Sziasztok! :)
Hetekig írtam ezt a sztorit, próbáltam olyan szépen kidolgozni a gondolataimat, amennyire csak tudtam, remélem átjött az üzenetem. A helyesírási hibáktól kérlek tekintsetek el, többször átolvastam, de sosem voltam valami jó ebben, úgyhogy bocsi :(
Diana Stylinson kérte, hogy írjak egy Lilo sztorit, s habár az, hogy Liam idősebb nem nagyon jött le a történetből, remélem, hogy megfelelőnek tartod és tetszik neked :)
Ha gondoljátok írjátok le, hogy milyen párosról szeretnének olvasni, és én megyek és megírom :)
Addig is szép hetet xxx
Ui: Bocsi ha egy kicsit túl nyálasnak érzitek, de én nagyon szeretem az ilyen szenvedélyes minden vagy semmit szerelmet.
"Hol vagy már?"
Liam lefagyott újakkal pötyögte az üzenet barátjának, aki szokásához híven késett.
Ezzel nem is lett volna semmi gond, hiszen Liam már rég hozzászokott a szöszi barátjának ehhez az idegesítő tulajdonságához a hosszú ismeretségük alatt, azonban annak ellenére, hogy a napsugarak hét ágra sütve ígérték a tavasz közeledtét, a hőmérséklet alig érte el a tíz fokot, s a szél hidegen fújt dzsekije alá. A fiú reszketve dörzsölte össze kesztyűs kezeit, az anyag csak a tenyerét fedte el, ujjai szabadon maradtak, egyre pirosabbá és pirosabbá válva a percek teltével, így Liam gyorsan zsebre is dugta őket.
Utálta a hideget, talán ez volt az egyik oka annak, hogy el akart költözni Angliából, amint lehetősége akad rá. Persze imádta szülővárosát, ezeken az utcákon nőtt fel, ez határozza meg a személyiségének nagy részét, azonban 18 év után már inkább volt börtön, mint otthon. A főiskola utolsó éve leginkább szenvedés volt számára. Mindig is arról álmodozott, hogy egyszer felfedezheti a világot. Sosem értette, hogy az emberek miért maradnak ugyanott, ahol születnek. Hiszen olyan sok dolog van, amit látni kell!
13 évesen kezdte tervezni az egészet. Legjobb barátjával, Niall-el, hasonló volt az életszemléletük, s elég hamar jutottak el arra a pontra, hogy együtt szeretnének neki vágni ennek az életre szóló kalandnak. A terv egyszerű volt, miután lediplomáztak a nyarat még otthon töltik, elintézik az utolsó simításokat, aztán bepattannak Niall menő kocsijába, amit 21. születésnapjára kapott, és oda mennek, ahova kedvük tartja, és addig maradnak egy helyen, ameddig ők szeretnék.
Liam elmosolyodott; alig várta, hogy legjobb barátjával nyakukba vegyék a világot. Tudta, hogy ez lesz élete története, amit majd öreg napjain mosolyogva mesél unokáinak, és alig várta, hogy mindenféle kalandba keveredjen az egyik legkedvesebb emberrel az életében.
Bár soha nem volt népszerű, sokan szerették a szerény fiút, ő sokkal inkább magának való volt. Legtöbbször nem értette az embereket, így inkább távol maradt tőlük, könyvekbe, zenébe, sorozatokba és filmekbe menekülve. Niall volt az egyetlen közeli barátja, aki valójában ismerte őt, aki nem egy szerény, visszahúzódó fiúnak látta, mint a többi, hanem az életvidám, spontán, bajkeverő önmagát. De neki ez elég volt. És szerencsére, Niall-nek is elég volt ő.
A fiú nagyot sóhajtott, és figyelte, ahogy lélegzete egyre feljebb és feljebb száll, mígnem eltűnik a késő téli fagyos széllel. Akkor azonban tekintete megakadt egy alakon a járda túloldalán.
A fiú teljesen feketébe volt öltözve, haja merő kóc volt, de olyan szexin állt neki, hogy Liam lábai remegni kezdtek. Fekete bőrdzsekije hanyagul lógott rajta, alatta egyszerű szürke pólót viselt, a nyakánál huncutul fel-fel tűnt egy-egy betű, tetoválás sejtve, sötét farmerjának szárát egy picit felhajtott, felfedve a bokájából egy leheletnyi területet, s ahogy egyre közelebb ért Liam látta, hogy egy apró háromszög feketéllik a fehér bőrön.
A rossz fiús ruházata ellenére a fiú elég pici volt. Nem extra alacsony, de lábai nem lehettek nagyobbak egy átlagos lányénál, s pár számmal nagyobb ruhái sejtették, hogy viselője nem elégedett az átlagosnál kisebb magasságával. De pont ez a kontraszt fogta meg igazán Liam-et.
Nem is gondolkodott, amikor rápattant a legközelebbi motorra, csak reménykedett, hogy leszólítja majd a motorosnak tűnő srác, nem létező motorjáról kérdezve.
Kívánsága valóra is vált, a fiú pont előtte állt meg, egyik kezét kivette zsebéből, hogy a szél által szétfútt haját kicsit rendbe tegye, s átható kék szemeit, amelyek körül apró ráncok jelentek meg, a srác jókedvét elárulva, Liam-ébe fúrta.
- Szia - köszönt Liam-re, fejét halványan oldalra döntve térképezte fel a fiút.
- Szia - lehelte lenyűgözve Liam, s kihúzta magát, hogy jobban mutasson a motoron, akárkié legyen is az.
- Tudod, nagyon jól nézel ki a motoromon, de sietnem kéne, már várnak. - a kék szemű fiú halkan felnevetett Liam arcán, ami másodpercek alatt vállt paradicsom pirossá.
- Tudod, nagyon jól nézel ki a motoromon, de sietnem kéne, már várnak. - a kék szemű fiú halkan felnevetett Liam arcán, ami másodpercek alatt vállt paradicsom pirossá.
- Ú-úgy érted, hogy ez a te motorod? - kérdezte megszégyenülve, miközben próbált lemászni anélkül, hogy összetörje magát, vagy a járművet.
- Igen - nevetett tovább, igazán szórakoztatónak találta a szexi fiút, aki az ő motorjával akarta lenyűgözni őt. Az év sztorija.
- Öhm, Liam vagyok. Bocs a motor miatt. - vakarta meg tarkóját Liam, miközben félénken kinyújtotta a kezét a fiú felé.
- Louis. - mutatkozott be, udvariasan megrázta a kezét, majd át is vetette a lábát a motoron, indulásra készen. Azonban mielőtt bukósisakját felvette volna oldalra nézett a fiúra, aki még mindig nagy szemekkel csodálta őt. Louis beharapta az alsó ajkát, s addig kotorászott a zsebeiben, amíg a kezébe nem került egy fekete filc.
Megragadta Liam kezét, aki megbabonázva hagyta, hogy az alacsony fiú azt csináljon vele amit csak akar. Mikor Louis végzett lenézett a karjára, amin számokat látott, az agya nem volt képes fel dolgozni az információt, így kérdően nézett a fiúra.
- Tudod, ha valakit leszeretnél megint nyűgözni a motorommal, bátran hívj. - majd kacsintott egyet, óceán kék szemeiben csak úgy csillogott a pajkosság, s mire Liam észbe kapott a fiú már száguldott is tovább, huncut nevetése azonban még percekkel később is a fiú fülében csengett.
Csak nézett abba az irányba, ahol eltűnt a srác, aki olyan dolgokat váltott ki belőle, amelyeket nem is ismert még eddig.
Sosem volt az a fajta, aki könnyen ismerkedik, amikor kisebb volt, egy nagyon rövid életű kapcsolatba bele ment, azonban hamar rájött, hogy nem érez a fiú iránt semmit, így elengedte őt. Azóta viszont inkább magára koncentrált. Nem akart olyan kapcsolatot, amit tudta, hogy legfeljebb addig tart, amíg mindketten ugyanabba az iskolába járnak, vagy addig, amíg meg nem unják egymást. Ő olyan szerelmet akart, ami tudta, hogy örökké tart, és ha erre várnia kell, akkor ő hajlandó várni.
Valaki megkoppintotta a vállát, Liam összerezzent, de mosolyogva nézte a szöszi fiút, akin látszott, hogy egészen eddig futott.
- Basszus Liam, nem figyeltem az órát és...- kezdte a magyarázatot, kezeivel idegesen játszva közben, azonban Liam félbeszakította.
- Semmi baj Ni, már megszoktam. - mosolygott, és gyorsan átölelte köszöntésül.
- Miről maradtam le? - kérdezte a szöszi gyanakvóan nézve a fiúra, aki normális esetben egy tíz perces prezentációt adna elő arról, hogy miért kéne Niall-nek össze szednie magát, most viszont csak elnézően mosolygott.
- Ha te azt tudnád - nevetett Liam, s átkarolta a vállát, a kávézó felé irányítva a még mindig zavarodott szőkét, miközben a gondolatai újra és újra visszatértek Louis-ra, a dögös motorosra.
~~~~~~~~~
"Azt mondtad kölcsönkérhetem a motorodat, ha leszeretnék nyűgözni valakit, áll még az ajánlat? L."
Liam gondolkodás nélkül küldte el aznap este az üzenetet, nehogy beijedjen. Idegesen beharapta az ajkait, s eldobta az ágyán a telefont, levetkőzött és egy óráig nem is jött ki a fürdőből. Próbálta elhitetni magával, hogy nem érdekli őt, hogy a szexi motoros vissza írt-e, de egy idő után már nem tudta becsapni magát, és éhesen ugrott telefonjára, ami egy új üzenetet jelzett.
"Óh, nem. Átgondoltam, és lehet hogy törvénybe ütköző lenne, már így is túl dögös vagy, motorral együtt egyenesen lélegzetelállító lennél. Egyébként ki a szerencsés? ;)"
Az őszinte egyenes szavaktól Liam a feje búbjáig elpirosodott, s örült neki, hogy Louis nincs itt, hogy lássa. Végül úgy döntött, hogy az üzenet első felét ignorálja, habár a pulzusát megtriplázta a mondat, Liam sosem tudta hogyan kell a bókokra reagálni.
"Hááát...szexi kusza haja van, gyönyörű kék szemei vannak, izmos, és van egy motorja...Talán láttad már a városban :p"
Fogalma sem volt, hogy honnan jött neki ez a hirtelen magabiztosság, de úgy gondolta, hogy ha a dolgok rosszul sülnek el, akkor sem történik semmi. Plusz, pár hét múlva elhagyja a várost, és talán sosem tér vissza.
"Hm...dögösen hangzik, szerintem csak hívd meg egy kávéra és onnantól nyerő ügyed van :)"
Liam elmosolyodott, sosem érzett még ilyen vonzást senki iránt, pedig ez csak telefonon keresztül volt, a fiúnak fogalma sem volt, hogy mit csinál majd élőben, de alig várta, hogy kiderítse.
És ha végül hajnali háromig beszélgettek mindenféle lényegtelen dologról, arról senkinek nem kell tudnia.
~~~~~~~~~
Liam sosem hitt az első látásra szerelemben. Csak gúnyolódni tudott azokon a filmeken, akik így mutattak be egy kapcsolatot. A fejében ez nem másodpercek, sokkal inkább évek után fordulhatott csak szerelemmé.
Mindig is ilyen volt, nem csak a szerelemben, minden másban is. Niall-el is 3 év telt el mire képes volt azt mondani, hogy szereti őt (persze csak barátilag) és teljesen megbízik benne. A többiek pedig nem szándékoztak éveket erre pazarolni, és neki ez teljesen rendben volt. Vannak olyan emberek, akik egyszerűen csak nem érik meg.
Azon a napon azonban, amikor Liam először veszett el a gyönyörű kék szemekben megértette, hogy mit éreztek azokban a nyálas filmekben a főszereplők. Nem volt szerelmes, ezt tudta, így a szerelem első látásra kifejezés nem vált igazzá.
De olyan dolgokat érzett, aminek egész addig a létezéséről sem tudott. Louis teste vonzotta őt magához, mintha az idők kezdetén egy dolgot alkotta volna, s most hogy újra közel kerültek egymáshoz többé nem hajlandóak szétválni. A teste minden egyes sejtje lángba borult az igéző pillantástól, és onnantól kezdve nem volt megállás.
Louis-val másnap reggel találkozott, hogy meghívja a megígért kávéra. Négy óra beszélgetés, két üres kávésbögre és egy kis süti után Liam arca szinte fájt a sok mosolygástól.
Voltak percek, amikor csak Louis beszélt, volt amikor érdektelen kis dolgokról, néha komolyabbakról, de Liam számára lényegtelen volt, ugyanolyan csillogó szemekkel szívta magába az információt, akár a szíve legmélyebb vágyait tárta fel, vagy azt, hogy miért issza a kávéját három kockacukorral. Szeretett volna minden részletre emlékezni a fiúval kapcsolatban. Ahogy pedig teltek az órák egyre több mindent szeretett meg benne.
Észrevette, hogy ha Louis olyan dolgot osztott meg vele, amit nem sok mindenkivel, akkor hosszú ujjaival körözni kezdett a pohár peremén, kék szemeit a porcelánra ragasztva. Felfigyelt arra is, hogy ha igazán nevetett valamit, akkor ráncok jelentek meg a szeme oldalán, teljesen elrejtve a gyönyörű íriszeket, s Liam megígérte magának, hogy olyan boldoggá teszi a fiút majd, hogy örökre elfelejteti vele a hamis mosolyát, ami nem borítja nevető ráncokba a fiú szemeit.
Az apróbb mozdulatok is magával ragadták őt, ahogy a fiú oldalfrufruját igazgatta, ahogy ajkait beharapva hallgatta, amit Liam mondott, ahogy néha-néha ujjai ismeretlen dallamokat játszottak a fa asztal lapján, ahogy grimaszokat vágott a beállt kellemes csöndben, csak hogy hallhassa Liam csilingelő nevetését.
És a csodálat szerencsére nem volt egyoldalú.
A hosszú beszélgetés után végül úgy döntöttek, hogy felmennek Liam lakásába, folytatva a véget nem érő beszélgetést. Kézen fogva sétáltak ki a kávézóból, nem beszéltek arról, hogy mi történik közöttük, egyszerűen csak élvezték az összekapcsolt kezük természetes érzését. S amikor Liam felpattant a motorra, amivel minden kezdődött Louis beharapta az ajkait, visszafogva magát attól, hogy megízlelhesse a hívogató rózsaszín ajkakat. Végig nézett a boci szemű fiú izmos lábain, majd mielőtt a piszkos gondolatok hatással lettek volna az alacsonyabb területekre gyorsan felült Liam elé, s hagyta hogy az átölelje őt. Fejét a fiú vállára hajtotta, s magába szívta a jellegzetes illatot, remélve, hogy egész életében körülveszi majd őt az a biztonság és melegség ami abban a pillanatban.
Orrával játékosan megbökte a fiú nyakát, s egy halvány puszit lehet a füle alatti érzékeny területre.
- Tudod - súgta, s élvezte, hogy milyen hatással van a fiúra: az alig láthatóan megremegett, s libabőrös lett ott, ahol Louis apró ujjai végig futottak. - A motorom a mindenem, az anyukám utolsó ajándéka volt, azt mondta, hogy reméli, hogy egyszer nem csak a motoron ülve fogom érezni a szabadságot és fiatalságot, hanem megtalálom azt az embert, akivel az egész életem ilyen lesz. Amikor kicsi voltam mindig azt kérdeztem tőle, hogy honnan tudom, hogy valaki, AZ a valaki. Ő azt mondta, hogy azt csak tudom és kész. Sosem hittem neki. - Pillanatra megállt, elérzékenyült az anyukája miatt, soha senkivel nem beszélt ilyen nyíltan róla, de sosem érezte még magát ennyire biztonságban valaki jelenlétében. Egy picit még hagyta, hogy Liam puha ajka vigasztaló puszikat hagyjon kusza hajában, majd nagyot sóhajtva folytatta. - Aztán jöttél te. A motorom a mindenem, de...látva téged rajta...hezitálás nélkül neked adtam volna, csakhogy boldoggá tegyelek.
Liam fejét a nyakába fúrta, és olyan szorosan ölelte át, hogy az összes összetört darabkája újra összeforrjon. Louis elmosolyodott, és előfordulva beindította a motort.
Egész életében futott valami felé, majd miután meglett a motorja, motorral ment városról városra, kergetve valamit, amiről ő sem tudta, hogy mi az. Aztán a kék találkozott a barnával, s az örökké futó fiú szíve célba ért, és mindketten tudták, hogy a többi már csak ráadás, s alig várták, hogy együtt átélhessék az életet.
Mert talán egyikük sem hitt az első látásban szerelemben, de amikor először merültek el egymás szemében az olyan volt, mikor először hallasz egy dalt, és tudod, hogy innentől az lesz a kedvenced. De az ő daluk nem négy percig tartott, ez ritka, soha véget nem érő fajta volt.
~~~~~~~~~
"Azt mondtad kölcsönkérhetem a motorodat, ha leszeretnék nyűgözni valakit, áll még az ajánlat? L."
Liam gondolkodás nélkül küldte el aznap este az üzenetet, nehogy beijedjen. Idegesen beharapta az ajkait, s eldobta az ágyán a telefont, levetkőzött és egy óráig nem is jött ki a fürdőből. Próbálta elhitetni magával, hogy nem érdekli őt, hogy a szexi motoros vissza írt-e, de egy idő után már nem tudta becsapni magát, és éhesen ugrott telefonjára, ami egy új üzenetet jelzett.
"Óh, nem. Átgondoltam, és lehet hogy törvénybe ütköző lenne, már így is túl dögös vagy, motorral együtt egyenesen lélegzetelállító lennél. Egyébként ki a szerencsés? ;)"
Az őszinte egyenes szavaktól Liam a feje búbjáig elpirosodott, s örült neki, hogy Louis nincs itt, hogy lássa. Végül úgy döntött, hogy az üzenet első felét ignorálja, habár a pulzusát megtriplázta a mondat, Liam sosem tudta hogyan kell a bókokra reagálni.
"Hááát...szexi kusza haja van, gyönyörű kék szemei vannak, izmos, és van egy motorja...Talán láttad már a városban :p"
Fogalma sem volt, hogy honnan jött neki ez a hirtelen magabiztosság, de úgy gondolta, hogy ha a dolgok rosszul sülnek el, akkor sem történik semmi. Plusz, pár hét múlva elhagyja a várost, és talán sosem tér vissza.
"Hm...dögösen hangzik, szerintem csak hívd meg egy kávéra és onnantól nyerő ügyed van :)"
Liam elmosolyodott, sosem érzett még ilyen vonzást senki iránt, pedig ez csak telefonon keresztül volt, a fiúnak fogalma sem volt, hogy mit csinál majd élőben, de alig várta, hogy kiderítse.
És ha végül hajnali háromig beszélgettek mindenféle lényegtelen dologról, arról senkinek nem kell tudnia.
~~~~~~~~~
Liam sosem hitt az első látásra szerelemben. Csak gúnyolódni tudott azokon a filmeken, akik így mutattak be egy kapcsolatot. A fejében ez nem másodpercek, sokkal inkább évek után fordulhatott csak szerelemmé.
Mindig is ilyen volt, nem csak a szerelemben, minden másban is. Niall-el is 3 év telt el mire képes volt azt mondani, hogy szereti őt (persze csak barátilag) és teljesen megbízik benne. A többiek pedig nem szándékoztak éveket erre pazarolni, és neki ez teljesen rendben volt. Vannak olyan emberek, akik egyszerűen csak nem érik meg.
Azon a napon azonban, amikor Liam először veszett el a gyönyörű kék szemekben megértette, hogy mit éreztek azokban a nyálas filmekben a főszereplők. Nem volt szerelmes, ezt tudta, így a szerelem első látásra kifejezés nem vált igazzá.
De olyan dolgokat érzett, aminek egész addig a létezéséről sem tudott. Louis teste vonzotta őt magához, mintha az idők kezdetén egy dolgot alkotta volna, s most hogy újra közel kerültek egymáshoz többé nem hajlandóak szétválni. A teste minden egyes sejtje lángba borult az igéző pillantástól, és onnantól kezdve nem volt megállás.
Louis-val másnap reggel találkozott, hogy meghívja a megígért kávéra. Négy óra beszélgetés, két üres kávésbögre és egy kis süti után Liam arca szinte fájt a sok mosolygástól.
Voltak percek, amikor csak Louis beszélt, volt amikor érdektelen kis dolgokról, néha komolyabbakról, de Liam számára lényegtelen volt, ugyanolyan csillogó szemekkel szívta magába az információt, akár a szíve legmélyebb vágyait tárta fel, vagy azt, hogy miért issza a kávéját három kockacukorral. Szeretett volna minden részletre emlékezni a fiúval kapcsolatban. Ahogy pedig teltek az órák egyre több mindent szeretett meg benne.
Észrevette, hogy ha Louis olyan dolgot osztott meg vele, amit nem sok mindenkivel, akkor hosszú ujjaival körözni kezdett a pohár peremén, kék szemeit a porcelánra ragasztva. Felfigyelt arra is, hogy ha igazán nevetett valamit, akkor ráncok jelentek meg a szeme oldalán, teljesen elrejtve a gyönyörű íriszeket, s Liam megígérte magának, hogy olyan boldoggá teszi a fiút majd, hogy örökre elfelejteti vele a hamis mosolyát, ami nem borítja nevető ráncokba a fiú szemeit.
Az apróbb mozdulatok is magával ragadták őt, ahogy a fiú oldalfrufruját igazgatta, ahogy ajkait beharapva hallgatta, amit Liam mondott, ahogy néha-néha ujjai ismeretlen dallamokat játszottak a fa asztal lapján, ahogy grimaszokat vágott a beállt kellemes csöndben, csak hogy hallhassa Liam csilingelő nevetését.
És a csodálat szerencsére nem volt egyoldalú.
A hosszú beszélgetés után végül úgy döntöttek, hogy felmennek Liam lakásába, folytatva a véget nem érő beszélgetést. Kézen fogva sétáltak ki a kávézóból, nem beszéltek arról, hogy mi történik közöttük, egyszerűen csak élvezték az összekapcsolt kezük természetes érzését. S amikor Liam felpattant a motorra, amivel minden kezdődött Louis beharapta az ajkait, visszafogva magát attól, hogy megízlelhesse a hívogató rózsaszín ajkakat. Végig nézett a boci szemű fiú izmos lábain, majd mielőtt a piszkos gondolatok hatással lettek volna az alacsonyabb területekre gyorsan felült Liam elé, s hagyta hogy az átölelje őt. Fejét a fiú vállára hajtotta, s magába szívta a jellegzetes illatot, remélve, hogy egész életében körülveszi majd őt az a biztonság és melegség ami abban a pillanatban.
Orrával játékosan megbökte a fiú nyakát, s egy halvány puszit lehet a füle alatti érzékeny területre.
- Tudod - súgta, s élvezte, hogy milyen hatással van a fiúra: az alig láthatóan megremegett, s libabőrös lett ott, ahol Louis apró ujjai végig futottak. - A motorom a mindenem, az anyukám utolsó ajándéka volt, azt mondta, hogy reméli, hogy egyszer nem csak a motoron ülve fogom érezni a szabadságot és fiatalságot, hanem megtalálom azt az embert, akivel az egész életem ilyen lesz. Amikor kicsi voltam mindig azt kérdeztem tőle, hogy honnan tudom, hogy valaki, AZ a valaki. Ő azt mondta, hogy azt csak tudom és kész. Sosem hittem neki. - Pillanatra megállt, elérzékenyült az anyukája miatt, soha senkivel nem beszélt ilyen nyíltan róla, de sosem érezte még magát ennyire biztonságban valaki jelenlétében. Egy picit még hagyta, hogy Liam puha ajka vigasztaló puszikat hagyjon kusza hajában, majd nagyot sóhajtva folytatta. - Aztán jöttél te. A motorom a mindenem, de...látva téged rajta...hezitálás nélkül neked adtam volna, csakhogy boldoggá tegyelek.
Liam fejét a nyakába fúrta, és olyan szorosan ölelte át, hogy az összes összetört darabkája újra összeforrjon. Louis elmosolyodott, és előfordulva beindította a motort.
Egész életében futott valami felé, majd miután meglett a motorja, motorral ment városról városra, kergetve valamit, amiről ő sem tudta, hogy mi az. Aztán a kék találkozott a barnával, s az örökké futó fiú szíve célba ért, és mindketten tudták, hogy a többi már csak ráadás, s alig várták, hogy együtt átélhessék az életet.
Mert talán egyikük sem hitt az első látásban szerelemben, de amikor először merültek el egymás szemében az olyan volt, mikor először hallasz egy dalt, és tudod, hogy innentől az lesz a kedvenced. De az ő daluk nem négy percig tartott, ez ritka, soha véget nem érő fajta volt.
