Shadow~Ziall

Sziasztok :) Újra péntek, újra itt vagyok. Azt a fülest kaptam, hogy valaki nagyon szereti a Ziallt, s mivel nem talált kedvenc párosomról blogot így úgy döntöttem meglepem, ezzel. És mégis mi is az az "ez"? Egy kisregény! Ez a rávezető része lenne, kicsit zavaros, kicsit gyors, de pont ilyennek szerettem volna a történetben felmerülő dolgok miatt. Remélem valakinek elnyeri a tetszését, jó olvasást :) 

x

ui: Jobb oldalt fölül megtalálhatjátok a videót, amit én készítettem, életemben először szóval nézzétek el, hogy a zene hamarabb véget ér stb. köszönöm :)

Éreztem, hogy valaki van a nyomomban. Az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben, a szívem triplán több vért pumpált, mint általában, az idegesítő csend szinte bántotta a fülemet. Tudtam, hogy ott van, az én lépésemmel együtt egy tompa zajt is hallottam, ám amint megálltam ő is megállt. És ami a legfélelmetesebb; mikor hátranéztem csak az árnyékok csalóka játékát láttam, ahogy rémisztően hajlonganak a szűk utcák között. Nem tudtam mihez kezdjek; fussak? Rohanjak amíg az a valami utol nem ér? Vagy inkább álljak meg, és bátran nézzek szembe az árnyékokban megbúvó követőmmel?
Szeretném azt mondani, hogy az utóbbi mellett döntöttem, de a lábaim önkénytelenül is gyors iramba kezdtek, s ezután már nem érdekelt a maradék önbecsülésem sem. Hallottam a lépteket felgyorsulni magam mögött, s éreztem, ahogy életem legjobb sprintje ellenére nem sokára beér. Nem csinálhattam mást, mint csukott szemmel felkészülni a pillanatra, mikor elkap.
Még mindig lehunyt szemhéjjal vészeltem át a tompa puffanást, amit a belém csapódó test okozott, s csak azután tekintettem fel a támadómra. Sötét barna szeme ráncokba szaladt, ahogy próbálta visszafojtani a nevetését, rózsaszín ajkait kissé beharapta, hogy kirobbanó nevetését visszatartsa, de nem sikerült neki, s vidáman kacagott fel.
- Annyira...megijedtél - nyögte ki a két szót szinte kifulladva, de a harsogó nevetése hamar abba maradt, amint találkozott az én villámokat szóró tekintettemmel. - Most mi az?
- Te barom, tudod mennyire megijedtem? - ledobtam magamról Zayn könnyű testét, leporoltam magamat, majd most már nyugodtan indultam hazafelé. A barátom kiabálva futott utánam.
- Ne haragudj Ni...- mondta aranyosan, ajkait lebiggyesztette, szemei csak úgy csillogtak.
- Azt utálom benned a legjobban, hogy nem lehet rád haragudni. A kérlelő tekinteted rosszabb, mint Csizmás Kandúrnak. - hitetlenkedve ráztam meg a fejem, s a sorsot okoltam, amiért nekem csak jelentéktelen, hideg kék szemeket ajándékozott.
- Tudom. Tökéletes vagyok. - dobta hátra képzeletbeli haját a válla fölött, ami miatt az utolsó mérges gondolatom is elszállt, s Zayn-t átkarolva sétáltam a most már barátságosnak tűnő éjszakai utcán.
Természetesen hazaérve a vágyunk egyetlen szóban megfogalmazható volt: kaja. Az otthoni koszt mellett döntöttünk, megunva az egész heti pizza vacsorát.
Ahogy megvacsoráztunk, - ami egy gyorsan elkészített hamburgert takart - tanácstalanul álltunk az esténk elé, de két kérdés eldöntötte a nap kimenetelét.
Mit tesz két kamasz fiú péntek este? Egy nagyon csúfolt, forró helyen bulizik. De mit tesz két iszonyúan menő kamasz fiú péntek este? Magán bulit tart!
Az alkohol kéznél volt, a hangulat hamar a tetőfokára hágott, s a maximumra állított zenelejátszó megadta az alapzajt, amitől még beszélni sem lehetett, így viszont a tánc kapta a főhangsúlyt. A testünk tökéletes összhangban mozdult egymással, ahogy a fejünkbe szállt ital miatt feloldódtak a gátlásaink. Túl sok mindent engedtünk meg magunknak, s csak akkor esett le mit művelünk, mikor ágyékunk erősen dörgölőzött össze.
- Zayn...- nyögtem fel, nem tudtam eldönteni, hogy Jack Danniel's vagy Zayn varázsolja belém azt a végtelen vágyat, s nem tudtam melyik a rosszabb.
- Shhh...- pisszegett le, s ajkait a nyakamra helyezte, majd gyakorlottan kereste meg azt a pontot, amitől még a lábujjam is görcsbe állt. Eléggé jó érzéke volt hozzá. Miközben vámpírként dolgozott nyakam teljes kiszívásán fejemben pro és kontra dolgokat sorakoztattam fel a dolgok ellen, amiket műveltünk, s végül a barátságunk mellett döntöttem. Eltaszítottam magam Zayn-től, s bocsánat kérően meredtem rá.
- Sajnálom, de nem akarom, hogy egy részegen töltött este miatt tönkre tegyük a barátságunkat. - mondtam, majd hátrálni kezdtem, hogy megmeneküljek a légkörből, mely előbbi mozdulatainktól forróvá változott. Viszont nem menekülhettem, hosszú karok tapasztottak a falhoz, megnehezítve a szilárd elhatározásomat a távozással kapcsolatban. És ahogy megcsapott az illata, amit csak a kókuszhoz tudtam hasonlítani, megremegett a térdem.
- Csak te lehetsz, aki kettőnk közül részeg. - suttogta, s valóban meleg lehelete, amit számon éreztem csakis mentolos fogkrémről árulkodott, az alkohol bűzéről semmiképpen. - Egy cseppet sem ittam. - jelentette ki határozottan, amitől részeg elmém összezavarodott, a gondolataimat nem tudtam többé összerakni, s már az este azon a része is homályban úszott, amikor elkezdtünk inni.
- Miért? - kérdeztem, csak annyit tudtam, hogy leitatott engem, de az igazi okát nem tudtam.
- Mert annyira megakartalak csókolni. - jelentette ki, mintegy még nagyobb zűrzavart okozva elmémben. - Tudtam, hogy józanul sosem viszonoznád, de talán...talán most igen. - egyre csak közelebb hajolt, mígnem egyetlen cérnaszál is alig fért volna közénk. Én viszont kihasználtam sebezhetőségét, s kibújtam a karjai alatt. Szomorú tekintettel nézett utánam, én viszont halványan elmosolyodtam.
- Zayn, annyira megakarlak csókolni, el sem tudod hinni mennyire..., de részeg vagyok. Azt akarom, hogyha valaha is megcsókollak minden egyes pillanatára emlékezzek, és azért tegyem mert azt akarom, s nem azért, mert így teljesen elázva egy koalára is rágerjednék. - mondtam, majd kisiettem a szobából.
Zavart gondolataim máris teljesen összekeverte a valóságot a képzelgésekkel, s tudtam, hogyha másnap felkelek semmire nem fogok emlékezni, csak egy árnyékra, aki a sötétben rejtőzködve követett, s ott is marad, amíg ő úgy nem dönt, hogy a kilép a fényre. Bármi is történjék a döntést az ő kezébe adtam, rábízva a szívemet, s a józan elmémet.