Half a heart-Zouis

Sziasztok :) Holnap karácsony, de a holnapi nap nem csak karácsony számomra, hiszen egy nagyon jó barátnőmnek van szülinapja ( meg persze Louisnak, de szerintem ő nem örülne annyira neki, mint a barátnőm) szóval...Kise, boldog születésnapot neked, szép napot neked, és füled érjen bokádig :) Ezt a sztorit is ő kérte, szóval őt hibáztassátok a történet menetéért. 

Ezen kívül azt szeretném még mondani, hogy én nem fogok egy boldog, szívmelengető karácsonyi túl nyálas sztorit írni, azt hiszem abból fogtok ti eleget olvasni ( bár ha van rá igény szívesen megcsinálom) én ezzel a történettel kívánok minden egyes olvasómnak nagyon szép karácsonyt, sok mézeskalácsot, és ne feledjétek; nem az ajándék a fontos. Kellemes ünnepeket: 

Lana x 

ui: A Larry karácsonyi blogon is megtalálhatjátok egy írásomat majd, az legalább télen játszódik, ahhoz is jó olvasást kívánok:) 

Az ajtó felől hangokat hallottam, mire a szívemről lekerült egy kis súly. Lehet, hogy néha kicsit túl aggódó voltam, de nem tehettem róla, amikor nem voltam vele mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok egész, mintha a szívem egyik felét magával vitte volna. Őrült szerelem...
Szabadnapot adtam neki, szó szerint kirugdostam a házból, hogy menjen el a barátaival szórakozni, nem akartam, hogy megunjon engem, abba konkrétan belehaltam volna, szóval inkább az estémet azzal töltöttem, hogy a Tv-t bámultam, s a kezeimet tördeltem. Annyira aggódtam, hogy amint hajnali három óra körül meghallottam a zörgést konkrétan sprinteltem hozzá. Ám nem az várt, amire számítottam.
Az ajtó kivágódott, mielőtt odaérhettem volna, s azon két alak támolygott befelé. A félhomályban nem tudtam megkülönböztetni a kettőt, egymásba voltak gabalyodva, az egyetlen, amit felismertem a szőke tincsekben turkáló kéz. A szerelmem kezét.
Sóbálvánnyá változva néztem, ahogy az én (!!!) pasim más valakit szorít a falhoz, ahogy a nyakát szívja, s olyan szenvedélyesen csókolja, ahogy engem szokott.
- Zayn! - kiáltottam, s a szőke hímringyót hajánál fogva rántottam el a kedvesemtől, s olyan magasságon szólaltam meg, amit még egy lány is megirigyelt volna. A fiú rám nézett, tompa tekintettel, nekem pedig beleszakadt a szívem, amiért nem láttam benne azt a csillogást, amit már megszoktam tőle. Az alkohol köde eltakart minden érzelmet, mindent.
- Haver, ha beakarsz szállni, hát legyen, de most ha megbocsátasz...kanos vagyok. - szólalt meg, rekedtes hangja olyan idegenül hangzott, mintha klónozták volna őt.
- Haver? - a hangomban a hitetlenkedés uralkodott, nem hittem volna, hogy valaha ezt a jelzőt hallani fogom az ő szájából. Olyan közel hajoltam hozzá, amennyire csak tudtam, hogy valamilyen érzelmet kivehessek a kifejezéstelen arcból, de nem ment, s csak annyit értem el, hogy felfordult a gyomrom az erős alkohol szagtól, ami körüllengte őt - Haver? - ismételtem, egyszerűen képtelen voltam lenyugodni, amikor azonban a fiú lassan bólintott, majd visszafordult a szöszi felé, hogy folytassák a dolgot, amit abbahagytak nem bírtam visszafogni magam, s most a szerelmemet ragadtam meg a fekete tincseinél, egy pillanatig vártam, hátha felébredek, vagy valami, de miután nem érkezett égi áldás, így megismertettem az öklömet Zayn pofijával.
Amint kiengedtem a dühömet a szobánkba futottam, összepakoltam pár váltás cuccot, és a legszükségesebb dolgokat, majd rohantam is el a szívemhez eddig oly' kedves szerelmi fészkünkből. Az utolsó, amit láttam, ahogy Zayn és a szőke ribanc egymás ajkaihoz tapadnak, miközben a másik sliccét húzzák le. A többire nem voltam kíváncsi.
 Sötét utcán futottam végig, utamat csak a néha pislákoló lámpák szegélyezték. Minden csendes volt, s tudtam, hogy az engem körülvevő házakban valószínűleg legalább egy tucat szerelmes pár egymás karjában alszik már, s azt kívántam, bárcsak én is ezt a variációt élhettem volna át. Azonban az édes álmok helyett a valóság csalt az arcomra könnyeket, amiket már meg sem próbáltam letörölni, egyetlen célomként azt tűztem ki, hogy odaérjek Harry-hez, mielőtt darabokra hullok.
- Louis... - kezdte álmosan a legjobb barátom, amint 5 perc hosszas dörömbölés és csengőn fekvés után sikerült ajtót nyitnia, azonban a fáradtság egy pillanat alatt szökött ki a szemeiből, amint észrevette az állapotomat. - Gyere, Boo. - simította nagy tenyerét a hátamra, s a kanapéhoz vezetett.
Nem kérdezett semmit, csendben próbált vigasztalni, miközben hagytam magam szétesni teljesen. Fejemet az ölébe fektettem, s becsuktam a szemem, ám a könnyeim így is megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Álmodni akartam, egy olyan világot, amiben Zayn hűséges barát, amiben annyira szeret, hogy képtelen lenne megcsalni, ám tudtam, hogy nem álltathatom magam ezzel. Nem aludhatok száz évig, hogy ezzel kibújjak a gondok alól.
Harry a hajamat simogatta, miközben halkan dúdolgatott megnyugtatás képen, s az öntudatlanság magával ragadott.

Reggel csodálkozva nyitottam ki a szemem, az első amit éreztem a nyakam zsibbadtsága. Felülve vettem csak észre, hogy miért aludtam el a nyakam, az éjjelt a legjobb barátom ölében töltöttem el, kifacsarodott helyzetben. Furcsállva tekintettem körbe, nem értettem miért vagyok itt, amikor otthon kéne lennem Zayn....Zayn. Aztán beugrott, a szemét disznó és a szőke hímringyó.
- Jól vagy, Boo? - vigyorgott rám kedvesen Harry, mire a menta zöld szempárba néztem, ami csak aggodalmat sugárzott felém. Halványan és el mosolyodva bólintottam, pedig messze voltam attól az állapottól, s kikászálódtam az öléből.
A fiú feltápászkodott a kényelmetlen kanapéról, hosszú lábait kinyújtóztatta, s a konyhába indult, én pedig követtem. Szó nélkül kezdett el vizet forralni nekem, s kakaót csinálni magának, majd miután az itala, s az enyém is elkészült együtt kezdtünk el ébredezni. Élveztem a barackos tea mámorító ízét, miközben kifelé bámultam a forgalmas utcára. Sajnáltam az embereket, akiknek szombaton is dolgozniuk kell menni, szerencsére én nem tartoztam azok közé. Ahogy Zayn sem.
Zayn. Hajnalig tartó bulizás. Biztosan sokáig fog aludni.
Gyorsan felhörpintettem a maradék italomat, ezzel leforrázva a nyelőcsövemet, majd a göndör felé fordultam.
- Itt maradhatok pár napra? - kérdeztem félénken, hiszen fogalmam sem volt hova mehetnék, csak azt tudtam, hogy haza nem.
- Persze. - bólintott, de még mindig nem kérdezett semmit, s én ezt imádtam benne. Hagyta, hogy akkor számoljak be a dolgokról, amikor én akarok. Halkan megköszöntem, majd egy sziát elsuttogva fogtam meg a kilincset. - Hova mész?
- Haza. Zayn még valószínűleg alszik, annyira kiütötte magát, szóval elhozom a cuccaimat. - hajtottam le a fejem szomorúan, ő pedig megértően bólintott.
Amint a lakásom bejárati ajtajához értem próbáltam olyan halkan lépkedni, mint egy nindzsa, s ügyesen manőverezve a kulcsokkal beosontam. Ahogy számítottam rá; a két fiú kiterülve aludt, a ruhájuk elszórva a padlón, és még ki tudj hol, a csupasz testüket pedig egyetlen takaró fedte el előle.
Felfordult a gyomrom.
Gyorsan előhúztam a sporttáskámat az ágy alól, és beledobáltam mindent, amit találtam, amint a cuccaim nagy részét összenyomtam egyetlen táskában úgy döntöttem nekem a többi nem is kell. Úgyis minden csak rá emlékeztetne.
Amint mindennel végeztem a fiú fölé álltam, akármennyire haragudtam rá, nem tudtam letagadni, hogy még így is úgy néz ki, mint egy szexisten, de nem akartam megenyhülni. Egy gyors csókot hintettem a szája sarkába, majd a kulcsomat leraktam az éjjeli szekrényre, közvetlenül az ébresztő óra mellé, s egy cetlit kerestem. Először ráakartam írni az összes létezi csúnya szót, elhordani mindennek, hisztizni, felháborodni, de végül másképp döntöttem.
" Szerettelek" 
A könnyeimmel pecsételtem meg a levelemet, majd kisétáltam az ajtón, s vissza sem néztem.


A hetek csak úgy teltek, a Harry-nél való átmeneti szállásom végül állandó lett, hiszen nem engedett elmenni, azt hajtogatta, hogy úgyis magányos volt. Pedig tudom, hogy nem, ő olyan fajta ember volt mindig is, aki szeretett egyedül lenni, és nem is kellett neki senki, hiszen olyan talpraesett személyiség.
Azóta a nap óta nem láttam Zayn-t, párszor keresett, de a telefonszámomat lecseréltem, s Harry lakásához nem volt bátorsága eljönni. Azt hiszem ez így volt rendben. Próbáltam pozitívan szembe nézni a dolgokkal; ha nem derült volna ki most, csupán fél év után, hogy nem éppen a leghűségesebb típus, akkor később koppanok nagyobbat, amikor még a mostaninál is jobban beleszeretek. Bár az talán képtelenség lett volna.
- Öltözz át, Boo. Kimozdulunk. - tépte fel az ajtómat Harry vidáman, mire összehúztam a szemöldököm. Semmi kedvem nem volt a Hazz féle kimozdulásokhoz. - Nem kérdés volt, felszólítalak. - szólt vissza a válla fölött. Túl jól ismer.
Nem akartam ellenkezni a világ legakaratosabb fiújával, így gyorsan felhúztam egy fekete farmert, egy fehér ujjatlan fölsőt, amin valami együttes logója díszelgett, s a hajamat egy kevés zselével fogtam kordába, és késznek nyilvánítottam magam.
A közeli park felé tartottunk, bár nem értettem miért, hiszen Harry-től egy kocsmát, vagy valami híres szórakozó helyet vártam volna el...de inkább nem szóltam semmit, csak csendben követtem, és hallgattam a vicceit, aminek a felét nem értettem a másik felén pedig a fejemet fogtam. De hát így szeretem őt.
A fák közé érve a göndörke egyszerűen ledobta magát egy padra, miközben szórakoztató történeteket mesélt nekem, amikor meghallottam valamit, halk gitár szót hozott magával a szél, de akárhova néztem nem láttam a lágy dallamok forrását. Felpattantam a padról, hogy utána nézzek a dolognak, amikor megláttam őt.
A fák között ült, a lombok között átszűrődő délutáni napsugár arany glóriát vont a fekete tincsei fölé, csokoládé barna szemeit egyenesen rám függesztette, közben pedig halkan énekelt. Mellette jobbra rózsaszín gyertyákból egy szív volt kirakva, a közepén egy L betűvel. Majdnem elolvadtam.
A szerelem, amit a hosszú hetek alatt próbáltam eltemetni most visszatért, olyan őrülten szenvedélyesen, mint még sohasem. Azonban ezt nem mutattam, karba tettem a kezem, s megvártam, amíg az utolsó gyönyörű dallam is elhalkul, s szótlanul álltam, figyelve, ahogy egyre közelebb ér hozzám.
- Louis. - kezdte halkan, szemeiben mérhetetlen megbánást láttam, ami egy kicsit enyhített a rideg hozzáállásomon. - Én vagyok a Föld legnagyobb idiótája, és tudom, hogy nem mentség, de az a szőke ördög drogot adott nekem, semmire nem emlékszem, de az a kurva elmondta, hogy mit tett velem. Csak féltékeny volt, és azt akarta, hogy szétmenjünk. - éreztem, hogy igazat mond, s legbelül azt is tudtam, hogy szándékosan sosem bántana, azonban ott volt a tudat, hogy mégiscsak megcsalt. Ezt a tényt nem tudtam kitörölni a fejemből. - Mond, hogy megbocsátasz. - kérlelt édesen.
- Zayn, hiszek neked. - jelentettem ki, s ő mintegy varázsütésre megkönnyebbült - De ne hidd azt, hogy idejössz, énekelsz nekem, és minden rendben lesz. - szigorúan néztem rá, azonban abban a pillanatban tudtam, hogy megfogom neki bocsátani a tettét, hiszen az a szerelem, amit éreztem iránta olyan mély volt, és ősi, hogy még ennek ellenére is felemésztett.
- Mindent megfogok tenni, hogy újra együtt legyünk. - jelentette ki, s már láttam, ahogy agya keresgélni kezd a bocsánatkérő módszerek között.
- El is várom. - mondtam, s elmosolyodtam. Zayn megkönnyebbülten esett nekem, karjait szorosan körém fonta. Felrémlettek a képek, ahogy ugyanígy ölelte magához azt a ribancot, ezért gyorsan eltoltam magamtól. Túl gyors volt nekem.
Akármennyire éreztem kellemetlenül magam a karjaiban, és akármennyire is utáltam abban a pillanatban nem tudtam neki csalódást okozni, így egy gyors puszit nyomtam az arcára.
- Annyira szeretem a Happy End-eket. - sóhajtott fel mellőlem Harry, mire odakaptam a fejem, rámosolyogtam a fiúra, aki virulva figyelte a jelenetünket.
- Én is. - ismételte Zayn, s vágyakozva rám nézett, ajkait beharapva fogta vissza magát. - Én is.
(Szeretnék karácsony alkalmával az apukámról, mindkét papámról, és a mamámról is megemlékezni, akik nem egy évben, de sorozatban hunytak el Szentestén. Szeretlek titeket és nagyon hiányoztok.)