Story of our life~Larry

Sziasztok :) Éppen ebben a pillanatban készültem el ezzel, úgyhogy most nagyon a hatása alatt állok, de annyit mondhatok, hogy ez egy különleges történet lett, ezért csak köszönötet mondok Naominak a képért, és a kép alá, dőlt betűvel írt idézet adta nekem az ihletet. Szép hetet nektek!

Lana x

"A pillanat, amikor megcsókolod a szerelmed, és minden körülötted olyan ködössé válik körülötted, és az egyetlen dolog, ami élesen kirajzolódik, az te és ő. És akkor rájössz, hogy az az ember az, akit szeretnél csókolni életed hátralevő részében. És abban a pillanatban megkapod azt a csodálatos ajándékot, és nevetni akarsz, és sírni., amiért olyan szerencsésnek érzed magad, hogy egy ilyen ember a tiéd, és közben félsz, hogy elveszíted."

- Szia, nem tudnád megmondani, hogy merre találom az igazgatóit? - kérdezte a fiú, vörös csíkos pólója remekült passzolt rikítóan piros nadrágjához, hosszúra hagyott tincseit oldalra fésülte, szemeit egy hatalmas fekete keretű szemüveg takarta el. Olyan furcsa személyiség volt, de talán ez volt benne annyira megragadó.

- De persze, ha szeretnéd elkísérlek. – Harry bíztatóan rámosolygott az új fiúra, miközben becsukta a szekrényét, és elindult, hogy megmutassa a srácnak az utat.

- Új vagy itt, ugye? Honnan jöttél? – kérdezte, s lábai önkénytelenül lassítottak le, alig haladtak előre, de ez egyiküknek sem tűnt fel, önkénytelenül próbálták meghosszabbítani az együtt töltött időt.

- Tudod…a tipikus helyzet, apa új munkája miatt az egész családnak költöznie kellett. Egyébként Louis vagyok, Louis Tomlinson. – olyan gyönyörű mosolya volt a fiúnak mint senki másé, Harry úgy érezte, mintha abban a pillanatban bújt volna elő a szürke esőfelhők mögül a napsugár, mindent aranyba öltöztetve.

- Én pedig Harry Styles. – viszonozta a fiú arcmimikáját, úgy érezte magát, mintha talált volna a zsebében egy nem romlott csokit és az édes íz szétárad a vénáiban beindítva az összes létező boldogsághormont. Pedig ez csak egy ismeretlen fiú volt, akivel alig pár perce találkozott először.

- Itt is vagyunk. – jelentette ki a göndör, egy kissé szomorúan, s a hivalkodó betűkre pillantott, ami az ajtón függve hirdette a tulajdonosa rangját. – Még találkozunk Tomlinson. – kacsintott egyet, s élvezte, ahogy a furcsa fiúra zavar költözik.

- Még találkozunk, Styles. – suttogta Louis is maga elé, majd egy nagy sóhaj kíséretében bekopogott a faajtón.

- Gitározz nekem még. – suttogta elbűvölten Louis, képtelen volt megunni azt, ahogyan a göndör fiú gyönyörű dallamot varázsol egy egyszerű hangszerből.

- Mit játsszak? – lágy mosolyra húzta az ajkait, ahogy észrevette a csillogó szempárt, ami csak rá fókuszált.

- All of me. – mondta gondolkodás nélkül, mire a göndör bólintott. Ujjai gyakorlottan fonódtak a gitár nyakára, s lefogta a megfelelő húrokat a kezdéshez.

Louis tekintetével követte a mozdulatokat, figyelte a jobb kezét, amivel a pengetett, majd a balt, amivel különböző facsart kézmozdulatokkal szólaltatta meg a megfelelő hangot. Halkan énekelt is hozzá, ami olyan volt, mintha egy angyal lett volna, gyönyörűen követte az ujjai alkotta ritmust.

- Ezt sosem fogom megunni. – sóhajtott fel Louis, egy pillanatra összekapcsolódott a pillantásuk, egy cinkos mosolyt váltottak, majd Harry lehajtotta a fejét, hogy hevesen dobogó szívét lenyugtassa.

- Nem tudom mi történik velem Zayn! – kiáltott fel Louis, kétségbe esetten, arcát a tenyerébe temette, s szemeit szorosan lehunyta.

- Nem értem mire gondolsz, Lou. – rázta meg a fejét összezavarodottan a feketehajú. Louis könnyektől csillogó kék íriszével a fiúra tekintett, és egy nagyot sóhajtott.

- Amikor meglátom Harry-t vágtázni kezd a szívem, ha hozzám ér az az már felér egy halállal, imádok mindent, amit csinál, és ha már öt percig nem látom hiányzik. – Zayn elmosolyodott, életében először látta így a srácot, pedig kis kora óta ismerték egymást. Rendesen meg is lepődött, amikor Louis hazaállított, csak hogy személyesen kérhessen tőle tanácsot.

- Szerelmes vagy, Louis. – jelentette ki boldogan, hiszen örült, hogy a legjobb barátja egy társra talál, még akkor is, ha az fiú.

- Nem vagyok szerelmes. – jelentette ki makacsul, karjait összefonta maga előtt, de érezte, hogy ez a válasz mindenre. De ez nem történhetett meg pont vele, a belegyezése nélkül. Megrázta a fejét, s inkább Zayn élete után kérdezősködött.

Csak a tv okozta fény világított az arcára, így félhomályban láthatta őt, mégsem tudta levenni róla a szemét. Louis tudta, hogy pillanatok kérdése, hogy lebukjon, de nem érdekelte, szemtelenül vizslatta az oly’ tökéletes arcot.

- Le fogsz maradni a filmről, ha így bámulsz. – kuncogott fel halkan az idősebbik fiú, de tekintetét nem szakította el a képernyőről, azonban a mellette ülő fiú nem nevetett fel, ahogy ő várta, s az igéző tekintetet még mindig az arcán érezte.

- Boo? – az általa olyannyira kedvelt becenév most még édesebbé vált, ahogy pedig egymásba fonódott tekintetük a világ megállt egy pillanatra. Harry ezernyi érzelmet látott átsuhanni az óceán kék íriszekben, s a megnyugtató filmes estéből egy érzelmi viharrá vált a hangulat.

Louis abban a pillanatban értette meg, amit Z mondott neki, másra sem vágyott, mint megkóstolni a sokat csodált dús rózsaszín ajkakat. Mint egy kígyó, akit a furulya szava megbabonáz úgy hajolt egyre közelebb, és közelebb hozzá, még nem az orruk össze nem ért. Harry egyre gyorsuló meleg lehelete az alsóajkának ütközött, teljes eufóriát okozva ezzel, ami akkor teljesedett csak ki igazán, amikor a bizonytalan egymás felé kapó szájuk találkozott.

Harry első csókját lopta el ezzel a fiú, de a göndört nem zavarta, próbálta utánozni a nála tapasztaltabb mozdulatokat. Azt akarta, hogy az a fiú, aki az első csókját elvette, az adja majd élete utolsóját is. Soha többé senkivel nem akart még hasonlót sem csinálni, az eddig érzett erős kötelék, amit az első pillanattól érzett kettőjük között, most még szorosabbá húzódott, nem engedve, hogy pár centinél nagyobb távolságra húzódjanak egymástól.

Louis nyelve óvatosan tört be a fiú szájába, majd a fránya levegőhiány megszakította őket, de még azután is csak pár milliméterre távolodtak el, majd folytatták ezt az érdekfeszítő cselekedetet. S nem tudtak leállni ezzel már soha többet.

- Még nem nyithatod ki a szemed. – nevetett fel Harry, s próbálta úgy vezetni a fiút, hogy ne menjenek neki semminek, pedig ennél nehezebb dolgot aligha lehetett volna csinálni, Louis még nyitott szemmel óvatosan lépkedve is életveszélyes volt. Most viszont egész lényét a göndörre bízta, mellkasát a másik fiúénak támasztotta, ujjaival Harry bicepszébe kapaszkodott, s minden érzékszervével a fiúra koncentrált, s érezte, ahogy sebesen dobogó szíve viszonzásra talál.

- Még mennyit kell menni? – nyafogott, de élvezte, a helyzetet, teljes mértékben megbízott Harry-ben.

- Most, állj meg itt. Nyisd ki a szemedet. – a füléhez hajolva suttogta lágyan, majd hátrébb lépett, és hagyta, hogy a fiú rájöjjön hol vannak. – Tudod, először egy flancos vacsira akartalak elvinni, de rájöttem, hogy az nem az én stílusom, szóval elhoztalak ide. – kissé elpirult, ezért lehajtotta a fejét, és a szél erejétől meghajló fűszálakat tanulmányozta. – Tudod anyuval nagyon sokat játunk ki ide, amikor kicsi voltam, először fürdünk is benne…látod a tó másik végén a vízből kitűnő beton darabokat? – Louis a mutatott hely felé nézett, és bólintott, arrafelé a területet teljesen befedte a hínár és a különböző vízi növények, de a leomlott lépcsőt még látni lehetett. Louis apró mosolyra húzta a száját, ahogy elképzelte az alig pár éves Harry-t, ahogy nevetve barátkozik a vízzel. – Nem tudom miért felejtődött el ez az egész, de mint látod teljesen tönkre ment. Viszont csónakázni még lehet. – vont vállat szégyenlősen, félt, hogy Louis nem erre számított első randi helyszínként.

- Örömmel tölt el, hogy veled csónakázhatok. – nevetett fel a fiú, s egy lágy csókot hintett a gödröcskékre, amik szavai után elmélyültek a göndörke arcán.

- Tényleg? – a smaragd tekintet úgy csillogott, mint még sosem, arra a tudatra, hogy egy kicsit megmutathat valamit a múltjából.

Louis kezéért nyúlt, összekulcsoltál ujjaikat, és úgy indultak meg a csónak felé, ami egy kis farönknek kötve a lágyan hullámzó vízen már várt rájuk.

- Hogy hazudhatsz nekem? – kérdezte vádlón Louis a már föléje magasodó fiút, aki kicsit megszeppent, de nem engedett az igazából.

Alig pár napja volt, ahogy a nyári perzselő nap alatt önfeledten kergetőztek vízipisztollyal lövöldözve egymást. Olyanok voltak, mint a gyerekek, együtt lenni olyan könnyű volt nekik, minden olyan önfeledt volt és egyszerű.

Most pedig egy kis semmiségen úgy összekaptak, hogy csak úgy zengett tőlük a ház.

- Nem hazudtam, csupán nem mondtam el, hogy kivel voltam. Ez olyan nagydolog? – forgatta meg a szemét, ott belül tudta, hogy vissza kéne vennie, de a makacssága nem engedte, hogy behódoljon.

- Lehet, hogy neked nem, de nekem igen, mert kurvára beléd szerettem, és félek, hogy már nem érdekkelek. – ordította Louis, majd egy halk sóhaj kíséretében megfordult, hogy elhagyja a tett helyszínét, de egy kar megakadályozta abban.

- Niall-el voltam, a barátnőjének a szülinapjára akart venni valamit, és engem rángatott el. Csak egy kis szabadságot akartam, néha megfojtasz a féltékenykedéseiddel….- félmosolyra húzta a száját, és úgy pillantott le a zavart fiúra.

- Sajnálom, én csak….

- Tényleg szeretsz? – a pupillái kitágultak, ahogy a választ várta, a szíve versenyt futott Louis-éval.

- Hogyne szeretnélek, te idióta. – Harry ajkaira mézédes mosoly ült, ennél szebb szót elképzelni sem tudott volna.

- Én is szeretlek. – suttogta egy közelebb hajolva a fiú édes ajkaihoz, s mintha ezzel a szóval felszakadt volna egy gát, felszabadult az egész teste. – Szeretlek, szeretlek, szerettek, szeretlek…

- Hazza…mi lesz velünk a ballagás után? – kérdezte meg óvatosan a tiltott kérdést, amit a végzős évük eleje óta kerülgettek, azonban már a március is beköszöntött, s az érettségi már a nyakukon volt.

- Mi lenne? Te egyetemre mész, én pedig valóra váltom az álmaimat és dalszüvegíró leszek. Összeköltözünk és boldogan élünk, amíg meg nem…- jelentette ki, s az ölében fekvő arcot cirógatva. Olyan egyszerűen hangzott az egész, és olyan boldognak, hiszen mást se kívánt, mint ezzel az egy fiúval lenni örökkön-örökké, és családot alapítani, és együtt megöregedni.

- Megígéred? – kérdezte halkan Louis, a szíve áhítozott azért az egy szóért, ami még ha nem is teljesen, de egy kicsit lenyugtatja.

- Megígérem.

Louis körül nézett a nagy házban, tágas volt, a fehér falak érzelemmentességet mutattak, de ő lelki szemei előtt látta, ahogy együtt, ő és Harry megtöltik szeretettel és élettel a sivár falakat.

- Ez lesz az. – jelentette ki, mire Harry elmosolyodott, és bólintott. Már csak a papírt kellett aláírni, és a ház az övéjük volt. Az ingatlan ügynök átadta a kulcsokat, majd elköszönt a pártól, és egyedül hagyta őket az új lakásukban.

- Itt fogjuk leélni az életünket. – mondta a lehető legboldogabban a göndör, és körbe fordult a nappaliban. – Készen állsz?  

- Készen. – az újabb ígéretet egy csókkal pecsételték meg, és szoros ölelésbe vonták a másikat.

Harry szeme csillogott, ahogy a kisbabára nézett, aki gügyögve pakolgatta ide-ode a legújabb játékait. Gyönyörű kislány volt, göndör fürtjei Harry-ére hasonlítottak, de tengerkék gombszemei Louis íriszeinek másolata volt. Mintha ez a kisbaba csak nekik lett volna teremtve, az ő szerelmük kiteljesedéseként.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek, Boo? – kérdezte Harry, mire Louis szemeibe szeretet költözött, ami az évek során nemhogy csökkent volna, csak mélyült, és mélyült, mígnem olyan szintekre emelték a szerelmüket, amit elképzelni sem tudtak azelőtt.

Louis az ujjaira nézett, amit pár hete egy aranykarika díszített, örökre egymáshoz kötve ezzel magukat. – Tudom.

- Jézusom, most mindenki nyugodjon le! Harry, te cseréld ki a zoknidat, mert felemás, addig add ide Matt-et. Darcy, te pedig hozd le a táskádat, és vegyél fel másik pólót, mert ez piszkos.  – a 25 éves, fiatal férfivá érett Louis kinőtte a gátlásait, elvégezte az egyetemet, és mindent tökéletesen kézben tartott. Sokszor hagyta megnőni arcán a borostát, haját levágatta, elől lévő tincsei azonban még mindig a homlokába hulltak, ruhatára a csíkos felsőből, és piros nadrágból elegánssá, és stílusossá, vált és még mindig olyan tökéletes volt Harry szemében.

De Harry is sokat változott, borzasztóan göndör haja hullámossá szelídült, arca megnyúlt, ahogy teste is, egy fejjel az idősebb fiú fölé magasodott.

7 teljes éve voltak együtt már, ezalatt az idő nagyon sok minden történt köztük kezdve azzal, hogy első lányuk iskolássá érett, és nemrég örökbe fogadott Matt-et is újabb családtagként ünnepelték. Darcy első iskola napja volt ez, a kisfiú pedig tágra nyílt boci szemmel, öklét a szájába véve, erősen nyáladzva nézte végig a két férfi és testvére szétszórt mozdulatait.

Azonban mint mindig, most is minden a helyére került, s az iskola előtt a kiscsalád nyugodtan szállt ki a kocsiból, bíztatva a lányt.

- Minden rendben lesz. – mosolyogott rá Louis és Harry összeölelkezve, az utóbbi ölében tartva a legkisebb családtagot.

- Da…Da..Daciiiii – nevetett fel Matt, ahogy próbálgatta kimondani a lány nevét.

- Ügyes vagy kicsim. – egy dupla pusziban részesítették a kisfiút, majd nézték, ahogy az idősebb gyerekük életében először átlépi az iskola kapuit. Ennél büszkébbek nem is lehettek volna.

Késő este volt már, nagyon késő, a lányokat Anne-el otthon hagyták és együtt száguldottak végig az autópályán.

- Nem mondod meg hova viszel? – kérdezte kíváncsian Harry, aki hiába töltötte be a harmincat, amikor Louis-val kettesben voltak újra kamasznak érezte magát. Egy halálosan szerelmes kamasznak.

- Nem, de szerintem nemsokára magad is rájössz. – nevetett fel, majd egy jobb indexel lekanyarodott egy földi útra, amit Harry egyből felismert.

- Most komolyan, Boo? – a könnyek gyűlni kezdtek a smaragd szempárba, de nem engedte őket kiszabadulni, nem a sírás ideje volt ez, hanem az ünneplésé.

A motor leállt, ők pedig kiszálltak a kocsiból, mindketten csillogó szemmel tekintettek körbe.

- Boldog 10. évfordulót Haz. - lágy csókot váltottak, és meghatódva néztek a tóra. A tóra, ami semmit nem változott, a tóra, ami szemtanúja volt az első szárnypróbálgatásaiknak, a zavart mozdulatoknak, és az első ki nem mondott ígéreteknek.

Arra az éjszakára újra hormontúltengéses fiatalokká változtak, bizonyítva azt, hogy akármennyi idő telik is el, az ő szerelmük mindennél erősebb. Már nem voltak zavartak, sem bizonytalanok, bármiféle kellemetlenség nélkül kapcsolódtak össze azon a helyen, ahol minden kezdődött.

- Ha lejön a lépcsőn én komolyan sírva fakadok. – jelentette ki Louis, mire Harry átölelte a vállát, és egy puszit nyomott a kissé ráncos homlokra. A meghatódottság miatt gombóc keletkezett a torkában, és csak a lépcsőre figyelt, ahol éppen a legnagyobb lányuk lépdelt lefelé.

Gyönyörű volt, göndör haja az idők során nem változott, különlegessé téve ezzel őt, vékony, kecses testére a lila koktélruha tökéletesen illet, magas sarkú hófehér cipőjének az oldala kövekkel bolt kirakva. Szempilláit kifestette ugyan, de ezen kívül nem csúfította el tökéletes arcát, így olyan természetes és gyönyörű hatást keltve, hogy Louis valóban felzokogott, egy zsebkendőt tartva a szája elé.

- Hogy telhetett el ilyen gyorsan az idő? – suttogta maga elé Harry, ahogy a lány eléjük lépett.

- Nem érzékenyülhetsz most el, Luke mindjárt itt lesz értem. – mosolygott a lány, szinte ragyogott a boldogságtól.

- Rendben kicsim, vigyázz magadra! – Darcy egy dupla pusziban részesült, majd egy gyors köszönés kíséretében már szaladt is ki az ajtón, egyenes a rá váró kocsihoz.

- Felnőtt. – jelentette ki szomorúan Louis, még mindig törölgetve az arcát.

- Elmúlt 18 éves, az útjára kell engednünk. – bólintott Harry, s homlokát Louis-énak döntötte.

- És ha én nem állok készen rá? – kérdezte az idősebb fiú, akinek gyönyörű barna haját ősz tincsek tarkították, szemei körül egyre több ránc jelent meg.

- Senki sem áll készen erre, Boo. Egyszerűen el kell fogadnunk ezt, és tovább élni az életünket.

- Szeretlek, Haz. – suttogta Louis, élvezte, ahogy az erős karok köré fonódnak. Biztonságban érezte magát.

- Emlékszel erre? – mutatott fel Harry egy képet, amin egy szemüveges csíkos pólós fiú zavarában éppen eltakarja az arcát.

- Hogyne emlékeznék? Megszállottan fényképeztél engem. – forgatta meg a szemét az idős férfi, de ajkaira mosoly költözött.

- És milyen jól teltettem, hiszen most nem csodálhatnálak téged. De el kell áruljak valamit. – suttogta közel hajolva szerelméhez, aki kíváncsian tekintett rá. – Most sokkal gyönyörűbb vagy. Egyre tökéletesebb leszel. – Louis megrázta a fejét, és elfordította az arcát.

- Hogy mondhatod ezt? Az arcom ráncos, tiszta ősz a hajam, és meghíztam. – utálta, hogy ilyen állapotban van, de az idővel még Louis sem tudott versenyt futni. El kellett fogadnia, hogy az idő eljárt felette, annyi volt csupán megnyugtató, hogy Harry sem járt másképp. Azonban a göndör ugyanolyan gyönyörű volt, mint 70 évvel azelőtt.

- Nálad tökéletesebb, és gyönyörűbb lényt el sem tudnék képzelni, Boo. – suttogta, mire Louis szíve megremegett.

- Sosem fogom megérteni, hogy hogyan lehet valakit ennyire szeretni. – rázta meg a fejét Louis, s egy csókot nyomott a rózsaszín ajkakra.

Harry a kezében lévő képre pillantott, amin a 17 éves énjük egymásba kapaszkodva vigyorognak a kamerába. Azt kívánta, hogy bárcsak elmondhatná az akkori énének, hogy amit először megígért magának valóra vált.

Louis nem csak az első csókját lopta el, hanem az utolsót is.