Heroes~Ziall

Sziasztok :) Napok óta próbálok valami rendes történetet összehozni, de úgy tűnik ez nem olyan egyszerű most nekem. És habár ezt megírtam, nem akarom erőltetni, egyszerűen az egyetlen dolog, amire ebben a bejegyzésben büszke vagyok, az a kép, amit szerintem tök jól megszerkesztettem...tényleg, olyan jó ötletnek tűnt, de írói válságot kaptam, és kijöttem a gyakorlatból...nem húzom tovább az időt, remélem, hogy legalább egy valakinek tetszeni fog, amit összehoztam. Akármennyire nem tűnik fel, tényleg sokat dolgoztam rajta....

Lana x

- Úristen. - csúszott ki egy halk örvendezés a szőke fiú ajkain, ahogy a szeme megakadt egy kirakaton.

Péntek délután volt, ilyenkor a legtöbb kamasz valami bulira készülődik épp, de Niall Horan nem ilyen volt, akár strébernek is nevezhettük volna, azonban a jegyei egyáltalán nem erről tanúskodtak. Nem mintha nem lett volna okos, nagyon is intelligens volt, de ami nem érdekelte azzal nem volt hajlandó foglalkozni, és az iskola nem tartozott az érdeklődési köréhez. De a vastag fekete keretes szemüvege, amik elrejtették gyönyörű kék szemeit, szanaszét álló haja, és öltözéke stréber benyomást keltett. 

A szőke fiú izgatottan szaladt át a másik oldalra, úgy nézett ki, mint egy ovis kisfiú karácsonykor, ahogy  csillogó szemeit a képregénybolt kirakatára szegezte. Már abban a pillanatban különlegesnek érezte a boltot, olyan kiadásokkal látott, amiket egy átlagos boltban biztos nem talált volna. A hely egész kicsi volt, és elég eldugott, de ahogy Niall belépett, amit az ajtó felé felszerelt csengő is jelzett, úgy érezte a mennyországba ért. A bolt kör alakú volt, de a tulajdonos minden kis centijét kihasználta, még a plafonról is képregények lógtak le, pár helyen kartonfigura hősök reklámozták a példányokat, és a pult mögött olyan tárgyakat árultak, amik egy olyan fanatikus számára, mint Niall, szívritmust zavart okoznak.
- Segíthetek? - egy mély hang szólalt meg a pult mögül, ami kirepítette Niall-t a pillanatnyi elmezavarból...és vitte át egy másikba.
A fiú úgy nézett ki, mintha ő maga is egy képregény karakter lenne, csak a hétköznapi formájában, a karakteres arcát egy művész sem alkothatta volna meg tökéletesebben, a haja kuszán állt, pont úgy, mint aki egész éjjel a gonoszt üldözte, a stílusa pedig egyszerűen lenyűgözte a fiút.
- Csak bevásárlom a kínálat felét, de megy az egyedül is, köszi - a szöszi elpirult, s abban a pillanatban fordult is el, hogy belemerülhessen az ő kis szürrealisztikus világában, de még mielőtt megtehette volna hallotta, ahogy a fiú halkan felkuncog.
Hirtelen azt sem tudta hova kapjon, mindent egyszerre akart elolvasni, de aztán nagy levegőt vett, és az ajtó melletti résztől kezdte.
Már egy óra is eltelhetett, a fiú a pult mögött nem szólalt meg, de fél szemét a szőkén tartotta, nem mintha attól tartott volna, hogy bármit is lopni akar. Egyszerűen csak elbűvölte őt a rajongás, amit a szőke srác produkált minden egyes ritka példánynál. Volt valami benne, ami...megragadta a fiút, és képtelen volt levenni róla a pillantását. A köztük lévő csöndet semmi nem törte meg, csak a szőke srác ujjongása, és a rádióból szóló aktuális populáris számok.
Hirtelen a szőke fiú felé pillantott, ő pedig alig tudta elrejteni a kíváncsi pillantását, amivel eddig őt méregette.
- Zayn Malik? - mutatott fel egy képregényt furcsállva - Sosem hallottam róla, pedig az majdhogynem lehetetlen. Én mindenki írót ismerek.
Zayn felpattant, és kikapta a szöszi kezéből a példányt, az arca teljesen kipirult zavarában. - Öhm, ez nem eladó. Az egyik idióta haverom csak ugratni akart, hogy kirakta a képregényemet a valódiak közé. - szabadkozott, és lehajtotta a fejét.
- A tiéd? Te írtad? Te vagy Zayn Malik? - a szöszi szemöldöke a plafont verdeste, ahogy hitetlenkedve nézett a fiúra.
- Hát...én rajzoltam, de Louis, az a barom, aki kirakta ide a képregényt, találta ki a történetet. - vont vállat, és próbálta lazán venni, de mindig is nagyon lámpalázas volt, ha a rajzait nézte valaki. - Csak poénból csináltuk. - tette hozzá.
- Megnézhetem? - kérdezte kedvesen, s Zayn valamiért megbízott a mélykék szemek tulajdonosában, és félénken, de visszaadta azt neki.
Niall szakértő szemekkel vizsgálta meg a művet, közben pedig csak úgy falta a lapokat, rekord idő alatt végzett vele.
Zayn félve nézte a fiút, várva a kritikát, de Niall csak nem szólalt meg; visszalapozott pár oldalra, jobban szemügyre vette a rajzokat, és hümmögött hozzá.
- Oké, inkább add ide, tudom, hogy katasztrófa az egész, és bénák benne a karakterek. - próbálta könnyen venni a helyzetet, mégis csak egy idegen bírálja őt, de ez annyira érzékeny téma volt mindig is számára...
- Most hülyéskedsz? Imádtaaam. - ugrott fel Niall, és Zayn mellé vetette magát, hogy megmutasson minden részletet, ami elnyerte a tetszését, és ezerféleképpen kifejezze a rajongását.
Zayn hol a saját keze munkáját figyelte hitetlenül, hol a fiút, akinek a szemében ott csillogott, ami már az első pillanatban megfogta őt; a szeretet, amit a képregények felé táplált.


Niall csilingelően felnevetett Zayn egyik viccén, a kezében tartott csészéhez hajolt, hogy kortyoljon egyet, kisujját viccesen eltartotta, mint a kiskirályok.
Ők ketten nagyon jól érezték magukat együtt, sokat nevettek, és beszélgettek, habár az elején csak a képregények voltak a közös témájuk, de hamar találtak mást is, amiről heves vitát folytathatnak. És minden egyes beszélgetésükben volt valami plusz, amit egyikük sem tudott megnevezni, de ez a valami vette rá őket, hogy minden egyes nap késő estig üzengessenek, hogy elpiruljanak egyes beszólásokon, és hogy minden szabadidejüket együtt töltsék.
Éppen egy kávézóban ültek, Niall szemei körül nevetőráncok húzódtak, amikor Zayn hirtelen előredőlt, a kávéját az asztalra helyezve, és nagy barna szemeit az előtte ülő fiúra szegezte.
- Niall...kérdezhetek valamit? - kérdezte komoly hangon, amit a szöszi egyből megértett, és ő is előredőlt, hogy felvegye a bizalmaskodó pózt, majd bólintott egyet. - Miért vagy oda ennyire a képregényekért?
Niall egy pillanatra meghökkent a kérdéstől, de tudta a választ.
- Tudod, az élet szívás. Megtanultam, hogy nem várhatok arra, hogy valaki megmentsen, mert akkor ott halok meg. Persze vannak halvány segítségek, de legtöbbször saját magad kell cselekedned...a képregények pedig megtestesítik ezeket. Pókember, Batmen, Superman...Annyi szuperhős, akik metaforái az emberekben rejlő erőknek. Egyszerűen csak lenyűgöz, ahogy az írók kivitelezik ezeket. - Niall vállat vont, és kortyolt még egyet a teájából, ő nem vette nagy dolognak az egészet, kibámult az ablakon, és nem nézett az előtte ülő fiúra, így azt sem láthatta, ahogy az lenyűgözve figyeli őt, mintha csak most látná először az ír fiút.


- De Harry, ez nem megy ilyen könnyen. Tuti, hogy heteró. - nyafogott Zayn, és arcát a párnába temette. A göndör fiú nevetve ült mellé az ágyra, olyan régen akarta már, hogy kupidó seggbe lője végre, most boldog volt, hogy végre talált valakit, aki - Zayn elmondásából ítélve - elég különleges ahhoz, hogy a szívét birtokolhassa.
- Dehogynem. Szerintem tipikus passzív. Legyél férfi hívd el randizni, csókold meg úgy, hogy aléljon el a szöszi, aztán majd meglátjátok, hogy mi lesz. - kacsintott rá kacéran a fiú, mire Zayn teljesen elpirult, hogy zavarát leplezze megdobta a göndört egy párnával.
- Te nem fogtad fel azt a részt, hogy heteró? - kérdezte, a könyökén támaszkodva, féloldalasan nézett fel a fiúra.
- Nézd már magadra, haver. Bármelyik fiú meleg lenne érted. - Zayn hitetlenkedve megrázta a fejét, ahelyett hogy tiltakozott volna, csak egy újabb párnát dobott a legjobb barátjának, és elterelte a témát.
Harry még egy-két óráig náluk maradt, Zayn pedig kivételesen alig várta, hogy végre elhúzzon tőlük. Elhatározta, hogy elhívja a szöszit, de mivel elég bizonytalan volt, nem merte csak telefonon keresztül, így amint a göndörke után bezáródott az ajtó, s amíg tartott a bátorsága tárcsázta is Niall-t.
- Hé! - vette fel vidáman a telefont, s Zayn nem tudta eldönteni, hogy csak alapból van ilyen jó kedve, vagy azért, mert beszélhetnek, de remélte, hogy az utóbbi.
- Szia, Ni. - mosolygott, habár ezt a másik fél nem láthatta.
- Mizu?
- Én...izé, csak azért hívlak, mert...szóval arra gondoltam, hogy te és én...tudod elmehetnénk valahova. - idegességében fel-alá sétált, toporgott az ajtó előtt.
- Persze, mikor? - a szőke hangján érződött az izgatottság.
- Mondjuk most? - nevetett fel zavartan Zayn.
Tudta, már hetek óta figyelte őt, és látta mennyire magányos is, bár talán nem értette meg, hogy mennyit is jelentett Niall-nek a társasága.
- Oké, menjek át hozzád?
- Az szuper lenne. - Zayn az ajkaiba harapott, már csak a gondolatától is annak, hogy egyedül lesznek a lakásában.
- Akkor indulok is, egy tíz perc és ott vagyok...és Zayn? - az önbizalom a hangjában egy pillanatra megingott.
- Hm?
- Ez egy randi...? - bökte ki félénken, a kezdeti lazasága teljesen eltűnt.
- Igen, Horan, úgyhogy készülj fel. - nevetett fel Zayn, majd lerakta a telefont.

A randi eleje totális katasztrófa volt, alig tudtak egymáshoz szólni, mindketten pirulva, lehajtott fejjel ültek csendesen, amikor Zayn előhozta, hogy nézzenek meg valamit. Ahogy a kanapéra ültek egyikük sem tudta, hogyan üljenek, szerencsétlenkedtek egymással egy sort.
- Na jó elég volt, gyere már közelebb. - intett, majd átvetette a karját a szöszi válla felett.
A filmből valahogy semmi nem maradt meg Zayn-nek, az összes figyelmét a karjai között ülő fiúra szentelte, érezve a bizsergést, ami már az elejétől fogva Niall társaságával járt. Zayn megköszörülte a torkát, és megtörte az oly' régóta tartó csöndet.
- Tudod, azt mondtad, hogy azért szereted a képregényeket, mert mindannyiunknak a saját hősünknek kell lenni. És ebben igazad is van, de szerintem nem ez az igazi ok. Szerintem titkon mindig is arra vágytál, hogy valaki megmentsen, úgy, ahogy a képregényekben. - Niall egy pillanatra elgondolkozott, állát Zayn mellkasára fektette, érezte, ahogy a fiú hevesebben lélegzik, és a szívverése
- De megérte várnom, hiszen itt vagy, és megmentettél. - mosolygott Zayn-re, aki ajkait beharapva bólintott.
Nem minden szuperhős visel köpenyt, ahogy Zayn sem, de mégis....kihúzta Niall-t a magányosság sötét gödréből. És ezzel többet tett a fiúért, mint amit ő valaha is kívánhatott.
Igen, az embernek legtöbbször meg kell mentenie magát, de van, amikor csak hagyni kell, hogy valaki megmentsen.