Home~Larry

Sziasztok :) Ki van még velem? Remélem maradtatok néhányan...Kellemes szünetet mindenkinek, és jó olvasást annak ellenére, hogy ez nem éppen a legjobb írásom, valamint nem is szuper hosszú. Remélem tetszeni fog:)

Lana x

- Most lelőlek! - adott ki Louis pufogó hangokat, mire Harry játékosan elterült a földön, s élvezettel figyelte, ahogy barátja eljárja a győztesek táncát.
- És mi van, ha a szuper erőmmel meggyógyítom magam? - kiáltott fel a göndörke, s újult erővel kezdett bele a harcba.
A szoba csatatérként festett, mire a háború befejeződött, a párnák a földön hevertek, az ágyon lévő takaró összegubancolva feküdt néhány ruhadarabbal, és a fehér lepedővel, a szemetes felborult, piszkos zsepikkel, faragvánnyal, és papírdarabokkal beborítva a kék szőnyeget. A két fiú pedig a káosz közepén feküdt, lihegve, a játék hevében viruló fejjel, s egymásra meredtek, miközben próbálták lenyugtatni hevesen dobogó szívüket.
Harry még csak kiskamasz volt, mégis, ahogy ránézett Louis-ra látta, hogy pár hónap alatt mennyit változott. Arca nyúlni kezdett, hihetetlen sebességgel nőtt, haját is hosszabbra hagyta, ismerkedve a kamasz fiúk második legjobb barátjával; a zselével.
De Harry sem festett másképp barátja fejében; ő is felfedezte már egyre jobban kunkorodó barna tincseit, amelyeket a szokásos mozdulat sorával utasított rendre, s egyre jobban nyúló testét, amivel jóval fölé magasodott.
- Hát ti meg mit csináltatok? - kerekedett ki egy pillanatra Anne szeme, ahogy benyitott a szobába, és egy komplett csatatérbe ütközött. De az anyai szív hamar olvadozni kezdett fia boci szemeire, s engedékenyen engedte el őket fürdeni. Az alatt a negyedóra alatt, amíg a fiúk lemosták magukról a rájuk tapadt piszkot Anne csodát művelt a szobával, minden csillogott, villogott, mire a két fiú álmosan, kissé vizes hajjal visszatértek. Ez egy olyanféle csoda volt, amire csak az anyák képesek.
- Jó éjt, anyu. - sürgette Harry Anne-t, aki nevetve reagált csak erre, ezt a korszakot már átélte a fiú nővérével, így tudta; jobb ha magára hagyja a fiút, hiszen most kezd el a nagyfiúk világával ismerkedni. Azon is csak kuncogni tudott, hogy Harry fancsali képpel fogadta a jó éjt puszit, majd ahogy valósággal kitoloncolta a szobából.
A két fiú magára maradt a sötétben, s egy pillanatra elcsöndesült minden. Egymás mellett fekve lélegeztek, hallgatták a kintről beszűrő zajokat, és csak mosolyogtak. Nem tehettek róla, ha ezek ketten össze voltak eresztve onnantól csak a jókedvé volt a főszerep, szerencsére a két fiú híréről sem ismerte a szomorúságot, így egész nap csak játszottak és szórakoztak. Imádták egymást.
Louis egy pillanat alatt törte meg a békét, örökmozgó mivoltát meg nem hazudtolva kezdett el ugrálni az ágyon, élvezve, ahogy egyetlen pillanatra mintha megérinthetné a plafont, majd újabb hirtelen váltást produkált. A paplan alá bújt, s berántotta maga mellé az őt figyelő barátját. Újra elhelyezkedtek háton fekve, azonban egy új szórakozást találtak; Louis zseblámpája segítségével árnyjátékot folytattak. Harry imádta elkápráztatni barátját a tökéletes nyúl alakításával, még Louis a pókokat utánozta profin.
Későre járt már, mikor Louis is lenyugodott, s az álmosság lassan ereszkedett szempillájára. Harry félig lábbal a színes álmaiban járt már, amikor a realitás peremén megérezte, ahogy egy test hozzábújik, s édesen kíván neki jó éjszakát.

Az évek csak úgy teltek, s ahogy lenni szokott a legjobb barátok végül külön főiskolára mentek, s hiába ígérgettek egymásnak fűt, fát ballagáskor; a hívások megfogyatkoztak, a találkozások száma lecsökkent, szépen lassan mindkét fiú felépítette az új életét. A másik nélkül.
Azonban mindig van egy pont, egy pont, amikor túl sok lesz az új életed, a tested nosztalgiázni akar, s akkor te megállítod a jelent egy pillanatra, hogy még egyszer átélhesd a múltad, hogy újult erővel vesd bele magad a jövőbe. A legszebb pedig ebben az, amikor két régi szív egyszerre áhítozik nosztalgiáért.
Harry hazautazott szülővárosába egy hétre, s első dolga szülei halálra ölelgetése után az volt, hogy átmenjen a szemben lévő házhoz. Elég rossz idő volt, a szürke felhők beborították az eget a vihar hírnökeként, s a szél is borzasztóan hidegen borzolt bele a göndör loboncba. Ahogy a fiú pedig végre az ismerős ajtóhoz ért a szája sarkára egy apró mosoly kúszott, ami nem volt hajlandó tágítani onnan. A csengő lenyomása után is csak vigyorogni tudott, a fákra, a bokrokra, a házakra, a ronda cserép nyuszira, ami alatt a pótkulcs rejlett. Hiszen mindez hozzátartozott a régi életéhez, egyetlen dologként összeállva. Ez volt az otthona.
- Szia, Harry. - köszöntötte lazán őt az ajtónyitó, mire az említett egy másodpercre lefagyott. Egyáltalán nem számított régi legjobb barátjára, ő csupán csak üdvözölni akarta második családját, a Tomlinsonokat.
- Louis. - ejtette ki puhán a szót ajkai közül, majd végig nézett a fiún. Még mindig alacsonyabb volt nála, legalább egy fél fejjel, hosszú ijesztően vékony lábait egy szürke farmerba bujtatta, fehér Adidas fölsője lustán lógott kissé kiálló kulcscsontjain. Arca elképesztően sokat változott, a gyerekkori pufiságát teljesen kinőtte, hosszúkás arcán a párnapos borosta tette még felnőttesebbé.
- Mi az, már csak meg sem ölelsz? - biggyesztette le játékosan az ajkát a fiú, kék szemei úgy csillogtak, mint anno a '90-es évek végén.
A göndörke egy pillanatig várt, nem tudta miért, csupán nem tudott betelni a legjobb barátja okozta látvánnyal, majd egyenesen a fiú nyakába ugrott, aki hangos nevetéssel fogadta Harry szeretetét.
Louis belefúrta a fejét a bongyori nyakába, s hosszasan beszívta az illatát, imádta a fiú természetes kókuszos aromáját, mindig a régi idők jutottak eszébe róla.
- Annyira rég láttalak. - suttogta Harry, s úgy érezte; csak most ért haza igazán. Louis-val érezte csak azt a bizonyos érzést a szívében.
Végül az egész délutánt átbeszélték, ugyanúgy, mint régen, nem törődve a világgal, azokban az órákban csak ők ketten voltak, egyként összeforrva. Azonban éjszaka egyszer eljő, ahogy a jelen is, késztetve minket arra, hogy ott hagyjuk a múltat, s a benne lévő embereket. Egy kis nosztalgia mindig kell a szívnek, hogy megnyugodjon, de mindig vissza kell térni, ez az élet rendje.
- Jó volt újra látni Louis. - sóhajtott fel a göndör hajú, tudta, hogy másnap reggel vissza kell utaznia az egyetemre.
- Téged is Harry. - mosolygott rá a fiú, s odahajolt, hogy egy apró puszit nyomjon a szája mellé, azonban elvétette a célzást, s egyenesen a rózsaszín ajkakra cuppant.
Egyetlen pillanat volt, de ez alatt a rövid idő alatt tűzijátékok robbantak, s valami éledezni kezdett a két fiúban, azonban ez túl kevés volt arra, hogy kibontakozhasson a szenvedély. Harry zavartan hátrált egy lépést.
- Én...khm...sajnálom...- köszörülte meg a torkát a pipacspiros fiú, s a göndörke csak megrázta a fejét.
- Semmi baj, viszlát Boo. - intett egyet, s hosszú lábaival máris a lépcsőn szökdécselt le, egyedül hagyva az összezavarodott fiút.

***

- És azután mi történt? - kérdezte a kislány, áhítattal nézve a két férfira, akik éppen életük történetét mesélték.
- Az bonyolult...- köszörülte meg a torkát Louis, aki elpirulva fordult el a kislány hatalmas kíváncsi szemeitől.
- Így is mondhatjuk, na most már aludj, hercegnő. - a két szülő arcára egy hatalmas mosoly ült ki, ahogy egy dupla puszival illeték a lányukat.
Egy egy jó éjt kívánság után leoltották a lámpát, s egyedül hagyták az ő kis hercegnőjüket. Amint pedig becsukódott az ajtó Harry egy erőteljes mozdulattal a falnak lökte szerelmét.
- Bonyolult? - alig ejtette ki a szavakat a száján, csupán tátogta, egyenesen a fiú fülébe, aki ahogy eddig évek során minden egyes alkalommal, most is hevesen lélegezve, száguldó szívvel fogadta szerelme közelségét. - Én szerintem nem volt olyan bonyolult, mikor pár perccel a csók után konkrétan visszatoloncoltál a házba, rá öt percre meg már szoptál is. - nevetett fel Harry, s játékosan beleharapott a fiú nyakába.
- Az részlet kérdés. Nem mondhatom el az 5 éves lányunknak, hogy hogyan dugtál meg. - ajkait beharapva figyelte a smaragd íriszt, amit a vágy feketére festett.
- Akkor csak mutasd meg nekem. Hogyan csináltam? - végig simított rózsaszín nyelvével az ajkán, s hagyta, hogy a fiú maga után húzza, egyenes a hálószobájukba.
A kezdeti szenvedély sosem hagyta el őket, hiszen azóta a nap óta, mikor elcsattant az első csókjuk, ott volt kettőjük között a tűz, amely két embert egybe köt. Örökre.