Good boys are bad boys~Narry

Sziasztok :) Nem tudom mit mondjak erről a One shotról...ezt is furcsának és kissé összecsapottnak találtam, de akárhányszor próbáltam kijavítani, átírni vagy ilyesmi nem ment. Remélem ettől függetlenül lesz olyan, akinek elnyeri tetszését, jó olvasást :)

x

Az éjszaka mindenkinek mást jelent; valakinek félelmet, valakinek magányt, Harry Styles-nak az igazságot.

A nappalokat egy "jelmezbe" bújva éli, egy álruhában, melyet a felszínesség miatt öltött magára.
Menő fiú lehetett volna, mindene megvolt ahhoz, hogy a suli királya legyen, ő mégis egy másik utat választott. Ez az út tele volt rögökkel, megpróbáltatásokkal, de mégis emellett döntött. Minden reggel zselével zabolázta meg göndör tincseit, izmos, tetoválásokkal fedett mellkasát bő pulóverek alá rejtette, s smaragd szemeit hatalmas lencsék mögé bújtatta. Az egyetlen, amit meghagyott lehengerlő külsejében az a gödröcskéi voltak, amelyek még varázslatosabbá tették a mosolyát.
Az iskolában mindenki csak "Hé, te ott" megszólításban részesítették, nem volt más csak egy stréber, kockás pulcsiban és vastag keretes szemüveggel. Senkinek sem kellett így.
Ma is egy ilyen nap volt, az emberek csak úgy néztek át rajta, mintha egy tárgy lenne, a nála ezerszer rondább pasik szívatták a külseje miatt. Ezek egyben azok a kamaszok is voltak, akikkel éjjel igazi valójában is találkozott, s akik akkor csüngtek minden szaván.
Amint Harry hazaért levetette álruháját, rabságba fogott tincseit szabadjára engedte, a szemüveget, mely nem is volt szükséges számára levette, bő elavult cuccait levedlette, s helyette a kedvenc fekete farmerjába, s ugyanolyan árnyalatú felsőjébe bújt bele. Csak pár perc telt el, de mintha egy teljesen más ember állt volna a tükör előtt. S talán tényleg így volt, ahogy az éjszaka sötétbe borította az utcákat teljesen más ember lépett ki azon az ajtón, mint aki reggel iskolába indul.
Hosszú lábaival gyorsan megtette az ajtó és a kocsija közötti területet, az évek során begyakorolt mozdulatsorral pillanatok alatt életre keltette a járművet és már száguldott is a megszokott szórakozóhely felé.
A zene már maximumon dübörgött mire odaért, a fények ezerféle színben és módban villogtak, néhány füstgép kísérteties ködbe vonta a táncoló embereket. Mindenki itt volt akire számított; a nagy menők a sulijából, néhány haverja a többi gimikből, és a külsősök. Mindenki felfigyelt az érkezésére, s egyből a társaság központjában találta magát, miközben pár csaj kocsonyásan lógó szemekkel figyelték őt.
Ez volt a felszínesség, amitől megóvta saját magát.
Éppen valami sztorit mesélt, az emberek körbe állták őt, sokan helyet törtek maguknak a jobb hallóviszonyok reményében, amikor smaragdzöld tekintete megállt egy alakon. Tudta, hogy új hús, hiszen rá biztosan emlékezett volna, azok a szőke tincsek, amik az ég fel meredtek, azok a távolról is tökéletesen kivehető kék szemek, s az a kis fiús báj, ami körülvette őt. Biztosan emlékezett volna rá, ha látta volna itt.
Harry nézte a szöszit, aki bátortalanul kezdte rázni a csípőjét a zene ütemére, ami most egy kissé lelassított, s közepes tempója érzékibb mozgásra biztatta a táncolókat. A göndörke ajkát beharapva nézte a fiút, aki egyik kezében egy sörös üveggel, másikkal a hajába túrva, becsukott szemmel élvezte a ritmust.
Abban a szent pillanatban döntötte el, hogy neki kell az a szőkeség.
Akaratának engedelmeskedve lábai is elindultak a kiszemelt felé, maga mögött hagyva a csodálóit. Észrevétlenül csatlakozott be a szőke fiú mögé, pillanatok alatt felvéve a fiú csípőjének ritmusát.
Ahogy a szöszi megérezte a testet maga mögött szemhéja felpattantat, teste egy pillanat alatt merevedett le, nem tudta mit is csináljon. Próbált nem a mögötte lévő testre koncentrálni, ami túlságosan intim helyeken ért hozzá.
- Khm...- köszörülte meg a torkát, s ugyanabban a pillanatban fagyott le. Ahogy hátrafordult láthatta a legtökéletesebb lényt a földön. Azonban gyorsan megrázta a fejét, kiűzve belőle a smaragd szempárt. Egyszer már megjárta egy olyan nyomulós, menő fiúval, aki úgy tesz, mintha mindenki fölött állna. Neki nem egy alakra volt szüksége.
- Hogy hívnak? - kérdezte magabiztosan Harry, biztos volt a sikerében, azonban a fagyos kék szemekbe nézve meg kellett hökkenjen. Azok elutasítástól csillogtak, semmiféle melegséget nem sugárzott a göndörke felé.
- Rossz felé kopogtatsz göndörke. - rázta meg a fejét, majd kortyolt egyet a söréből, s egy kicsivel arrébb vonulva folytatta a magányos táncát.
Harry letaglózva konstatálta, hogy életében először semmivel nem ment a külsejével. Mégis a fagyos kék tekintet sehogy sem akart eltűnni fejéből.

****
Hétfő. Már ez az egy szó kiborítja a diákok idegeit iskolaidőben. Ez az a nap, amikor a tegnapi bulitól másnapos, alváshiányos emberek zombiként támolyognak az iskolába, s hagyják, hogy a tanárok megpróbáljanak valamit kezdeni álmos agyukkal, elég kevés sikerrel.
Harry is hatalmas karikákkal a szeme alatt lépkedett a hatalmas épület felé, a nehéz táska húzta a vállát, egy mappát a mellkasához szorított, másik kezével pedig a folyton lecsúszó szemüvegét próbálta az orrára forrasztani.
Álomkórosan csoszogott el a szekrényéig, hogy terhétől megszabaduljon, majd arcát a hűvös fémnek döntötte, hogy regenerálódjon szervezete. Majdnem visszaaludt, ott a szekrénynek dőlve, azonban egy hang megakadályozta ebben.
- Bocsi, nem tudnád megmondani merre van az igazgatói? - Harry oldalról pislogott a fiúra, aki egyben élete első kudarca is volt. Azonban most, hogy felvette a stréber álruháját a kékségek nem tükröztek undort, csupán kíváncsian fürkészték a smaragd szempárt.
- Elkísérjelek oda? - kérdezte félénken, ez a tulajdonsága a "jelmezével" együtt járt. Képtelen volt ilyenkor magabiztos lenni, sőt még egy kicsit össze is húzta magát, így nem látszott olyan magasnak, mint amilyen valójában volt.
- Megtennéd? - ragyogott föl az arca a szöszinek, mire Harry halványan elmosolyodott, és bólintott egyet. - Niall Horan. - nyújtotta a göndörke felé a kezét, a mosolya pedig letörölhetetlen volt.
- Harry Styles. - fogadta el a gesztust, s az üdvözlő kézrázás után elindultak a kérdéses iroda felé. Pár perc után már olyanok voltak, akárcsak a régi barátok, s viszontlátás reményében váltak el.

****

A hetek csak teltek, Harry és Niall pedig egyre jobban kijöttek egymással. A göndörke azt szerette a legjobban, hogy az ír származású fiú egyáltalán nem akart bekerülni a hierarchia tetejére, ő tökéletesen megelégedett Harry barátságával.
Egy pénteki délután a bongyor egy kis TV nézéssel fújta ki az egész heti gőzt. Szemét a képernyőre szegezte, nem törődve nézte a színes alakokat benne, amikor hirtelen csöngettek. Annyira elálmosodott a műsortól, hogy arra sem eszmélt fel, hogy haja most nincs lelapítva, csupán egy kendő fogja hátra a göndör tincseket, szemüvege a szobájában hever, s testét csak egy melegítőnadrág takarta, ezzel felfedve a világnak pillangó tetoválást, a madarakat és még ezer apró tetkót, amik feketén kacskaringóztak halvány bőrén.
- Szia Niall. - ásított egyet, s hanyagul neki támaszkodott az ajtónak, a szöszi pedig kikerekedett szemekkel nézett végig a félmeztelen fiún.
- Ó te jóságos ég. - szakadt fel a szöszi torkán egy sóhaj kíséretében a mondat, amely feje kólintotta Harryt. Idegesen túrt bele göndör tincseibe, s várta Niall reakcióját, akinek arcán a felismerés futott át. - Te...?
- Igen, én vagyok Harry. Sajnálom. - lehajtotta a fejét, várva, hogy barátja a hazugsága miatt leoltsa, de nem történt semmi, s mikor újra felnézett már egyedül állt az ajtóban, épphogy eltudta kapni a sarkon beforduló szőke hajkoronát.
Ez a pár perc alig hagyta aludni egész hétvégén, emiatt hagyott ki minden bulit, bezárkózott a házába, és csak suliba volt hajlandó elmenni. Pedig nagyon félt Niall reakciójától, nem tudta hogyan álljon hozzá, azok után, hogy becsapta, pedig ő volt az egyetlen ember, aki felfedezte az értéket a stréber külső alatt.
Szinte félve vonult végig a folyosón, próbált beleolvadni minél jobban a környezetébe. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, ahogy a szekrényéhez ért, azonban egy pillanat alatt felgyorsult a szívverése, ahogy egyik pillanatról a másikra egy kéz jelent meg a feje mellett. Óvatosan fordult hátra, ami elég rossz döntésnek bizonyult, hiszen így végképp satuba szorította őt a két kar.
Harry a cipője orrát bámulta, hogy ne kelljen belenéznie a tengerkék szempárba, ám nem kerülhette sokáig a tekintetét, a fiú az állánál fogva kényszerítette szemkontaktusra.
- Hazz...- suttogta Niall, s a fiú érezte ajkain a leheletét. Becsukta a szemét a kellemes helyzetre, mely megmelengette a szívét. Érezte, ahogy bizonytalan ujjak lecsúsztatják orráról a szemüveget, majd beletúrnak a hajába, tönkretéve a reggeli sok munkát igénylő procedúrát. - Nyisd ki a szemed. - suttogta, miközben megfordította a vékony testet, s szembesítette a szekrény falára felragasztott tükörrel.
- Niall...? - kérdezte bizonytalanul, fogalma sem volt mire akar kilyukadni a fiú.
- Nézz magadra. - utasította őt lágyan, Harry engedelmeskedve nézett farkas szemet a tükörképével. - Ez itt Harold Edward Styles. Légy önmagad Harry, ne bújj álarc mögé. - simított végig a gödröcskés arcon.
- Nem haragszol rám Niall? - kérdezte még mindig félve, azonban egy kissé megkönnyebbült, hogy a suli folyosóján életében először a saját valóját mutatja.
- Engem nem érdekel hogyan nézel ki Hazz, a belsődbe szerettem bele, és ezen az sem változtatna, ha kiderülne, hogy operációval nyerted el csak ezt a bájos pofikát. - mosolyodott el Niall, mire a göndörke arcán is visszatükröződtek az érzelmek.
- De a buliban visszautasítottál...- mondta még mindig zavartan a fiú.
- Az sem te voltál Harry, az csak egy piás, rossz kamasz volt. Te belül az vagy, akit megismertem pár héttel ezelőtt.
- Tudod milyen régóta várok erre? - Harry megrázta a fejét, majd végre rátapadt a rózsaszín ajkakra.

A felszínesség, ami az emberekbe bele van kódolva nem engedi, hogy olyan dolgokat vegyünk észre, olyan értékeket, amik mélyen bennünk vannak. Nem a csomagolás a fontos, hanem ami benne van, és erre kevesen jönnek rá. Ne a borítóról ítélj, sosem tudhatod mi lakozik egy emberben, és ha szerencsével jársz...csodás dolgokat találsz. Légy önmagad, és ne ítélkezz. Nehéz dolog embernek lenni, de aki megpróbálta nem bánta meg.
Válassz; te is beállsz az ítélkező tömegbe, vagy a színfalak mögé nézel. A döntés a tiéd.