I wanna be yours don't you wanna be mine?~Larry

Sziasztok :) Larry Stylinson, szörnyen sajnálom, hogy eddig tartott megírnom, de megmondom őszintén ezt a történetet nem éreztem magaménak, ami eléggé megnehezítette az írói folyamatot, ennek ellenére remélem, hogy tetszik a végeredmény. Remélem szép hosszú hétvégétek van, jó olvasást :) 

L x

- Na, kérleeeek. – Louis majdhogynem térden állva könyörgött az egyik legjobb barátjának, aki a szemét forgatva bólintott egyet. – Köszönöm Zayn, ígérem ez lesz az utolsó, ahova elrángatlak. – ugrott a nyakába, és megpróbálta halálra ölelgetni.

- Ezt minden egyes alkalommal elmondod. És én minden egyes alkalommal elhiszem. – Louis egy puszit nyomott a fiú arcára és nevetve futott fel az emeletre, hogy készülődhessen.

- Tudom, hogy szeretsz, ne is tagadd! – kiáltotta még játékosan, mire Z egy újabb szemforgatás követően halványan elmosolyodott.

Nagyon hosszú ideig tartott elnyernie az örökmozgó, zárkózott fiú bizalmát, és ha azzal boldoggá teszi őt, hogy elkíséri egy elkényeztetett ficsúr koncertjére, akkor elviszi őt abba a hülye arénába. Minden megtett volna, hogy lássa azt az angyali mosolyt Louis arcán, pedig nem volt belé szerelmes. Ez egy olyan kötődés volt két fiú között, amibe nem tartozott bele a szexuális vonzódás.

Zayn viszont már akkor tudta, hogy Lou különleges, amikor először látta felbukkanni a hosszúra hagyott barna tincseit a mellettük lévő kertben. Kicsik voltak még, és nem is jártak ugyanabban az iskolába így, csupán akkor barátkoztak össze, amikor a gimis éveik során diákmunkára kötelezték őket, és valahogy egy munkahelyre kerültek, és onnantól kezdve nem volt megállás. Louis félénk volt, kétkedő szemmel nézett mindenkire, aki öt méternél közelebb merészkedett hozzá, az érintéseket feltűnően kerülte, és még a nevét is harapófogóval kellett belőle kihúzni. De Zayn kitartó volt. Türelmesen várt, amíg a fiú magától kezdett el beszélni, addig is az apró részleteket raktározta el magában. Tudta, hogy Louis utálja a kávét, a teák a kedvencei, azok közül is a barackos, hiszen az alacsony fiú egy nap legalább két bögrével ivott belőle. Azt is észrevette, hogy nem eszik sokat, és nem szereti a nehéz ételeket, legtöbbször beérte egy könnyű levessel és salátával, reggelire pedig müzlit evett. Zayn azt is megfigyelte, hogy bizonyos témák tabunak számítanak nála, mint a teste. Bő pólókkal takargatta magát, és folyton melegítőt hordott, amiben elvesztek rövid, de annál vékonyabb lábai. A családját még megemlíteni sem lehetett, Zayn csak annyit tudott, hogy Louis valamelyik rokonával élt egészen addig, amíg be nem töltötte a tizennyolcat, amikor pedig elkezdték a főiskolát a két legjobb barát összeköltözött. És habár a Z szökőévben kétszer rá tudta venni a fiút, hogy vegyen fel egy normális nadrágot, amiben láthatóvá válik a tökéletes kerek feneke – hiszen bűntett megtagadni az emberiségtől azt a látványt, amit Louis hátsó fele ad – sosem tudott meg semmit arról, hogy mi lett a szüleivel és a többi rokonával. De ezt tiszteletben tartotta, és egyszer sem vetette a szemére, és Louis tudta, hogy ha kell Zayn kilencven éves koráig is türelmesen, nyaggatás nélkül kibírná.

- Siess már hercegnő, a hintó már vár! – kiáltott fel nevetve, majd a használt autójába ült, amit a kissé megviselt külsejével együtt annyira szeretett.

- Azt hittem azt mondtad hintó vár. – Louis a lehúzott ablakon keresztül hajolt be, s túljátszva a szerepét fintorgott egyet.

- Hé! Rosie-t hagyd ki ebből. – ujjait féltően végig húzta a kormányon. Hiszen tényleg nem volt nagy szám az autó, de ő ezt nagyon sok munka és kitartás árán tudta csak megszerezni, teljesen egyedül, ezért szerette annyira.

- Tudod Zayn, szerintem inkább egy csajt kéne felszedned, eléggé szánalmas, hogy a kocsiddal szorosabb kapcsolatot ápolsz, mint az emberekkel. – Louis felnevetett, miközben bekapcsolta a biztonsági övét.

- Tudod Louis, most hogy így belegondolok…azt hiszem pont ma estére ígértem Niall-nek, hogy átmegyünk videójátékozni. A francba, azt hiszem el kell halasztanunk ezt az estét. – Zayn felvont szemöldökkel meredt a mellette ülő fiúra, aki védekezően felemelte a kezeit.

- Befogtam, befogtam.

Az út csöndesen telt, csak a rádióból szóló zene töltötte meg az utasteret, miközben az úton haladva meghatározott időközönként az utcai lámpa sárga fénye suhant el mellettük. Ahogy viszont egyre közelebb értek a stadionhoz az egyébként csendes, nyugodt város felélénkült, emberek világító karkötőkkel rohangáltak, a lányok könnyezve, a barátnőik kezébe kapaszkodva léptek be a bejáraton, a hatalmas parkoló pillanatok alatt megtelt, s a fent maradt autók dugóba keveredve várták az üres helyeket.

- Mi a francért van ekkora felhajtás? – morgott az orra alatt Zayn, miközben egy ügyes manőverrel kikanyarodott a hosszú autósorból, be egy sikátorba, ahol nyugodtan leállíthatta az autóját.

- Miért utálod ennyire Harry-t? – tette fel azt a kérdést, ami már nagyon régen foglalkoztatta.

- Te miért szereted ennyire? Elkényeztetett, gazdag senki, akit csak azért szeretnek, mert nem csúnya, és mert a gépekkel feljavított hangjától nem süketülnek meg. – mérgesen becsapta maga mögött az ajtót, de mély lélegzetvételekkel lenyugtatta magát, és egyik karját a fiú nyaka köré fonta.

- De nem is ismered. – Louis összehúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett a nála egy fejjel magasabb fiúra, aki csak mereven előre nézett, s figyelmen kívül hagyva a kérdést húzni kezdte Lou-t.

- Gyere, mert nem érünk be időbe a fantasztikus előadásra.

Amint kiállták a végeláthatatlannak tűnő sort, a kapott szalagokkal a karjukon indultak megkeresni a helyüket.

- Zayn, ne arra van a helyünk. – a fiút azonban ez a kijelentés hidegen hagyta, a legjobb barátja kezét fogva kezdett szlalomozni a tömegben, egészen a színpad felé.

- Zayn! Sokkal hátrébb vannak az üléseink. – a színpad mellett, a biztonsági őrök előtt pár méterrel álltak meg.

- Igazából…a jegyeinket odaadtam a főnököm lányainak. – mindenféle érzelem nélkül jelentette ezt ki, Louis pedig levegőt venni sem mert.

- De akkor hogy vagyunk itt? – a csuklójára nézett, amin egy fekete szalag jelezte a szektort, ahová menniük kellett. S ahogy körülnézett, sehol sem látott ilyen színt.

- Nos…meglepetésnek akartam ezt neked. Emlékszel arra a nyárra, amikor nem voltam otthon? Azt mondtam neked, hogy a nagybácsimnál vagyok, és ott nincs térerő. – Louis bólintott, és kíváncsian várta a végkifejletet. – Hát nem ott voltam. Egy tehetségkutató műsorba jelentkeztem, ahol találkoztam Harry-vel. Röviden az történt, hogy ő került be helyettem, mert én lebetegedtem, és azóta gyűlölöm őt. – Zayn arca grimaszba torzult, ahogy visszaemlékezett a pár évvel ezelőtti történésekre.

- De te ezt miért nem mondtad el nekem? – az idősebb fiú nem tudta eldönteni, hogy haragudjon, vagy sajnálja a legjobb barátját.

- Nem tudom, szégyelltem magam. Most viszont ne törődj ezzel. Az egész lényege az, hogy felvettem a kapcsolatot Harry-vel, és szerzett neked egy színpad mögé szóló jegyet, szóval találkozhatsz vele ha szeretnél. -  Zayn próbálta elterelni a figyelmét Louis-nak arról a titokról, amit már egy éve magában hordoz. Nem csak Louis-nak voltak olyan tabu dolgok, amiket mélyen eltemetett magában, és többet nem hajlandó felhozni. 

Louis végül nem szólt semmit, csak a legjobb barátja nyakába ugrott, és egy nagy cuppanós puszival fejezte ki a boldogságát. 

A koncert csodálatos volt - legalábbis Louis számára, ő onnan énekelte végig az összes dalt, hiszen a szöveget még álmában is tudta volna, figyelte a göndör fiú jellegzetes mozgását, együtt sikítozott a több ezer lánnyal, amikor Harry erotikus mozdulatokkal fokozta a hangulatot, és hangosan nevetett a fa poénokon, ami csakis azért vicces, mert nem vicces. Zayn viszont egészen másképp élte meg az estét. Nézte a göndör srácot a képernyőn keresztül, aki csak úgy uralta a színpadot, a zene teljesen átjárta, a pörgős számoknál végig ugrált, viccesen táncolt, és énekeltette a közönséget, a lassabbaknál pedig leült és kitárta a lelkét több ezer ember előtt. 

Zayn fuldoklott az irigységben. 

Elképzelte, hogy ő áll ott, és ő fejezheti ki magát a legszebb módon; a zenén keresztül. 

Harry felemelte a pólóját, hogy a homlokán lévő izzadság cseppeket eltávolítsa onnan, mire kivillanó alhasára az egész stadion sikítozni kezdett. A göndör fiú csak nevetett, és elénekelte az utolsó sort is, egy viccet még elmesélt, majd megköszönte a csodálatos estét és letáncolt a színpadról. Az adrenalin tombolt benne, egyszerre akart futni két kört a stadion körül, és bedőlni az ágyba, hogy két hétig aludjon. 

A színpad mögött néhány statiszta átnyújtott neki egy literes ásványvizet, amit azzal az erővel le is hajtott, majd az öltözőbe indult, hogy kényelmesebb tiszta ruhát öltsön. Azonban útközben egy ismerős arcba ütközött. Zayn Malik állt előtte teljes életnagyságban, és éppen egy nála félfejjel alacsonyabb fiú ölelgette őt. A barna kócos tincsek felett összeakadt a tekintetük, és mivel nem akart udvariatlanul elmenni mellettük feléjük sétált. 

- Malik - biccentett, és a kezét nyújtotta felé, amit a fekete hajú srác csak egy másodpercnyi tétovázás után rázott meg, addigra a barna kócos fiút is levakarta magáról. Harry tekintete az alacsonyabbik felé siklott. A halvány kék szemek egy pillanatra felcsillantak, majd zavarában a földre sütötte azokat. - És te ki vagy? - kérdezte kedvesen, mire a fiú megrezzent, mint ha nem hitte volna, hogy hozzá is szólnak majd. 

- Louis. - mondta bátortalanul, a hangja magasabb volt egy átlagos férfi hangjától, de hozzá tökéletesen illet, furcsa akcentusa is volt, de Harry nem tudta besorolni őt sehova. 

Louis újra lehajtotta a fejét, de nem tudta elrejteni ezzel a kipirult, vörös arccsontjait, ujjait összefűzte a teste előtt és zavartan piszkálta a körmét, lábai pedig keresztezték egymást, egyértelmű jelét adva a zavarának. Harry egyből levette, hogy a fiú oda meg vissza van érte, egy év alatt megtanulta felismerni a jeleket, főleg a férfiaknál. 

- Örülök, hogy megismertelek. Tetszett a koncert? - a göndör próbált beszélgetést kezdeményezni a furcsa fiúval, aki bólintott egyet. 

- Nagyon, csodás voltál. - mondta lelkesen, a göndör pedig huncutul elvigyorodott, erre vette észre magát Louis, és még vörösebb árnyalatot vett fel az arca, újra a cipője orrát kezdte vizsgálni. 

- Köszönöm. 

Hiába tervezett Harry csak egy gyors köszönést, valami miatt a lábai nem engedelmeskedtek annak, hogy eredeti úti célját folytassa, valami ott tartotta őt, és az nem a régi 'barátja', Zayn-t szinte észre sem vette Louis mellett. Harry csak megakarta ismerni a titokzatos fiút, olyan ritka pillanatok egyike volt ez, amikor egyszerűen nem hagyhatsz valaki elmenni magad mellett, mert tudod, hogy nektek dolgotok van még együtt. 

- Mond csak, Louis...- Harry olyan zavarban érezte magát, amit nagyon régen nem tapasztalat, akárcsak egy tapasztalatlan kamasz. - Nem szeretnél eljönni velem egy kicsit a kulisszák mögé? - a rejtetlen felhívás Louis-t is lázba hozta, kérdőn pillantott fel a mellette álló fiúra, aki morcosan, karba tett kézzel meredt a semmibe. 

- Hát ez jellemző. Eljövök veled egy koncertre, te pedig felszeded az előadót. - morgolódott, de a szeme sarkában nevető ráncok mutatták, hogy egyáltalán nem zavarja őt. - Menj csak. - forgatta meg a szemét megadóan. - De éjfélre hozd haza. - rázta meg a mutató ujját a göndör fiú, miközben hagyta, hogy Louis halálra fojtogassa. 

Egyet intett feléjük, majd távozni is akart, azonban Harry felé nyúlt és visszahúzta. 

- Csak szeretném, ha tudnád, hogy nagyon tehetségesnek tartalak, és nagyon sajnálom, ami történt. Nem szeretném, hogy gyűlölj engem. És tudnod kell, hogy bármiben is kell segítség, engem nyugodtan hívhatsz. Rendben? - aranyosan oldalra döntötte a fejét, és a fekete hajú fiúra meredt, aki talán az egyik legjobb haverja lehetett volna, ha nem betegszik meg olyan nagyon, hogy képtelen legyen folytatni a műsört. 

Zayn csak bólintott, egy halvány mosolyt villantott rá, mutatva, hogy nem haragszik majd sarkon fordult. Abban a pillanatban rájött, hogy nem a göndör fiú iránt érzett haragot, hiszen ő nem tehetett a történtekről, ő egyszerűen csak élt a lehetőséggel, és szégyen nem szégyen, Zayn is ugyanezt tette volna a helyében. Viszont tökéletesen elégedett volt az életével abban a pillanatban, egészséges családdal, a legjobb barátjával és a rajzolással, amit majdnem annyira szeretett, mint a zenét. 

Harry és Louis hamar megtalálták a közös hangot, Harry pedig szinte elkezdett hinni a reinkarnációban, olyan érzése volt, mintha ezer éve ismerné a fiút.

Louis félénksége hamar feloldódott, a smaragd szemű angyal türelmes volt vele, vicces és egyáltalán nem tolakodó. Louis biztonságban érezte magát, és olyan dolgokat árult el magáról, amiket még magának sem mert volna bevallani.

A híres világsztár, és az átlagos, félénk fiú minden egyes találkozásnál egyre jobban és jobban egymásra habarodott. Louis élénkséget és életet vitt a média sivár világába, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol Harry néha már a saját gondolatairól sem tudta eldönteni, hogy igaziak-e. Harry pedig...összeforrasztotta a törött fiú darabkáit, és megmutatta neki, hogy bízni életfeltétel, és ha megtalálod azt az embert, akire az életet is rábíznád, akkor ne habozz, és szeresd az összes darabkáddal, mert csak egy nagy Ő létezik, ha pedig megtalálod...csak add át magad neki.