Tűz és víz~Niam

Sziasztok :) Nézzétek el a One Shot bénaságát, ez az első természet felettim, amit csak gyakorlásként írtam meg a Ziamhoz, amit hetekkel ezelőtt említettem. Nem tudom mire számítotok, de nem hiszem, hogy erre...de ennyi telik tőlem. Remélem azért tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx
ui.: A Bitterness blogon már a 3. részt is megtaláljátok. Nézetekbe, ha van kedvetek...

(saját)

Tűz és víz. A különbség közöttük egyértelmű, taszítják a másikat. Mégsem tudnak egymás nélkül élni.
Niall volt a víz, benne volt minden csepp ivóvízben, minden darab jégben, az esőben, a harmatban, a párában. Amikor felvetette ember alakját az egyetlen, ami megmaradt különleges tulajdonságából az a víz kék szeme, ami természetellenesen világított sápadt arcán. Sosem érintkezett emberekkel, persze olykor-olykor megleste őket a színfalak mögül, de a lelke túlságosan tiszta volt ahhoz, hogy bemocskolja azt a emberi természet. Azért mégsem volt egyedül.
Ott volt Zayn, aki a Föld erejét magának tudva élt, tökéletessége alkotta a virágok, a fák, és a többi növény jellegzetes gyönyörűségét.
Harry a fellegekben élt, láthatatlanul a szellők szárnyán száguldozott, sokszor titkos fuvallatkant jobb belátásra bírva a rossz embereket. Imádott ott fent lenni, s a többiek szerint csupán egy angyal szárny hiányzott róla. Ha rosszkedvük volt mindig a göndörkét nézték, aki szabadidejében önfeledten ugrándozott a lentről vattacukorra tűnő felhőkön.
A sort Liam zárta. A tűz. Alakja csak a különleges embereknek volt látható, a körvonalin meg nem szűnő fénycsóvák táncoltak. Örökké.
Ők négyen sosem voltak jóban, nem voltak barátok, sőt. Soha nem kommunikáltak egymással, csupán tudták egymás létezéséről. De csupán az érzés is elég volt; nincsenek egyedül.
Az élet egyik csalfa játéka volt az hát, mikor megpróbálkozott a lehetetlennel; tüzet kelteni Niall szívében, s lehűteni Liam forró mivoltát.
Niall kedvenc folyója hullámain árnyékként suhant a völgyben. Néha a halak uszonya megcsikizte a hátát, de nem zavarta őt, csak lehunyt szemmel élvezte a napsugarak melegségét. Mellette a madarak néha-néha szomjukat csillapítva buktak le, ő viszont csak hagyta, hogy sodorja a víz amerre csak akarta. Neki volt ideje bőven.
Csupán véletlen műve volt, hogy jobbra fordítva a fejét észrevette az erdőtüzet. Egyből megállt a mozgásban, s elbűvölve nézte a lángokban fürdő növényeket. Egyik sziklán támasztotta a fejét, ember alakját felvéve, viszont az árulkodó vízi léte ott volt, erei kis patakként világítottak szabálytalan összevisszaságban hálózva át a testét, meggátolva, hogy bármi is adjon neki meleget. A hidegre volt ítélve.
Jég kék szemével az egész katasztrófa közepét kereste, s hamar meg is találta célpontját.
Liam farkas szemet nézett a fiúval, aki már ősidők óta megdobogtatta nemlétező szívét. Felé tartott, a lángok mögötte lassan elhaltak szénné égett tájat hagyva maga mögött, miközben ő úgy világított, mint még sohasem. Félúton megállt, s megvárta amíg Niall is elé ér.
Nagyon közel álltak egymáshoz, mégsem értek a másikhoz. Képtelenek voltak rá. Mégis hajszálnyi távolságra álltak meg csak, s így Niall látta, ahogy a sötétbarna szemekben visszatükröződik a fiút körül ölelő lángok fénye. Lehunyt szemmel élvezte, ahogy bőrét melengeti Liam természete. A jégszíve is olvadni kényszerült, s érezte, ahogy egész lénye hasonló sorsa jut. Nem lehetett ilyen közel a meleghez. Fájdalmasan hátralépett, szinte fizika fájdalmat érzett a távolság miatt, amit muszáj volt tartaniuk, pedig ő nem tudja mi is az a fájdalom.
Liam felé nyújtotta a kezét, hogy éreztesse velük az örök be nem teljesülhető szerelmüket. Niall viszonozta a gesztust, apró kék hálókkal tarkított kezét a lángokhoz emelte.

Alig tartott az egész egy másodpercig, mégis örökre elraktározták magukban a történéseket. Végzetes pillanat volt mindkettőjük számára, hiszen ha tovább tart Niall eltűnik a feledés tengerében, jelleme nem bírta a forróságot, de ha véletlenül a szőkeség keze megcsúszik, s hozzáér a fiúéhoz az megszűnik létezni, hiszen elég számára egyetlen csepp víz, hogy örökre eloltsa az éltető lángokat.
Niall erőt vett magán, hogy megforduljon, s visszatérjen természetes környezetébe.
Újra a hullámokon lovagolva becsukta a szemét, és élvezte a látványt, ami ott fogadta őt. A retinájába örökre beleégett egy bizonyos fiú, akinek a testén a lángok véget nem érő táncot járta, örökre bebörtönözve őt a testébe.