Against you~Larry

Sziasztok :) Jelenleg negyed kettő van, de most készültünk el Loraa-val a közös történetünkkel, amikre mostanában elég sokat sor fog kerülni, mivel éppen nála nyaralok :) Köszönöm a biztató szavakat a kirohanásomhoz, és tényleg reménykedek abban, hogy még maradtatok velem. Készüljetek fel a sztori rohamra, amit csak is Lorának köszönhettek :) 

További szép nyarat :) 

L x

  

Ahogy ott állt, és nézte a csarnokot, ahol másnap a bajnokság döntőjén mérkőznek meg, elámult. Hatalmas volt, viszont tökéletes arra, hogy egy döntőt lejátszanak. Hogy is juthatott el idáig egyáltalán? Hihetetlennek tartotta, szinte lehetetlennek. Hogy ő, Harry Styles egyszer valóra váltja az álmát, hogy megmérkőzhet a legjobbakkal? Egy kosárlabda mérkőzés hiába tűnik könnyűnek, nagyon is oda kell tenni önmagukat, hogy sikerüljön. Itt már nem az apró tornaterem falai voltak, hanem nézők százai, és masszív, fehér betonfal, ami körbevette őket.

Viszont jobb, ha a megmérettetés előtt még pihennek.

- Srácok, indulunk! – szólt nekik az edző, és összeszedte a kóricáló csapatát. Az öt férfi elmélázva mentek ki a szürke kisbuszhoz, amit a városuk biztosított nekik, és elindultak, hogy bejelentkezzenek a szállodájukba. Szerencsére az edző bá’ nagyon jó érzékkel találta meg a legjobb hoteleket, így mint mindig, ez is elvette a szavukat. Mikor megkapták a kulcsokat, felsprinteltek a szobákba, - amin volt , hogy osztozni kellett -, és egy gyors átöltözés után kérdés nélkül szaladtak, hogy igénybe vegyék a medencét.

Megért már nekik igazán, hisz az út nagyon hosszú volt, így semmi sem volt jobb annál, hogy elmerüljenek a kellemesen langyos vízben, ahol rajtuk kívül senki sem tartózkodott. Pedig még csak késő délután volt!

- Harry, mit gondolsz, van esélyünk holnap? – kérdezte Csuka a csapatkapitányukat, akik mind tiszteltek és szerettek, mert remekül vezette a csapatot. Elégszer bizonyított már nekik.

- A másik csapat kétségkívül jó, de nekünk van esélyünk? – Bagoly, mint mindig, most is felmérte mindkét oldalról a helyzetet. Nem véletlenül kapta ő ezt a becenevet. Mert intelligens volt és reális.

- Ugyan, skacok! Könnyedén leverhetjük őket, de hinni kell magatokban! Idáig eljutottunk, most hátrálnátok meg?! Ugyan, könnyedén szembeszállunk velük. Ugyanis nektek van valamitek, amik nekik nincs – mondta sejtelmesen, s figyelte a felcsillanó szemeket.

- Mi?

- Én – nevetett hangosan, pillanatokon belül viszont a víz alatt találta magát. Szerette a csapatát, hisz annyira bolondok voltak 20-21 éves létükre is.

Csuka, Bagoly, Pocak és Borzas. Pocak a megnőtt hasáról, míg Borzas az engedetlen tincseiről. Na, de Harrynek se lehet panaszkodnia! Azok a göndör fürtök igencsak zabolázatlanok voltak. Sokáig szórakoztak még együtt, szegény Pocak a kelleténél háromszor többször sikerült beleesnie a vízbe, bár erre a többiek is szépen rásegítettek, de természetesen egyből kimentették kissé húsosabb barátjukat, aki köztudottan félt a víztől. 

Harry büszkén nézett a csapatára, kivételesen nem szállt be a hülyülésbe, a medence szélén ülve lógatta a lábát a kellemesen hűvös vízbe. Annyira szerette azt a három idiótát, akikkel már évek óta játszott együtt, már szinte családtagokká váltak a szemében. Még mindig emlékezett arra, amikor először sikerült megnyerniük egy kis sulis meccset, alig szoktak még össze, olyan piti hibákat követtek el, amiken ma már csak röhögni tudnak. Együtt nőttek fel, együtt jutottak egyre feljebb a mezőnyben, s most eljutottak addig, hogy a Nemzeti Bajnokság döntőjében küzdhetnek meg az egy méteres kupáért. Ha pedig sikeresen első helyezettként végzik, akkor onnantól a határ a csillagos ég. 

Harry smaragd írisze végig futott az összes fiún, s a legjobb barátjukból egy szempillantás alatt vált csapatkapitánnyá. 

- Mindenki ki a vízből, vége a pihenésnek, irány edzeni! – jelentette ki szilárdan, s a fiúk kérdés nélkül kezdtek el szárítkozni. Tisztelték a göndörkét és habár néha túlzásokba tudott esni, végső soron tökéletesen tudta végezni a feladatát kapitányként, összetartotta és megzabolázta a hormontúltengéses fiatalokat.

Felmentek és lezuhanyoztak, majd mentek is, hogy megszemléljék a szállodához tartozó sportpályát, ahol természetesen kosárpálya is volt. Csuka elkezdte pattogtatni a labdát, és bemelegítésként egymásnak kezdték passzolgatni, miután az ujjaikat is átmozgatták.

Dobtak párat kosárra, majd két csapatot alakítottak, mikor az edzőjük is kijött.

Harry, Bagoly és Pocak, valamint Edző bá’, Csuka és Borzas.

Nevetve próbálták egymást kicselezni, valamint megszerezni a labdát, de ez nem mindig jött össze. Viszont a komoly edzés helyett örültek ennek a lazának is.

- Kétszer indulás! – hallottak meg harsány nevetést mögülük, ahogy egy csapat közeledett feléjük. Harry megfogta a felé pattanó labdát, majd elnézett az irányukba.

- Hagyd már, soha nem fognak tudni megtanulni játszani – vigyorgott egy másik srác, és leintette az előbbi megszólalót.

Király. Egy hotelben szállnak meg az ellenfeleikkel.

- Pofád lapos, Brown! – vágott vissza Borzas rögtön, felbőszítve ezzel az előbb még bőszen vigyorgó srácot.

- Nahát, nem szaladsz rögtön anyucihoz, ha meglátsz? Micsoda fejlődés, taknyos! – Azok ketten mindig is „ellenségek” voltak. Még az általános iskolában alakult ki a határozott ellenszenv, és máig utálják, sőt, gyűlölik egymást.

- Na, most kussolsz! – Rohant neki Borzas, és egy hatalmasat húzott be a másiknak. Harry azonnal mozdult, és lefogta a barátját, míg ugyanezt megtették a másik oldalon, hogy elejét vegyék a folytatásnak.

- Állítsd már le magad! – kiabált rá az egyik tag az ellenfél csapatából, mire Csuka kiabált vissza hevesen.

- Ebből elég legyen! – dörrent a másik csapat edzője, mire elnémult mindenki. Edző bá’ előre lépett, és kezet fogott a másik férfival, és együtt néztek ránk dühösen.

- Ez így nem mehet tovább! Ellenfelek vagytok, nem ellenségek! Tanuljátok meg tisztelni egymást!

A fiúk bólintottak, de a düh ettől függetlenül ott lappangott a tekintetükben.

- Azt javaslom, hogy beszéljetek meg mindent a csapatkapitánnyal, és majd ők elrendezik ezeket az összetűzéseket. Rendben? – kérdezte a másik edző, Harry tekintetét pedig nem kerülte el a bólintás, ami egy barna hajú, alacsony fiútól érkezett. Ő is megbiccentette a fejét, majd a csapatával elindult, hogy helyet adjanak az ellenfél csapatának a gyakorlásra. Az edzőjük nem követte őket, így egymaguk baktattak vissza a szobába. Nem ejtettek szót erről az incidensről.

Viszont az is kétségtelen volt, hogy bárhol, bármikor képesek szórakozni, ha minden feltétel adott. Bagolyék szobájába ültek le, és elszórakoztak, míg itt nem volt az ideje a vacsorának. Korgott már a hasuk rendesen, így szépen, libasorban mentek le a lépcsőn.

Még jó, hogy távol voltak a másik csapat asztalától!

A csapatkapitány gyorsan megvacsorázott, s elsőnek felállva az asztaltól indul meg az edző hotelszobája felé, hogy végre tisztázzák az ügyet. Harry minden porcikája tiltakozott a felesleges békülősdi ellen, de tudta, hogy az edzőnek ez nagyon fontos, így egy nagy sóhaj kíséretében nyitott be a szobába.

- Edző bá’, Louis – biccentett egyet, s mindkettőjükkel kezet fogott.

- Fiúk…Mindketten nagyon büszkék lehettek arra, hogy idáig eljutottatok, és valószínűleg nem ok nélkül. Mindkettőtök egy nagyon jó csapat kapitánya, nincs semmi, ami miatt le kéne hurrogni a másikat. Egymásnak esni pedig pláne nem. Sportemberek vagytok, az isten szerelmére! – a kissé duci férfi hevesen gesztikulálva próbálta még jobban érzékeltetni a két fiúval a helyzet súlyosságát. – Most menjetek át Harry-hez, vagy hozzád Louis, nekem mindegy, és beszéljétek meg. Mint férfi a férfival – intett egyet a két fiúnak, akik lehajtott fejjel léptek ki az ajtón.

Rosszul érezték magukat a leszidás miatt, ami habár az egész csapatnak lett szánva, csak a két csapatkapitányra hárult. Gyerekesnek ítélték meg a viselkedésüket, s csak arra vágytak, hogy tisztázzák a dolgokat.

- Menjünk hozzám. – szólalt meg Harry, s e két szón kívül többet nem is váltottak, egészen addig, amíg be nem csukódott mögöttük az ajtó, s kellemetlen csönd telepedett rájuk.

- Nézd, sajnálom, hogy Borzas ennyire túllőtt a célon – sóhajtott a göndör, és úgy döntött, hogy akkor gyorsan lerendezi ezt, hogy mehessen végre.

- Máskor jobban visszafoghatnád őket – motyogta a másik, Harry pedig egy pillanatra megakadt a lélegzésben. Igazból… nem érdekelte, hogy nem mondta egyből a srác, hogy semmi baj, inkább a hangja akasztotta őt meg. Olyan… furcsa volt. Nem megszokott.Volt benne némi különleges hangzás.

- Azért ti sem vagytok olyan ártatlanok. Ti szóltatok be nekünk, az meg nem az én hibám, hogy a fiúk megvédik magukat - fonta össze maga előtt a karját Harry, figyelmen kívül hagyva az érzést, ami a tarkóján kúszott fel a hang hallatán, és csak a saját érdekei védelmére koncentrált.

Louis egy pillanatra meghátrált az erős hangtól, megszokta, hogy a vitákból ő kerül ki győztesként, így nem hagyhatta magát.

- Tudod, nem szólnánk be, ha nem adnátok rá okot. Ismerd be, azt a magas labdát le kellett csapni - Louis mondata kissé pimasszá fajult, és élvezte, ahogy újra ő vezetett a képzeletbeli csatájukban.

- A pályán csapdosd a labdát, picifiú - vigyorodott el Harry, átvéve a vezetést, de Louis nem adta fel.

- Félre vagy tájékoztatva, Styles baba. Ez nem röplabda meccs. - Ha Harry épp nem a büszkeségét védte volna meg, akkor határozottan nevetett volna ezen, és a másik csípős nyelvén.

- Én kérek elnézést! Talán figyelnem kellett volna tesiórán, de tudod, őstehetség vagyok - vigyorgott, Louisnak pedig szórakozottan villant meg a szeme, ahogy közelebb lépett a vitapartneréhez. Bár, be kell vallni, a téma már elterelődött  egy kicsit más irányba.

- Oh, a szerénység osztásánál se figyeltél? - Már egészen közelről figyelték egymást, a légkör is teljesen megváltozott.

- Csípős a nyelved. Másra is tudnád használni? - dőlt előre a magasabb, hogy megérezze az ajkán lecsapódni Louis leheletét. Oh, hogy mennyire vonzó volt!

- Tesztelj le - lehelte, és az ajkak már találkoztak is. Tapasztaltan mozogtak egymáson, mintha ez mindennapi lenne. De most komolyan, milyen gyakran smárolsz az ellenfél csapat csapatkapitányával?!

Harry szinte azonnal bejutást kért nyelvével a másik szájába, hogy a fűtött csók elmélyüljön közöttük. Louis ösztönösen a hajába túrt meghúzva a göndör tincseket, és az engedélyt meg is adta. Hogy is ne tette volna?

A másik illata megrészegítette őt, és igen, ha akart volna, akár le is állhatott volna, de hogy is akart volna? Túl jó volt ez ahhoz.

A varázslatos pillanat azonban elmúlt, ahogy Louis egy utolsót harapott a mézédes ajkakba, majd a mellkasánál fogva ellökte magától a tiltott gyümölcsöt.

- Talán ezt nem kéne...azért küldtek ide, hogy megbeszéljük a dolgokat, de mi...- Louis zavart beszédét sürgető ajkak szakították félbe, aminek a legnagyobb kitartásával sem tudott ellenállni. A göndörke egyedi illata, ami nem a parfüm vagy a tusfürdőjéből származott, bekúszott a bőre alá, és nem hagyta, hogy józanul gondolkodjon. Újabb hosszan tartó elfűtött csókcsata kezdődött, mígnem Louis újra megemberelte magát, és nem csakhogy ellökte az ellenfelét, hanem eltávolodott, és az ajtó felé indult. Tudta, hogy ha egy szót is szólna, akkor újra a magas fiú karjai közt kötne ki, de azt nem lehetett.

Harry nézte, ahogy a pici, de annál nagyobb szájú fiú egyre csak hátrál, duzzadt, piros ajkai tanúskodtak csak az előbbi percekről, ami akármilyen hosszú is volt, Harry csak még többre vágyott, mint egy csoki, amiből soha, semennyi sem elég.

Tudta, érezte azt, hogy ezt a fiút nem engedheti csak úgy kimenni az ajtón, egyszerűen nem tehette, így hosszú lábaival két lépéssel beérte a srácot, s karjánál fogva maradásra bírta. Némán, szembeszéddel kérte, hogy maradjon.

- Harry, ez így nem jó. Nem csókolhatsz meg csak úgy pár percnyi ismeretség után - próbált ellenkezni Louis, de nem maradt ellenérv. - Harry...- próbálkozott újra, de a göndörke bevetette a bociszemeket, aminek épeszű halandó képtelen ellenállni. - Ne nézz így rám! - mondta már kuncogva, és zavarában eltakarta az arcát a kézfejével. Érezte, ahogy Harry közelebb lépett, a lehelete csiklandozta a bőrét.

- Louis...- a göndör fiú úgy volt képes kiejteni a nevét, mint senki más, az ajkai között biztonságban volt, és ez megmelengette a régóta szeretethiányos fiú szívét. Hangjában egy kis huncutság sem volt- Szeretnélek elvinni valahova. Őszinte leszek, nem tudom hova, de azt tudom, hogy veled még nem végeztem.

Ajkaik egy újabb csókban forrtak össze, de ez sokkal inkább volt romantikus, mintsem szenvedélyes és kapkodó, mint az előzőek. Most azonban Harry szakította meg, mielőtt a dolgok túlságosan komolyra fordultak volna, és az ajtó felé kezdte most már tolni a másikat egy pimasz félvigyorral a szája sarkában.

- Győzzön a jobbik - kacsintott még Louis-ra a fiú, és becsukta az ajtót, de nem úgy, hogy Louis azt higgye, ezzel megúszta.  Az ő arcát a viszontlátás, és folytatás ígérete világította.

Harryt hamar meglátogatta a csapata, hogy kifaggassák őt a történtekről, de csak annyit mondott:

- Minden meg van beszélve, feltakarítottam utánatok - mondta, hátha kicsikar némi megbánást a srácokból, de nem, persze, hogy nem. Csak ráugrottak, és mehetett az esti játék és szórakozás, míg nem az edző bá' takarodót fújt mindenkinek. Nagy nap volt a másnap.

Reggel hiába voltak álmosak a srácok, kidobta őket az ágy, lenyeltek pár falatot az összeszorult torkokon, és már mehettek is, hogy összepakoljanak; indultak a csarnokba.

A meccs nagyon is nehéznek bizonyult. De sok mindent tanult Harry csapata; nem muszáj magasnak lenni a kosárlabdához - prezentálta ezt Louis Tomlinson. Vagy dühvel nem mész semmire - mindezt Brown mutatta be. De a legfontosabb: a győzelem nem minden.

Megmérettették magukat a legnagyobb versenyen, ahol másodikként végeztek. A csapattagokra igényt tartott az Országos Szövetség, így a jövőjük be is volt biztosítva -  ez volt a kölyökkori álmaik beteljesülése.

És amikor a meccs végén kezet fogtak, és mind a két csapat egy öltözőbe ment, gratuláltak egymásnak.

- Tudod Styles, annyira nem is vagytok bénák - vigyorodott el Louis.

- Ti se, Tomlinson. Az első hely nem annyira rossz - kacsintott levéve a mezét, és élvezettel figyelte, hogy Louis végignéz rajta.

- Na, gyere már ide, te idióta! - nevetett fel az alacsonyabb tag, Harry pedig mosolyogva tette, amire kérték, és hajolt oda, hogy a jobb kezét a nyakára csúsztatva mélyen megcsókolja.

Ezt persze semelyik csapat tagja nem hagyhatta szó nélkül.

De megtették. Hagytak egy kis időt a csapatkapitányoknak, és a beszólásokat szerencsére későbbre hagyták.

Mind a két srác megérdemelte ezt.