Te, én, és a végtelen horizont~Narry

Sziasztok :) Ezt még hetekkel ezelőtt írtam egy novella író versenyre, ami végül nem lett megrendezve, szóval úgy gondoltam megosztom, bár hétköznap nem szoktatok annyira aktívak lenni...de nem baj. a hétvégén 2 One Shot-ra is számíthattok úgyhogy készüljetek fel. Szép hetet nektek :) Jó olvasást :) Đ. xx

(saját)

Ahogy a partra értem egyből lekaptam magamról a papucsomat, s mezítláb merészkedtem le a hófehér homokra. Halvány mosolyra húztam a számat, ahogy megéreztem az apró szemcsék masszírozását a talpamon. Ezen a szakaszon senki nem tartózkodott, csupán én kémleltem a végtelennek tűnő habokat.
Így, hogy közel, s távol nem voltak emberek bátran játszottam a tengerrel. Térdig sétáltam a jéghideg vízben, várva egy nagyobb hullámot, közben élveztem, ahogy egy-egy mini cunami gyengéden csapdossa a combomat. Mikor azonban egy nagy hullám közelített, fehéren fodrozódva, nevetve menekültem a sekélyebb részhez.
- Most vagy először tengerparton? - hallottam meg a hátam mögül egy rekedtes hangot, ami miatt még a vér is megfagyott az ereimben. A közeli szikláról visszacsapódó hullámok lefröcsköltek, ezzel lelapítva felzselézett szőke tincseimet.
- Nem. -válaszoltam a göndörkének, majd a száraz homokra huppantam. Figyeltem, ahogy a víz végeláthatatlan tömege egyre jobban magához vonzza a fénylő korongot az égen.
- A tengerparton nőttem fel. - vontam vállat, s félszemmel követtem a göndörke ruganyos mozgását. Olyan dögös embert, mint ez a fiú még soha életemben nem láttam. Szakadt fekete gatyája második bőrként tapadt formás combjaira, egy Ramones logós póló lógott kidolgozott felső testén, szemeit pilóta napszemüveg takarta el.
- Olyan voltál, mint az öcsém. Ő is mindig menekül a hullámok elől. - a fiú mellém telepedett, s miközben beszélt a távolba meredt, egy olyan helyre, amit csak ő láthatott. Magamba szívtam a a friss sós levegőt, úgy hiányzott már. Évek óta nem jártam itthon, talán ezért viselkedtem ovisként.
- Itt nőttem fel. Csak rám törtek az emlékek. - magyaráztam, bár nem tudtam miért árulom el ezt a göndörkének. Még a nevét sem tudtam. - Niall Horan vagyok. - mondtam, hogy végre fényt derítsek a titokzatos fiú kilétére.
- Harry Styles. - villantott rám egy féloldalas mosolyt, amitől arca két oldalán mély gödröcskék jelentek meg. Bennem tűzijátékot keltett ez a tette. Néztem, ahogy egy lapos követ megfog, s elhajítja úgy, hogy az alig fodrozódó vízfelszínen négyet pattanjon. Tökéletesen tudott kacsázni, de mi mást gondolhattam volna? Harry Styles maga a megtestesült tökéletesség.
- Gondolom kíváncsi vagy miért is jöttem ide, egy teljesen ismeretlen fiúhoz. - nem kérdezte, csupán kijelentette. Valahogy egyből túl szimpatikusnak találtam őt. - Láttam, ahogy a habok közt játszol, és mérhetetlen vágyat éreztem, amiatt, hogy odamenjek hozzád. Szóval nem ellenkeztem. Tudom furcsa, de muszáj volt ide jönnöm- sóhajtott fel, s egy kicsit sem jött zavarba őszinte megnyilvánulásán. Tekintete még mindig a végtelennek tűnő horizontot kémlelte.
- Akkor engedd, hogy megismerjelek Niall Horan. - mondta egy hosszabb szünet után, amiben feldolgozhattam Harry érdeklődését szerény mivoltom felé. Felemelte képzeletbeli kalapját, mire felkuncogtam.
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem, miközben a térdeimet a mellkasomhoz húztam, hogy karjaimmal átfogjam, s arcomat Harry felé fordítva pihentessem rajta.
- Mindent. - vigyorgott rám, s levette magáról a napszemüveget, azokat a gyönyörű smaragd szemeket vétek eltakarni azokkal a lencsékkel. A zöld íriszének mélysége megfogott és magába szippantott.
- Azt elég sok időbe telik elmondani. - krákogtam, hogy feloldjam a feszültséget, amit én okoztam azzal, hogy hogy mereven bámultam a göndörke két szemét. Azt mondják a szem a lélek tükre. Ha ez így van, akkor ő a legszebb, legtisztább lelkű ember, akivel valaha találkoztam.
- Van időm. - két karjával megtámasztotta magát hátul, így kissé ferdévé tette testhelyzetét. Csak néztem, ahogy a tette hatására kidagadnak karizmai. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy tud még az előbbinél is dögösebb lenni.
Elkezdtem mesélni, s ő is egy csomó dolgot osztott meg magáról. A nap már lebukott mikor a göndörke ölébe hajtva a fejem hallgattam tovább a történetét. Megnyugtatott mély, rekedtes hangja. Az idő előre haladtával egyre inkább körvonalazódott Harry Styles, aki nem csupán egy dögös test. A belsője az, ami megfogott, s többé nem engedett el.
Fölém hajolt, így eltakarta az éjszaka égbolt egy részét, de nem bántam. Sokkal szebb volt ő annál. Feje körül glóriaként rajzolódtak ki a csillagok, zöld szemeivel folyton engem pásztázott, a reakcióimat lesve, közben dús ajkával megannyi lényeges, és kevésbé lényeges dolgot mesélt. Talán ez volt az a pillanat, amikor visszavonhatatlanul beleszerettem Harry Stylesba.