No control~Zouis

Sziasztok :) Annyira sajnálom, hogy tegnap nem tudtam történetet hozni, de tényleg nem érzem jól magam, viszont megpróbálom hétköznap bepótolni. Ezt a Zouist egy különleges embernek küldöm, aki tényleg megszenvedett érte, hogy olvashassa. Most lehet, hogy figyelmeztetni kéne titeket a a történetben előforduló droghasználatra, és +18-as jelenetekre, de láttatok ti már mindent. Jó olvasást :) 

x

ui: A kép, mint mindig; saját. 

- Szia, Louis. Örülök, hogy mégis eltudtál jönni. - láttam, ahogy felragyogott az arca látványomra, s reméltem, hogy nem a pia szól belőle, hanem valóban boldog volt a részvételem miatt. - Most már nem lesz olyan uncsi a buli. - kacsintott rám, én pedig erre körülnéztem. Nem éppen egy unalmas bulinak tűnt; a zenét már két sarokra onnan hallotta, a ház zsúfolásig volt dögös lányokkal, és még szexibb fiúkkal. Végül azonban csak az idejövetelem okára szenteltem a figyelmem, aki illegálisan gyönyörű volt.

A reggel látott szürke sapkája még mindig a fején volt, az anyag alól kikandikáló tincsek a homlokára tapadtak a bent lévő pára miatt. Fekete nadrág volt rajta, ami tökéletesen kihangsúlyozta vékony lábait, hasonló árnyalatú pólóján egyszínes kígyó nézett vissza rám. Tökéletes volt. Nem hagyott reakció időt, a kezemnél fogva vezetett egy szobába, amit tulajdonképpen a fehér füst uralt, odabent pedig néhány srác ülte körbe a szoba közepét elfoglaló vízipipát. Zayn is lenyomott közéjük, majd szorosan mellém ült, s magához kaparintva a hosszú cső végét hosszan belélegezte a füstöt. A művelet után felém fordult, csibészes mosolyra húzta a száját, kezeit a vállamra téve húzott elképesztően közel magához, fejét egyre csak közelítette, mígnem már csak egy hajszál választott el minket egymástól, a szívem pedig megugrott arra, hogy mi fog következni. De kellemesen csalódtam. Z egy kis rést hagyott ajkain, kiengedve rajta egy kis füstöt, amit szinte ösztönszerűen szívtam be.
- Te jössz, Lou. - suttogta, s a kezembe nyomta csövet, s most én szívtam egy nagyot belőle. Ahogy egyre jobban kezdtem belejönni a dologba annál erotikusabbá váltunk. Zayn egyik karjával folyamatosan ölelt, ott tartva maga mellett, mintha szökni akarnék, pedig ez a gondolat meg sem fordult a fejemben. Sőt, olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire fizikailag az lehetséges. Próbáltam érzékien kiengedni ajkaim közül a fehér füstöt, s úgy tűnt sikerrel jártam, ugyanis éreztem, ahogy teste kissé megremeg mellettem. Félig lehunyt szemhéja alól felnézett rám, a pupillája szinte elnyelte az egész íriszét, egy halvány sötétbarna körvonalat maga után hagyva. Olyan gyönyörű volt, ahogy arcán a szempillái a megvilágítás miatt hosszú csíkot húztak, s beleremegtem minden egyes alkalommal, ahogy megéreztem leheletét az ajkaimon. Elbűvölve figyeltem minden egyes kis rezdülését, a szemhéja remegését, ahogy a szája sarka néha megrándult, ahogy ajkai elnyíltak. Földöntúli látványnak tűnt.
- Akarsz táncolni? - kérdezte halkan, s sokkos állapotomban nem tudtam mást tenni, mint rábólintani bármilyen javaslatára.
Visszatértünk abba a szobába, amin először átvágtunk. A táncparkett tömve volt ittas fiatalokkal, akik izzadtan egymáshoz dörzsölődve, gátlástalanul átengedték magukat a zenére, ami majdnem kilyukasztotta a dobhártyámat a hangerejével. És abban a pillanatban én sem akartam mást, mint egy csomó idegen ember között szemérmetlenül hozzádörgölőzni Zayn-hez, és addig táncolni, amíg el nem fáradok. A gátlásaimat és nézeteimet az ajtó előtt felejtettem már rég, így valóban meg is valósítottam az elképzelést.
A fények halványan vonták csak be a helyet, a szobákból áradó füst még jobban megnehezítette a látásviszonyokat, mindenki körülöttem csak egy fekete alak volt, kivéve Zayn-t, az ő teste tökéletesen kirajzolódott előttem. A táncoló emberek szíve egy ritmusra vert a zenével, azonban én kizártam a tomboló hangokat, az egyetlen amire figyeltem az Zayn teste, s annak ütemére válaszoltam én is.
A csodás alak azonban hirtelen megállt, elengedve a derekamat a zsebében kezdett el turkálni. Várakozóan néztem rá, azt hittem ennyi jutott nekem az angyalból, s tovább repül egy következő áldozathoz, azonban újabb kellemes csalódásban volt részem.
Ujjai között két fehér bogyót szorongatott, amit gyorsan be is kapott, eközben erős karjaival a tarkómnál fogva magához húzott, s végre megcsókolt. Eszem ágában sem volt ellenkezni, hagytam, ahogy nyelvével együtt a kis bogyó is átcsússzon az én számba, s kérdés nélkül nyeltem azt le. Olyan szinten a fiú bűvköre alá kerültem, hogy cseppet sem gondoltam bele tetteim következményébe, a pillanatnyi örömért cserébe simán eladtam volna a lelkem az ördögnek.
Hosszú csókcsatát vívtunk, ajkaink dominanciáért küzdve birkóztak egymással, mígnem feladtam a harcot. Zayn ágyékát az enyémnek nyomva adta tudtomra gondját, s csillogó, kihívó tekintettel nézett egyenesen az én szemembe. Eltűnt a vékony barna ív is az íriszből, az egészet felemésztette fekete pupillája, s a vágy szinte rá volt írva az arcára.
Még erősebben dörzsöltem hozzá magamat.
És ennyi volt, ez a mozdulat betette nála a kulcsot, felém hajolt az alsó ajkamat a foga közé vette, kissé megszívta azt, majd gyorsan kivezetett a táncoló párosok közül, egyesen a lépcső felé. Már a legelső fokon az ajkaimnak esett, fáradhatatlanul ostromolva azokat, én pedig tehetetlenül hagytam. Egyáltalán nem arról volt szó, hogy nem élveztem, viszont míg a vágy Z-t gyorsabbá és érzékibbé tette engem inkább megbénított. Ennek köszönhetően akadtam folyton bele a következő lépcsőfokba.
- Ugorj. - vált el egy pillanatra az ajkaimtól az angyalom, én pedig kérdés nélkül teljesítettem a kérését. Lábaimat a dereka köré fontam, karjaimat a nyakéra kulcsoltam, s onnantól csak egy dolgom volt; csókolni. És abba beleadtam anyait, apait.
Fogalmam sem volt hogyan tud szinte szaladni fel a lépcsőn, engem tartani, s közben igazságtalanul jól csókolni, de ő volt Zayn Malik, fáradalom nélkül megoldotta. Pár másodperc alatt jutottunk fel az emeletre, s egyből az első szobába be is fordultunk. A fiú borzasztó szexin bevágta maga mögött az ajtót, s egyetlen mozdulattal az ágyra dobott. Egyetlen pillanatig a szemembe mélyedt, érzékien elnyújtva a pillanatot, majd hiper gyorsasággal lekapta magáról fekete trikóját. Lassan közeledett felém, én pedig felnyüszítettem a fájdalomtól, amit felsőtestének látványa okozott az ágyékomban. Álomszerű volt, ahogy az ablakon beszökő holdfény természetesen megvilágítja a kidolgozott felső testet, minden egyes izomcsoport megmozdult rajta, ahogy lép, a tetkók pedig csak fokozták az összhatást.
Az ágy szélén ültem megbabonázva, így mikor az ölemben elhelyezkedve döntötte le óvatosan a puha ágyra nem tudtam mást csinálni, mint engedelmeskedni neki. Az agyamat egyfajta köd takarta el, a drog és a vágy, a vihogás és a nyögés dolgozott bennem, de a gyógyszerek okozta örömöt Zayn messze túlszárnyalta.
Rózsaszín nyelvével először a fülembe nyalt, olyan perverz dolgokat suttogva abba, hogy még a lábujjam is belepirult, majd apró puszikkal hintette be az egész testemet, a nyakamtól haladva egészen a ujjaimig, egyetlen porcikámat sem hagyta ki. Beleremegtem minden egyes csókba, érintésbe, simogatásba, úgy éreztem, mintha a hatodik mennyországba kerültem volna.
Teljesen átadtam magam Zaynnek, aki nem habozott, megszabadított a gatyámtól, és alsómtól is. A merevedésem a hasamig csapott, de nem volt időm pironkodni miatta, Zayn egy lassú érzi csókra feljött hozzám. Tartotta a szemkontaktust, miközben nyakamtól lefelé nyelvét végig húzta egészen a V-vonalamig, ahol megállt egy pillanatra, óvatosan megharapva az érzékeny bőrt. Akkor sem engedte el a tekintetemet, mikor rózsaszín nyelvével körülölelte duzzadó péniszemet, elbűvölten figyeltem, ahogy a rózsaszín hús eltűnt ajkai között. Az a pillanat örökre a retinámba égett. Zayn, ahogy huncut csillogással fekete, vágytól eltorzult tekintettel nézett bele az én szemembe, miközben ajkai között félig eltűnt a merevedésem, a többi részt pedig hosszú ujjaival izgatta, fekete haja izzadtan lógott a szemébe, a szürke sapka pedig rendíthetetlenül maradt a fején. Nem bírtam tovább a kínzást, pár perc bólogatás után robbantam, egyenesen a saját mellkasomra. Zayn az ujjára vett egy kicsit a vágyam bizonyítékából, s kacéran lenyalta azt. Isten büszke lehet rám, amiért nem ájultam el.
- Ízleld meg magad, babe. - nevetett fel, s ajkait az enyémekre nyomta, próbáltam nem arra gondolni, hogy mi az a furcsa íz, amit érzek rajta, csak az ajkaira koncentráltam, amelyek csodás összhangban mozogtak az enyémekkel.
És akkor megéreztem azt, ami miatt gerincem olyan ívet produkált egy másodperc alatt, amit a tesitanárom hosszú évek alatt sem tudod kisajtolni belőlem. Ajkaimat hangos nyögések hagyták el, ahogy ujjai elkezdtek ollózni bennem, a vágy felemésztette az egész testem.
- Annyira szeretem, mikor valaki szerény, de az ágyban bevadul. - a nyakamba harapott, és úgy folytatta a kínzást elképesztően ügyes ujjaival. Hirtelen húzta ki belőlem őket, homlokát az enyémnek döntve lihegett egy kicsit. - Felkészültél? - erőtlenül bólintottam, habár az erőm a földszinten maradt, de benne van a kódexben; ha egy angyal meg akar dugni, te szó nélkül hagyod neki.  - Felhúzod nekem? - kacsintott rám Zayn, mire újabb bólintással remegő kezekkel görgettem fel lüktető, vastag szerszámára az óvszert, s becsuktam a szemem, várva a behatolást. - Nyisd ki a szemed, Louis. Vigyázni fogok rád.

S valóban, a kezdeti kéjt átvette valami földöntúli érzékiség, amely lassú, érzelmes lökésekben, élvezetes nyögésekben és egymásért kapkodó ajkakban teljesedett ki. S, ahogy vágyuk összekapcsolódott testükben beteljesült nem is kívántuk a kezdeti durvaságot.
Összebújtak, izzadt testük egymáshoz tapadt, ahogy az álom utol érte őket.
Louis végre boldognak érezte magát egy fiú karjai között, aki úgy szorította magához, mintha az éjszaka sötét karma elragadhatná tőle, de ez nem történt meg, a fiú szívébe lopta magát, s onnan nem volt hajlandó eltakarodni. Soha többet.  

And all I want for Christmas is you~Narry

Sziasztok :) Ma egy olyan Narry történettel érkeztem, amelynek ihletét Kaede adta, ezúttal is köszönöm neki ♥ bár szerintem jobban jártatok volna, ha ő írja meg, mint én...Mindegy a lényeg, hogy nem vagyok jól, ezért nem tudom mikor fogok hozni újabb One Shotot, kérlek legyetek mellettem, szükségem van a biztatásotokra....Jó olvasást

x

Niall mosolyogva figyelte a vállán szundikáló fiút, aki öntudatlanul dőlt a vállára, hangosan szuszogva. A kezeik összekulcsolva maradtak, az ölükben feküdt összetartozásuk zálogaként.

Gyönyörű idő volt, a szöszi imádta nézni, ahogy a vonat ablaka alatt elsuhan a hófehér táj, s szerette az emberek izgatott zsongását a közeledő ünnepek miatt. Már csak egy hét, s a világ 3 teljes napig megáll, hogy a szereteté legyen a főszerep. 

Niall és Harry is Holmes Chapel felé vették az irányt, hogy a családtagjaik együtt ünnepeljék meg a szeretet ünnepét. A szerelmes pár már alig várta, hogy újra láthassák rokonaikat, különösen Harry, aki hónapok óta nem járt otthon. A foglalkozásuk miatt nem járhattak csak úgy haza, ha kedvük szottyant, s a sok munka miatt vált a göndörke olyan kimerültté, hogy már indulásnál kidőlt a sorból. Niall viszont fent maradt, hogy vigyázzon rá, ahogy mindig is tette. 

- Niall?! - a szöszi felkapta a fejét, keresve a hang forrását, s amikor megtalálta boldog mosolyra húzta a száját. Régi szerelme állt előtte, teljes valójában. 

- Brian! Nem láttalak már vagy...2 éve. - mondta kissé megbotránkozva, hiszen még mindig szerette régi kedvesét, habár a szerelem már eltűnt közülük évekkel ezelőtt. 

- Mesélj szöszi, mi újság veled? - a barna hajú fiú kacéran tekintett Niallre, aki mutató ujját a szája elé tette, s rámutatott alvó barátjára. Nem akarta, hogy a göndörke felébredjen, hiszen tudta milyen kimerült. 

- Menjünk ki, nem szeretném, hogy felébredjen. - Brian bólintott, s nézte, ahogy a szöszi óvatosan lefejti magáról a szorító kezeket, s egy puszit nyom barátja homlokára. 

- Ő kicsoda? - érdeklődött kedvesen, miközben elhagyták a fülkét, hogy normális hangerővel beszélhessenek. 

- Csak Harry...- legyintett Niall, s belekezdett elmesélni a szakításuk utáni életét, azonban arra nem gondolt, hogy a zöld szempár abban a pillanatban feléledt, amint eltűnt mellőle a szerelmének melege, s végig nézte, ahogy őt magára hagyva beszélget régi kedvesével. 

***

Niall fáradtan dőlt be az ágyba Harry mellé, a családjuknál tett látogatás után. Karjaival a göndörke után tapogatózott, azonban ujjai csak a fehér paplanba ütköztek; szerelme olyan messze húzódott tőle, amennyire csak lehetett. 

- Hazza, mi a baj? - kérdezte aggódva, az összegömbölyödött test egy kicsit megremegett a paplan alatt. 

-_Semmi...- mondta inkább a fiú, elkerülve a nézet eltéréseket, nem akarta, hogy a féltékenységi roham miatt az ünnepeket külön töltsék. 

- Hazz, szívem. Nekem elmondhatod. - hátulról átölelte kedvesét, s szerelmesen suttogott a fülébe, azonban a szokásos reakció helyett Harry mozdulatlanul maradz. 

- Ne Niall, most ne. - lökte le Harry a szöszi karját, s morcosan fordult a falak felé, nyakig magára húzva a takarót. Mindig is olyan ember volt, akire rá volt írva, hogyha van valami baja, így hiába akarta kapcsolatukat megvédeni Karácsony előtt a zöld szemű szörny győzött. 

- Most mi van Harry? Komolyan mondom nem értelek. - fintorodott el Niall, szerelme az utóbbi napokban ezt játszotta vele, mintha csak a havibaja jött volna meg. Ám akkor tudta volna, hogy mi baja a göndör angyalnak, azonban így csak értetlenül állt a helyzet előtt, ami látszólag indokolatlanul jött létre. 

- Én nem értelek téged. - mondta durcásan a barna hajú fiú suttogva, azonban a szöszi mégis meghallotta, s felháborodva fordult párja felé. 

- Te vagy felháborodva? Egyik napról a másikra besértődsz, nem szólsz hozzám, elutasítasz. Pedig nem is történt semmi. És még te nem értesz engem hagyjuk már, rólad egy 10 000 oldalas használati utasítás sem lenne elég. - morogva kelt ki az ágyból, inkább a kanapén aludt, mint azzal az undok klónnal, amit Harry helyett hagytak itt. 

- Ó ,igen? Niall James Horan, láttam ahogy találkoztatok a vonaton. Amint megláttad Briant én "csak Harry" lettem, amolyan elfelejthető dolog, amit visszarakhatsz a polcra, ha meguntad. - a göndörke is kipattant a puha paplan alól, nem ő akart az lenni, akit otthagynak az ágyban egyedül. 

- Elfelejthető dolog? Komolyan ezt hiszed? Két éve együtt vagyunk Harold. - a szőke fiú hitetlenkedve rázta meg a fejét, nem hitte, hogy ez a nap s eljön majd az életükben. 

- Lehet, hogy csak pótlékként kellettem "Bri" után. - utálkozva ejtette ki a nevet, mintha méreg lenne, s talán valóban az volt, a fiú tudta nélkül is megmérgezett egy jól működő kapcsolatot. 

- Komolyan ezt hiszed? Akkor inkább menj és aludj a nappaliban. Nem akarok egy havibajos hisztissel együtt aludni. - karba tette a kezét, s úgy mutatta az utat a nappali felé, ahová száműzte őt. 

Harry szeme szikrákat szórt, miközben gyorsan felhúzta magára nadrágját, belebújt egy felsőbe, s egy pulcsiba, majd kivágta az ajtót. Hiper sebességgel vette fel csizmáját, a fejébe húzta sapiját, a zsebébe tette tárcáját és mobilját, s már ott sem volt. Niall még reagálni sem tudott, túl fáradt volt bármihez is, így csak visszafeküdt, s könnyáztatta arccal aludt el. Hiába várta az ölelő kart, a szerelme most távolabb volt tőle, mint valaha. 

Harry idegesen trappolt végig a sötét utcán egy konkrét cél felé. A legközelebbi szórakozó helyet tűzte ki maga elé, hogy a sárgaföldig igya magát, elakarta felejteni a szöszi, a hülye ünnepet, és mindent, ami ehhez a kettőhöz kapcsolódott. 

Igazán szép gondolat volt, azonban arra nem gondolt, hogy az alkohol csak felerősíti benne a vágyat a szőke fiú iránt, s nem hagyta szabadulni őt a gondolatai közül. Az agya csak Niall körül forgott, szüntelenül kattogott a helyzeten, amibe megint csak féltékenysége húzta bele. Haza akart menni, újra és újra szerelmet vallani Niallnek, és a mellkasán feküdve elaludni, ehelyett azonban feje a pult kemény fáján koppant, s ott érte utol őt az álom. 

***

Niall idegesen küldte el az üzenetet egy napja nem látott barátjának. Akármennyire is aggódott büszkesége és dühe nem engedte, hogy felkeresse a fiút, aki valahol a világban biztosan ugyanígy vélekedett, hiszen ő sem hívta fel a szöszit.
Karácsony napja volt, ami általában a legszebb nap az évben, ilyenkor Harryvel együttes erővel díszítik fel a házat és a karácsonyfát, mézeskalácsot sütnek, és nagyokat szeretkeznek a ház össze pontján. Ehelyett azonban Niall egyedül aggatott fel díszeket a fenyőre, és a süti helyett pedig csipsz került az asztalra, várva a vendégeket.
Azonban Niall akárhogy is haragudott a göndörkére, amikor az ajándékokat a fa alá helyezte oda tette a különleges dobozkát is, tudta, hogy akármi történik is közöttük véghez viszi a tervét, ők ketten egymáshoz tartoznak, amíg világ a világ.
Alighogy Harry befutott, és váltottak néhány mogorva pillantást egymással a fiúk is megérkeztek, és kezdetét vette az ünneplés.
A göndör fiú egész végig kerülte őt, feltűnően sokat nevetett a többiekkel, s mindig arra a székre ült, ami a legtávolabb volt a szöszitől. A feszültség a tetőfokára hágott, amint az ajándékbontásra került a sor. Az 5 barát körül ülte a fát, ami alatt csak úgy sorakoztak az ajándékok, először a vendégek kereshették meg a sajátjaikat, majd a házigazdák következtek.
- Kezd csak nyugodtan Niall. - intett oda flegmán Harry, hűvös udvariassággal átengedve a kezdés jogát, azonban ezt a szőke nem tűrte.
- Oh, nem kezd te, mielőtt ezen fogsz besértődni, Harold. - olyan gúnyosan ejtette a nevét, ahogy csak tudta, azonban hangja mögött mégiscsak megbújt az az izgalom, amivel várta a göndör reakcióját ajándékára.
- Nem-nem Horan, csak kezd el. - ellenkezett még mindig a fiú, amikor Niall megunta a várakozást, s felháborodva vette a kezébe a piros kis dobozkáját.
- Harold Edward Styles. Nyisd már ki azt a francos ajándékot, hogy megkérhessem a kezed. - kiáltott fel, s a kezébe nyomta a dobozt, amiben egy csillogó ezüst gyűrű lapult.
- Niall James Horan te még ezt is elrontod. - csóválta meg a fejét a göndörke egy pillanatnyi döbbenet után, azonban a szája sarkában mosoly bujkált, ahogy átadta a saját ajándékát a szöszinek.
Egyszerre fedezték fel a kis doboz titkát, mindkettő egy hasonló formájú ezüst gyűrűt takart. Semmi sem szimbolizálta jobban összetartozásukat, mint ez a gesztus.
- Akkor most ki kérte meg ki kezét? - érdeklődött Louis izgatottan, aki úgy nézte a két fiú civódását, mint egy szappanoperát, s majdnem annyira élvezte is.
- Természetesen én Niallét. - húzta ki magát büszkén, ujjai között pörgetve az ékszert.
- Istenem, csak fogd be és csókolj meg. - forgatta meg a szemét a szöszi, már nagyon unta a veszekedést, az egyetlen, amire vágyott, hogy Harry olyan szenvedélyesen csókolja meg, ahogy csak tudta. És ez a vágya teljesült is, a göndör elképesztő sebességgel helyezte gyűrűsujjára az ékszert, húzta magához a szöszit, s a lelkét is kicsókolta belőle. A két fémkarika csengő hanggal koccant össze, mialatt a barátaik boldog ujjongásban törtek ki.
- Sajnálom Niall, nem úgy gondoltam én csak...- hajtotta le a fejét megbánóan Harry, de a szöszi nem sokáig bírta a zöld szemek hiányát, az állánál fogva kényszerítette, hogy felnézzen.
- Sütsz nekem mézeskalácsot? - kérdezte csillogó szemmel Niall, mire a szerelme az orrára nyomott egy puszit.
- Amennyit csak szeretnél.
Habár az elején nem úgy sültek el a dolgok, ahogy ők azt gondolták, a szerelem győzedelmeskedett, s a szeretet ünnepén két szív örökre összeforrt. Mert a szív igenis páros szerv, de a párja egy másik emberben található. 

I have to be perfect~Narry

Sziasztok :)  Hétfő van ugyan, de gondoltam megleplek titeket egy one shot-tal, ami nos...a szívemből jött, szóval remélem tetszeni fog. Sajnálom, hogy mostanában ilyen témákról írok, de szükségesnek látom átdolgozni ezt...szóval tudjátok, küldöm ezt mindenkinek, akik mindennap szenvednek a hétköznapi elvárások alatt. (különös tekintettel ~B-re, minden rendben lesz, szívem) Mindenkinek szép hetet és kitartást :) 

ui.: Köszönöm azoknak, akik írták, hogy kitartást a büntivel kapcsolatban, úgy tűnik hatott az erőtök, így egy napot szenvedtem csak. Köszönöm :)

" 3. 2. 1. " ~ számolt  vissza magában a fiú, majd lerogyott a gépre. Meztelen felsőtestén a verejték úgy csillogott, mintha leöntötték volna egy vödör vízzel, a kontyban összekötött haján izzadság cseppek jelezték a kemény órák munkáját. A kis fehér törölközőjét a kezében szorongatva lehajtott még egy liter vizet, bepótolva a kiizzadt folyadékot, majd az üres flakont a többi mellé dobta.
Harry egy perc pihenőt adott fáradt izmainak, aztán felállt a hasizom erősítő gépről, és szembe nézett önmagával. A tükör, amely az egész falat eltakarta, tágasabbá téve így a különböző gépekkel zsúfolt helyet, egy lelkileg összetört fiút mutatott, aki a külseje fejlesztésével akart bizonyítani. Karjain az izmok kivehetően domborodtak, a hasán lévő kockák száma megszámlálható volt, miközben lélegzett, a lábain lévő inak csak úgy dagadtak, ahogy a fiú megfeszítette őket. "Nem elég, még nem elég"
Egy pillanat erejéig farkas szemet nézett saját magával, de ez a másodperc is tökéletesen elég volt arra, hogy elégedetlen prüszköléssel elforduljon a tükörképétől. Visszaült a hasizom fejlesztő gépre, lábait beigazította, kezét a tarkójára tette, egy kicsit becsukta a szemét, hogy erőt merítsen, majd még gyorsabban kezdett neki a saját maga összeállított edzésprogramnak.
" 1000. 999. 998..."

***

Az ébresztő óra halk zizegése keltette fel a fiút, akit szerelme ölelésében ért el az álom a kimerítő kondizás után. Hosszú ujjaival gyorsan lenyomta a megfelelő gombot, hogy a szőke fiú fel ne kelljen, majd kibontakozott a karjai közül, s hangtalanul csukta be maga után az ajtót, ez már rutinnak számított nála.
Azonban a göndör hajú fiú arra sosem gondolt, hogy kedvese minden ilyen alkalommal felkel vele, s  a távolból nézi, ahogy ő gyorsan megreggelizik, majd elindul a reggeli futására, ami egyre több, és több kilométert jelentett. A hónapok során a futással töltött idő megütötte a 3 órát is, ezzel még jobban lecsökkentve az alvásra szánt órák számát. Niall már nagyon aggódott a fiúért, aki egyre megszállottabban próbált megfelelni a világ elvárásainak.
Az ágyban ülve várta meg azt a pár órát, még Harry hazaért, s elhatározta; szembesíti a fiút a cselekedeteivel, mielőtt nagy baj lesz. Türelmesen várakozott akkor is, mikor a verejtékben úszó, csapzott hajú, tajtékzó fiú letusolt, s egy szál bokszerben vissza nem ült mellé. Akkor a szeretett személyre emelte gyönyörű égszínkék tekintetét, s belekezdett volna a beszédbe, amit magában már ezerszer megfogalmazott, azonban most a szavak mégsem akartak kicsúszni ajkai közül.
- Hazz...ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - az ágyon fáradtan elterülő fiú lassan emelkedő, és süllyedő mellkasára fektette állát, a madár tetoválás körvonalain újra, és újra végig simítva.
- Én is téged Nialler. - húzta halvány mosolyra a száját Harry, s nézte a testére támaszkodó angyalt.
Niall ujjai egyre lejjebb kalandoztak fekete mintán, egészen le a pillangóig, ahol azonban ledermedt egy pillanatra, s a simogatásból tapogatózó mozdulatokba torkollott, analizálva szerelme vékonyságát. Ujjbegyei alatt a bordái szinte átszúrták a vékony fehér bőrréteget. Horrorisztikus látvány volt ez a tökéletes hasizom mellett.
- Harold, eszel te rendesen? - nézett rá aggódóan, a kiálló csontok látványa megijesztette az ír fiút.
- Persze, Niall. Ne aggódj. - mosolygott rá a rég látott gödröcskéivel a fiú, elvarázsolva a szöszit annyira, hogy észrevétlen a paplan alá tudja rejteni gizda testét, eltakarva azt szerelme, de legfőképpen maga elől.

Niall hagyta, hogy Harry elrejtse összeomlásának nyomait testén, azonban felügyelet alatt tartotta a fiút, napokig csak a háttérből nézte, hogy mennyit eszik, mennyit kondizik, és mennyit alszik. Az eredmények elkeserítőek voltak. A legtöbb időt teste építésével töltötte, pár órát alvással, azonban enni csak pár falatot engedett meg magának. Niall már komolyan aggódott a fiúért, de fogalma sem volt mihez kezdjen, ismerte már annyira a őt, hogy tudja, rá nem hatnának a fenyegető, vagy dühös szavak, az a fajta ember volt, aki mindig is a maga feje után ment, és csak a saját kárán tanult.
Szóval más módszert kellett alkalmaznia. Ennek első részeként akárhányszor csak alkalma volt rá elmondta neki mennyire szereti, és mennyire tökéletesnek tartja. A terv második részét az ennivaló alkotta; olyan helyekre rángatta el Harryt, ahol egyszerűen kénytelen volt enni, ha nem akarta lebuktatni magát. A harmadik pontként pedig a szöszi először egy héten egyszer, később kétszer észrevétlenül kikapcsolta a fiú ébresztőjét, így az alvással töltött óráinak számát növelve, s sokszor estére tervezett programokat, hogy megakadályozza a késő esti konditermezést. Ennyit tudott tenni a szerelméért, s bízott abban, hogy ennyi elég lesz.
De nem, nem volt elég.

***

Harry új hóbortjának szentelte szabadidejét; a twittert böngészte a róla alkotott vélemények végett. Azonban nem biztatni akarta magát az elvakultan szerelmes posztokkal, lányoktól akikkel még nem is találkozott, hanem kritikákat keresett. Abban sem szenvedett hiányt a közösségi oldal. Számtalan ember ócsárolta a haját, sokan a tetkóit, de a legtöbb szidás mégis az indentitására érkezett. Emberek millió dobálóztak olyan szavakkal, amiknek a valódi jelentését még ők maguk sem tudták, hogy megbántsanak egy fiút, akiről még csak nem is tudnak semmit.
Harry leszorította szempilláit, hogy megakadályozza az első könnycseppek legördülését, a markában lévő telefon belevájt tenyerébe, annyira erősen szorította a tárgyat.
Ez volt az a pillanat, amikor Niall végre előlépett a háttérből, az utálat központjává vált kis szerkentyűt elhajította, s magához ölelte a fiút, akinek az arcán már hosszú csíkot hagytak a sós könnycseppek.
- Niall, azt írták vágassák le a hajam...- szipogva ejtette ki a szavakat, amelyek méregként terjedtek az agyába, egyre nagyobb megfelelési kényszert vonva maguk után.
- Tudom, ssshh...- próbálta vigasztalni a fiút, aki egyre csak zokogott a karjaiban.
- Azt írták undorítóak a tetkóim. - sorolta tovább a sérelmeket, amikkel a szöszi is tisztában volt, mégis így kimondva még szörnyűbben hangozott. Meggyalázni az emlékeket, amit az ember okkal varratott örökre magára? Hogyan vált az emberiség szörnyé?
- Azt írták buz...
- Ssshh...- a sziszegő hang elnyelte a mondat végét, így kicsit enyhítve a helyzeten.
Niall addig ringatta a fiút, amíg el nem csendesedett, s csak a halk lélegzésük hallatszott. Akkor a szöszi maga felé fordította a szerelme fejét, összekapcsolta a tekintetüket, s kimondta azokat a szavakat, amelyeket már hetekkel ezelőtt kellett volna, azonban akkor ajkaira fagytak.
- Harry...egy valamiben egyetértek velük, és utálnám, ha nem így lenne, ez pedig a nemi indentitásod. Ha nem lennél meleg, akkor nem szeretnél, és én abba belepusztulnék. - egy apró csókot nyomott a vékony metszésű ajkakra, amik mosolyra húzódtak a szavakra. Ilyen megközelítésből még nem nézte a dolgokat. - És annyira imádom a tetkóidat, szeretném azt hinni, hogy egy-kettő miattam lett készítve. - a mondata után finom puszikkal borította be az összes mintát, amelyek örök emlékként szolgáltak a fiúnak. - És most megmondom, ha a saját akaratodon kívül, a világnak behódolva levágatod a hajad én tökön rúglak. - egy eszkimó puszival ajándékozta meg kedvesét, akinek arca felderült szerelme szavaira, csak ennyi kellett neki.
- Köszönöm. - suttogta, s még erősebben bújt bele Niall pulcsijába, aki ezt egyáltalán nem bánta.
- Figyelj csak, mutatok valamit. - jutott eszébe hirtelen egy zseniális dolog a szöszinek, s a zöld kíváncsi szemek kereszttüzében előkapta a telefonját, s húzogatni kezdte a képernyőn ujjait, mígnem megtalálta a képet. - Látod ezt a fiút? - a göndörke felé mutatta a telefont, aki összehúzott szemöldökkel nézett farkas szemet 3 évvel ezelőtti énjével. - Nézd; van egy kis pocija, a haja akár a szénaboglya, kicsit nyakigláb szegény, de nézd azt a hatalmas mosolyt az arcán. Tudod mit láttam, amikor aznap rád néztem? Csak azt a mosolyt, a gyönyörű zöld szemeidet, a különleges göndör hajadat és azt a légkört, ami miatt mindenki csak rád figyelt. Most meg nézz magadra; tiszta izom a karod, kockás a hasad, a hajad már nem olyan borzalmas. De hiányzik a mosolyod, ami miatt beléd szerettem. - konyult le egy kissé a szája széle a szöszinek, de nem hagyta, hogy újra síróssá fajuljon a hangulat. - Tökéletes vagy nekem, Harry.
- Dehogy vagyok tökéletes, nem láttad, hogy mit...- kezdett tiltakozni a göndör fiú, de a szöszi egy határozott kijelentéssel félbe szakította.
- Tökéletes vagy.

A hetek teltek, Harry pedig a napok múlásával egyre inkább kezdte visszaszerezni saját magát. Letért az önpusztító üzemmódról, elkezdte visszanyerni eredeti testsúlyát, s életkedvét is. Az a mosoly, amibe nem csak Niall, de több millió lány szeretett bele újra visszatért az arcára, magával hozva elragadó gödröcskéit. S, ami a legfontosabb Harry megtanulta azt, amit sokan még csak sejteni sem sejtenek; nem az a fontos, hogy mennyien kritizálnak, hány ezren hajtogatják a dolgokat, amik nem tetszenek nekik, a legfontosabb az, hogy Ő, aki a leginkább számít szeressen, tiszta szívéből. Mert a szerelem olyan dolgokat mutat meg, ami a szemnek láthatatlan. Ezért kapta meg Harry Nialltól azt, amire mindig is vágyott: tökéletesnek lenni.

The sky is the limit~Larry

Sziasztok :) gyorsan kiteszem nektek ezt a kis történetet, amit nem régen alkottam, mert büntiben leszek egy hétig, ezért elveszik a laptopomat. Remélem tetszeni fog, és jó olvasást :) 

x

- Félek. - szorította meg Louis a mellette álló fiú kezét, aki ugyanolyan ijedt tekintettel felelt a sürgető mozdulatra.
- Nem lesz gond...- felelte, bár nem hangzott olyan határozottan, mint ahogy szerette volna. Ő maga is reszketett, izgatottságában már aludni sem tudott napok óta, s a tenyere izzadt, ahogy a várva várt pillanat egyre közeledett.
- Harry, ugye teljesen biztos vagy ebben? - a bizonytalanság és a félelem egy pillanatra eluralkodott felette, azonban ez nem tartott sokáig. Szerelme kezei a dereka köré kulcsolódtak, ujjai lágyan cirógatták kissé remegő testét.
- Ennél biztosabb sosem voltam semmiben. - suttogta, s egy apró csókot lehelt a másik ajkára, hogy megfékezze a rémületét. Harry is borzasztóan ideges volt, az oly' régóta várt cél azonban feloldotta a gátlásait, kedvesét kézen fogva kezdte húzni az ajtó felé, ami mögött a valóság várt rájuk.
A liftben lefelé menet mindkettőjük félelmét mintha csak ollóval vágták volna el, a szerelem, ami mellettük állt bizalmat öntött beléjük, s miközben az igazság felé lépkedtek csak egymásra koncentráltak. Harry arcán pajkosság csillant, ahogy az utolsó pillanatban mégis felbontotta a kapcsot kettőjük, amelyet kezük összekulcsolása jelentett, s csibészesen intett a szerelmének, hogy kövesse.
Ahogy eltervezték a hotel körül száz, meg száz fotós, rajongó és bámészkodó leste az épületet, amiben a világ legnagyobb bandájának tagjai laktak egy hétig. A sikítozás és kiabálás egyik pillanatról a másikra vált elviselhetetlenné, amint meglátták a két fiút, mindenki majd megőrült tőlük, főleg miután nem csak egy lehajtott fejet láttak belőlük, aki biztonsági őrök segítségével tör utat a tömegben.
Harry intett Lounak, hogy ő szeretne beszélni, és már az emberek elé is állt. Egyetlen kézmozdulatába tellett, s az a hatalmas tömeg egyből elcsendesedett, várva a göndör hajú szavait, aki egy megafont a mellkasához szorítva vett egy mély levegőt, majd mosolyogva beszélni kezdett.
- Sziasztok. Milyen régóta vártak a szálloda előtt? - kérdezte aggodalmasan, hiszen az idő bőven 15 C° alá süllyedt, s a nap sem volt hajlandó előbújni a felhők mögül. A tömegből néhányan ordítani kezdtek időpontokat, mire Lou és Hazz is elmosolyodott, újra feljegyezve maguknak milyen elkötelezett rajongóik is vannak. - Rátérek a lényegre mit szóltok? - nevetett fel, mire a emberek egyetértő moraj futott végig.
- Beszélne a 1989 rózsáról, amit Taylor Swiftnek küldött? - hallatszott a leghangosabb kérdés, valahonnan közelről. Harry tekintetével megkereste a férfit, akinek a kezében egy hatalmas kamera kapott helyet, majd rámosolygott.
- Nem tudom miről beszél. - jelentette ki halál komolyan. Hallott a dologról, azonban az egészhez neki semmi köze, ő biztosan nem pazarolt volna el annyi virágot egy szőke banyára. Főleg akkor nem, ha már amúgy is megvan élete szerelme. - Mielőtt bárki közbe szólna, szeretnék bemutatni valakit. Azt hiszem illene megismernie a világnak a szerelmemet, akivel már évek óta egy párt alkotunk. - újabb nagy sóhajtás csúszott ki ajkai közül, viszont hangja már nem remegett, a félelem is rég tovaszállt róla, az egyetlen, ami maradt az az igazságra éhes lelke volt. A vakuk villantak, a kamerákon a piros kis fény jelezte, hogy adásban van, s minden egyes ott lévő ember visszafojtott lélegzettel várta a mondat végét. - Boo, idejönnél kérlek? - fordult hátra az eddig takarásban lévő fiúhoz, aki boldogan ölelte magához.
Végre eljött az a nap, amikor nem kell tovább titkolózniuk, s a világ előtt fűzhetik össze kezeiket. A szerelmes pár arcán lévő mosoly letörölhetetlen volt.
- Nagyon szeretem ezt a fiút, és egy nap elfogom venni. - szólt bele, a megafonba Louis is, az ő hangja is csak a jövő okozta izgalomtól remegett meg egy kicsit. A fejében lejátszódott egy pillanat alatt az életük, amit mostantól nyilvánosan is élhetnek.
- Gyere, Boo. Azt hiszem elég nagy felfordulást csináltunk mára. - kacsintott rá a göndörke, s elkezdte befelé húzni a nála egy kicsivel kisebb alakot, de egy utolsó intésre még hátra fordultak.
S, ahogy a szerelmes pár eltűnt az ajtó mögött, a legfelső emeleti ablakra is visszahullott a függöny. Odafönt Niall boldog mosollyal tekintett a többiekre.
- Megcsinálták! - éljenzett a szöszi ír táncot lejtve a hotel szoba közepén.
- Büszke vagyok rátok! - vonta hatalmas ölelésbe a párt, akik hihetetlenül boldogan robbantak be a szobába.
- Mellettetek állunk! - vigyorgott Liam is, egy csoportos ölelésben forrtak össze, a megható pillanatot pedig Harry törte meg.
- Én is szeretek mindenkit, és hálás vagyok a támogatásaitokért, de Louval sürgős ünnepelni valónk van. - a göndörke magához húzta a szerelmét, és szenvedélyes csókba vonta. Kuncogva vette tudomásul, hogy pillanatok alatt egyedül maradtak.
- Most már szabadok vagyunk. - egy fáradt ember sóhaja volt ez, aki végre hazatért.
- Akkor most már nyugodtan megdughatsz az ablaknak döntve is. - kacsintott rá a göndörke, mire görcsbe rándult mindkettőjük ágyéka.
- Azt hiszem arra sosem fog készen állni a világ. - nevetett fel Louis, s az ágyra lökte a fiatalabbikat. Egy pillanat alatt ült a vékony csípőre, s szabadította meg az izmos mellkast a köldökig gombolt ingtől. Apró puszikkal vonta be a mintákat, aminek a fele hozzá volt köthető, egészen addig, míg el nem ért a szájáig. Hosszan, szenvedélyesen csókolta meg, belesűrítve a hosszú évek szerelmét egyetlen mozdulatba. Egy kicsit hátrahúzódott, hogy szemügyre vegye a tökéletes arcot. A zöld szemekben a szerelem lángolt, felperzselve minden annak beteljesülését hárító dolgot, a vékonyan metszett ajkai szétnyíltak, hogy levegőhöz kapkodhasson, de a sötét rózsaszín színe emlékeztette mindkettőjüket az előbbi cselekedetre.
- Most botrány lesz? - kérdezte Harry kicsit megrendülve a lenti kijelentésétől, a józan esze okokat kezdett el gyártani, ami miatt nem kellett volna megtenni, azonban vissza nem tudja forgatni az időt.
- Minden rendben lesz. - mosolyodott el Louis, fegyverként használva a saját szavait, majd egy puszit nyomott az orrára.
A két test egymáshoz bújva lelt nyugalomra, miközben tudták, hogy a falakon kívül most tulajdonképpen hatalmas káosz van, amit csak maguknak köszönhettek. Mégis szükségük volt még egy kis időre, hogy egymásból erőt nyerve felkelhessenek, és elinduljanak megvívni a saját harcaikat.
De tudták, hogy minden rendben lesz, hisz az igazság kibukott, így most már titkolózás nélkül szárnyalhatnak...a határ pedig a csillagos ég.

Never too late~Zouis

Sziasztok :) Mindenkinek szép hétvégét! Remélem tetszeni fog ez a one shot nektek, amit egy lánynak küldök, akinek rövid haja van, és nem érti a célzásokat; sosincs túl késő. :) Jó olvasást :)

x

Máig emlékszem, minden egyes szóra, ami elhangzott közöttünk. Minden egyes érintésre, csókra, pillantásra, a közös számunkra. Mindenre.
Hogy lehet valakit mindennél jobban szeretni? Mindenben őt keresni, és az összes ébren töltött pillanatban hiányolni? Minden kis rezdülésére, szokására tisztán emlékezni, pedig hónapok teltek el?
Ezek a kérdések, amire sosem fogok választ kapni. Az elkövetkező randijelölteket mind hozzá fogom hasonlítani, ugyanazt a tekintetet keresve, amit csak egy ember birtokolhat.
Talán igaz a mondás, egyetlen igaz szerelem van az életben, és azt nem múlja felül semmi. Soha többé.
De ha ő volt az igazi, és szerettem az életemnél jobban miért csesztem el? Miért hagytam kisétálni az ajtómon? És ő miért nem jött vissza?
A hónapok csak telnek, az agyam viszont ezen a kérdésen kattogott csak megállíthatatlanul. Persze magamnak is nehezen vallom be, de...hiányzik. Mintha a szívemtől fosztottak volna meg, és azóta az éltető szerv nélkül kellene élnem. De mindenki tudja, hogy az nem megy.
Már évek óta érdekelt a fényképezés okozta rejtelmek , így a kedvenc elfoglaltságommá pedig a fotózás nőtte ki magát, egyszerűen nem tudtam betelni azzal a csodával, amit egyetlen kis masina segítségével alkothatok. A világ, amely teljesen más lencsén keresztül.
Ennek a hóbortnak éltem most már komolyabban is, játékos jókedvvel alkottam profi szerkentyűkkel kicsiből éleset, és kivehetőt, nagyból pedig homályosat és gyengét, játszottam a fénnyel és az árnyékokkal. Ez volt a csodám, amit kevés embernek mutattam csak meg. Köztük Neki is...

Fényképészként dolgoztam egy modellügynökségként, a heti utolsó feladatomat teljesítve ültem le a székemre, várva a modellemet, akin még a sminkesek ügyködtek. Az unalmamat a gépem állítgatásával próbáltam ellensúlyozni, tökéletesítettem a fényeket, megnéztem a zsinórok csatlakozását, és magamban újra átvettem a koncepciót, amit a főnök az agyamba ültetett, mikor meghallottam egy krákogást. Már fordultam volna, hogy leszidjam a kis elkényeztetett modellemet, amiért ennyit késett, de ahogy megláttam a torkomon akadtak a szavak.
- Zayn? - ha egy mesefigura lettem volna, akkor az állam a padlón koppant volna, szemöldököm pedig a plafont verte volna, de mivel emberi határaimat nem tudtam áthidalni, ezért maradtam egy sima szívinfarktusnál.
- Louis. - mosolyodott el olyan angyalian, ahogy az emlékezeteimben él. Alig mertem végig vezetni rajta a tekintetemet. Isten vagy túlságosan szeretett, vagy éppen gyűlölt - ezt nem tudtam eldönteni -, de felső testét nem takarta semmi, csípőjén egy laza, mégis tapadós farmer lógott, belátást engedve alsója korcára. Nem tudtam levenni mellkasáról a szemem, kidolgozott izmai a tekintetemre megfeszültek a vékony bőrréteg alatt, s megtudtam volna számolni kockáit. A szemem kocsonyásan csüngött mindegy egyes részletén, amit hónapok óta nem láttam, s ismerősként köszöntöttem a görcsöt a hasamban. Tekintete a lelkemig hatolt.
- Szóval..khm szerintem állj oda. - próbáltam ura lenni a helyzetnek, magabiztosan elé állni, és megmutatni, hogy az érzéseim már a múlté, de...a fenébe is. Azok a szerelmesen nyálas gondolatok víruskánt támadták meg az agyam, behálózva újra engem a bűvköre alá.
Minél előbb túl akartam lépni ezen, hogy aztán feszültségből minimum a maratont lefussam, ám a dolgok összeesküdtek ellenünk. Az egyik lámpa kiégett, a gépem lemerült, a pendrive eltűnt szóval minden káosz volt. A végén olyan fáradtan rogytam le a székemre, mintha órákig sprinteltem volna, de sikeresen elvégeztem a feladatom. Utolsó simításként átfutottam a képeket, egyre különösen nagy figyelmet hagyva. Zayn arcának fél oldalát homály fedte, borostás arcán a mosoly nem jelent meg, komolyan tekintett fel a kamerába, olyan igéző csoki barna szemekkel, amelyek hatására bármelyik lány egyből elélvezne, aki csak ránéz. A fények elképesztő játéka testét még kidolgozottabbnak mutatta, s a tetoválásokra helyezve a hangsúlyt. A francba a tehetségemmel és Zayn természetes dögösségével.  
- Oh, ez igazán klassz lett. - állt mögém egy test, melynek testhője egyből lázassá tett, s kellett egy kis idő, amíg feldolgoztam a hozzám intézett szavait.
- Igen, khm...- az agyam egyből menekülőre akarta fogni, így gyorsan megfordultam, hogy elhagyjam a helyet, s elfussak minél előbb előle, legfőképpen a miatta felszínre törő érzelmeim elől, ám ez nem ment ilyen könnyen. Egyetlen szavába tellett, s a testem máris szolgaként teljesítette a kérését.
- Maradj egy kicsit, beszélgessünk. - villantott rám egy ezer wattos mosolyt, amitől majdnem elolvadtam, de erőt vettem magamon. Még egy olyan szexisten sem tarthat örökké a markai között, mint ő.
- Figyelj Zayn, nem akarok jó pofizni, oké? Lefényképeztelek, ezzel a munkám lejárt. Szia. - jelentettem ki egy kicsit bizonytalanabbul, mint ahogy elterveztem, de a hangomban bujkáló fáradtság megtörte az ő maszkját is.
- Még mindig haragszol rám? - húzta el a száját, hangsúlya megmutatta a reményveszettségét.
- Z, ennek már nincs értelme, mindketten tovább léptünk, és...- kezdtem el magyarázkodni, ám sütött belőlem, hogy hazudok. Boldog mosolyra húzta a száját, miközben ajkait beharapva figyelt engem. Az a tekintet...az mindent leírt, többé szavakra nem volt szükségem.
- L, itt kettőnk közül csak te lehetsz az, aki tovább lépett. Viszont ahogy elnézlek éppen úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul a látványomtól. - rám kacsintott, arcán játékosság játszott, s én kinyújtottam rá a nyelvem.
Megbocsátottam neki már régen, a szívemben lévő haragot egy idő után a hiánya váltotta fel, s most a remény. Talán tényleg nincs túl későn, legalábbis a szerelemnek sosincs. Sosem szabad elveszteni a reményt, hiszen egyetlen dolog, amit fel kell adni az saját magad, hogy a szerelmeddel együtt alkossatok egy egészt, és ez az áldozat azt hiszem megéri.

Lost in my feelings~Narry

Sziasztok :) Elérkezett egy történelmi pillanat...nem, Larry nem coming outolt, és a Night Changes-be sem haltak bele emberek. Ez sokkal fontosabb...két test, egy lélek találkozott, és megszületett ez...Remélem tetszeni fog, a legjobb barátnőmmel, aliasz; Loraa-val való közös alkotásunk :) Jó olvasást :) 

x

Niall:

Elmerengve süllyedtem a takarók közé, amelyek félmeztelen hátamon könnyedén simítottak végig. Fáradt testem megnyugvásra lelt, de a lelkemben tajtékzó vihar nem akart csillapodni. Zavarodott voltam, a gondolataim nem voltak tiszták, képtelen voltam rendszerezni őket.  A mai nap viszont sok gondolkozni valót adott. Nem tudtam mit kezdeni a fejemben, valamint a mellkasomban jelenlévő gondolatokkal, érzelmekkel, de csak választ szerettem volna a kérdéseimre, amik hetek, lassan hónapok óta megválaszolatlanul vártak.
Egy göndör fiú megkérdőjelezte az egész eddigi gondolkodásmódomat, nézeteimet egyetlen mosolyával. Tudtam, hogy akárhányszor rám néz a szeme sokkal jobban csillog, mint alapból, és az én szívem is borzasztó vágtába kezd, mégis valami összezavarta az ép elmémet. A válaszok csak úgy kergették egymást, a józan és a szerelmes énem harcolt egymással, és nem tudtam megmondani, hogy melyik győzelmének örülnék jobban. Végül is férfi vagyok. Egész életemben egy olyan nőre vágytam, aki megadja, amire szükségem van; szeretetre, boldogságra, családra. És mi van ha egész végig egy buta álomképet kergettem? Ha ez csak egy olyan sztereotípia, amit a filmek és a környezetemben lévő emberek ültettek a fejembe, és valójában nem is erre vágyom?
A gyönyörű zöld szemek, mintha minden eszemet elvették volna, édesgettek tiltott dolgok elkövetésére. Bizonytalan voltam, úgy éreztem magam, mintha most találkoztam volna először ezzel az érzéssel, de talán így is van. Amennyire próbálom figyelmen kívül hagyni a göndör fürtök tulajdonosának mások számára titkolt rajongást, valójában nagyon is jól esik, elvégre a törődés, a szeretet ezen formája még ismeretlen számomra. Ami azt illeti, nem tudom jól kezelni a helyzetet, de valljuk be; tapasztalatlan vagyok még ilyen téren.
Persze az lenne az alap, hogyha egy angyal rajong értem, akkor egyértelmű viszonzásra talál, de mit tehetnék? A szívem bizonytalanul kalimpál ott belül, nem tudva mihez kezdjen. Pedig az a bizonyos kérdés már akkor el lett döntve, amikor megláttam a bongyori kis fejét az X-factor meghallgatáson. Ettől függetlenül nem tehettem ki a többieket annak a veszélynek, amit az érzelmeim felfedése okoznának. Ezeket el kell temetnem mélyen ott magamban, és soha többet nem foglalkozni vele. Mégis olyan nehéz helyesen cselekedni, ha azzal a gyönyörű mosolyával csak nekem ígér boldogságot.
Sóhajtva fordultam a bal oldalamra, hogy az ablakon túli magas házakat figyeljem, épületeket, irodákat, gyárakat. Onnan a hotel fent lévő szobájából sok mindent lehetett látni. Sok mindennek tanúja lehetett az ember; párok találtak egymásra, verebek szálltak a villanypóznákra, autósok dudáltak egymásra az éjszakai forgalomban. Innen minden annyira egyszerűnek tűnt. A madarak pontosan tudták merre tartanak, az autóknak ott volt a lámpa, amely segítette őket, a táblák, amik mutatták a utat. A párok - mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog,- könnyedén mosolyodtak el, s ölelték meg a egymást, csókkal hitelesítve az elsuttogott szavukat.
- Niall...- vágódott ki az ajtó, amire ijedtemben majdnem felsikoltottam. De nem volt mitől félnem, csak Harry volt az, a homályban kizárólag a göndör fürtjeit tudtam kivenni, túl messze volt ahhoz, hogy kivehessem arcvonásait.
- Harry? - kérdeztem kicsit félve a fiútól, aki bátortalanul lépkedett az ágyam felé. A lábai eléggé nehéz akadálynak bizonyultak ebben a a feladatban, de nem az alkohol tette részeggé mozdulatait. A remegés volt az, ami előtt a vékony szálkás test meghajolt. - Mi történt? - kérdeztem egyre kétségbeesetten.
- Rosszat álmodtam, veled aludhatok? - remegő hangja elárulta a visszautasítástól való félelmet.
A göndörke az ágy végében toporgott, a hold kísérteties fénybe vonta az amúgy is kétségbeesett vonásait. Egy megtört angyalt láttam, aki egy testre vágyott, aki mellé bújhat. Hogyan is mondhattam volna neki nemet?
Kérdés nélkül hajtottam fel a takarót és mosolyogva tapasztaltam, hogy egyből a mellkasomra hajtja a fejét. Az aggodalmas arckifejezés egy pillanat alatt tűnt el arcáról, s ahogy arcát a vállamba fúrta, már szuszogott is tovább.
Csak néztem a békés arcát, amin a szempillái ebben a világításban hosszú csíkokat hagytak, a száját, ami egy kissé szétnyílt, s a kezeit, amik béklyóként fonódtak körém. Azt hiszem, döntöttem.
Halvány mosoly terült szét az arcomon, ahogy figyeltem a mindig magabiztos vonalakat most bizonytalanba fordulni. Nem azért, mert kárörvendő voltam, hanem mert biztosított a tudat, hogy a legerősebb emberek is lehetnek sebezhetőek. Megsimogattam a lassan hullámossá váló fürtöket, s én magam is lehunytam a szemem. Nem számított, hogy reggel talán a napfényben mennyire lesz kínos a helyzet. Mennyire fogjuk majd hangoztatni, hogy egyszeri alakalom volt csupán, de nem érdekelt.
Elhelyezkedve csak a nehézkessé váló gondolataimra figyeltem, hogyan válnak homályossá. Majd lassan az álmok közé sodort az éjszaka.
A reggel nem volt olyan hamar, mint gondoltam. Mikor felkeltem az ébresztőm csörgésére, könnyedén kaptam elő a telefont a párna alól, s nyomtam ki, remélve, hogy a békésen szuszogó Harry nem kelt fel még. A tegnapi nap elég élénken élt bennem, s tanulmányozva a tökéletesség földi helytartóját, végiggondoltam mindent.

Harry:

Hallottam az ébresztőt, testem már ki volt élezve erre a hangra, mégsem nyitottam ki a szemem, és milyen jól is tettem.
Éreztem az ujjait, ahogy bizonytalanul végig simított a mellkasomon, különös tekintettel a fekete vonalakra, amelyek egyre sűrűbben hálózták be a mellkasom. Mindig is imádtam, ahogy az én agyon tetovált bőrömhöz képest a Niall fehér csupasz teste drasztikusan különbözött, mégis ez volt az egyik ok, amiért imádtam a szöszit.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, felfedve ébrenléti állapotom.
- Semmit...- hadarta gyorsan, paradicsom pirosra pirulva, majd a felkeléshez készülődött, amit én egyszerűen nem hagyhattam, így egy jól irányzott mozdulattal magamra rántottam. Pont oda, ahova való. Egy meglepett nyögést hallatott, s értetlenül pillantott rám, ám én csak a vállába temettem az arcom, s beszívtam a jellegzetes illatot. Megremegett, ami halvány mosolyra húzta az ajkaim, amik most csupasz bőrhöz értek.

Pontosan éreztem a bizonytalanságát, ami viszont előhozta belőlem az ösztönt, ami arra késztetett, hogy mutassak meg neki mindent, vezessem bele minden apró rejtélybe. Mosolyogva húzódtam el, s nyomtam egy puszit az arcára, amire játékosan elfintorodott, de aztán lemászott rólam, hogy öltözni tudjon. Én is felálltam, s lassan, kínosan elfordultam, hogy nyugodtan felöltözzön. Átmentem a saját szobámba, ahol én magam is felöltöttem aznapra egy jó outfitet.
Halvány mosoly játszott az ajkaimon öltözködés közben, ahogy visszajátszottam a tegnapot. Tisztán az emlékezetbe véstem, ahogy arca élénkvörösbe változott bókjaim kereszttüzében. Ha behunyom a szemem érzem a testéből áradó hőt, s a testét, ami nyárfalevélként remeg az ajkaim közelsége miatt. Nem állt szándékomban megcsókolni, csupán fel akartam ébreszteni a benne szunnyadó érzelmeket, a kísérletem pedig jobban működött, mint gondoltam.
Elegem van a távolból rajongásból, szükségem van arra, hogy viszont szeressenek, és én is kiélhessem gondoskodásomat egy emberen, akit szerelmemnek nevezhetek.
A vigyor az arcomon csak nőtt, ahogy tükörben látott látvánnyal megelégedve kezdtem el lépdelni a szöszim ajtaja felé, eljött az igazság pillanata.

Niall:

Halk kopogtatás, én pedig tudtam, hogy Harry tért vissza. Kinyitottam az ajtót, s mikor ő a hátam mögé lépve bejött, én könnyedén csuktam vissza az ajtót, hogy megfordulva, egy laza mosolyú Harryvel találjam magam. Túl közel, túl gyönyörű volt azokkal a gödröcskékkel az arcán. 

Közelebb lépett, nekem viszont nem volt hová menekülnöm tovább, a hátam a fa ajtónak nyomódott. Kezét a fejem mellé helyezte, s magabiztos, mégis kedves mosollyal nézte, hogy mit is reagálok. Egy egészen kicsit közelebb mozdult, én pedig kezdtem biztos lenni abban, hogy meg fog csókolni. A szívem hevesen jelezte a beleegyezését, én viszont képtelen lettem volna élni a tudattal, hogy engedtem egy férfinak, hogy megcsókoljon. Kibújtam karjai alatt, s úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Nem néztem a szemébe, még csak rá sem, helyette a táskámat kezdtem el bepakolni, s kicsit összébb szedtem a holmim, hogy addig is el legyenek foglalva a gondolataim. De természetesen ez volt olyan egyszerű, elvégre pontosan tisztában voltam azzal, hogy Harry még mindig ott van a szobában. A kezemen az övét éreztem meg, ahogy ösztönzött, hogy nézzek rá. Mondtam volna valamit, mégsem jött ki hang a torkomon. Féltem, a fenébe is, rettegtem! Sosem volt komolyabb kapcsolatom, természetesen fogalmam sem volt, hogy mi a fene történik. Harry pár centivel előttem lehunyta a szemét, s mikor az ajka az enyémhez ért, én is így tetem. Egyelőre nem mozdult, hagyta, hogy szokjam. Mikor lassan kiengedtem az orromon a levegőt, megmozdult, s megfogta a kezem, hogy ne távolodjak el. Képtelen voltam mozdulni, így lényegében felesleges volt ez a cselekedet. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy mennyivel dominánsabb nálam. Sosem tapasztaltam még, hogy férfiként alárendelt félnek kell lennem, itt viszont hiába volt lágy a csók, leigázva, bekebelezve éreztem magam. Lassan elvált egy gyors levegővételre, de aztán visszatért, immáron bátrabban. Egy férfi csókja sokkal másabb volt, mint mikor lánnyal történik. Volt mihez viszonyítanom, mégis sokkal jobban éreztem magam - ellentmondva az elveimnek. Mikor elég energiát gyűjtöttem magamban, elléptem tőle, ő viszont még reménytelenül kapott utánam. Elfordultam, s alsó ajkamat beszívtam, az arcomat viszont a tenyerembe temettem. Éreztem még magamon Harry ízét, és nem éreztem undort, vagy megvetést. De képtelen voltam megfelelően kezelni ezt az egészet. Féltem. Magam sem tudom igazán mitől, de féltem. Nem a véleményektől, nem is a következményektől, hanem talán Harrytől magától. Nem volt még semmilyen tapasztalatom, s nem tudtam, ő mit akar. Ismerem, de képtelen vagyok azt elképzelni, hogy tényleg meg akart engem csókolni. Hogy akarhat tőlem valamit. Zavartan megráztam magam, értetlen voltam, zavarodott.
Harry megérezhette valahogyan, hogy milyen állapotban vagyok, de ki tudja? Ismert, mint a tenyerét. Kezei hátulról a derekamra csúsztak, s a magasabb alakja szorosan átölelt. Talán mégis akart engem. Mintha a bizonytalan kijelentésemet meghallotta volna, puha ajkait a nyakamra tapasztva kezdte el apró puszikkal bevonni a vékony bőrt, ami bizsergető érzést váltott ki belőlem. Egyáltalán nem volt durva, mozdulatai ki nem mondott szerelmet sugalltak, éreztem a vágyat, ami az idő előrehaladtával egyre határozottabban csillogott.
A nyakam dédelgetése után megfordított, s újra a számat vette igénybe, azonban az első alkalommal ellentétben hagyta, hogy irányítsak, így viszonozhattam azt az érzést, amire mindig is vágytam, és most itt állt előttem göndör hajjal, és smaragd zöld szemekkel. Rámosolyogtam a boldog arca, mire az ő ajkai is automatikusan mozdultak felfelé.
Abban a pillanatban hoztam meg életem legszebb döntését, hiszen az ő iránt érzett szerelem leigázott mindent, a gondolataimat, érzelmeimet, érzékszervemet és...engem.

I just wish for you come back~Larry

Sziasztok :) Ma egy komolyabb témát akartunk feldolgozni Raven Agrippa - val, nagyon élveztem a közös munkát vele, remélem ti is fogjátok. :) ( a nevére rákattintva elérhetitek mindhárom blogját)

Szóval a téma a mára már népbetegségnek számító depresszió. Minden egyes olvasómnak, aki valaha szenvedett/ vagy éppen most is depresszióban szenved azt üzenem, hogy minden rendben lesz, és én szeretem őt. Remélem tetszeni fog :)

x

A Louis Tomlinson és barátai nehéz napokon mentek keresztül. Az említett személy egyre csak furcsábban viselkedett, míg nem eljött a nap, amikor barátai rávették, hogy elmenjen az orvoshoz, hol el is árulták a baj okát.

Louis William Tomlinson depressziótól szenvedett. Napok teltek el, hetek, míg a társaság kitalálta, mivel is vidíthatnák fel a barátjukat. Hát persze! Úgy gondolták, hogy Louis kedvenc helyén fognak egy bulit rendezni, kint, egy folyó mellett, szinte a semmi közepén. A lakóterülettől messze volt, senkit nem zavartak ott, s ők is zavartalanul nyüzsöghettek ott. Tűzijátékokkal, piknikkel, s persze egy szélesebb körű baráti társasággal készültek barátjuk számára, köztük olyan emberekkel, akiket még nem is ismert, de úgy érezték, hogy jó hatással lennének rá.
Teltek az órák, az este egyre jobban közeledett, mikor is a partit tartották. Louis már kora délután autóba ült, hiszen messze volt a helytől, a családjával volt Doncasterben. Természetesen semmiről sem tudott. Egész úton csak azon járt az esze, hogy vajon miért hívták oda, mégis mit akarnak tőle? Nem baj, egy estéből nem lehet baj..
Késő őszi nap volt, szinte már a telet köszönthették, igazán a nyakukon volt már így, kora novemberben. Ahogyan közeledett a célja felé egyre sötétebb lett, az idő is kezdett hűvösebb lenni. Áldotta az eszét, hogy magával hozta a sálját és a vastagabb kabátját, s nem csak egyetlen pólót fog viselni. Az autó motorját közel a kedvelt helyhez, egy kissé eldugottabb részen állította le. Itt nem találják majd meg ellopni vagy kirabolni, pont jó helyen lesz. Közeledve célpontjához, ahová barátai irányították pici, pislákoló fényeket vett észre, gondolta, hogy kis lámpákkal meg ilyesmikkel készültek, hiszen kezdett esteledni. Egész jól gondolta, de hangos beszélgetésre és nevetésekre lett figyelmes. Biztosan, hogy jó helyen jár? Nem egy másik buliba fog belecsöppenni? A fülét egy hirtelen hang ütötte meg, mi az ő nevét kurjantotta, majd odaszaladva hozzá ölelte meg. Szőke barátja, Niall volt az. Louis ekkor gyenge mosolyt erőltetett arcára, majd ő is átölelte, közben pedig végig tekintett a társaságon. Sokkal többen voltak, mint amennyi emberre számított.

Te jó ég, mibe is keveredett azzal, hogy eljött..

Louis idegesen nézett egyenesen az égszínkék szempárba, amik melegen üdvözölték. Halványan mosollyal viszonozta Niall fülig érő vigyorát, de ez is túl sok energiájába tellett. Habár egész nap csak feküdt, aludt és gondolkozott, mégis halálosan fáradt volt, arcát a hosszú hetek étvágytalansága behorpasztotta, s az ébren töltött éjszakák fekete karikákat vontak a szeme alá. Borzasztóan nézett ki, de ez semmi nem volt az összetört lelkéhez képest.
A szöszi aggódva figyelte az övéhez hasonló árnyalatú tekintetet, s a szíve egyből az állapotára vonatkozó kérdést tette volna fel, de hülye ötlet lett volna. Louis egyáltalán nem volt jól. Ezt a gondolatát elvetve ölelte magához a fiút, kifejezve aggodalmát, s azt, hogy mellette áll.
- Ez csak nem egy mosoly? – kérdezte hitetlenkedve, kicsit rájátszva a meglepődöttségére.
- Nem hinném, hogy jól fogom érezni magam…- hajtotta le Lou a fejét, a boldog pillanatot egy pillanat alatt tönkretéve. Azonban nem bírta ki, hogy ne ossza meg aggodalmát a fiúval, aki mindig is megértően kezelte a hangulatingadozásait.
- Louis. – fogta meg a vállát, s ösztönözte a körülnézésre, a barna fiú végig vezette tekintetét a fiatal társaságon, akik nevetve iszogattak, páran pedig táncoltak. – Ők csak amiatt vannak itt, hogy jobban legyél, úgyhogy gyere, igyál egy pohár sört, és táncolj egyet valamelyik fiúval. – Niall lökött egyet Loun bátorításképp, aki egyből megcélozta a sörös dobozokat, régi barátjaként köszöntve az alkoholt.

Az italt bontójánál megragadva nyitotta fel egy másodperc alatt, mely szisszenő hanggal adta tudtára kezében tartójának, hogy innentől semmi nem akadályozza meg abban, hogy megigya azt. Louis egy percig habozva szorította meg a doboz oldalát, ezzel szinte behorpasztva azt, majd szájához emelte, s nagyokat kortyolt belőle. Nem volt túl magas az alkoholtartalma, de azonnal furcsát érzett a fejében, tekintve, hogy nagyon régen döntött le egyszerre ennyi sört a torkán, sőt. Egyáltalán alkoholt. A kortyolgatását egy hang szakította meg. Mély volt, de barátságosnak tűnt, tekintetét lassan emelte a gazdája felé.

Egy zöld szemű, göndör fürtös, magas srác állt előtte. Arcán hatalmas mosoly tükröződött, úgy tűnt, hogy letörölhetetlen, szája mellett apró gödröcskék jelentek meg, ahogyan mosolyra húzta azokat.

- Szia! – Köszöntötte boldogsággal a hangjában az előtte állót, majd kezet fogott vele. – Harry Styles vagyok, te pediiiig… - Kezdett bele a mondatba. Persze tudta, hogy nem lesz majd képes befejezni, de így jobbnak találta.

- Louis. Louis Tomlinson. – Nyújtotta felé apró, csontos kezét, mit a másik hatalmas tenyerébe zárt, s megrázta azt.

- Örvendek a találkozásnak, Louis. – Engedte el a kezét, miután rájött, hogy a kézfogás után is megtartotta azt. Mosolya ragadós volt, ahogy tetteivel is egy halovány, keserédes mosolyt csalt ki az alacsonyabbikból.

- Hé, egy koccintás után lenne kedved táncolni? – Kezdte újra a göndörke kezébe véve két poharat, az egyiket udvariasan Louisnak nyújtotta, ki habozva, de elfogadta azt, majd bólintott. Niall azt mondta szórakozzon, nem akarta megbántani azzal, hogy még csak meg sem próbálja. Harry italt töltött mindkettejük poharába, majd összekoccintotta a poharát a másikéval.

- Egészségünkre! – Szólalt meg újra nagy mosolyával az arcán, Louis pedig kínos mosolyával ismételte meg ugyanazt a szót, mielőtt még mindketten leöntötték volna torkukon az alkoholos italt. Lou nagyot nyelt, kissé megborzongott, ahogyan az ital jólesően, de mégis végigmarta a torkát, eztán pedig már csak arra lett figyelmes, hogy valaki megragadja csuklóját.

- Most pedig ahogyan ígérted, táncoljunk! – Szólt már úgy tűnik ennyitől is felszabadultabban Harry, mire Louis bólintott, s hagyta, hogy arrébb húzzák az asztaltól. Utólag kezdett el gondolkozni, hogy talán.. De csak talán jobb lett volna ennie, mielőtt inni kezd... Éhgyomorra inni… Talán később még nem lesz olyan vicces a számára, mint amilyennek most tűnik. A vicc ebben csak az volt, hogy még ezt sem tartotta viccesnek.

Harry keze tökéletesen simult bele az övébe, hatalmas tenyere melegséget sugárzott a hideg, csontos kezének. A göndör fiú végül a táncoló emberek közepéig vezette, majd elengedte őt, s kihívóan egyenesen a kék szempárba meredt. Teste elképzelhetetlenül dögös hullámokat produkált, miközben a zene ritmusára mozgatta csípőjét. Louis elbűvölve figyelte a neki táncoló fiút, ámulatából csak az ébresztette fel, amikor a göndör srác a csípőjénél fogva magához húzta, s próbálta megmutatni a mozdulatok alapját. Pár pillanat alatt a testük egymással összhangban hullámzott a zene ütemére.
Harry csodát tett a mély depresszióban élő fiún, egy burokba vonva őt, amiben nem létezett más, csak a zene, és a túlfűtött mozdulatok. Louis ajkain halvány, de őszinte mosoly jelent meg, ahogy a fiú merészebb lépésekbe invitálta őt, s nem tudott nemet mondani neki.
De végül, ahogy mindennek, ennek is vége szakadt, a valóság egy pillanat alatt kúszott be a burkokba egy kiáltás formájában. A smaragd és a tengerkék tekintet még egy forró pillanat erejéig összekapcsolódott, majd a zaj felé fordulva elszörnyedve konstatálták a verekedő párost, nem messze tőlük.

Louis egy ideig meredten, szinte lihegve bámulta a verekedést, majd hirtelen kezeivel eltolva maga mellől Harryt kezdett el feléjük rohanni, megpróbálta lerángatni őket egymásról, még akkor is, ha nem ismerte őket túl jól, csak párszor láthatta őket. Niall és Zayn is segédkeztek neki, ők az erősebbik felet próbálták távol tartani a gyengébbiktől, akivel viszont Louis teljesen egyedül próbált megbirkózni, azt hitte, hogy mivel hozzá „barátság” is kötötte egyszerűbb lesz leállítania, de nem így sült el. Az italtól felelevenedett, agresszív test mindenféle erőlködés nélkül lökte el magától az akkor elég gyenge fiút, ki hangos puffanással és nyögéssel esett hátra a földön. Egy ideig a gyomrát fogta, ahová a legelső ütést kapta, mire többen indultak a segítségére, köztük tudva természetesen már a göndört is.

Mindenki a feszültség oldásán erőlködött, egyedül Harry maradt ott vele, hogy vigyázzon rá. Aggódó szemekkel vizslatta az előtte ülőt, kinek ugyan már nem fájt a kapott ütés, ám még mindig maga elé bámulva, a hasát szorongatva meredt a folyó éjszaka miatt sötét, mégis a Hold és a csillagok által gyönyörű fehéren világító vizére.

A kék szeműt nemsokára egy ismerős hang szakította ki a gondolatmenetéből. Niall volt az, ki az épségéről kérdezgette, majd mélységesen bocsánatért kezdett el hajlongni. Louis csak ült ott pár percig, mire végül leestek neki szőke barátai szavai, s nagyot nyelve kaparta össze magát, hogy felálljon a földről, a vállára tegye a kezét, hogy megnyugtassa: Minden a legnagyobb rendben van. Harry végig csendben figyelte a jelenetet, úgy érezte, hogy ehhez a témához most nem sokat tud fűzni, hiszen még alig ismerte Louist. Semmit sem tudott róla, persze a nevén kívül, bár őszintén reménykedett benne, hogy ez nem mindössze egy egyetlen éjszakás ismeretség lesz köztük. Végig a pillantásokon, s a táncukon járt az esze, amíg nem hatalmas durranásokra rezzent össze felkapva a fejét az ég felé.

Színes, villogó fények borították be azt, tűzijáték csillogott mindenhol az égbolton. Harry ajkai azonnal felfelé kunkorodtak, majd tekintete az előtte ácsorgó Louisra tévedt, s örömmel nyugtázta, hogy mosolyog.
- Gyönyörűek.. – Suttogta szinte önkívületi állapotban az eget bámulva smaragd szemeivel, mire a másik is kiszakadt gondolataiból, hátra pillantott rá, de már sokkal felszabadultabban mosolygott, mint úgy 2 perccel ezelőtt.

- Igen. Valóban azok. – Jegyezte meg igazat adva frissensült ismeretségének.

Louis szinte pár másodpercnek érezte az egész estét, azonban az órájára nézve konstatálta, hogy tulajdonképpen órák óta itt van. A legmeglepőbb pedig az volt, hogy ezalatt az idő alatt egyszer sem jutott eszébe semmi depressziós gondolat, ami legfőképpen Harry érdeme volt. A fiú kisugárzása az, ami egy picit homályba vonta a kritikus gondolatokat, ám a kékszemű tudta, hogy ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ott. Tudta, hogy azok a hangok, amik nap, mint nap gyötrik nem fognak elmúlni sosem. Mégis volt benne valami, ami miatt szüntelenül reménykedett, ami nem engedte, hogy lemondjon életéről. Akarva akaratlanul a remény egyetlen sugarát a mellette álló fiúba ültette, aki mosolyogva szemlélte a fényeket, amelyek fáradhatatlanul varázsolták színessé a fekete égboltot.

- Azt nézd! – kiáltott fel a göndörke, s hosszú ujjaival az egyik különösen nagy, s érdekes mintájú tűzijátékra mutatott, ami Louisnak is megragadta a figyelmét. A szóban forgó fénycsóva egyenes vonalban száguldott felfelé, elképzelhetetlenül magasra, majd hirtelen robbant fel, ezernyi apró fehér szikrákká. Szép lassan ez a csoda is eltűnt, s átvette a helyét két hullámozva haladó sárga fénynyaláb.

- Olyan szép…- sóhajtott Louis, teljesen belefeledkezve a látványba. Az égbolton fináléként különböző fajtájú és színű tűzijáték egyszerre robbant fel, hatalmas dörrenést eredményezve, majd végtelen csöndet hagyott maga után. A fiatalokból álló tömeg ámulatba esve tekintett a már újra feketévé váló égboltra, majd megrázva a fejüket tértek vissza a valóságba.

Az emberek készülődni kezdtek, az égi csoda a buli végét is jelentette. Louis most az egyszer szomorú volt, amiért haza kell mennie.

- Hé Lou, Harry! - Szólította nevükön őket hirtelen egy erős hang, mire mindketten odakapták tekintetüket, ugyan a díszvendégnek még mindig egy kissé lassú volt a reakcióideje.
- Niall? - Kérdezett vissza a szőkeségre nézve, ő pedig lihegve sietett hozzájuk, valamivel... Vagyis jóval messzebbről nézte a tűzijátékot, mint a másik kettő.
- Hé, lenne kedvetek holnap este egy filmmaratonhoz? Otthon, ennénk pizzát, meg popcornt... Megnézhetnénk valami jó horrort együtt. - Fejezte be monológját a másik, sötétebb kékben pompázó szempár tulajdonosa, ám Louis elhúzta a száját az utolsó mondatra. Horror… Sosem rajongott a horrorfilmekért.
- Nekem megfelel! Biztos, hogy remek lesz! - Szakította ki gondolatai közül a göndör a mellette állót. Az alacsonyabb egy pillanatig a földet bámulta, ez után Harryre pillantott és bólintott.
- Azt hiszem nekem is megfelel... - Sóhajtotta válaszát megadóan, nem akarta lelombozni őket azzal, hogy márpedig ő nem akar semmilyen filmnézős estét, csak egyedül akar lenni a szobájában, mint minden áldott este.
- Remek! Akkor holnap este 7-kor Louiséknál! Most megyek, Lou, te meg magyarázd el Harrynek hol is laksz! - Intett sietősen a szőke, majd el is indult egy irányba.
- De miért pont nálam...?! - Kérdezett vissza késői felháborodással Louis, mire csak egy pillanatra hátratekintő kiabálást kapott.
- Mert ott kényelmesebb és hatalmas TV-d van! Sziasztok! - Köszönt el ezúttal szó szerint is, folytatta sietős útját az autók felé.
Louis pár pillanatig még lefagyva állt ott, akár egy cövek, végül az érdeklődő smaragd szempárral találta szembe magát. Egy hosszú ő hang hagyta el ajkait, szinte azt is elfelejtette hirtelen, hogy hol lakik, de végül mégis sikerült kinyögnie az utcát, a házszámot, s még illedelmesen a kérdést is feltette, hogy tudja-e hol van, mire csak egy hatalmas mosollyal fűszerezett bólogatás volt a válasz. Az ég felől hirtelen ismét hangokat lehetett hallani, villanásokat, de ezek már nem a gyönyörű fénycsóvákat jelentették, ez már a vihar rohamos közeledtét jelentette. Szomorúan kellett elbúcsúzniuk egymástól mondván, hogy holnap úgyis találkoznak, majd mindketten az autójukhoz siettek, hogy hazamehessenek a vihar elől biztonságos otthonukba.

***

Valami megmagyarázhatatlan izgalom uralkodott el Louison, ahogy a filmes estére készülődött, egyszerűen alig várta, hogy megjelenjen nála a két fiú. A göndörebb és barnább tagra kissé jobban rákoncentrálva, hiszen Niall szinte mindennapos vendégnek számít náluk.
Az sörös üvegek a hűtőben sorakozva, a pattogatott kukoricák még csomagjukban pihenve várták a fiúkat, akik nem sokkal később a Végső Állomás összes részével a kezükben érkeztek meg a családi házhoz.
- Louuuuu. – nyújtotta el szokás szerint a fiú nevét a szöszi, majd hatalmas ölelésbe vonta őt, s a konyhába ugrándozott, hogy kiszolgálja magát.
Ő és Harry kettesben maradtak az ajtó előtt, a kínos csöndet csak a mikró zúgása törte meg.
- Khm…szép ház. – mondta a göndörke, hogy oldódjon a feszültség, de az nem, hogy eltűnt volna a tetőfokára hágott.
- Köszönöm. – válaszolta Louis, arcát zavarában a szőnyeg felé fordította. Végül a kínos percek megmentője a szöszi lett, aki nem túl türelmesen megjegyezte, hogy vonszolják már a nagy seggüket a nappaliba.

A két barna hajú elsőnek meglepetten, mégis csöppet elmosolyodva reagálták le a szőke türelmetlenségét, majd az említett szobába vánszorogva Niall és Harry a kanapén foglaltak helyet, míg a házigazda a konyha felé vette az irányt, hogy kivegye a hűtőből az italokat, majd a kész pattogatott kukoricával teli zacskót is a mikróból. A tasak tartalmát egy nagy tálba öntötte, aztán a többiekhez sétálva a kis üveg kávézóasztalra pakolta a dolgokat, ő is helyet foglalt mellettük, így végül elkezdődhetett az előre szörnyűnek vélt "horror est". Természetesen Louis már sejtette, hogy ez után a maraton után nem túl sokat fog aludni aznap este... Ám egyetlen tudat nyugtatta csak elméjét, az pedig a szinte testvérévé vált szőkeség volt, valamint a még csak előző nap megismert, számára mégis kedves új barát jelenléte volt.
Hátukat mindhárman a bútor támlájának döntve kezdtek hozzá az első részhez, a másodikhoz, majd a többihez is szépen lassan. Louis szinte már a 2. rész után úgy érezte, hogy halálra sápad tőle, de barátai miatt mégis fontosnak érezte, hogy végignézze őket. Niall szinte rezzenéstelen arccal, izgulva nézte a jeleneteket, Louis próbálta visszafogni a sikoltásait, elrejteni félelmét, míg Harry pedig a jelenetekre hatalmas szemekre rácsodálkozva adott ki magából néha "oh" vagy "aaah" hangokat, mik tulajdonképpen még meg is mosolyogtatták a ház tulajdonosát.
A pillanat, mire a srácok a film maraton 5. és egyben utolsó részének végéhez érkeztek már jócskán túllépte az éjfélt. Niall hangosan hortyogva aludt Louis egyik oldalán, Harry szemei is úgy tűntek lecsukódtak. Komolyan ő lett volna az egyetlen, aki végignézte ezt a szörnyű sorozatot?

Elgondolkozott a filmben látott dolgokon, akármennyire is ijedt meg tőle egy hang közben megállíthatatlanul kántálta a fejébe, hogy ő sokkal nagyobb szörny az összes gyilkosnál, és horrorisztikus lénytől. A suttogás egyre csak erősödött a fejében, miközben a fehér nevek a stáblistáról egybe folytak a fekete fehérrel a könnyeitől homályossá vált látása miatt. Újra érezte azt, ami miatt már pszichológusi segítséghez kellett folyamodnia. A légszomj hirtelen tört rá, szíve hevesen kalapált, kezével önkénytelenül a párnájába markolt, mintegy kapaszkodót keresve a valóságba. Támolyogva állt fel, s életmentő levegőért kapkodva hagyta maga mögött a két alvó fiút, zavarodottan támolyogva el a fürdőbe. Utálta, amiért ez történik vele, úgy érezte nem ura a saját testének, és ez annyira megrémítette, hogy keze remegett, térdei pedig összecsuklással fenyegették. De valahogy sikerült elvonszolnia magát a fürdőig. Jéghideg vízzel akarta magát felfrissíteni, de az az egyszerű mozdulat is, hogy nyissa meg a csapot hatalmas energiát igényelt, tekintve remegő ujjait.
Ahogy végre sikerült megmosnia az arcát friss vízzel szembe nézett a tükörképével. Még az átlagosnál is szánalmasabbnak látta magát, egyre jobban rázkódó végtagjai, s levegőért kapkodó tüdeje még kiszolgáltatottabbá tette. Utálta magát. Legszívesebben remegő öklével törte volna be a tükröt, de ehelyett egy másik megoldást választott.
Még sosem tette azt magával, mégis elérkezett az a pont a betegségében, amikor ez már elkerülhetetlenné válik. Gyorsan megkereste a borotvájához kapott pengét, és ragyogó szemekkel szemlélte meg a zsákmányát. Tekintetét könnyek homályosították el, arcán nagy piros foltokban maradt ott az erős dörzsölés nyoma, s még mindig remegő ujjai megakadályozták a vágásban. Mégis, szinte érzékeitől megfosztva végig húzta az éles pengét csuklója vonalán, s vigyorogva nézte, ahogy azon piros homályos foltként megjelennek az első vércseppek. Már a füle is sípolt, az egyetlen, amire tudott koncentrálni az a hangosan dübörgő szíve volt, s sípoló tüdeje, ami még mindig nem kapta meg a megfelelő oxigén mennyiséget.

Könnyei egyre több utat törtek arcán, de ereje már nem is volt letörölni őket. Hagyta, hadd folyjanak, hadd áztassák el bőrét és ruháit, ahogyan egyre több és több vágást ejtett csuklóján felfelé haladva, néha a már szinte 'elálló' vérző felülethez kapva újra, s mélyítve még a seben, hogy még több piros folyadékot csikarhasson ki magából. Fizikai fájdalmat szinte alig érzett, csak a belső késztetése és a fejében dúló hangok jelentettek bármit is számára. Feje fájni kezdett, már kezdte úgy érezni, hogy ott helyben szédül le, s abba kellene hagynia, vérével borított pengéjét a földre ejtette. Hol vérző sebeit, vérrel telített kezét, hol pedig az eszközét bámulta, mígnem a földre nem rogyott, hogy újra remegő ujjai közé foghassa az éles tárgyat, majd újabb vágást ejthessen vele gyönge, a szokásosnál is fehérebb, sápadtabb bőrén, mikor ezúttal más hangot hallott. Meglepett volt, rekedt. Nem olyan, mint amik a fejében dúltak, de betudta egyszerű képzelgésnek... Aztán a hang újra szólt, ő pedig az ajtó irányába kapta a fejét miközben újra vékony bőrébe erőszakolta a pengét. Teste teljesen lefagyott, ahogyan meglátta az ajtóban álló, döbbent göndört.

- Mit műveltél? - kérdezte elfúlt hanggal a göndörke, aki egyből kezébe kapta az ernyedt testet. Hiába voltak piros foltok a fiú arcán, hiába remegett, akárcsak egy kocsonya, hiába volt a haja kócos, izzadság cseppekkel tarkított, s hiába sípolt szegény tüdeje olyan vészesen a világ leggyönyörűbb teremtésének látta. A két keze közé vette a halál sápadt arcot, s kényszerítette őt, hogy nézzen a szemébe. Halkan kezdett el dúdolni egy dalt, közben ujjaival nyugtatóan körözött, s tekintetüket nem engedte szétkapcsolódni. Louis testének rázkódása szépen fokozatosan kezdett lelassulni, s ahogy teltek a percek már a tüdeje sem fenyegette őt felmondással. A lágy dallamra, s a selymes érintésre visszanyerte teste feletti hatalmát. Zokogva bújt bele Harry vállába, aki szüntelenül dúdolta a dallamot.
Ott ölelkeztek ketten a fehér padlón; vérben és izzadságban úszva, de mégis egy nyugodtabb környezetben, amit Harry csupán a jelenlétével varázsolt elő.

- Shh, Lou, nyugodj meg. - Suttogta a göndör néha, de utána mindig folytatta tovább a dallam dúdolását egészen addig, amíg a saját magát megsebesítő fiú szinte teljesen abba nem hagyta a zokogást, bár maga sem tudta eldönteni, hogy valóban olyan sokáig tartott lenyugodnia, vagy csak annak tűnt, de ha valóban olyan sok ideig tartott valószínűleg csak a könnyei fogyhattak el. Harry lassan tolta el magától az előtte térdelő, még szipogó fiú testét, kinek szemei szinte ugyanolyan vörösek voltak, mint karján végigfolyt vére, mely a padlót is átszínezte, a göndör pólója vörös foltjai mellé kis csíkokat is hagyott, mikor a gyűrődések elnyomták sápadt arcát.
- Lou, mi történt..? Mit csináltál magaddal? - Kérdezte meg végül félénken, hangjában tisztán hallatszott az aggódás. Félt, hogy ezzel a kérdésével ismételten csak össze fogja törni a fiú lelkét valami hasonlót kiváltva belőle újra és újra. A kék szempár tulajdonosa egyetlen szót sem szólt. Vágásokkal teli karjára meredt, majd a földre, mi tocsogott vérében, eztán a pengére, mi szintén az ő vörös cseppjeit tartalmazta, s ezt a háromszöget ismételgette újra és újra, míg arca egyre inkább sápadttá vált, ha az egyáltalán lehetséges volt még, hogy ne érje el teljesen a padlója árnyalatát.

- Pánikrohamom volt... azt hiszem ...- mondta elhaltan, a hangjában nem hallatszott a szokásos boldog árnyalat, csupán egy rekedt, alig halható nyikkanást hagyott maga mögött.
Harry mindent tudóan bólintott, majd felállt, hogy ellássa a csúnya sebeket a vékony csuklón. A művelet közben a kékszemű fiú szemhéjai túlságosan nehézzé váltak, végül szinte tudatlanul bomlott bele az erős karokba.
Harry csak nézte, ahogy a fiú egyenletesen lélegezik, s mosolyogva figyelte a pólójába kapaszkodó apró kis öklöt. Az ölébe kapta a könnyű testet, s miután megtalálta a hálót óvatosan helyezte a puha paplanra.
- Ne menj el. - Suttogta Louis, amint Harry távozni akart, mire a göndörke elmosolyodott, s mellé helyezkedett.
- Itt vagyok, Louis. Most már vigyázok rád.

- Ne menj el.. - Nyüszített elhaló hangon a kék szemekkel rendelkező, habár azokban jelenleg még erős próbálkozással sem lehetett volna találni egy cseppnyi fényt, csillogást sem. Apró kezét Harry felé próbálta nyújtani, hiszen nem volt olyan messze tőle, de még ez is fizikai megerőltetést jelentett neki abban a percben, így inkább a göndörke mozdult elsőnek, fogta meg az erőtlen végtagot.
- Semmi baj, itt maradok veled. Biztonságban vagy. - Próbálta nyugtatni halk, lágy szavaival a mellette teljesen ágyba süppedőt, kinek szemei egyre inkább lecsukódni látszottak, viszont esze ágában sem akart engedni nekik.
- Aludj Lou, vigyázok rád. - Ismételte el a korábbi mondatát gyönyörű zöld szempárjával a másikéba meredve, hátha hatni tud rá vele, ellenben ő nagy nyeléssel válaszolt, majd szólásra nyitotta ajkait, ám a hang csak sokkal később hagyta el azokat.
- Nem akarok aludni. Meg fogok halni vagy rosszat álmodok. - Válaszolta alig hallható suttogással, mire Harry döbbent pillantását érte el. Nem az lepte meg, hogy ilyeneket gondol, hiszen ebben az állapotban ki ne tette volna, csupán a "Meg fogok halni" mondatrész blokkolta agyát.
- Ne beszélj butaságokat. - Simogatta meg szabad kezével fejét, homlokába hullott tincseit elsöpörte onnan. - Nem fogsz meghalni, megígérem neked. Ha egy kicsit is rosszul fogsz kinézni álmodban, vagy látom, hogy rosszat álmodsz, ígérem, hogy felébresztelek, rendben? Itt leszek és vigyázok rád.
Ejtette szavait nyugtatóan Harry, miközben tovább simogatta a karamell színű tincseket. Louis szíve szerint most azt mondta volna, hogy ezt nem teheti meg, hiszen Harrynek is aludnia kell, de erre most a legkevésbé sem volt ereje. Egy bólintást erőszakolt ki fáradt testéből, majd a göndör sokkal nagyobb kezét egy másodpercre erőtlenül megszorítva hunyta le a szemeit, hogy Harryben megbízva álomba merülhessen.

***

- Harry! – kiáltott fel Louis, majd a göndörke karjába ugrott, s nevetve szorította magához.
A hetek csak teltek, azonban Harry minden egyes napot Louis mellett töltött, támaszt adva a meggyötört fiúnak.
- Szia, Louis. – mosolyodott el, s arcát a barna tincsekbe fúrta, hogy mélyen magába szívhassa a friss, kókuszos illatát. Amint már nem szorították olyan kétségbeesetten egymást Harry a fiú kezeiért nyúlt, s felhúzta a pulcsija ujját. A friss vágások még varasodni sem kezdtek, ami azt mutatta, hogy maximum tegnap estiek lehetnek. Harry megrázta a fejét kifejezve nem tetszését.
- Sajnálom…- suttogta Lou, lehajtva a fejét kezdett el szégyenkezni, viszont mindketten tudták, hogy ha valaki elkezdi vagdosni magát, akkor onnantól már nincs visszaút. A göndörke egyáltalán nem hibáztatta ezért a fiút, ahogy a többi alkalommal sem, ehelyett szokás szerint lehajolt, hogy finom csókokkal vonja be a sebeket.
- Szeretlek. – nézett fel, amint befejezte a puszival való gyógyítást, majd éhesen hajolt a rózsaszín ajkakra.
Louis szemében újabb könnyek gyűltek az érzelem megnyilvánulásra, sosem hitte volna, hogy lesz egy olyan ember az életében, aki nem hátráltatja leszidással, hanem csupán a szeretetével próbálja felemelni.

Amíg ők ölelkeztek lassan a baráti társaság többi tagja is megérkezett. Együtt elmentek moziba, majd egy kávézó szerűségben beszélték ki magukból "hatalmas" problémáikat. Aznap este rengeteget nevettek, még Louis is elfelejthette pár órára sötét gondolatait.
Miután az éjszaka leple leszállt a városra az épület előtt elbúcsúztak egymástól, mire már csak Harry és Louis maradtak ott. Egy perc néma csend volt csupán köztük, mire a göndör végül megszólalt.
- Hé, Lou.. Szeretnéd, hogy nálad maradjak éjszakára? - Kérdezte rámosolyogva, hangjában a szeretet mellett egy kevés aggodalom is csengett. A kék tekintet lassan szegeződött rá, majd mosolyogva rázta meg a fejét. Nem érezte úgy, hogy ezt az estét képes lenne bárki mellett is eltölteni. Miután a hangos társaság elment, már egyáltalán nem érezte jól magát. Természetesen boldog volt, hogy szerelmével, s annak közelében lehetett, de legbelül, az agya mély zugaiban megint érezte azt a hangot közeledni, ami szinte minden este a penge közelébe kényszeríti.
- Nem, nem szükséges, minden rendben van. - Állt lábujjhegyre, s Harry vállain megtámaszkodva apró kezeivel hintett ajkaira lágy csókot. A göndör egy percig gondolkozott, mielőtt még válasza egy bólintás lett volna az alacsonyabb felé, ez után pedig egy rövid puszit nyomott ajkaira.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz butaságot, Lou. - Kérte szinte lebiggyesztett ajkakkal, boci szemmel, mi az előtte állót kuncogásra késztette.
- Megígérem. Így görbüljek meg, ha nem. - Nevetett a kisujját mutatva előhúzva az általános iskolai trükköket emlékei közül.

Mégis, ígérete ellenére amint egyedül maradt a gondolataival az állapota szörnyűvé változott. Az eddigi legnagyobb pánik roham tört rá, teste reszketett, fázott, közben pedig majd megsült. Nem tudta mit csináljon, pillanatok alatt izzadságban úszva tántorgott el a fürdőig, ahol a megkönnyebbülés várt rá. Nem akart mást, csupán azt, hogy végre megszűnjenek a hangok a fejében, s hogy elmúljon a fájdalom, amely a szívéből indult, s végig száguldott a végtagjain.
Arcán a könnycseppek, és izzadság cseppek összekeveredtek, ahogy remegő ujjaival elkezdte szaggatni a vékony bőrt. Szinte megkönnyebbült erre, szemeit becsukva kezdte a brutális vagdosást. Érezte, hogy itt a vég. Isten adott neki egy utolsó napot, amit együtt tölthetett a barátaival, s a szerelmével. Egy napot, amibe nem rondítottak bele a hangok, a fájdalom, és a sötétség. Viszont mindennek vége szakad egyszer, s ahogy a nap eltűnt a horizonton az ő ideje is elérkezett.
Magában még jobban zokogva elevenítette fel azt pár emléket, amit Harry adott neki, a mosolyokat, a nevetéseket, a boldogságot, amiben a jelenlétében rátalált. Ezerszer elmotyogta mennyire sajnálja, amiért kudarcot vallott, s azt, hogy mennyire szereti Harryt, remélve, hogy a rekedtes suttogás eljut valahogyan a göndörkéhez.
Nem írt búcsúlevelet, azt mindig is túl drámainak tartotta. Olyan szótlanul akart elmenni, ahogy megszületett.
A világ összemosódott előtte, az egyetlen szín, ami megmaradt az vörös volt. Halványan elmosolyodott, érezte, hogy elérkeztek az utolsó percei.

Louis összeszorította a szemeit, majd a többi vágásra merőlegesen utoljára a csuklójára helyezte a pengét. Ajkaira harapott, majd szinte amilyen mélyen csak tudta a bőrbe nyomta a pengét, ezzel mély, s rohamosan vérző sérülést okozva a karján. Miután kihúzta a csepp borotvapengét húsából nyitotta ki a szemeit, s elégedetten nézte a kezét, ahogyan vére szinte patakként folyik le róla. Felemelte a kezét, hogy ne a földre potyogjon minden, hanem talán a ruhája ujja beszívjon belőle, bár nem gondolta, hogy ez után fel fog takarítani vörös vércseppei után. Ez volt az utolsó dolog amit tett, az utolsó mozzanat, mikor is érezte, hogy a lábai megadják magukat, mikor pedig kicsúsztak alóla hatalmas puffanással zuhant a fürdő csempéjére. Ez normális esetben fájdalmat okozott volna neki, de most csak feküdt ott, a hideg kövön. Karját nézte, ahogyan a vörös folyadék még mindig szivárog belőle, ezzel maga mellett átszínezve a padlót. Egyetlen, elhalt bocsánatkérést erőltetett még ki a torkán, mielőtt szemei is lecsukódtak volna.
Harry akkor parkolt le autójával a ház előtt, s látta, hogy Louis nappalijában, de a fürdőszobában is ég a villany, így tudta, hogy nem alszik. A fürdő világítását meglátva rémes érzés kerekedett el szívében. Azért jött ide, mert aggódni kezdett. A kávézó előtt szerelme nem volt túl meggyőző. Sietős léptekkel trappolt el az ajtóig, majd nyitott be azon, meglepte, hogy nem is volt bezárva. Miután nem találta a nappaliban, s a konyhában nevén szólította, de reakciót nem kapott. Szíve hatalmasat dobbant, ahogyan a fürdőszoba felé kezdett rohanni.

Abban a pillanatban, hogy meglátta szerelmét vérben úszva elterülve térdre esett. Megtörtént az elkerülhetetlen, egy angyal nem bírta a földi fájdalmakat, s visszavágyott a mennybe. De Harry azt nem hagyhatta, utolsó lélegzetvételével is küzdeni akart a szerelméért, így gyorsan a szinte holt test felé kezdett el kúszni, karjaiba vette az élettelen fiút, nem érdekelte, hogy a ruháját vörös vércseppek fogják bepiszkítani. Most minden egyes másodperc a szerelme élete ellen harcolt. Nem vesztegette hát az időt, remegő kezekkel tárcsázta a mentőket, s diktálta be a házszámot.
A távolban már hallotta a mentők hangos szirénáját, amikor végig simította ujjait a vakolat fehér arcon, ami egyáltalán nem tűnt meggyötörtnek, vagy éppen szomorúnak. Boldogságot tükrözött.
- Boo…- suttogta, ahogy a zokogása kissé alább hagyott. – Megígérted. Még a kisujjadat is nyújtottad. Az ígéreteket pedig nem szabad megszegni. Ne hagyj itt, oké? Ígérem én vigyázok majd rád. Minden reggel reggelivel keltelek majd, minden este a karjaimba fogsz elaludni, és én boldog leszek, amiért a világomat tarthatom a kezemben. Elviszlek majd moziba, vacsorázni…amit csak szeretnél. És majd ha elérkezettnek látjuk az időt, akkor örökbe fogadunk egy kislányt… vagy egy kisfiút…esetleg mindkettőt. Felneveljük őket, együtt leélünk egy életet, és akkor majd meghalhatsz, de most nem. Érted? Ígérem Louis, és én egyesekkel ellentétben betartom az ígéretemet. – a buta kis ígéretit, s az elképzelt jövőt az ajtón betörő mentősök törték meg, s Harry hagyta, hogy kivegyék kezéből az élettelen testet.
Lehunyta a szemét, s fohászkodott, hogy az egyetlen gondolata, amit eddig is szüntelenül ismételt a fiúnak, s szívből így is gondolta, elérjen a haldokló szépséghez.
Szeretlek.

Harry egy ideig még a fürdőszobában folytatta gondolatmenetét, az után is, hogy a mentők már elmentek. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el, mióta ott volt, teljesen egyedül. Remegő kezei közé vette a telefonját, majd egy számot keresett. Az N betűnél találta, meg a szőke Niall telefonszámát. Hangját próbálta kiegyenlíteni, hogy normálisan tudjon vele beszélni, de ez egyáltalán nem így jött össze, talán még inkább remegni kezdett.
- Niall? - Szólt bele a telefonba, ahogyan meghallotta a fáradt "Hallo"-t.
- Harry? Mi a baj? - Kérdezte már frissebben a szőkeség, gondolta, hogy barátja hangja nem véletlenül ilyen.
- Louis. - Nyögött ki mindössze ennyit elcsukló hangon, mire Niall azonnal tudta, hogy miről van szó. Egy azonnal ott leszek-kel csapta le a telefont, majd valóban, alig telt el pár perc és a házban volt. Szerencsére nem lakott túl messze. A göndör addigra már kiszédelgett a fürdőből, ruháját még mindig Louis vérének foltjai tarkították.
- Hol van Louis? Harry, mi történt? - Kérdezte kétségbeesetten a vállaira tapasztva a kezét, a göndör egy ideig üveges tekintettel bámult rá, majd megszólalt.
- Én mentőt hívtam. Ő haldoklott, én... - Beszélt tőmondatokban, erre pedig a szőke is szinte már elsápadt. Harry kezét megragadva kezdte el Harry kocsija felé húzni, majd betuszkolta oda. Ilyenkor áldotta, hogy ugyan nincs sajátja, a jogosítványát mégis megszerezte. A kórházba vezető út alatt párszor piros lámpát kaptak, akkor természetesen káromkodva ült a volán mögött azt kántálva, hogy váltson már. Mindezek ellenére sem tartott sokáig beérniük, de addigra már a smaragd szempárral rendelkező is kissé összeszedte magát. Mindketten a kocsi ajtaját kicsapva, majd be is vágva kezdtek el rohanni az épületbe, legelső dolguk a hajnalban már fáradt recepciós kisasszony letámadása volt, ki elsőnek ugyan meg sem értette mit kérdeznek, de a sietségre tekintettel végül hebegve közölte velük az emelet és a szoba számát.

Az órák keservesen lassan teltek, s a tudat, hogy Louis életéért harcolnak éppen kikészítette Harryt. Niallt elnyomta az álom már régen, viszont az ő szemére sehogy sem akart álmosság jönni, abban a pillanatban, hogy lecsukta szempilláit szerelme élettelen teste jelent meg előtte, bár ez a kép örökké beleégett a retinájába, éber állapotban sem hagyva őt békén.
A borzasztó rémképekből a nővér cipőjének kopogása zökkentette ki őket, mire a göndörke egyből felrázta a szöszit. A fiatal nő egy mappát tartott a kezében, s magabiztosan sétált a két fiú elé.
- Maguk Louis Tomlinson hozzátartozói? – vonta fel a szemöldökét, mire mindketten bőszen kezdtek el bólogatni. Figyelték a nővért, aki barna szemét még végig vezette a fehér lapokon, majd felnézett, meghozva az ítéletet. – Sikerült megmentetünk. Pihenésre van szüksége, de egyvalaki bemehet hozzá párpercre.
Niall bólintva adta át ezt a feladatot a göndörkének, aki nagyot nyelve követte a nőt. A szoba előtt megállt, nagy levegőt vett, felkészülve minden eshetőségre, bár biztos volt abban, hogy a fürdőszobai látványnál rosszabbat sosem fog észlelni.
Mégis, ahogy benyitott nem látott mást csak egy békésen alvó kisfiút, akinek az életét az egyenletes csipogás jelentette csak. Harry leroskadt az ágy mellé, kezébe vette a szerelme sebes kezét, ami most vastagon volt fehér fáslival bebugyolálva. Óvatos csókokat lehelt a sebhelyekre, ahogy mindig is tette, majd egy puszit nyomott a szeretett arcra. Erre a mozdulatra mintegy varázsütésre kezdett el éledezni a fiú, s az első szó, ami elhagyta kicserepesedett ajkait, az a fiúhoz szólt, aki elvette a szívét.
- Sajnálom…- suttogta, habár szemeit még mindig nem nyitotta ki, így olyan hatást keltve, mint aki álmában beszél. Harry közelebb hajolt hozzá, csapzott haját kisöpörte az arcából, s a homlokát a szerelméjéhez támasztotta.
- Minden rendben lesz, most már vigyázok rád. – mondta, s elméjében újra felmerült a jövő, a jövő melyet akkor festett le, miközben kezeiben a szerelme haldoklott. Kaptak egy újabb esélyt az élettől, hogy ez meg is valósuljon, hogy ne azok a buta ígéretek legyenek Harry egyetlen betartatlan ígéretei. Nem fogják elszalasztani azt a lehetőséget. – Ígérem.