Where words fail music speaks~Ziam

Sziasztok:) Egy kérésnek eleget téve egy Ziam-et hoztam nektek, remélem tetszeni fog. Szép hétvégét mindenkinek:) x

- Ó az Istenért Louis, már megint nem keltettél fel - morgott Liam, ahogy fájdalmasan kikászálódott az ágyból, útközben átdörömbölve a másik szobába. Tudta, hogy a vékony falakon keresztül hallják őt.
- Nem vagyok az anyád - zsörtölődött Louis, s ezzel átfordult a másik oldalára, ágyékát a mellette fekvő fiú fenekének nyomva. - Hosszú éjszakám volt, hagyj békén!
- Ja, tudom, hallottam - forgatta meg a szemét Liam, majd bezárkózott a fürdőbe, hogy szuper gyorsan letusoljon, és elvégezze a reggeli rutinját.
Egy szál törölközőben futott vissza a szobájába, hogy felöltözzön, de arra szánt egy fél percet, hogy a konyhában édelgő párost kifigurázza. Szerencsére azonban minden este kikészíti a ruháit, szóval csak bele kellett bújni a fehér ingébe, és az öltönyébe, sietve magához vette a táskáját, majd futott is, hogy elérje a metrót; úgy, hogy előtte még beugorhasson a kedvenc kávézójába életmentő kávéért, gyors búcsút intve a hiányos öltözetben lévő párosnak. Szóval, mint minden egyes reggel, Liam a gőzölgő kávéját a kezében szorongatta, ekképp vágott át a hét első napjától lelombozódott, kialvatlan, néhol másnapos tekintetek gazdái között. Ugyanolyan szürke hétköznap volt, mint a többi. Zombi volt a többi élőhalott között, fejben még a puha ágyában aludta az igazak az álmát. Azonban a világ nem könyörül: az idő haladt, és Liam megint késésben volt.
Ráadásul még az eső is esett. Tipikus hétfő reggel.
Végül a fiúnak sikerült elérnie a metrót, épp az utolsó pillanatban ugort rá. Az évek során - mióta dolgozni kezdett -, minden egyes nap metróval járt, Londonban ezt a közlekedési eszközt találta a legcélravezetőbbnek. Felmérte a szerelvény forgalmát, így mindig az utolsó előttire száll fel, ahol tapasztalata szerint a legkevesebben voltak.
És mint mindig, most is igaza volt. Nem volt üres, de hely volt elég bőven, így Liam egyből ledobta magát az egyikre, és szürcsölgetni kezdte az italát. Nagyon szerette a kávét, az volt az egyetlen dolog, ami kiverte az álmot a szeméből. Valahogy csak a keserű íz kólintotta csak fejbe annyira, hogy teljes gőzerővel a munkájába vethesse magát. Egy picit lehunyta a szemét, és átgondolta, hogy mi vár rá ma: a sok papírmunka, néhány tárgyalás és persze a főnöke kiabálása. De mit is lehetne tenni? Főnök vagy alkalmazott; a hétfő az hétfő.   Liam sűrű gondolatai közé azonban egy lágy dallam kúszott, s kíváncsian felnézett, hogy megnézze honnan jön a hang, hiszen a számot még sosem hallotta. Pedig ő aztán napra kész a zenében: ő rendezi az összes nagymenő énekes szerződését, és sokat jár stúdiókba is, hogy segítsen az alkotó munkában.
A zene forrását a mellette ülő fiú fülesében találta meg. Olyan hangosra volt beállítva a hangerő, hogy Liam is tisztán hallotta az éppen lejátszott dalszöveget.
A fiú, kinek szőke festett tincsei kuszán, de borzasztóan szexin álltak, borostás arca tökéletesen illett a frizurájához, Adidas pulcsija pedig passzolt a fekete szűk nadrágjához, ami a térdénél el volt vágva; felnézett rá a nagy barna szemeivel. - Tetszik? - kérdezte az, Liam pedig csak bólintott egyet, mire a srác hangtalanul felajánlotta a fél fülhallgatóját. Liam közelebb ült, hogy kényelmes legyen mindkettőjüknek a pozíció, és mosolyogva adta át magát a megnyugtató dallamnak.   És onnantól kezdve minden nap ez ment. Nem igazán beszéltek, legtöbbször csak egymásra mosolyogtak, de mindkettőjük napját felvidította az a pár perc, amíg csendesen hallgatták az egyedi zenét, ami hol lassabb, hol rockosabb, néha rap résszel lett kiegészítve, de mégis mindegyik szám elnyerte Liam tetszését. Egy idő után még készült is találkozókra, és cserébe a zenének, ami minden reggel csöndet varázsolt a fejében, kávét vitt az érdekes fiúnak, aki hálásan fogadta azt. Ez már teljesen hozzájárult a reggelükhöz, és Liam élvezettel figyelte, ahogy a barna szemek egyből keresni kezdik őt, amint kinyílik az ajtó. Ez az ő kis titkuk volt, egyikük sem beszélt ezekről a percekről senkinek, hiszen egymással sem beszéltek, azonban a szüntelen mosolyuk, csillogó szemeik, a megosztott fülhallgató és a plusz egy kávéval érkező Liam többet mondott minden szónál.
Egy nap, egy különösen esős napon, ami ugyanúgy indult, mint mindig, valami azonban megváltozott.
Liam mosolyogva hallgatta a legújabb számot, Zayn pedig büszkén kortyolgatta a gőzölgő folyadékot, amikor a metró hirtelen megállt, Liam pedig zavartan nézett a mellette ülő fiúra.  -
 Biztos valami műszaki hiba - vonta meg a vállát rögtön, üres poharát a lába mellé tette, és lehajolt a táskájához egy rágó után.
 - Nem baj, legalább most lesz időnk beszélgetni egy kicsit - mosolygott Liam, és egész testtel Zayn felé fordult, aki önelégülten elmosolyodott.
- Eddig is volt rá vagy kismillió alkalmad, miért most? - kérdezte kíváncsian, de próbálta megtartani a hűvös szépfiú szerepet.
- Gondoltam, pár perc nem elég, hogy megismerjem a titokzatos srácot a metróról - harapta be az alsó ajkát, végignézve a, mint mindig, most is stílusos fiún.
- Hm, a titokzatos srác a metróról és az üzletember. Ez lehet a modern Rómeó és Júlia - nevetett fel Zayn, mire Liam egy picit elpirult.
- És a titokzatos fiúnak neve is van? - próbálta visszavenni magához a domináns szerepet, de a fiú nem hagyta, és egy sármos mosollyal újra pírt varázsolt az arcára.
- Zayn - mondta, és felé nyújtotta a jobbját, miközben Liam is elárulta a sajátját.
- Szóval, Zayn, ezt a dalt te írtad? - kérdezte, sötét barna szemei megteltek kíváncsisággal, készen állt arra, hogy minden egyes kis részletet elraktározzon.
- Igen. Művészeti fősulira járok, illetve zenét is tanulok a festészet és a fotográfia mellett - mosolygott büszkén, hiszen mindig is ezt akarta csinálni, szóval hálás volt, hogy azt tanulhatja, amit szeret.  - Nagyon jó vagy! Van valami a zenédben, ami elvarázsol. Örülök, hogy nem hagyod vesztve a tehetséged – fakadt ki őszintén; kicsit mocorgott, hogy elzsibbadt végtagjait másik pózba helyezze.
- Hát, nem csak a tehetségemről volt szó, amikor pályát választottam - vallotta be Zayn, és még önmagán is elcsodálkozott, hogy miért mondja el ezt egy idegen fiúnak a metrón.
- Akkor? - Liam viszont egyáltalán nem találta furcsának a kijelentést, automatikusan előredőlt, majd felvette a bizalmas testtartást, és csillogó szemekkel várta a fiú titkát.
- Tudod, sok mindent el szeretnék mondani, de nem vagyok a szavak mestere. Azonban rátaláltam a zenére, amin keresztül mindent el tudok mondani, ami csak bennem van. - Liam féloldalasan elmosolyodott, és alig várta, hogy minél többet megtudjon a fiúról, aki azon az esős hétfő reggelen először felajánlotta a fülesét...

…  

- Nyugi, Liam, tudod, hogy téged szeret - nyugtatta barátját Louis egy szemforgatás kíséretében; és cselekedetével ellentétben már szaladt is, hogy főzzön le még egy adag nyugtató teát.
- Honnan tudod? Sosem mondta - fonta keresztbe a karjait válaszánál, azonban mélyen, ott legbelül tudta, hogy a művész fiú teljes szívéből szereti őt, de képtelen megformálni a szavakat.
- Ne legyél már ilyen! Csak pár csaj volt. Zayn kurvára szexi, nem várhatod el tőle, hogy ne beszéljen senkivel rajtad kívül! Ne légy ilyen féltékeny! - próbálta megenyhíteni a dühös férfit, hiszen a hónapok alatt, amióta egymásra találtak, a gerlepár megkedvelte Zayn-t, és nagyon jó barátok lettek.
 - Az egy dolog, de Zayn adja alájuk a lovat. Ezt neked is be kell ismerned - jelentette ki morcosan, és belekortyolt a gőzölgő folyadékba, sikeresen leégetve ezzel a nyelvét.
- Csak szereti, hogy szeretik őt. Ezért nem hibáztathatod. - Liam válaszként csak a tenyerébe temette az arcát; ekképp sóhajtott fel fáradtan egyet.  - Soha, egyik lánnyal sem csókolózott, vagy ölelkezett. Te vagy az, akinek minden dalát írja; te vagy az összes vásznára festve; hozzád jön haza minden nap; és téged szeret! Nem azokat a ribancokat, akik csak az izmai miatt vannak mellette, hanem téged, aki a dalába szeretett bele először, vagyis az igazi énjébe, ami a macsó hűvös réteg alatt van.
- Köszönöm, Louis - mosolyodott el halványan Liam.
Hálás volt, hogy van egy olyan barátja, mint ő. Mindig számíthatott rá, akkor is, ha hajnali háromkor sírva rohan haza.
Végül Louis egyedül hagyta őt a gondolataival, azzal az utasítással, hogy aludjon, de természetesen erről szó sem volt. Egész éjjel csak feküdt, akármikor is hunyta le a szemét, megjelent előtte a kép, ahogy a mosdóból visszajövet két lány lóg Zayn-en; aki igaz, nem ment bele a flörtölésbe, mégsem utasította vissza őket.
  Másnap reggel csupán rutinosan mosakodott meg, öltözött fel, és vett két kávét. Fejben valahol messze járt.  Egy kissé félt a találkozástól; nem tudta, hogy mit mondjon a fiúnak, hiszen azóta már rájött, hogy némileg  túlreagálta a dolgot - de ilyen a szerelemben mondhatni. Akit szeret az csak az övé lehet, és senki másé, márpedig Zayn-t jobban szerette, mint bármelyik más barátját.
Ahogy fellépett a metróra, alig mert odanézni a helyükre; félt, hogy annyira megbántotta a fiút, tán nem is lesz ott. Felrémlett benne az ezernyi alkalom, amikor elmondta Zayn-nek, hogy szereti, és egyszer sem hallotta vissza. Annyira akart hinni Louis-nak, de egy gonosz hang belül azt suttogta, hogy túl öreg a fiúhoz, és nem elég jó hozzá.  De összeszedte minden bátorságát, felnézett, és akkor, abban a pillanatban a tekintete találkozott a sötétbarna íriszekkel.
Megkönnyebbülten felsóhajtott. Kis feszengéssel leült mellé, a kávéját átnyújtotta Zayn-nek, aki erre kicsit felengedett. Ő sem tudta,hogyan kezelje a helyzetet.
- Zayn... – kezdte, azonban az egy nézéssel félbeszakította.
Hangtalanul átadta az egyik fülesét, mire Liam kíváncsian a fülébe rakta azt. A zene elindult, s az első pár sor után a fiú vállára dőlt. Meghatódva hallgatta a szöveget, ami róla - róluk szólt, elmondva a szavakat, amiket Zayn képtelen volt.