Ámor nyila~Larry

Sziasztok :) Rövid lett, de szerettem volna ma is hozni valamit, arra való tekintettel, hogy holnap családi összejövetel lesz, hétfőn és kedden gólyatábor (kívánjatok szerencsét), valamint jövőhéten lesz a szülinapom is...Szóval nem tudom mikor tudok megint részt hozni, igyekszem amennyire tudok. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx

Ismeritek azt az érzést, mikor a világ lefagy, a Föld megáll egy pillanatra, mindenki más jelentéktelen, csak ti ketten vagytok fontosak? Azt az érzést, amikor belenézel a szerelmed szemében, és felfedezed a világot?
Én sem.
De mára már úgy döntöttem nem is keresem. 23 hosszú éve élek, de Ámor nyila még mindig nem talált el. Volt egy idő, mikor eszeveszetten kerestem a nagy Őt, minden egyes sarkon, minden lányban, később fiúban. De reménytelen volt. Szép lassan a családom, és én is beletörődtünk; Louis Tomlinson bizony szingli marad.
Esős idő volt, bár ez nem igazán volt meglepő, hiszen London sosem tarthatott a kiszáradástól. Azon a napon azonban különösen nagy vihar tombolt, így áthívtam Zaynt, hogy ne egyedül szenvedjek. Imádtam vele lenni, vicces volt, jó fej, és minden nyavalygásomat eltűrte.
- Éhes vagyok. - jelentette ki, egy Fifa maratont után. Egyetértettem vele, egész nap nem ettünk semmit, csupán játszottunk, és sört ittunk.
- Nincs itthon semmi. - mondtam, miután kinyitottam a hűtőajtót, ami belülről üresen tekintett vissza rám.
- Akkor menj le, és vegyél valamit. - vont vállat Zayn, és lehuppant a kanapéra.
- Ne már, miért pont én? - keseregtem, hiszen a lustaságom eléggé uralkodó tulajdonságnak számít.
- Mert te vagy a házigazda, mert te hívtál át, mert...- kezdte sorolni a felháborítóan igaz tényeket. Sóhajtva húztam magamra egy vastagabb pulcsit, borzoltam össze a hajam, és húztam fel rá a kapucnit. Pár bankjegyet a zsebembe csúsztattam, majd odaszóltam Zaynnek, hogy mindjárt jövök, nem mintha annyira zavarta volna a tény, hogy egyedül kell nálam lennie.
Szerencsére a vihar akkorra már a nyugati szomszédjainkat boldogította tovább, érzékeny búcsút intve nekünk, hamar viszontlátás ígéretében. Egy kicsit még szitált az eső, csakhogy ne feledkezzünk meg a fantasztikus időjárási tényezőkről, de nem volt vészes. Az utcán azonban a felgyülemlett víz hatalmas tócsákat alkotva kényszerített szlalomos sétára, s az autósok se fogták vissza magukat egy-egy nagyobb pocsolyába nagy sebességgel hajtottak, ezzel teljesen átáztatva a száraz ruháimat. A sarki boltba sikerült olyan vizesen megérkeznem, mintha a vihar közepén indultam volna el otthonról, de nem érdekelt. Csak néhány csipsz kellett, ropi, és vettem egy fagyasztott pizzát is a biztonság kedvéért.
Épp a fagyasztóba nyúltam bele nyakig, hiszen a kedvenc pizzám persze, hogy a sor legalján helyezkedett el, amikor győztesen kikerülve a hideg dobozzal a kezemben nekiütköztem az én kosaramnak, és egy másiknak, ezzel a teljes tartalmukat a padlóra száműzve. Egy fekete szűk farmerba bújtatott láb jelent meg előttem, miközben próbáltam a magam köré rendezett felfordulást feltakarítani. Az illető lehajolt hozzám segíteni. A haja kócosan és borzasztó göndören ugrált az arca körül, miközben valószínűleg a saját kosarába pakolta az élelmiszereket. Ujjain néhány gyűrű csillogott a benti neonfényben, inge ujját feltűrte könyékig, ezzel láttatni engedve a kacskaringózós mintákat a testén. Pajkosan elmosolyodott, mikor észrevette, hogy bámulom, tekintetét összekötötte az enyémmel.
Nem hiszek a szerelem első látásban dologban, de...amikor belenéztem azokba a zöld szemekbe, és tudjátok mi történt? A világ lefagyott, a Föld többé nem forgott, csak mi ketten álltunk ott, a káosz közepén.