottam, ahogy minden másodperccel közelebb és közelebb érnek a házhoz. Lefogják csukni...nem tehetik. Nem engedem.
- Zayn! - kiáltottam idegesen, mire rám kapta a tekintetét, csak úgy sütött belőle a düh.
- Húzz vissza Louis a szobába! Most! - most az egyszer figyelmen kívül hagytam azt, amit mondott, úgy futottam, ahogy csak a lábam bírta, egyenes Zayn-hez, egyik karomat átfontam a derekán, hogy megragadjam a figyelmét, de nem sikerült. Az ajtó pedig kivágódott.
Egy pillanatig megállt az idő, láttam, ahogy Zayn megmerevedik az ölelésemben, az előttünk álló férfit, aki ránk emel egy ezüstösen csillogó fegyvert, magamat, ahogy az arcomat Z vállába temetem, és olyan erősen kapaszkodok belé, ahogy csak tudok.
- Mr. Tomlinson, engedje el Malikot!- kiált rám valamilyen egyenruhás nő, miközben a számomra ismeretlen férfit máris bilincsbe zárták.
- Nem. - jelentettem ki, s még erősebben kapaszkodtam a fekete bőrkabátba.
- Mr. Tomlinson, maga sokkos állapotban van, most már minden rendben van, itt van az apja is. - próbált nyugtatgatni a nő, azonban makacsul ráztam a fejem.
- Játssz velem! - Zayn nyakába temettem az arcom, és szinte hangtalanul súgtam oda neki a két szót. Egyből tudtam, hogy meghallotta.
- Mr. Tomlin...- kezdett el újabb hősies beszédbe a nő, azonban közbe vágtam, magamat meghazudtoló hisztériát csaptam.
- Maga ezt nem érti, ha Zayn nincs itt, ez a szemét alak már rág lelőtt volna. Megmentett. Zayn megmentett. Ha ő nincs, akkor már nem lennék itt. Csak meg akart menteni. - hajtogattam, s a stressz könnyek formájában folyt le az arcomon, egyenesen Zayn pólójára.
Csend.
Káosz.
Kiabálás.
Csapódás.
Finom érintés a derekam körül.
Csend.

Éreztem az illatát, az Ő illatát magam körül. Még közelebb bújtam hozzá, már amennyire ez lehetséges volt, hiszen már amúgy is szinte rátapadtam. Halkan kuncogott, és szorosabban ölelt magához.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte, ajkaival végig simított a fülem mögötti részen, akárcsak az első alkalommal.
Megráztam a fejem, és nem szóltam egy szót sem. Talán...talán majd egyszer elmondom neki, hogy az egyetlen, amit aznap elrabolt, és túszul ejtett, az a szívem....