Játszma~Larry

Sziasztok :) Sajnálom, amiért megvárakoztattalak titeket, nem magyarázkodok, aki szeretné hallani, az írjon e-mailt.:D Remélem tetszik, jó olvasást :) Đ. xx

A szirénák hangját hallani lehetett, ahogy egyre közelebb érnek hozzám. Az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben, ajkaimat apró mosolyra húztam, ahogy a távolban megláttam a fényeket is. Hátat fordítottam a közelgő veszélynek, és befutottam az erdőbe. Az avar ropogott a lábam alatt, de senki sem hallhatott, a rendőrautók keltette hangzavar miatt. A zsákot az élelmiszerekkel egy bokor alá rejtettem, én pedig az egyik fa erősebb ágán találtam búvóhelyet. Óvatosan kikukucskáltam a levelek között, s úgy éreztem, mintha csak újra 5 éves lennék, és a nővéremmel bújócskáznék.
- Rendben, fésüljék át az erdőt. - szűrődött át egy erőteljes hang, amihez léptek zaja csatlakozott. Egyre közelebb értek hozzám, én pedig föntről szemléltem keresőimet. A holdfény szerencsére nem buktatott le, teljesen elkerülte a búvóhelyemet, csupán az egyenruhás emberek útját világította meg. Fekete bőrdzsekim második bőrként tapadt rám, ami nem jött rosszul, tekintve, hogy eléggé lehűlt az idő a nappali forróság után.
- Szerintem váljunk szét fiúk. - szólalt meg Ő. Óvatosan, hogy ne keltsek zajt söpörtem ki az arcomból göndör tincseimet, és jobban fókuszáltam az alattam lévő homályos alakokra.
- Oké, tessék, itt a zseblámpa. Jelezz ha van valami. - megvártam, amíg a rendőrök elég távolra jutnak, majd "véletlenül" egy óvatlan mozdulat következtében apró zajt csaptam. A férfi alattam egyből rám kapta zseblámpáját. A hold megvilágította arcát, még távolról is láttam gyönyörű kék szemét, s ahogy csibészes mosolyra húzza a száját.
- Le van tartóztatva. Azonnal jöjjön le.- kiáltotta.
Show time.
Úgy cselekedtem, ahogy mondta, fürgén leugrottam az engem rejtő levelek mögül.
- Louis. - suttogtam, és egymásba fonódott tekintetünk.
- Megszerezted? - kérdezte, miközben szakszerűen a földre terített.
- Igen, a bokor alatt. - mutattam volna oda, azonban karjaimat a hátam mögé erőszakolta. Egyre közelebbről hallottam Louis társait, itt volt az idő a következő tánclépésre.
- Üss meg és fuss. - erősítette meg ő is a gondolataimat. Térdemmel lendületesen, mégis óvatosan lendítettem fel, mire engedelmesen elterült a földön.
- Szeretlek. - suttogtam még el gyorsan, majd teljesítettem utolsó kérését is.
Este találkozunk otthon~ gondoltam még, miközben futottam. A többieknek esélyük sem volt engem utolérni, ami miatt kacagnom kellett. A fák csak úgy repültek el mellettem. Akárcsak ovis koromban, mikor fogócskáztunk. Mindig is utáltam veszteni, ami persze elég kevésszer fordult elő. Hiszen az egész élet egy játék nem? Ahogy ez is.

Award 4.

Köszönöm Mary-Anne, hálás vagyok, amiért gondoltál rám :)

Szabályok:
1. Tedd ki, hogy kitől van a díj.
2. Írj magadról 11 dolgot.
3. Válaszolj 11 kérdésre.
4. Tegyél fel 11 kérdést.
5. Küld tovább 11 embernek.

11 dolog rólam:
1. Nincs ihletem, ezért nem írtam eddig.
2. Pár nap múlva itt a névnapom.
3. Most türkiz színű a körmöm.
4. Most kezdtem el nézni a Gossip Girlt, egy erőszakos barátnőm miatt, de nem bántam meg :) (tudom, hogy olvasod kis hippim :3)
5. Megcsináltam a telefonomon a UK zászlós billentyűzetet, és oda-meg vissza vagyok tőle, annyira imádom.
6. Van egy amerikai zászlós sálam.
7. A tesóm épp nyaggat, hogy legózzak vele.
8. De én utálok legózni.
9. Csak ezt tesóm nem tudja elfogadni
10. Ma van Cher szülinapja.
11. Nevelő apukám szakács, én viszont a pirítóst is elégetem.

Válaszaim:
1. Van valami amuletted/szerencse tárgyad/ereklyéd?
Egy hangjegyes nyaklánc, hogy tudjam merre haladok, és egy piros szalag, hogy emlékeztessen a múltamra.
2. Kedvenc étel?
Almás-fahéjas gombóc.
3. Kedvenc ital?
Light Cola.
4. Kedvenc film?
Pán Péter.
5. Kedvenc ország/város?
Soroljam? London, Los Angeles, Párizs, Tokió, Velence, Miami, San Francisco...igazából minden Magyarországon kívül.
6. Van olyan, amit egy emberben nagyon utálsz?
Ha nem becsületes, ha kényeskedik, és beképzelt.
7. Legjobb dolog ami valaha történt veled?
Egy fiú azt mondta szeret :3 (Csak a tesóm, a pasik elkerülnek a rondaságom miatt...)
8. Legrosszabb dolog, ami valaha történt veled?
Amikor rájöttem, hogy milyen kevés ember maradt mellettem, jóformán senki.
9. Félsz valamitől?
Bogaraktól, főleg a pókoktól, és a magasságtól.
10. Mikor voltál igazán szerelmes?
15 éves leszek pár hét múlva, nem igazán mondhatom, hogy szerelmes voltam már, de persze éreztem már olyasmit. Viszont kicsi voltam még, és nem volt viszonzott. 5.-ben jártunk, megcsalt, de én tovább áhítoztam érte 3 évig. De büszkén mondom, hogy túltettem magam rajta, nehéz menet volt, de ilyen köcsög ember nem érdemelheti meg, hogy szeressem.
11. Pasi ideál?
Zöld szem, göndör haj, gödröcskés mosoly, magas, iszonyat jó lábak, és dögös stílus. Nem tudom ti ki is lehet...

Kérdéseim:
1. Ki a példaképed?
2. Milyen színű a fogkeféd?
3. Mi a kedvenc helyed a földön?
4. Miért kezdtél el írni?
5. Milyen a stílusod?
6. Jellemezd magad pár szóval.
7. Mi az álmod? ( Nem muszáj elmondani, de érdekel hogy mit vársz az élettől)
8. Szoktál kívánni pl 22:22kor, vagy éjfélkor? Mert most pont annyi van, én kívánok...
9. Mi rímel a kilenccel?
10. Milyen társadalmi szerepet töltesz be a sulidban?
11. Ki a kedvenc párosod?

Küldöm:
Komolytalan komolysággal

Évforduló~Narry

Tudom rövid, tudom bénácska, tudom rég nem hoztam részt, és tudom, hogy ma van július 23. ami egyet jelent a One Direction négy éves évfordulójával, szóval ezzel a résszel csak szeretnék köszönetet mondani az 5 fiúnak, és nektek, hiszen 1 hónapja nyitottam az oldalt és 22 feliratkozó, egy csomó pipa és komment jött, amiért nem győzök hálálkodni. Csak köszönöm :) Đ. xx


Megnyitottam a twitter fiókomat, ami kellemes meglepetést okozott, a fanok ma az én emlékeimet elevenítették fel. Végig néztem az összeset, egyet-kettőt be is kedvenceltem, s közben észre se vettem, ahogy pár könnycsepp végig folyik arcomon.
- Hé Baby, mi a baj? - szőke tincsek csikizték meg az arcom, ahogy Niall a vállamra hajtotta a fejét. Oldalra fordultam, hogy egy nagy puszit adjak arcára.
- Csak az emlékek. - felelem miközben újra a képernyő felé fordultam, egy kicsit nyugodtabban, most hogy életem szerelme átölelt. A szőkeség mellém telepedett, s miközben néztük a képeket elkezdte piszkálni a hajam.
- Olyan göndörke voltál. - mutat a képernyőre, s nevetve hasonlítja össze mostani és régi ábrázatom.

- Te meg szőkébb. - vágom rá, és beletúrok a hajába. Úgy szeretem ezt csinálni, a puha tincseit az ujjaim köré tekerni, felfedezni, hogy mikor megy át barnából szőkébe. 

- Mindannyian változunk, Harry. - suttogta mosolyogva, erről eszembe jutott valami.

- Emlékszel, mikor még fogszabályzós voltál? - kérdezem, ő pedig nevetve bólogat.

- De utáltam. 

- Szerintem viszont nagyon szexi voltál azzal is. De örülök, hogy végre szépek a fogaid. - bizonyítás képen nyelvemmel végig simítok tökéletes fogsorán, hogy aztán még tökéletesebb csókban forrjunk össze.

- Jó nekem meg tetszett a bongyori hajviseleted. - suttogta be a számba. Pontosan ugyanezt mondta olyan 3 évvel ezelőtt, mikor összejöttünk.  

- Már említetted.. - kacsintottam rá, s élveztem a pirulást amit ennyi idő után is ki tudok váltani belőle egyetlen gesztussal,  majd tovább lapoztam. Átéltem minden egyes pillanatot Vele, hogy aztán újra elraktározzam magamban.

- Figyelj Harry, éhes vagyok. Rendelünk valamit? - ült fel végül a fekvő testhelyzetből. Akaratlanul is elkezdtem kacagni, s már tárcsáztam is a kedvenc éttermünk számát. Igaz, hogy Niall már nem annyira szőke, már nincs fogszabályzója, az énekhangja javult, és a régebbi cuki jelzőt inkább szexinek mondanám, de attól még ő Niall Horan Mullingarből. Az idő csak a külsőt változtatja meg, a tényleg lényeges dolgok, amik azzá tesznek minket, akik vagyunk, örökre megmaradnak.

Blog

Sziasztok :) A fejemet törtem, hogy milyen sztorival is jöhetnék, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi, szóval kérem a türelmeteket...viszont amiről beszéltem blogon holnap reggel kirakom az első részt, vagy ha lesz pár feliratkozó, akármár ma is, ha érdekel titeket nézzetek be ide :Violence, bár ismétlem, erősen 18+...szóval egy kis türelmet, nem sokára újra jelentkezem, ha van kérésetek párosilag szívesen fogadom :) Đ. xx

Valami más...

Sziasztok :) Ez most nem one shot, említettem, hogy tervezek egy blogot, nos itt van nehány mondat ami bevezet titeket abba, mire is gondoltam. Mint említettem perverz, és hát várom, hogy mit szóltok hozzá. Ha tetszik akkor megcsinálom, de szeretnék a fejlécben segítséget kérni...:) D. xx


Mindenki vonzónak találta őt, legyen az nő vagy férfi, valahogy megbabonázta az embereket a göndör fürtök, gödröcske, és a smaragd szem. Azonban az utóbbi időben ő sem volt már a régi, csillogó zöld szemei tompává váltak, s ha valaki láthatta gödröcskéit az már szerencsés volt. Louis az volt, s bár nem értett egyet azzal, ahogy Harry bánt életével tudta nem szabad beleszólnia. Muszáj volt neki úgy élnie ahogy, hiszen mostohaapja anyja halála után nővérét akarta piacra dobni, de Harry jelentkezett helyette, a lány nagyon fontos volt számára. Nevelőapja, Liam, alig volt 5 évvel öregebb nála, s egy hatalmas ipart vezetett. De nem akármilyen ipart, tulajdonképpen saját gyereke testét árulta. Harry pedig tűrte, nem tehett mást.
Egy nap más volt, mint a többi. A törzsvendége, Zayn után egy új fiú érkezett. Niall szőke tincsei, s tengerkék szemei megbabonázták őt, úgy ahogy senki más. A göndörke azt hitte a szöszi más...s hogy valóban ugyanolyan érzéketlenül fogja dugni, ahogy a többiek, vagy képes megváltozni? Harry nem tudta, de végülis nem volt más feladata, mint hagyni, hogy tárgyként bánjanak vele, és partnerét eljuttatni a csúcsra. Ennyi volt a feladata, hiszen ő egy férfikurva.

Barátság extrákkal~Ziall

Sziasztok :) Megírtam a Ziallos sztorit, hát még nem írtam ilyet, szóval remélem tetszik :) Jó olvasást :) Đ. xx
Ui.: Van egy blog ötletem, az is bromances lenne, de nem one shotok, hanem egy történet értitek, viszont elég perverz, nem merem megírni :D írjatok, hogy mit gondoltok :)
Ui.ui: vasárnap, vagy hétfőn jövök csak :)

Zayn Malik. Tipikus rossz fiús kinézet, hatalmas szív.
Így jellemezném életem szerelmét.
Meg persze ódákat tudnék zengeni arról, hogy milyen jól áll neki a borosta, vagy a felzselézett, oldalt rövidebb haj, esetleg a mogyoróbarna szemeiről, amik olyan sokra rávettek már...De Zayn több, mint dögös, ő...ő..rá nincsenek megfelelő szavak. Néha meglepődök a bölcs gondolatain, de nem mindenkit enged ilyen közel magához. Én viszont ezek között a szerencsések közt vagyok, amit imádok. Tagadhatatlanul legjobb barátok vagyunk, kisebb-nagyobb dolgokkal megfűszerezve. Mondjuk úgy, jobban ismerem Zaynt, mint mások...és, hogy mikor is kezdődött ez az egész?
Nyár volt, majdnem megsültem emlékszem. Hazafelé tartottam a munkahelyemről, be az emeletes lakásunkba, akkor láttam meg őt. Csak levitte szemetet, és hogy hogy lehet ezt a hétköznapi tevékenységet olyan szexin csinálni, ahogy ő? Fogalmam sincs, én még akkor sem tudnék dögös lenni, ha akarnék. A laza melegítő lógott csípőjén, belátást engedve Calvin Klein bokszerére. Félmeztelenül láthattam az összes kidolgozott izmát, én meg majdnem elolvadtam a látványtól, ajkit megnyalta ahogy lépkedett fel a lépcsőn, én meg még mindig csak bámultam őt. Ez a jelenet annyira beleégett az emlékezetembe, hogy biztos vagyok benne az unokáimnak is elfogom mesélni, bár lehet, hogy a mocskos gondolatimat ki kell hagyni majd. Körülbelül ezer módon gondoltam végig hogyan tudnám letépni róla azt az átkozott melegítőt, hogy nyalnám végig kockáit, vagy esetleg mást...És rám nézett, na az nem volt épp a legjobb dolog, hiszen az orbitális dudort nem igazán tudtam elrejteni, és ő észre is vette, de csak ajkába harapott és rám kacsintott. Elfelejtettem lélegezni is, amikor közelebb lépett, s a dudor ha lehet még nagyobb lett.
- Zayn Malik. - nyújtotta hatalmas kezét...hogy miket tudhat vele csinálni...
- Niall Horan. - mutatkoztam be én is, s ahogy kezünk összeért mindketten elmosolyodtunk. - Most költöztél ide? Még nem láttalak itt..
- Igen nem rég...nem segítenél kipakolni nekem? - kérdezte reménykedve, én pedig képtelen voltam a csoki barna szemeinek ellenállni.
- De persze...egyedül laksz? - fordultam felé kíváncsian, miközben húzott a lift felé.
- Igen...- válaszolt, s nem tudtam nem észrevenni az ő dudorját.
Sokáig pakoltunk, közben megismertem, és még jobban megimádtam. Nagyon jó humora volt, de engem is meghallgatott úgy, mint senki más.
- Köszi a segítséget. - hajolt közelebb fülig érő vigyorral. A száját figyeltem megbabonázva, egy hajszálnyival közelebb hajolt, majd mintha csak ingerelni akarna nyelvével végig simított ajkain. Nem bírtam tovább, úgy éreztem belehalok, ha nem csókolhatom meg...szóval megtettem. Hosszú csókcsatába kezdtünk, mikor egyszer csak rátért a nyakamra, én pedig végig simítottam kockás hasán, egész nap arra vártam. Tudtam, hogy nem fogok tudni leállni, s a vágytól feketévé vált szemeiből láttam, hogy ő sem. Ujjait beleakasztotta az alsómba, mielőtt bármit is csinált volna összekapcsolta tekintetünket.
- Niall tudnod kell, hogy ettől nem leszünk kapcsolatban, ezentúl is csak barátok maradunk...megfelel ez neked? - megadta a választási lehetőséget, én pedig akkor úgy gondoltam jól cselekszem. Figyelmen kívül hagytam a tényt, miszerint nem akar járni velem, és csak a testemen uralkodó gyönyörre figyeltem, amit az egyre lefelé haladó ajkai adtak.
Teltek a hónapok, sokszor ragadott el a hév minket, ha kettesben voltunk...a boltban egy próbafülkében, a kocsiban, a konyhapulton...szóval bárhol. Elválaszthatatlanok voltunk, bár néha eléggé idegesített, amikor megsimogatta a hajam, úgy éreztem a kistestvére vagyok, akivel néha lefekszik. Szóval eléggé bonyolult kapcsolatunk volt, egészen egy furcsa éjszakáig.
Nem tudom mit jelent másoknak az ott alszok a legjobb barátomnál, de valószínűleg nem azt, hogy hajnalig ágytornáznak. Mire végeztünk pihegve terültem el az kanapén, s a hátsóm nagyon fájt, de úgy éreztem megérte. Csak hiányzott valami. Zayn sosem maradt mellettem, nem ölelt meg, nem kért bocsánatot a durvaságáért. Simán felöltözött, és ott hagyott a kanapén. Végtelen szomorúság uralkodott el rajtam, eddig nem zavart ez, hiszen miközben szeretkeztünk azt éreztette velem, hogy szeret, s úgy éreztem megéri. De mára éreztem, hogy mégsem, nekem szükségem van néha gyöngédségre, elsuttogott buta ígéretekre, egy karra mely éjszaka átölel. De Zayn nem olyan fajta volt. Azon az éjszaka álomba sírtam magam, és hazamentem volna, ha lábra tudok állni.
Reggel valami elképesztő finom illat ébresztett, én pedig haspók lévén pattantam is ki, persze egyből meg is bántam. Éles fájdalom hasított az alfelembe, s felszisszentem.
- Sajnálom. - fogta meg a vállam hátulról, mire meglepetten pislantottam felé, most komolyan bocsánatot kért? Eddig mindig csak nevetett a helyzetemen.
- Mégis mit? - néztem rá kételkedően, amire kicsit elmosolyodott.
- Hogy durva voltam. - vont vállat majd elém rakott egy tányért rajta tükör tojással. Félve vettem magamhoz a villát, s kóstoltam meg a reggelit amit készített, arra gondoltam mérget tett bele, s csak azért kért bocsánatot, mert nem akarja hogy bűntudata legyen mikor feldobom a talpam. Viszont nem történt semmi, csak a gyomrom kordult meg még többre vágyva, s úgy voltam vele, ha mérgezett is nem érdekel, legalább finom volt az utolsó reggelim.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl. - mondtam, miközben megtöröltem a számat, valóban hónapok óta ismerem, de ezt az információt sikerült elhallgatnia.
- Áh, dehogy. - legyintett, majd az üres tányért belerakta a mosogatóba, s ahogy visszafordult már fekete volt a szeme. Tekintetemet levezettem a csak alsó takarta testére, s láttam a dudort.
- Te jó ég Zayn, most keltünk fel és te már kanos vagy? - forgattam meg a szememet, semmiképp nem volt kedvem egy kis reggeli körre.
- Nem tudok betelni veled. - mondta s a falhoz szorított, nekem pedig eszembe jutott az előző este, és olyat csináltam mint még soha. Ellöktem.
- Nem Zayn. Elegem van ebből, tudom hogy azt mondtam nem baj, ha ez csak néha-néha fordul elő, bár megjegyzem az utóbbi időben naponta többször is, és hogy nem akarsz kapcsolatot, de nekem itt van vége. Szeretnék egy olyan embert, aki mellett boldogan leélhetem az életem, s úgy tűnik ez nem te leszel. - mondtam, kikerültem lefagyott testét, gyorsan magamra rántottam a felsőm, és a gatyámat, a zsebembe csúsztattam a telefonom, majd indultam ki az ajtón hogy soha ne nézzek vissza, bármennyire is fáj.
- Ó baszd meg. - hallottam mögülem a káromkodást, és becsapta az ajtót mielőtt kiiszkolhattam volna rajta. - Miért kívánlak annyira, hogy most rögtön magamévá tennélek az ajtón? Miért akarok folyton hozzád érni? Miért gondolok rád egyfolytában? Miért? - lihegve támaszkodott meg a falnál a fejem mellett, én pedig mosolyra húztam a szám. Szóval csak nem ismeri be magának, amit én már első találkozáskor. Nem volt más dolgom, mint ismertetni vele a válaszokat a kérdéseire, hisz én is ilyen helyzetben voltam.

Egymásnak teremtve~Larry

Sziasztok :) Abszolút Larry shippereseknek kedvére, bár egy kicsit rövid :) Remélem tetszik. Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Este hozom a Ziallos sztorit, aztán eltűnök hétfőig. :)

Az élet néha vicces tud lenni. Teremt két embert, akiket valami láthatatlan kötéllel összekapcsol. Ők ketten nem menekülhetnek, bármi történik valamilyen úton-módon egymásra találnak, és egyből tuják; Ő az. Ők ketten alkotnak egy egészt, egyszerű mégis hatalmas bonyodalmat szíthat. Mint említettem, az élet rendelkezik humorérzékben rendesen, nem könnyíti meg az életet, így olykor-olykor elköveti azt a csínyt, hogy két embert ugyanolyan neműnek teremt. Összetartoznak, mindketten tudják, egymás nélkül nem tudják elképzelni az életet, de a szíved nélkül senki nem tudnám, nem igaz? Azonban soha nem élhetnek rendes életet. Akik erősek együtt kibírják, de van akit megtör az ítélkező tömeg.
Louis és Harry is ilyen helyzetben volt, egyszerűen csak eljöttek az X-factor válogatóra, és egyikük sem gondolta, mi fog ott történni. De, mint tudjuk a szerelem mindig akkor jön, amikor nem számítunk rá. Őket nem is érhette volna váratlanabbul.
Louis úgy érezte menten el fog ájulni, egész nap ott állt a hosszú sorban, mintha a kivégzésére várt volna. A bent lévő zsűri olyan félelmetesnek tűnt neki, hogy legszívesebben haza futott volna, s irigykedve nézte a távolodó, néha síró, néha boldog arcokat. A szoba kezdte fojtogatni őt, az emberek arcát nem tudta megkülönböztetni egymástól, pólója nyakát húzogatta levegőért kiáltva.
- Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök. - szólt oda a szüleinek, és már el is indult az emberek közt, két vigyázó tekintet figyelte ruganyos mozgását.
Harry nem tudta mit tartogat számára a válogatás, de egyszerűen úgy érezte el kell jönnie, és ő jött. Félt a ráváró nézőktől, és a zsűri tagoktól, de még nem gondolt rá, hisz a sor végeláthatatlanul kígyózott előtte. Szemét végig vezette az embereken, voltak itt furcsa szerzetek rendesen. A szivárvány összes árnyalatát fel lehetett fedezni a hajszínekben, s a kor is elég tág volt. Néhány nála fiatalabbat is látott, egészen egy kb. 90 éves bácsiig. Viszont megakadt valakin a szeme. Nála idősebb lehetett, barna haja oldalra volt fésülve, kék szemeit még onnan távolról is látta. Az anyukája - vagyis feltételezte, hogy ő - néha bátorítóan megsimította a vállát, s a fiú ilyenkor lecsukta a szemeit. Harry tudta, hogy fél a meghallgatástól, s nem akart más csak odamenni, átölelni őt, hogy többé ne lássa a szemeiben csillogó félelmet. De annak is tudatában volt, hogy ez nagy baromság, hiszen nem is ismeri a fiút, mégis tovább figyelte őt. Nem sokkal később elindult valahova, nem úgy tűnt, mintha annyira jól érezné magát. S, ahogy haladt az emberek közt, Harry is elkezdte törni az utat a tömegben. Úgy érezte, mintha egy láthatatlan kötéllel lennének összekötve, s nem kerülhet távolabb tőle, csakis közelebb. De ez ellen nem is igazán ellenkezett.
Ahogy Louis szinte betört az ajtón örült neki, hogy nincs senki a mosdóba. A tükör elé sántikált, ahonnan egy sápadt ronda arc nézett vissza rá. Így nem szerepelhet a Tv. - ben, ki fogják nevetni. Legszívesebben hazament volna, de innentől már nem hátrálhatott meg. Lehajolt, hogy megmossa arcát, s hűsítette őt a jéghideg víz. Egy fokkal jobban érezte magát, mintha a folyadék lemosta volna róla a félelmet. Bátran nézett vissza a tükörképére, készen állt, hogy visszamenjen, és farkas szemet nézzen a rémálmaival. Igen, napok óta rosszul alszik, olyan rémképeket kergetve, amik ezerféle módon mutatják be, hogyan éghet le az emberek előtt. De hát ő Louis Tomlinson, majd megmutatja mindenkinek mit tud. Felszegett fejjel, magabiztosan tervezte el kilépőjét, de ez meghiúsult, mikor bele ütközött valakibe. Egy nagyon jó illatú valakibe. Hát persze, hogy nem jön neki össze amit eltervez. Feltekintett az arcára, és elámult a smaragd zöld szemektől.
- Oops. - csúszott ki a száján, s hátrébb lépett, bár minden izma azt suttogta bújjon még közelebb a fiúhoz.
- Szia. - válaszolta, majd rámosolygott. Olyan mosoly volt ez, amitől bárki elolvadt volna, nemtől függetlenül, s ami még vonzóbbá tette, a göndör hajú nem tudta ezt magáról. Louis végig vezette szemét az előbb említett fürtökön. Még életébe nem látott olyan embert, akinek ilyen jól álltak volna.
- Louis vagyok. Louis Tomlinson. - nyújtotta Harry felé a kezét, aki rádöbbent, hogy Louisnak közelebbről még szebb a szeme.
- Harry Stlyes. - mutatkozott be, s a kezeik összekulcsolódtak üdvözlés formájába. Csak nézték a kezüket, s valami furcsát éreztek, egyesek ezt szikrának nevezték volna, de ez nem az volt. Inkább egy egész tűzijáték, lávafolyam, erdőtűz. Még sosem éreztek ennyire intenzívet.
Azóta eltelt négy év. Nem volt könnyű egyikőjüknek se. Túl vannak egy csomó álbarátnőn, állveszekedésen, álszavakon, már maguk sem tudták néha mi az igazság. Mégis mikor esténkét összetudtak bújni, egymás szemébe, egymás lényébe bújva nem bírták becsapni magukat hazugságokkal. Szerelmesek egymásba, csak ennyi a bűnük.

Interjú~Narry

Sziasztok :) Ez most egy Narry sztori, hát nem tudom...mondjatok véleményt :) Jah és bocs Larry shipperek, nem gondoltam komolyan, amit írtam, csak a történet ezt kívánta meg...Jó olvasást. Đ. xx
ui.: Vicces, hogy amikor kértem, hogy írjon aki olvas, akkor jött 4 komi, amikor nem akkor meg több, de nem baj :D
ui.ui.:A Ziall -os sztori készül :)

A nap lustán sütött be a redőny apró hézagain, ébresztőként szolgálva nekem. Az ölelő karokban megfordultam, hogy Harry szemébe nézhessek, őt azonban nem keltette fel a fény. Imádtam csak úgy nézni őt, álmában olyan volt, mint egy kisgyerek. Az arcán nem volt semmiféle gond jele, szempillái hosszú árnyékot húztak arcán, egészen a vékony szájáig. Eszembe jutott a valaha volt legjobb ébresztő. Ajkainkat óvatosan összeérintettem, de ez se volt neki elég ok a felkelésre, így lassan elkezdtem lefelé haladni meztelen mellkasán. Végig pusziltam az összes tetkóját, lassan a V vonalához érve, erre már megrándult, de gyönyörű zöld szemeit még mindig nem fedte fel. A boxere széléhez értem, orrommal végig simítottam a kis dudort, majd felnéztem, és találkozott tekintetünk.
- Szeretem ha így ébresztesz, de erre most nincs időnk. Tudod, hogy interjúnk lesz, Ni. Most azt akarod, hogy felizgultan menjek el? - nézett rám szemrehányóan. Én csak felpattantam, és a törölközőmet fogva indultam a fürdőbe.
- Lezuhanyzok, ne gyere utánam. - rákacsintottam, majd bezárta, magam után az ajtót, s elvégeztem a reggeli teendőimet. Amint kiértem elállt a lélegzetem. Egymilliószor láttam már Harryt félmeztelenül, mégis észveszejtő tempóba kezdett a szívem, a lábaim földbe gyökereztek. Tudom, hogy nem szokás azt mondani egy fiúra, hogy szép, de ő...gyönyörű volt. Homloka ráncba szaladt, ahogy a bőröndje tartalmát vette számon.
- Niall, nem láttad azt az ingemet, amin csíkok vannak? Egyszerűen nem találom. Az a kedvencem. - nézett fel rám, én pedig elpirultam, pontosan tudtam, hogy hol van.
- Nagyon fel akarod venni? - kérdeztem, próbáltam nem elárulni magam.
- Eléggé. - fejét oldalra döntötte, úgy vizslatott engem lézer szemével. - Tudsz valamit, amit én nem?
- Khm...az nem csak a te kedvenc inged. - köszörültem meg a torkomat. - Ha nagyon szeretnéd akkor megtalálod a táskámba. - fordultam volna, hogy drámaian elhagyhassam a tett színhelyét, azonban valaki megakadályozott.
- Miért pont az? - testemet a falnak passzírozta, kezeivel a fejem mellett támaszkodott meg.
- Hát tudod, az volt rajtad, a koncert után. - fejemet oldalra fordítottam, hogy ne lássa ahogy elpirulok. Szemei megteltek érzelemmel ahogy visszapörgette az időt addig a bizonyos showig. Brazília, azt hiszem mostantól a kedvenc országom. Azután a koncert után jöttünk össze Hazzal, nem bírtam tovább megcsókoltam, ő pedig legnagyobb meglepetésemre vissza. Mindketten ragaszkodunk ahhoz a helyhez, én az inggel, ő pedig a combjára varratott Brazília felirattal.
- Oké megtarthatod. - mondta végül, s az ajkamat végig súrolta az övével, és hát ki az a hülye, aki nem kap az alkalmon? Én megtettem, és mondanom sem kell, hogy az interjúra csak az utolsó pillanatban értünk be, ami miatt rendesen ki is kaptunk. Ahogy megnyugodtak a kedélyek már löktek is ki minket a kamerák elé, esélyt sem adva az állmosolyunk felvételére.
- Fogadjátok sok szeretettel a One Direction-t, Zaynt, Louist, Harryt, Niallt és Liamet. - hangzott föl a műsorvezető idegesítő hangja.
A műsor szerencsére elég gyorsan haladt, a legtöbbet Harryt kérdezgették, és a legkevesebbet engem. Persze már megszoktam, nem is vártam mást, így Hazzán legeltettem a szemeim. Az egyetlen kérdés ami hozzám intéződött az a honvágyamra kérdezett rá. Igazából nagyon hiányzott Írország, és a családomat is meg kéne látogatni, azonban erre most nem tudunk sort keríteni, csak ha eljönnek egy koncertemre. De attól, mert én vagyok az egyetlen ír, még nem csak nekem lehet honvágyam, bár a többieknek egy fokkal könnyebb.
- Ne bámulj ennyire feltűnően. - Harry alig nyitotta ki a száját miközben mondta, de a huncut félmosoly az arcán elárulta, hogy kedvez neki a felállás. Megráztam a fejem, és próbáltam mást figyelni, azonban tekintetem folyton visszatért a göndörkére. Az interjúból igazából nem is hallotta semmit, viszont két szó megütötte a fülem. Larry Stylinson. Felkaptam a fejem erre a névre, és olyan csúnyán néztem a nőre ahogy csak lehet. Harry nyugtatólag átölelte a vállam, és úgy szegezte haragos zöld szemeit utálatunk tárgyára.
- Szóval, Harry és Louis, régebben sokkal inkább elterjedt a kapcsolatotok, meghittebb volt. Mi lett Larry Stylinsonnal? - a nő undorítóan rikító piros száját legszívesebben leragasztottam volna szigetelő szalaggal, főleg mikor hiéna módjára oldalra döntötte a fejét információra vadászva.
- Már elnézést, de soha nem is volt Larry Stylinson, és azzal sokat mondok, hogy már nekem elegem van a Larry így - Larry úgy - ból, nem még hogy nekik. Szóval ha lehet üsse agyon magát, és felejtse el Larryt, mert Harry az enyém. - mondtam felpattanva a helyemről, lerázva magamról Hazz védelmező karját. Kifutottam a kamerák kereszttüzéből, csak hallgattam a magam mögött hagyott zűrzavart.
- Maga köcsög, lehetne ennél érzéketlenebb? - hallottam szerelmem hangját, s éreztem ahogy utánam fut. De gyorsabb voltam nála, bepattantam egy taxiba megadva a hotelunk címét, s már száguldoztunk is a célom felé. Szerencsére nem kellett túl sokat utazni, kifizettem a sofőrt, majd futottam be a épületbe. Hálát adtam az égnek, hogy nálam volt a szobát nyitó kártya. Lecsaptam magam arccal lefelé a díványon. Csak vártam, hogy a szökőáram utolérjen. Nem kellett túl sokáig ott feküdnöm, hamar nyílt az ajtó. Tudtam ki az.
- Nagy galibát okoztál. - állapította meg elég nyugodtan, de nem mertem felnézni.
- Tudom. Sajnálom. - hangomat eltompította a párna, de olyan közel volt már hozzám, hogy biztos voltam benne, hogy hallja.
- Nem, én köszönöm. - zavarodottan néztem fel rá.
- Mégis mit köszönsz?
- Tudod már én is nagyon untam a Louis és én állítólagos bromance-ünket, és most már nem is kell erre gondolni, hiszen miattad hódít a Narry Storan. Niall, én nem sajnálom, hogy megtudták az igazat a rajongóink. Szeretlek, nincs miért aggódnunk. Csak akkor, ha ezt te nem viszonozod. - értetlenül néztem rá.
- Ne beszélj hülyeségeket. - koppintottam játékosan az orrára. - Szeretlek. - elnevette magát, majd a szemébe nézett. A világ megfagyott körülöttünk, miközben egymás szemében vesztünk el, nem érdekelve minket Paul vagy a fiúk kiakadása. Tökéletes volt.

Rajz~Zarry

Sziasztok :) nem tudom hogy fog tetszeni, de azért Zarrys lett, és direkt ilyen nyitott a vége, ne haragudjatok. Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: A népszámlálásnál 4 jeleztétek, hogy olvastok...nem baj, köszönöm annak a 4 embernek aki írt :)

- Kellemes hétvégét kívánok önöknek, de ne felejtsék el elkészíteni alkotásaikat. - mondta a tanár, mikor a csengő megszólalt, jelezve a két nap szabadság kezdetét. A gyerekek önfeledten futottak ki az ajtón, a szabadsághoz, én azonban egy percig még maradtam. Oda somfordáltan a kedvenc tanáromhoz.
- Mr. Malik? - tekintett rám, s közbe rám mosolygott.
- Tanár úr. - biccentettem, majd  folytattam. - A feladat az volt ugye, hogy rajzoljunk le valami nagyon fontosat, ami szükséges számunkra a létezéshez. Gondolom mindenki vizet, vagy ilyesmit fog rajzolni, de nekem nem az a létszükséglet...én a legjobb barátomat szeretném lerajzolni. - hajtottam le a fejemet kínosan.
- Mr. Stylest? - kérdezte félre döntve a fejét, és nagyon örültem, hogy nem volt benne semmi ítélkező, halványan bólintottam. - Úgy érzi nem tudna létezni nélküle? - kérdezte, s közbe az arcomat nézte, ahogy egyre pirosabbá válik.
- Természetesen.
- Akkor nagyon örülnék, ha őt vetné vászonra. - szorította meg a vállamat, majd újra a papírjaiba mélyedt.
- Jó hétvégét, tanár úr. - intettem még egyet, majd kisétálva az ajtón a szekrényemhez léptem. Turkáltam a cuccaim közt, keresve egy nagyon elbújt tesi fölsőt - bár lehet, hogy egy kisit segítene, ha rendet raknék a káoszba, de arra sose vetekednék - hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon. Onnan tudtam ki ő, hogy tenyere tökéletesen simult rám. Harry.
- Csá haver. - nevetett, s egy puszit nyomott az arcomra. Bár csak úgy gondolna rám, mint én rá...vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek a színészkedésemre. Csak barátok vagyunk.
- Szia.
- Mit csinálsz? - tekintett a testemre, ami félig a szekrényemben volt már. - Figyu, lehet, hogy tévedek, de nincs ott Narnia. Ne keresd. - veregetett vállba, mire felkuncogtam.
- Hülye, csak a tesi pólómat kerestem. - viszonoztam előbbi gesztusát.
- Hát azt hiába keresed. Kölcsönadtad nekem. - A nyakamat átkarolta a táskámat felkaptam a vállamra, s Harry becsapta az ajtót mögöttünk.
- Feljössz hozzánk? Talán visszaadom a pólód, de nem biztos, annyira szeretem. - arcomat egy pillanatra a sajátjához szorította majd, kacagva rohant végig a folyóson, sejtésem szerint az autójához. Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy felkészüljek a több óra együttléttel vele, majd utána indultam.

*****

- Most komolyan le akarsz festeni? - nézett rám oldalra döntött hitetlenkedő fejjel.
- Le kell rajzolni a suli legfontosabb személyét. Nekem te vagy, úgyhogy ülj le arra a kanapéra, és lehetőleg ne mozogj, amíg festek. - jelentettem ki határozottan, bár volt benne füllentés.
- Oké, oké. - sóhajtott fel, majd inge gombjához nyúlt.
- Te mi a francot csinálsz? - kaptam el a karját, mielőtt tovább vetkőzhetett volna.
- Levetkőzök. - mutatott rá a nyilvánvalóra, én pedig egy pillanatig próbáltam visszanyerni szabályos lélegzésemet.
- Harry, ez nem a Titanic, nem meztelenül akarlak lerajzolni. - mondtam megjátszott szemrehányással, de közben imádkoztam azért, hogy ne figyeljen rám.
- Nyugi már Zayn, csak az inget veszem le, had gyönyörködjön mindenki a felsőtestemben. - válaszolta egy kissé egósan. Nem ellenkeztem tovább, az már kicsit feltűnő lett volna, s próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy ez csak Harry. Igen ám, de a baj az, hogy ő Harry, én pedig reménytelenül bele vagyok esve.
- Hogy üljek? - nézett rám, zöld szemei huncutul csillogtak. Beállítottam egy megfelelő pózba, majd a kikészített grafit ceruzámhoz nyúltam. Elkezdtem lerajzolni a körvonalakat, s attól féltem nem tudom visszakölcsönözni a szépségét. Tudom, hogy fiúra nem szokták azt mondani, hogy szép, de Harry...ő gyönyörű volt. Megpróbáltam megtalálni szeme zöldjét, de ahogy gondoltam, az övéhez hasonló sincs, így megfogtam az egyiket és azzal készítettem el csillogó íriszét. Ajkai pirosságát sem találtam meg egyik színben sem, amitől a hideg is kirázott. Olyan különleges...A testét pirulva rajzoltam meg, főleg, mikor ágyékához értem, de a kacskaringózó tetkóit, s fedetlen izmait sem bírtam ki vörösödés nélkül. Éreztem, ahogy néz, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, s ez tovább fokozta zavaromat.
Az utolsó simításokat végeztem az alkotáson, majd felé fordítottam. Úgy ittam látványát, most, hogy nem vizslatott közbe, mint szomjazó a vízét. Észre sem vettem, hogy lustán rám tekintett.
- Azta, biztos, hogy nem fénykép? - húzta fel a szemöldökét, mire felnevettem.
- Nem vagyok olyan jó - ráztam meg a fejem, ő viszont mellém lépett, s felemelte az államat.
- Te vagy a legjobb. - mondta, s magához ölelt, még mindig elfeledkezve a póló hiányáról. Magamhoz szorítottam. Nem bírtam megszólalni.

****

A hétvége olyan hamar eltelt, hogy már csak annyit vettem észre, hogy futok be az első órámra, matekra. Ki nem tudom fejezni szavakkal az ellenszenvemet aziránt  tantárgy iránt.
- Mr. Malik, örülök, hogy megtisztelt jelenlétével. - mondta szarkasztikusan a nő.
A francba.
- Elnézést tanárnő. - mondtam gyorsan, majd iszkoltam hátra.
Az óra gyorsan telt, talán azért mert egyáltalán nem vártam, hogy szünet legyen, de ezt nem tudtam megakadályozni, a levegőbe belehasított a csengő, s a diákok tolongani kezdtek az ajtón kifelé. Én komótosan vettem a vállamra táskámat, majd végig sétáltam a folyosón. Tekintetemet végig vezettem a rajzokon, de egyikük sem rajzolt személyt. Megálltam az enyém előtt, fölötte egy felirat díszelgett: Létszükségleteink.
Ó, baszd meg miért pont az enyém fölött kell lennie? Akkor még talán kitudnám magyarázni, de így...- gondolataimban elhordtam kedvenc tanáromat mindennek, ezt csak egy rekedtes hang törte meg, közvetlenül a hátam mögül. Nem mertem megfordulni, de tudtam, hogy ő az, s látja a címet.
- Zayn? Én vagyok a létszükségleted? - nem néztem rá, de tudtam, hogy szemöldökét felhúzza. Lehelete simogatta a nyakamat, az ájulás kerülgetett, amikor szembe fordított magával. A folyosón az emberek megszűntek létezni, csak az előttem lévő zöld szempárt néztem, amelyek összeolvadtak az én kékjeimmel.

Amnézia~Larry

Sziasztok :) Ez egy Larrys kisregény, mind az 5 rész egyben. Elég hosszú lett, és fárasztó volt megírni, de remélem tetszeni fog :) ha már ennyit dolgoztam vele, akkor szeretnék egy kis népszámlálást tartani, aki itt van és látja írjon legalább egy: jelent. Kösziii :) Jó olvasást :) D. xx

1. fejezet

A kórházi ágyon Louis nagy szempillái megremegtek, s nemsokára felfedték csodálatos kék szemét. Fogalma sem volt hol lehet, csak annyit tudott, hogy kórházban van, ezt túl élénken mutatta a csuklójába kötött infúziós tű. Próbálta leszedni a zavaró dolgot, azonban egy kéz megakadályozta ebben, tele volt gyűrűkkel, még se volt nőies, a csuklóján egy vasmacska tetoválás kacskaringózott. Louis szeme lassan futott végig a fiún, tetőtől talpig szemügyre vette. Tetszett neki a stílusa,a fekete csőgatya kihangsúlyozta futó lábait, hasonló árnyalatú pólója alatt dudorodtak izmai. Karjain különböző minták futottak fel, egyik jobban tetszett a fiúnak, mint a másik, s úgy érezte látta már ezeket valahol, de egyszerűen képtelen volt felidézni hol. És akkor ránézett az arcra, a gödröcskékre, a csibészes félmosolyra, a hosszú szempillákra, amik egy gyönyörű smaragdzöld szemet takartak. A hideg kirázta őt, tudata leghátsó részén, mintha megmozdult volna valami, tudta ő ki az a fiú. Tudta, csak az az információ túl mélyen volt, hogy elérje.
Harry ajkán egy mosoly játszott, miközben szerelme felfedezte őt. Egy pillanatig azt hitte emlékszik. Emlékszik mindenre, a szeme felcsillant, úgy nézett szemébe mint a baleset előtt, de aztán a kékség újra tompává vált.
- Ki is vagy te? - szólalt meg a hang, melytől kirázta Harryt a hideg, mely ezernyi emléket ébresztett benne, a baj csak annyi volt, hogy erre csak ő emlékszik. Nem tudta miért reménykedett abban, hogy Lou memóriája épp lesz mikor felébred, hisz az orvos megmondta; több évnyi emlék eshet ki, s Harry csak abban reménykedett, hogy legalább az X-factorig megmaradnak, de nem. Még rá sem emlékszik. Egy cseppnyi szomorúság suhant át rajta, ajkáról lefagyott a mosoly s a szíve megrándult. Élete szerelme nem emlékszik rá, persze nem ő tehet róla, inkább örülnie kéne, hogy egyáltalán túlélte a karambolt.
- Harry vagyok, Harry Styles - mondta, szomorúan csengett a hangja.
- Én Louis vagyok - őszintén mosolygott rá a barna hajú fiú, de valami a szívét szorongatta. - Elmondanád ki vagy? Vagy miért vagy itt? Vagy én miért vagyok itt? - tette fel a megválaszolatlan kérdéseit.
- Harry vagyok. Egy bandában énekelünk 4 éve Zaynnel, Niallal és Liammel. Ők is itt vannak, kint várnak. - próbált elmondani a legtöbb dolgot, de tudta, hogy csak az alapokat mondhatja el, hiszen mindenre maga kell rájönnie. - Azért vagy itt, mert balesetet szenvedtél egy köcsög részeg autós miatt, és elveszítetted a memóriádat. És én pedig azért vagyok itt, mert nagyon közeli barátok vagyunk.
Louis összezavarodott, tekintete oda-vissza járkált a falakon. Lesokkolódott az információ mennyiség miatt, s az is frusztrálta, ahogy Harry szuggerálta igéző zöld szemekkel.
- Sajnálom. - hajtotta le szomorúan a fejét, mire a vasmacskás kéz beletúrt a hajába. Ez olyan érzéseket keltett benne, amik olyan ismerősek voltak, de mégis túl mélyen. Megpróbálta megragadni a dolgot, s az eszébe villant egy ugyanilyen jelenet. Nem tudta hogy, mikor és miért, de Harry ugyanolyan szeretettel túrt bele tincseibe. Az emlék kicsúszott a kezéből, vissza süppedve talán még mélyebbre, mint az előbb. Feltekintett a fiúra, aki reménykedve nézett, erre pedig bűntudat fogta el, annyira sajnálta, hogy nem emlékszik.
- Semmi baj Lou, behívom a többieket. - a fiú felállt, egy pillanatra magára hagyva Louist, aki fellélegzett. Aztán öt fiú rontott be a kórtermébe, túl ismerősek voltak, mégis idegenek, amik borzasztó frusztrálttá tették Louist. Egy szőke srác egyből az ágya mellé állt, és megölelgette. Bárcsak tudná ki is ő.
- Jaj annyira aggódtam miattad Lou - mondta, a szőkeség szemében féltés csillogott, mikor egy puszit nyomott az enyhén borostás arcára, és átadta a helyét egy fekete felzselézett hajú társának.
- Tesó, örülök, hogy élsz. - ő is megszorongatta őt, Louis pedig kezdte egyre jobban frusztráltan érezni magát, hiszen idegenek ölelgetik őt.
Harry észrevette azt, amit a többi bandatársa nem, szegény Louis agyon nyomorgatták, ezzel nem is lett volna semmi baj, hiszen a kapcsolat tényleg testvéri volt, de erre Lou nem emlékezett. Egy aprót köhintett, azonban ugyanakkora reakciót ért el, mint ha kiabált volna. Az összes szem rászegeződött, s megköszörülte a torkát.
- Szerintem mutatkozattok be Louisnak. - mondta halkan, s a fiúk lelkesedése elhalt. Arra nem gondoltak, hogy rájuk se fog emlékezni.
- Liam Payne. - nyújtotta felé hivatalosan a kezét, amit Lou egy kicsit jobb néven vett, mint egy ölelést.
- Én is bemutatkoznék, de van egy olyan érzésem, hogy te ismersz - Harry látta, hogy szerelme elmosolyodik, de tudta, hogy nem igazi mosoly volt. Túlságosan jól ismerte már.
- Zayn Malik. - lépett elő a következő bandatag, s ő is kezet rázott vele. Hangja szomorú volt, és Harry tudta, hogy bármennyire utál ölelkezni, jobban tette volna azt, mint ezt a semmit mondó kézfogást.
- Niall Horan. - a szöszi is bemutatkozott, ők is elismételték ugyanazt a procedúrát, megrázták egymás jobbját.
- Niall? Olyan furcsa név, ugye nem angol vagy? - Louis hangjában semmi rossz szándék nem volt, mégis megbántotta Nit. Még egy ilyen kis információra sem emlékezett.
- Nem. Írországból jöttem. - lehajtotta a fejét, hangja elhalt.
Harry pár lépéssel hátrébb állt, figyelve a jelenetet, s úgy érezte, mintha barátai eltemették volna Louist. De ő nem fog így tenni, nem adja fel, időt, pénzt, és energiát fektet bele, bármit ami kell. Lehet, hogy évek telnek el amíg Louis teljesen visszanyeri az emlékezettét, s lehet, hogy neki maga lesz a pokol, de nem adja fel. Őt nem olyan fából faragták.

2. fejezet

- Akkor vágjunk bele. - mondta Harry Louisnak, s ölében a laptoppal elindította az X-factor meghallgatásán készült videót. Utálta, ahogy barátja semmire nem emlékezett, egyetlen ígéretre, vagy eseményre sem. Amikor hazajöttek olyan volt, mintha egy idegent hozna haza, de ő mégis csak az ő Louisa volt.
- Ez mikor volt? - csillogó kék szemeiben Harry látta a baleset előtti Lout, de arckifejezése semlegességet tükrözött.
- Lassan négy éve. - a képernyőre szegezte tekintetét, s zavarában a göndör tincseit birizgálta.
- Akkor most tulajdonképpen négy év kiesett az életemből? - kérdezte Louis, s Harry színtisztán hallotta a kétségbe esést a hangjában.
- Hát...mi az utolsó dolog amire emlékszel? - a szerelme behunyta a szemét erősen koncentrálva.
- Hannah. Vele járok. - fedte fel csodás kék szemét. Ezzel egy időben Harry lehajtotta a sajátját.
- Nem, már szakítottatok. - felelte végül, s nem akart arra gondolni, hogy talán még vannak érzései a lány iránt.
- Miért? Szerettem. - szemei összeszűköltek, ahogy az agyában próbált választ találni kérdése, de az megtagadta a választ.
- Tulajdonképpen sosem mondtad miért, csak egyszer közöltél annyit, megjegyzem boldogan, hogy többé nem vagytok együtt. - Louis simán vállat vont, szerette exét, de a múlt idő nem volt véletlen.
- És téged hol ismertelek meg? Mert Doncasterből nem vagy ismerős. - Harry olyannak látta most Lout, mint egy kisfiút, aki megkérte anyukáját, hogy meséljen.
- Az vicces volt. Egy mosdóban találkoztunk. Mutatok valamit. - a göndörke megfogta a karját, s egy tetoválást mutatott, majd felhúzta ruhaujját, és megmutatta a válla alatt kacskaringózó feliratot. - Oops, és Hi. Ezt mondtuk egymásnak, és egymásra tetováltuk. - Louis megilletődötten nézett hol a saját, hol Harry tetkójára, de végül másra kérdezett rá.
- Mesélj magadról Harry. - egyenesen a zöld szemekbe nézett, amik mindenféle érzelemtől csillogtak, de egyet sem tudott megnevezni.
- Azt szeretném, hogy magadtól jusson eszedbe. Annyit elmondok, hogy Holmes Chapelből jöttem, és a nővéremmel Gemmával elég jóba vagy. - mosolygott a fiúra, de valahogy nem volt őszinte. Egy normális világban nem kell bemutatkoznia négy év barátság, és 2 év szerelem után.
- Gemma. - suttogta Louis, olyan ismerős volt neki a név, s be is ugrott neki néhány szőke tincs, de az arcát homály fedte.
- Emlékszel rá? - Harry hangja izgalommal volt teli.
- Mutass róla egy képet! - kérlelte őt Lou, Harry pedig előhalászta szűk farmeréből a telefonját, s feloldotta a zárat, bár Louis figyelmét nem kerülte el, hogy ők ketten voltak a képernyőzár háttere. A telefon háttérképe azonban egy szőke lány volt, pont olyan amire emlékezett.
- Olyan ismerős. - nézte a képet. Harry hirtelen zárta le a telefont, így elsötétült a kép. - Megnézhetem? - nyújtotta a készülék felé a kezét. A fiú bólintott és elkezdte beírni a kódot. - Nem kell feloldani. - Harry átadta neki értetlenül a telefont. Megnyomta oldalt a kis gombot, s újra feltűnt a közös képük. Csak nézte, s le sem lehetett tagadni milyen boldogak voltak, s milyen közel álltak egymáshoz. Átölelték egymást, s összenyomták a fejüket, közben nyelvüket kinyújtva meredtek a kamerába. Mindkettőjük arcvonása gyerekesebb volt, így hamar rájött, hogy nem mostani ez a fotó. - Mikor készült? - kérdezett végül rá a sejtésére.
- Olyan 3 éve. - Louis bólintott, és visszaadta a mobilt.
- Nézzünk még videókat.
- Oké. - megnyomott egy gombot a laptopon hiszen a képernyő elsötétült, s feltűnt a Youtube ismerős oldala - Figyelj, ez akkor történt mikor összeraktak minket egy bandába. - Louis érdeklődve nézte a képernyőt, s úgy érezte mintha egy másik ember életét nézné. Felfedezte ugyan magát, de nem emlékezett semmire. Eljött az ominózus pillanat, mikor elhangzott, hogy csapatként tovább mehetnek. Mindenki örült, ő és Harry egymás nyakába ugrottak. Gyorsan megnyomta az állj gombot, és a mellette ülőre nézett.
- Miért ölelgetjük ennyire egymást? - kérdezte, s nem tudta nem figyelembe venni, hogy Harry elpirult.
- Csak elragadott minket a pillanat heve. Mára ennyi elég is. Aludjunk. Holnap folytatjuk, rengeteg időnk van még. - lecsapta a laptop fedelét, biztosítva előbbi szavait, s hátra dőlt az ágyon. Louis utánozta őt..
- Tudod mi a furcsa? - sötétségbe burkolóztak, csendesen, de ahogy a fú megszólalt Harrybe remény költözött, szerelme felé fordult, és bízott abban, hogy a több óráig tartó digitális formában megőrzött emlékek világosak számára. - Nem emlékszem semmire az utóbbi négy évből, de arra igen, hogy szeretlek. - a göndörke szíve egy pillanatra megállt, majd őrületes tempót vett fel. Csodálkozva nézett a fiúra, aki boldogan tekintett vissza rá. - Tudom, hogy te vagy a legjobb barátom, és benned megbízhatok...ugye? - bár a mondata eleje biztos volt a végére mégis elbizonytalanodott.
- Figyelj Boo, tudom, hogy nem emlékszel rá, de ezerszer elmondtam, hogy örökre szeretlek, szóval ne aggódj. Mit nekünk egy kis amnézia? - óvatosan oldalba lökte kedvesét, s nevetve próbálta palástolni szomorúságát, hiszen Louis csak arra gondolt, hogy barátként szereti. De ez sem maradhat örökké homályban, egyszer eszébe jut minden, és onnantól már csak annyi a kérdés, hogy hogyan reagál.
Louis arcát belefúrta a göndör vállába. Nem tudta miért alszanak együtt, sőt ha belegondolt nem is volt a házban más háló, és ő tisztán emlékezett, hogy Harry azt mondta együtt laknak, de túl fáradt volt, hogy ezen gondolkozzon. Csak átadta magát annak az érzésnek, amit okozott az az egyszerű cselekedet , hogy Harry átölelte őt. Úgy érezte hazaért.
Mégse gondolkodott most a felismerhetetlen mintákat a pólójára rajzolgató barátjára, behunyta szemét, s a sötétségbe menekült.

3. fejezet

Louis hamar felébredt, így ideje volt tanulmányozni a mellette alvó fiút. Haja tökéletes összevisszaságban terült szét a párnán, halkan szuszogott miközben karjait még álmában is védelmezően fonta körbe rajta. Nem akarta felébreszteni Harryt, így úgy döntött szemügyre veszi tetkóit. Imádta az összeset, de talán a legjobban a pillangó tetszett neki, ami mellkasán foglalt helyet. Kíváncsi volt az összes történetére, s remélte ha emlékezete végre visszatér eszébe jut majd ez is. De azt sem felejtheti el, hogy a saját testén lévő minták okára sem emlékszik. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság lett úrrá rajta, fejét a párnába temette, hogy elnyomja feltörni kívánkozó könnyeinek hangját. A kéz a derekán hirtelen megmozdult, a szipogó fiút maga felé fordította, hatalmas tenyérével letörölte könnyeit, s hozzá bújt.
- Nincs semmi baj Louis, nem adjuk fel az emlékezeted visszanyerését. - mondta, s Louis megborzongott, ahogy meleg lehelete csikizte a nyakát. - Sajnálom, nem kellett volna. Csak régen, ez olyan természetes volt. - pattant fel a göndörke a helyéről, felvett egy fekete pólót, majd kisuhant a szobából. - Csinálok reggelit. - kiáltott vissza a válla fölött. Louis sután bólintott, bár csak egyedül volt már, gyorsan lezuhanyzott. Jól esett neki a frissítő hideg zuhany, agya egy ideig kikapcsolt, most nem kereste a válaszokat, csak hagyta, hogy a cseppek lemossák róla a kétségbeesést. Megfogta az egyik tusfürdőt, s azzal dörzsölte végig magát. Meglepődve tapasztalta, hogy olyan illata lett, mint Harrynek. Ezt is elcseszte.
Lent a konyhában Harry a főzéssel próbálta kompenzálni a frusztrációját, aminek meg is lett az eredménye. Olyan finom reggelit dobott össze, hogy még neki is összefutott a nyál a szájában, ahogy ránézett.
- Hmmm...de jó illata van valaminek. - Harry mosolyogva fordult hátra, egy pillanatig oda akart menni hozzá, hogy megcsókolja. Úgy érezte újra átéli azokat az időket, mikor még nem mondták el egymásnak, hogy milyen érzéseik vannak.
- A kedvencedet csináltam. - mondta végül, miután leküzdötte ösztönös cselekedetét.
- Ez a kedvencem? - Harry csak bólintott nem akart még többet keseregni. Nézte, ahogy szerelme bekap egy falatot, és elégedetten elmosolyodik. Úgy hiányzott neki már ez a mosoly. - Már értem miért a kedvencem. - nyalta meg a száját, s Harry arra gondolt, direkt csinálja.
Louis agyának hátsó részében valami megmozdult, ahogy ízlelgette a falatot. Olyan volt neki ez az egész, mint mikor meglátsz valakit, s tudod, hogy ismered, de fogalmad sincs honnan. Nagyon ízlett neki a reggeli, miközben evett Harryt nézte, aki belefeledkezett a gondolataiba. Nem is nézte volna ki a göndörből, hogy tud főzni. Bár a megjelenése azt sugallta, hogy ő egy nőcsábász rossz fiú, Lou mégis érezte, hogy ő teljesen más. Imádta hallani a hangját, miközben beszélt nézni ahogy formálja a hangokat. Nem emlékezett rá, mégis hátborzongató érzéseket keltett benne.
- Ma elviszlek valahova, aztán este elmegyünk a One Direction házba. - jelentette ki a göndörke, miután lenyelte az utolsó falatot is.
- A One Direction az mi? - kérdezte Louis, s Harry alig tudta megállni, hogy ne menjen neki fejjel a falnak.
- Az a bandánk neve Louis. - mondta, s próbálta nem éreztetni vele a szemrehányást.
- Oh. - Louis szomorúan lehajtotta a fejét, szégyellte magát, hogy még ezt sem tudja.
- Gyere Boo, elviszlek oda, ahol nagyon sok időt töltöttünk. - megfogta Louis kezét, s kihúzta őt a hatalmas fekete kocsihoz. Csendben szálltak be az ülésere.
- Ebbe tudod mi az egyetlen jó? - kérdezte Louis féloldalasan Harryre nézve, aki el sem tudta képzelni, hogy ebben lehet egyáltalán valami jó. - Újra 17-nek érzem magam. - Harry felnevetett, eszébe jutott, hogy Lou mennyire megragadta mindig is a lényeget.
- Boo, te sosem voltál 17. Max 10. - nevetve vállba bokszolta őt a kedvese, s úgy érezte magát, mint régen. Gyorsan bekapcsolta a rádiót, hogy a rossz érzését megelőzze. A sors gyönyörű fintora, hogy a Viva La Vida ment éppen. Pont az a dal, amit annyira szerettek énekelni anno. Megálltak egy piros lámpánál, így volt alkalma biztonságosan ránézni a mellette ülő fiúra. Arca mintha egy kis felismerést tükrözött volna, de hamar komorrá vált.
- Szép dal. - jegyezte meg, hiszen érezte Harry figyelő tekintetét.
- Az. - mondta a göndör, figyelmét újra az útra szegezte, megnyomva a gázt.
A hely, ahova vinni akarta barátját nem volt messze az otthonuktól, így hamar odaértek.
- Hol vagyunk? - Louis úgy érezte túl sok mindent kérdez, de mit tehetett volna?
- Nagyon sokat vagyunk itt, általában itt vesszük fel a dalokat. Ebben a stúdióban. - a göndörke utálta, hogy kezd hozzászokni, ahhoz hogy folyton meg kell magyaráznia mi micsoda. Kinyitotta nagy ajtót és betessékelte Louist, aki kicsit meglepődött az udvariasságon, de elfogadta. Csodálkozva lépett be a helységbe, mintha egy másik világba lépett volna. A kütyük megbabonázták őt, s a mikrofon oly csábítóan nézett ki.
- Elszeretnék énekelni neked valamit. Megengeded? - nézett Harry Louisra, aki bólintott, és figyelte, ahogy a fiú be áll a mikrofon mögé, és elindít egy dallamot. Felnézett, olyan komolyan mintha az élete múlt volna rajta, majd megszólalt. - A címe: Little Things.

4. fejezet

Amikor Louis meghallotta hogyan is énekel a srác elállt a lélegzete, a hideg kirázta, és a szíve fájdalmasan megdobbant. Hirtelen ugrott be neki egy emlék.

- Akarok valamit mutatni Lou, maradj itt. - a stúdióban Louis otthon érezte magát, így kényelmesen elhelyezkedve figyelte, ahogy a barátja beáll a mikrofon mögé, s közben elindul egy dallam. A göndörke egyenesen a szemébe meredt, s ő ezredszerre is elgondolkodott milyen csodálatos is a hangja, s úgy érezte nála tökéletesebb ember nincs is. Figyelte, ahogy ajkai megformálták a szavakat, s annál édesebb dolog nem volt, mikor elvigyorodott gödröcskéit kimutatva, ahogy azt énekelte; Nem tudsz tea nélkül ágyba menni, s talán ez az az ok, amiért álmodban beszélsz. Mintha csak Louist írta volna, le, s valamiért úgy érezte, neki szól a dal. Elérzékenyült a refrénen, s egy apró könnycsepp folyt le arcán. Elénekelte az utolsó sort is, majd kijött a sráchoz.
- Tökéletes vagy nekem. - suttogta.

Louis észre se vette, hogy becsukta szemét, csak arra figyelt fel, hogy Harry abba hagyja az éneklést, és kíváncsian tekint rá.
- Te ezt egyszer már elénekelted nekem. - mondta, s Harryben reményt keltett, de megtanulhatta volna, hogy várjon egy kicsit, mielőtt reménykedik.
- Igen. - azon a napom, miután elénekelte a csak neki írt dalt...megcsókolta és, kisebb nagyobb nehézségek árán, de összejöttek. - Emlékszel a dalra? Már az is nagy haladás lenne. - kérdezte végül.
- Emlékszem - csillant fel Louis szeme, s annyira lefoglalta, hogy örüljön ennek, hogy nem vette észre Harry szemeinek vizslatását.
- Menjünk, azt hiszem a fiúk már várnak minket. - jegyezte meg a göndör hajú, s udvariasan maga elé intett, hogy előre engedje szerelmét. Gyorsan lekapcsolta a lámpát és bezárta maga mögött az ajtót, majd az előtte haladó Louist nézte. Istenem, de jó a segge~gondolta, majd beharapta a száját, nem szabad erre gondolnom most. Egy ideig nem lesz rosszalkodás. Nagyot sóhajtva érte utol a fiút, s az összes ajtót kinyitotta neki. Ahogy beszálltak a kocsiba mindketten csendbe burkolóztak, bár Harry akart mondani valamit, de nem tudta mit mondhatna.
- Nem rémlik valami a fiúkkal kapcsolatban? - törte meg végül a kínos hallgatást.
- Öhm...- Louis megpróbálta megerőltetni az agyát, de az valahogy még mindig nem volt hajlandó vele együtt dolgozni. - Az a szőke Ír származású. - mondta végül az egyetlen dolgot, amit tudott.
- Jó...hát ez se hátrány, de...egy fokkal jobb lenne, ha a baleseted előtti dolgokra koncentrálnál. - mondta morcosan Harry, s arra nem gondolt ezzel mennyire megbántja kedvesét.
- Sajnálom, de egyszerűen a dalon kívül minden homály. - Louis karba fonta a kezét, s mérgesen nézte az elsuhanó tájat.
- Ne haragudj Boo. - áll le Harry egy hatalmas ház mellett, s megsimogatta a borostás arcot.
- Pfff. - fújtatott egyet a kék szemű, majd kirontott a kocsiból, viszont az ajtó előtt elbizonytalanodott, s megvárta a göndörkét, aki nemes egyszerűséggel nyitott be. Ahogy belépett az ismerős házba be kellett csuknia a szemét akkora erővel tört rá egy emlékkép.

Fáradtan dörzsölte össze kezét, muszáj volt megmosnia arcát az egész nap felgyülemlett feszültség miatt. Louis folyton beleütközött a piros x-be, és X-factor feliratokba, bár nem értette minek ennyire reklámozni, hiszen mindenki tudja hova is készült. Végre valahára megtalálta a férfi mosdót. Sóhajtva nyitotta ki az ajtót, azonban ezzel egy időben bele is ütközött valakibe. Egy nagyon vonzó valakibe. Göndör tincsei szinte kívánták a figyelmét, gödröcskéi és zöld szemei olyan ellenállhatatlan külsőt kölcsönöztek neki, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Louis szíve megrándult a látványra, gyomrába pillangók költöztek. A pólója tulajdonosa nevét hirdette. Harry. Louis szerint ez volt a világ legszebb neve. Talán ezt hívják első látásra szerelemnek.
- Oops. - nyögte ki reagálva az előbb történésekre.
- Szia. - köszöntötte őt a göndör hajú görög isten, aka Harry, s a lábai megremegtek rekedtes hangjára.

Louis kinyitotta kék szemeit, majd végig simított a jobb karján lévő tetkón, amit Harry mutatott neki.
- Eszedbe jutott valami? - kérdezte halkan egy hang mögüle. Ő nem válaszolt egyből, csak megvizsgálta a göndörke karján is az érintett tetkót.
- Emlékszem a mosdós jelenetünkre. - válaszolta, majd gyorsan lerúgta a cipőjét, és belljebb merészkedett, menekülve az érzéstől, melyet az emlékkép okozott. Harry nagyon vonzó, de nem lehet belé szerelmes. Az kizárt.
- Csá Lou, hol hagytad a másik feled? - rázott vele kezet Zayn jókedvűen, elfelejtette az amnéziát.
- Hogy kit? - valójában tudta kire gondolt a fiú, de nem értette miért így kérdezte meg.
- Harry. - lelkesedése alábbhagyott.
- Valahol kint lemaradt. - de ahogy Louis kimondta Harry meg is jelent az ajtóban még mindig az előbbi jeleneten gondolkozva szerelmével, sarkában Niallel és Liammel.
- Szia Harry. - köszöntötte őt, majd leült úgy mintha a Tv-t nézné, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem azt teszi. A szőkeség és Liam is abbahagyták egymás ugratását, senki sem törte meg a feszültséggel teli kínos csöndet.
Az élet nem fog megállni csak miattunk, mikor boldogak vagyunk. Ki kell használni. Harry azt kívánta bárcsak kihasználta volna.

5. fejezet

Hirtelen riadt fel Louis, kora hajnalban, az órája szerint fél hatkor. Már hetek óta próbálkoztak visszanyerni az emlékfoszlányokat, de a két, talán legfontosabb, emléken kívül más nem volt hajlandó előjönni. De akkor, azon a napon, valami megváltozott. Louis megdörzsölte a szemét, meglepődve tapasztalta, hogy Harry nincs mellette, így a keresésére indult. A padló hidege csípte a talpát, így néha-néha megugrott. Mégis boldog volt, igazából nem nagyon érezte, hogy felkelt, tulajdonképpen olyan volt, mintha alva járt volna. Nem gondolkozott semmin, csak Harry kilétén, és hogy hogy lehet ilyen baromi hideg a padló.
- Hazza, merre vagy? - kiáltott fel, s a ház visszhangozta a kérdését.
- Konyha - szólalt meg egy rekedtes hang, s Louis egyből arrafelé vette az irányt. Ahogy meglátta a fiút még az is kimen a fejéből, hogy ez a mettlachi rohadt hideg, ha csak rá koncentrált. A csodás zöld szemeire, dús ajkaira melyek kakaót szürcsölgettek, iszonyat szexy meztelen felsőtestére és kusza göndör hajára. Szíve megdobbant, őrült iramot felvéve.
- Én is csinálok magamnak kakaót Cupecake - mondta, s a fiú a fáradtan bólintott.
- A kakaó fent van a szekrény...- kezdte el megadni a paramétereket, de Lou közbe vágott nevetve.
- Jobb felső polcon. - fejezte be a Harry által megkezdett mondatot. -Tudom, hogy hol a kakaó, évek óta itt lakok. - a göndörke megdörzsölte a szemét, majd fáradtan bólintott.
- Várjunk csak. - emelte fel a fejét hirtelen, lecsapta a asztalra a poharát, és szerelme elé sietett. - Cupecake? Évek óta itt lakok? - kérdezte szemei reménnyel teli voltak, s Louis nem értette miért. - Ha azt mondom csókolj meg, akkor hülyének nézel vagy...- de már nem tudta befejezni a mondatot, ajkaik összetapadtak. Tökéletesen illettek egymáshoz, az Isten is egymásnak teremtette őket.
- Miért néznélek hülyének? - kérdezte Louis értetlenül, s fejét aranyosan oldalra döntette. Harry újra meg újra megcsókolta őt, bepótolva az eddig visszafojtott kényszert.
- Boo, amnéziád volt. Nem emlékeztél ránk, nem emlékeztél rám, vagy a fiúkra. Azt hitted Hannah a barátnőd. - most már boldogan mondta az akkor tragikusnak megélt jelenetet.
Louis elméje egycsapásra visszaadta az összes emléket. Lejátszódott szeme előtt a baleset, egy villanás, s onnantól minden kiesett.
- Te jó ég, Hazz. Mennyi ideje volt a baleset? - kék szemei most komolyak voltak.
- Több, mint 2 hete. - válaszolta a göndörke, s figyelte a reakcióját a kedvesének.
- És nem szerettél ki belőlem ennyi idő alatt? - nézett félve Louis  a felé magasodó fiúra. A fiú felkapta őt ráültette a pultra, így szemeik egy magasságba kerültek.
- Még jobban szeretlek mint az előtt. - suttogta a hőn szeretett ajkakra, amitől Louis kirázta a hideg. Egyikük sem mozdult, szájukat egy milliméter választotta el, mégse léptek. -  Egy élet is kevés lenne kiszeretni belőled Boo. - folytatta, s ez betette a kaput nála, kék szemeit lehunyva tapadt szerelme ajkaira, megharapta azt, hogy nyelvük is találkozhasson.
Harry nem is lehetett volna boldogabb, szerelme visszatalált hozzá. S bármekkora fáradtság is volt számára ez az egész, megcsinálná újra. Louis kedvéért bármit megtenne.
- Menjünk vissza aludni Lou. - mondta végül nehezen elszakadva a saját drogjától. Kézen fogta párját, felvezette a hálóba, udvariasságát itt is megtartotta, de azt nem hagyhatta ki, hogy belecsípjen a tökéletesen kerek fenekekbe.
- Mondtam már, hogy mennyire szexy vagy? - kérdezte a fáradt, álmos, kócos hajú Louistól. Ő pedig egy pillanatra becsukta szemét, hogy aztán nevetve nyissa ki. Harry még sosem hallott szebb hangot, mint az ő nevetése, talán csak a hangját.
- Várjunk csak...Kb. ezerszer.
- Akkor elmondom ezeregyedszerre is, Louis rohadt szexy vagy. - beleharapott a fülcimpájába, mindkettőjük szívét a boldogság melengette. Harry előrébb lépett, így a szereleme térde az ágynak ütközött, egy aprót lökött rajta, így mindketten az ágyra zuhantak. Természetesen ezt a helyzetet sem lehetett egy kis smacizás nélkül hagyni. Elszakadva egymástól néztek a másik szemébe. Újra és újra felfedezték egymást, majd egyszer csak Louis fejét Harry mellkasára hajtotta, s egy pillanat alatt az álmok birodalmába tért, Harry pedig jó barátként követte őt.

***
- Na Lou légyszi, vicceljük meg őket. - Nézett Harry az anyós ülésen ülő fiúra. Ő pedig mi mást is tehetett volna, minthogy igent mond? Harry függő vált, s valahogy nem akart leszokni róla, jobb volt, mint a drog. Bólintott, s a szíve négy év után is szárnyra kelt benne, ahogy a gödröcskék megjelentek a szeretett arcon.
- Köszi. - monda mosolyogva, s egy puszit nyomott Louis arcára. - Szóval a terv a következő: Bemegyünk eljátszod, hogy nem emlékszel semmire, légyszi mondd azt Zaynek, hogy Zack, azt imádja, és aztán majd megoldom, hogy de megcsókollak, és akkor bocsánatot kérünk. - Louis félmosolyra húzta a száját.
- A terv utolsó előtti része tetszik a legjobban. Gyerünk. - kiszálltak a kocsiból, kopogás nélkül rontottak be a házba, ahol nem volt meglepetés, hogy a zűrzavar várt rájuk. De ahogy ők megérkeztek mindenki rájuk pillantott.
- Tedd le Niallt, Zack. - ült le a kanapé szélére a mímelt amnéziás, s három csalódott szemmel találkozott.
- Zayn vagyok. - csóválta meg a fejét a sértett.
- Bocsi, de egyszerűen túl sok a megjegyezni való. - vont vállat közömbösen, de titokban Harryre nézett, hogy jöhet a várva várt rész, hiszen nem bírta nézni a szomorú arcokat maga körül, s Harry se nagyon tudta már palástolni a boldogságát.
- Gyere csak ide, Boo. - intette magához a fotelből, ő pedig feltápászkodott, nemes egyszerűséggel a szerelme ölébe ült, s a szájára adott egy puszit, játékosan megharapva azt, de nem akarták elmélyíteni, társaságban nem.
- De...mi...hogy..? - dadogtak összevissza mellettük a testvéreik. Mosolyogva összenéztek, majd Louis Niallre tekintett.
- Nem felejtettem el, hogy kölcsön kérted a kedvenc filmem, kérem vissza. - nézett rá megjátszott szemrehányással.
- Istenem, de örülök, hogy visszatértél, annyira hiányoztál. - ugrott a nyakába szőkeség.
- Nem tudom, hogy megverjelek amiért most átvertél minket, vagy összevissza ölelgesselek.- csóválta meg a fejét Zayn, de természetesen az utolsót választotta későbbre tartva a szidást. Liam pedig csendes egyszerűséggel utánozta a többieket, nem tudott megszólalni a meghatódottságtól. Egy hatalmas kicsit undorítóan boldog csoportos ölelésbe forrtak össze.
A hír, miszerint a híres Louis Tomlinson visszanyerte emlékezetét villámgyorsan terjedt el az egész világon, a sajtó ettől volt hangos, s ezernyi interjúra voltak hivatalosak. Pont egy ilyen showra készültek most is. Louis kapott egy biztató csókot, mielőtt kiléptek volna a reflektorfénybe, s egymás mellett foglaltak helyet. Úgy érezték folyton egymáshoz kell érniük, így hol a combjukat passzírozták egymásnak, hol féloldalas öleléssel biztatták a Larry shippereket. Az interjút egy nagyon csinos hosszú szőkés-barna hajú fiatalos nő tartotta, aki egyből szimpatizálni kezdett a szőke társukkal, ezt pedig Niall hevesen viszonozta. Végül Louishoz fordult.
- És mindenre emlékszel már, Louis? - tette fel érdeklődve a kérdést a nő. Louis félmosolyra húzta a száját.- Mindenre, de arra a legjobban, hogy mennyire szerelmes vagyok Harold Edward Stylesba. - egymásra mosolyogtak, s nem érdekelte őket a körülöttük kibontakozó őrület, melyet Louis szavai okoztak. Csak nézték egymást, s nem lehettek volna boldogabbak abban a pillanatban.

(A képeken: Larry Stylinson 2010-2014)

Koncert az esőben~Larry

Sziasztok :) Nem tudom miért lett Larry, hiszen következő alkalommal egy kisregény lesz, ami szintén ez a páros kapcsolatát fogja bemutatni, de valahogy nem tudtam mással elképzelni, bocsi...Jó olvasást :) D. xx

- Köszönjük szépen, és jó éjszakát, imádtunk titeket! - kiáltotta Zayn a mikrofonba még mindig pörögve az estétől. Haja vizesen tapadt homlokára, esőkabátot vett fel, akárcsak Niall, mi többiek hagytuk magunkat ázni. Mindenkin egyfajta euforikus érzés hatalmasodott el, az eső zuhogott, villámlott, a directionereink viszont kitartottak. Leugrabugráltunk a színpadról, mosolyogva, és integetve. A szemem sarkából láttam, ahogy elkezd kiürülni az aréna, hiszen már a ráadás ráadásán is túl voltunk. Lemaradtam a többiektől, s a színfalak mögött állva figyeltem a lányokat, akik csurom vizesek voltak, mégse bánták. Göndör fürtjeimet visszaszorítottam eléggé vizes hajpántom alá, arra gondolva, hogy most legalább nem kellett lelocsolni a tömeget. Az eső csak még érzelmesebbé tette az egészet, mindannyian beleéltük magunkat. Talán a valaha volt legjobb koncertünkön voltunk túl.
Nem tudom mennyi ideig állhattam ott, de a stadion már üresen tekintett vissza rám. Kimerészkedtem újra a színpadra, a kezemben még mindig a mikimet szorongatva. Végig sétáltam a területen, közben megsimogattam a hangszereket melyeket alig egy órája még szakértő kezek használtak. A színpad kihaltnak tűnt, egyedül olyan nagy volt, eddig fel sem tűnt. A sikítozó tömeg elfeledtette velem a valódi nagyságát a helynek. Az eső még mindig csepergett, de már nem igazán számított, fogtam magam, és leültem a színpad szélére, majd hátra dőltem, lecsuktam a szemem és élveztem, ahogy a cseppek kopognak rajtam.
- Meg fogsz fázni, Harold. - csengett fel mellettem egy hang, amit egymillió közül is felismernék, nem is volt szükségem ahhoz, hogy kinyissam szemem. Mégis megtettem, muszáj volt látnom. Ő ült, így hátát láttam csak, de nekem megfelelt. - Ne bámulj - nézett hátra kacagva.
- Nem is bámultalak. - mondtam, úgy mint egy kisgyerek akit rajta kapnak, hogy rossz fát tesz a tűzre. Ő csak oldalba bökött karjával, megmutatva a kondizás eredményét. Izmai kidudorodtak ujjatlan felsőjén, megnyújtva a tetkóját. - Szóval mégse filccel rajzoltad fel a tetkódat. - állapítottam meg hiszen a víz nem hogy lemosta inkább kihangsúlyozta a szarvast agancsa között egy szívecskével.
- Harry, már egy csomó ideje van meg, mit gondoltál, minden este újra rajzolom? - kérdezte megjátszott felháborodással, de huncutsággal.
- Hobbinak jó. - vontam vállat, majd felültem.
- Tudnék jobb dolgot is csinálni este. - oldalról rám kacsintott én meg felnevettem, nekem is voltak ötleteim.
- Olyan klassz volt a koncert - sóhajtottam a mikrofonomra ragasztott zöld színű jelzést kapargatva.
- Tudom, mintha lemosta volna a felgyülemlett frusztrációt. Tudod a füves cigi botrány után. - lehajtotta a fejét szomorúan.
- Szeretnek téged. - öleltem magamhoz. Olyan nehéz időszakon megy keresztül, kellett a támogatás neki is.
- Te nem is akartál egy repülőn utazni velem, mikor megtudtad. Te, aki a testvérem, legjobb barátom, és bandatársam vagy. Akkor mit várjak el a lányainktól? - hangja olyan szomorúan csengett, bűntudatot keltve bennem.
- Sajnálom, hogy így reagáltam. De miután rájöttem, hogy felnőtt ember vagy, önálló döntésekkel, és tényleg az volt az első és utolsó...megbocsájtottam. Ahogy a fanok is megfognak. Csak bizonyíts - És akkor eszembe jutott az aduász. - Emlékszel arra a kisfiúra, aki feltartotta azt a táblát? - szemei könnybe lábadtak, pontosan tudta mire gondolok. - Neki te vagy a hőse, és ha létezik egyetlen egy ember a világon, akiből ezt váltod ki, akkor már megérte. De hidd el, nem csak egy van.

- Emlékszel, hogy a legelején mennyire utálták Niallt? - folytattam, bólintott. - Ki akarták űzni a bandából, azt mondták nincs hangja. Ő mégis maradt, bebizonyította a tehetségét, és néhány héttel ezelőtt őt választották a kedvencüknek a legtöbben ötünk közül. És csak megsúgom, hogy te sokkal erősebb vagy nála. - rámosolyogtam, olyan csibészesen, ahogy flörtölésnél szoktam, de ennek gondolatát inkább félre tettem abban a pillanatban.
- Köszönöm - nézett rám hálásan.
- Ugyan. - legyintettem. - Mi lenne ha...énekelnénk? Csak spontán, nincs kötöttség, néző, csak mi. - ránéztem, lassan mosolyra húzta száját, és megfogta a kezem, felhúzva magával. Egyszerre kezdtünk bele az egyik legrégibb dalunkba, de mégis a kettőnk kedvencébe. Last first kiss.
- Baby let me be your, last first kiss - énekeltük egyszerre az utolsó sort. Az egész olyan meghittre sikerült, nem volt kíséret, csak a mi hangunk. Azt kívántam bárcsak hallaná sok utálkozó, hogy nem csak a stúdióba turbózzák fel a hangunkat, mégse adtam volna nekik a dalunkat. Csak a mi pillanatunk volt. Egymásba szemébe nézve kértük, hogy legyen egy utolsó első csókunk. Valami megmagyarázhatatlan erő húzott közelebb hozzá, egyenesen a szájára, csak egy puszi volt, mégis felrobbant körülöttünk a világ. Még a villám is pont bevillant, csodás háttért adva nekünk. Elhajoltam volna, sűrű bocsánat kérés közepette, azonban megfogta a tarkómat.
- El ne merj húzódni - suttogta, kék szemei megteltek érzelemmel, majd ajkait az enyémre nyomta, nyelvével bejutást kérve, amit villámgyorsan meg is adtam neki. Óvatosan hátrébb húztam a fejem, rápillantva, de az arca nem tükrözött semmiféle érzelmet.
- Basszus, kurva jól csókolsz- haraptam meg a száját még többért esedezve. A csókcsatánkat abba hagyva homlokát az enyémnek döntötte, s szemeimbe meredt.
- Hogy lehet ilyen baromi zöld szemed? - kérdezte, s talán költői kérdésnek szánta mégis visszakérdeztem.
- És neked hogy lehet ilyen gyönyörű kék? - felnevetett, boldogan. Reméltem elfeledtettem vele az utálkozást. Ujjainkat összekulcsolva indultunk be a színfalak mögé, s ez nekem ez egy ígéretnek hangzott, miszerint nem ez az utolsó csókunk. Legalábbis nagyon bíztam benne. A lépcsőn leugrálva akárcsak az óvodások beleütköztünk az 5/3ba.
- A francba. - suttogtam, majd egyszerre engedtük el egymás kezét. Azért erre nem voltunk felkészülve.
- Nem akartok mondani valamit? - nézett ránk Liam komoran, szeme mégis nevetett.
- Nem. - vágtuk rá elpirulva.
- Hát azért jó kis utóshowt csináltatok nekünk - nevetett fel Niall, mire az arcom talán még pirosabb árnyalatot vett fel.
- Mi izé...az úgy volt...- vakarta meg a fejét Louis.
- Csókolóztatok - vigyorgott Zayn.
- Hát szóval jah...- mondtam, s arcom már lángolt.
- Végre. - fújta ki a levegőt Liam.
- Tessék? - egyszerre kérdeztük Louval, de ez valahogy nem tudott érdekelni akkor.
- Mondom végre csókolóztatok. - kezdett el artikulálni jobban Liam. - Amúgy szépen énekeltetek.
- Hallottátok? - kérdeztem, még mindig remegett egy kicsit a hangom, de már megnyugodtam nagyjából.
- Ki nem hallotta? - Niall arcán egy letörölhetetlen mosollyal. - Most, hogy végre összejöttetek bevallhatom, hogy én vagyok az egyik legnagyobb Larry shipper. - tapsikolt.
- Niall, állj le. - karolta át Zayn, de ő is vigyorgott.
- Akkor nem bánjátok ha...? - lépett egy kicsit előrébb Louis, oldalra döntve a fejét, várva az ítéletet.
- Áldásom rátok. - legyintett Liam, majd mindhárman megfordultak, persze Zayn nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza.
- Ne sokáig csókolózzatok még, nem sokára megyünk tovább.
- De mi nem is....uhm...- szóltam vissza, de az ajkamat Louis tapasztotta be, akkor már nem érdekelt a többiek nevetése, vagy az "Én megmondtam" mondataik, csak beletúrtam a hajába közelebb férkőzve hozzá.
- Tudod még nem csókolóztam esőben, de mindig ki akartam próbálni. - suttogtam bele Lou szájába, ő pedig elmosolyodott.
- Nekem mindegy volt, hogy hol, csak veled. - kézen fogott, akárcsak az előbb, ujjaink tökéletesen összeillettek, s mire a buszhoz értünk az eső is elállt. Mintha csak arra vált volna eddig, hogy két szív egymásra találjon.

Ugorj!~Narry

Sziasztok :), a tegnapi komik után csak annyi, hogy ha van konkrét elképzelésetek, akkor írjátok, hogy mit szeretnétek, Larry Zarry Narry, etc., mert nem tudom kiszívni a kisujjamból. Tőlem még Znouis is lehet, bár nem tudom hogyan oldanám meg, de szeretem a kihívásokat...Jó olvasást, szép hétvégétt :) D. xx

- Csak ugorj Niall - jött mögém Harry. A szikla tetején úgy éreztem magam, mintha a világ tetején álltam volna. Pont ez volt a baj, túl magas volt még ha az alattam robogó tenger annyira csábított is. Harry arcára néztem, ami magabiztosságot sugárzott. Újra az alattam tátongó ürességre szegeztem tekintetem, és megráztam a fejem. Csak egy lépés kellett ahhoz, hogy csobbanjak, de túlságosan féltem megtenni.

- Ni, gyerünk, hidd el kurva jó - lépett hozzám közelebb Hazz, a rajta lévő apró vízcseppeken megcsillant a nap. Alig pár perccel ezelőtt neki már részese volt az ugrás bódító élményében. 

- Túl magas. - nyögtem ki a látványtól megrészegülve. Nem a táj, nem a víz, nem a mögöttünk elterülő erdő látványa varázsolt el, hanem az övé.

- Csak szerinted az, de lehetne magasabb. - vágott vissza, keskeny ajkai megrándultak, ahogy elfojtott egy mosolyt. 

- De... - kezdtem el ellenkezni.

- Ni!

- Hazz!

- Ugorj már az Isten szerelmére - karját felemelte, így izmai kidagadtak, nekem pedig a lélegzetem is elállt. A smaragd zöld szemeibe néztem, ő pedig az enyémekbe bámult. Úgy fedeztük fel egymást, mint eddig soha, mintha megengedte volna, hogy lelkébe lássak, cserébe én is feltártam az enyémet. 

- Félek - suttogtam, az ő arca pedig ellágyult. 

Egy csepp szemérmetlenül csurgott lefele a madarán majd pillangóin lefelé, s eltűnt a fürdőgatya mögött. Szememet e ruhadarabra szegeztem, és meglepődve láttam, hogy tekintetemtől keletkezett egy kis dudor. Elkaptam a fejem, és elpirultam. 

- Bízol bennem? - kérdezte még közelebb lépve hozzám, államat megfogva maga felé fordított. Háttal álltam a mélységnek, ami ebben a pillanatban nem érdekelt, csak is az előttem álló fiú.

- Bízok. - suttogtam, akárcsak egy titkot. A szemei már nem az enyémeket keresték, jobbnak látták a számat stírölni. Nem tudtam mit csináljak, az egyetlen ami eszembe jutott, hogy milyen lehet megízlelni dús ajkait. Egymás száját bámultuk percekig, de mintha megáll volna az idő csak nekünk. A másodpercek óráknak tűntek, én pedig egyszerűen képtelen voltam tovább nézni anélkül, hogy hozzáérnék, így ajkaimat az övére tapasztottam, megnyaltam az alsó ajkát bebocsátást kérve, ő pedig nem habozott megadni. Nyelveink őrületes táncot jártak, amikor éreztem, hogy egyet lép előre, s egy pillanat múlva már nem éreztem magam alatt talajt. Elszakadtam tőle, hogy felsikolthassak az euforikus érzéstől, amit az ugrás adott, de nem váltunk el, hiszen ölelő karjai satuként szorítottak. Mosolyogva hallgatta önfeledt sikításom, aztán egyszer csak a vízbe csobbantunk. Egy pillanat erejéig elváltunk, de egy kéz felhúzott a habok közül.

- Nah? - kérdezte huncut fejjel. 

- Csodálatos volt. - kuncogtam, és csak élveztem, ahogy alig pár centi van csak köztünk. 

- Mármint mi? A csók vagy az ugrás? - csíntalan szemei újra a számra tapadt.

- Normális helyzetben azt mondanám, hogy az ugrás, de basszus kibaszott jól csókolsz. - nevetve hajoltam volna újra ajkaira, de elhúzódott. A szívem belefájdult ebbe a cselekedetbe. 

- Ússzunk ki mielőtt belefulladunk a smacizásba. - a göndörke gyorsúszásba közelítette meg a partot, én pedig nevetve követtem, bár lassabban, mint ő. Mire én is a homokos partra helyeztem talpaim nem láttam sehol. Mielőtt viszont bepánikolhattam volna valaki mögém lopódzott, villámgyorsan megfordított, majd ledöntött a homokba. Harry egy kicsit nyomta a mellkasom, de vigyázott, hogy nehogy rám nehézkedjen. Lábai középen túlságosan kényes területet értek, muszáj volt felnyögnöm az érintésre. Ajkait durván nyomta az enyémre, akaratosan szétfeszítette, miközben térdét még jobban hozzá dörgölte a férfiasságomhoz. 

- Harry, megőrjítesz! - nyögtem a szájába, mire abba hagyta a tevékenységét.

- Húzzunk haza mielőtt itt a homokban teszlek magamévá - mondta a kéjtől még mélyebb hangon, feltápászkodott rólam, majd futásnak eredt. Semmire sem vágytam jobban, minthogy végre hazaérjünk, és fejest ugorjak az óceánomba. Csak itt nem volt víz. Csak Harry és én. 

Miért?~Zarry

Ez a one shotom, egy Zarry, rövid és egyáltalán nem vagyok megelégedve vele, de megosztom veletek, hátha valakinek tetszik. Remélem úgy megfelel ha két naponta hozok sztorit a szünetben. Jó olvasást :) D. xx

- Most komolyan? Ez a szőke ribanc? - kértem számon Zaynt. - Ezer jobbat tudnék mutatni. - barna dühös szemei szerintem kinyírtak volna ha lehet,én viszont nem hátráltam meg. - Mehetsz innen pláza cicus - hajoltam le hozzá elhessegetve. Általában nem ilyen vagyok, de Zayn csajai egyre jobban dühítenek. A szőke plasztik felemelte a kerek fenekét, és felém fújtatott, majd elhagyta a helyiséget.
- Juj úgy tűnik ez a cica harap- huppantam le Zayn mellé nevetve, ő viszont haragosan nézett rám.
- Haver, szeretlek meg minden, de körülbelül az 5. ilyen estémet rontod el, így megint hoppon maradtam, elegem van hideg zuhanyokból! - akadt ki, majd felállt a helyéről és a fürdő felé vette az útját. A nyelvem hegyén volt már, hogy nem kell neki hideg zuhany, itt vagyok én.
- Zayn? - mondtam ki tényleg, megállt az ajtóban, s visszanézet rám. Abban a pillanatban vágódott ki a bejárati ajtó, Louis által. Basszus haver, a legjobbkor jöttél, már majdnem készültem felajánlani Zaynek, hogy kielégítem, te jó ég. - Vigyázz,mert vizes a padló,el ne csússz - mondtam gyorsan az első eszembe jutó dolgot, majd a legjobb barátom felé tekintettem, miközben hallottam, ahogy elfoglalja a fürdőt egy halk oké kíséretében. 
- Kösz, tesó! - löktem vállba Lout, aki csak nagyra nyílt tekintettel vizslatott, szerintem épp hívni akarta az elmegyógyintézetet, amikor rá mosolyogtam - Mizu?

*****

Teltek a hetek, én pedig minden kapcsolatát elrontottam a fekete hajú bandatársamnak. Fogalmam sem volt miért, de úgy éreztem, hogy nem illenek hozzá. Aztán úgy döntöttem hazautazok, így pár napig nem voltam otthon. Nagyon jól szórakoztam Gemmával és anyával, ám ez a jó kedvem hamar alább hagyott, mikor hazaértem. Egy újabb szőke lányt találtam a kanapénkon smárolva Zaynnel. Nem igaz, hogy pár napra elmegyek és....argh.
-Öhm,..helló? - léptem be a táskámmal a bejárati ajtón, s hamar megszabadultam terhemtől. A galambocskák szétröppentek, mindketten elpirulva. A baj itt csak az volt, hogy  ez a lány szép volt....Nem volt agyon sminkelve, nem volt rajta semmi természetellenes, kék szemei értelmességet sugalltak. 
- Harry, őt itt Perrie. Perrie, ő itt Harry. - mutatott be minket egymásnak, és egy kicsit felkuncogtam. Olyan viccesen hangzott egymás után a nevünk. Kezet ráztam Perrievel, de ellenségesen meredtünk egymás szemébe.
- Drágám hoznál nekem egy pohár vizet? - kérdezte Zayn felé fordulva.
- Persze - mondta egy kicsit összezavarodva. - amint elhagyta a nappalit ledőltem Perrie mellé a kanapéra, és a szemébe meredtem.
- Figyelj baby, szerintem lassan menned kéne, Bethany nem sokára jön Zhez. Jaj, nem is Elizabeth. Nem, Zoey. Jaj nem tudom számon tartani a csajait. - sóhajtottam fel drámaian. - Neked adott már sorszámot? 
-Sorszámot? - jég kék szemeiben zavarodottságot véltem felfedezni, amit ki is használtam.
- Ja, tudod 1-5ig hétfő, 5-10ig kedd, 10-15ig szerda, a kedvencei a 12, 13, és a 8as velük van csütörtökön van, pénteken csak az 1el, vele már nagyon hosszú viszonyuk van. Hétvégén pedig úgy van megoldva, hogy szombaton a páratlan, vasárnap a páros számúakkal találkozik. Szóval, te hányas vagy? - mesterkélten meredtem a szemébe, időközben láttam, hogy Zayn visszatért, és lesokkolódott.
- Zayn, ez igaz? - Perrie tekintete villámokat szórt, miközben odalépegetett Zayn elé, aki görcsösen kapaszkodott a pohárba.
- Én..izéé...- szegény sokkot kapott, alig tudott megszólalni, meg is értem, de láttam a szemében valamit, ami reményt adott, hogy talán nem csak a sokk teszi.
- Kösz a vizet édes - váltott hirtelen Perrie mézes-mázos hangnembe, mindketten meglepődve néztük, ahogy kiveszi a szorító ujjak közül az üveg poharat, majd ahogy a szájához emeli, de akkor vállat vont, majd a pohár tartalmát Zaynre borította, felkapta rózsaszín táskáját, kiviharzott az ajtón, de előtte még visszaszólt.
- Viszlát soha - intett vissza se nézve.
- Figyelj, örülj neki, hogy csak víz, és nem ragad - álltam meg mellette megveregetve a vállát.
- Kurvára nem vagy vicces Styles! Mi ez a sorszámos baromság? - kérdezte mikor már egyedül voltunk, én pedig jobbnak láttam hátrébb lépni.
- Sajnálom - hajtottam le a fejem, tényleg halvány lila gőzöm se volt miért csináltam.
- Miért?- kérdezte csurom vizesen, kérdésekkel teli szemekkel, halvány mosollyal.
- Nem tudom Zayn - fogtam meg a fejem kétségbe esetten, majd a fal mellett leültem a földre. A lábam közé hajtottam a fejem, arra gondolva mekkora barom vagyok. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy összejöjj más lányokkal. - a hangomat eltompította a ruha, így alig lehetett valami hallani, ő viszont mellém ült, óvatosan maga felé fordította a fejemet, és elmosolyodott. 
- Miért nem?- fejét aranyosan oldalra döntötte, barna csoki szemei miatt majdnem elolvadtam, de erős maradtam...na jó nem igazán.
- Mert én...azt hiszem....-kezdtem el dadogni átható tekintetétől megrészegülve, amiben szeretetet véltem felfedezni?!
- Én is szeretlek - ajkaink összeérintette, és végre tudtam mi az, ami eddig hiányzott, és nem  stimmelt...Szeretem Zaynt. 

Tökéletes~Larry

Sziasztok :) Visszatértem. Nagyon köszönöm a kedves kommenteket, nagyon sokat jelentettek. Remélem tetszeni fog ez a Larrys sztori, bár címadásban nem igazán vagyok jó...Várom a kommenteket,remélem nem pártoltatok el tőlem...Jó olvasást :) D. xx

Olyan szuper napom volt. Sütött a nap, ami ugyebár Londonban elég nagy dolog, reggel anyuékkal is beszéltem, Lotti sikeresen elvégezte a általánost kitűnő tanulóként. Amikor elmentem bevásárolni senki nem ismert fel, köszönhető ez a sapimnak és kapucninak, majd mikor hazaértem életem szerelme egy csókkal köszöntött. Tökéletes nap volt...
- Jó reggelt, Boo- suttogta a fülembe jellegzetes rekedtes hangjával, amitől a hideg is kirázott, megremegtek a térdeim, és legszívesebben letiportam volna ott helyben. Ehelyett csak rásimítottam a madár tetkóira a kezem, ujjaimmal végigrajzoltam kockáit, majd smaragdzöld szemibe meredtem.
- Jó reggelt Hazz.
- Imádom, hogy ennyire gondoskodó vagy, - mutatott a szatyrokra  - de jobban szeretném ha melletted kelhetnék. - fancsalian elhúzta a száját, amit csókkal töröltem le.
- Azt ki kell érdemelni. - suttogtam neki pajkosan, majd indultam a konyhába reggelit csinálni. Feltettem a serpenyőt a tűzhelyre és néztem, ahogy a palacsinta fokozatosan barnul le. Már a legutolsó palacsintákat forgattam meg, mikor egy kéz átfogta a derekam. Jólesően hajtottam a vállára a fejem, s nem érdekelt az a hülye reggeli. Megfordultam az ölelésében, s magamba szippantottam citromos illatát. Kezeivel egyre jobban magához préselt, ajkai a nyakamon találtak megfelelő pihenő helyet, s lassan elkezdte szívni az érzékeny bőrt. Felnyögtem ajkai játékára, s csak akkor döbbentem rá a következményekre, mikor egy cuppanó hang kíséretében elvált a nyakamtól.
- Harry, ezt megint, hogy magyarázzuk ki? - próbáltam haragosan rátekinteni, de nem érdekelt mások véleménye igazából, meg amúgy is kitudna ellenállni egy kiskutya szemű Stylesnak? 
- Szerintem sehogy. - mondta végül, összekapcsolva a tekintetünket.
- Ezt hogy érted? - néztem rá egy kicsit összezavarodva. Kezei lesiklottak a derekamon, a fenekemnél egy kicsit megállva, majd ellépett tőlem.
- Úgy, hogy ne titkolózzunk tovább. - vont vállat,karjait a pultnak támasztotta, ezáltal bicepsze megfeszült, láttatni engedve az edző teremben eltöltött több hónap kemény munkájának eredményét. Úgy elmerültem a látványba, hogy egy percig fel sem fogtam, amit Harry mondott.
- De...- kezdtem el ellenkezni, majd gondolkodni. A göndörke türelmesen végig várta amíg gondolkozok, addig pedig átható zöld szemeivel vizslatott.
Mi lenne ha elmondanánk? Lenne egy csomó eszeveszett rajongó, aki megutál, lebuziz. A média kikészítene idegileg. És akkor még nem beszéltem arról hogy ez hogy hatna a karrierünkre. Persze ha nem lenne rajtunk kívül még három ember a bandában, akkor nem gondolkoznák ennyit rajta, de így totál önzőség lenne. Mondjuk lehet, hogy akadnak Larry shipperek, na jó több millióan vannak, de akkor is, a rajongóink száma megfogyatkozna, a szerződés felbomlana, kirúgnának minket a kiadótól. Viszont ha nem mondjuk el, akkor meddig fogunk még titkolózni, úgy hogy az ne álljon a kapcsolatunk közé? Bírnánk még tovább azt, hogy nem érthetünk egymáshoz? Hogy nem sétálhatunk kézen fogva? Hogy nem lehetünk egy normális szerelmes pár? Őszintén; én nem igazán. 
Az önző, és az önzetlen énem belső harca eltartott egy darabig, azonban az angyalom csak várt. Eddig lehajtott fejemet felemeltem, szemeimet belefúrtam az övéibe.
- Mi lenne, ha megkérdeznénk a fiúkat erről? Ha belegyeznek, tőlem mehet - elmosolyodtam, de ő nem viszonozta.
- Minek kéne más véleménye a MI kapcsolatunkról? - kérdezte felháborodva, kezeit ökölbe szorította.
- Harry te is pontosan tudod, hogy nem csak rólunk van szó, hanem Zayn Niall és Liam karrierjéről is. Iszonyat önzőek lennénk, ha nem vonnánk be őket is - tudtam, hogy tudja, és hogy egy nagyon becsületes ember, és a végén jól fog dönteni, szóval hagytam had gondolkozzon. Akárcsak ő engem az előbb. Több percnyi gondolkodás után rám nézett, szemei csibészesen csillogtak, ajkait félmosolyra húzta, megjelentek imádni való gödröcskéi. Nem mondott semmit, csak előhalászta telefonját a zsebéből, tárcsázott és a füléhez emelte. 
- Helló Nialler, áttudnátok jönni a fiúkkal? Sürgős. - bólintott egyet, bár nem tudom minek, talán csak magának, majd lerakta a telefont,és felém fordult. - 5 perc és itt vannak. - mondta, majd leült az egyik székre. Mintha álomból ocsúdtam volna fel dobtam ki a szénné égett palacsintát, majd fogtam meg a kupacot, és helyeztem az asztalra.
- Megtennéd, hogy...- néztem volna fel, azonban már nem ült a helyén, hanem felállt,hogy kiszellőztessen - kinyitod az ablakot? - fejeztem be a mondatot, feleslegesen. Nem igazán lepődtem meg, minket az isten is egymásnak teremtett.  
- De - nevetve nyomott egy puszit az arcomra,majd vagy 5 palacsintát rápakolt a tányérjára, rácsurgatta a juharszirupot, és gyorsan eltüntette. A csengő megszólalt, én pedig fej rázva indultam a bejárati ajtóhoz.
- Reggelt, bro. - köszöntött Niall, lepacsizott velem, majd beleszagolt a levegőbe. - Palacsinta és...- még egyet szippantott - juharszirup? - mindig is csodálkoztam Ni szaglásán, de mára megszoktam, így csak egy kicsit röhögtem fel.
- A konyhában - Niall és Zayn megrohamozták az említett helyiséget, Liam viszont ott maradt. Komoly arccal tekintett rám.
- Ugye nem csak reggeli miatt hívtatok ide? - kérdezte kicsit félre billentve a fejét.
- Nem. - Liam mindig is átlátott rajtam, rajtunk, mindenkin. Ezért ő a Daddy a csapatban.
- Valahogy sejtettem - sóhajtott, majd a többiek után indult. Becsuktam az ajtót, átvágtam a nappalin, majd a konyhába érve konstatáltam, hogy nem maradt palacsinta, nem igazán sajnáltam, elment az étvágyam.
- Nem igaz, hogy pont a szakácsnak nem jut kaja. - nevettem fel, majd Hazza ölébe ültem, tekintve, hogy nem volt több hely. Így járnak az utolsók.
- Figyeljetek - köszörülte meg szerelmem a torkát, mire mindenki elhallgatott, és figyelte őt. Élveztem, ahogy alig pár centiről csodálhatom, miközben beszél, s meleg lehelete csiklandozza az arcomat. Hamar rájöttem, hogy komoly dologról van szó, figyelnem kéne arra, amit mond, és nem arra, ahogy. - Louval úgy döntöttünk, hogy nem tudunk tovább titkolózni, kell a beleegyezésetek, hogy elmondhatjuk-e a kapcsolatunkat, holnap a koncerten, vagy sem. - mind a három fiú megkövülten nézett ránk, Liamen nem látszott meglepődöttség. 
- Azt akarom, hogy boldogok legyetek. - mondta végül Li, s Zayn és Niall is egyetértően bólogatott. 
- Mellettetek állunk - sóhajtott a szőkeség.
- De biztosak vagytok ti ebben? Nem is a karrierünk miatt, csupán az emberek hozzáállása miatt. - folytatta Zayn. Ránéztem Harryre, aki pedig rám. Bámultam úgy, mintha sose láttam volna, ívelt szemöldökét, zöld keskeny szemét, vékony mégis ellenállhatatlanul dús ajkait. Ő is ugyanígy végig vezette rajtam tekintetét, majd mintha valaki vezényelt volna minket egyszerre szólaltunk fel. 
- Megéri.

*******

- Izgulooooooooook - nyújtottam el a szó végét.  Sosem izgultam még koncert előtt, de ez más mint a többi. Ez AZ a koncert.
- Nyugi, minden rendben lesz. -ölelt magához Harry, a kezembe nyomta a mikrofonom, majd maga után húzott a helyünkre. Először Zayn ugrált fel a színpadra énekelve a What Makes You Beautiful első sorait, majd Niall, én, Liam és Harry. 
Természetesen király volt a koncert, egy kicsit több Larry pillanattal megfűszerezve, amit persze egyáltalán nem bántak a lányok. A Little Things-t egymás szemébe nézve énekeltük el, sosem voltam boldogabb.
- You're perfect to me - énekeltük egyszerre, s tömeg sikítani kezdett, a szemem sarkából láttam, hogy a kivetítőn mi ketten vagyunk, amit meg is mosolyogtam. A dal utolsó akkordjai is elhaltak, mire bólintottam Harrynek. Itt az idő. Jelezte, hogy tudomásul vette, majd felállt. Ő akart beszélni.
- Köszönjük, hogy eljöttetek ma este - kezdte bevezetésül - Szeretnék mondani valamit. Valami fontosat. - leült az egyik hangfalra, majd kiszedte a kendőt a hajából, beletúrt a most már szabad tincseibe, és folytatta a beszédet. - Elszeretnék mondani egy történetet. 16 éves kisfiú voltam, amikor találkoztam az angyalommal, és teljesen elvarázsolt - úgy kezdett el mesélni, mint ha csak egy tündérmesét mondana el, talán az is volt. A mi tündérmesénk - Imádtam vele lenni,imádtam a humorát,imádtam a mosolyát, imádtam a marhaságait...imádtam őt. Fogalmam sem volt mi ez, 3 éven keresztül voltunk barátok. Csak barátok. - ismételte meg, nyomatékosítva azt - Aztán betöltöttem a 20-at nem mondanám, hogy benőtt a fejem lágya, de azt igen, hogy akkora már átéltem egyet, s mást. A lányok jöttek mentek, de egyikük csókjánál sem éreztem azt, amit nála már csak akkor, ha rám nézett, nem beszélve a többiről. - pajkosan rám tekintett, végre nem lopva, ahogy eddig. - Pár hónapja eszméltem csak fel mi az a megfogalmazhatatlan dolog, amit vele érzek. - Még mindig a szemeimbe meredt, miközben beszélt, egyértelművé téve,kiről is beszél. Az egész stadionban, mintha nem lett volna senki, csöndben, lélegzet visszafojtva várták, hogy végre bebizonyosodjon kiről is van szó. - Szeretlek Louis William Tomlinson. 
- Szeretlek, Harold Edward Styles - mondtam bele a mikrofonomba, éreztem az emberek megdöbbenését, a szemem pedig könnybe lábadt Harry szavaitól. Oda sétáltam hozzá, felhúztam a hangszóróról, összeérintettem ajkainkat, nem figyelve a több ezer vaku villanására, majd magamhoz öleltem. A válla fölött ránéztem a többi fiúra, akik most a háttérbe vonulva figyeltek minket, Zayn és Niall könnybe lábadt tekintettel tátogták, hogy szeretnek minket, Liam pedig egy halvány mosolyt küldött felém, tudta hogy ez mindennél többet ér nekem. Lecsuktam a szemem, és élveztem, ahogy testünk összeforr egy ölelésben.