Oops~Larry (+18)

Sziasztok :) Larry Stylinson kérésére íródott, mivel unatkoztam meg is írtam, remélem tetszik :) Jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Még egyszer hangsúlyozom; vannak benne +18-as részek! És mivel nem nagyon írtam még ilyet kérlek nézzétek el a bénázásomat :)

Van, ami sosem változik :')

- Kérlek gyere el. - kérlelt a húgom, elég meggyőzően, a boci szemeit is bevetve. - Kérlek Looooooouuu. - nyújtotta el a nevemet, mire nevetve megráztam a fejem. Nem igaz, hogy ilyen könnyen beadom a derekamat.
- Rendben, de csak most az egyszer. - néztem rá szigorúan, ennek ellenére szoros ölelésbe zártam a vékonyka lányt. Miután elengedett még gyorsan felszaladt a pom-pom lányos cuccaiért, majd húzott is kifelé az ajtón, sőt még a kocsimba is beültetett.
Hogy mi okozta a fanyar mosolyt az arcomon, miközben a pálya felé tartottunk? A kisvárosunk focicsapa összeméri erejét a szomszéd városával, s a szurkoló csapat elnöke pedig az édes húgom. Nem mondom, hogy nem vagyok rá büszke, de nem lehetne egy másik sportnak szurkolni? Kosár? Kézi? Vízi balett? Akármi? Nem, neki pont a legutálatosabb sportot kellett választania.
Foci. Egyszer, mikor még csak elsős voltam kényszerítettek, hogy álljak be focizni a többiekhez - elvileg egyáltalán nem foglalkoztam az újdonsült osztályt társaimmal, de kihibáztathatna? Azokkal az idiótákkal nem akartam közelebbi kapcsolatot kialakítani - nagy nehezen rávettek, hogy álljak a kapuba. Természetesen senkinek esze ágában sem volt a mezőnyre kiküldeni engem, aki még a saját lábában is elbotlik. Így hát kapus lettem. A játék végére kezdtem volna megkedvelni ezt a sportformát, mosolyogva próbáltam kivédeni a felém száguldó labdákat. Az utolsó percekben történhetett, amikor egy rúgást különösen erősen küldött felém valaki. Védekező állásban álltam, farkasszemet nézve a felém száguldó golyóval, amikor az említett tárgy az arcomba ütött, iszonyú erővel én pedig a kapufélfának csapódva eltörtem a csuklómat. több, mint egy hónapig gipszben jártam suliba. És, hogy honnan tudom mindezt ilyen részletesen több, mint 10 évvel később? Természetesen egy szülő sikeresen felvette a szerencsétlenkedésemet, örökre meghagyva ezt az utókornak. A jó hír az, hogy a labdát kivédtem, és a mi csapatunk nyert.
A gondolataimból Lotti zökkentett ki, megbökte a vállam, arra buzdítva szálljak már ki a kocsiból. Ahogy a lábamat a kavicsos parkló talajra helyeztem elém tárult a műfűvel borított focipálya. 6 éves korom óta nem voltam itt. Még a csuklóm is belefájdult, ahogy a kapura néztem.
- Gyere! - fogta meg a kezem Lotti, és a cserepadok felé kezdett el húzni. - Ülj le itt, mi bemelegítünk, nemsokára kezd a meccs. - mondta, s leültettet az első sorba. A padok szélére csúsztam, lábamat a korlátra raktam, s előszedtem a telefonom, elindítva rajta a kedvenc játékom. Hogy is mondjam...nem voltam az az igazi szurkoló típus...
Homályosan érzékeltem csak, ahogy a spori belefúj a sípjába, s a sikongó közönség is elhalkult, ahogy egyre jobban belefeledkeztem a játékba. Tudtam, hogy a nagy koncentrációm eredménye az lesz, hogy kidugott nyelvvel a kezemmel őrültek módjára forgatva a telefont fogok, szinte elterülve feküdni  a padon, de legkevésbé sem érdekelt.
A kis világomból csak az hozott vissza, hogy túl nagy lett a csend. Semmi szurkolás, sem sípolás. Érdeklődve néztem körbe, de még nem lett vége a mérkőzésnek, a nézők kis hangerővel beszéltek egymással, a játékosok kifulladva próbálták pótolni az elvesztett vízmennyiséget, a szurkoló lányok - köztük a húgom is - pirulva tekingettek hol az egyik fiúcsapatra, hol a másikra.
Mindig megengedik a "civileknek", hogy félidőben használják egy kicsit a pályát, most is láttam egy fiút, aki a hozzám közelebb eső kaput célozta meg. Elmélyülten figyelt a labdára, én pedig rá. Bólintott egyet, majd hátrált pár lépést, és teljes erővel a fekete-fehér golyóba rúgott, ami sajnos nem a hálót vette célba, hanem engem. Lassított felvételben észleltem, ahogy egyre közelebb ér hozzám a labda, majd a legérzékenyebb pontomnál eltalálva lepattan rólam. A fájdalom miatt összerándult a testem, a szerszámomra szorítottam a kezem, baromira fájt.
- Oops. - jött oda hozzám a fiú, aki megrúgott, száját elhúzta, miközben nézte, ahogy tehetetlenül fogom az érzékeny területet. - Nagyon sajnálom. Azt hittem jó játékos lehetek, de úgy tűnik ez nem az én sportom. - mondta sajnálkozva, s bocsánatkérően levette a pilóta fazonú napszemüvegét, hogy belenézhessek a szemébe. Az írisze élénk zöldben játszott, egy kissé szürkés árnyalatban. Gyönyörű szeme volt. Egy pillanatra mg az alhasamban égő fájdalomról is elfeledkeztem, de lüktető ágyékom hamar visszakövetelte a figyelmet.
- Semmi baj. - próbáltam rámosolyogni, hisz én vonzom betegesen a baleseteket.
- Hogy engesztelhetnélek ki? - villantott rám egy csábos mosolyt, ami engem is vigyorgásra késztetett.
- Megtennéd, hogy hazaviszel? Ennyi elég volt a meccsből, és nem hiszem, hogy tudnék így vezetni. - megértően bólintott, s türelmesen megvárta, amíg kisántikálok a parkolóhoz, s megmutatom az én kocsimat. Bíztam benne, úgy, hogy nem is ismertem, nyugodtan rábíztam magam, és a kocsimat.
Igazi álompasi volt, amitől a húgom biztos lehidalt volna. Az volt a baj, hogy engem is teljesen elvarázsolt a göndörke kisugárzása. A rádióból szóló dallamot halkan dúdolta mély, rekedtes hangjával, ujjaival a kormányon dobolt ütemre. Tekintetét mereven az útra szegezte, néha-néha vidáman rám pillantott a navigálás miatt. Göndör tincseit a napszemüvegével fogta hátra, kék furcsa mintájú inge a köldökéig ki volt gombolva, a mellkasán egy kereszt nyaklánc pihent. És ha mosolygott arca két oldalán megjelentek a gödröcskék, amik még ellenállhatatlanabbá tették őt.
- Az ötödik ház az enyém. - mutattam a jobb oldalra,  figyeltem, ahogy leállítja a motort, és érdeklődve néz rám. - Nem jössz be? - kérdeztem kedvesen, ő pedig fellélegzett. Talán ugyanarra vágyott, mint én. Ismerkedni.
- Oké. - bólintott, s kiszállt a kocsiból. Én is kikecmeregtem az ülésből, noha már nem fájt a rúgás helye még mindig érzékeny volt, így ha akartam volna se tudtam volna dupla szaltót ugrani. Bár fura lenne, ha a kocsiból kiszállva duplán szaltózva jutnék el az ajtóig...és még sima szaltót se tudok megtenni, de nem baj. Most ráfoghattam erre, hogy nem teszem.
A kulccsal hangosan zörögve kínlódtam, mire végre engedelmeskedett a zár. Beinvitáltam - időközben megtudtam a nevét - Harryt. A konyhába tereltem, kínálva neki mindenféle dolgot, de abból csak egy pohár vizet fogadott el.
- Mesélj magadról Harry. - ültem le mellé a kanapéra, amit elfoglaltunk, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni. Elkezdett beszélni, s engem is kérdezgetett. Órákon át dumáltunk, kötetlenül, úgy, hogy akár egy másodperces csönd is beállt volna. Imádtam nézni, ahogy a vékonyan metszett ajkaival megformálja a hangokat, és ahogy minden szavát átgondolva, megfontoltan mesél. - Ne csináld ezt Louis. - mondta hirtelen, mire ijedten kaptam fel a tekintetem a szájáról.
- Mit? - kérdeztem kissé elpirulva.
- Hogy így bámulod az ajkam, vagy csókolj meg, vagy nézz a szemembe. - mondta kissé dühösen, én pedig nem is gondolkodtam, mikor az első variációt teljesítve ráhajoltam a szájára. Ami meglepett az az volt, hogy nem ellenkezett, sőt. A térdeit átlendítette a csípőmön, s az ölemben ülve csókolt tovább, kezei egyre merészebb helyekre jártak. Én sem tétlenkedtem, ujjaimmal lusta köröket írva nyúltam inge alá, végig simítva a halvány kockákon. Egy nagyot nyögtem, mikor Harry a V-vonalamba aprót csípve belenyúlt a nadrágomba. A dákóm már bevetésre készen állt, így örömmel fogadta a simogató kezeket. A gombokkal játszott incselkedve, kicsit ingerelve engem.
- Ne szórakozz Harold. - szűrtem ki a fogaim közül, s felemeltem a csípőmet, hogy segítsek neki a nadrágom levételében. Kuncogva húzta le rólam az anyagot a háta mögé hajítva, s egy forró csókra hívta ajkaimat.
- Biztos Louis? Nem rég ismertük meg egymást. - kérdezte félénken, de a szemérmességét meghazudtolta ügyes ujjai, amik már marokra fogták a hosszomat. Csillagokat láttam ettől az egy érintéstől.
- Persze. Tudom ki vagy, elmesélted. Azt is tudom, hogy mitől féltél öt évesen. Szóval csinálj valamit. - akaratosan löktem egyet felfelé a csípőmmel, mire halkan nevetgélve kezdett el dolgozni rajtam. Elképesztően bánt velem, és kicsi Louis-val is, alig pár perc elteltével már a mennyekben éreztem magam. A nyögéseim szaporodtak, egyik kezemmel egy párnát markoltam, a másikkal Harry göndör fürtjeit téptem. Aztán hirtelen a kezek mozgása abba maradt, én pedig idegesen nyitottam ki a szemem. A látvány ami fogadott örökre beleégett az íriszembe. Harry arca egyre jobban közelített a szerszámomhoz, majd egy határozott mozdulattal bekapta amennyit csak tudott, majd lejjebb engedett a torkában, egészen tövig. Földöntúli érzés volt, a csípőm akaratlanul is felfelé lökött egyet, de Harry nem bánta. Kezeivel lefogta a csípőmet, majd elkezdte mozgatni a fejét mélyebb, és érzékibb nyögéseket kiváltva ezzel belőlem.
- Ha...Harry...mindjárt. - nyögtem artikulátlanul, felkészítve a göndörkét, aki ahogy meghallotta leállt minden mozgással, s felmászott hozzám egy hosszú csókra.
- Naaah. - nyögtem durcásan, de a göndörke erre csak elmosolyodott.
- Még nem, nem így fogsz elmenni. De előbb; van síkosítód? - kérdezte oldalra döntve a fejét. Olyan angyali volt a kinézete, sehogy sem illet hozzá az a perverz hangsúly, ahogy mondta. Megráztam a fejem, de nem törte le őt. - Rendben, anélkül is menni fog. - bátorította magát, s gyorsan megszabadult ő is a szűk fekete gatyájától. Újabb hosszú csókért hajolt fel hozzám, merevedésink összeértek, mindkettőnkből kiváltva egy nyögést, csak később jöttem rá, hogy ezt figyelem elterelésként szánta. Ujjait benyálazta, majd először egyet kezdett el ritmikusan járatni ki-be bennem. Fájdalmasan szisszentem fel, ahogy egyre több ujja csatlakozott be, lassan már csókja sem tudta feledtetni a fájdalmat, pedig olyan édes volt. Aztán eljött  pillanat, amikor az ujjai helyett más hatolt belém, aprót sikítva tapasztaltam meg teljes méretét. Ajkaink egy félcsókban találkoztak, majd megmozdult bennem. Alig pár centi távolságból nézte, ahogy arcomon lévő fájdalmat felülírja a gyönyör. Ezt érzékelve ő is gyorsabb tempóra kapcsolt, gyorsan repítve minket az élvezet felé. Harry nevét kántáltam, miközben elélveztem, s nem sokkal később a göndörke is fáradtan dőlt a mellkasomra. Izzadt felsőtestünk összetapadt, a hullámos tincsek csikizték az arcomat, libabőrös lettem az érintésétől, amivel a jobb karomon lévő szarvas tetkót rajzolta körbe újra, és újra.. A hajába túrtam, úgy szerettem néha kicsit meghúzni egy-egy tincset, láttam Harryn, hogy élvezi.
- Örülök, hogy megismertelek Lou. - Kezeit a mellkasomra rakta, azokra pedig állát helyezte, s úgy nézett fel rám édesen. A szívem össze-vissza vert, miközben odahajoltam, hogy megpusziljam a homlokát. Harry kitérítette a szívemet a rendes kerékvágásából, s az többé nem akart úgy működni mint rég, mert csak is Harry adhatta meg azt, ami kellett nekem. A végtelen, feltétel nélküli szerelmet.