Are you ready for our future?~Narry

Sziasztok :) Ezt a történetet Kaede, The patriot - nak írtam, remélem tetszeni fog :) Holnap megint egy kért törtnettel jelentkezem, ami Lilo lesz. Addig is szép hétvégét mindenkinek, és jó olvasást :) D. xx
ui.: A Photograph - on már fent van a prológus, és az első rész, akinek van kedve nézzen be :)

- Ezekbe meg mi ütött? - hallottam meg a Zayn hangját mögöttünk, mire szúrós szemmel néztem rá, de többre nem méltattam, tovább pakoltam.
- Tudod, ma van Az a nap. - válaszolt helyettem Liam, oldalról oda pillantottam, s boldogan néztem, ahogy egymáshoz bújnak. Végre ők is egymásra találtak.
- Szívem, nem vettünk ágyat. - kapott a fejéhez ijedten Harry, én pedig idegesen néztem rá.
- Hogy felejthetted el pont az ágyat?! - az órámra nézve pedig konstatáltam, hogy mennünk kell. Kétségbe esetten néztem a zöld szempárba, megoldást várva.
- Majd mi veszünk, csak menjetek. - tette a kezét a vállamra Zayn, én pedig hálásan mosolyogtam rájuk.
Hazza elém állt, két keze közé vette az arcomat, olyan közel állt hozzám, hogy lélegzete láthatatlan csókként égett az ajkaimon.
- Készen állsz a közös életünk első lépésére? - kérdezte, tekintete a jövő izgalmától csillogott. Aprót bólintottam, bár ennél jobban nem lehetettem volna biztos a válaszomban.
Mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam, ahogy a nap, amire mindig vártam bekövetkezett. Az autóban ülve a lábammal doboltam, hogy valahogy enyhítsem az izgalmat. De persze ez a trükk nem vált be, csupán annyit értem el, hogy felidegesítettem Harryt. Pedig igazán nem akartam...és ahogy megláttam a házat a gyomrom liftezni kezdett, az agyam ellenérveket kezdett el gyártani, és a tenyerem izzadni kezdett. Aztán megéreztem Harryt. Ajkai apró csókban találkoztak a nyakammal, kezeinket összekulcsolta, miközben lélegzete szinte égette a bőrömet.
- Nyugi Niall, Serena már vár ránk - aprót bólintottam, majd elindultunk befelé, közben a mentőcsónakomat szorongattam, - az esetleges csőd bekövetkezése miatt - Harry kezét.
Az épület nagyon szép volt, tágas és tiszta, mindennek megvolt a maga helye. A recepcióhoz siettünk, miközben én konkrétan az ájulás szélén álltam. Az izgalomtól a fülem az agyam és a szemem is feladta a szolgálatot, addig a pillanatig, amíg egy szobába nem kísértek, és megláttam őt. Az eddigi idegességem, feszültségem és izgatottságom abban a pillanatban egy érzéssé alakult át; a szeretetté, amely egyetlen személyben összpontosult. Abban a kislányban.
- Szia Serena, elhoztam Niall, ahogy meséltem - Hazza régi ismerősként üdvözölte a törpét, hiszen többször meglátogatta őt.
- Selena vagyok, Serena ott van - mutatott rá a hasonmására a terem másik végén.
- Tessék?! - a szerelmem, és én meglepődve néztünk össze. Ikrekről nem volt szó.
- Én erről miért nem tudtam? Akkor veled, és Serenával is beszéltem, egész idő alatt, és észre sem vettem? - ajkai elnyíltak, gondolatban valószínűleg próbálta felidézni az arany fürtök tulajdonosát.
- Nem. - nevetett fel a kislány, csengő hangja átjárta a termet. - Tegnap jöttem vissza, egy manchesteri táborban voltam egy hónapig. - büszkén kihúzta magát, én pedig alig vártam, hogy megtudjam miért is volt egy hónapig Manchesterben, de erre most nem volt időnk, azért jöttünk hogy haza hozzuk a közös gyerekünket.
- Harryyyyyy, - valószínűleg Serena ugrott Harry nyakába, kezével átfogta a nyakát, és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcára. Szinte alig akarta elengedni a göndörkét, láttam benne a ragaszkodást, ami alig pár nap alatt alakult csak ki. De nem hibáztatom, az az ember, aki nem szereti Harryt...nos biztos valami agyi károsodást szenvedhetett.
- Akkor csapó kettő; Serena ő itt Niall, akiről annyit meséltem. - boldogan a kislányra mosolygott, majd félénken rám nézett. A szőke kislány először kissé megilletődötten kémlelt engem, majd elém lépett. Leguggoltam elé, hogy ne kelljen felnézni rám, kezeit karba tette, szemében elszántság csillogott.
- Tudod Harry nagyon sokszor mondta nekem, hogy szeret téged. - mondta, majd apró kezeivel a vállamra támaszkodott.
- Hmmm, ezt még nem is tudtam. - kacéran kacsintottam Harryre, aki kicsit elpirulva fordult Selenához.
- Pedig igaz, nagyon szeret. És mivel ő szeret, ezért én is. - arcomra egy hatalmas vigyor ült ki, s örültem, hogy nem kell izgulnom tovább.
- Mi lenne, ha ti játszanátok egy kicsit, amíg mi megbeszélünk valamit? - kérdezte Harry, mire mindketten kacagva indultak el a társasjátékok felé. - Most mi lesz? Haza visszük mindkettőt? Elválasztani mégsem választhatjuk el. - gondolkodott el, én viszont nem bizonytalanodtam el egy pillanatra sem. Abban a pillanatban tudtam, hogy mindkettő kell, amint szembesültem vele, hogy ők valójában ikrek.
A telefonomért nyúltam, hogy tárcsázzam Zaynt, miközben magamon éreztem Harry kétkedő pillantását.
- Szia Z. Nem tudnál kettő ágyat is venni? - kérdeztem, és elvigyorodtam Harry meglepődött fején.
- De, de mégis minek? Összetörtétek Harryvel a sajátotokat éjszaka? - nevetett fel, mire megforgattam a szemem.
- Nem, most nem mondok semmit, majd otthon meglátjátok. Köszi, szia - bontottam fel a vonalat, majd Harry zöld szemeibe néztem.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, halkan. Kezeim közé vettem az arcát, apró csókot leheltem az ajkaira, majd elmosolyodtam.
- Teljesen.

*******

- Niall! - kiabált Serena valahonnan a kert végéből, én pedig odafutottam.
Pár hónap telt el azóta, mióta örökbe fogadtuk a két csöppséget, ami kétségtelenül a legjobb döntés volt az életünkben. Selena sokkal jobban feloldódott a társaságunkban, egy ideje már mindkettőnket apának hív, de Serena sokkal keményebb dió. Harryt az első pillanattól kezdve isteníti, apának szólítja, és ragaszkodik hozzá. Én még mindig Niall vagyok számára, de nem bánom, nem fogom feladni a próbálkozást.
Most Harry anyukájánál voltunk, gyakran járunk ide. Anne a lehető legjobb nagymama lett, bár kicsit kiakadt, amiért ilyen fiatalon már két unokája is van, de ezen hamar túltette magát, hiszen a két apróság napsugárként ragyogta be mindenki életét.
- Igen? - néztem rá, mikor végre megláttam szőke tincseit a fák között. Mellette Harry és Selena állt.
- Nézd csak mit találtak a lányok - nyújtotta felém a kezét Harry, mire gyorsan össze is kulcsoltam a azokat.
A mutatott fára meredtem, miközben a szívemet a nosztalgia töltötte be. A fa törzsén, fej magasságban egy kissé eldeformálódott szívecske látszott, benne az én, és szerelmem nevével, és egy dátummal. Tisztán emlékeztem arra a napra, amikor ezt csináltuk.
Harryvel 2011 nyarán találtunk egymásra, úgy tényleg igazából. A nászutas fázisunkban voltunk, egyszerűen nem bírtunk ki egy másodpercet sem, hogy ne érjünk egymáshoz, ezért a menedzser szabira küldött minket, mi pedig ezt egybe kötöttük a szülők meglátogatásával. Az érzelmek még mindig ugyanígy tombolnak bennem, mint anno, ha becsukom a szemem még a nap meleg sugarait is érzem, mint akkor. Azt hiszem ez az emlék örökkön-örökké bennem marad.
Serena a kezemért nyúlt, amit meglepődve fogadtam el, arcom visszatükrözte az ő mosolyát. Közösen meredtünk az emlékre, amik az évek múlásával sem halványodtak. Az emlékre, amit anno úgy csináltunk, hogy fogalmunk sem volt a jövőről, csak élveztük egymás társaságát, fürödtünk a másik szerelmében. Akkor egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyi év után itt fogok állni a családommal, úgy, hogy az életem teljesen sínben van, és megtaláltam a boldogságom. Talán...csodák mégis léteznek.

(elfelejtettem megemlíteni, hogy az ötletet Loraa*-*-nak köszönthetem, habér nem teljesen úgy használtam fel, ahogy mondta :) )