White Eskimo

Sziasztok :) Szeretnék nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot az egyetlen és utánozhatatlan: NAOMI GREGNEK. Ésten éltessen drága nagyon sokáig :) Nem lett a világ legjobb One Shot-a, de küldöm neked, legyél nagyon boldog ezen a napon:)) Tudom, hogy a cím egyáltalán nem stimmel a történet tartalmával, de nem tudtam jobbat kitalálni, sajnálom. Jó olvasást:)

x

(saját)

Niall hangos nevetése szakította félbe a meccset, amit épp néztünk. A szöszi a telefonját bámulta, és édesen vigyorgott.

- Harry az? - kérdeztem olyan hangsúllyal, amivel egyértelművé tettem, hogy mennyire ciki, ahogy egy szerelmes tinilányként viselkedik. 

- Igen...- beharapta az ajkai, és elgondolkozott. Egy pillanat kellett csak Louisnak, hogy kivegye az ernyedt ujjak közül a még mindig világító telefont, és nevetve fusson el. 

- Add vissza! - sikította kétségbe esetten a szöszi, de senkit nem hatott meg. Lou az egész lakást végig sprintelte, végül mellettem állt meg. 

 - Mutasd! - vettem ki a kezéből a telefont, hogy én is képben legyek az újdonsült szerelmespár levelezésével.

- Zayn! - sipítozott megbotránkozva Niall, aki pár másodperces késéssel ért be lihegve hozzánk.

- Niall! - utánoztam, majd elolvastam a párocska üzenetét. 

A göndörke egy képet küldött a könyökéről, majd megkérdezte, hogy felizgult-e rá. , egy másikon egy lapot tart fel, amire az van ráírva, hogy "szeretlek". De persze ezeken kívül még egy csomó nyálas szöveg is. Összenéztem Louissal. Ugyanarra gondoltunk.

Kezdetét vette a parodizálás.
- Ó, Hazza drágám, már alig várom, hogy bepótoljuk az elmaradt estéket. - kacsintott rám Louis, sok akaraterőmbe telt, hogy ne nevessek fel.
- Nézd csak Nialler, a könyököm. Felizgultál? - mutattam meg az említett testrészt, amire hangos ovációt kaptunk.
- De Hazza, ne mutogasd a könyököd társaságban. Nem illik. - csóválta meg a fejét szörnyülködve, mikorra már képtelen voltam visszafogni a röhögőgörcsömet.
Összeöklöztem Louval, megköszönve a remek színjátékot, majd Niallt is megöleltem, mert látszott rajta, hogy nem esett jól neki.
- Ne csináld Nialler, szeretleeek. - gügyögtem és elkezdtem birizgálni a haját, ahogy Harry szokta, mire egy gyűrűs kéz az enyémekre ütött.
- Nah most szállj a pasimról szépfiú, vagy álmodban nullás géppel lenyírom azt a csodás hajadat. - egyik szemöldökömet felhúztam, és úgy meredtem bele a zöld szempárba.
- Igen? Ezt én is mondhatnám bongyorka. - húztam meg az egyik hosszabb tincsét, ami furcsán göndörödve meredt az ég felé. Egy pillanatig ellenségesen meredtünk egymás szemébe, majd magamhoz húztam, s ő is mozdult velem.
- Hiányoztál, te idióta. - nevettem, miközben arcomat a nyakába fúrtam.
- Húzz innen Zayn, engem kellett volna megölelnie először. - ütött a vállamba morcosan Niall, mire felemelt kezekkel vonultam arrébb.
A Narry páros egymásnak esett a szoba közepén, akkora hévvel csókolva egymást, amiről leírt, hogy imádják a másikat. Tisztán kilehetett venni a mozdulataikból az őszinte szeretet, amitől egyfajta féltékenység fogott el. Talán az előbbi show, amit Louval csináltunk is csak az miatt volt.
De mi mást is tehettem volna? Évek óta nem volt egy rendes kapcsolatom, csakis abból táplálkozhattam, amit láttam. Szóval egész nap figyelemmel kísértem a turbékoló párost. Annyira édesek voltak, Harry romantikus énje került a felszínre, míg Niall pirulós ajakharapós valója mutatkozott meg. Csak néztem, ahogy néha egy-egy apróbb csókot váltanak, ahogy szinte ösztönösen átölelik a másikat, és folyton szemmel tartják egymást.
- Mizu van Zayn? - tette a vállamra a kezét Louis, mire majdnem felsikoltottam, annyira váratlanul ért.
- Semmi. - sóhajtottam, majd leültem a konyhában lévő étkezőasztalhoz egy pohár víz társaságában.
- És mit takar a semmi? - mikor nem válaszoltam, vizsont ő folytatta a beszédet. Louisnak van egy olyan idegesítő szokása, hogy a nap 24 órájából 25-öt végig beszél. - Láttam, hogy nézted Harryt és Niallt. Féltékeny vagy? - hogy hogyan lehet valamit egyszerre cinikusan és együtt érzően is mondani? Louis Tomlinsonnál lehet érdeklődni.
- Ők igazán szerelmesek, nem igaz? Ők megtalálták az igazit. - Louis arca egy kissé elkomorult, de hamar visszatért rá az őt jellemző huncut vigyor.
- Ha belegondolsz, előttük is évekig volt ott az életük párja, de csak később ismerték fel. Lehet, hogy neked is éppen az orrod előtt van, csak túlságosan el vagy foglalva magaddal ahhoz, hogy észrevedd.
Halványan elmosolyodtam a vigasztaláson, de természetesen nem hittem el.
Viszont tényleg igaza lett Louisnak, a szerelem tényleg ott volt mindig is előttem, csíkos pólóban, csak én nem vettem észre. De egy nap, amikor végre levette az álruháját, és felébredt bennem a valós érzelem nem csak vonzalom megtapasztalhattam az igazi, elsöprő szerelmet.

Kigondolná, hogy életed legmeghatározóbb napja is ugyanúgy kezdődik, mint a többi? Kikelsz az ágyból, szinte vakon eltántorogsz a konyháig kávéért. De aztán, egy pillanat alatt válik az átlagos reggel valami sokkal többé...az én esetemben egy enyhe szívinfarktussá.
Éppen beléptem volna a konyhába, amikor megláttam Louist, aki háttal állt nekem. Nem volt rajta csak egy nagyon, nagyon nagyon laza melegítő alsó, ami lógott vézna csípőjén. Fejét egy kissé oldalra döntötte, talán csak egy kicsit nyújtózkodni akart, hiszen látszott a párna vonalát még őrző bőrén, hogy nem rég dobta ki őt az ágy. A mozdulat hatására elképesztő módon dagadtak ki hátizmai, én pedig nem akartam mást, csak odamenni hozzá, és végig húzni ujjaimat a tetoválásai vonalán. Talán a korai időpont miatt, talán mert nem kaptam kávét, de engedtem a csábításnak. Mögé állva végig simítottam a kacskaringózó mintákon, s a legnagyobb meglepetésemre Louis nemhogy elhúzódott volna, sokkal inkább belesimult a tenyerembe, egy cinkos mosoly kíséretében.
Hosszú évek óta vártam mára a szerelemre, ami most reggeli napfényben sütkérezve állt előttem fél meztelenül. Talán igaz a mondás; a jó dolgokra várni kell, hiszen megéri a várakozási idő. Mindig megéri.