Interjú~Narry

Sziasztok :) Ez most egy Narry sztori, hát nem tudom...mondjatok véleményt :) Jah és bocs Larry shipperek, nem gondoltam komolyan, amit írtam, csak a történet ezt kívánta meg...Jó olvasást. Đ. xx
ui.: Vicces, hogy amikor kértem, hogy írjon aki olvas, akkor jött 4 komi, amikor nem akkor meg több, de nem baj :D
ui.ui.:A Ziall -os sztori készül :)

A nap lustán sütött be a redőny apró hézagain, ébresztőként szolgálva nekem. Az ölelő karokban megfordultam, hogy Harry szemébe nézhessek, őt azonban nem keltette fel a fény. Imádtam csak úgy nézni őt, álmában olyan volt, mint egy kisgyerek. Az arcán nem volt semmiféle gond jele, szempillái hosszú árnyékot húztak arcán, egészen a vékony szájáig. Eszembe jutott a valaha volt legjobb ébresztő. Ajkainkat óvatosan összeérintettem, de ez se volt neki elég ok a felkelésre, így lassan elkezdtem lefelé haladni meztelen mellkasán. Végig pusziltam az összes tetkóját, lassan a V vonalához érve, erre már megrándult, de gyönyörű zöld szemeit még mindig nem fedte fel. A boxere széléhez értem, orrommal végig simítottam a kis dudort, majd felnéztem, és találkozott tekintetünk.
- Szeretem ha így ébresztesz, de erre most nincs időnk. Tudod, hogy interjúnk lesz, Ni. Most azt akarod, hogy felizgultan menjek el? - nézett rám szemrehányóan. Én csak felpattantam, és a törölközőmet fogva indultam a fürdőbe.
- Lezuhanyzok, ne gyere utánam. - rákacsintottam, majd bezárta, magam után az ajtót, s elvégeztem a reggeli teendőimet. Amint kiértem elállt a lélegzetem. Egymilliószor láttam már Harryt félmeztelenül, mégis észveszejtő tempóba kezdett a szívem, a lábaim földbe gyökereztek. Tudom, hogy nem szokás azt mondani egy fiúra, hogy szép, de ő...gyönyörű volt. Homloka ráncba szaladt, ahogy a bőröndje tartalmát vette számon.
- Niall, nem láttad azt az ingemet, amin csíkok vannak? Egyszerűen nem találom. Az a kedvencem. - nézett fel rám, én pedig elpirultam, pontosan tudtam, hogy hol van.
- Nagyon fel akarod venni? - kérdeztem, próbáltam nem elárulni magam.
- Eléggé. - fejét oldalra döntötte, úgy vizslatott engem lézer szemével. - Tudsz valamit, amit én nem?
- Khm...az nem csak a te kedvenc inged. - köszörültem meg a torkomat. - Ha nagyon szeretnéd akkor megtalálod a táskámba. - fordultam volna, hogy drámaian elhagyhassam a tett színhelyét, azonban valaki megakadályozott.
- Miért pont az? - testemet a falnak passzírozta, kezeivel a fejem mellett támaszkodott meg.
- Hát tudod, az volt rajtad, a koncert után. - fejemet oldalra fordítottam, hogy ne lássa ahogy elpirulok. Szemei megteltek érzelemmel ahogy visszapörgette az időt addig a bizonyos showig. Brazília, azt hiszem mostantól a kedvenc országom. Azután a koncert után jöttünk össze Hazzal, nem bírtam tovább megcsókoltam, ő pedig legnagyobb meglepetésemre vissza. Mindketten ragaszkodunk ahhoz a helyhez, én az inggel, ő pedig a combjára varratott Brazília felirattal.
- Oké megtarthatod. - mondta végül, s az ajkamat végig súrolta az övével, és hát ki az a hülye, aki nem kap az alkalmon? Én megtettem, és mondanom sem kell, hogy az interjúra csak az utolsó pillanatban értünk be, ami miatt rendesen ki is kaptunk. Ahogy megnyugodtak a kedélyek már löktek is ki minket a kamerák elé, esélyt sem adva az állmosolyunk felvételére.
- Fogadjátok sok szeretettel a One Direction-t, Zaynt, Louist, Harryt, Niallt és Liamet. - hangzott föl a műsorvezető idegesítő hangja.
A műsor szerencsére elég gyorsan haladt, a legtöbbet Harryt kérdezgették, és a legkevesebbet engem. Persze már megszoktam, nem is vártam mást, így Hazzán legeltettem a szemeim. Az egyetlen kérdés ami hozzám intéződött az a honvágyamra kérdezett rá. Igazából nagyon hiányzott Írország, és a családomat is meg kéne látogatni, azonban erre most nem tudunk sort keríteni, csak ha eljönnek egy koncertemre. De attól, mert én vagyok az egyetlen ír, még nem csak nekem lehet honvágyam, bár a többieknek egy fokkal könnyebb.
- Ne bámulj ennyire feltűnően. - Harry alig nyitotta ki a száját miközben mondta, de a huncut félmosoly az arcán elárulta, hogy kedvez neki a felállás. Megráztam a fejem, és próbáltam mást figyelni, azonban tekintetem folyton visszatért a göndörkére. Az interjúból igazából nem is hallotta semmit, viszont két szó megütötte a fülem. Larry Stylinson. Felkaptam a fejem erre a névre, és olyan csúnyán néztem a nőre ahogy csak lehet. Harry nyugtatólag átölelte a vállam, és úgy szegezte haragos zöld szemeit utálatunk tárgyára.
- Szóval, Harry és Louis, régebben sokkal inkább elterjedt a kapcsolatotok, meghittebb volt. Mi lett Larry Stylinsonnal? - a nő undorítóan rikító piros száját legszívesebben leragasztottam volna szigetelő szalaggal, főleg mikor hiéna módjára oldalra döntötte a fejét információra vadászva.
- Már elnézést, de soha nem is volt Larry Stylinson, és azzal sokat mondok, hogy már nekem elegem van a Larry így - Larry úgy - ból, nem még hogy nekik. Szóval ha lehet üsse agyon magát, és felejtse el Larryt, mert Harry az enyém. - mondtam felpattanva a helyemről, lerázva magamról Hazz védelmező karját. Kifutottam a kamerák kereszttüzéből, csak hallgattam a magam mögött hagyott zűrzavart.
- Maga köcsög, lehetne ennél érzéketlenebb? - hallottam szerelmem hangját, s éreztem ahogy utánam fut. De gyorsabb voltam nála, bepattantam egy taxiba megadva a hotelunk címét, s már száguldoztunk is a célom felé. Szerencsére nem kellett túl sokat utazni, kifizettem a sofőrt, majd futottam be a épületbe. Hálát adtam az égnek, hogy nálam volt a szobát nyitó kártya. Lecsaptam magam arccal lefelé a díványon. Csak vártam, hogy a szökőáram utolérjen. Nem kellett túl sokáig ott feküdnöm, hamar nyílt az ajtó. Tudtam ki az.
- Nagy galibát okoztál. - állapította meg elég nyugodtan, de nem mertem felnézni.
- Tudom. Sajnálom. - hangomat eltompította a párna, de olyan közel volt már hozzám, hogy biztos voltam benne, hogy hallja.
- Nem, én köszönöm. - zavarodottan néztem fel rá.
- Mégis mit köszönsz?
- Tudod már én is nagyon untam a Louis és én állítólagos bromance-ünket, és most már nem is kell erre gondolni, hiszen miattad hódít a Narry Storan. Niall, én nem sajnálom, hogy megtudták az igazat a rajongóink. Szeretlek, nincs miért aggódnunk. Csak akkor, ha ezt te nem viszonozod. - értetlenül néztem rá.
- Ne beszélj hülyeségeket. - koppintottam játékosan az orrára. - Szeretlek. - elnevette magát, majd a szemébe nézett. A világ megfagyott körülöttünk, miközben egymás szemében vesztünk el, nem érdekelve minket Paul vagy a fiúk kiakadása. Tökéletes volt.