Sziasztok :) Nem tudom ki szereti/nem szereti Ziall-t, de remélem tetszeni fog :) Jó olvasást :) Đ. xx
- Zayn! Zayn! - a szőke hajú fiú elkezdte rángatni a mellette alvó párját. Az utóbbi morgott egyet, fél szemhéját felnyitotta, s hunyorogva nézett az éjjeli szekrényen elhelyezett órára, rögtön be is zárta szemét, és a másik oldalára fordult.
- Niall, fél négy van. Hagyj aludni. - hangja nagyon rekedtesen szólalt meg, amire Niall szíve megdobbant. Nagyon szexinek tartotta ezt a hangszínét.
- Megbeszéltük tegnap, úgyhogy muszáj felkelned. - a szőkeség a könyökére támaszkodva figyelte a fekete hajút, ő olyan izgatott volt, hogy amint megszólalt a kedvenc száma ébresztő gyanánt ki is repült az összes álmosság a szeméből.
- Majd holnap Ni. - Zayn az ébrenlét és az álom határán lebegett, inkább az utóbbi felé hajolva.
- Oké, én is ezt fogom mondani majd, amikor letepersz. - Niall durcásan tápászkodott fel az ágyról, elhatározta, hogy szerelmével, vagy nélküle, de megnézi a napfelkeltét.
- Kelek már, kelek már. - ahogy meghallotta maga mögül a hangot elmosolyodott, mindig is tudta hogyan hasson rá. Első sorból nézte, ahogy a fekete magára szenvedi az első kezébe kerülő ruhaneműt, ugyanis a szemét nem volt hajlandó kinyitni.
Kisebb-nagyobb nehézségek után sikerült elkészülni mindkettőjüknek, így miután megfogták az előző nap kikészített ennivalóval teli kosarat, és a pokrócot el is indultak. Kint mindkettőjüket csípte a hideg levegő, de egymásba kapcsolódó ujjaik forróságot öntöttek magukból. Innen tudták, hogy egymásnak vannak teremtve, egy halvány érintéstől is szikrák robbantak tőlük. Ez persze először ijesztő volt számukra, de hamar hozzászoktak, s már nem tudnának enélkül élni.
Niall a pokrócot a hóna alá szorítva lépegetett felfelé a nyirkos növényzeten. Mindig is imádta a természetet, egyszerűen megnyugtatta őt a zöld és barna látvány, a virágok különböző színeivel tarkítva. Magába szívta a friss levegőt, amit nagyon kevésszer tehetett meg, a szmogos és poros Londoni levegő miatt, de most kihasználta az alkalmat. Minden most ébredezett, a fiókák csipogása néha-néha kihallatszott a lombkoronák átláthatatlan sűrűjéből, valahonnan egy mókus neszezése hallatszott, a méhek lustán zümmögve szálltak virágról virágra.
A szőke fiú lelkesedésével ellentétben Zayn ki nem állta a természetet. Legszívesebben egész napját a szobájában, vagy a stúdióban töltötte volna.
- Tuti kínozni akarsz. Alig van 4 óra, és egy kibaszott hegyre mászok fel egy kibaszottul nehéz kosárral. - mondta a gondolatainak hangot adva.
- Ne nyafogj már, te akartad hozni a kosarat, és megígérted, hogy egyszer megnézzük a napfelkeltét együtt. - Zayn szerelmesen elmosolyodott az utolsó szóra.
- Jójó. - kuncogott fel, s magához ölelve párját egy puszit nyomott a homlokára. A szőke imádta ezt a gesztust, úgy érezte szerelme karjaiban biztonságban van a világ összes veszélyétől.
Csendben sétáltak egymás mellett, nem kellett megszólalniuk, tökéletes volt anélkül is. Hamarosan elérték a céljukat, nem tudni ki örült ennek a legjobban. Niall kitépte kezét Zaynéből, hogy a legszimpatikusabb helyre terítse a plédet, s miután ez sikerült újra összekulcsolta ujjaikat. A fekete hajú ledobta a kosarat a pokrócra, majd önmaga is elhelyezkedett a puha anyagon. Niall gondosan kipakolt mindent, s elkezdett falatozni.
- Ne csináld már Zayn, ígérem nem csináljuk ezt többször, csak figyelj rám, és a napfelkeltére, mindjárt felbukkan. - Niall szavai, mintha kicsalogatták volna az első napsugarakat, csodálatos látvány volt, ahogy megvilágítja a völgyet, a fákat, a bokrokat, és végig táncol mindkettőjük arcán.
Hiába utálta ezt az egészet Zayn mégis elképesztette őt a látvány, de még inkább Niall reakciója. A szőkeség nem tudta levenni a szemét a természeti jelenségről, tekintete csillogott, ajkait halvány mosolyra húzta. Csodálatos volt. Zayn nem tudta tovább türtőztetni magát, szabályosan ráugrott szerelmére maga alá gyűrve őt.
- Hé. - nevetett fel az áldozat. Az elkövető nem mosolygott vissza, most az egyszer nem, arca komoly maradt, miközben pár centi távolságból figyelte élete értelmének arcát. A szőkeségről is hamar leolvadt a mosoly, bár nem tudta mire vélni ezt a hangulat változást. Figyelte, ahogy a csodás csoki barna szemek összevissza ugrálnak, de semmiképpen nem találkoznak az övéivel, és ahogy ajkait beharapva sóhajt egyet. Eljött az igazság pillanata.
- Szeretlek. - mondta ki végül, ami miatt annyira zavarba volt, kissé megkönnyebbülve nézett szerelme szemébe.
- Szeretlek. - hát persze, hogy nem is volt kérdés az érzelme Zayn iránt. Lassú, romantikus csókban forrtak össze.
A szerelmes pár első érzelmi kifejezésének tanúja csak a felkelő nap, néhány méhecske, pár ébredező pillangó, és a szárnyaikat próbálgató fiókák voltak, akik megtartották a titkot.
Két test egymásba fonódva feküdt, szívverésük egymásra hangolódott, légzésük felgyorsult, kezük egymásba kulcsolódott. Tökéletes volt.
Ez nagyon aranyos volt :) Nekem Ziall a kedvencem :)
VálaszTörlésAkkor remélem örömet okoztam vele :) Đ. xx
TörlésAww :3 Nekem is kell valaki akivel nézhetem a napfelketét vagy a napnyugtát. *sírok* :D Aww Cuki lett :3
VálaszTörlésKöszi :3 És biztosan megtalálod azt, akit elráncigálhatsz megnézni :D Đ. xx
TörlésGyönyörű!!
VálaszTörlésCsodálatosan leírtad, nagyon szép történet lett, gratulálok! :) nagyon illett ebbe a Ziall páros, második kedvencem, szóval plusz pont :D
csak így tovább !
xx
Oh nagyon szépen köszönöm :) Én is Ziallre tudtam csak gondolni, mikor eszembe jutott ez a történet, és ha ez benne van neked a top 2.-ben az nagyon szuper :D :) Đ. xx
TörlésRégen kifejezetten utáltam ezt a párost, hisz nekem Niall csakis Harryvel működik :) Mára már nincs semmi bajom ezzel a párossal, hisz én is írtam Ziallt :) Tetszett a történet, ide tényleg nem fért volna el semmi más páros, ez így volt jó :) Várom a következő történeted, ügyesen ;)
VálaszTörlésIgazából nekem sem a kedvencem, de ehhez egyszerűen ez illett :) Köszii :) Đ. xx
TörlésWow, imádtam.
VálaszTörlésIszonyúan aranyos volt, és tényleg erre a párosra íródott, hiszen ezzel tudom a leginkább elképzelni.
Felcsigáztál ezzel, úgyhogy egyszer majd én is valaki különlegessel megejtem ezt a procedúrát. :)
Gyönyörűen írsz.
Pusy: Naomi Greg xxx
Előre sajnálom a jövőbeli barátotokat, de az enyémet is, mert tuti elrángatom :D Köszönöm, és igen, más párossal nem lett volna ugyanolyan :) Đ. xx
TörlésHát köszi, örülök, hogy tetszett :)) Rajtatok múlik mennyit hozoj még :) Đ. xx
VálaszTörlésNe haragudj, hogy megint bepofátlankodok a kommenteid közé, csak szeretném, ha az Elérhetőségem alatt megkeresnél. Tudom, ez így bunkón hangzik, de én nem tudlak megtalálni :/
VálaszTörlésNe haragudj ^^
Kezdek félni...minek kellek? Persze már kereslek is....és semmi baj :) Đ. xx
TörlésNem szeretek larrys bromance-okon kivül mást olvasni, de ez különösen jó. Ezt imádom !!! http://youandi-larrystylinson.blogspot.hu/2014/08/1dij.html
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Örülök, hogy tetszik :) Đ. xx
TörlésNagyon-nagyon aranyos lett!:3
VálaszTörlésKöszi :) Örülök, hogy tetszett :) Đ. xx
Törlés