Tanévzáró~Nouis

Sziasztok :) Örömmel jelentem, hogy túléltem a gólyatábort, egyáltalán nem olyan volt, mint aminek képzeltem :) A címből kiderül, hogy a tanév utolsó napját mutatom be...nos lázadok az iskola kezdés ellen :D A Nouis párost azért választottam, mert - mint láthattátok - az oldalsávra kikerült egy páros összegzés, amiből több minden is kiderült. Az egyik, hogy a legtöbb történet Larry és Narry. A másik pedig, hogy az oldalak nézettsége alapján a legtöbben a Nouisra, Ziallra, és Ziamre voltak kíváncsiak, így azokra fogok rágyúrni most. Mielőtt elfelejtem; sajnálom, hogy csak most tudtam csak írni, és ilyen bénácska sztorival jövök, viszont a Ziam természet feletti készül, csak elég nehezen megy...Jó olvasást :) Đ. xx

- Végre, az utolsó nap! - kiáltottam fel, ahogy megláttam Louis a kerítésnek támaszkodva várni rám, majd a nyakába ugrottam.
- Én is örülök neked Ni, de nem lehetne kicsit távolabb ujjongni? - sután lógott teste mellett a karja, miközben én szoros ölelésbe vontam.
- Öhm...bocs. - engedtem el gyorsan, majd hátrébb léptem egy lépést. Zavartan túrtam a szőke tincseimbe, nem hittem el, hogy ezt mondta. Pár héttel ezelőtt olyanok voltunk, mint két átlagos legjobb barát, minden percben érintkeztünk valahogy, ölelgettük, puszilgattuk egymást. De valami megváltozott. Louis mára már elutasít mindennemű érintkezést...
Csendben indultunk a suli felé, az utolsó iskolai napra, ami egybe volt kötve az évzáró ünnepséggel, így öltönyben feszítettünk mindketten. Mindig is utáltam Louist, amiért annyira jól állt neki még az ünneplős cucca is, rajtam pedig úgy, mintha valaki rám aggatott volna random ruhadarabokat. A kínos csönd közepette a cipőm orrát néztem, hátha kitudom olvasni belőle mit is kéne mondanom. A pillantásom Lou Conversére tévedt, amint egy-egy mosolygós smileval dekorált ki.
- Klassz lett. - mondtam ki, úgy, mintha nem történt volna semmi. Louis egy apró félmosolyra húzta a száját, és oldalról pillantott rám.
- Köszi.
A kínos csend a múlté lett, egymás szavába vágva kezdtük el közölni információkat, elfelejtve az egész incidenst. Egy tegnapi vicces történetet meséltem épp mikor megláttam a hiányzó három tagot. Harry, Zayn és Liam a szokásos helyen, az ajtó előtti lépcsőn várt minket. A többi osztálytársunk is elszórtan beszélgetett egymással, mi viszont egyesen a göndörke és társai felé vettük az irányt.
- Sziasztok! - pacsiztunk le mindenkivel, de nem volt idő dumálni, az osztályfőnökünk egyből a társaságunk elé állt, és nagy nehézségek árán, de csendre intett minket.
- Kettesével álljanak sorba, és csendben levonulunk a tornaterembe. - adta ki a parancsot, mire majdnem mindenki felnevetett, és hitetlenkedő pillantással nézett szegény alacsony nőre.
- Oké, oké. - adta meg magát, még viccesen a kezét is feltartotta - A tornateremben találkozunk - lemondóan indult meg az említett hely felé, majd mi is követtük őt.
Hogy mit lehet elmondani egy sulis ünnepélyről? Uncsi és hosszú. Tömören. Legtöbbször hozunk zenét magunkkal, de ez most valahogy kiment a fejemből, így tökéletes "B" tervként Louis vállára támaszkodtam, s közelebb hajoltam a füléhez.
- Végzősük leszünk. - suttogtam izgatottan, de a reakciója nem az volt, amire vártam. Közelről néztem, ahogy arca merő unalomból mérgessé változik. Felém fordult, összeszorított szájjal, kár, hogy még így is, olyan dögösen nézett ki, majd a szemembe nézett.
- Nialler szedd le a kezed onnan. - mondta halkan, a vállán pihenő, lassú köröket leíró ujjaimra utalva. Gyorsan korrigáltam a testhelyzetet, de az aurájából még sem mentem arrébb. Közelebb hajoltam, és fújtattam az idegtől.
- Mi bajod van Tomlinson? Már hetek óta ezt csinálod. - kérdeztem suttogva, azonban szinte majdnem kiabáltam, így felhívva magamra a környező diákok és pár tanár figyelmét.
- Csak nem akarom, hogy hozzám érj, oké? - egy pillanatig hatásosan a szemembe bámult, majd kirontott az ajtón az udvarra. Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy kiadjam a lehetőséget arra, hogy megtudjam mi is a baja a legjobb barátomnak. Pár tanár utánam szólt, miszerint jobban teszem, ha maradok ahol vagyok, de nem engedelmeskedtem, csak törtem magam előtt az utat.
Mikor végre kiértem az udvarra nem láttam senkit, de pont erre számítottam. Tudtam hol keressem őt. Elindultam egyenesen előre, majd az egyik tölgy után jobbra fordultam, és ott ült Ő. A sulink magas elhelyezkedése miatt szinte a város fölött helyezkedtünk el, csak egy kőfalat állítottak fel, ami megakadályozta, hogy leessünk. Legtöbbször ide jöttünk szünetekben, vagy ha csak egy kis csöndre vágytunk. Éreztem, hogy ide fog jönni.
Tudtam hallotta, hogy jövök, mégsem fordult meg. Egyenesen előre szegezte tekintetét, nézte a nyüzsgő várost, akárcsak egy oroszlán a birodalmát. A lágy szellő néha-néha összeborzolta a haját, kezeivel a hideg kőbe kapaszkodott.
Mellé ültem, térdemet átlendítve az akadályon, és vele együtt bámultam le a házakra.
- Kérlek, mond el. - szólaltam meg, megtörve a nyugodt csendet, ami itt körülölelt. Oldalra fordította a fejét, s elgondolkozva nézett rám, nem tudtam mi játszódhatott le a fejében, de egyre közelebb hajolt. Lefagyva érzékeltem csak, ahogy ajkait az enyémekre helyezi, hosszú ujjaival pedig a hajamba markol.
Egy csók. Ennyi volt a válasza.
- Hát ez...- nyögtem ki, miután az alig pár másodperces művelet abba maradt. Louis gyorsan elfordította a fejét, s elbámult egy olyan helyre, ami talán csak az ő elméjében létezik.
- Tudom, tudom. Beteges, és őrültség...- suttogta letörten, kék szemeiben a könnyek gyűlni kezdtek.
- Azt akartam mondani, - fogtam meg az állát, hogy rám nézzen, miközben beszélek - hogy túl rövid volt ahhoz, hogy kiengesztelj, ha netalántán nem ebben az iskolába fogunk jövőre járni a kis jelenetünk után. - jelentettem ki, mire egy fülig érő mosoly volt a válasz. Újra összeillesztettem ajkainkat, de most egy sokkal hosszabb csókba vonva őket.
Hogy bántam-e, hogy tulajdonképpen a legjobb barátomat csókolom, aki fiú? Őszintén? Nem. Fogalmam sem volt mi lesz ezután, de azt tudtam, hogy megtudnám szokni ajkaink tökéletes illeszkedését egymáson.
Nem gondoltam most a jövőre, csupán Loura figyeltem, s a kezeire, amik időközben a pólóm alá tévedtek.
A mellettünk lévő fán csiripelni kezdett egy madár, a távolban egy mentőautó szirénája hangzott fel, mi pedig ott ültünk, a kőfalon, teljesen megfeledkezve a valóságról.