Problems to be solved~Ziam

Sziasztok:) Megint egy kicsit késői órában sikerült befejezni a történetet, de nehéz haladni, ha közben egy olyan idióta emberrel vagy, mint Loraa. Ez most nem egy Larry, hanem egy Ziam, - Loraa szavaival élve - ezt dobta a gép, szó szerint, mert a nagy tanácstalanságunkban rákerestem egy oldalra, ami segít dönteni (link), és így eldöntette helyettünk a történetet és a szereplőket. Külön szeretném megköszönni Loraa mai teljesítményét, túlságosan megerőltetted magad ennél a one shot-nál édesem. 

Legyetek rosszak!

L x

Mindenkinek van van egy gyenge pontja. A nagymamám a főztjére volt érzékeny, olyan gonddal és szeretettel készített el mindent, hogy arra nem mondhattunk egy rossz szót sem, nem mintha akartunk volna. A húgom a rajzaira allergiás, nagyon szeretett volna művész lenni, de senki nem kezdi profin, neki is kellett idő, amíg olyanná jóvá nem vált, hogy ha akartunk sem lehetett volna kifogásolni a műveit.

Louisnak a hangja volt a gyenge pontja; a sok értelmetlen utálkozás meghozta a gyümölcsét, és majdnem elhallgattatott egy aranytorkút. Harry-nek a haja volt az a bizonyos része, szerette megnöveszteni, és hagyni, hogy a haja csak úgy saját kénye kedve szerint lobogjon. Niall a fogaira volt érzékeny, így amikor a fogszabályzója meghozta a gyümölcsét, és szép fogakat varázsolt neki, képtelen volt nem mosolyogni. Liam vállát az elvárások súlya húzta, képtelen volt egy kicsit is lazítani, a múlt árnya mindig ott lihegett a nyakába, megkeserítve a szép dolgokat. 

Az én gyenge pontom a testem volt. 

Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy lekapja magáról nyáron a pólóját, és félmeztelenül flangál, ezért nem szerettem strandra sem járni, és ezért bújtam el a túlméretezett pólóim mögé. Pedig mindenki azt mondja, hogy semmire nem kéne "allergiásnak" lennem. 

Mégis, amikor eljött a fotózás napja, ahol szigorúan nem lehet több rajtunk egy nadrágnál...nagyon paráztam. Még magamon éreztem Liam bátorító pusziját az arcomon, és lágy ajkait az enyémeken, amik próbálták elfelejtetni velem a rám váró nehézségeket, miközben a pólómat magamon szorítva vártam a kivégzésemre. 

Negyediknek kerültem sorra, először Harry volt, aki játszi könnyedséggel dobta le magáról a ruháit, hogy a legnagyobb természetességgel rohangáljon, mint egy idióta, majd amint már komolyan fényképezni kezdtek, átváltozzon egy szexistenné. Ezután Niall jött, akinek habár nem volt tökéletesen kigyúrt teste, hiszen nagyobb előnyben részesíti a sokáig alvást a reggeli futások, és az otthoni zabálást a konditerem helyett. Ennek ellenére szégyentelenül ment a vászon elé, hogy előredőlve egy-két képet ellőjenek róla. Mindig tette, amit kértek tőle, mosolygott, komolyan nézett, csábítóan pislogott, és nem érezte magát csúnyának vagy hasonló. Ezt irigyeltem benne. Persze, tudtam, hogy nem nézek ki rosszul, csak valamiért akkor sem voltam kibékülve a testemmel. 

Liam következett. Irigykedve néztem az izmait, amik jólesően izegtek-mozogtak, mikor levette a pólóját, és tette, amit tennie kellett. Igen, a pasim egy görög félisten. Kibaszott jó teste van, az összes kockája a helyén van, és egyáltalán nem hiányoznak onnan a tetkók, mert így is tökéletes. 

- Izgulsz, tesó? - szorította meg a vállam Louis, mire csak megrántottam a vállam, mert mi az, hogy egy fotózástól beszarok? Az annyira nem vall rám. 

- Z, valószínűleg nem hiszel nekem, de rohadt jó tested van. Olvastam, hogy a fanok már nem mondják, hogy "tökéletes", csak azt, hogy "Zayn Malik". Komolyan haver, ne nézz így! - Milyen hülyeségeket beszél!? - Nem, screenshot-oltam, mert tudtam, hogy nem hiszel nekem! - mutatta büszkén a telefonján lévő képet, és tényleg. Twitteren valóban ezt ecsetelték. 

Csak frusztráltan sóhajtottam, mert szóltak, hogy én jövök. Jól van Zayn, meg tudod csinálni. Pár kép rólad félmeztelenül és szabad vagy. Gyerünk. 

Elkaptam Liam büszke és biztató pillantását, és abból táplálkozva álltam meg a kijelölt helyes. Halk zene szólt a háttérben, hogy ne legyen unalmas a munka, emberek kiabáltak egymásnak, Külön férfiak és nők ügyeltek a fényekre, valaki egy adag púdert nyomott az arcomra, és a kínzás el is kezdődött:

- Mosolyogj Zayn, ahogy a szerelmedre néznél! - hallottam az első kiáltást, mire magamban felelevenítettem Liam arcát, amitől a szerelmes mosoly ki is ült az arcomra. 

- Dőlj előrébb!

- Villants egy ragadoz mosolyt! - elképzeltem, hogy mit mondanék Liamnek, ha arra kerülne sor, és remélhetőleg sikerült, amit kértek. 

- Most tedd hátra mind a két kezed és dőlj be. - Kész. 

- Jól van, te pornósztár, jöhet Louis! - engedett el a fényképész, mire fejcsóválva lementem a székekhez a többiekhez. 

- Nem is fájt, ugye? - jött oda hozzám egyből Liam, mire egyből levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra. 

- És ha azt mondom igen, akkor megpuszilod? - Liam felhúzta a fél szemöldökét, mire egy vállmegvonással jeleztem, hogy nem tudom miért vagyok ilyen csíntalan, egyszerűen a félelmemmel való birkózás mellett volt időm Liam-ben gyönyörködni, ami egyet jelentett egy orbitális merevedéssel. 

Végül Liam is megtalálta a hangját, így gyorsan rendezte a vonásait, és lejjebb hajolt a fülemhez. 

- Bárhol - lihegte, és beharapta a fülcimpámat, amitől egy halk nyögés szaladt ki a számon. - Bármikor - egy újabb harapással tartott egy kis szünetet - Bármidet. 

- Fiúk, fiúk, fiúk...értékelem, hogy olyanok vagytok, mint egy kis cuki gerlepár, de az isten szerelmére, ne itt játszatok seggbe kukit, tudjátok; normális huszonévesek vagytok. - ragadta meg a tarkómat Louis, és egy könnyed ölelésbe vont, hogy elvonja a figyelmet az előbbi kis jelenetünkről, és átvigye egy könnyed beszélgetésbe, ahol egyáltalán nem lett volna illendő olyan dolgokra gondolni, minthogy milyen gyorsan tud leszopni engem Liam a szertárban, vagy a mosdóban, ami közelebb van. 

Lassan a csodálkozó, és furcsálló tekintetek is megszűntek körülöttünk, akik nem belsősök értelemszerűen nem tudtak a mi kis románcunkról, és nem akartunk feltűnést kelteni azzal, hogy megerőszakoljuk egymást a fotózás közepén. 

Természetesen Louis ezután sem engedett el, maga után rángatott minden rohadt emberhez, akivel csak beszélni lehetett, én pedig jó kis fiúk módjára kedvesen mosolyogtam és bólogattam, a képzeletemben pedig Liam már rajtam lovagolt. Nagyon is jól tenné! 

- Louis, ha most nem engedsz el, akkor minden egyes embernek elmondom, részletesen, hogy hogyan szopnám le Liamet - suttogtam, miközben még mindig vigyorogva beszélgettünk egy taggal, akinek a nevét nem tudtam, és abban a pillanatban nem is akartam mással megismerkedni, csak Liam farkával, de azzal tüzetesen. 

Louis egy pillanatra megmerevedett, felmérte a helyzet komolyságát, majd egy lemondó sóhaj kíséretemből utamra engedett. 

Annyira nem bírtam magammal, hogy majdhogynem a nyakába ugrottam. 

- Most, édes? - kérdezte, miután mondhatni finoman - erőteljes csípőmozgásokkal a fenekénél - adtam tudtára, hogy milyen problémákkal küzdök. 

- Most - leheltem, és hátulról ráhajoltam a nyakára, és azzal az erővel szívni kezdtem. 

Liam megmerevedett - a szó minden értelmében - hátra fordult, így közelről láthattam, ahogy pupillája kitágul, és a a borostyán íriszeiből csak egy halvány körvonal marad, ahogy a szenvedély átveszi felette az uralmat. Ez az én farkamon is erőteljesen rántott egyet, na nem mintha nem lettem volna már azelőtt is kemény. 

Páran utánunk szóltak, és páran próbáltak minket megállítani, de természetesen senki nem állíthatott meg minket, főleg nem Liam-et, aki az egész testén átvette a hatalmat a vágy, és szinte vibráltak a bőre alatti izmok enyhülésért. 

- Mosdó? - kérdezte sebtében, de igazából meg sem várta a válaszom, behúzott a mellékhelyiségbe, ahol gyorsan kicsapva a fülkéket ellenőrizte a terepet, és mikor nem talált senkit ránk zárta az ajtót. 

A kezdeti sietség elmúlni látszott, lassan közelített meg, mint egy vadász, aki becserkészi áldozatát, de én nem akartam futni, inkább elébe menni. 

Végül egy villámgyors mozdulattal a mosdókagylók mellé ültetett, majd lábaim közé férkőzve bújt olyan közel hozzám, amennyire csak lehet, homlokát az enyémnek támasztotta, és egymás szájába lélegeztünk. Imádtam ilyen közelről nézni, láthattam a barna minden árnyalatát a szemében, és a tökéletes arca minden vonását, meg persze a rózsaszín ajkait, amiket szinte véresre harapdált. 

- Zayn...- suttogta, mintha valami titkot készülne átadni, ajkaink egy-egy pillanatra összeértek, fokozva a hangulatot - Nem foglak annyira lealacsonyítani, hogy egy mosdóban duglak meg. Annál sokkal többre tartalak. - mondta, bennem pedig megállt bennem az ütő. 

Amióta együtt vagyunk én vagyok felül, és nem is képzeltem el másik felállást, persze tudtam, hogy Liam másra is vágyik, de már az elején közöltem vele, hogy én arra nem vagyok vevő, és bár néha napján megkívántam, hogy Liam magáévá tegyen, sajátítson ki, és igázzon le...nem tudtam megadni azt a bizalmat, képtelen voltam alárendelni magam. Még akkor is, ha Liamről van szó. 

- És hagy áruljak el egy titkot; gyönyörű vagy. Nem, ez annyira elcsépelt, engedd meg, hogy kifejtsem; Zayn, teljesen komolyan mondom, hogy nincs miért szégyenkezned. Csak nézz körbe magad körül! Egyikünk se tökéletes. Nézd Niall pocakját, Louis combját, Harrynek a haját. Nekem pedig a hátam alján lévő bőrhibát. Megvan a magunk hibánk a testünkön, de vele élünk. Harry például kihozza belőle a legjobbat! Nem is néz ki rosszul hosszú hajjal, igaz? Ezzel élünk. De Zayn, minden elfogultság nélkül mondom, hogy neked viszont nincs hibád. Tényleg. - egy hosszabb csókváltás után überelte az überelhetetlent. - Még akkor is ha van, nincs. Mert szeretlek, az összes hibáddal együtt, szeretem, ahogy reggelente, amikor keltelek, leszeded a fejem, de aztán fél perc múlva úgy dorombolsz mint egy macska, szeretem, amikor harapófogóval sem lehet kiszedni belőled a dolgokat, mert annyira magadba zárkózol, akkor is szeretlek, amikor a semmiért ordibálsz velem, vagy amikor elvonulsz a világ elől, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy engem is kizársz, és tudd meg, hogy akkor is szeretlek, ha az ezredik figyelmeztetés ellenére is a tubusból középen nyomod ki a fogkrémet. És tudod miért? - kíváncsian néztem rá, mire halványan elmosolyodott. - Mert szeretlek, és elfogadlak úgy, ahogy vagy. Ha pedig valakit szeretsz, aki a hibái többé nem tűnnek hibáknak. Nekem pedig így vagy tökéletes. 

Percekig csendben maradtam, csak gondolkoztam a hallottakon. Sokszor érzem magam rosszul, amiért ennyire képtelen vagyok kinyílni. Vannak olyan dolgok, amikről tudom, hogy sosem fogok Liam-nek beszélni, sem senki másnak, mert az enyémek, és senki más nem értheti meg. Ilyen vagyok, és nem is lehetnék hálásabb, amiért egy olyan pasim van, aki mindezt tolerálja, és támogatja, mert tudja, hogy ez kell nekem. 

Mosolyogva hozzádörgöltem az orrom, és csak néztem, és néztem a tökéletes arcot, aki nem várta, hogy bármit is reagáljak az elhangzott monológra, mert sokkal többet számított az, hogy egymást öleltük fáradhatatlanul. Valahogy többé már nem akartam megváltozni. Hiszen nem is tudtam volna, nem is akartam, és legfőképpen...nem is kellett.